Nyírvidék, 1907 (28. évfolyam, 1-26. szám)
1907-06-16 / 24. szám
NYIRVIDÉK 1907. junius 16. Ez ignoransok továbbá a hatszáz állandó munkásnő pontjánál is fejüket csóválják, mondván : Hiszen nálunk a parasztlányok télen a dohánygyárban, nyáron a mezőn dolgoznak; — a polgárleányok? Nincsen annyi varrógép Nyíregyházán, a melynek berregése egy pillanatra is szünetelne, ha a gazdája is úgy akarja; nincsen annyi ruha és feliérnemüvarrónő, a ki ne lenne munkával még erején felül is elhalmozva s függetlenségét aligha fogja a gyári munkásnő foglalkozásával fölcserélni. Valószínű azonban, hogy ezt nálunknál jobban tudják a vállalkozó urak és talán sikerülne is nekik a Saulusokat Paulusokká változtatni — ha nem volna hátra a punclum saliens. Mi tesz megbecsülhetetlen értékűvé a letűnt századokból ránk maradt hímzéseket és csipkéket? — A subjektivitás, az egyéni izlés, mely a legkisebb darabkán is röglön szembetűnik! S nem csupán a pókhálószerű szövet és varrt csipkék s az antik miseruhák pompázó színes és aranyhimzései: a gót építmények kőcsipkei éppen oly érthető nyelven szólnak hozzánk s hirdetik az egyéniség diadalát! — Ah ! — De a gótli templomokat és palotákat nem gyári bérmunkások rakták; e diszitményeket nem gépek alkották : minden csúcsív, minden oszlopfő másmás munkásra volt bizva, a ki gyakran saját lelkének primitív vagy bizarr érzéseit, hangulatait is ráfaragta az építőművész tervelte] remekre! S ma, — bármilyen paradoxnak látszók is a gépek lázas dübörgése közben — mindenütt a világon életre keltik a régi hagyományokat ; — az angol királyi udvarban előszedegetik a toronyszobákból a pókhálós, porlepte guzsalyokat, kerekes rokkákat és királyi herczegnők finom, fehér ujjacskái pörgetik az orsót és sodorják a finom lenfonalat. — Azert-c csak, hogy régi festményeket elevenítsenek meg elbájolóan, — vagy nagyúri szeszélyből ? Távolról sem : hanem, hogy újra felviruljon a skót és irlandi csipke nemzeti és háziipara, mely hanyatlásnak indult a sok olcsó, gyári utánzatok miatt: ezért fonnak és szőnek és előkeresik dédanyáik almáriomfiókjaiból a régi hímzés- és csipkeminták rajzait, mert a mit a nagyok tesznek, azt utánozza a középosztály és a nép, mely hogy jólétet szerezhessen magának: házi és nem gyáriparra van szüksége. Az a finom csipke, mely uri hölgyek öltözékének legfinomabb dísze: a nép ezreinek ad kenyeret, sőt kalácsot is és a nemzetgazdaságban kettős fontossággal bir, mert föllendül a len és kendertermelés is. De nézzük, mi történik nálunk, a mi szép hazánkban ! Nem indult-e gyönyörű, világhódító útra a Dékán Árpád tervezte halasi varrott csipke, mely magyar motívumokat visz magával a világba? Nem láthatók-e időnként kiállítva Budapesten gyönyörű égetett bársony, szövött, hímzett, varrottas műremekek, melye ket mind magyar elme és magyar kéz hoztak létre. — Nem most fejezett-é be sikerrel egy csel ne ki-csipke tanfolyamot a helybeli Nőipariskola — ? Nem olvastuk-é a napokban, hogy Kassán az Orsolya Szüzek nőigazdasági iskolája egy szövőiskolát szándékozik felállítani s ez ügyben a tárgyalások a minisztériummal megindultak ? De gyárilag előállított kézimunkák értéktelen halmazáról, géphimzésekről — sehol sem olvasunk, nem hallunk. Ebbéli tájékozatlanságunk az oka annak, ha azt hisszük, hogy a mig Szabolcsvármegyének, Nyíregyházának is nincs meg valami különleges ké:'.imunka-találmánya, hasonló a halasi, a csetreki, a zólyomi varrott, horgolt és vert csipkékhez — míg nem fonnak és nem szőnek — addig 100000 kor. befizetett alaptőkével U megbukik az a részvénytársaság, mely izlételen aszlalfutók és terítők stb. gyári, és gépies — sablonszerű előállításával szándékozik jövedelmi forrást csinálni, sikert felmutatni! Olyan nagy-é a gazdasági jólét hazánkban, hogy anyagi sikert lehessen várni olyan cikkek előállításával, melyeket minden jobb család ifjú lánya saját kezével szokott öltögetni — s hajh ! Bár tenné ezt saját üde izlése s nem a némelből importált divatlapok rajzai után! E sorok ignoráns irója sokkal nagyobb optimizmussal tekint a fejlődő magyar ipaira, mintsem sértésnek ne tekintené s ellene, dicsőséges fejlődésének vetett gáncsnak az efféle géphimzéses merényleteket s fennhéjázó hirdetesét annak, hogy a magyar ipart akarják fölvirágoztatni! Nincsen-é Nyíregyházának egy, a korszellemnek megfelelő s teljesen niveaun álló Nőipariskolája? — Szerény véleményem szerint, ez az iskola volna hivatva arra is, — föltéve, hogy a