Nyírvidék, 1908 (29. évfolyam, 1-26. szám)

1908-01-12 / 2. szám

2-ik szám. N Y I R V I D É K 1908 január 12. koronát nyert, a rr.ásik X. Y. pedig ennyi meg enüyi ezer koronát veszített: hát mosolygunk is, meg 5-zánakovunk is. Nem rég hallottuk, hogy katonai becsületbíróság Ítélete alapján egy tiszt nyugdíjaztatását kérni volt kénytelen a ért, inert egyik tisztt. rsának olyan összegű váltót írt alá, m:nt kezes, amelyet — ha arra keiül a sor — kifizetni nem lett volna képes, a saját zsebéből. Érdekes döntés. Nyíregyháza város a vasúton fel- és leadott áruk után a kövezetvámszedési jog kiterjesztését kérte a vásártéri állomásra és a kisvasúti állomásra. A miniszter az engedély megadását ahhoz a feltételhez kötötte, hogy a kallói uton levő, valamint az úgynevezett bródi hídi vámsorompók a vasúti állomásokon kívülre helyeztessenek át. A kallói uton a sorompónak és őrháznak tovább helyezéséhez a vármegye hozzájárulása is szükséges volt, mert a kőut a varmegye tulajdona. A vármegye beleegye.elt abba, hogy a soiompó kijebb helyeztessék, az e tárgyban hozott határozatában azonban kijelentette, hogy a kéidéses útrészt további fentartasra csak ugy engedi át. ha annak épílési költségei megtérítése gyanánt a vármegye útadó alapjajavara 3000 koronát fizet a város. A város képviselőlestületo a tanács javaslatára a megyei halaro<;ainak a 3000 korona fizetesére vonatkozó részét megfelebbeztette, sérelminek találván azt, hogy azért az útrészért, amelynek átvételével c ak terhet vesz magára, mert hiszen azt ezután a városnak kell fenntariania és javítania, még kártésitést is fizessen. A kereskedelmi miniszter a varos felebbezése folytán most a következő leirat d intézte, a vármegyéhez: „Szabolcs vármegye közönségének. A vármegye alispánj r folyó évi december hó 3-án 25181. számú jelentésével temulatta hozzám a vármegye közönségének 1907. évi oktober 9-én tor olt kö-.

f

eyü ésé ben 20989 K. 1007,/kgy. 907. szám alatt hozott, Nyiregyháza város képviseletében, annak polgaim steie ál al megfelebbezett határozalat. Ezen hatarozalban kimondotta a törvényhatósági bizottság, hogy a Tokaj Kolozsvári tvh. közút 33 350 km. szakaszán levő vámház és vamsorompó áthelyezése következlében szüLségejsé vált \ámtárgy ki

