Nyírvidék, 1907 (28. évfolyam, 27-52. szám)
1907-12-01 / 48. szám
2 4 5-ik szám. N Y I R V I D É K 1907. nove m ber 176. hez akkor mindnyájan tartoztunk, tisztában kelletett lennie azzal, hogy a forradalmi eszközök helyett a politikai átmenetet választja, vagyis a függetlenségi eszméknek a kormányzatban fokról-fokra való érvényesülése által akarja Magyaiország függetlenségét kiküzdeni Ha tekintetbe vesszük, hogy mily rövid idő két év a népek életében, ha tekintetbe vesszük, hogy a jelenlegi kormánynak e rövid nem is egész kótév alattelóször is a hajótörést szenvedett állami hajó roncíainak összetákolásával kelletett rendes mederbe terelnie a közélet menetét és hogy ezeu munkájában mily súlyos, ellenségeink által szándékosan előidézett nehézségekkel kelletett megküzdenie, ezek bizonyára nem arra inditanak, hogy a kormányba vetett „hitünk és reménységünk" meginogjon. Nem! Ezen bizalmatlanság kifejezésénél bizonyára sokkal helyesebb és a nemzet reményének szines buborékát szétrobbantani törekvő darabontokra nézve, kik ezúttal sem szűntek meg az osztrák érdekeket szolgálni, bizonyára sokkal kedvezőtlenebb lenne, ha a jelenben a kormánynak azon törekvéseert, a mellyel az egy „is" szócskával visszaélő horvátokat, kik e szócskába kapaszkodva, horvát nyelven folytatott obsti ukcióban törnek a magyar törvényhozásban, a magyar államiság és a magyar nemzet szuverén jogai ellen, bizalmat szavaznánk. Ellenségeink persze abban is bünt vélnek felfedezni, hogy a kormány a horvát lázadókkal szemben a minden esetre kissé szoka lan „egy szakaszos" törvényjavaslat fegyverével akar élni, feDnen hirdetve, hogy ime a nagy szabadelvüséget és politikai szabadságot hirdető kormány, melynek tagjai hajdaa anu)ira elitéltek a „zsebkendő politikát", most maguk is a törvénytelenség terére lépnek. Ámde engemet ezzel sem vezetnek tévútra, mert én rniut magyar ember, nagy különbséget látok a közt, ha a magyar kormány alkotmány ellenes és törvényteleu eszközöket használ a magyar nemzeti jogok letörésére osztrák érdekben, vagy ha a n:agyar kormány kényszer helyzetben, minden esetre szigorú, de alkotmányosan megengedett eszközökhöz nyul, akkor, a midőn nem magyarok osztrák érdekben egy „is" szócska kihasználásával akarják erőszakosan útját állani a nemzeti akarat érvényesülésének, amely nemzeti akaratot a magyar törvényhozásban óriási többség képvisel. Rajta tehát magyarok! Kössük ismét egy bokrétába a nemzeti egyetértés virágait, amely bokrétának, mint a közel múltban is láttuk, bűvös ereje van, mert ha erre ez alkalommal is csak a végső percben lesztek hajlandók, bizony Isten abban a táborban fogunk újra találkozni, a melyben fegyverrel leszünk kénytelenek küzdeni az ujabb kor Jellacsics tábornoka ellen. Utazás Nyíregyháza körül (hol szekeren, hol gyalog.) II. A Wekerle leiratának vannak előző iratai; ínég pedig érdekesek. U.i. még a nyár folyamán hivta fel Kossuth Ferencz kereskedelmi miniszter a debreceni kerületi kereskedelmi és iparkamarát arra, hogy az élelmi cikkek drágaságának okairól felterjesztésében nyilatkozzék. Hát helyes; az élelmi cikkek árszabályozásának kérdése nem tartozik ugyan a kereskedelmi miniszterhez, de elvégre, ha a kereskedelmi miniszter aziránt is érdeklődik. hát ez nagyon szép tőle. De amit aztán nem helyeselhetünk és meg nem érthetünk, az a kereskedelmi kamarának azon eljárása, mely szerint „Szabolcsvármegye alispáni hivatalát" elég catagoriknsan keresi meg. hogy e tárgyban a kamarának adatokat szolgáltasson. Hát bocsánatot kérünk a nagyérdemű kamarától;; de