Nyírvidék, 1907 (28. évfolyam, 27-52. szám)

1907-08-11 / 32. szám

32-ik szára. N Y í R V I D É K 1907. augusztus 11. 5 nagyobb mértékbon élvezve pedig eltüntet minden különbséget ember és ember között, akárcsak a halál. Láttam előkelő, müveit okatootáiakat mníátás közben. Mondhatom, hogy a padló is bort ivott! Közben tüzes beszédek egymás dicséretére, miket vivátkiáltás és tapvihar követ, inert az okatootáiai bortól mindenki Cicerónak érzi magát s ami a legérdekesebb, n indent elhisz magának és másnak. Egy-egy okatootáiai borközi szónoklat egyenesen tett számba megyen, s annál nagyobb cselekedetnek felel meg. minél magasabb hangnemben tartatik. Nemkülönben hangsúlyoznom kell azt is, hogy az okatooláiaiak a szónoklatot önmagáért az ékesszólásért szeretik — l'art pour l'art — s tárgyi igazságot nem is igen keresnek benne. Ebből magyarázható azután az a körülmény is. hogy egyelőre senki sem érzi magát a szónoklataiban kifejtett elvek és eszmék gyakorlati követésére kötelezettnek, meit az már egészen más rubrikába tartozik. Te persze, kedves barátom, erre azt mondod magadban, hogy az okatootáiai szónoklatok nem egyebekvak töltéssel való lövöldözésnél. De ne feledd el. hogy vannak ünnepi alkalmak, amikor a vaktöltéssel való tömeges lövöldözés, mint például Űrnapján, nagyban hozzájárul a közhangulat emeléséhez. Ukatootáiában pedig a vaktöltéses szónoki puffogtatásoknak és pattantyüzásoknak van még egy másik, hatalmas, le nem becsülhető jelentőségük. Okatootáiában a honfiúi vágyak és lehetőségek, politikai ábrándok és valóságok között ma oly áthidalhatatlan különbségek vannak, mint sehol másutt a nagy világban. A szónokiások szabad csapongása nélkül nem csak az ország jövendő boldogulásában vetett hit- és remény hamvadt volna már el, de elfelejtődött volna mindörökre a régi dicsőségnek, régi szabadságnak emlékezete is. Az én hágai önkövetem pedig minden honfiúi eíszontyorodása dacára is szentül hiszi és reméli, hogy támad még Okatootáiában egy uj nemzedék, mely a hazafias szónoklatokat tettekre iorditja, s akkor jöhet ellene Khina, Ausztrália, meg az egész világ minden csőcseléke: ügy összetépi, ügy szélivel- tapossa, hogy lelke sem marad meg a pokolnak És én úgy sejtem, hogy nem is megyünk mi Amerikába, hanem rövidesen visszatérünk Okatootáiába tovább — szónokolni. Szerbusz! Ölel igaz ilived Elvy T

ainá-. A jegyzők mulatsága Már csak pár nap választ el a vármegyei jegyző egylet folyó hó 17 napjára kitűzött, nagyszabású minden aranyban előkelő és lenyesnek tervezett jubileumi mulatságától. Az egylet érdemes főjegyzője ; Seress József, Nagykálló város derék pennája, e lapok hasábjain is épen ugy, mint társadalmi téren, eléggé nem méltányolható dicséretes buzgalmat fejt ki, hogy az sikerüljön, elanynyira. hogy egy „Nyilt levéllel" akarlam neki honorálni szives fáradtságát. De minthogy én őt végtelen szeretem, a „Nyill levelek* pedig rendesen rejtenek soraik közt olvasható valami kis huncutságot, nem sértem meg azzal; hanem igy levél nélküli nyíltsággal üzenem meg neki, hogy rw izéljen a mi érdemeink felsorolásával, mikor a mélyen tisztelt közönség részvételét kéri ! Hisz.n ugy van már azzal a t. közönség, hogy a mikor kellünk neki elhiszi, a mikor nem kellünk, nem hiszi. Én például emlékszem, hogy egyszer a most már biboros érsek Dr. Samassa József ur Ő excellentiajának egy nagylelkű adományát osztottam ki a nép közötl. Nagyon derék ember