Nyírvidék, 1908 (29. évfolyam, 27-52. szám)

1908-11-01 / 44. szám

4 44-ik szára. N Y I R V I D É K 1908. november 1. A háziipar. Jol esik látni azt a becsületes törekvést, a mit mostanában az ipari élet főllenditése érdekében országszerte folytatnak. Bár messze vagyunk még attól a ponttól, attól a magaslattól, amelyet el kell érnünk, de még sem olyan sisiphusi munka az, mint eddigelé képzelték. Igaz, hogy nagy politikai átalakuláson kell keresztül mennünk, mig megtaláljuk azt a termékeny talajt, amelyből a magyar ipar sisarjazhatik. A háziipar egy olyan tőke, amely kicsiny befektetésekért nagy eredménnyel fizet. Látjuk ezt mas országokban, hol az ország évi bevételeinek jelentékeny tétele a háziipar révén befolyó jövedelem. Hogy csak a kis Svájcra hivatkozzunk, felemiitjük, hogy ott az óra készítést is sok helyen mint háziipart kul tiváljak s mekkora összegeket vágnak zsebre a kivitt órákért s órarészekért. Nálunk is ujabban szép példával mutatták be, hogy milyen szépen lehet jövedelmezővé tenni a házi ipart. A székely varrottas készítése sok munkás csaladnak ad ma mar kenyeret. A kormány ii regen belátta a háziipar fontosságát a nemzet gazdaság terén. M* már a tanitóképezdékben kezdik a tanito jelölteket a házi munka egye= nemeire oktatni, hogy majdan kimenven az elet színterére, saját községében minden tanitó \ezetője s oktatója legyen a háziiparnak. Minden község alkalmas a háziipar bizonyos nemének üzesere. Ez erre, az emerre, amint a földrajzi és természeti viszonyok határozzak meg. Az volna az ideális állapott, ha községeink a haziipar megteremtése által egy uj jövedelmi forrást nyitnának meg maguknak. De mig a világba kilépni is merünk, addig is erélyes, szorgalmas munka árán tökéletesíthetjük magunkat, hogy a versenyt legjobb tehetségünkhöz képest, már most is fölvegyük a szomszéd népekkel és nemzetekkel. Ha iparunk különböző ágain végig tekintünk, egy nagyon szomorú jelenség ötlik szemünkbe. A legmostohább, a legháladatlanabb viszonyok között él és tengődik a mi házi iparunk. Pedig az iparnak épp e fajtáit kellene legszorgosabban kultiválni. Hiszen földmivelő népek vagyunk, csak az a keresetünk, amit az Isten ad nekünk, az ő szeretetére van a sorsunk bízva, a természet szeszélye ami jo, vagy rossz sorsunk, nála van letéve a magyar nép boldogsága, megelégtdetisége, kenyere. Gondoljuk csak el, mennyi munkáskéz vesztegel tétlenül, dolog nélkül téli időben, a mikor a földmivelő népnek megszűnik a munkája. Mennyi egeszséges erő pihen, ernyed el ilyenkor, a melyet föl lehetne használni es a melyre télen épp oly szükség van, mint az év többi, melegebb időszakában. Különösen a fiatal munkás kezek ily télnek idején alig foglalkoznak valamivel. A gazda téli munkája oly csekély, hogy mellette a haziipar bármely ága fennakadás nélkül volna űzhető. Csehországban és Németország egyes vidékein háziipar gyanánt űzik a játékáruk készítését, kosárfonást, szőnyegkészitést. S a statisztika nem megvetendő összegekkel tünteti fel az ezekből befolyó jövedelmet. Hogy nálunk hol nyilnek tere ennek az energiának, azt rövid gondolkodás után könnyen eltalálhatjuk. Műveljük a háziipari, hadd öltsön mind nagyobb és nagyobb mérveket, ugy, hogy ne csak a mi szükségletünket elégíthessük ki vele. hanem nyissuk meg az utat a külföldre is, hadd váljon a haziipar a földmivelő nép allandó kereseti forrásává, melyre — ha a természet szeszélye nem is kedvez neki — bizton számithatna. Műveljük, tökéletesítsük a háziipar egyes ágait, ugy, hogy speciálitáskent emlegessék egyegy vidéknek házilag előállított kézi alkotásait. A magyar nép van oly értelmes, mint más nemzetiségű: sőt megvan egy jó tulajdonsága, minden alkotására rányomja saját nemzeti jelleget. Bizonyara a náluuk életre kelt háziipar is rövidesen speciális magyar háziiparrá nőne