1 erjesztés, illetve a nevezett tvh. kö^ut egy részének a váoüárgy keretébe leendő bevonásának klielövé teli le éidekében a TokajKolozsvári törvényhatósági közutból 250 folyóméter hosszú terület egyelőre az 1924. év vécéig terjedő időre, a tulajdonjog fentartása mellett Nyiregyháza város részére átengedi, feltételül kikötvén, hogy a nevezett közutnak Nyíregyháza város hasznalalába va ó átadasa fejében a város az ullest kiépítési költségeinek ellenéitékeként 3o00 koronát a törvényhatóság közúti pénztálába tartozik befizet ni. E en hálái ozatot f lülbirályán a követke. őkről értesítem a közönséget: Tekintettet arra, hogy azon feltétel, melyhez a törvényhatósági útszakasznak Nyíregyháza váios kezelésébe leendő átengedése köttetett, minden jogalapot i élkülöz, az id zett hatarozatlól joválpgyásomat megvonom, illetve azt ü'. alább ftlsorolt okokbol ezennel feloldom. A haláiozat feloldandó volt, mert azon köiülmény, hogy a törvénylutrság a kerd'ses útszakaszt Nyiregyháza városnak fenntartásra és kezelesre átengedi, egyáltalán nem szolgálhat okul rra, hogy Nyíregyháza várostól a kérdéses ul kiépítéséie fordított költség megtérítését követelhessem. A kérdéses u'szakasz átengedése ugyanis a kö/utí alap S'.empontjaból csakis előnyökk.l jár, ammnyiben az átengédés következinényeképen a kérdéses útszakasz fenntartása és kezelési költségei az 1924-ik év végéig Nyiregyháza várost lerhelik, minélfogva a jelzett idő pontig a közúti alap ezen költség terhe alól teljesen mentesit— Éppen ilyen? — Egészen ilyen. — Ilyen idős is ? — Igen, kicsikém. Még az irása is éppen ilyen volna, mint a magáé. — Pedig nálam még jobban is tudhitna irni — nevetett a gyermek. Lányi Sarolta egy javakorabeli menyecske, feddő szemrehányással fordult Tamáshoz. — Hallom szép hiröket. Mondja csak kedves Tamás, micsoda élvezetet talál maga abban a csúnya korhelykedésben ? — Azt kérdezze Sarolta nigysám, miért élek, miért mozgok, miért veszem a lélekzetet s mi haszna van annak, hogy a nap reám is pazarolja melegét. Éppen olyan joggal kérdezhetné ezeket is, ha már érdekli valamennyit ez az én haszontalan életem, — felelt Tamás leplezetlen keserűséggel. Sarol'a e hangtól megilletődve folytatta. — Minden éleinek van valami célja, Tamás, amely előbb-utóbb felbukkan. — Az enyémnek nincsen, vagy mit beszélek, olt van a boros hordó. Ez is csak valami. — Ne igy Tamás. Nem illik magához ez a beszéd Másnak -smerlem én magát. Mondja, hogy nem igy lesz ezután sem . , . fogadja meg nek<m ... Tamás heves kitöréssel válaszolt. — Édes nagysám, milyen kegyesek maguk valamennyien a ter.tésben. Pedig maguk miatt vált a legtöbb elet bitanggá, amit könnyű szívvel elnéznek. Szánják ugy-e a lesodort falevelet: hát miért mm nyúlnak utana, hogy feli melj k ? Azzal hirtelen a leánykához forJult Tamás. — Kedvesem, egy emhkmondalot irok a tékájába S erőteljes vonásokkal ezeket irta a diklandoba : „iamas baci becsületére fogadja, hogy mai naptól lógva egy esztendeig nem iszik." — No akkor jól megszomjazik a bácsi, — szólt Ilonka naivul, de Sarolta egészen másként fogta fel ezeket a szavakat. tetik. Ilyen körülmények között a közönségnek az az eljarasa, hogy Nyiregyháza varosra a szóban lévő útszakasz építési költségeit is áthárította, a méltányossággal teljesen ellenkezik, de e mellet' iogosulallan is, mert tekintetbe véve azt, hogy a szobán levő útszakasz Nyíregyháza városnak egy meghatározott taitamu időre csupán kezelésre adatik át, tehát csak ideiglenesen vetetik fel a vamtargy keretebe, a szóban lévő ut nem szűnik meg a közönség tulajdona lenni s igy a közönség nem követelheti a várostól azoinak a költségeknek megtérítését, amely költségek az ut ki pitédénél az uttulujdonost terhelő kötelezettségéből kifolyólag a múltban merültek fel. Felhívom ennelfogva a közönséget, hogy figyelem ml a fent mondoltakra a szóban lévő u'szakasznak kezelés és fenntartás végett Nyiregyháza város részére való ideiglenes átengedését illetőleg közgyülésileg ujbul határozzon s azt annak idején lörvenyszerü kihirdetés után terjessze el m, megjegyezvén, hogy amennyiben ezen haláro/alában a szóban lévő útszakasznak Nyír egyháza város részére fentartás és kezelés cz Íj ból való át ngedését olyan értelmű feltételhez kötné, amelym k értelmében nevezeit város arra köteleztelek, hogy nz utszaka-zt mindig jó karban tariani és ugyanolyan ál'apolban tartozik visszaadni, mint amilyenben átvette, — az ellen nem tennék észrevételt. A nélkülözhető mellékleteket lekü'.döm. Budip^st, 1907. évi december hó 25 én. A miniszter h lyel t: Szterényi s. k., államtitkár." Utazás Nyiregyháza körül (hol szekeren, hol gyalog.) VII. Ne politizáljunk tovább, hanem folytassuk utazásunkat Nyiregyháza körül, még pedig első sorban keressük fel ismét a családi emlékeket ; mert természetes, hogy ezek nékem a legkedvesebbek, s minden léptennyomon fel is találhatók Nyiregyháza történetében. Hiszen a 15-ik század közepén Kállay János*) a felesége Báthory Margit révén bírta egész Nyíregyházát a Császárszállással, Butykával és a Simával egyetemben. Látogassuk meg tehát ma Orost és Napkort, a régi elnevezés szerint Wrust és Nunkuport. Az orosi uton haladva, hátba kapjuk a vármegyei kórházat. Zajtalanul, minden hivalkodás nélkül fejlődött az oda, ahol ma van — egy elsőrendű közhasznú intézménnyé. Csakhogy nem jó helyen van. Hogy miért kellett annak a zajos Kallói kőut mellett épülnie, — ma sem értem, ahol esés hiányában a kórház területét csatornázni nem lehet, ahol az északi szélnek rendkívüli mérvben ki van téve, s ahol száraz nyári hónapokon át köpor lepi el a kórházat körül övező kert növényeit és a szegény betegek tüdejét. Én a város déli oldalán fekvő régi mintakert területét szántam annak idején e czélra, ahol ezekkel a fogyatkozásokkal nem találkoztunk volna. Az elsoroltakon kivül nagy hátránya a kórháznak még az is, hogy alig 100 méternyire a háta mögött emelik nap-nap után a város szemétdombját és ütött tanyát a városi virágzásnak indult sintér intézmény,**) ahonnan az uralkodó északi szél ezek miazmáit árasztja szüntelen a kórház felé. * * * Az Oros Napkori útnak nevezetessége a megszakításokkal kiépített cyklops burkolat. Ennek története van. A 90-es évek első felében u. i. megszállott minket *) E néven V-ik. **) Konstantinápoly és közvetleu környékén tropikus éghajlat alatt 200000 kutya él; nem vetnek nap nap után hurkot a nyakukba ! minden jóizlés megbotránykoztatására, s még sincs soha seiximi baj. Megragadta a Tamás két kezét és bensőségteljesen nézelt a szemeibe. — Maga Tamás . . . maga? . . . — Már nem tudom, hogyan tette meg ezt velem, de megtörtént. Azután megcsókolván a fogva tarlóit kezet, hozzá tette : — Miért is nem lett maga az én jó angyalom! — Találhatott volna mást, ha keres, — rebegé Sarolta. — Hiszen tudia, hogy fogja voltam ... és az is leszek. Minden megakadt azon, hogy az éhes társaság nagy hangosan közehdett. Früstők u?án azonban fölpakolt a kompánia. Kallós Muki volt a programm köve kező ponlja. Búcsúzásnál Sarolta kezén vezetve Ilonkát, Bacsó Tamáshoz lépett. — Én illetve Ilonka adósok vagyunk még magának valamivel a fogadásért. íme itt van. Egy diktandó lapot nyújtóit ál, melyre gyerekes belükkel volt felírva a következő mondat: .Ilonka tudná szerelni Tamás bácsit." — Szereti is — lelte hozzá a leányka s bizonyítékul epy virágot adott oda Tamásnak. Bacsó Tamás azt sem tudta, hogyan köszöni, hogyan tette fel a kalapját, hogyan ült fel a bakra. Ugy megzavarta az a gyermekirás. Jóval túl a falun eszmélődölt fel, hogy talán valami felelet is dukálna arra a kis okiratra. Nem is goi dolkodolt sokáig. Megforditolta a homokfutóját s csak ugy visszafelé futlában m-nnolt egy „Adjon Isten' -t a fiuknak. — Hova, hova, Tamás, — kérdezték azok meglepődve. — Megyek oda, ahol ezt a virágot kaplam — szólt s nagyot cserdített a négy szürkéje közé. (Menyasszonyt visznek azok haza rövidé en.) Joób Pisla megvetőleg nézett utána s a foga között szűrve a szavakat, mordá: — Hullik a férgese. s különösen engem az u. n. localpatnotiz

