Nyírvidék, 1907 (28. évfolyam, 27-52. szám)
1907-09-29 / 39. szám
103. 34-ik szám. N Y I R V I D É K 1907. augusztus 25. melybe Ő rugónak állott be ; de arról is gondoskodott, hogy a szövetkezetnek minden tagja egy-egy kerekét, vagy más alkatrészét képezze az órának, mert kiilömben rögtön megáll. A szövetkezet mi nálunk is csak ilyen alapon lehet életképes. Becskereken a közös konyhának ügyeit egy választmány intézi, mely fizetéstelen elnök, titkár, pénztárnokon kivül és a 2 1 2 adagban részesülő sok teendővel elhalmozott gazdán kivül a szövetkezetnek két nő és két férfi tagjából áll, a mely állások az évnek vége előtt uj választás alá esnek. Minden hónapnak kezdete előtt sorsolás utján egyegy hétre három nő tag vállalja magára azon kötelezettséget, hogy pénteken délután összejőve, a házvezetőnőnek és szakácsnénak meghallgatásával a jövő heti étlapot megállapítsák, a mihez utólagosan senkinek beleszólása nincs. Ezen három nő vállalja magára a felügyeletet is a tisztaságra, főzésre és az ételeknek igazságos kiosztására. A kiosztás a kihordó cselédek jelentkezésének sorrendjében történik, mert midőn ez kivételesen megbontó tolt, kellemetlen súrlódások támadtak. A szakácsnét az elnök fogadja fel, önként" érthetőleg a választmánynak jóváhagyásával. A közgyűlésen minden családnak annyi szavazata van, a hány adag ételre előfizet, még pedig minden hónapnak második napjáig. Utófizetés nem járja. Az utófizetni szándékozók a szövetségből kilépetteknek tekintetnek. A ki a szövetkezetbe be akar lépni, Inisz koronát fizet be a pénztárba és csak ezután jelentkezhetik a titkárnál felvétel végett. A választmány titkos szavazattal dönt a felvétel felett, mert gáncsoskodó tagra nem áhítoznak. Ha fel nem veszik, a husz koronát visszakapja, de a felvettnek is oda veszett a 20 koronája (a mi a felszerelésre szolgál) ha későbben kilép. Egy adag egy hónapra 70 korona ebéd és vacsorára. Csupán ebédre 46 korona 70 fillér. Fél adagot csak egy vagy több adag után lehet rendelni. Ha valamely családnak elutazás, vagy más ok miatt kevesebb adagra van szüksége, ezt előző napon bejelenti, amely adagnak egy vagy több napi értéke javára iratik. Ha pedig — esetleg vendégeket várva — több adag igényeltetik, ezt szinte egy nappal előbb bejelenti, hogy az élelmi cikkek a szerint legyenek másnapra beszerezhetők. Ugy mondták Becskereken, de a kiosztásnál egy órát eltöltve, ugy is láttam, hogy két adaggal öt olyan ember untig jól lakhatik, a kinek gyomortágulása nincs. Sáska gyomrú embert kielégíteni sehol sem lehet. Ha valaki fürdőzni megy, vagy bármi okból hetekre eltávozik, ezt bejelenteni tartozik, de jogfentartásának érdekében 10 százalékot tartozik fizetni, mert hát a kezelési költségek távollétével nem csökkennek. Becskereken nem csak polgári állású, hanem katona családok is tagjai a szövetkezetnek. Már pedig katonatiszteknek a résztvétel kellemetlen ; mert idejüket nem maguk, hanem felebbvalójuk osztván be, ha a privátdiner kissé későbben érkezik, gazdája esetleg ebéd nélkül marad. Ezen körülményt méltányolva, néha a privátdinerek sorrend előtt jutottak kiosztáshoz, a mi a polgári állásúaknál rossz vért szült. Közös konyhának köztársasági alapon kell létesülnie, a hol az előjogok ki vannak zárva, külömben bölcsőjébe fulladt. A közös konyha lavináját Dr. Nagy Dezső lódította meg, a mely dr. Popini Albert barátomat is hömpölyébe vette, a ki maga a kulturális színvonalon álló Bessenyei körnek duzzasztója, élesztője. Popini beállott Nagy Dezső majmának, én meg a Popiniénak. Darwin nem tagadja ki azokat, a kik a jót maj1 molják. Popiniban meg van az ész, higgadtság és törhei tetlen erély. I Gyomra is van épen ugy, mint bármelyikünknek. Ezt a gyomrot, bármilyen rongyos legyen is az, | és bármilyen keveset