Nyírvidék, 1908 (29. évfolyam, 1-26. szám)

1908-03-01 / 9. szám

N y I R V I D É K 1908. március 1. követeli azt, miszerint rendelkezzék bármikor és bármiként Őfelsége a hadsereguek vezénylete. vezérlete és belszervezete felett ezeu rendelkezést egy magyar miniszternek ellenjegyezni kell és a parlamentben bármikor tárgyalni lehet. Itt a tévedés; mert ha ez igy lenne, nem lett volna szükség a 1 1 -ik szakaszban foglaltakra, mint olyanokra rámutatni, amik a király által intézendő fejedelmi jogokat képeznek, mert hiszen a királyt azon jog, hogy a törvényhozás által hozott minden határozatot jóváhagyjon, illetve törvényerőre emeljen, ngy is megilleti. Az idézett kifejezés („alkotmányos jog") nem azt jelenti tehát, hogy a fejedelemnek a hadsereg vezérlete és vezényletére vonatkozó rendelete a miniszter által ellenjegyzéssel ellátottan a törvényhozáshoz, vagy delegátióhoz elrzetesen ben.; ujtassék és ott tárgyaltassék, hanem azt, ív>gy a magyar nemzet a jog folytonosság alapján a hadsereg vezénylete vezérlete és belszervezetére vonatkozó jogait alkotmányos úton ruházta reá királyára elleutétbeu Ausztriával, ahol ez a jog mindig patrimoniális jogát képezte a császárnak és képezi ma is. A jogfejlesztésnek e téren különben is egy elháritbatlan akadály áll útjában : A hármas szövetség, mondjuk a német császárral kötött szövetség természete. E szövetség — ba jól tudom — csak a cásus beli-re szól s igy kizárólagosan a katonai kérdésekre vonatkozókat foglalja magában. Ha már most figyelembe vesszük azt bogy német, különösen Poroszt rszág egy fegyelmezett katonai nagyhatalom, amelynek mint 1905-beu láttuk, még a mi közgazdasági ügyünkben is engedtek beleszólást ugy meglehetős valósziuüséggel feltehető, hogy a mai hadseregünk &tatusquojának fenntartására s annak fejlesztési módjára is jöhettek létre bizonyos megállapodások, amelyektől eltérni egyik államuak vngy uralkodóuak SÍLCS jogábau. Az elmondottakból vonjuk le már most a megfelelő következtetéseket: Olyan alkotmánybiztositékok, amelyeket mi sikerrel alkalmazhatnánk akkor is, araikor a fejedelem a törvény mellőzésével a fegyverhatalmára hivatkozik és támaszkodik egyáltalán uem képzelhető. Nem lehet tehát tulajdonképpen alkotmánybiztositékrőt bfszélui, hanem inkább meglevő intézményeink megóvásáról és megszilárdításáról, oly értelemben, hogy azok megóvása és megszilárdítása a nemzet és fejedelme közötti hatalmi verseDgést és összeütközést kizárják. E cél kell hogy szolgálja: a megyei iutézméuynek megerősítése, a tisztviselőknek élethossziglan tartó elmozditbatlansága. a vármegyék háztartásának függetlenítése — amire most a jöved Imi adórendszer behozatalával a legjobb alkalom nyilt — ég végre a vármegyének a törvényhozásnál leendő képviseltetése különösen most, amikor ugy látszik, hogy ezentúl a választások előkészítése é« vezetése a törvényhatósági közgyűlés a központi választmány kezéből kivétetnek. Ily nagy politikai kérdések és forradalmak hasonlítanak az utuak indult és lejtőt kereső lavinákhoz, amelyek esésükben rohamosan nőnek és elpusztítanak miudent ami utjukba kerül. Hazánk még ily forradalmon nem esett át. miut a minőt jeleut az általános választó jognak törvénybe