Nyírvidék, 1907 (28. évfolyam, 27-52. szám)
1907-09-08 / 36. szám
aö-ik szam. N Y I R V I D É K „De gustis ne dispis." Ez az igaz. Solia sem láttam, hogy a Bolhoven gyászindulóján kiviil valakit a klassicusnak nevezett zene elérzékenyitett vagy lelkesített volna; legfeljebb csak bárnu lásra. Suggestió. A Rákóczy induló a magyar embert lelkesíti; a Benczi Gyula játéka könyezésre fakasztja, még hí bor sincs benne. Ez a szívhez, amaz csak a fülhöz szól. Az egri dalárverseny reám azl a hatást tette mint a prédikációban az 0 Klcofás, Kleofás. A negyven versenyző dalárda nem tudta a magyar melódiának nyakát kitekerni, de a legtöbb azzal lünlelett, hogy a pianót, fortét, crescendót, decrescendót nem ösmerte, hanem az olyan pianissimóból, a melynél a légydongás is harsogóbb volt, rögtön átcsapott a fortissimóba, ugy hogy némely szegény dalárosnak a szeme kidülledt és belekékült. Üe ennek a secessiós világnak, a mely a természetestől undorodik, ez kell. Nincs jogom ezen Ízlést perversumnak mondani, mert a zenének értékelése egyéni jog, mert hát kinek a pap, kinek a papné. Tökéletes dalárda nincs, de nem is lehet, mert nem képzelhető olyan eset, hogy valamely dalárdának minden egyes tagja hasonló hangszi. ezettel birjon. A pianóban, puha hangban megközelítik ugyan egymást, de a fortéban legtöbbszőr fülsértő rikácsolásban törnek ki. Minden énekdarabnál feljegyeztem megjegyzéseimet, de ennek a hosszú litániának felsorolása unalmas és esetleg sértő is lehetne. Ennélfogva csak pár sorban teszek megjegyzéseket. Három dalárda, melynek tagjai a város, vagy testületnek felsőbb rétegeiből sorakoztak, azt tartotta, hogy locsolni kell a torkot, hogy a hang könnyebben csússzék ki. Az egyik a dalarversenyt megelőző estén egy magán háza tisztelt meg látogatásával, a hova pedig nem egészen száraz torokkal állítottak be és a hol 62 liter egri bor fogyott el. Kiöntötték-e, vagy megitták? azt nem tudom, de bizony másnap nem versenyeztek. Gsak három dalárda volt olyan, melynek első tenorja a fortéban is megtartotta hangszinezetét. Ezek közzé tartozott a nyíregyházi dalárda is. Az első dijjat én a balassagyarmati dalárdának ítéltem volna, nem csak azért mert tagjainak hangszinezete megközelítette egymást, hanem azért is, mert ezek épen ugy mint a nyíregyháziak is (toroklocsolgatásnak kizárásával) ösmerték a pianissimo és fortissimo külömbségeket is. Ugy látszik, hogy a jurv nem csak a dalt, hanem egyéb mellékkörülményeket is figyelembe vett a dijjak kiosztásánál, mert például a lugosi kitűnő dalárdának egy nrimbassusa mindég igyekezett a többit túlharsogni, de hát azon az exponált vidéken derék előharcosai a magyar kulturának. A mezőkövesdi parasztdalárda is kitűnő volt, mert megmutatta, bogy a magyar köznépnek is nagy zene érzéke van, nem olyan mint az ordítozó ujjoncoknak és hivatva van alföldi városainkban nemes zeneérzéket fejleszteni. Igen sok egyenértékű dalárda szerepelt. Ha jury lag lettem volna, a versenyző dalárdákat három osztályba soroztam volna, mert kivető egy sem volt. Első, második és harmadik osztályba. A nyíregyházit a másodikba csak azért, mert az egyes tagoknak hangszinezetében némi külömbségek mutatkoztak, külömben a legkorrectebb dalárdák közzé sorozható. A mi pedig a „Nyirvidék"-ben engemet is apostrofáláló azon közleményt illeti, hogy az érseki ebéden a hol hatvanölen vettünk részt a „Gotlerhallénak" a katona banda által fujt, csak is egy pár tactusát én is épen lürelemmel hallgattam, mint a többi vendég ; erre csak az a