Nyírvidék, 1907 (28. évfolyam, 1-26. szám)

1907-03-03 / 9. szám

9-ik szám. N Y í R V I D É K 1907. március 3. 3 épités és egyébb költség többletekkel szemben kárpótlást találunk abból a nagy előnyökből és ebből eredő közgazdasági haszonból, mely abból áll elő, hogy egyik irányban olyan városok, mint : Nagykörös, Kecskemét, Kiskunfélegyháza és másik irányban : Czegléd vizi utat nyernének. Nagyon is messze vezetne, ha ez alkalommal mindazon előnyök fejtegetésébe bocsátkoznánk, melyeket ilyen minden tekintetben fejlődésre képes városok e vizi ut kapcsolat által nyerhetnek, azt hiszem erre nézve a külföldi tapasztalatok elég bizonyítékot szolgáltatnak. Hogy már most az említett tiszai elágazások melyik része kerüljön első sorban megoldásra, vagy nem volna-e célszerű mindkét elágazást egyidőben elkészíteni erre nézve egyfelől már a mai forgalom követketménye, továbbá az emiitett folyamszabályozások sorrendje, valamint épen olyan döntő befolyással azon áldozatkészség ís szolgálna irányadóul, melylyel a fentebb emiitett városok, a kínálkozó és a vizi utak nyújtotta nagy előnyök elérhetéséhez, segédkezet nyújtani késznek nyilatkoznak. Ily megoldás mellett a közérdek teljes kielégítése mellett, az egyes forgalmi területekről mozgósítandó tömegek, megtalálhatják a nekik legcélszerűbb, legolcsóbb utat és megszűnnék a csatorna tiszai torkolatának eleihelyezése ügyében tapasztalható káros versengés. Hogy máskülönben az említetthez hasonló megoldásra példával is szolgáljak többek között felemlítem, hogy Németországban a csak néhány hóval ezelőtt megnyílt Teltow-csatorna, mely közel Berlin alatt, a Havel és Spree folyókat köti össze, a Spree felől ugyancsak kát elágazással jut e folyóba, még pedig oly célból, hogy az északi ág a Berlin felől jövő és oda menő forgalom céljait, a déli ág pedig, az Odera felől az Odera Spree csatornáról érkező és oda menőket szolgálja. Megjegyzem végre, hogy ez emiitett hajózó csatornát beleszámítva a villamos hajóvontatás és összes felszereléseket kereken 48 millió márka, illetve 57,600,000 korona költséggel, egyedül a teltowi járás, (mely nagyságra és lakosságra nézve, egy jókora szolgabírói járásunknak felelhet meg,) állami hozzájárulás nélkül, saját erejéből és áldozatkésségböl létesitette. A Duna-Tisza, csatorna tiszai torkolata érdekében is nem egymás ellen, hanem egymás mellett harcolva, igyekezzünk az eszmét diadalra juttatni. Kelt, Besztereci-Vártanya (Szabolcsmegye) 1907. február hóban. Dr. Horváth József. nagyvázsonyi orsz, gyül. képviselő. A kéménykotrők. Nyíregyháza város 1905-ben egy uj szabályrendeletet készített „a kéményseprő ipar"-ról. Ez a szabályrendelet az 1906. évi január hó 1-én lépett életbe. Tehát egy év és két hónap óta van hatályban. Hanem ez az egy év és kél hónap túlontúl el gséges idő volt annak az alapos kitanulmányozhatására és megállapítására, hogy ennél elhibázottabb szabályrendeletet még alig ha alkotott valamikor a képviselő testület. A szabályrendelet annak idején szétküidötték az összes háztulajdonosoknak. Azért hogy elolvashassak és megismerkedhessenek vele. Elolvasni nem igen olvasta el senki. Vagy ha elolvasta se tanulta meg, hogy mi van benne. Még ha megtanulta is, elfelejtette. — Csak egyet nem felejtettek el. — Azt, hogy a szétküldött nyomtatványon a Szterényi államtitkár neve is rajta