Nyírvidék, 1907 (28. évfolyam, 1-26. szám)
1907-03-24 / 12. szám
XXVIII. évfolyam. Nyíregyháza, 1907 . évi márciu8 :hó 24 A SZABOLCSVARMEGYEI KÖZSÉGI JEGYZŐK a SZABOLCSMEGYEI TANÍTÓEGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE. " Megjelenik hetenként egyszer vasárnapon. Előfizetési fe Egész évre .... Kél évre Negyed évre Egyes szám ára 20 fillér. 1 tételek : . . 8 korona. Szerkesztőség és Kiadóhivatal: VÁROSHÁZ-TÉR 6. SZÁM. Telefon szám: 139. Kéziratokat nem adunk vissza. Hirdetések nagyság szerint számíttatnak. A nyílt-téri közlemények dija soronlint tiÖ Kitér. Apró hirdetések 10 szóig +0 fii., minden további *ú 4- fii. Vaslag betűvel szedett Létszeresen számit. Kisvárdai bikavásár. Sem biztos hely, sem pontos időről tudomásom ugyan nincs, de úgy emlékezem, hogy Nozdroviczky Györgynél Döghében és 9 év s lalán néhány hónappal ezelőtt ült. helyesebben került össze s talán csak véletlenségből, patriarchalis szokásaikhoz híven, Kisvárda vidékének néhány gentry tagja. A beszélgetések tárgyát képezte első sorban — amit talán a többi velem együtt jelen nem voltak is biztosan sejtenek - a billikumos agárért cserélt X. gyeplős lova. Mivel az együtt voltak mind magyarok valának, teliát egyet nem érthettek, a nézeteltérések és vitatkozások eldöntésére a szemle elkerülhetetlennek bizonyult A lovat kihozatják, befogatják, nézik és hajtják, mígnem a nemes jószág feladatának teljes tudatában, az agárcseréből okozott önérzetéből kifolyólag, összes tehetsége latba vetésével kétségtelenül saját dicsőségére dönti el a nagy kérdést. Ezek után azonban sem másik, sem harmadik. sem hátas, sem ostorhegyes lovát nem kívánja tárgyaltatni, hiszen ismerik mindnyájan, •lön tehát más, sok minden, talán épen a mezőgazdaság köréből, mig végre a „Gyilkosára kerül a sor, mely a társaság figyelmét — lovacskázás közben a gulya mellett elhajtván — fenségesen büszke, hatalmának önérzetes magatartásával lekötötte. A „Gyilkos"-t egyhangn szavazattal széppé avatják, de azért egyrészről határozottan különb a „Böngéj" másrészről azonban mindenesetre többet igér a „ Nyalka "-nak második borja, amely szintén bika és bizonyára minden társával szemben elvinné a dicsőség pálmáját. Mivel kiki sajátját határozottan elsőnek lartotta, eldöntésre egyedüli alkalmas m :dnak a nyilvános kiállításon leendő elbírálás határozhatott, el és pedig, hogy a dicsőség annál kétségtelenebb legyen, oly formán, hogy a kiállításra egyszersmint az összes tenyésztők kiállíthatnak s a ki- 1 állítást vásárral kötik össze. Hacsak halvány sejtelmem lelt volna annak idején a jövőről, úgy bizonyára részletesen, I A ti r 5 JJ< Igy van megirva . . . Mindig igy tart hát ez . . . sohasem lesz vége V ! Minden reménységem belevész az éjbe, Bánat éjjelébe ? ()röm sohsem ér már, csak keserű bánat ? . . . Arcomon a könnyű fel már sohse szárad ? . . . ... Ne lázonj, ne lázadj szegény fájó lélek ! Fájdalom a sorsod, búbánat a részed I Nem nyit öröm néked ! . . . Igy van az megírva: a mig erőd veszted, A mig megtörsz végképp, hordod a — keresztet! . ., Lukács Tihamér. A menyasszony álma. Hófehér volt a