iktatása. Vigyázznuk : „Ne quid respub'ica detrimenti capiat." A lavin t azonban esésében megállítani már uem lehet s mivel az általános választási jog kérdése fel lett vetve és ugy kezelve mint azt eddig láttuk, most már mindenki érzi ezt, hogy a törvénynek mindenesetre radikálisnak kell lenni. Fó tekintet uézetem szerint a választó kerületek beosztására, a nyilvános szavazásra, szemben az internatiouális elemekkel a magyar földművelő paraszt tulsulyáuak biztosítására és a$.itatiouális vissza* éléseknek szigorn korlátozására fektetendő. Az „Örökség" befejezi rés/ei pártpolitikai perspektívákkal foglalkoznak. E perspektívákat azoulau cikkíró tulsótéteknek látja. A helyzet ezidószeriut mindenesetre súlyos s koalitiónak alkatelemeire való felbomlását — még pedig vállalt feladatainak végrehajtása előtti felbomlását — mindenesetre lehetővé teszi a függetleuségi pártnak számarányára é.s ko: mányképességére való gyakori hivatkozása; de ha e jelenségek csak demonstratív természetűek, ugy azon két év, amelj nél rövidebb idő alatt az uj választási törvényt életbeléptetui nem lehet, elegendő idő arra hogy a pártviszonyok tisztázódjanak, annyira kidomborodj inak, hogy a választó közönség is kellő időben és kellően tájékozva legyen. Nagy veszélyt látnék még abban, ha egés en uj s eddig nem ismert jelszavak és pártprogrammok jöunéuek forgalomba; a pártok közjogi megkülömböztetését minálunk feladói nem lehet és nem szabad, ellenben felette üdvösnek tartanám azt, ha a volt szabadelvű pártnak hivei ismét részt kérnéuek a törvényhozás nehéz, de dicsőséges munkájából. Anuyi jeles férfiúnak tapasztalata és tauáca csak üdvére válnék a parlamentnek és a nemzetnek. A pártok kialakulása egyébiránt előre látható; ha a függetlenségi párt zöme nyilt sisakkal indul harcba, ha a függetlenségi párt nyíltan bevallja — nem eddigi tévedéseit, mert a uemzet szabadságáért 40 évig küzdeni sohasem lehet tévedés, baoem bevallja, hogy reményében csalatkozott 9 hogy a meghozott törvény alapjára állani, még pedig minden hátsó gondolat n lkül állani aunál is inkább kész, mint hogy a nemzet jelenben egy kérlelhetetlen vis majorral áll szemben, akkor a nemzet zöme egy percig sem fog hal ózni, megadja a függetlenségi pártnak a felmentést a multakra nézve s egy ;sapíssal esünk tul a pártalakulások nehézségein. Ne féltse különben B. B. a magyar parlamentet a nemzetiségektől,**) s legyen meggyó**) Nemzetiséget közjogunk sohasem ismert. 9 9-ik szám

. sem méltatva azon fontos elvi kérdést, hogy vájjon a modern társadalomban nem-e a kötelességek teljesítése jár-e elől, s nem-e csak azután következik a jogok élvezete, felállítja a jogegyenlőség elméletét és levonja ebből az általános választási jog törvéuybe iktatásának szükségét, Mily csapás szegény hazánkra ha meggondoljuk, hogy miudaz ami parlameutüuket működésében eddig is gátolta s ezután elsősorban lesz indoka sok félreértésnek és a politikai helyzet meg uem értésének, leginkább azon kérdésre vezethető vissza, hogy vájjon mily alakban fog az általános választási jogról szóló törvényjavaslat napvilágot látni