Szabolcsvármegyében alispán van, de .alispáni hivatal" — az nincs. De akár van, akár nincs, az alispánt közjogilag megillette a „tekintetes" cim. „Illetékességi területe" pedig lehet és van is a f. t. kamarának, de az alispán illetékességi területét magyarul vármegyének hívják. Külömben az a kívánság is nóvum, hogy a vármegye alispánja a kereskedelmi kamarák szakszerveként szerepeljen és kívánatára referáljon. Egyébiránt a kereskedelmi miniszter e tekintetben következetes marad magához. Abban a kérdésben, hogy váljon Szabolcsvármegyében mily irányban egészíttessék ki a vasúti hálózat, ő kegyelmessége annak idején hasonlóan nem a vármegyéhez, hanem a kamarához fordult. Szerencse, hogy még idejekorán sikerült alispánunknak a vármegye e tekintetbeni önálló véleményezési jogát elismertetni és érvényesíteni. Node ez még csak megjárja, hogy még nem hozzá tartozó ügyekben is, a kereskedelmi miniszter a kereskedelmi kamarát keresi meg. De hogy a pénzügyminiszternek hogy jut eszébe azon tömi a fejét, hogy a kassai sódarnak kilóját HolTmann miért nem árulja 3 koronánál olcsóbban, hogy miért adja Prok a bélszint 50 fillérrel drágábban mint a fartőt, s hogy a piaci kofa miért adja a tojást garasával mikor hatával is adhatná, — ezt természetesen nem veszi be ostya nélkül a vidéki gyomor. Mert hát ml, vidéki korlátoltságunknál fogva mindig azt hittük, hogy a közfogyasztás tárgyát képező élelmi cikkek olcsósága előfeltételeinek megteremtése és biztosítása, a fa kitermelése és hozzáférhetővé tétele, egészséges munkás lakásokról való gondoskodás, szóval mind az, ami a pénzügyminiszter leiratában foglaltatik, nem az ö, hanem a földmivelésügyi miniszter tárcájának körébe tartozik. Ilyen formahibákat ezelőtt nem ismertünk, valamint olyat sem, hogy a miniszter ilyen ügyben t. i. a közélelmezés ügyében elöirja az alispánnak, hogy kit hallgasson meg, a vármegyének meghallgatását pedig mintegy kizárja, egyedül Nyíregyháza város polgármestere véleményének kikérését rendelvén el. Elismeréssel tartozunk a vármegye alispánjának, hogy ő e kérdést a miniszter urnái alkotmányosabban kezelte; mert mig a kamarával szemben a főszolgabírókat kérdezte meg, addig most a vármegye gazdasági egyletéhez fordult s kérte ki szakvéleményét. a sógornak tartozásunkat a mostaninál kisebb arany értékű péuzzel fizetni. E» mig az egyrészt ismét magában foglalja osztrák részről az önílló jegybank fölállítása iránti jogunknak elösmerését és törvénybe cikkelyezését, addig csak természet3s, mert még olyan ember sem képzelhető el, nemhogy állam, aki elfogadná azt, hogy én néki tartozásomat, melyet példának okáért tényleg 19 koronát éró 20 korouás aranybau kaptam, IS korona értékű 20 koronással fizessem vissza Végén csattan az ostor! Uram Jézus min") vétek! 2% al fölemelték a kvótát, romba dőltek a függetlenségi elvek, eladták a ha M Mélyen tisztelt közönség, na hagyjuu. magunkat az ilyen álpátosszal szavalt jelszavak által félrevezettetni. Hiszen ezt a kérdést pénzügyileg senki sem bírálhatja meg, mert ezt még azok is, kik különben értenek hozzá, csak az esetben tehetnék, ha rendelkezésükre állanának a számadatok, amelyek a „tartozik" rovaton kivül, melynek első lapján nagy betűkkel áll egy tétételben a kvóta emelés Ö3szege, a „követel" hasábját is megvilágítanák. E tekintetben én csak azzal a megnyugtatással szolgálhatok, hogy köztudoraásu dolog, miszerint a jelenlegi kormány pénzügyminisztere, midőn első í^ben vezette az állam pénzügyeit, a valuta rendezéskor azért vált meg állásától, mert becsapta a i.