kiván is. inkább szeretjük finom i jó ételekkel megtölteni, mint holmi kotyvalékka!. Már pedig a mos.ani cselédmizeria miatt Nyíregyházán a. szakácsnék csak a huszárokat tartják jól. Nekünk cselédtartóknak pedig felkopik az állunk. Gyermekkoromban ebédután keresztet vetve, (mert hát engedelemmel legyen mondva, római katholikus vagyok).igy kellett imádkozni: .Hála Istennek jól laktam. Adjon az Isten annak is, a kinek nem volt." Most pedig igy imádkozom. „Hála a Nagy Dezső által kezdeményezett közös konyhának, igazán jól fogok lakni. Közös konyha, .jöjjön el a Te országod." Nem tudom, hogy lesz-e nyomatékos szavam a • dr. Popini barátom által összehívandó alakuló közgyü' lésen vagy sem? de ha ott leszek, egyebek között azt fognám indítványozni, hogy csak olyan fözőt vagy főzönőt fogadjunk fel, aki néhány napi próba-főzés után beváltnak mutatkozik; mert hát ha a szellemi táplálék nyújtására a reformátusoknál és zsidóknál próba-szónoklatot kell tartani, mielőtt valaki prédikátorrá választatnék, én is csak olyan szakácsra szavazok, a kinek próbafőztét megízleltem, nem pedig arra a moslékfőző kotyvasztóra, a kit esetleg reám octrojálnak. De ennek aztán jó fizetést kell adni. A szakácsot vagy szakácsnét, próbafözés után titkos szavazás alapján kell megválasztani. Ha ez nem igy lenne, magam részéről hátra vonulnék. A konyhának és a személyzet lakásának igen takarékos berendezése 1600 koronába került. Azt hiszem, hogy olyan berendezésre, a mely aztán kifogástalan lenne, 4Ö00 korona sem túlságos. Közös konyha jöjjön el a Te országod. Nyíregyháza, 1907. szeptember 27-én. l)r. Jósa András. A ssabolcsvármegyei tanítóegyesület köréből, Meghivó. A Szabolcsvármegyei Tanítóegyesület Nyíregyházán a városháza dísztermében folyó év október hó 9-én delelőtt fel 10 órakor tartandó rendes közgyűlésére. lárgysorosat: 1. A gyűlés megnyitása. 2. Főjegyzői jelentés az egyesület két évi műkő déséről. 3. Értekezés „Etliika és gyakorlati állatvédelem" című tételről. Előadó: Kukuljevicz József az országos allatvédő egyesület titkára. 4. A budapesti Ferencz József Tanítók Házában létesített 4000 koronás szobaalapitvány alapitóleveiének jóváhagyása. 5. Számvizsgáló-bizottság jelentése az egyesület pénz- és könyvtára állapotáról s a költségvetés megállapítása. 6. Pénz- és könyvtáinoki állás betöltése. 7. A nyirbatori tanítói járáskör szervezése ügyében intézkedés. 8. Pályakérdés és vitatélelek kitűzése. 9. A járáskörók ketelében alakult önsegélyző egyesületek elnökeinek jelentése. 10. Az Eötvös-alap egyesület alapszabályainak 03. §-a értelmebcn alakult helyi gyüjtőbizottságok jeltntései. I I. Az egyesület tisztikarának megbízatására vonat kozó javaslat előterjesztése. 12. Indítványok tárgyalása. Nyíregyháza, 1907. evi szeptember hó 25 én. Ozvald József, főjegyző Orsovszky Gyula, elnök. resztény bírótól cédulát vinni és felmutatni. Na hát egy cédulát nem oly nehéz volt keríteni. December 23-án egy szép téli nap reggelén vagy 8 nagymartom zsidó kért bebocsájtást Sopronba. Ezek közül öt a belvárosba juthatásért járó 8—8 pénzt fizette le, valami gyerek játékokat árultak. Hogy, hogy nem, mind az öt a polgármester lakás i előtt kapott vevőket, s ugy látszik, hogy oly jutányosán árultak, hogy a köréjük lolongó emberektől nem szabadulhattak. Volt volna csak olthon Menyhárt polgármester uram, majd szétkergették volna őket a muskátások, de igy még azok is a zsidók kőré gyűltek. Ez persze nem ment zaj nélkül s az emelet ablakai is megnyíltak. Amint meglátta ezt az egyik zsidó: elkiáltotta magát: ezek mind Réchei fülesi birtokán készültek Akkor az a zsidó a maga batyuját odaadta egy másiknak, ő pedig a tömeg közt kifurakodva az utca vége felé indult, miközben többször felnézett az ablakra és integetett a a kert