lelke, hófehér a ruhája, hófehér az ut, melyen elindult! ... A szerelem hónapja a szép május fehér virágékeit gazdagon hinté elébe s a sz< gény kis virágok édes zizegéssel haltak meg labai nyomán ; hiszen boldogságát keresni indult el a hófehér leány a virágos ulon s a boldogságért meghalni még talán a hulló virágoknak is édes ! . . . A szelid nap aranysugaras verőfénye megittasulva az illattelt lég kábító napsugarában kacéran remegve játszolt a leányka arany fürleivel; az enyhe tavaszi fuvalat szerelmet lehelve, selymes puhasággal lágyan fonta körül alakját; szerelmet suttogva csókolta egő ajkait s Ő? . . . A boldogság kéjében úszva, futott a verőfeny után ugy fürdött és röpködött a napsugarban, mint azon bohó kis pillangó, mely csupán a jelen perceinek élve, nem is sejti, hogy e csalóka fény talán az ő inegsetumisüléscnek az ára? Egyenkint sorakoztak melléje meghitt kedves barátai : Az „Ölöm", a .Boldogság', a „Hit", „Remény", „Bizalom" és „Szerelem" csábitó tündérei, kik mindannyian eljöttek hódolatukat lerakni a menyasszony lábaihoz, hófehér virágaikkal teleszórni fejet, ruháját s útját tovább . , . lovább . , . legalább jegyzetbe foglaltam volna az adatokat, de később kellő kutatás alapján is lehetetlen volt kikajtatni s ma inkább föltevésből kiindulva s a hallottak alapján csak valószínűséggel állíthatom az elmondottakat a kisvárdai bikavásárok kiindulási forrásaként. Az első 1899-iki óta, évenként rendezi a Kisvárdavidéki Gazdakör — ha nem is épen ez elsőnek jelzett szervezethez hasonló de mégis minden bürokratikus aktaszerü eljárás nélkül — évenkint lavaszi bikavásárját, melynek ez év és hó 17-én megtartott 9-ike — röviden mondva — messze tul haladta az előző évieket. Közvetlen a vásár előtt bizonyos félelem és a visszaesés érzése alatt álltak annak intézői is s a csekély számú bejelentést a rossz idő s járhatatlan utakkal igyekezték kimagyarázni. A vásár napján ugyancsak az előbbi évekhez viszonyítva csekély számú látogató volt s nem telve a tanya kíváncsi néző közönséggel, miként más éveken. E tényekből azonban legkevésbbé sem lehet a visszaesést, sőt beható kutatás alapján épen a haladást tehet konstatálni. A vásárra ugyanis több oly és pedig tekintélyes tenyésztőnk azért nem hajtotta föl állatját, mert ezeket, már a vásárt megelőzőleg otthon eladta. Több tenyésztőnk csak azon állatjait jelentette be és hajtotta orla, amelyeket mindaddig eladni nem sikerült, vagyis — valljuk be őszintén — tenyészetének selejtesebb egyedeit. A kiállítást, a valóban kedvezőtlen idő és rosz utak miatt mint látványosságot alig nézte a közönség s a résztvevők leginkább hivatalos és hivatásos feladatuknál fogva foglalatoskodtak, hol a szervezeti, hol a bírálati munkálatoknál, eladás ás vételeknél. Minden évben 2 napi tartamra van tervezve a kiállítás s bár más éveken is megengedi a rendezőség, hogy az első napon eladott állatok még az nap elhajtassanak, de mégis marad más napra is eladatlan állat s igy eladás is. Ez alkalommal az első nap délután 3 órára véget Hófehérke kicsiny szive remegett e nem remélt boldogságtól, fáradtan hunyta le