megjegyzésem van, bogy a kii ályszületése épen azon napra esvén a bibornok néhány katonalisztet is meghívott ebédjére és egy hazafias beszédben a királyt felköszőntve hangzott el a magyar érzületet sérlő nóta, bizonyára nem az ő óhajára. Tüntettünk volna is ellene, ha korcsmában lettünk volna. Nyíregyháza, 1907. szeptember 4. Dr. Jósa András. Giardinettó. Tudjuk, hogy gyomorbajosoknak, gyenge gyomruaknak igen jót tesz az aludtej, író, zsendice. Hiszen a kefir tej sem egyéb és ezt az ujabb időben igazán egész divatba hozták. Egy helybeli igen jó humoru, széles körben ismert bácsi ebből indulva ki, legújabban a bort nem vizzel (az még szájmosásra sem jó tisztán), hanem tejjel issza. És ez factum. — Dehát nem vész össze a tej a borral — kérdeztük Földváry urat, hű és buzgó tanítványát az illetőnek ? — Dehogy barátaim ! Éppen nem, sőt ellenkezőleg, volt a válasz. Hiszen az én bályám uram gyenge gyomrú! — És mégis ilyen ita lal el ? — Igen barátaim, a tej csak addig tej, amig magában van. Amint leér, mindjárt zsendicévé válik . . . Komolyan mondom, higyjétek el ... én tréfából sem szoktam igazat mondani . . . * * » — Régen nem láttuk kedves F. ur ! Mi az oka ennek ? Gsak nem apiehendál valamiért, kérdi a háziasszony ? — Dehogy kezeit csókolom, de borzasztó sok a dolgom, igazán ma délután is, amint kiteltem a lábam a bankból, azt sem tudtam, hogy . . . — Hová menjen , . . volt rá a találó és igaz válasz ! . . . * * * F. ur különben igen jó fiu. Vadászkalandjait mindig mások mesélik el. Katonáskodásának első évéről azonban előszeretettel mesél. Ha kell németül is. Tőle hallottuk, hogy első nap, mikor berukkolt, azt kérdi tőle a kapitánya, hogy tud-e németül ? Herr Hauptman ich nicht Deutsch weisz! Das glaube ich schon . . . mein Lieber, jegyzi meg mosolyogva a kapitány ! * * * Most már azonban jobban töri a német nyelvet. Példa rá az a diskurzus, amelyet egy német nevelőnővel folytatott és amelynek fültanúi voltunk. A disznótoré kai dicsért a kisasszonynak és eközben nem feledkezett meg a kocsonyáról sem, amely kedvenc eledele. Habén sí gern das kocsonya Freulein? Kérdi elragadtatással, szinte a nyála is kicsordult. — Was ist das, bítte ? Na dies gefrorenes schweins lösung! magyarázta meg közelebbről ... * * * — Parancsoljon ebből a finom nyulgerincből — kínálja a szives házikisasszony a mi emberünket. — Köszönöm szépen, nem kérek, igazán nem kérek többet. De parancsoljon csak keveset . . . lessék . . , Nem, nem, nem birok többet, kézit csókolom, igazán nem birok, sőt ellenkezőleg . . . kez"il csókolom! Derű a törvény előtt. Védő: Ha ugy ismeri a vádlott nő ruháit, kíváncsi vagyok, mondja meg, mikor milyen ruhában járt ? Batlyáni tanú : Hát úgyvan, mikor milyenben. Védő: Köszönöm, többet nem kérdek. Einök : Mondja meg Kovács, meddig élt még a sógora ? Kovács: llát a teste mindjárt meghalt, de a gőz e=ak vagy egy óra múlva szállt el belőle. Elnök : Hát mondja Sőtér, szerette maga azelőtt a sógorát ? Sőtér: Nem vagyok szerelmes indulalu ember, ámbátor, igaz, bogy csak most az egyszer verekedtem igy vele. Elnök : Hát persze, ha igy verekedett volna már eddig is vele, most nem verekedhetett volna. Sőtér: Hát persze, már meghótt. Elnök: Sértett kiván maga büntetést? Klein : Hát persze, de nem magamnak, hanem neki (a vádlottnak) mert én már ő tőle úgyis megkaptam a magamét. — De hát ki légyen azon akasztófára való mákvirág ? Még ebben az órában lehullik a feje ! Kiáltá a khalifa dühösen. — Senki más, oh nagy khalifa, mint a dicső