ki magat, s egy állandó kereseti forrást nyitna meg népünknek. Becsüljük meg ezt az állandó, tekintélyes kereseti forrást, melylyeí a most folytonosan szüksegben tengődő nép nyomorán, Ínségén segíteni lehet. A más baja. Egy alkalmatossággal én már irtam a más bajaval való törődéssel. Nemes, szép értelemben tárgyaltam én azt a cselekedetet, mikor valaki a más bajával törődik. Nemesnek mondjuk, mert azért törődik, hogy máson, felebarátján segítsen. Olyanon például, akit jóformán nem is ismer. Akitől nem kapott semmit és nem is vár semmit. De mégis segíteni óhajt rajta. Ö >zés, haizon nélkül. A lélek a sziv sugallataiból. Magáért a közért, a jóért, egyesekért, édes mindnyájunkért. Például: a járdáról gondosan el'ávolitok egy dinre hajat. Azzal a gondolattal, hogy valaki megokolván, lábát törheti. Mennyi bajtól, keserves szenvedéstől szabadítom meg felebarátomat. Vagy valaki eldob egy égő szivart, cigarettát (ami igen gyakori). Tüstént eloltom, eltaposom. Es tesiem ezt azzal a gondolattal, hogy ebből nagy veszedelem származhatik. Egyesekre, városokra és községekre. Az ilyen, masokk.il való törődést altruizmusnak, nemes, önzetlen felebaráti szeretetnek nevezik. Oh, ha ez a gondolat, ez az érzés vezetné a>: embereket az életben, de sok bajt, kellemetlenséget. bánatot, szerencsétlenséget lehetne megelőzni. Ebben az angol szép példaadó. De van a mások bajával való törődésnek egy másik fajtája is. Ez csúnya madár. Ez ahelyett, hogy sebet gyógyítana, sebet fakaszt. Még a meggyógyult sebeket is feltöri. Seprünak nevezi ezt a közszólás, mely mindig a mas háza előtt seper. Holott lenne am mit sepernie a maga tűzhelye előtt is. Ami társadalmunkban — olvastam valahol — mindjárt többen megtalálnák helyüket és kevesebben volnának boldogtalanok, ha kevesellet néznék mindig a máiét és többen igyekeznének kiélvezni a mugukét. Ez a vagyonra, az életharcra szól ugyan, de találóan jellemzi a mindennapi élet érintkezéseit. Ma igen foglalkoznak más bajával. Milyen a családi elete? Honnan telik? Milyen a szobája? Mit esdnek ? Mennyi adósságuk van ? Kik voltak vendégei ? Mikor kelnek ? Hogy gazdálkodik ? Mit eszik a cseledje. A gyermekei ? Milyen a jószága? Hány sertést öltek? És a jó ég tudja, mi minden más bajaval törődnek. Csak a maguk bajába nem nétnelc belé ! Csak a tükröt kerülik, a melyből saját ábrázatukat, saját háztartásukat, sajat gazdálkodásukat pillanthatnák meg. S ha van is tükrök, hamisított, ferde képet képet mutat az. Bizony ha az emberek ugy törődnének a más bajával, ahogyan fentebb, az altruizmust fejtegetvén, megmutattuk: kevesebb idejük volna emigyen, csúnyán, haszontalanul, embertelenül mindig a uias baját piszkálni. €arias?díne$£ó. Tumnnyák nincs, mert a mai időben nincs talaja. Ellenben az igaz, hogy vannak és lesznek, akik a magyar helyesírásban járatlanok. Dsőt sajtóhibák is vannak. Mindez azonban nem elegedő arra, hogy Tumunvákok létezését is elis merjük. * Sajtóhibák igen is vannak, de azoknak egy hét mután leendő megállapítása felesleges, mert aki olvasni tud, ugy is észreveszi. Azt pedig, hogy a sajtóhibák közététele után valaki elővegye a mult heti pénteki levelet (ha még tudná is honnan) remélni nem lehet. * Törvény előtt: Egy vendéglő és kávéház tulajdonos állt a bíróság előtt, tiltott kártyajáték, személyes szabadság megsértése és könnyű testi sértés miatt. Ugyanis a kávéházban egy borbéllyal alsóst játszott, s mert vesztett, addig ki nem engedte menni, mig elvesztett pénzét vissza nem adta, s e tiltakozás közben 8 nap alatt gyógyuló testi sértést is okozott neki. Kérdi az elnök, hogy bűnösnek érzi-e magat ? — Magamat nem, de a borbélyt igen, mert mindennek ő az oka, ugyanis ugy történt a dolog. . . . Elnök: E'ég, elég. Tehát nem érzi magát bűnösnek, dacára, hogy beismerte, hogy kártyázott, hogy a