Nyírvidék, 1908 (29. évfolyam, 27-52. szám)

1908-11-15 / 46. szám

2 4-6-ik szám. N Y I R V I D É K 1908 uovemóer ! mazás gyakorlati ügyessége! s főleg a szemlél!ető eszközök gazdag tárházát. Nem kevésbbé elengedhetetlen föltétel, hogy egy-egy tanfolyam lehetőleg összefüggő egészet adjon s benne a gyakorlati szempont kellő módon érvényesüljön. A kérdés részleteit illetőleg egy-egy tanfolyamot -25—30 órára tervezek, akként, hogy a téli hónapokban hetenként kétszer gyűlnének ÖÍSZC a jelentkezők, minden alkalommal két-két előadás meghallgatására, melyek közül legalább az egyik kísérletekkel mutatható be vagy vetített képekkel szemléltethető. Az egy alkalomra kitűzött két előadás lehetőleg tárgyi összefüggésben álló studiumok közlése volna. Az előadások helyéül addig, mig megnem kapjuk a közművelődési palotát, tehát remélhetőleg igeiglenesen, a vármegyeház dísztermét vagy a főgimnasium dísztermét tartom alkalmasnak, mint olyan két helyiséget, ahol egyfelől a múzem, másfelől a szertárak alkalmas eszközöket nyújtanak a szükséges szemléltetésre. Igen alkalmas volna az Apolló színház helyisége is. mely egyenesen rátermett a vetített képek bemutatására. Az első tanfolyamnak, ugy gondolom az emberből kellene kiindulnia, mint egyedből, testi szerveinek s lelki életének megismertetésével és egészségtanával. (Három előadó, négy-négy előadás egyenként háromnegyed órában, összesen kilenc óra ) A további fejtegetések tárgya az ember, mint társas lény volna, tehát a család, község és állam szervezete, igazgatása és kormányzása. (Három előadó, két-két előadás, hat óra.) Ezt köveiné az általános és hazai földrajz a közönséget közelebbről érdeklődő geologiai kérdések s különösen a hazánkra vonatkozó adatok bemutatásával és fejtegetésével. (Két előadó, háromhárom előadás, hat óra.) 20 esztendős s ha vak is, de meg sok gyönyörűségünk telhetik benne. A következő héten már el is utazott Fazekas Mihály, hogy haza hozza világtalan öcscsét. Az alatt Sára asszony sütött-főzött, mintha lakodalomra készülne. Víg énekszó verte föl a csöndes házat. A szomszédok egész napon át hallották pattogó nótáit s ha valaki megkérdezte a nagy őröm okát, ragyogó szemekkel felelte: — Az uram őcscse jön házunkhoz ! őrökbe fogadtuk. Sokan a szomszédok közül emlékeztek még a kis vak gyerekre, mikor elvitték az intézetbe ; de hát az olyan régen volt, hogy azt se' tudták, «)-e, vagy már meghalt. Szép nyári délután érkezett meg Mihály a világtalan fiúval. Sára asszony szeretettel ölelte at s megcsókolta halovány homlokát. Csinos fiu volt a Jóska. Az intézetben valóságos uri gyereket neveltek belőle, mert még a ruházatja is elütött a paraszti viselettől. Kissé sápadt volt, de hát az intézeti élet tette azt. Szabályos, kis ajkai fölött a férfiasság első selyemszálai ütköztek már, csigákban gördülő szőke haja szabályosan vette körül arcát s beárnyékolta tiszta homlokát. Sötétkék szeme volt, de fénytelen, mint a felhőkkel borított menyország. Csak nézett, nézett mereven a végtelenségbe, hol számára nem volt egyéb ijesztő sötétségnél. De ebbe a sötétségbe belevilágított a megcsiszolt lélek jósága, a víg kedély, mely szabályos szája szögletére egy pajzán" vonást rajzolt. Gyöngédséggel, igaz szeretettel fogadták Jóskát a bátyja házában. A szép Sára alig találta helyet a nagy örömtől s mindenkinek eldicsekedett, hogy milyen szép nagy fia van. Egyik másik csintalanabb