Nyírvidék, 1907 (28. évfolyam, 27-52. szám)

1907-07-21 / 29. szám

XXVIII. évfolyam. 29. szám. Nyíregyháza, 1907. julius hó 21. A SZABOLCSVÁRMEGYEI KÖZSÉGI JEGYZŐK és a SZABOLCSMEGYEI TANÍTÓEGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE. 0O-® Megjelenik hetenként egyszer vasárnapon. Előfizetési feltételek: Egész évre 8 korona Fél évre 4 Negyed évre 2 T Egyes szám ára 20 fillér. Szerkesztőség és Kiadóhivatal: VÁROSHÁZ-TÉR 6. SZÁM. Telefon szám: 139. Kéziratokat nem adunk vissza. Hirdetések nagyság szeiint számíttatnak. A nyiit-téri közlemények dija soronkint 00 fillér. Apró hirdetések 10 szóig 40 fii., minden további szó 4 fii. Vastag betűvel szedett kétszeresen számit. Dalegyesületünk, Senki sem tagadja, hogy a lélek mívelésére, a szív nemesítésére egyik legalkalmasabb eszköz a dal. Összhangot keresünk a természetben; összhangot igyekszüuü adni cselekvéseinkbe; az egyet rtost, hogy úgy mondjam, összhangot, tartjuk legideálisabbnak úgy köz-, mint magánéletünkben. Szinte parancsoló erővel lép fel itt a következmény, hogy amikor más dolgunkat félretéve, szórakozni óhajtunk, ezen szórakozásunknak is egyik legnemesebb eszköze lesz az összhang, vagy hogy tárgyamhoz közelebb fekvő kifejezéssel éljek : az ö-szhangzatos ének. Ha bánatod vac, öntsd dalba keserűségedet, s enyhülést találsz. Ha örömért: a dal sokszorozza örömeidet. Ha lelked gyenge a feltornyosuló nehézségekkel való küzdelemben, dalolj, vagy hallga-d a dalt, mert az felemel, bátorít, lelkesít. Nincs az emberi szívnek olyan megnyilatkozása, mely a dalban támaszát, vigaszát, segít jjt ne találuí. Jól tudták ez elődeink is, mikor pár évtizeddel ezelőtt megalakították a dalegyesületet. Saját szórakozásukra, de megerősödve, a kivül állók szórakoztatására is. És Nyíregyháza közönsége hosszú időkön át gyönyörködött bennük. A megbecsülés, a méltánylás erőt adott dalosaiuknak, kitartásra, mind nagyobb muukára ösztönözte őket, aminek eredménye lett az, bogy dalegyesü letűnt — az országos verseuyek Ítélete szerint is — a hazai első ilynemű intézetek közé küzdötte fel magát. Büsziiéknek kell°ne lennünk rá, hogy ilyen egyesületüuk van. Mert első sorban a miénk az. Nyíregyháza város közönségéé, az ő dicsőségéből a mi városunkra is háramlik egy-egy fénysugár Csodálatos mégis, hogy akkor, amikor idegenben mindenütt szeretettel, elismeréssel adóznak neki, s ő egymás után aratja a diadalt, épen itthon kell nékie egy idő óta a szinte dermesztően hideg közönnyel küzdenie. Szomorú ítélet ez reánk, nyíregyháziakra, de nem rejthetjük véka alá. mert a hallgatással csak tért engednénk a közöny megszilárdulásának. Érthetetlen előttem a közönségnek ezen szinte a mellőzéssel határos magatartása, mert okht, igazi okát seholsem találom. Az egyesület beUő életében nem is keresem, a közel múltban történt belső súrlódások elsimúltak, s kifelé meg sem érezhetők, az tehát reánk, közönségre nézve elkedvetlenítő hatással nem lehet. Magunkban kell tehát kutatni az okot, de viszont erre el're is ki kell jelentenem, hogy csak álok, mely semmiképen sem menti, sőt még csak nem is magyarázza magatartásunkat. Hiszen épen Nyíregyháza város közönsége az, mely a szépért, a művészetért lelkesedni, sőt áldozatokat hozni képes, aminthogy azt a Bessenyei-Kör estélyein ki is mutitja, sehogyse láthatom be, miért kezeli mostoha módjára egyik legrégibb, de ettől eltekintve belső tartalomra nézve egyik legértékesebb egyesületét? És miért épen akkor, amikor ugyanez az önmívelődés rögös útján olyan magasi a jutott, hogy onnan országszerte meglátják, nemcsak, de elismerik, de megtap o'ják. Más város közönsége tt nyeréu hordaná, becézué, kényeztetné reá fényt hozó ilyen egyesületét, nálunk — mondom, csak 1 - 2 éve — mikor tudását itthon, a családban akarja bemutatni, csak itt-ott lézeng egy-egy hallgató. Dalosainkat a pártolásnak ez a hiánya megft szthatja munkakedvüktől, városunkat megfoszthatja dalosainktól, de róluuk, a közönségről. senki sem fogja lemosni a szégyent, hogy \ a jot nem tudjuk megbecsülni a sajátunkat nem tudjuk szeretni, sőt megöljük a részvétlenséggel. Vagy annyira kimerítené, kielégitené a Bessenyei kör minden igényünket, hogy már a dalegyesületre szükségünk se volna? Ezt nemA „Nwfidiék" ti Az .