sértettet nem engedte eltávozni, de meg is verte? Vádlott: Na hiszen, mintha a tek. elnök ur, nem kártyázná alsóst? persze, hogy nem erngedtem elmenni, mig vissza nem adja a lopott pénzt, mert ha elengedem a fene tudja hol hereshettem volna, aztán megverte őtet a sistergő istennyila, hisz ö kapkodott belém, s mikor ellöktem magamtól, neki esett a biliárd asztalnak. Tessék az ügyész urnák az asztalt beperelni. Elnök: Hallgasson; adja elő, hogy történt a dolog. Vádlott: Hit ugy kérem, hogy akkor este beáilit ez a sértett fél, magánfél, vagy hogy is nevezik. Nem volt a kávéházba mar senki, s el kezd beszélni, hogy ne unjuk magunkat. Mondom, hogy ha én lefekszem, nem unom magamat. De ő csak hogy játszak vele. Mondom, hogy van-e pénze? Mutatja, hát láttam, hogy van vagy 30 írtja. Mondom nem bánom, éjfélig játszhatunk. Hát játszottunk, aztán mindig nyert. Már úszott va*y 10 frtom. De mindig nyert. Mondom, hogy én mir nem játszom. Mert hát ugy vettem észre, hogy csal, de addig beszélt, hogy megint leültem. Elnök: Hat ha észrevette, hogy csal, miért ült le megint ? Vádlott: Miért? Hát szokott az elnök ur játszani ? Hát hogyne . . . Elnök: Nem. Vádlott: Az már más. Hát letszik tudni, ha az ember kártyázik, aztán vészit, olyan bizonyos érzések vesznek rajta erőt, hogy . . . Elnök: Ne magyarázza itt a kártyázás', csak a száraz tényekel adja elő. Ha annyira szeret kártyázni, jelentse be a tőszolgxbironak, meg a csendőrsegr.ek, s jejőlje meg, hogy mely napokon kártyázik. Vádlott: Ujjé, hisz azok tudnak, a régiek, ujak és leendők, a csendőrök pedig bár ne tudnák, hogy mikor van nekem alkalmam kártyázni. Eddig még mindig ki tudtam nagy bajjal siklani, most pedig magam vittem bele magam. Átkozott borbély ! Elnök: De az Isten áidja, mondja mar, hogy történt a dolog ? Vádlott : Hiszen mondom, de ha mindig közbe tetszik szólani. Nem tetszik többet ? Na jó; olyan rövid leszek mint a nyulfark, vagy mint ennek a magánfél borbélynak az esze. Tehát újra leültem. Megint nyert, mert megint csalt, de nem tudtam hogy. Aztán véletlenül jöttem rá. Mondok egy kvartot. Erre ő azt mondja, hogy kontra, kvint meg vannak ? Négy tizes, a kvint pedig zöld alsóig. Hit mit tehettem? fizettem, de véletlenül felfordítom a talont s latom, hogy ott van a zöld tizes. Nem volt sem quintje, sem vannakja az átkozott borbélynak. Hogy ő elnézte. Nézted a fészkes fenét, így csaltál egész estve. Most add vissza a 10 ft 30 kromat. Hogy ő nem adja. Nem? Na addig innen ki nem mégy, mig a lopott pénzt vissza nem adod. E.: Na lássa, a személyes szabadsagában gátolta. Vádi: Aj, mit személyes szabadság. Most a szabadság olyan, mint a vén feleség. Ra kel! fizetni. Aztán meg ezt a kir. ügyész ur találta csak ki. Mikor visszaadta a lopott pénzt, nemcsak mehetett, de repült is. . . . E.: Na, ekkor pedig testi sértést okozott neki. Vádi.: Ne tessék őt félteni. Ebcsont. Meg aztán nem rendelhettem neki fiakert, mert nálunk nincs is, meg aztán igy erdemelte azt a borbély. Na, na, ne tessék közbeszólani, hanem ha már épen annyira rám vannak, fessenek engem megbüntetni, de ezt a borbélyt is. E : Az ám. De lássa, 6 még azt is tagadja, hogv kártyázott volna magával. Vádi.: Mt? Hát igy is lehet? És aztán a kir. ügyész ur, meg az elnök ur neki hisznek és nem nekem? Na ezt már nem is hittem volna, de nem is járja. Akkor csak tessék engem megbüntetni, de ha ez a borbély valamikor az én házamba teszi a lábát, hát akkor .... csak tessék rám tizni. Majd bolond leszek újra mindent beismerni. Csak azt várja a kir. ügyész ur. Pedig Isten úgyse, mikor egy kissé kisiettettem a szobából, még azt is mondtam neki: na öreg, Isten veled, már végeztünk ! * Dohányt kér a boltban a paraszt. — Az nincs, mondja a kereskedő. — Hát akkor mért nem írják ki, hogy nincs, felel a paraszt, s boszusan távozik.