voltam akkor. A nép nem a nemes szivü adományozót in ádla ; hanem engem! De mikor ugyan azl a népet adó miati meffoglallam, nagyon komisz ember voltam. Majd nem elkergetett. Nyuzonak nevezett. Nem az államot, de engem ! Még a nagyméltóságú minisztériumokban is elhiszik, hogy erünk valamit, nnkor a törvények végrehajtási utasításait dolgozzák s minden hegyére oda szúrnak minket, de mÍKor például kedvezményes vasú' i jegyért folyamodunk azt is letagadják, hogy állami funkciókat végzünk. A vármegye portása igen, mi nem !! Így hát nem boldogulunk édes Jóskám. Fordítsuk ki a subát! Egy kis csalafintasággal muszáj elni, hogy becsaljuk a mi kedves közönségünket (a nélkül azonban hogy becsapni akarnók.) Örök halhatatlanságot és bűnbocsánatot szeretnénk Ígérni ; mert ha ezt megadhatnók bizonyosan elkelne minden jegyünk, sőt nem győzné nyomni a Jóba-nyomda összes sajtója. De ezt nem lehet; mert nem hiszik el. Meg tan az adóleengedés is I érne valamit. De csak valamit. Meri a táncosok és táncosnők igen kevés adót fizetnek még. Némelyiken bevenni meg igen bajos lenne, hát e nuatt nem nyomja fejet a bu. Ígérhetnünk jutalom tárgyakat, például: e^y mult evi diszes naptart, vagy egy jövő évi jó termest. Legjobb volna talan Egyletünk tagjaiból kiemelkedeli uótarsunknak egy kiadatlan verskötetét? Nincs oly bolond nyomdász, hogy kiadná, sőt többet mondok igérel dacára meg sein iródnek az a könyv. Sürgetés kárba veszne. Fegyelmi kellene, ezt pedig elvből utáljuk. Al kotmánybiztositékot sem lehet. Mit hát édes Jóskám?! Segits Erdélyi Farkas, meg vigalmi bizottság! . . . . . . Meg van! Igeijük meg, hogy ezentúl a törvényhatóság területén rendezendő minden rendű és rangú mulatság és sor.-játék, hangverseny, tombola, műkedvelői előadás, bazar összes jegyeit az utóisóig eladjuk hála fejében. Ili nem veszik kivetjük adóba. Komolyra vont ábrázattal pedig Ígérjük meg kedves közönségünknek, hogy hatartalan szívességgel fogadjuk, minden lehetőt elkövetünk, hogy jól erezzek magokat a „jó falusiak' közt. Es a mi fű dolog: egy másik 25 esztendeig nem rendezünk jubileumot ! Mivel pedig a vigalmi bizoltság elfeledtp rányomatni a meghívókra a jotekony cél megnevezését, utolag említjük fel, hogy a tiszta jövedelem az Országos Erzsébet jegyzői Árvaház Szabolcsvármegyei alapítványára van szanva. Szeretett, kedves, várva-várt közönségünk tehát a mu atságra megváltott jegyével árvák könyél szarilja, fajó sebet kötöz — jótéteményt gyakorol és igy jegyet vált egyszersmind a . . . . menyországba is. Gyüre, 1907. augusztus 9. Tóth József, egyleti elnök. Szabolcsvármegyei gazdasági egyesületi közlemény. A m. kir. földmivelésügyi miniszter. 6218'<í/V1I/2. Síá'iiú rendelete: A mesterséges takarmányokból készülő szénának a hadsereg teiinenybeli szükségleteinél való figyelembe vé:ele erdekeben a termelők ismételten kifejezett oliajtasainak eleget tei ndő a cs. és kir. közös hadügyminisler urhu . megkeresést intéztem. Közbenjárásomra nevezett minister ur ez irányban ki? rletek tételét rendelvén el, ennek eredménye gyanáni airól értesitelt, hogy a here és herefüszena továbbá a muhar es zabjs bükköny a hadsereg lo állomanyának riiidíZtres ellátásánál állalaban nem alkalmazható ugyan, azonban esetleg és korlátolt mérvű használatukat megi.engedélyezi. A c-. es kir. közös hadügyminister ur e tárgyban kiadóit rendeleteni k lényégét szives tudomá-ul és ;.z érdtkelt teimelűk tájékoztatasa vegett