mus )átya azt, hogy a bűdszentmihályi—debreezeni vasútvonal az alsó dadai járásból az összes személy és teherforgalmat Nyíregyházától el és Debreczen felé tereli. Hogy ezt megakadályozzuk vagy legalább korlátozzuk, kieszeltük a nyiregyháza—tiszapolgári vasút vonalat, s megszavaztunk rá 500,000, mond 500,000 koronát ! Soha ez a vármegye — hacsak a büdszentmihály— debreezeni vasútra nem — haszontalanabbul ennyi tenger pénzt ki nem dobott mint erre a vasútvonalra, amelyen megfelelő teher és személyforgalom ma sincs. Annyira nincs, hogy én e vasút létesítése óta sem aprófürtügubás szentmihályi, sem báránybőr bundás polgári embert Nyíregyházán azóta soha sem látok. Igy aztán az akkori 8°/o-os útadó mellett egyszerre üres lett a közúti pénztár. Mivel pedig a kereskedelmi miniszter még a megkezdett, igazán minimális állami dotatiót is megvonta, a közutak bár csak egyrészének is állami kezelésbe vételéről pedig tudni sem akart***), az utak kiépítését sürgető jogos igényeket pedig szép szóval kielégíteni nem lehetett, a törvényhatósági közgyűlés elé pedig azzal járulni, hogy az útadó 10°/o-ra felemeltessék, vagy egy nagyobb kölcsönt felvegyünk, nem mertünk: a közigazgatási bizottságban én tettem meg azon indítványt, hogy addig kell nyújtózni ameddig a takaró ér, s beszüntetve egyidöre a nagyszabású útépítéseket, centrifugál irányban s ott kell azt folytatni, ahol arra leginkább szükség van; tehát nem teljesen kiépíteni egyik vagy másik utvonalat, hanem olcsó cyklops burkolattal megszüntetni helyenként s igy minél rövidebb idő alatt az egész megyében egyes útrészek járhatatlanságát. Csak örülhetünk annak, hogy e kényszerhelyzetből kiszabadultunk s a megszokott s mindenesetre helyesebb rendszerre térhettünk vissza. Én Istenem, ha vissza gondolunk azokra a természetben lerovott közmunkák korszakára, mily tehetetlenség és eredménytelenség volt tapasztalható minden téren! A közmunkának lerovása azelőtt 40 - 50 évvel, nem sokban különbözhetett azon „ingyen munkáktól"****) amelyekkel I. Ferdinánd decretumaiban sőt előbb is találkozunk, bár ezek eleinte várerősitésekre fordíttattak. * * * Ezen úttól délnek, mindjárt a város alatt terű' a vásártér, amelynél szebb és alkalmasabb talán a> országban sincs; hogy miért kellett innen a hetivásárt elvinni, az talány. Ezelőtt mintegy 12 évvel Somogyi Gyula barátom látogatott meg egy küldöttség élén abban az érdekben, hogy a heti vásártér a város nyugati oldalára tétessék át; tehát oda a merről a hetivásárokra jószágot nem hajtanak. Nem járulhattam hozzá e kívánsághoz. De nem is volt az soha érdeke a vármegye 5/6-od részének, sőt magának a városnak sem. Nem nélkülözhetlen kelléke u. i. az egy fejlődő városnak, a jó Ízlésnek és a köztisztaságnak, hogy minden szerdán és szombaton egész csürhék és csordák defilirozzanak el és vissza a város főterén, a városháza és a Bessenyey szobor előtt, s röfögjék, bőgjék és