ván. Nagy, kövér betűkkel van rajta. Ő irta alá a miniszteri jóváhagyó zaradékot. Ennek az lett a következménye, hogy a közvélemény különösen a házi aszszonyok közvéleménye: Szterényit okozza a szabályrendelet hiányai és hibái miatt. Széles e hazában sehol nem emlegetik annyit az asszonyok a Szterényi nevél. mint Nyíregyházán, — Ha emlegetik is másutt, bizonyára nem olyan okokból és nem olyan megjegyzések kíséretében. A szabályrendeletnek legnagyobb hibája az, hogy a kéménytulajdonosokat teljesen kiszolgáltatja a kéménykotrók kénye-kedvének. Ugy látszik, a szabályrendelet tervezőinek az az elv lebegett a szemük előtt, hogy háza kéményeit senkise akarja tisztán tartatni Tehát a kéményseprőknek jogot kell adni arra, hogy a kéményeket a tulajdonosok akarata ellenére is kitisztíthassák. Ez az elv vonul végig az egész szabályrendeleten, amely a kéménytulajdonosok kötelességeiről és a kéménykotrok jógáiról szól úgyszólván mindenik paragrafusában. Még azokban is, amelyekben a kéményseprők jogai kötelezettség fotmájaban vannak megszövegezve. Talán azért, hogy ekkent ezek a jogok még biztosabbak, még határozottabbak legyenek Szinte természetesnek mondható ilyenkörülmények közepette, hogy a kéményseprők önérzete és hatalmaskodása odáig fejlődött, ahol ma tartanak. Mert ma már egyenesen a, t képzelik, hogy a kémények és a kéménytulajdonosok vannak ő érettük a világon s nem megforditra! Kéményt seperni akkor mennek, amikor nekik jól esik. Ők ugy mondják: amikor sorra kerül. — Ha aztán valahova bemennek, se szó, se beszéd, nekiállanak a kotrásnak. Azaz, hogy csak állnának. Ámde a házi asszonyok — akiknek resszorljaba a kémények, kályhák és takaréktüzhelyek tisztántartása 'artozik — nem mindig, sőt a legritkább esetben vannak abban a helyzetben, hogy a kéményseprést az ilyen váratlan látogatasok alkalmával megengedhessek. Ebből aztán olyan patáliák keletkeznek, hogy csak ugy zeng belé a ház s n m egyszer s nem egy helyen összefut az utca népe a nagy látványosságra. A kéményseprő urak, vagy segéd urak vélt jogaik büszke tudatában gorombáskodnak. Intelligens nőkkel is. Hivatkoznak a szabályrendeletre. Fenyegetőznek lakatossal, meg a rendőrséggel. A háziasszonyok ellenben tiszteltetik a szabályrendeletet, a lakatost, a rendőrséget meg Szterényit. Szt erényire mindig rákerül a sor. A dolog vége rendszerint az, hogy a kémény sepretlen marad. Sem a sütést, sem a tőzést, sem a nagymosást nem lehet abban hagyni, sem a padláson száradó ruhát leszedetni a kéménykotró urak kedvéért. Amit azok nem is nagyon bánnak, ők ugy is feljegyzik és felszámítják, hogy ott jártak. — A kémény maradhat tisztítatlan: ők többe nem felelősök érte. Kicsinyes dolgoknak, apró perpatvaroknak látszanak ezek. Ámde a tü is igen kicsiny jószág. Egy tüszurásba se szokás belehalni. De a folytonosan ismétlődő tüszurásokba bele lehet bolondulni. Ezen felül ez a baj általános és napról-napra terjed. Fejlődik, harapózik, mint a meggyúlt turfa tüze. Pályázatot lehetne hirdetni arra a kérdésre, van-e Nyíregyházán olyan háziaszszony, akinek, mióta az a szabályrendelet hatályban van, ne lett volna kisebb-nagyobb kellemetlensége a kéményseprőkkel ? Aligha akadna egy is. Panaszra a hatósághoz senki se megy szívesen. Annyi járkálásba, utánajárásba, kellemetlenkedésbe kerülnek a hatóság elé vitt ügyek, hogy erre