1? E kérdés foglalkoztatja egész nemzetet s e kérdést veti fel és tárgyalja hazafias aggodalommal B. B. is. Nagyou kevés, úgyszólván semmi sem szivárgott ki arra uézve, bog) a kormány mikéut tervezi az általános választási jogot; annyit azonban fel kell tenni a kormányról, hogy a magyar országgyűlés egyik faktorát nem vetheti alá gyökeres reformnak anélkül, hogy annak másik tényezőjét a felsőházat is reformálni szándékában ne legyen. Hiszen egy teljesen liberális alapon nyugvó és a süffrage universelle urnáiból kikerült alsóház uem árulhat egy gyékényen politikát egy olyau törvényhozó testülettel, amelynek legszámosabb alkatelemeit a királyi dignitáriusok, a születési és pénzarisztokrácia képezi. S ha — mint az nyiit titok — az Andrássy választási reform tervezetét Bécsből már többször visszaküldték, mivel hogy az elég liberálisnak (!) nem találtatott, a következetesség kedvéért feltétlenül szükséges lenne a felsőházat is liberálisabb alapokra fektetni, s abban különösen a vármegyét, miut ezelőtt legfontosabb, ezidőszerint azonban merőben jogfosztott politikai tényezőt képviseltetni. De hiszen nem érdemes erről tovább beszélni mindaddig, raig nemzet és fejedelem egymást meg nem értik. Ugy látszik miszerint auuak, hogy a nemzet és király egymást megértsék közvetlenül a jogfejlesztés elmélete s leginkább auuak a katonai ügyekre való alkalmazása áll útjában. S ne vonakodjunk beismerni azt, hogy e téren a fejlesztés elméletével talán tovább mentüuk, mint azt az 1867-ik évi 12-ik törvénycikk 11 -ik szakaszáuak szószerinti szövegezése és helyes értelmezése megengedték volna. E szakasz igy szól: „Őfelségének a hadügy körébe tartozó alkotmányos fejedelmi jogai folytán mindaz, ami az egész hadseregnek és igy a magyar hadseregnek is, mint az összes hadsereg kiegészítő részének egységes vezérletére, vezényletére és belszervezetére vonatkozik, Őfelsége által iutézendőuek ismertetik el." No már most emlékezzünk csak vissza és látui fogjuk, hogy minden alkalommal azon felfogás képezte az ezen kérdés körül felmerült vita magvát, hogy ez az alkotmányos jog megA férfi: De kicsúfolsz. A leány: Dehogy. A férfi: Magadban kinevetsz, kikacagsz. A leány: Ah ! A férfi: Jól tudom, hogy a sóhajtozó nyögdécselő férfi nevetséges. A leány: Nem igaz. A férfi: Pedig én nem csak sóhajtoztam, nyögdécseltem: hanem sirtam is utánad . . «őt: sirlam előtted. A leány: Nem sírtál. Csak könnyeztél. A férfi: Nem sirtam ? Hiszen most is sirok. A leány: Ne! . . . Ne ! . . A férfi: Siratom a boldogságomat. Siralom a hitemet! Siratom az elmúlt szép napokat! A leány: Ne! . . . Ne! . . A férfi: De én sirok ! A leány: Ne sirj! Nem akarom, hogy sirj ! A férfi: (Most már zogok.) A leány: Ne sirj! Nem tudom hallgatni. A férfi: De sirok ! A leány: iNe sirj, ne sirj! Meghasad a szívem, ha siro embert lálok. (Már ő is szepeg.) A férfi: (Egyre jobban zokog".) A leány: Ne sirj, ne sirj! . . . Ha e

gy kicsit szeretsz, nem sírsz. A férfi: (Most már úgy zokog, szinte csuklik bele.) A leány: Ne sírj! . . No ne sirj ! ... Hát nem szeretsz ? A férfi: Nem. A leány : Nem is szereltél soha ? A férfi : Sohasem. A leány: Hsak bolonditottál. A férfi: ügy van. A leány : Hazugság volt a szavad, a csókod, az őlelesed ? A férfi : Hazugság volt. A leány: Akkor hát vége mindennek. A férfi: Y