a t. Gtimmel a következőben közlöm: A hereszena, herefüszena, muhar és zabosbükköny takarmányozási kísérletei tárgyában kiadott hadüg) ministeri rendeletre beerkezelt jelentésekből az tűnik ki, hogy eme takarmanyokat a lovak szívesen eszik és egy-kei ebeitől elt kiütve — állalában kedvező befolyással va..nak a lovak egeszségi állapotara es munkabírására. A társadalomtudományoknak a fönt vázolt irányban történt müvelése nálunk egy másik gondolkozásbeli túlzást is életre hivott, a mely viszont — nem egészen megokolatlanul — gyűlölettel utasított vissza mindent, a mit az elmelet, vagy a gyakorlat szociális újítások ríme alatt kísérelt meg nálunk népszerűvé tenni. Tekintve a módszert, melylyel egy törvénytelen kormány hatósági lámogalása mellett működő tudomány a nemzeti lélek megrontására töri, nyilvánvaló, hogy nem annyira konzervatív, mint inkább hazafias szempontok hatoltak közre az utóbbi fölfogás kialakulására. A Magyar Társadalomludományi Egyesületnek e túlzások között mind n esetre a középutat kell majd követnie, a tudományosan meglévesztetteket a tudomány erejével fölvilágosítania, a nenzeti szempontból elfogultakat megnyugtatni és megnyernie a közös munka számára. Módot kellene találnia különösen arra, hogy a társadalmi tudományok nemzeti alapon való müvelését belekapcsolja a vidéki városok szellemi életébe is, mely a két utolsó éviized alatt mélységében és kiterjedtségeben egyaránt nagyszerű fejlődésen ment keresztül, de a mely, mint, minden hevesebb ütemben növekvő kultura erős hajlandósággal bir arra is hogy még ki nem forrott szellemi irányok halása alá kerüljön a nemzeti és művelődési szempontokból egyaránt káros szélsőségekbe tévedjen. Talán vidéki fiókosztályok alakításával s valamennyinek egy közös szervezetbe egyesítésével tehetné bensőbbé a kölcsönhatást a középpont s a perifériák között s vethetne szélesebb alapokat a maga munkásságának. Leglényegesebb azonban az, hogy ez a munkásság mielőbb kilépjen a választmányi ülések és bizottsági tanácskozások papiros várai közül s valóságba s hódító körébe vonja a magyar szellemi élet minden tényezőjét, mely az egyesület céljai érdekében megmozgatható. Milotay István dr. Okatootaiai levél. x. Kedves barátom ! Úgy veszem észre, hogy a koreai császár követei annyira lefoglalták maguk részére az újdonságokra éhes világ érdeklődését, hogy az én nem hivatalos ünköveí m teljesen 'elkerülte a sajtó emberéinek figyelmét. Többet mondok, a danosi rablógyilkosság, amely, mint a lapokból kiveszem, alaposan felizgatott benneteket, a világsajtóban is sokkal nagyobb port vert fel, mint a mi hágai szereplésünk. Megjegyzem, hogy még mindig Hágában vagyunk, s ugy látom, hogy amerikai utunkból nem is lesz semmi, mert az én önkövetem a múltkori levelemben részletezett incidens után nagyot aludt s annyira el van keseredve, hogy körülbelül visszatérünk ismét Okatootáiába, amire igen alapos okaink vannak. Okatootáiai ember ugyanis gasztronómiái okokból nehezen szökik még külföldön. Az okatootáiai konyha, meg az okatootáiai pince, a maga nemében páratlan a világon s az első, úgy látszik teljesen a/, utóbbinak érdekében van berendezve. Egy alapos okatootáiai ebéd vagy vacsora után lehetetlenség limonádét, serbetet vagy egyéb szalmaszálon szürcsölendő löttyöt élvezni. Bor kell reá, még pedig az is okatootáiai, különben úgy érzi magát az ember, mini hogyha egy egész égö poklot hordozna mellénye alatt, s