senki se vállalkozik örömest. Csak egymás közt panaszkodnak a háziasszonyok. És mindenik tud valami ujat, valami meglepőt a kéményseprők szekatúráiról. ízelítőül íme kőzülök egy néhány: A kéményseprők szinte kikeresik azt az időpontot, amikor teljességgel lehetetlen megengedni a seprést. Ellenben mikor hívják őket, négyszeri-ötszöri üzengetés után kegyesek elfáradni, vagy segédeiket elküldeni. A nem teljesített munka diját felszámítják és követelik, mert hiszen ők ott jártak s nem rajtuk mult, hogy a kéményt ne»i seperhették. A teljesített munkáért akkor nyomban nem fogadják el a fizetést, hanem ők szabják meg, hogy félévenként vagy negyedévenként fizessék őket. A dijak tekintetében szabad egyezkedésről hallani sem akarnak, hanem a szabályrendeletben megállapított maximális dijakhoz ragaszkodnak. Olyan kéményért is díjazást igényelnek, amelyik nincs használatban, például nyáron, amelyet tehát seperni sem kellett. A takaréktűzhely csöveinek tisztításáért külön dijat kívánnak. A saját kerületükben ellenőrzési dijat is számítanak stb. stb. Ki győzné mindet felsorolni ? S ki győzné felsorolni és elmondani azt, mennyi kellemetlenségnek válnak szülőokaivá mindezek? A szabályrendelet módot akart nyújtani arra, hogy az ilyen zaklatásoktól és kellemetlenségektől a kéménytulajdonosok magukat megóvhassák. Jogot ad nekik arra, hogy más kerűletbeli kéményseprővel szerződjenek. Ez esetben az illető kerűletbeli kéményseprőnek csak ellenőrzési joga és kötelessége marad meg. Igen szép ez papiroson. Ámde a kéményseprők túljártak a szabályrendelet készítőinek az eszén. Kartelbe állottak. Egyik se vállal munkát, a másik kerületében. A közönség tehát teljesen ki van szolgáltatva nekik és az ő monopoliumoknak. Hir szerint maga a város is megjárta a szabályrendelettel. Hatszor, vagy hétszer annyiba kerül kéményeinek sepertetese, mint azelőtt, amikor árlejtésen adta ezt vállalatba egy kémény seprőnek. Maguk a kéményseprők dicsekesznek vele. Hát ez igy tovább nem mehet. Revízió alá kell venni az elhibázott szabályrendeletet. Míg pedig sürgősen és alaposan. A A Bessenyei kör lirai pályázata. A Nyiregyházi Bessenyei-kör Bleuer Róza-emlékalapitványi pályázata az igazgató választmány ma, szombaton tartott ülésén dült el. A bíráló bizottság következő öt tagból állott : Geduly Henrik, Leffler SámueI, Mikecz Dezső, Popini Albert dr. és Porubszky Pál. A bíráló bizottság jelentését Porubszky Pál elnök szerkesztette meg s terjesztette az ig. választmány elé A jelentés a következő. A Bessenyei-kör évi pályázata alkalomszerüleg egy Rákócit dicsőítő költeményre volt kitűzve. A pályadíj nagysága, 120 korona lehetővé tette, hogy a pályázatot szélesebb körben hirdessük ki, mint első izben. Eljárásunknak meg is volt a kedvező eredménye, mert a kitűzött határidőre, mult évi dec 10-ére, nem kevesebb, mint 27 pályamű érkezett be a kör főtitkárához. A pályamüvek a következők: 1. Rákócziról, (Jelige : Pro libertate) ; 2. Rákóczi ünnepére, (Jelige : Küzdj); 3. Jön a fejedelem (Jelige : „Fütyül a szél Késmárk fele)" 4. Rákóczi (Jelige : Kurucok csillaga) 5. és 9. Pályamüvek azonosak, cimök : Zrínyi Ilona és Rákóczi Ferencz (Jelige: Bátraké a szerencse) 6. Kopogtasd meg az ablakot. (Jelige: Virad.) 