Nyírvidék, 1908 (29. évfolyam, 27-52. szám)

1908-09-06 / 36. szám

33-ik szám. NYIRVIDÉK 1908. augusztus 16. 9 sok területe is Szabolcsvármegyéhez tartozott. A földrajzi fekvésre és a történeti múltra támaszkodva Szabolcsvármegye törvényhatósága most azon fáradozó, hogy az 1876. évi XXXIII. t.-c. alkotá. akor a vármegye testéből elszakított nagy kiterjedésű és gazdag termo' vidékből legalább a vármegye jelenlegi területébe beékelt területek, nevezetesen pedig Hajdúnánás város, továbbá Hajdudorog, Téglás és Hajduhadház községek csatoltassanak vissza Szabolcsvármegyéhez. Ebben az ügyben kereste fel a vármegye küldöttsége gróf Andrássy Gyula belügyminisztert e hónap 2-án gróf Vay Gábor főispán vezetése alatt. Gróf Vay Gábor főispán a memorandum átnyujtásakor tartalmas beszédben mutatott reá a vármegye kérelmének jogos voltára, megemlékezve arról is, hogy Nyíregyháza város bekövetkező önállósítása után a vármegye a jelenleginél is lehetetlenebb formát ölt, mert keleti részét a nyugotival csak egy keskeny sáv kötné össze Rakamaznál s a vármegye teherviselő képességének helyreállítása érdekében is szükséges a szóbanforgó területeknek Szabolcsvármegyéhez csatolása. A belügyminiszter szívesen fogadta a küldöttséget. Határozott kijelentéseket nem tett ugyan, de megígérte a kérdés alapos tanulmányozását. Ismerve a vármegye főispánjának, gróf Vay Gábornak szívós erélyességét és agilitását, egyelőre csak remény ugyan, de minden valószínűség szerint alapos a remény arra, hogy a megindított mozgalom sikerre is vezet. A jegyzői egyesület közgyűlése. Tóth József elnöki jelentése. II. Igaz, hogy teljesen az állam segitő kezére támaszkodni túlzásokra vezetne, mivel az utóbbi időben már oly inditváFejfájásommal s a társasággal a .Kaszinó*-ba vonultunk, hol jól megszolgált ebéd s a város intelligenciája várt bennünket. Első pillanatban — megvallom — az ebéd erdekeit s csak később kezdtem érdeklődni az intelligencia iránt s nem eredménytelenül, mert rögtön velem szemben egy földit fedeztem fel Révész János nagytiszteletú ur személyéber, aki a maga kellemes modorában régi nyiregyházi pocsolya-emlékeket idézett fel nekem s igaz büszkeséggel emiitette azt a mesés fejlődést, melyen kis városunk pár évtized alatt átment Ebéd alatt az első felköszöntőt egy millióig álló sympatikus nagybányai úriember, a kaszinó elnöke mondotta, kit — s ezt komolyan mondom — nem a milliója tett előttünk, sympathiíussá, hanem az a szívből jövő, baratságos .Isten hozott*, melyet felenk kiáltott. Általában, meg kell adni. lekötelezően szívélyesek voltak hozzánk a nagybányaiak s csak azt az egyet vehettük tőlük rossz néven, hogy szép leányaikat csak emeleti ablakokból engedték felénk barátságosan mosolyogni. ,Hja* — mondá egy rossz nyelvű úriember — .bizalom az ősi erényben !* Az első felköszöntők után jött a töltött káposzta, attól pedig tudvalevőleg megjön a jókedv, a humor s hamarosan el is hangzott egy jó humoros felköszöntő. Pirospozsgás arcú ősz bácsi állott fel s előadta, hogy mint afféle nyugalomba vonult lőveszkirály a tűzoltasra adta a fejét. Sokat hallott beszélni a tűzoltók közt a ,nyomó«-rol, .szívo'-ról, de nem tudta elhatározni magát, hogy melyikhez is szegődjek Végre a mostani tűzoltó-kongresszuson kiment a tűzoltók megvendegelesét megnézni s ott látta a tű/.oltokat teljes működésben. Mikor aztán megtudta, hogy működésük eredmenye 20 hektó nyokkal is találkozunk, mint a minő Sepsiszentgyörgyön elfogadtatott, hogy t. i. a középbirtokos osztály anyagi