Nyírvidék, 1908 (29. évfolyam, 27-52. szám)

1908-10-25 / 43. szám

42 ik szám. szélesittessenek*) s ahol kell, új utcák nyittassanak, uj terek létesíttessenek Ezekre az uj utcákra és uj terekre nagyobb szükség van. mint első gondolatra hinni lehetne. Ott van például a gyorsan beépülői kezdő Érkert és a Bujtos. Az Érkertet a város többi részével csak a Széchenyi-út s néhány keskeny zug köti össze. A város központjához még közelebb eső Bujtost pedig csak a Zöldség-térre vezető ronda útrész s szintén néhány szük zug. Pedig ez a két terület már is épül. Még inkább rohamosan épülne, ha az Érkertet legalább a Szarvasútcáig, a Bujtost pedig a Kállói-útcáig vezető két három széles útca kötné össze Hasonlóképen hiányoznak és szükségesek az összekötő szélesebb útcák a Bujtos-, Selyem-, Pazonyi-, Kossuth- és Kótajiútcák közt, amelyeknek az Ujszőlőn is keresztül kell vezetniök. Más oldalról a Szarvas-útcáról kelet felé a Debreczeniútcáig és innen tovább egészen az országos vásártérig. Hogy ezek az uj, nyitandó útcák hol legyenek, az már a tervezés dolga De hogy szükség van reájuk, az bizonyos. Nem most mindjárt, nem a ma számára, hanem a jövő számára. Már pedig a szabályozási terv nem a ma, hanem a jövő számára készül. A nyitandó uj útcák helyét, irányát és szélességét azonban most kell megállapítani a szabályozási terv keretében. Épen azért, hogy az új építkezések már azok szerint, igazodjanak s olyan helyeken, ahol az útcák annak idején megnyitandók lesznek, az útcák megnyitását akadályozó vagy megnehezítő építkezések ne engedélyeztessenek. Hasonlóképen előre és pedig jó előre kell megjelölni és megállapítani a létesítendő uj terek helyét ugyanazon okból és célból. A jól meggondolt, jól megalapozott és helyesen kidolgozott szabályozási terv venni, amilyen vagyok, vagy helyesebben : engem sehogy sem kell venni! — Én nem születtem feleségnek. Én félbenmaradt fiu vagyok! Amit egyedül szeretek, az a függetlenségem és a sza badsógom. Vagyis az a szabadság, hogy tetszés szerint kijárhassak a házból s meglátogathassam N Y I R V I D É K elkészítését aztán nyomon kell követnie az uj, modern építkezési szabályrendelet elkészítésének, amelynek keretében gondoskodás történhet a városszabályozással járó költségek fedezéséről is. Ezeket a költségeket ugyanis a városrendezés következtében előálló telekértékemelkedéseknek lehet, de kell is fedeznie. A felsőszabolcsi református egyházmegye közgyűlése. Folyó hó 20 án és 21-én tartotta meg, a felsőszabolcsi református egyházmegye őszi rendes közgyűlését Kisvárdán. A gyűlést id. Görömbei Péter esperes szép imája nyitotta meg. Ezután az újonnan választott tisztviselők: Vas Mihály gégényi lelkész, tanácsbiró, Vas János őri lelkész, aljegyző és dr. Nagymáté András ügyvéd, világi jegyző tették le a hivatali esküt. Vas János, eddig viselt számvevőszéki jegyzőségéről lemondván, helyére a közgyűlés Porzsolt István anarcsi lelkészt választotta, aki a hivatali esküt szintén letette. Majd felolvastatott az esperes jelentése, egyházi életünk azon nevezetesebb eseményeiről, amelyek a mult gyűlés óta történtek. A jelentés egyaránt gazdag, fájdalmas és felemelő eseményekben. A fájdalmas események sorát a nagyhírű Hegymegi Kist Áron közszeretetben álló püspökünkről való kegyeletes megemlékezés nyitja meg. Ezután következtek az Ur szőllőjének többi, elhunyt, országhirü munkásai: Nagy István hegyközszentimrei lelkész, nyug. érmelléki esperes, Kiss Albert debreceni lelkész, egyházkerületi tanácsbiró, volt országgyűlési képviselő. Garzó Gyula gyomai lelkész, egyházkerületi tanácsbiró. Továbbá: