Nyírvidék, 1908 (29. évfolyam, 1-26. szám)

1908-06-21 / 25. szám

2 25-ik szám. N Y I R V I D É K 1908. junius 21. Csevegés muzeumunk érdekében is. A félévi alispáni jelentésnek saroglyájában ott az kucorog muzeumunknak gyarapodasa is; de bizony utóbbi jelentésekben olyan törpe volt, hogy ahoz kepest Turcsányi András nyiregyházi törpe rikkancs druszám is óriásnak mondható. Emiatt annyira elbúsultam magamat, hogy akasz­tássat akartam végemet vetni. De legjobb akaratom mellett sem tehetem, mert ezen mesterségben magamnak gyakorlatom nincsen, de meg pénzem sem, hogy Bali Mihályt illendően honorál­haltam volna; de meg ő is kissé már kijött a gyakor­l a' b 'potyára épen ugy nem űzi művészetét, mint azt elődje Kozarek sem tette ezt. Eg hóhért ösmertem csak, a ki ezt talan szíves­ségből Is megtette volna. Ez ,Kerbalta" volt a nagy­váradi hóhér, a kit működni nem láttam ugyan, de hírből jól ösmertem, mert fiatal koromban Varadon az volt a legnagyobb káromkodás, hogy „Kerbalta legyen a papod." Elmondom első és utolsó találkozásomat vele. A hatvanas években egyszer Váradon kóborogtam óriási hőségben. Ilyenkor még Bismark sem vetette meg a sört, A talán még télen sem. Nem kell tehát agyon­kővezni, ha én is betértem a Rimanóczyeféle sörcsar­nokba torkomat meglocsolni. A szomszédos törzsasztalnál vagy nyolc darab uri kinézésű ember szopogatta az árpalét, de valamennyi olyan borostyánkő csibukot is szopogatott, a melyek szaláminak is beillettek volna. Egyszer csak az egyik legkisebb termetű, Napoleon szakállú es bajuszu elegáns kinézésű ember, nem tréfá­ból, hanem komolyan csaknem sirva következőleg pa­naszkodott. „Sok évekig szolgáltam az államot. Tizenkét embert akasztottam fel. Hivatalos hatalmammal soha vissza nem éltem, mert csak azokat akasztottam tel, a kiket az igazságszolgáltatás kezeimre bizott. Nagy hálátlanság, hogy nyugdijat nem kapok." Ez az úri ember talán szívességből is felakasztott volna, de méiy sajnálatomra a k érlelhetetlen kaszás őtet is már régen leterítette. De most már nem bánom, n?ert különben nem gyönyörködhetném legújabb szerzeményeinkben ; a nagy­szerű Krisztuselőtti évezredből származó petneházai Sipos Emil és Papp József-féle vasleletben; a demecseri Elek László-fele és négy remek lándzsából áiló Bálint János ref. lelkész ur által ajándékozott geszterédi bronz leletben; az Elek László állal ajándékozott XVI ik szá­zadbeli lemezes fejű vasbuzogányban, de különösen azon gazdag ajándékban, melylyel id. Liptay Ede nagyfa'ui tudós földbirtokos ur gyarapította tegnapelőtt muzeumun­kat. Az ajándékozott tárgyak Nagy falu határából gyűltek. Legnagyobbrészt a Kistelek dűlőben levő őstelepről, a mely a Tiszához közel a Nagymarotva mellett emelke­dett ki és a mely helyre egymásfelé bronzkori, La Téne iori, népvándorlás és honfoglaláskori népek telepedtek. Az ajándékozott tárgyaknak felsorolásával nem untatom a „Nyírvidék olvasóit, ásítsanak tőle az Archeo­lógiai Értesítőnek régész olvasói. A k' pedig érdeklődik, megtekintheti azt muzeumunk­ban akkor, a mikor gondosk dva lesz arról, hogy meg­határozott napokon és időb n bakter gubbasszon, nehogy pajkos elemek kárt tehessenek. Én ni m csak örömmel, de bármikor hálára köte­lezetten mutatom be gyűjteményünket a mi ősmultunk szürke nnpon láttam meg őt, az