felé. Menyhárt Erzsébet de Zuánna megértette a jelt s a kertnél várta Jákobot. Eloivasta a levelet s aztán mondta: megyek. Alig egy fél óra múlva kijött meleg bundájában s mintha sétálgatna, elindult s kiért a külvárosba. Ott egyszerre 8 zsidó termett előtte, akik 10—12 lépéssel megelőzték. A kapunál 7 zsidó visszamaradt s a katonáknak úgyszólván ajándékokat osztogattak, ugy, hogy azok a zsidók köré gyűltek. Ez alatt egyik előre ments valami piros kendőt elővéve lobogtatta, mig Erzsébet úgyszólván észrevétlenül ért ki a szabadba. Nem sokára egy négy lovas szán sietett elő, mintha városba igyekeznék, de amikor Erzsébet Közelébe ért, olt hirtelen megfordult és Erzsébet csakhamar eltűnt a farkas bundák tömegében és a szán repült, repült s meg sem állt, csak ott, hol a lelkész áldást osztogat. * « * Ugyanaznap érkezett meg Menyhárt Péter, III. Ferdinánd levelével, mely szérint gálosházi Réchei keresete elutasítandó, mert a zsidók a főurak joghatósága és védelme alá nem tartoznak, pártfogás alá nem vehetők és ha bárhova be nem bocsátják, a iniatt pör nem indítható. No hát ezt a pert megnyerte Menyhárt u am, nem is gyanítva, hogy a per kimenetele egyallalán nem agyaszlja Réeheit. Nagy bámulatára hallotta otlhon, hogy Erzsébetét reggel óta nem látták s az egész városban nem találják. Gyanakodni kezdett, hogy Pichler távoléte alatt nem kellően vigyázott, de Pichler azt felelte, hogy csakis a főispán zsidói voltak a belvárosban. — Akkor azok közt volt a megbízott, okoskodott Menyhárt uram. De aztán elgondolva, hogy milyen fényes elégtételt kapott a királytól, a Réchei elleni elkeseredése alább szállott s nagvobbnak látta a Réchei megaláztaiását, mint mikor hozza közeledni akart. — Nagyon szeretheti Erzsébetet — gondolá. Azért egész éjjel nem aludt. Délelőtt egy négyes fogat állt meg a Menyhárt haz előtt s az ablakon kinéző Menybárt bámulattal ismerte meg a szánról leszállókban Réeheit és Erzsébetet. — Most már nem lehet segíteni — mormogá — jó arcot kell vágni. Azzal vendégei elé sietett és mintha minden az ő beleegyezésével történt volna, barátságosan arcon csókolta Réeheit is. — Nagy huncut vagy, Gyuri — szólt — de nem kellett volna szöktetni, két hó múlva én is neked adtam volna Erzsit. — Higyje aki akarja — válaszolt nevetve Gyuri, — az a fő, hogy a feleseg mellett visszanyertem az oly nehezen nélkülözött jó barátot is. És ismét összeölelkeztek. Az aztán természetes, ho?y egy hétig tartott a lakodalom. Jákob, Mordecháj fiának, pedig maga Menybárt adott menlevelet, hogy akármikor bejöhessen Sopron kül vagy belvárosába. Azt azonban ő sem engedhette meg, hogy benn is alhasson, mert hát akkor még Sopron városában éjjelre nem volt szabad zsidónak ben'maradni Ugy tudom, hoty most már ezt nem is kérdik. -—.cxr^*^ 0* 3 - A Tanítóegyesület nagy gyűlését október hó 9-én szerdán tartja Nyíregyházán. Hogy a fogadlatas es a kö.eb d rendezése fmnakadást ne szenvedjen, kérjük vidéki karíársainkat es általában a gyűlésen résztvenni óhajtókat, hegy a következőkre válaszoljanak : I. Melynapon és mely vonattal erkeznek ? 2. Reszt vesznek-e a közebéden? Egy terítek ára 2 kor. 40 fillér. Jeleni kezést kérem október 7-ig Kubacska Istvánhoz Nyíregyházára beküldeni. ÚJDONSÁGOK. Telefon szám 139. — A vármegye őszi közgyűlése. Oitóher hó 8-dikán s következő napjain tartja meg Szabolcsvármegye törvényhatósága őszi lende közgyűlései A közel' •100 pontbol alló tárgysorozat rendjén sok fonlos s általános érdeklődésre méltán számot tarló kerdes kerül döntés alá. Legfontosabb lárgva lesz a közgyűlésnek .Nyíregyháza város önálló törvényhatósággá való alakulásának a kérdése, mely a lapunkban mir egész terjedehii. h u közölt küldöttségi javaslattal kerül a közgyűlés elé. A tárgysorozat első pontj i az alispán