egyházmegyénk legidősebb lelkésze Végh János, ki 54 évig szolgált a berkeszi egyházban, s legifjabb lelkésze gesztelyi Nagy Béla téti lelkész. Mindnyájuk emlékét fájdalmas részvéttel s kegyelettel örökítette meg az egyházmegyei közgyűlés jegyzőkönyve lapjain. A fájdalmas események után mint örvendetes eseményre mutat reí az esperesi jelentés, hogy a nagykiterjedésű tiszántúli ref. egyházkerü'et megüresedett püspöki széke a tudományokban és minden lelki kincsekben egyaránt gazdag Eröss Lajos debreceni hittanárral töltetett be, kihez a közgyűlés üdvözlő feliratot küld. Majd a vallásos hiteleinek fenséges megnyilatkozásait sorolja fel, az anyaszentegyház javár

a tett gazdag, -őt fejedelmi adományokban. az áruházakat, a muzeumokat, a kiállításokat. Én az életet magáért szeretem, azokért az apró örömökért, melyeket nyújt. Hiányom semmiben sincs. — Kacér vagyok ugy-e? — Igen, kacér a magara kedvéért, de nem másokért! Örülök a szép ruhának, de azzal nem törődöm, hogy a szomszédok milyennek találják. Hogy magamra vállaljam a házteihét és rabszolgává legyek . . . Ah, nem, nem! Én nagyon jól tudom, hogy ez mit jeient. Husz éves koromig nem tudtam, mi a jó idő . . . Atyám meghalt abbeli kétségbeesésében, ho?y anyámat nem tudta oly boldoggá tenni, amint óhajtotta volna , . . Hogy mama most olyan öreg, és összetört, annak ez az oka . . . — Te beszélni fogsz vele ajánlatomról ? — Ah, egész nyugodt lehetsz! ő nem olyan, hogy a kötelet rákényszerítse a nyakamra.! Tehát Isten veled, de harag nélkül! ... És ne vágj olyan kélségbeesett arcot, te nagy gverek! Majd találsz másikat, gazdagabbat, szebbet, mint én vagyok. Csókolj meg és erről több szó se essék! Gilberte kissé ellágyult, mikor a fiatalember szemében könnyeket látott csillogni. Mindazonáltal vidáman annak fejébe nyomta szalmakdapját s kituszkolta a folyosóra. Azután odaszaladt az ablakhoz, hogy távozását lássa A fiu az utcasarokhoz érve, mégegyszer visszafordult és könyörgő tekintetet vetett reá. A leáűy felkacagott s egy orgonaágat hajított utána. Este a vacsoránál az anyja mosolyogva igy szólt hozzá : — Te ma nagyon vidámnak látszol. Mi tőrtént veled ? — Megkértek feleségnek. — Ugyan ki ? 1908. október 18. 2 Halával emlékezik Sesztina Jenő és neje Csanak Margit fennkölt lelkű hitsorsosainkról, kik a lövői kis egyháznak, művészi kivitelű, diszes templomot építtettek 50000 -korona értékben. Hasonlag hálával emlékezik báró Podmaniczky Géza és neje Dégenfeld Berta grófnőről, a lorántházai kis egyháznak pátrónusairól, kik anyaszentegyházunk iránt valő szerelmüknek ujabban azzal adtak kifejezést, hogy Lorantházán, saját telkükön, egy a kor követeimenyeinek teljesen megfelelő iskolát és tanító lakot építettek, 12000 korona értékben, s ezt tulajdonjoguk fentartása mellett, egyházunk használatába bocsátották évi 1 korona haszonbér ellenében. E haszonbérköveteléssel, céljuk az, hogy az állam, ha valamikor a népoktatasügy államosittatik, azt, mint iskolai vagyont le ne foglalhassa. Ezen adományokhoz sorakozik Albert Pál és neje, egyszerű földműves, paszabi lakosok szintén gazdag adománya, kik 3200 kor. értékben, harangokat ajándékoztak, a Bessenyei László hagyatéka által, a hivatott kezű lelkész, gondnok, tanitó, s a mindenekben segítségökre álló jegyző munkássága folytán, immár mintaszerűvé emelkedett paszabi egyház számára. Ugyanitt az egyház, a f. évben, diszes orgonát készíttetett 6000 kor. értékben. Oroson. az egyház, a hivek áldozatkészségéből, műemlékszerü templomát kijavítatta s ahoz tornyot epitletett 8000 kor. költséggel. Kisvarsányban a templom