akadémia egyik ter­mében, ahol egy élénk és szenvedélyes szónok igyeke­zett a közönséggel elhitetni állelkeseüését; ő igy szólt hozzám: „Milyen nevetséges mindez . . — „Rette­netesen . . vá'aszoltam én. Felém fordult elégedetten, amiatt hogy találkozott egy épp oly száraz lénnyel, mint amilyen ő volt. Nem irunk egymásnak, mert nem hiszünk a szerelmi levelekben. Soha nem adotl egy für­tőt hajából, egy gyűrűt, virágot, vagy bánuinő ajándé­kot ; felvilágosított, hogy mindezek mitsem érnek és rendesen a limlomok közé, a konyhába kerülnek. Ha azt mondtam, hogy szeretem, hitetlenül mosolygott és igy szólt: „Ne igyekezzél erről engem meggyőzni, úgysem hiszem el." — Ha esküdni akaitam arra, hogy meny­nyire imádom, nev. int kezdett és rendesen hozzátette : „Ne esküdjél, m rt mit s- m tudsz . . . hátha nem sze­retsz . . Soha el nem sápadt, soha el nem vörösö­dött, nem igyek. zett felkeresni, nem ült oldalomhoz, i.e.i. totta meg a kezemet, nem nyújtotta a karját: egyetlen megnyilatkozása a mosolya volt; hideg és nyugodt mosoly. Soha nem adta jelét valamely lelke­sedesnek : semmi nem indította meg lelkét, semmitől nem melegedett fel. Nem érlelt művészethez, nem értett politikához, nem értett tudományhoz, nem értett az istenhez; nyugodt és hideg lerombolója volt mindazon dolgoknak, amelyekben mások hittek; igazi apostola a skepticizmusnak. Mily fényesen bizonyilja a dolgok valót­anságát a természet hazugságát, az erény hazugságát a szenvedely hazugságát E.ős, szép, hatalmas; szürke macskaszemeiben lelkének ércessége tükröződik. Olya­nok azok, mmt az acél . . . Amióta szeretem, egész ^ft^Z™**- ^ndolkozom, Lit pillanataiban űt : tDe hát miért is szerelsz? • • • /avarba jón es akadozva válaszol: „Ki tudja? • • Mit sem tudunk ide lenn a löldö n . . . N J e m ?r m •„;,; u s csendese n gondolkozva maradunk egy­más melleit, kiszáradt lelkünk végtelen pelte kétségei köze­Újból csend támad. Egyikük sem zavarta meg A <orrö és barna éjszakában elhangzott szerelmüknek a volt'mindegyiknéf mÖkne k' am0l >' °' y r a» yon különböz ő hárman! " gyanazt a férfiu t szerették mind a iránt érdeklődő és a művelt osztályhoz tartozó bárkinek, de gyenge látóképességemmel ragadós kezekre ügyelni képtelen vagyok. A Liptay E le-féle gyűjtemény, az 1877-ben Buda­pesten tartott régészeti kiállitás alkalmával méltó fel­tűnést keltett. Azóta elajándékozás miatt kissé megapadt ugyan, de azért még is sok okmányt szolgáltat Nyírünk őskul­turájának némi megvilágítására. Az ajándékozásnak históriáját a jövő számban mondom el. Nyíregyháza, 1908. junius 17-én. Ur. Jósa András Milyen eljárás fonomimikai ol Sőt ki­funomimikáról. követendő, hogy a Ivasás tanításnál a/, olvasás az írással párhuzamban haladjon? Irta és felolvasta a Sza­boiösvármegyei tanító-egyesület nyi­regyházi járáskórének 1908. junius 9-eii tartott ülésén Bercsényi Pál nyiregyházi tanitó. Mintha most is hallanam volt jó öreg tanárom szavait, melyek szerint már-már ott vagyunk, hogy a gép fog mindent elvégezni. A gép szánt, vet, arat. A gép állítja elő szerszámainkat, eszközeinket. A gép ké­szíti ruházatunkat. A gép reprodukálja gondolatainkat érzéseinket, az a sajtó, ez a gramofon és lársai. már a tollat is kiveszi a kezünkből, mert hisz már találták az Írógépet is. — Hátha kitalálnak egy olyan