vitéz Saladin vezér. Az ő fejével pedig nem rendelkezel . . . — Óh, hogy szaladna el! Mondá Moizz- eddin. És miért nem szeret ? — Mert ő mást szeret s ez a más nem őtet, hanem újra mást szeret ... S igy vonzuk, taszítjuk egymást végtelen láncolatban elérhetlenül, mint az égen a csillagok . . . — No csak sohse ábrándozzunk drágám ! Mondá a khalifa. Három napi gondolkozási időt adok neked s ez alatt elhatározhatod, hogy szivedet ajándékozod e nekem vagy fejedet küldöd elém ezüst tálcán. Ezzel berendelte szolgáit s meghagyta nekik, hogy vigyék a lányt legfényesebb palotájába, tizenkét eunucli lesse éjjel-nappal a gondolatát s haja szála se görbüljön meg. A szolgák ezek után közrefogták a szép Sechet — igy hívták a lányt — s a khalifa egyedül maradt. Elgondolkozott. Szinte idegessé tette ez a különös história. Most még jobban izgatta vérét a szép lány. Ha nem látta volna, talán mar belenyugodott volna sorsába, de a csábos arc uj vonzerővel kapott a szívébe. — Eh, enyimnek kell lenni, birni akarom! Kiáltá idegesen, miközben felrúgott egy aranyozott karszéket, mely útjában állott. Utóvégre én vagyok a próféta veje! vagy mi ? Harmadnap újra eléje hozták a szép Sechet. Most már egész királyi ornálusban fogadta őt a khalifa. Trónusán ült, fején ékes koronával. Háta mögött egy pár hű udvari embere állott a testőrség pedig körül sorfalat képezett. Sech még szebb volt most, mint bárom nappal ezelőtt. — Határoztál tehát szép virágom? Kérdé a khalifa gyöngéden. Igen! oh nagy khalifa. Mondá a lány. — Szerelsz tehát ? — Nem biz én, oh nagy ur, sohasem ! — Nem-é? . . . ordított őfelsége, elhajítva fejéről a drága koronát s lerohanva a trónról. Ebben a pillanatban megvillant a lány kezében a tőr. — Ha csak egy ujjal érintel, szivembe mártom e gyilkot! Mondá fenyegető, kihívó daccal. A khalifa visszatántorodott. Dúlt arccal fordult el a hölgytől s intett szolgáinak, hogy vigyék el és végezzenek vele. Majd megválik, mit tud Gábriel angyal ott, ahol Moizz-eddin parancsol ! Egy óra múlva ezüst-tálcán elébe tették a szép Sech fejét A khalifa megdöbbenve fordult hű emberéhez: Seik — el — Beledhez: — És Gábriel angyal nem jelent meg, bogy megmentse a szép Sechet ? . . . — De bizony megjelent. Mondá a miniszter. Dicsfény sugárzott feje körül és előtte ég, föld lángolni látszott. Szárnyait a lány fölé terjeszté s egyenest az égbe szállt vele . . . Ott van már, csak a fejét felejtette itt . . . — Akkor hát küldjétek a festőt is utána ! Mondá a khalifa tompán. Azt a képet pedig vágjátok négy felé s a világ négy Iáján dobjátok a tengerbe. Téged pedig ne lássalak többé! hallod-e, Seik — el — Beled! Egy óra muha tálcán volt a festő feje is. A kép Siétvágdaltatott s a tengerbe hányatott, a miniszter pedig leköszönt. Saladin vezér azonbau a khalifa palotajaba hatolt s őt megölte. Maga ragadta kezéhez a hatalmat s családja: az Ejubidák véres nyomokat hagylak Egyiptom történetében. Zuhouyay Fereucsc. 1907. szeptember 8. 3 Nem messzelevő faluban történt, hogy egy vásár után Szabó uram a saját lakásán áldomást ivott. Felesége a nagy dalolást nem tűrhetvén, bement. — Hát ember az Istenért, hogy kurjonghal enynyire, mikor napamasszony a hátulsó szobában halálos betegen fekszik ? — Feleség asszony ! Te kövesd a magad sorát, anyámasszony a maga sorát, én pedig követem a magam sorát, punktum .. . Hogy is volt komám az a nóta? . . . Pislikát biztatja mamája: Egyél fiam lencséi, mert aki szombaton leesel eszik, az vasárnap szép. — Ugye mama, akkor holnap nem is kell