és torony 7800 kor. költséggel szintén rendbe hozatott. Gyulajon, orgona, uj iskola, magtár, melléképületek készültek, nagy áldozatok árán. Hol a lelkész mellett, Mikolai György fáradhatatlan tevékenysége s áldozatkészsége elevüihetetlen. Ugyanitt elismeréssel említtetik fel Schwarz Károly 500 kor. adománya Anarcson. Diner Gyula 1000 kor. értékben, templomunk tornyába órát készittett. Kéken Tóth István a templomot 700 kor. értékben kifestette, Nagyváthy Ferencz ottani lelkész pedig, a paplakot festette ki, csaknem 100 kor. értekben Dr.Mezössy Béla allamtitkár Pazonyban, a nyugalmazott tanítónak 40 koronát, Dr. Szesztay Zoltán egy lelkészi és egy ta.itói árvanat 18 — 18 koronát adományozott. Ezeken kívül, alig van egyházunk, ahol a hitbuzgóság kegyes adományokban meg ne nyilatkozott volna. S ezen különböző adományok értéke, a fentieken kívül, 33357 kor. Fenséges megnyilatkozásai s tanúbizonyságai ezek a lelki buzgóságnak, az elevenen lükt-tő hitéletnek, mely a szegény, önerejére hagyott s a magyar hazafiság es magyar közművelődés oltárara oly sokat áldozo. kálvinista etrvházakban él. — Igen! Jean unokatestvér. Egészen belém van bolondulva. — No, és? — Én kosarat adtam neki. Természetesen. És szavait oly határozott fejmozdulattal kisérte, hogy anyja egy szót sem mert többé szólni. Vacsora után Gilberte visszavonult szobájába, hol különös elégtételt talált abban, hogy magát a tükörben szemlélje. Naiv büszkeséggel töltötte el az a biztos tudat, hogy valaki szerelmes beléje. Pózolt a tükör előtt, hajlongott, a haját megigazította s szerelmesen nézett a maga képmására. Aztán igy szólt: — íme egy nő, aki kívánatos a férfiak előtt Azután csókot dobott magának. — Szeretlek, kis Gilbertem és soha mást nem fogok szeretni. Jó estét! Azután lefeküdt és gyönyörű álmai voltak uralomról és függetlenségről. Jean újra és újra megkísérelte szóbahozni az ügyet, de Gilbere mindannyiszor kinevette. Egy este aztán komolyan megharagudott és igy szólt : — Hallgass meg Jean. Ha ezentúl is a házunkhoz akarsz járni, ugy hagyj fel ezzel. Végre is unalmas! Ha én egyszer azt mondom, hogy nem, akkor nem ! Aztán karonfogva a fiatalembert s engesztelőleg hozzátette : Hát nem jobb, ha azok maradunk, amik vagyunk: két jó pajtás! E naptól kezdve, mintha Jean megváltozott volna. Ráadta fejét a munkára s ugy látszott, mintha nagyratörő ambíció fogta volna el. Szorgalmasan tanult letette vizsgáit és kitüntetéssel *) Nem úgy mint az legutóbb a Postaközzel történt! Szert. Ha volna kincsem százezerszer ennyi, Akkor se dobnék egy fillért neked. S hogy föllázadsz ? Hogy renegát leszel ? Hát egy koldus jobbágygyal kevesebb. * Én hermelines, csörgősapkás fenség, Ki jogart hordok, s bukfencet vetek Lázadó szolga, feleltem neked. Késő felismerés. Gilberte, mig unokafivére leforrázva és megtörten ott ült a zsámolyszéken, vidáman tett-vett szobácskájában, mely olyan volt, mintha az ő bája és ifjúsága részére készült ékszertartó lett volna. A leány élénk mozdulatokkal vázába gyömöszölt egy óriási orgonavirág csokrot, melyet az imént szedett e mezőn. Időről-időre bolondos nevetésben tőrt ki és Jean egyre kétségbeesettebben tekintgetett a csokor felé, amely mögül a kacaj hallatszott. — Hogy én a te feleséged legyek, szegény Jeanom! De hisz ez bolond dolog? Ugyan honnan vetted ezt az ötletet ? — Te szerelmes vagy valakibe Gilbert ? — Oh dehogy ? Senkibe. Huszonnégy éves korom előtt nem is leszek. Férjhez pedig nem megyek sem hozzád, sem máshoz. Ezt persze bizarrnak es valószínűtlennek találod. Én már csak ilyen vagyok. — S engem olyannak kell