gépet is, amely rögtönözve bármiről valóságos szabad előadást tud majd tartani, akkor kérem mehetünk mindnyájan nyugalomba, mint a hajdani megboldogult delizsánc, amelyet kiszorított a vonat, a villamos és a többi mindenféle közlekedési eszköz. Miért is ne? Hiszen csak sokkal kényi lmesebb lesz otthon megtanulni min­dent, már csak azért is, hogy nem kell iskolába men­nünk, meg aztán a gép nem fog büntetni, ha nem tud­juk a leckét. No de csak nagy fantaszta lehet az a bizou/os öreg tanár, gor.dolják m. t. hölg)eim és uraim, de hát kérem ez csak vonatkozás volt korunk szédületes hala­dására és jellemezte egyszersmind azt a tanítót is, aki, mint a gép, úgy dolgozik az iskolájában. Hogy mennyire igazat jósolt a mi öreg tanárunk már vagy öt hat évvel ezelőtt, az kitűnik a napilapok apró hirdetéseinek rovataiból, ugyanis — majdnem minden nagyobb újságban olvasni lehet a következőkei: Bámulatos eredmény. G0 perc alatt megtanul írni-olvasni. Hisz' ez akkor valóságos géptanitó lehet, vagy még annál is nagyobb szörnyűség. Végül pedig kitűnik, hogy semmi egyéb, mint — humbug. Sem géptanitó nem lesz soha, sem G0 perc alalt nem tanul meg senki ez alatt az égbolt alatt irni és olvasni, hanem hogy haladás van a tanitás terén is, az kétségtelen. Bizonyítja pedig ezt a fonomimika. Ügy gondolom, hogy különösen az ifjabb tanítói nemzedék már majdnem egytől-egyig híve a fonomimikai olvasás tanításnak, bár az öregek közül is sokakat meg­hódított ez az uj módszer. Hanem sokan vannak, kik részint elvből, részint más okokból az irást különválaszt­ják az olvasástól. y Hogy melyik a helyesebb mód: az olvasást és irást egyült tanítani-e? vagy pedig külön külön? e fö­lött már sokat vitatkoztak a különféle tanilói testüle­tekben és gyűléseken. Az én szerény véleményem azo­kéhoz csatlakozik, akik az irás és olvasás együttes taní­tását hangoztatják, már csupán azon egyszerű oknál fogva is, hogy a gyermek mindannyiszor, ahányszor csak leirja, mindig mondogatja magában azt a bizonyos belül, amelyik a nagy táblára van leirva. Ezen ismétel gelés'k által ugyanazt éijük el, mintha csak tisztán olvastatnánk vele. Már pedig különösen osztatlan isko­lában nagy szükségünk van az időnkre és az irást el­végezhetik a gyermekek a csendes foglalkozások alkal­mával is. Hogy miképen történjék a fonomimikai olvasás tanításnak az Írással való egybekapcsolása, épen arról van hiva'va szólani ezen felolvasás, illetve vitalétei. Iiat kérem szépen számtalan út vezet Rómába, vagy mondjuk másként: Ahány ház, annyi szokás; ahány tanitó, annyi módszer. Mindenek előtt megjegyzem, hogy az olvasást fonomimikával tanítom, azonnal egybekapcsolom a már megtanult betű íratásával. Eljárásom a következő : Kedves gyermekeim ! Ide figyeljetek ! Mondok egy kis mesét. Majd meglátjátok, hogy milyen mulatságos lesz. S aztán meg tanulni is fogtok belőle : Hát a Jancsi meg a Pista épen olyan iskolások voltak, mint ti. Egy­szer, ainint az iskolába mentek, egy kapu alatt meg­láttak egy kis kutyát. Azt mondja erre a Jancsi a Pis­tának, tudod mit Pisla? játszunk ezzel a kis kutyával egy kicsit. Ugy is volt. Elkezdték hát mérgesíteni, még pedig így ni! (Megfogom a kabát m és rázom, aközben pedig hangoztatom az „r"-et.) Hogyan is boszantotta Jancsi meg a Pista a kutyát? (A gyerm kek