szempilláit, hogy gondolkozni, átérezni tulja e gyönyört, mit eme tündérálom valósággá szőve nyújtott feléje! De amint felnyitá szemé ; rémülten vette észre, mily kietlen ismeretlen útra tévedt; mint sötétül el a verőfény, mint hagyják el kedves tündérei, most a boldogság legeszményibb, legmagasztosabb pillanatában, mikor pedig reájuk — mint hü kalauzokra — legnagyobb szüksége van ez ismeretlen világ ködében! . . . Epedő könyörgő hangja sóhajba fult s ezzel suhant el a lágy tavaszi szellő a tündérek után, hogy megvigye nekik egy vergődő leányiélek sóhaját ... De hasztalan! És Hófehérke? létségbeesetten kulcsolá össze kezeit, melyen ott ragyog a hitnek, bizalomnak, örömnek, szerelemnek záloga, talizmanja, mely neki mindeme kincseket biztosítani Ígérte egy hosszú egy örök életre! De m ujján e talizmán, a karikagyűrű nincs több — elvesztette! futni akart vissza hogy megkeresse elveszett kincsét, de egy addig előtte ismeretlen bűvkő tartotta fogva egy labyrintban, melynek nem találta meg menekülő kivezető útját! fáradságtól kimerülten rogyott össze végre a labyrinth egy elrejtett zugában, átengedve magát a megsemmisülésnek, az elmúlásnak t Hiszen egy menyasszonynak hervadó virágaival elmúlni, mily eszményien szép halál! De nem neki nem lehetett ily végzete! A labyrinth egyetlen lakója a Jótékonyság kegyes nemtője segítségére jött s angyal szárnyain vitte magával a hófehér menyasszonyt, kinek ruhájánál s a virágainál csak a lelke lehetett fehérebb! De im az angyalszárnyak röptének is vannak e földön akadályai? Megállottak! A labyrint egyik hatalmas ajtaji zárta el utjokat, melynek homlokzatáról messze fénnyel tündökölt e nagv jelentőségű fölirás: „Az élet utja!" Es előtte ült az Öreg „Sors" mozdulatlan alakja kezében tartva egy gyüiüt, az elvesztett karika gyűrűt! S mig a jó nemtő megremeg az Öreg „Sors" rideg tekintete előtt Hófehérke szivében az éledő reménység örömeivel, ujjongva nyul elvesztett kincse után, esdekelve borul a „Sors" lábaihoz adná neki vissza elvesztett gyűrűjével boldogságát! Nem jutott eszébe, hogy e keltő nem mindig jar karöltve egymással! . A jó nemtő belátta a közelgő veszélyt, mit a sors nyiért az egész, mert a tényleg felhajtott 9(1 darab bikából ekkorára 79 drb eladatott. Tekintettel pedig arra, hogy a kiállított 90 drb állat között 9 drb nyugati tarka bika' Volt, ami nálunk — kereskedelmileg kifejezve — néni ! cikk és amelyekből összesen tényleg Csakis 3 drb adatott el, s igy SÍ drb felhajtott magyar ( bikából 7(5 tényleg eladatott — mindeneseire oly eredmény, amilyennel bármiféle más vásár aligha dicsekedhet. A 79 drb bika összesen 57535 koronáért adatott el, amely összegből 1600 korona a 3 drb nyugati bikára esik, vagyis a 76 drb magyar bikáért tenyésztőink 55,935 koronát kaptak s igy a magyar bikák eladási átlag ára 736 korona. Ezeket néhány előző évi adatokkal összehasonlítva — a melyeknél a felhajtást számadatok ismeretlenek, de határozottan emlékszem, hogy egyik-másik évben már a 200-at is túlhaladta és hogy az ez évi volt a legkisebb — következő : eladás elad. összérték állag ár 1,904 évben 72 drb 