támogatása is állami feladatot képezzen, de bocsánatot kérünk, mikor azt iát.juk, hogy a községi szegényügy rendezésének kérdését a hatalmas, nagy Anglia sem tudta máskép megoldani; minthogy annak terheit a mieinkhez képest sokkal virágzóbb ottani községeiről magára vállalta s 500,000 szegénynek segélyezésére évi 6 millió fontot vett fel állami költségvetésébe, — akkor nem szűnünk meg sürgetőleg kérni, hogy e tárgyban Országos Központi Egyletünkhöz juttatott tavaszi rendes közgyűlésünk határozata végre teljesüljön s feliratilag felkéressék a kormány, hogy a községi szegényalapok felser ílyezése, ha másként nem lehet, nemz ' nből teljesítessék. Addig, mig ezen kívánságunk nem teljesül s nézni és tűrni vagyunk kénytelenek, hogy midőn „az őszi légen át vánd~" daruk V betűje száll", szegényeink kétségbeesve néznek a közelgő téli nyomor elé, — megbocsátható irigységgel nézünk minden állami segitő actiót. Irigylünk mindent, mégaztayanke-e élelmességet is, mely parlamenti dikciók és tulipán mozgalom helyett cselekszik, szá.nit, épits még a Niagara, vízesés^. is arra használja fel, hogy annak 425000 köbméternyi víztömegével 47 gyárban 10000 munkásnak szolgáltat állandó és tisztességes kenyérkeresetet. Irigyeljük ilykor azt a felhőt; mely e vizet táplálja és szent fájdalommal kérdezzük szegény hazánktól: „hát te miért bizod legrongyosabb gyermekeid eltartását s felruházását az erdők és mezők liliomainak gondozójára?" Mivel pedig a kis községekben befizetett adóhoz tapad a legtöbb verejték és sóhaj, aggódva szemléljük jelenségeit annak, hogy nem is az államnak; de egyetlen parányi közegének, mondjuk: egy pénzügyi tisztviselő hibásan szerkesztett statisztikai adatai következtében néha a nép-szeretés r~t .1 liter bor s 40 hektoliter sör elfogyasztasa volt, habozás nélkül az imponáló szívókhoz csatlakozott. A töltött káposztánál is jobbizü kacagás köpette a kedélyes beszédet s mindenki szívesen szívott egyet a tűzoltók egészsegére. M>jd egy kedves, mosolygós arcú pap bácsi állott fel, ki a nagybányai dalárdának is karmestere s mint ilyen felkőszőntőtt valami Nyilassy nevű debreceni tűzoltó-parancsnokot, mint affile jóhangu embert s egyúttal kérte, danoljon egyet a társaságnak. Beszédét végezvén, mindnyájan élénken érdeklődtünk, ki hát az a jóhangu ember. A tisztelendő bácsi pedig fogja poharát s legnagyobb ámulatunkra Misi baratunkhoz megy, ki tű'oltó-parancsnok ugyan, de nem Debrecenben, dalol ugyan, de lehetőleg nem so'ozik, Nyilassy pedig csak lehetne, ellenben nem az Misi barátunk ugyancsak me? volt lepődve, mikor a pap bácsi telt poharat feléje nyújtván, megvallotta, hogy a diktió neki szólt. De Misi barátunk nem olyan etnber, ki hogyha kell, inni nem mer s épen ezért hamar túl volt a meglepetésen s nemc-ak hogy nem vesztette el el a fejét, de sőt poharát is megtalálta s bár sajnálkozva kijelentette, hogv a szent atyus házszámot tévesztett, nem mulasztotta el. bogy vigasztalóul pár pohár bort ne igyék vele. Ilyesformán igazán jó hangulatba zökkent a társaság. Ekkor valakinek az a szerencsétlen gondolata taimdt, hog nézzük meg a nagybányai kis muzeumot. Fel is kerekedlünk. meg is néztük s csak azt ajánlhatom egész Őszintén mindenkinek, hogy .harmad >apos* fő^el s jó bankéit után ne menjen muzeumot n-zni ! A muzeum megtekintés^ után az a bolond vágyunk támad