szomszédasszony meg is fenyegette tréfásan Sárát: — Csak vigyázz lelkem, nehogy megperzseld magadat! Befejező kollégium volna, lehetőleg statisztikai adatok alapján, az emberi fog lalkozás három legkiterjedtebb ágának, a földmüvelésnek, iparnak és kereskedelemnek ismertetése, különös figyelemmel hazánk viszonyai.a. (Három előadó, egy két előadás, három-négy ura.) Az előadásokért mérsékelt díjazást kell számításba vennünk, nemcsak azért, mert ingyen munkát senkitől se kívánhatunk, hanem azért is. hogy az előadások tartalmi értékél s kellő szinvonalat biztosítsuk. A tanfolyam látogatóitól még minimális dij szedéséi sem látom célra vezetőnek. legalább egyelőre nem, mert el kell készülve lennünk arra is, hogy az oktatásra leginkább rászoruló nagy közönség ezen ujitásszerü munkánkat idegenkedéssel, vagy legalább is tartózkodással fogja fogadni. Azon előadások után azonban, amelyeket egyesületünk tagjai s a müveit közönség részére tervezünk, kisebb összegű belépő dijat szedhetnénk, hogy előrelátható költégeinket részben ebbel a forásból fedezhessük. E röviden körvonalozott programnak elvi és anyagi akadály állhat útjába, ha ugyan nem sikerül amazt békés megegyezéssel. emezt pedig áldozatkészségünkkel csirájában elfojtanunk. Harmadik aka dály a közöny volna aminek minden esetre bénitó hatását talán mégis ellensúlyozhatjuk következetes és kitartó munkásságunkkal. Ha vezető férfiaink meggyőzik azon köröket, amelyekben szavuknak súlya van, ez intézmény szükséges és hasznos voltáról, amint azl az ügy érdeke megköveteli, ha egyesületünk megadja a szükséges eszközöket, amint az biztosan remélhető, s ha a hivatottak nem tagadják meg közreműködésüket, amint az talán el sem képzelhető, szóval ha minden tényező mégtes

zi a maga kötelességét: — Lesz aki eloltsa! — vágott vissza Sára; de e pillanattól kezdve ugy érezte, mintha egy moh fullánkját a szivébe fúrta volna. Eddig jóformán még jól szemügyre sem vette a Jóska gyereket; csak mikor már a szomszédasszonyok kezdték a szegény világtalant magasztalni, akkor tünt fö' neki is, hogy milyen daliás szép fiu! Néha órákig rajta felejtette szemét. Ilyenkor arca kigyúlt, vére veszedelmesen lüktetett. A nyár igazi gyöngéd becézgetéssel telt el. Sara még a gondolatát is kitalalni igyekezett; de maga Mihály is szeretettel csüngött a világtalan fiún. Hiszen már haldokló édes anyjának megígért®, hogy holtig el nem hagyja. Már mikor az intézetbe vüték, megfogadta, hogy amint onnan haza kerül, gondoskodni fog róla. Egy kis házacskát épit neki a faluban, kiválaszt egy jóságos hitvastársat, ki hűségesen ki fog tartani mellette. Ezt a fogadást akarta most megvalósítani s nagy öröm szállt szívébe, hogy álmait teljesedni látt*. Ámde ezt a boldogságot is megirigyelték a gonosz emberek. A falu Ipghiresebb pletykavivője, az öreg Szűcs Ádámné szólította meg egyszer az utcán : — Hallod e Mihály öcsém ! Vigyázz a virágos kertedre, mert megtépáznák a legszebb rózsatőt! Mihály homiokán egy sötét árnyék jelent meg. — Hogyan érti ezt Szűisné asszonyom ? — Hát csak ugy, hogy a vak Jaska jól érti magát a Sárával. Azzal odább is ment. Szerencséjére, mart Mihály nem válogatta volna szavait. Ez időtől fogva azonban valami csodálatos izgatottság lepte meg Mihályt s valahanyszor Sárát a vak fiúval együtt látta, megdobbant a bizton remélhető, hogy sem időt. -eia erőt nem kímélő munkánkat teljes .