az okatootáiai bornak az akaraterőre való' hatása csudálatos: a gyáva hőssé, a birkajámborságn valóságos tigrissé; az izgága, házsártos ember érzékeny, pityergősre hajló gyerekké lesz tőle ; mára és a gazdálkodás zavartalanságára mily értékes az, ha a gazda urak kevesebbet ábrándoznák, jobban alszanak s hogy ott az asszonykultuszt általában valami szenvedélytelen, nemes és pazarlásmentes szellem hatja át. Irányunkban igen kedvesek voltak a német nők, ugy a szerényebb polgári, minL a magasabb kategóriákban, mi tehát hálásán emlékezünk vissza reájuk, különösen arra a kedves szerenységükre, hogy figyelmünket a tanulmány voltaképpeni anyagától nein terelték el túlságosan. Kivételt kell tennem természetesen fiatalabb útitársaink javára, akik etnográfiai tudnivágyuk nyilát (hogy ezzel a régi szóviraggal éljek) a női nem mellének szegezték és a tudósok lázas pirjaval arcukon, minden megnyerő tulajdonságaikat kirakatba helyezték és nyájasan kérdezősködtek, hogy tapasztalataikat gyarapítsák. Csak az elismerés őszinte hangján emlékezhetem meg arról, hogy ezek az ifjú tudósok különösen Kölnben és Berlinben éjt a nappal egygyé téve, kiiartó buzgalommal érdeklődtek a nőkultusz minden problémája iránt s miután csinos legények voltak a mi magyarjaink, rajtuk is szívesen legeltek a villogó női szempárok. E sorok szerény irója inkább a gazda és a cseléd között való viszonyt igyekezett meglesni. Biz ez is más, mint minálunk. A nemet gazdák is küzdenek a munkáskérdessel, itt is gyériti a vidék lakosságai részben a kivándorlás, részben a nagyvárosokba való özönlés. A mezőgazda idegen munkásokra fanyalodik. Igen tok munkást ragadnak el Galicziából, akiket az év 8— lü hónapján at alkalmaznak, atlag 36—40 koronát kitevő havi fizetéssel, szabad lakással, tüzelővel, heti -'5 font burgonyával s legtöbb helyen fejenkint és naponkint egy liter tejjel, egy liter borsóval. Persze, az i.ratási munkabérek jelentekenyen magasabbak s a gazdát terheli azonkívül a munkásoknak a haza- és visszaszállítása is. A közvetítéssel itt is sok baj van, nagyon költséges és bizonytalan. Azért hát a nemet gazda gépekkel segit magán s a kezierő-szükségletét redukalja, amennyire csak lehetséges. Mi se tehetünk mást. Belálhatlan időkig a mi hátrább levő gazdasági kulturánk se lesz versenyképes az amerikai munkabelekkel, ha e részben a sokkal fejlettebb és iparral támogatott német mezőgazdaság is gyengének bizonyult. Nekünk is el kell hinnünk lassacskan, hogy a vas olcsobb és biztosabb, mint az emberi izomerő. A munka és a munkás megbecsülése nem segit a uiunkáshiányon. A demokratikusabb német közszellem láüli bélyegét a gazda és cseléd között való viszonyra is. Láttam egy háromszáz morgenes (körülbelül 150 katasztrális hold) birtokost, aki szurtos kocsisával meg osztotta az el=ő ülést és saját szivárjának tüzet kinálta oda a kocsisnak, mikor ez rá akart gyújtani, természetesen szintén szivarra Pedig a fickó gyalázatosan hajtott. Olykor a gazda ragadta ki kezéből a gyeplőt, minden felháborodás nélkül. A német kisgazda hozzászokott ahhoz, hogy megfogja a munka vastagabb végit, pi dig olt aféle kisgazdák vannak, akik aligha cserélnének egy 500—600 holdas magyar földesúrral. De igénytelenek, úgynevezett uri passzióknak nem rabjai és tudnak összetartani. Kis- és nagygazdák között a szolidaritás érzése erősen ki van f-jlődve, hanem ápolják is szorgalmasan. Egyes vidékek vezető egyénisége a