7. II. Rákóczi Ferenc emlékére. (Jelige : HontL) 8. Emlékezés. (Jelige : 53. „A haza minden előtt " 10- Rákóczi (Jelige : „Hazánk szentje, szabadság vezére, sötét éjben fényes csillagunk." Petőfi.) 11. Rákóczi. (Jelige : Diadal.) 12 Rákóczi. (Jelige: Mikes.) 13 Rákóczi. (Jelige: Kurucok csillaga) 14. Rákócziról. (Jelige: „Az eszme áll, ameddig a világ.)" 15. Rákóczi. (Jelige: „Még jönni kell, még jönni fog egy jobb kor. . . *) 16. A legnagyobb magyar. (Jelige: „A haza minden előtt.") 17. Rákóczi hazatérte. (Jelige: Lucifer) 18. A bujdosó. (Jelige : „Szülőföldem szép határa Meglátlak-e valahára?") 19. Rákóczi emlékezete (Jlg : .Mikor rég elmentem, Visszasóhajtotok! Mikor rég megholtam, Akkor is sirattok. Haló poromból is Feltámasztanátok. . ." . . . Régi népének.) 20. Rákóczi. (Jelige : Örök élet.) 21. Rákóczi. (Jelige : „Fény nevére.)" 22. A majtényi síkon. (Jelige : Csatára.) 23. Ének Rákócziról. (Jelige : .Virtus neseia freni" 24. Rákóczi. (Jelige : Öszi harmat után. . . ) 25 Rákóci. (Jelige : „Bölcső dalunkban benne volt a szózat, Hogy visszatér Rákóczi egykoron.") 26. Rákóczi emléke. (Jelige : „Él magyar, áll Buda még!" Kisfaludy K.) 27. Rákóci a határon (Jelige: „Szent oltárodnál térden álva kérünk, Szabad hazánkat óh add vissza nékünk.)" Bár ezen utolsó 27 számú vers a pályázatnál számításba nem jöhet, mivel már nyomtatásban megjelent s egy újságlap kivágott darabján nyomtatva küldetett is be, a fennmaradt 26 pályamű számra nézve igen szép eredménynek mondható. Már most ami a pályázat belső értékét illeti, nagyjában azzal is meg lehetünk elégedve. Néhány igen tartalmas, sőt határozott mübecscsel bíró költemény is van a pályamüvek között. Nagyon természetes, hogy mint minden irodalmi pályázatnál, ugy itt is sok a selejtes, értéktelen szárnypróbálgatás, vad zsenik üres rimpengetése és gyakorlott kezii, de tehetségtelen régi tollforgatók versbe szedett lapos prózája. Legnagyobb része szűk gondolatkörben mozog : ahol pedig nincs eszme, nincs gondolat, ott mástól kell azt venni, igy van aztán, hogy legtöbbje lirai áradás helyett belekapaszkodik a Rákóczi szabadságharc történetébe, és hol krónikásán, mint a 15-ös számit, hol lirailag mint az 1.19.23. és 24. számúak, nagy vonásokban elzengik a dicső harcot, dicsőítvén annak hősét is, a nagy fejedelmet. Mások, mint pl. a 4. és 8. számúak a Rákóczi hamvak hazahozatalának országos ünnepéből merítik a gondolatot s azt var álják terjengősen és kevés költöieséggel. A 25-ös számú a jobb költemények közé tartoznék, de ennek az a baja, hogy magasztalását Rákóczi és most élő királyunk között osztja meg. A Majtényi síkon c. ellenben sötét hangjával s erős politikai vonatkozásaival, bár lelkes vers, mégsem emel fel, lelkünket inkább keserűséggel tölti el. A 14. számú szintén csinos munka; ámde csak az .utolsó harmadrésze az, amit kívántunk. Mert három részből áll ; az első kettő : Rákóczi búcsúja és halála szép, költői képek ; a harmadik kép, Rákóczi apotheozisa a a tulajdonképeni lirai kép, amely lendületes ; de sokhelyt erőltetett, mesterkélt s eredeti, uj gondolat kevés van benne. A kettős számúban van gondolat és lendület is; de a gondolat, szűkkörben mozog s e miatt 3—4 jól verselt szakon keresztül nem tud tovább mozdulni, akkor a Rákóczi hazatértét és tetteit sorolja fel. A 12-es szám értékét teljesen megcsappantja a politikai vonatkozás, jóllehet a mű a jobbak közé tartoznék. A 21. számú szerzője gyakorlott verselő. A három részből álló költemény szerkezete is jó, gondolatokban sem szegény ; de míg egyrészt a nyelvében kevés az eszméhez megkívántató erő, másrészt az apró sorok, mesterkélt rim elhelyezés nem illik az ódai költeményhez, melynek bizonyos fenséget kell kifejezni. A pályamüvek küzött legjobbnak tartjuk a 26. 