39.290 545' 10O5 „ V>5 „ 34.141 J525 1906 „ 74 „ 44.950 607 1907 79 „ 57.S35 '728 ITgy ezen számadatok, mint az előbb fent elmondottak azt hiszem elég fényesen igazolják nemcsak azl, hogy a kisvárdai bikavásár magyar szarvasmarha köztényészetünknek egyik legnevezetesebb és nélkülözhetetlen előmozdítója, de egyben kétségtelen az is, hogy különösen legközelebbi tenyésztőinknek erkölcsi kötelessége és saját jól felfogott érdeke is ázt teljes odaadással és tenyészállatainak mindenkori felhajtásával továbbra is támogatni, mert hiszen a mostani vásár előtti otthoni eladásokat is" legnagyobb részt a kisvárdai bikakiállítások útján szerzett hírnév eredményezte. Ami magát a vásárok szervezetét illeti, tagadhatatlan, hogy igen kedvezőén ' befolyasóTja 1 azokat az e qélra minden aYkalommal szí'VéSen 1 átengedett Reismann Hermán úr majorja, illetve I ° a jjt.r h {.jeni tott könyvéből s rideg arcából kiólvásott, 1 megésétt'sálve ez ártatlan leány csalóka reménységén, lemondásra akarta birni, elsufto^á neki azt a sok hiu ábrándot, • melynek már oly sok ifjú szív esett áldozatul. Szárnyaira,, emelte hogy visszavigye oda, hol gyermek álmai születtek, hol élete eddig csupa verőfény, csupa boldogság volt,' ahol lábai alatt boldogan haltak meg a hulló virágéit-.^ • De hasztalan! Hófehérke kihivta maga ellen a végzetei, nem tudott, nem akart leniondani, hanem annál görcsösebben szoritá szivéhez kezét, melyen ismét ott •tündökölt már a zálog, a talizmán, az elvesztett 1 karfka gyürü! ' '.'•' r A jótékonyság tündére látva, hogy, fela-data' befejeztetett; eltűnt s Hófehérke előtt megnyílt az élet hatalmas kapuja, mely egy bizonytalan jövő, <<gy ismeretlen világ rejtelmeit tárja elébe! föllebbent előtt*a szövevényes fátyol, mely mögött csodaszép tündérvitágol álmodott, sokat hitt, sokat várt. sokat remélt ! S ime előtte áll egy hosszú göröngyös ut; mely a láthatatlan semmiségbe vész s amelyen már is -meiftéjJte hófehér ruháját a tövis! S rózsa virág azon oly kevés . Távolabb a „Csalódás" és „Fájdalom" szoiiiöru tündérei egyengetik göröngyös útjait; munkájuk lelett éber figyelemmel őrködik a „Hit!" Es tehát ae egyetlen ismerős, ki hü maradt hozzá s ki elkísérte- id« <ií> a régi világból! Most is eléje siet, látva a leányka remegő alakjat, hogy vigasztalja s üdvözölje őt! .Korán 'tevedtél ide gyermekem e göröngyös útra, melyen már is elfáradtak gyönge lábaid, de ha fogyni érzed erődet;.he csüggedj, bízzál, nyújtsd kezedet, támaszod leszek,- csak el ne hagyj! Szegény kis Hófehérke elhagyatöttsaga, gyöngesége erzeteben görcsösen .ölelte át a „Ilit", nyakát, mintha megválni sem akarna tőle, fölsikoltott es... fölébredt! ' « * . . .,.'Ur * ••. Fölébredt! Es még mindig görcsösen szontá ;hófehér vánkósát s szemeiből még mindig hulltak a fcöiprnyek ! Vájjon mit siratott ? az eltűnt álmot-e, áz ébre dést-e, vagy örült a napnak, mely inénnyegzőjé reggele volt? Ki tudja, hisz az örömnek éppúgy vannak'Vönynyei, mint a fájdalomnak!' Érzékeny s fogékohy'lelkében a remény és émlek, a hit és balsejtelem liürjáin játszva, könnyekben tört ülat magának. Ezek voltak az