émetet. Tétele/zük tehát föl róla, mi, kiknek ezen ügyekbe betekintésünk nincs, most is a legjobbat, s nyugodjunk meg benne, hogy most sem ót csapta be a német. Nem kevésbbé tendenciózus ezen rosszakaratú híresztelés erkölcsi része. Hiszen Magyarországon ma nem függetlenségi, hanem koalíciós kormány kormányoz. A jelenben tehát a kormányzat ténykedésében nem nyilvánulhatnak meg kizárólagos függetsenségi elvek. Ez azonban nem ok arra, hogy a kormányt elitéljük, mert aki ezt nem a'iarta, annak nem kellett volna bele mennie a koalícióba, mert a felől akkor is tisztába lehetelt, hogy egy különböző pártokból alkotott kormány nem kormányozhat egy párt alapelvei szerint. De nem is ez volt a cél, hanem ellenkezőleg az, fogy átmer.etet "lkossuuk, ami másként, mint egy koalíciós kormány által, alig képzelhető, mert ha a kormányban csak csupa G7-es alapon álló féríiak vesznek részt, soha sem lesznek oly alkotások, melyek a függetlenségi elvek megvalósításához vezetnek, mig ha csupa 48-asok veszik át a kormáuyzato*, akkor tényleg minden átmenet nélkül rögtön be kell következnie a personális uniónak, a melynek minden átmenet nélküli, rögtóni létrejövetele azonban csakis forradalmi eszközök használatával képzelhető el. Annak a függetlenségi embernek tehát, aki a koalícióba bele ment és azt hiszem ezekIlyenkor úgy szeretett volna a leány valamit mondani. Bizonyítani, hogy úgy lesz úgy. Lesz minden. Megélnek, ha szegényen is, de tisztességesen. Hisz akik szeretik egymást, olyan kicsivel beérik. Mert a szeretet pótolhat mindent. Szerette volna mondani a legénynek, liogy a tied leszek, csak a tied, nem őszre, hanem most mindjárt, ha akarod. De nem szólt. Csak ment tovább a legény mellett szótlauul. Mikor hazaéri ilyen beszélgetések után, nagyon boldugnak érezte magát. Jól eset tudnia, hogy van valaki, aki vágyik utánna, aki rágondol, akinek a lelke ott van az ő szerelmes lelkében . . . Szebbnek találta az életet, elviselhetőbbnek a szegénységet. Milyen hamar vége lelt ennek. Odaültek az egyszerű asztalhoz. A hat gyerek meg a szülők. Mindenkinek kijárt a maga része a szegényes ételből, nehogy valamelyik többel vegyen, mert akkor holnap mi lesz ? Aztán bebújni a vacokba . . . Ringy-ronsy pokrócdarabokkal takarják be magukat, mert bizony fűteni csak egyszer lehet naponta. Mindenült csak az ijesztő undok szegénység ... Az a tudat, hogy egyebünk nincs, amit megeszünk. Hogyha a családfő kidől, mehetünk koldulni . . . Hogy szegények, koldusod vünk, alázatos, rongyos, éhes szegények . . . Ezen gondolkodott a lány ! Akkor tan máskép lenne ? Vagy csak igy, ahogy most él tizennyolc év óta. Hát érdemes azért férjhez menni, hogy egyik nyomorúságból a másikba menjen ? Egyszer csak jött a gazdag legény. Nem szerette Mari. Amazt szerette, az ágrul szakadt szegény legényt, de ennek adta magát. A szive, a lelke amazé, a teste ezé! Két fertály kondorosi földdel vette meg. Amarra gondol, mikor ez ül mellette. S a szivében mintha néha megszólt volna egy hang, hogy : „Mari! hát ez az igazság, az a két fertály föld, a mit emez mond magáénak. Minek az igazság? Kenyér kell, nem igazság! . . . A szegény legény eljött még egyszer. Épen az ulólsó nap, az esküvő előtt. Nem tartott haragot, nem is mutatta, mintha fájna neki valami. Nem kérdezett semmit. Hallgatta amit a többi beszél, vagy ha meg is szólalt, a kubikról kezdett beszélni. A leány még több szeretetet mutatóit iránta, mint máskor. Mintha neki kínosabb lett volna az a találkozás, mint a legénynek. De azért ő se mentegetőzött. Talán a holnapra gondolt, meg a