-iker fogja megjutalmazni s e siker áldása a sötétség eloszlatása, a társadalmi ellentétek kiegyenlítése és ekként a mindnyájunk által óhajtott szebb jövő előkészítése lesz! Dr. Vietórisz József. Csevegés muzeumunk érdekében is. Volt egyszer igy cigány rduzsikus, de tóboször is volUa és vannak ilyenek, akik mellett S'rva szokott mulatni a magyar. Akiről azollani akarok, szőke hajú, f hér pirosas arcú volt. tehát nem látszott cigánynak. A tokaji ál omáson vártunk a vonatra, ó is, én is. Bemutítta magát, hogy ő hegedűművész és most adott egy sikerült concertet Tokajban. Nagyon félthette tokban hordott hegedűjét, mert nem lakáj, hanem ö maga hordotta kezében. Akkor még nem ösmertem Sarazátét, Wieniavszkyt, Jochachimot, Thomsont és a többi akkori hegedükirályokat. Igy hát azt hittem, hogy egyike ezen korifeusoknak, tehát nagy reverenciaval beszereltem vele. A szerencsi állomásra ebéd idejére éikezvén, kértem hogy egy asztalnál ebédelhessünk; de a művész ur megtagadta kérésemet, mondván. hoyy neki most egyéb dolga van. Kivette a hegedűjét tokjából. Leült, az ajtó sarka mellé. A hegedűt kisbőgő módjára ölébe véve, vigyorogva szebbnel szebb magyar nótakat húzott. Jóval a vonat indulás előtt tányérral járt körül, amelvbe én is betettem obulusomat. Igy sült ki. hogy ő nem Sarasate, hanem „Garibaldi* néven ösmert jrthirü szóló muzsikus; debreceni magán zenetudós. Megboldogult Dr. Szántay Károly debreceni rendőrorvos unokaöc=ém beszélte el nekem egykor, hogy a .Bikában" vacsorálván, azzai jött hozzá Garibaldi, hogy .Hadd húzzak el egy fülbemászó nótát." Mikor elhúzta, az öcséin tréfából egy hatost adott neki. ,Sovaan«aag ez Tekintetes Uram!* Mikor aztán a hatost egy forinttal toldotta meg, Garibaldi kacsintott egyet, mondván „Ez már beszíd Tekintetes uram !* szíve. Föltette magában, ha nem is ad hiteit a pletyka-beszednek, hogy megfigyeli őket. Sokáig mit sem vett észre. Egyszerre azonban azt látta, hogy Sára kigyúlt arccal közeledik a fiúhoz s sug valamit a fülébe. Nem szólt délutánig semmit. Akkor kezdett útra kés'ülődni. — Hova megy édes uram * •— kérdezte az asszony kivancsiau. — A városba, édes asszonykám, felelte Mihály, ennek a szegény Jóskának dolgában. — Ugyan mit akar vele kezdeni? — A jegyző úrral akarok valami írást csináltatni. Tudod lelkem, van nekem itt a falu végan egy kis házacskám, azt ráíratom ; meg aztán kiszemeltem már neki a Galambosék derék kis leányát, beszéltem is az öreggel; jó szívvel hozzáadják feleségül. Ha az Isten éltet, szüretre már lakodalmat tartunk ! Ezzel szekérre ült s elhajtatott. A szép Sára kővé valtait meresztette szemét a távozó után. Halálsápadt lett, lélekzete is elállott ; de aztán dacosan fordult meg s besietett a házba. Szép nyárutói alkony volt. Szellő nesze surrant át a sárguló falevelek közt; a közel erdő felől sejtelmes moraj zsongott. Hamvaskék vadpalambpár röpködött éjjeli szállásra, s valahol beljebb egy örvös galamb búgott. Lassankéní elcsöndesült minden, s ráborult a mindenségre az a megmérhetetlen borzasztó csöndesség. A világtalan fiu méla álmodozással ült a gyümölcsösben a nagv diófa alatt. Belebámult az esthomálypa, honnan meseszerű alakok emelkedtek ki. Eddig soha panaszszót nem ejtett vakságáért ; de most mégis, mintha valami érzése támadna, ami igazságtalansággal vádolja a Mindenhatót. Fölsóhajtott. Ó, ha legalább egyszer megnyílna előtte a mindenség s ő bele nézhetne