rége. V : Pedig ér, nagyon szereltelek. A férfi: Tudom. A leány : Még most is szerellek. A férfi: Lehet. A leány : Es szeretni foglak amíg élek, amíg szivem dobog, amíg e földi téreken járok. A férfi: Jól teszed. A leány : No ugve, hogy jól teszem ? Akkor hát jól esik ez neked és ha jól esik, miért ne maradjunk együtt tovább ? A férfi: Mert nem akarom. A leány: Nem akarod? A férfi : Nem. A leány : Akkor hát vége mindennek ? A férfi : Vége. A leány : Dehát miért ? A férfi: Azért? A leány : Ez nem felelet. Mond meg miért. Gyűlölsz ? A férfi: Igen. A leány: Akkor hát vege mindennek? A férfi: Vége. A leány : Csak azt akarom mondani, hogy megérem még azt az időt, sirva mész el házam előtt. (Sirva fakadj A férfi : Megéred . . . Megéred! . . . Csak ne sirj. A leány: De sirok. A férfi: Ne! . . . Ne! . . . Nem ludom nézni, nem tudom hallgatni, ha valaki sir. A leány : (felzokog) : Hát fordulj el. A férfi: Ne sirj már no! ... Ne sirj. Hisz szeretlak ! ... Ne sirj, ha egy kicsit szerelsz! . . . A leány: Már nem sirok! . . . A fél fi: (egy félóra multán elmegy és a lépcsőn igy monologizál.) Nem ludom elhagyni; nagyon szeret ! . . . Tyüli, de elmúlt az idő ! Már hét óra és hatra adtam randevút a — kicsikének ! (Elsiet.) A leány: (amikor egyedül marad.) Nem ludom kiadni az útját; nagyon szeret! . . . Mit szól majd az öregem, ha megtudja, hogy nem szakítottunk ? . . Embervadászat. — Egy ügyész elbeszélése után. — Irta: Pataky István. Az 1877-ik év egy szép nyári reggelén a Hevesmegyei Felnémeti község erdejében egy vadőri lakás elölt, két vadászosan öltözött ember állt meg. Akik Egerben ismerősök az egyik férfiban tőrei és tótmegyeri Tólh Mór egri kir. ügyészt ismerte volna fel. A másik egy vadásznak öltözött fogházőr volt. A vadőrház udvarán egy asszony mosogatott valamit, háttal fordulva az érkezőkhöz. — Jó reggelt Marcsa! — Kiáltott be az ügyész az udvarra. Vadászgatva sokai járt az ügyész ezen a helyen, de különben a vadőr Kovács András, azelőtt fogházőr volt a keze alatt. Marcsa meglátva az ügyészt, ijedten sikoltott s leejtette kezéből a ruhákat. — Jézus, a tekintetes ur ! Tóth Mert meglepte ez az ijedtség. Belépett az udvarra, ulánna a fogházőr s a Tóth Mór elmaradhatlan Mokra nevű kis korcsvizslája. — Na Maicsa, van-e még abból a tavalyi törkőból? Az asszony hebegve válaszolt, hogy van, de nem nyitotta ki a pitvar ajtói, A kis Mokra akkor már mérges csaholással ugrott a pitvar ajtónak. — Bemegyünk Marcsa, adj egy pohárkával. És belökle a pitvar ajtót. A kis Mokra ikkor a pitvarban a padfeljáráshoz támasztott lajtorjához szaladt s ugalolt. Marcsa remegve ment váratlan vendégei után s midőn a szobába is benyitottak könnyebbülten sóhajtott fel. S bátrabb hangon szólt: Tessék helyet parancsolni s kötényével megtörölt két széket. — Jól van Marcsa. Csak hozz egy kis papramorgót. — A másik szobában van. Rögtön hozom es kel poharat. Amint az asszony kilépett Tóth Mór felállt körülnézett. majd az ágy alá tekintett be -- onnan egy tél férfi csizmát húzott elő. Jól ismerte az erdőőrök felszerelését. És a csizma nem az erdőőré, de paraszt emberé lehetett. Tóth a Mokra fejét bedugta a csizmába s jó darabig ott tartotta, mig vég e Mokra prüszkölve rántotta ki fejét.