20. 10- és ll. számuakat. A 26. sz. Rákóczi emléke c. (jelige: Él m gyár, áll Buda még !) igen szépen verselt költemény; a daktilikus sorok tiszta rohanása magával ragadja az olvasót is; képei, fordulatai, ellentétei elevenek, megkapok, hangja emelkedett, lelkesedik és lelkesít is; ámde tartalmáról nem lehet oly elismerőleg szólni; ujat nem találunk benne ; és bár nem a sablonos krónikás formában, hanem ódai nagy vonásokban, de mégis a Rákóczi szabadságharc teszi ki tartalmának javarészét. Ez csappantja meg az értékét, de nem annyira, hogy dicsérettel ne adózzunk neki. Ugyancsak dicséret illeti a 20. sz. „Örök élet" jeligével ellátott pályamüvet. Igaz, az is a Rákóczi szabadságharcba vezeti az olvasót, de egész újszerűen, csak azért, hogy egy-egy versszakában uj és uj oldaláról állítsa szemünk elé a nagy Rákóczit, aki mint daliás, félelmes, győzelmes, szomorú, bujdosó, végre hazatért dicső, nagy királya a kurucoknak a költő ideáljává, lelke,' ifjúsága álmává lett. Eredeti belső formája, költői és jellemzetes nyelve értékessé teszik a müvet. Nagy hibája azonban, hogy a költemény másik fele terjengövé tesz és kissé ellaposodik De igy is megérdemli a dicséretet. A 10. és 11-ik számú pályamüvek között nehéz volt a választás az elsőségre nézve. Mindkettőnek van mondani valója, van eredetisége, van gazdag, zengzetes, költői nyelve, teremtő formája. Egyik sem halad kitaposott nyomokon, a magáét adja, amit ö alkotott, nem amit mástól tanult. És mégis mily nagy különbség a kettő között. A 10. sz. lirai áradása oly dús, hogy a költői képek gazdagsága szinte csaknem túlterheltté teszi. Rákóczi alakját úgy állítja elénk, mint a magyar nép fényes oltárát, imádságát, legendás alakját, kit a századok viharja elsöpört, s ki most villámszekéren jön haza, hogy itt pihenjen s milliók szivébe szálljon szelleme. _ Es mindezt oly szárnyaló igaz hévvel, költői páthosszal, hogy az olvasót magával ragadja s gyönyörrel tölti el lelkét. A 11. számú költeményt nem a lírai hevület, de az erö teszi kiválóvá. Egyik sincs a 26 pályamű között, melyben a Rákóczi nagyságához méltó szép gondolatok oly nagy erővel volnának kifejezve s melyben Rákóczi oly hiveli volna jellemezve, mint ebben. Ódai szárnyalásának folyton fokozódó emelkedése, mely az utolsó három strófában szintén megrázza az olvasó lelkét, továbbá nyelvének tisztasága, egyszerűsége s mégis ragyogvo költőisége valamennyi pályamű között elsővé teszik a költeményt. A biráló bizottság egyhangú véleménye tehát az, hogy a pályadíj a 11. sz. Rákóczi c. „Diadal" jeliget visélő pályaműnek adassék ki. Tekintettel továbbá a 10 számú ugyancsak Rákóczi c. pályaműnk >, melynek jeligéje: Hazánk szentje, szabadság vezére, Sötét ej ben fényes csillagunk, Petőü, a Bessenyei-kör pénztárából 50 korona jutalomban részesüljön ; a 20. 26. számú pályamüvek pedig dicséretben részesüljenek. A jeligés levélke felbontása után kitűnt, hogy a 11. sz. mü szerzője Sajó Sándor budapesti tanár és író, a Kisfaludy-Tái'saság tagja.