birtokosságot nemcsak személyesen ismeri, de ismeri gazdaságukat is tüzetesen. Szavuknak tehát nagyobb a sulva, egyéniségüknek nagyobb a varázsereje. A gazdaösszejövetelek ben is kevesebb a parádé, több a realitás. Mindnyájunkat meglepett az az egyszerűség ahogyan a düsseldorfi gazdasági kiállítást megnyitották. A német császár harmidik fia egyszerű fabódéban foglalt helyei, melynek gyenge dLzIete alig árulta el a megnyitás ünnepies jelentőségét. A páholya előtt elterült szabad léién összegyülekeztek rangkülönbség nélkül előkelőségek, vidéki gazdak, turisták, lovászok mintegy két-háromszáz főnyi csapatban, meghallgattak az erczes hangon tartóit megnyitó beszedet, leadták a konvencionális három „hoch'-ot, aztán ki-ki dolga után látott. A íőherczeg pedig egy csomó úrral együtt elment a közeli korcsmába lrüstökölni, joizüen megette az egyszerű kosztot, mely olyan kimért volt, hogy Mailáth grófnak földi eper mái nem jutott. Az egész kiállítás leginkább egyszerű, üzleti jellegével imponált nekünk. Szinte komikus volt visszaemlekeznem egy-egy magyar vidéki kiállításra, amikor két tucat ur tolong a főkapu elölt, szalonkabátban és ragyogó cilinderben, akiknek mind igen levezetes síeiepük van a párallan sikerű kiállítás létrehozatalában. Megérkezik a miniszter ha:minc főnyi kiserettel és ekkor egy tekintélyes ur ünnepies emelkedettséggel köszönti a kegyelmes urat. az ország apjál, nagyapját, j lakaróját és pártfogóját s kiemelvén hervadliatlan érdemeit, megjegyzi szerenyen, hogy a rendezobizollság részéről is mindent elkövetett, hogy a kultura mértföldes haladásanak méltó einlekjelet ennljen és itt rámutat az érdemekben imgőszült vagy meg nem őszü.t elnökre, alelnöki e, diszelnökre és segedelnökre, akik megeljeneztem. k és me.lűk t kife-zitve, szerény n mosolyognak: míglen a m mszler biztosítja a lársasagot, hogy at van hatva a p lianat nagyszerüsegelől es hogy Magyarország n m volt, hanem lesz. Riadu éljen utan bevonul a cilindererdő a kultura diadalmi csarnokába, ami sárg i földdel bebintett és lenovalt városliget szokott leim, atalakitva ezúttal mintegy varazsütesre valódi tündérkertté. A tündérkertben egynehány kikent, kifent bódécska dúsan ká pitozott pjlcain polnui'ozolt lopjlökök k icerkodnak egymással s teipantnkazutt buzakalászok es kitömött mikusok hirdetik a gazdasági kultura káprázatos haladá-át. itt-ott egy gop ózvegy kerekei foiognak-forognak, ki tudja, miért forognak. majd egy zord kinézésű ember újfajta késköszörü tőket árul, van előtte vagy őiezer s közel hozzá, a háziipar felszentelt csarnokában vén kisasszony franciába oltott arab ligurakat hímez varrógépén. M ndez megtekmletik; a köszörűsök és a töktulajdonosok a társaság bájos érdeklődése között bevallják életkorukat s mis lenykörülményeket, a kegyelmes urnák nyájas szavai vannak ehhez is, ahhoz is, ami a lapokban hosszadalmasan közöltetik. S miutá.i ez a szükséges formaság elintéztetett, áttérnek a lényegre, a bankettre, ahol viszonzás fejében lószlokkal kenegetik meg egymást a nevezetesebb urak és azután megnyílik a kitüntetések bősegsziruja es hullanak belőle az elismerő, a disz.- és aldiszoklcvelek ; a kereskedők pedig mogorva arccal távoznak a győzelmi szintérről, de nyájas ismerősként köszönt be a régi vendég: a deficit. A németekből hiányzik ez a kiállítási romantika. Eladnak egy hold föld tele árut s azt hiszik szegények, hogy ezzel elérték a céljukat. 0p'Ofr «!•£)