a piszkolják végig a várost. * * * Haladjunk el mármost a szabolcsmegyei kis Rókefeller olajgyára és bent Oros községében a Gróf Kállay János e

meletes kastélyának maradványa előtt s álljunk ***) Ami van, azt Vay Gábor főispánnak küszönhe'jük. ****) Gratuiti labores. A feleség. Egy szigorú téli estén egy meghitt kis társaság ült együtt. Egy-két leány, egy-két asszony hozzátartozó férjekkel és egy-ket fiatalember. Az urak a borozáshoz szükséges fekete kávét lestek és közbe-közbe a háziasszony felbuzditására rá-rá kezdték a „Kávét. fekete kávét . . ." ismeretes korhely nótára, a haziasszony bosszankodott, a lányok nevettek, s?óval nagyon kellemesen telt az í.lő a meleg fészekbri Volt közlünk egy férj, kinek felesége a törvényes 200 kilométer távolságon tul volt és a ki minden alkalomszerűség nélkül kijelentette, hogy az is kötni való bolond, aki megnősül. No! lett erre riadalom az as zonyok közt. ,Mit mondott? Nem szégyeli magát fiatal embereknek ilyen példát adni, no várjon, jöjjön csak haza a felesége . . . stb. Szegény ugy megijedt felesége említésére, hogy p llanatnyi elme zavarral mentette ki elhamarkodott megjegyzését. Mi, akik iddig csak nevetlük a dolgot, most már segítségére síeltünk megszorult társunknak és felvetődött a férj és feleség örök thémája. A kérdést az asszonyok szenvedélyesen, a férfiak tréfásan tárgyalt?k, kivéve egyet, azt a bi onyost, aki szótlanul hallgatta vitánkat, miközben merengve nézte szivarja tova szálló fű;tjét. „No! maga miért nem beszél" kérdezte a háziasszony „remélem maga legjobban tapasztalhatta az asszonyok rossza-ágát, hiszen maga folyton a társaságukban van." „De egyiknek sem vagyok férje s Ly tulajdonképen nem is szolhalnék a tárgyhoz, de sokat tapasztaltam. Mint nőtlen ember mindenütt szívesen fogadott vagyok (No ! No !) tehát panaszra nincs okom. De viszont latom, hogy a férjek nagy része a férfiassag valósággal tor?aiakjaivá tétetnek a feleségeik által. (Ne szemtelenkedjék, meit kilökjük) A férfi és a nő házassága között óriási kü önbség vau és a nők fel sem tudják fogni az áldozd nagysá-