jelentése a közigazgalás 19i>7. első félévi állapotáról. A minisleii leiratok során a tavbeszelő hálózat tovább ft-jleszlé>e, a törvényhatósági kőutak államsegélye s ollaini kezelésbe való velele, az országos és helyi érdekű vasúthálózat megállapítása, a dadái alsó járásban szervezendő II ik szolgabírói állas szeivez-sén;k kérdése kerülnek tárgyalás alá. A törvényhatóságok átiratai között vannak: Arad váró-: október i>-ának országos iskolai ünneppé nyilvánítása kérdésében, Nagyvarad a virilis intézmény eltörlése, Gjói vármegye -nárczius 15-dikenek nemzeti ünneppé l yilvánitása, Győr a 48-as honvedek nyugdíjügyének rendezése, Bihar vármegye a korcsmák vasár napi bezárása kerdésében küldött átiratai. A varmegye alispánjának előterjesztései közölt első helyen szeiepel a deczember ho folyamán megejtendő általános tisztújítás hatáinipjának a kitűzése, azután a törvényhatósági bizottsági tag választásokra s a köz- és árvapénzek elhulye^éserj vonatkozó előterjesztések. A vármegyei tisztikar is több kérelemmel fordul a törvényhatósághoz. Kérik a magasabb fizetési osztályokba való fokozatos eiőlépésnek a törvénybe való felvételéi, a nyugdijszabályrendeletnek módosítását, a IX— XI. fizetési fokozatban levő központi tisztviselők drágasági potlekot. Ugyan ez iránt folyamodnak a központi hajdúk is. Több tervezett vasút érdekében beadóit segély kérvények is eldöntés alá kerülnek. Igy a kisvárda -dombrádi \asulra 50,000, a kisvárda— nyirmadaira 100,000, a kisvárda — nyírbátorira 80,0 X), a buj—balsai kisvasúira 50,000, a njgykálló —nyiradony—érmihályfalví vasútra 250,000 koronát kérnek. A lárgysorozat többi pontjait községi ügyek, számadások, költségvetések, segely kérvények töltik ki. — A kisvasút téli menetrendje. A kővetkező sorokat vettük : Tekintetes Szerkesztő úr! Azokkal a megjegyzésekkel, melyekkel községünknek, a kisvasút téli menetrendjére vonatkozó s becses lapjában közölt határozatát kisérni méltóztatott — nagyjából mi is egyetértünk. Tökéletes igazsága van abban, hogy „ahhoz, hogy a mi kisvasutunk 3 vagy 4 vonat összeköttetést létesit-é Nyíregyháza és Dombrád között, a miniszternek semmi köze nincs" — s jobban meggondolva a dolgot, el is tekintünk felebbezésiinknek a miniszterhez való felterjesztésétől. De beterjesztettük azt a Nyiregyházavidéki kisvasutak r. t. közgyűléséhez ; melynek tárgyalására az alapszabályok 15. §-ának b) pontjában nyert jogunknál fogva rendkívüli közgyűlés összehívását kértük; melynek talán némi köze még is csak van a dologhoz, s melytől sérelmünk orvoslását bizton várjuk. Hogy „a kisvasút téli menetrendje teljesen megfelelő egynek kivételével" — azt készségesen elismerjük. De hiszen éppen a körül az egy kivétel körül forog az egész vita. Ezt a Dombrádról d. e. 7 órakor induló Nyíregyházára 9—10 között érkező vonatot kérjük mi már másfél év óta; s ez tagadtatik meg tőlünk következetesen. Hogy a téli menetrend egyebekben megfelelö-é annak taglalásától tartózkodunk. Dombrád, 1907. szeptember 23. Az elöljáróság. Észrevételeink közlését tisztelettel kérjük. Moravek Gusztáv, B. Veress Károly, biró. — A Szabolcsvármegyei Agarász-Egyesület október bó 8 ik napján, d. u. 3 órakor Nyíregyházán, a Korona-szállodában közgyűlési lart. A közgu'ílés tárgyai: 1. Elnöki jelentések. 2. Pénztárnok számadása. 3. A f. évi agárverseny módozatainak megállapítása. 4. Tagok felvétele. 5. Esetleges indítványok. — KÖZÖS konyha. Kérem mindazokat, akik a közös konyhában való részvételre jelentkeznek és annak ügye iránt érdeklődnek, hogy október hó 2-ikán d. e. 11 órakor a Városháza dísztermében megjelenni szíveskedjenek. Dr. Popini Albert. — Kinevezés. A vármegyei Erzsébet közkórháznál elhalalozás folytán megüres. delt gondnoki allasra Mikecz Dcssö alispán lörös Bélát nevezte ki.