átváltozott legyező. Irta: Sudermann Hermán. , i On álmodozó, szórakozott asszonyom és állandóan egy dallamot énekel balkan. Szabadna kérnem még j egyszer ? „Sohase kérdezd, honnan és ki vagyok . . . ." Köszönöm, a többit már tudom. Tehát azért nem j volt Önnek, Nagyságos asszonyom, alázatos szolgája számára, tegnap az operaházban egyetlen tekintete. Persze, a szőkefürlü Lohengrin .... Nézzen csak gyorsan a tükörbe. Ön az elpírulasában gyönyörűen fest. Hanem hogy épen a magas c egy lovagja varázsolja arcara a pirl, sehogy sem tetszik. Miért beszélek oly gúnyosan a tenoristákfól, kérdi Ön? Oh! ne élt en félre. Hajlandó vagyok azonnal minden tenoristának írásban adni, hogy őt a férfiasság díszének és virágának, valóság al a férfias erények essentiájának tartom. Nem tréfálok, komolyan mondom. Be akarom Önnek bizonyítani — természettudományi alapon. A hímnem legkiválóbb tu'ajdonsága — ugy az embernél, mint az egész állatvilágban — a tetszelgési vágy. A férfi, sokkal inkább Riint a nő, akar tetszeni és kell, hogy tessék. A faj fenntartás ösztöne hozza magá- ] val, hogy minden férfi, a nő bírásáérti versenyben, győztes akar lenni. A nő kegy.' a tengely, mely kö ül a világegyetem forog. A nő kedvéért öltözködik a természet legragyogóbb színeiben, az ő bdvcért hangzik fel az élőlények hangja a legszebb összhangban es végül az ő kedvéért tört ki és tart folyton az a titáni harc, mely csak akkor fog véget érni, ha a világ az örök jég nyugalmában fog megdermedni. Ne csodálkozzék Nagyságos asszonyom, ez szoru'szóra áll, lessék csak Darwint és Hiickelt elolvasni. Minden, a mi szép a természetben, a him tetsz- , vágyának jatéka. Ez a tetszelgési vágy, melylyel az | állatvilágban a him a megszerzendő nőstény előtt feltűnni és a melylyel a vetélytársait kiszorítani akarja három tulajdonságban nyilvánul: színpompa, ének és hősiesség. A jaradicsom madártól a páviánig és a huszárhadnagyig látjuk az örök himet legszebb színeiben pompázni, míg a nőstény belső értékének tudatán szerénységből mellette eltűnik. A fajdkakastól a troubadourig a him többé-kevésbbé kellemesen hangzó énekével tűnik fel, inig a nős'ény önérzetes hallgatásba merül. A vizibogárlól — a szarvasig és az isteni AchilIesig a nő birtokáért a legádázabb harcok vívatnak, inig a nőstény nyugodtan várja, ki marad meg a haicból. Parancsol ? Az éhség és nem a szerelem, a főrugó a természetben dúló örök harchoz? Igaz, teljesen igaz. Csakhogy, ha egy szép napon megszűnnék a szerelem, minden leány azt kérdezné: „Minek éljem ezt a rongyos életet" ? és az esetben, ha nem képes idejét pessimistikus könyvek írásával eltölteni, köszönettel tartoznék minden kinek, ki fáradtságot venne magának, hogy tneg>g< e A harc tehát mrgszünnék a vilagb n. A him és nőstény közölt fentvázolt viszony addig áll fenn, míg hamisítatlan természeti erőkkel állunk szemben ; csak a mi züllött hypjtku túránkban látszik iz megfordítva. A hol a házasságkötés neh v/ségt t okoz es krzel van a veszély aggszű/.zé lenni, olt kezdődik a nő hirea a férfiért, akkor festik magukat a nők, vesznek fűzőt magukra és tanuljak meg, hogy kell a ruhá val vetkőzni. Ilyenkor tanulják meg a szűz imáját, sőt ekkor tanulnak meg a hölgyek vívni, a mint azt a párisi nők példája mutatja. Térjünk vissza azo >ban a természethez! Azon három tulajdonságból, melylyel a férfi a nő kegyét m gnyeri, az egy. snek, rendesnek csak egy — ritka esetben keltő jut a mint azt a hu-szárhadnigy példája mulatja. Mert képzeljen el olyan férfit, kinek a szerelmi harchoz mind a háiorn fegyver rendelkezésre boc-'ájtatik A női szíveknek légiókban kell feléje repűlniök, tik- rei száminak szédületesnek kell lenni. Egy ilyen Pb nomen, mely egyedül áll az egész teimészeiben — a tenorista. Már színpompában sem közelítheti meg senki. Melyik férfi kívüle, koekázt elhalná meg, hogy a hattyúlovag csillogó vértezetéb n bániultassa meg magát az asszonyokk il, vagy kinek \ olna még