1, hogy a szemben levő szt. István toronyból tekintsünk le Nagybanyára s videkére. eszméje ferdén nyilatkozik meg. Rámutatunk itt a létminimum adómentesítésének uvertürjéűl tekinthető II. osztályú kereseti adó eltörlése, illetve módosítására vonatkozó 1908. évi V. törvénycikkre. Helyeseljük, hogy ezen legigazságtalanabb adó kivetése, mely valaha népre rovatott — módosítást szenvedett; mert évtizedeken át ennek kivetése és behajtása adott legtöbb panaszra okot, mivel ennek következtében az állam segitő kezére reá szorult 5—6 tagu családdal biró adózó teljes kis vagyonkáját az államnak 10 év alatt teljesen odafizette; vagyis jobban mondva saját kis vityilóját és földecskéjét az államtól méreg drága áron haszonbérelte; — de nem helyeselhetjük azt, hogy ezen adó maximalis összege most is csak 8 koronában lett megállapítva, holott megfelelő progressivitással milliók takaríttattak volna meg s az egyik „paraszt" terhe nem a másik „paraszt" terhének fokozása árán könnvittetett volna. Mindez pedig azért töri. igy, mert a mi hivatalos ankétjeink parkettjéről a gyakorlati élettel foglalkozó azon község jegyző, ki az adótörvényekben is járatos — ki van rekesztve. Mondják, hogy Korsicában a szülők és testvérek egész éjjel táncolnak örömükben, ha egy gyermekük meghal; mert szerintök a mennyország egy angyallal szaporodott. Boldog Korsica! Nálunk legnagyobb gondot okoz az ilyen angyal biztosítás: a gyermek halandóság csökkentése. Még többet az árva gyermekek gondozása. Legtöbbet saját árváink sorsa. — Azért .Erzsébet királynéról nevezett országos árvaházunk" ügyét mint legfontosabbat szr idékosan hagytam elnöki jelentésem végére. Mivel pedig sajnos tapasztalataim arra oktattak, hogy egyletünk mérlegének serpenyőjét elnöki véleményeim beledobásától megkímélni eszélyesség; tapintatosan csak azon kerelmemnek adok kifejezést, hogy ily fontos ügyben, a midőn árváink sorsának intézéséről van szó, vegyen magának fáradságot a Mélyen Tisztelt Köz Neki is indultunk s miután egy vegt. I n c-igalepcsőn feltekergőztünk s holmi csinos faiépcsőket is megmásztunk, hát éppen egy harangkoncertbe pottyantunk bele. Két ember hűzta nagy odaadással a hatalmas harangot, mintha csak a fülünkbe akart volna harangozni. Ez pedig m°g a Wagner zenénél is jóval zajosabb muzsika s fülbe húzva orvosilag se ajánlható. Pedig be kellett várnunk mig bevégzik, lévén akkora nyelve a hataltr.as harangnak, mely mindnyájunkat rettegéssel töltött el, a főbeüttetés veszedelmére gondolván. Kinos percek voltak azok, miket e nagyhangú jószág társaságában eltöltenünk kellett. Szerencsére azonban mindennek vége szokott lenni s így mi is felkerülhettünk vagy 10 perc muiva a torony karzatara, honnan — fáradtságunk érzetében — kétes gyönyörűséggel tekintettünk alá a különben igen csinos panorámara. Nem akarok hosszú festegetésekbe bocsajtkozni, már csak azért sem, mert egyhangú festmény lenne belőle, tekintettel arra a zarkozottságra, melyet a hegyek s a közibök ékelt, hires Széchenyi-liget velünk szemben tanu-itott ik, lévén sűrű kődbe burkolódzva. Valósággal almos volt a vidék Ásítottunk tehát egyet (nem tudom hány lett belőle) s újra lebotorkáltunk a százon jóval felül levő lépcsőfokokon A nagv bányaiak ,Schlager*-nek tartogatták szépséges Széchényi ligetüket. Ide vonult bucsuzóul az ewész társaság. Pap t, csapói s szt. István tornyot feledve, élveztük azt a szép képel, mit a liget nyújtott. A kis tanítónő is nagyon .hercig"-eknek találta az ut m-ntén lombsátorban rejtőző, virágos kertekkel tarki tolt villákat. Való>zinüleg igy vélekedett annak idején Petőfin* is, ki Júliájával ilt m

jzeshetezett. E gondolat a kis tanítónőt is megrág idta.