mutatják és csak úgy ropogtatják az „r"-et.) Helyes! Hanem most figyeljetek tovább. A kis kutya megharagudott és megharapta a Jancsi kezét és Pistának a lábát. No most, ha Jancsi meg Pista nem boszantotlák volna a kis ku­tyát, az vájjon bántotta volna-e őket? (Gy. Nem.) No látjátok! ebből az a tanulság, hogy az állatot nem szabad kínozni Engedjenek meg ezért a kis kitérésért, mert ez is fontos különösen a nevelésnél, ha ilyen kis erkölcsi tanulságol vonatunk le közbe-közbe; hanem rao.t foly­tatom tovább. Mondjátok csak k gy. még egyszer, hogyan is boszantotta Jancsi meg Pista a kis kutyát? Gy.: „r\ Mond magad A, B, C . . . stb. Amikor már a betű hangjával ilyenformán liszlá­vannak, akkor egyszerűen leírom a nagy táblára. Hanem most kérdezek én valamit? Ki tudná el­olvasni azt, ami a táblán van ? ban Persze, hogy általános a bámulás, mert nem tudja egy s in- Azonban a segítségükre sietek és mondom: Eh d' hogy nem ludjátok!? No hát hogy dühősitette Pisla meg Jancsi a kutyát? s itt rázom én is a kabá­tomat, a^másik kezemmel pedig mutatom a felírt ,r a-et, mire mindnyájan mondják az „r"-et. No látjátok, hogy eltudjátok olvasni, olvassátok még egyszer, no még egyszer, jól van! Lám lám, ti már olvasni is tudtok, hanem most vegyétek elő a táblátokat l Amennyiben már egy héttel azelőtt megkezdték a kézügyesitő rajzolási gyakorlatokat, semmi nagyobb nehézséget sem fog okozni az „r" betű leirása, mert hogy könnyebb legyen, hát egy akkorra „r*-et irok a nagy táblára, amilyen csak ráfér. Ezt pedig azért teszem, hogy a gyermek először jobban látja, hogyan csinálom én. Azután a nagyobb arányú vonalakat is könnyebben táblájára veti, mint a finom apró vonalakat. Most megkérdem, mi is van a táblán? Azután csak annyit mondok, Írjátok le! Leírják. Természetes, hogy az egyik szebben, a másik gyengébben. Ézt ilyen módon gyakoroltatom, mig csak nem irják eléggé ügve­sen. Most, hogy a vonalközben is megtanuljanak irni, felrajzolok a táblára két párhuzamos vonalat, de még mindig jó széles közt hagyok meg és abba irom a be­tanított betűt. S figyelmeztetem a gyermekeket, hogy ők is csináljanak ilyen kis utacskát, s irják bele az „r"-et. Végül pedig megmondom nekik: Nézzétek csak! A ti táblátokon is van ilyen kis utacska, csakhogy az pirosra van rajzolva, nem fehérre. Hát látjátok, Írjátok csak abba a keskenyebbik utacskába azt a betűt. Hanem közbe-közbe mindig megkérdem, mit is irtatok, olvassátok el, s akik csinosabban írnak, azokat ineg-megdicsérem, hogy a többiek is jobban igyekezze­nek, mert azt mondanom sem kell, hogy a gyermek a dicséretet nagyon szereti. Ilyenformán négy-öt betút betanítva, hogy ne vál­jék sablonossá, az eddigi eljárást abba hagyom, s csak egyszerűen a kis vonalba iratok, hanem most már ügye­lek a vékony, vastag, gömbölyű vonalakra és a vonaltól vonalig való irásra. Mélyen t. hallgatóim! Ez bizony nem uj dolog, amit itt előadtam. Irva-olvasás ez, amit talán mind­annyian csinálunk, ha csak az eljárásban nem különbö­zik valamicskét az önök módszerétől. Az egész annyiból áll, hogy előbb fonomimikával betanítom a betű olva­sását, azután előveszem a régi irva-olvasásí módszert. Hiszen ez kettős munka, vélik talán egyesek ? Hanem azok, kérem, ne feledjék azt, ha a betű vala­mely jelhez van kötve, sokkal hamarább eszébe