szabad kivattirozott, rózsaszínű selyem — no hagyjuk. hogy én magam nem hiszem, de nem hiheti el egyikünk sem márcsak azért sem, mert hiszen a Bessenyei kör a maga tagadhatatlanúl igen magasan álló zene estélyeivel oly nagy zenei műveltséget feltételez hallgatóságában, amilyennel százunk közül ha egy rendelkezik; mig a dalestéiyek azáltal, hogy nekünk rokonabb, s a hallgatóságra uem oly fárasztó műveket adnak, melyeket egyszerre felfogunk, melyekből tanúlhatuok, egyrészt általánosabban hatnak, másrészt jó iskolát is képezuek a Bessenyei estélyek élvezetéhez Ha őszinték leunénk, s tudatlansigunkat uem palástolni, hanem hovatovább kiküszöbölni akarnók, a Bessenyei kör estélyei óta az ottaui hallgatóság java részének látogatnia kellene a dalegyesület estélyeit is. Van még egy, ami a megokolás színezetét mutatná, de amit előhozui szinte restelek. Attól fél talán az intelligentia, hogy u. n. vegyes publikumot talál a dalestélyeken? Mert ez is ok lehet, csakhogy a múlt század elejéről. Ma ezt okúi felhozni nem is annyira nevetséges, mint inkább lesújtó a>-ra nézve, aki felhozza. Ma már hála Istenuek annyira vagyunk, hogy tisztességes ember tisztességes emberrel egy társaságban anélkül hallgathat előadást, s müveiheti magát, hogy azért őt bárki is megszólhatná. S ha a Bessenyei estélyek ledöntik a válaszfalakat az intelligentia egyes rétegei között, a dalestéiyek igen jók volnának arra, hogy érintkezési pontot találjon szórakozásában az intelligentia az iparos osztálylyal. mert ezt csak igy emelheti, s teheti önbizalmában is erósebbé. Viszont ezáltal elérjük azt is, hogy egyik legérdemesebb kultúrintézményünk nem lesz kényt len a részvétlenség elkedvt tlenitő akadályaival küzdeni, es tleg kedvét vesztve, egész működésével felhagyni — a mi szégyenünkre, a mi káruukra. Szeretem hinni, hogy az a tartózkodás, amit a múlt va-árnapi dalestélyeu a közönség Az i nekludományban — na, az természetes, és a mi a hősiességet illeti, ugy, — kérem ne mosolyogjon kedves barátnőm ! — nincs az Bayard vagy Gid, ki annyi hősi tettet ludna felmutatni, mint ő. Nem fejeződik be az elkeseredett harc, melyet esténkint a rivalisával vív — a ki rendesen baritont énekel és fekete trikót hord — mindig az utóbbi vereségével még akkor is, ha Ő, a nemes bele is pusztul? Nem szenvedi-e ál a legnagyobb élvezetlel még a tűzhalált is, még hozzá háromnegyed taktuspkban ? És igy — miután legnagyobb ütőkáityáinat is kijó'szottam — remélem nem fog többe kételkedni, Nagyságos asszonyom, hogy a lenoristában egy idális férfi van megtestesülve még az esetben is, ha a rendesen vele született ostobaságot, a rendőrilep megengedettnél nagyobb mértékben veszi is igénybe. De ez az ostobaság talán épen az ideál férfi allribuluma. A mi azonban ezen idéal-férfiunál rendesen teljesen hiányozni szokott, az az ideális szerelem iránti érzek és ijj annak a szerafikusan hangolt női léleknek, mely az emberben viszont akarja találni azt, amit az énekes oly lagy hangokkal ígért. Psyche örülhet, ha megégett szár • nyakkal menekülhet azon tűz köréből, melyet ott neki g) ujtottak. Itt el kell ismét mesélnem egy kis történetei — egy legyező történelét — mely egészen ide illik és a mely történet sajatságos függeléket képezhetne Ovidus metamorfosisaihoz. Azon asszonyok közé — kikért mindenkor rajongtam — tartozott X. Lilly. — Kérem ne erőltesse meg emlekező tehetségét, nem ismeri, — egy westfali i vasgyáros özvegye. A vasgyarosnak az am gfizethe len ötlete támadt, hogy egy fel millió korona vagyon hátrahagyásával eg. jobb és tisztább hazába átszenderü't. Halála volt életének első szeretetreméltósága. Lilly asszony ekkor a nagy világba lépett, mint egy elálkozott berezeg i nő, a ki eddig egy kéménybe volt becsukva. Magával hozta azon szokását, hogy folyton karjaira leheli, mintha még most is a ráhullott szinrfeszecskéket akarni onnan eltávolítani. Egyebekben tiszta volt, tiszla szivecskéj nek legelrejtettebb zugáig Egy kedves, kis teremtés keskeny fehér kezekkel, vágyakozó, kék szemekkel és sötétbarna borzas fejjel. Ült és várt a — szerelemre. (Vége köv.)