mosdani ? Milyen a lány í Eltör egy vázát Szepeg a lány : Jaj. sose többet, Édes anyám ! Szétzúz egy szívet, Bele se sápad, Hetykén szól: ha kell, Ötvenet, százat. Szabolcsvármegyei gazdasági egyesületi közlemény. A miskolczi cs. és Kir. 7. sz. Lóavató bizottság Nyíregyházán f. évi okt. 11-én d. e. 8—9 óra közt Mándokon , „ 15-én „ „ , , katonai lóvásárt log tartani. ÚJDONSÁGOK Telefon szám 139. A főgimnáziumi uj épületrész fölavatása. A nyíregyházi ág. hitv. evang. főgimnázium kormányzótanácsa, az iskolai épület kibővítésének teljes befejezése alkalmából, e hó 7-dikén d. e. 10 órakor telavató ünnepet rendezett a főgimnázium dísztermében. A szép ünnepély a régi tanári szobával kibővített s újonnan festett díszteremben lolyt le, a főgimnázium kormányzótanácsa, a tanári kar, díszes közönség s a tanuló ifjúság jelenlétében. A közönség soraiban ott láttuk többek között Vay Gábor gróf főispánt, Mike.cz Dezső alispánt, Majerszky Béla polgármestert. Sípos* Béla főjegyzőt, Fejér Imre t. főügyészt. Kovács István királyi táblabírót, Fckert Elek kir. pénzügyigazga tót, dr. Besenberg Emil izraelita hitközségi elnököt, Surányi Imre szövetkezeti igazgatót, Leschák József posta- és távírda főnököt, stb., stb. Dr. Meskó László államtitkár, mint főgimnáziumi felügyelő, a kormányzótanács és tanári kar tagjaival a pódiumon foglalt helyet. Az ünnepély a „Jövel szentlélek Úristen' elének lésével vette kezdetét. Ennek bevégezte után PonHk János ev. lelkész mondott meghaló imát. mire zajos éljenzések között dr. Meskó László államtitkár, főgimnáziumi felügyelő tartotta meg tartalmas megáyitó beszédét, erősen hangsúlyozva a középiskolák nevelő hivatását s idézve Apponyi Albert grófnak legközelebb Pozsonyban tartott beszédéből a nemzeti szellemű tanításnak és nevelésnek feltétlen szükségességét. A zajos éljenzéssel fogadott megnyitó beszéd után rövid ének, majd Leffler Sámuel főgimnáziumi igazgató magvas előadása következett. Az igazgató úr - magas szárnyalású, hazafias bevezetés után ismertette az építkezés történetét. Ezután dr. Vietórisz József főgimnáziumi tanár szavalta el — nagy hatást keltve, gyönyörű alkalmi költeményét, melyet egész terjedelmében itt közlünk: Hiába küzd rendithetetlen S uralkodik győzelmesen : Elvész a nép, ha műveletlen. S meg nem marad még híre sem. Az ősi fegyvert rozsda marja, A hősök hamvát por takarja ; l)e új életre kél nyomán A tiszta hit s a tudomány. A tiszta hit létünk kovásza, Üdvösségünknek záloga ; A tudomány lelkünk fohásza, Mely öntudattal száll oda. Mily áldás, hogy lia összeférnek S mily átok, hogyha rossz testvérek ' Egymással boldogítanak. Egymás nélkül üres szavak . . • Jöjj hát e helyre jó reményben , . , Hazám virága, ifjúság : Áldott ki jó az Úr nevében S epeszti égő szomjúság. Itt mindig tárt karok fogadnak, Kincset s erőt gyüjthetsz magadnak, Kincset, élőt a sírban is, S erőt, amely magasba visz. A legfőbb nagyság, legfőbb jóság Nem lesz csupán csak sejtelem : Mini eleven, fényes valóság Sugárzik által lelkeden. Nem lesz a kezdet titkot rejtő, Nem lesz a vég kétségbeejtő, — Az élet célja földerül. Ha öt vallod vezéredül. Feltárul itt a nagy természet Csodája mind elméd* előtt, S bizton, mert nyitott .szemmel nézed ^ - • A mindenütt 1 ható erőt-, Föld méhe és menny boltozatja Zárait mind lepattoijtatfa, " S megtudod, hogy bár vé.gMerf Szolgánk lehet minden elemi • Feltárul itt: mit tett az ember ' rf Oly sok-sok ezredév alatt, 1 Hogy kézzel-észszel, küzdelemmel ' Aliért bukott, miért haladt.