kondorosi földre . . Vagy a keletlen kenyérre, meg a rósz vacokra. Mikor elment a legény, a leány kikísérte. Lassan mentek végig a hosszú udvaron és szótlanul. Mindaketten azt kívánták, hogy bár soha ne érnének az ajtóhoz. Hogy igy egymás mellett mehetnének soká . . . mindég . . , és soha, soha ne jutnának az ajtóhoz . . . Mikor a kapuba értek a legény kilépett az ajtón, a leány belül maradt . . . Ott álltak egy percig szembe egymással . . . Fölöttük tenger csillaggal ragyogott az ég . . . körülöttük lagyan, enyhén susogott a szé! . . . S bennük a szivükben maró fájdalommal sajgott valami seb, valami mély, gyógyithatlan seb . . . Azután a kezét nyújtotta a legény. — Jó éjszakát Mari . . . A leány beletette a felé nyújtott kézbe a magáét és úgy mondta : — Jó éjszakát . . . Asmadal. A Gábor házassága. — Már igazán azt gondoltam, hogy el sem jöttök! Evvel fogadta két barátját legény lakásán Barna Gabi, miközben a Jancsi inassal egyetemben kihámozták Gábort és Pistát téli felöltőjükből. — Így ni! — Most pedig üljetek le, gyújtsatok rá, itt a szivar, cigaretta. — Jancsi gyújts a szamovár alá és készíts teához. Kapukulcs, dugóhuzó helyén legyen, — azután elmehetsz. — Kimenője van ma este a Jancsinak, fordult Gabi két barátjához. És én örömmel bocsátottam el, legalább egészen magunk leszünk. — De szóljatok már, hol késtetek idáig. — Gyújts rá Gábor! Tessék ! Így ni. — Na, beszéljetek! — Már el sem akartunk jönni szólalt meg Pista, a három garcon ember között a legidősebb, de úgy sem lettünk volna képesek lefeküdni, azután meg tudtuk, hogy vársz, hát eljöttünk, ha későn is. — Hát hol voltatok, mit csináltatok, türelmetlenkedett a házigazda. Várj, mindent elmondok, csak légy egy kis türelemmel. — A mint tudod, ma ketten vacsoráltunk csak. Sietve gyürtük le a megszokott vacsorát. Egyszer csak kihivatnak sürgősen az étteremből. Odakünn az alezredesek legényét találtam, a ki csak annyit tudott hebegni, hogy a nagyságos asszony mérget ivott, talán már azóta meg is halt. — Egy pillanat alatt tisztában voltam a helyzettel. A mint vissza siettem a kabátomért, Gábor kérdőleg nézett rám. —Csak annyit mondtam neki, hogy: menjünk ! Odakünn kocsira ültünk. Előbb lakásomra hajtattam, közben elmondtam az esetet Gábornak, őt ott hagytam magamnál én pedig siettem az alezredesékhez — Meghalt ? ! — Kérdezte Gabi izgatottan. — Nem, felelt Pista. Idejében érkeztem; nem lesz semmi baja — ha ő is úgy akarja, tette hozzá. De úgy látom, ő nem úgy akarja. Na, de majd meglátjuk .... — Dehát mi történt, mi volt az oka ? Beszélj már kérlek ! — Gabikám, — szólt Gábor — a ki eddig halványan és szótlanul ült a nagy bőrtotelban — sejtheted az okot. Nem szeretek róla beszélni, de talán könnyitek vele magamon és ti előttetek úgy is ez volt eddig az egyedüli titkom — ha ugyan titok volt, de azt hiszem, sejtettétek — Szeretem Annát Ő is szeret. Még pedig nem úgy mint én, mint mások. — Mikor férjhez ment, még nem tudta, mi a szerelem .... Hamar egymásra találtunk, megértettük egymást és én titkos lovagja leltem a szoborszépségü, márványhidegnek ismert Annának. — Már körülbelől egy éve tart a viszony. A mint tudjátok, a nélkül, hogy a legcsekélyebb gyanú kapott volna lábra. Boldogok voltunk és igazán élveztük a tiltott szerelem édes gyönyöreit . . . — Egyszer én nem tudom, hogy, hogy nem, miért, — azt kérdezi tőlem hogy meg fogok-e én házasodni ?... Eszem ágában sem volt a házasság, jól tudjátok, mégis nyugtattam, hogy még soha sem gondoltam rá, most legkevésbé. De azóta nem tudtam megnyugodni, ez a kérdés