juttat­hatjuk a gyermeknek, ha elfelejti, mint azáltal, ha igy nógatjuk őt: „No, hát már elfelejtetted", .Ejnye no, hogy is van csak", „Hát bizony kis öcsém nagy szamár vagy" és a többi ilyesfélék. — Nem is lesz az kettős munka, mert hiszen azt az időt, amit amott a hangoz­tatásra elpazarolunk, emitt a fonomimikára fordíthatjuk. És ha szabad csekély őt évi gyakorlatommal dicseked­nem, ezen eljárással a tanév végé'g elég jó eredményt értem el. Hát kérem szépen az eddig elhangzottakból és máskülönben a vitát is bevezetve, javaslatom a követ­kezőt : ' Mindaddig az ideig, amig egy betűnek nem csak a fonomimikával való olvasását, hanem a jegyének is a leírását be nem taniiotluk, ne menjünk át egy másik betű olvastatására; vagyis az olvasás és irás között tartsuk meg a párhuzamot. Ugyanezen eljárást kövessük az egy, két, három, négy s több lagu szavak olvastatásánál és Íratásánál. Mert szép-szép elismerem, ha valaki rövid idő alatt az olvasásból hatalmas eredményt mutat föl — csak úgy ne járjon azután, mint az a mesebeli őz, amelyik megmosolyogta a teknősbéka lassúságát. Épen ezért tartsuk be ezt a jó magyar közmondást, mely a peda­gógiának is egyik sarkalatos elve: „Lassan járj, tovább érsz." 1 gy hiszem, hogy nem csak osztott iskolákban, hinem különösen a négy, öt, hat osztályú iskolákban az olvasás és irás pgyüttes tanítása óriási időmegtakarí­tással jár, mert, amint már emiitettem is, az első osztály kellő magyarázat után az irást a csendes foglalkozások alkalmával is elvégezheti. Most pedig, amidőn értekezésemnek végére jutot­tam, kérem szives hozzászólásukat. Vagy pedig, ha valaki jobbat tud, méltóztassék azt előadni, hogy győzőn a jobb, még pedig az a jobb, amelyik a pedagógiának s ez állal a közügynek hasznára válik. - • - • Nyári gyermekmenedékházak. A gyermekmenedékház célja: a gyermek ápolása, rendre, tisztaságra, illedelmes magaviseletre való szok­tatás és játékkal való foglalkoztatás. A cél nemessége a legjöbb ajánlat a létesítésére, ha a tőrvény ezt nem is követelné Az 1891. évi XV. törvénycikk 15-21. szakaszai kövelelik a menedékházik létesitéset mindenütt, még a 1 gkisebb községben is, hol ovodák nincsenek. Mindannak dacára, hogy fenn'artása, igazgatásának költségeit a leg­szegényebb község is megterheltetés nélkül elbírná: mégis vajmi kevés helyen létesült; legalább ezt mutatja a statisztika. A fenn az ernyő, nincsen kas mondás, ha valamire, ugy tanügyünkre igen ráillik. Mig a főváros minden zege-zuga meg van rakva kultúrintézményekkel s ezek pedig a modern követelményekkel, nehogy a külföldi látogató valahogy meghurcolja a magyar kultu* ráf s a kullura vezérét, addig a falusi és tanyai gyermek önmagára hagyatva a legszükségesebb kultúrintézmények egyike nélkül, mint a cigánygyermek nő fel a tanköteles korig, játszva akaszlosdit, disznóölősdit, egymást köti, pörköli, mint ezt a simapusztai (Hosszúhát) közel múlt szomorú eset a legfrappansabban bizonyilja. Nagy megrázkódtatások kellenek előbb, hogy a figyelmet felhívják a mulasztások pótlására. A cigánykérdés felszínre vetéséhez és megoldásához szükséges volt előbb a dánosi eset. A gyermek tűzijáté­összes téli ruha-neműit szőrme áruit mnlykár elleni megőrzés végett Simkovics Lajos szűcshöz adni. Iskola utcza 5. 326-12-5

Next

/
Thumbnails
Contents