megfelelő anyagi pártfogásban részesül — hogy a nép szélesebb rétegeinek is nyisson meg egy értékes jövedelmi forrást,, valamely a kor ízlésének megfelelő kézimunka tanításával; oktassa népünk asszonyait és leányait, hogy téli estéken fonjanak és szőjenek és csipkét verjenek. Bizony-bizony, nyílnék itt tér és alkalom a kultura és anyagi jólét terjesztésére — hangzatos jelszavak és személyes érdekek mellőzésével! Magánvállalat kritika alá nem eshetik, de részvénytársaság alakítása egyenlő egy fellegvárnak laza homokon való felépítésével — homlokzatán a „Tulipán" Védő-egyesületnek — a biztos bukás ódiuma ellen villámhárítóul kitűzött cégtáblájával. „Ignotus fallit, notis est derisui." X Y Nyíregyházáit szivar-gyár volt már 1848. előtt! Dr. Jósa András barátom nagy mondása szerint: midőn már a semmittevéssel foglalkozom, jobban esik a multakkal, mint a jövővel, mely ugy sem sokat igér, törődnöm. Előszedem hát régiségeimet s azokból közlök adatokat Nyíregyházára, Szabolc=vármegyére vonatkozó kat, ismertetve a régi s ujabb gazdasági viszonyokat. Pipázás közben először is a dohány jut az ember eszébe s igy a mult század első feléből, mikor még az öregek nem trafikot szíttak, én pedig még egy garasért vett pipába gyűrt száraz diófalevellel kezdtem titokban a gyomorrontást — van néhány jegyzetem, melyek a nyiregyházi szivargyár és ehhez használt dohánytermelés és árusilásra vonatkoznak. 1845-ik évben, mikor Nyíregyházán a mostani Nagykoron,, vendéglő helyén volt három bolt egyikebeu kereskedelmileg is árulták a dohányt, egyik nagybácsink nak eszébe jutott, hogy Nyíregyházán szivart is készíttessen s hogy ezek minél fáinabbak legyenek maga is gazdálkodjék s dohányt is termeljen. Jegyzeteiből látom, hogy Kótajból vett először palántát 1 frt 30 kr.-ért — persze mindig a régi váltó forint s azon krajczárok értendők, melyekből három tett egy garast. 1846. évben tehát a Gzugos-kertben — a mostani vasúti park helyén — hereit 2 vékás földet és az erdő alatti földekből 4 vékást. A czugos-kerti földekre, melyen 1 mázsa apró dohány 20 frt értékben termelt, kiadása volt 25 frt 31 kr. Az erdő alatti 4 vékás föld 2 24-ik s zám . iránti érdeklődést felkeltse és ébren tartsa. Létesitendő volna egy-két muzeális szoba Néhány bolthelyiség, amelyben az illető vidék háziipari termékeiuek állandó kiállítása rendeztetnék be 8 ahol azok árusittatnának és megrendelhetők is volnának. Végül állandó kiállítást kellene azokban berendezni a gazdasági eszközökből, vagy azoknak mintáiból. Ezekben foglalja össze a közoktatásügyi kormány a vidéki közművelődési házak lerendezését. Természetes dolog, hogy a tervezett közművelődési házak minden kiszemelendő városban ugyanazon mintára nem épithetők fel 'és nem rendezhetők be. Sőt alig ha csalódunk, ha azt hisszük, hogy két teljeseu egyforma ilyen intézmény sem létesíthető. Azoknak idomulniok és simulniok kell a helyi viszouyokhoz, mert kitűzött czéljukat is csak igy valósithatják meg Egyik helyen a házi ipari résznek kell több hely, mig a másik helyen, mint például Nyíregyházán, a muzeális rész számára egy-két szoba elégtelen volua. A főelv azonban azért az marad és kell is hogy az maradjon, hogy az illető város különféle közművelődési munkásságának egyesítése megfelelő székház létesíttessék. Milyen lehet és minőnek kellene leuuie Nyíregyházán a közművelődési háznak 1 — arról legközelebb. Kézimunkagyár Nyíregyházán. Hónapok óta hangos a város egy kézimunkagyár felállításának sürgős szükségességétől. Különböző diplomás urak i parkodlak az eszmének propagandát csinálni. Ugy látszik — sikerrel. Sikerült nekik megyénk köztisztelet és szeretetben álló főispánját, Vay Gábor grófot is meggőzni arról, hogy a „Kézimunkagyár" rendkívüli módon föllenditi a magyar ipart, óriási sikerrel kecsegtet s igy a „Tulipán"-iparvédő egyesületnek is kötelessége e nagyszeiü ideát szárnyai alá venni s hozzájárulni ahhoz, ho?y egy részvénytársaság alakulhasson — 100.000 korona alaptőkével — az eszme kivitelére. 600 munkásnőről beszélnek — szóval nagyszabású iparvállalatról van szó. E vállalkozó szellemű urak bizonyára lelkük mélyéig át vannak hatva eszméjük humánus és kulturális fontosságától — és bizonyára azt is tudják, mit akarnak. De a nagyközönség körében — már pedig részvénytársaságok alakulásánál, a közvélemény szava eléggé számbavehető tényező — igen nagy számmal vannak tudatlanok és tájékozatlanok, a kik e két fogalmat: kézimunka és — gyár — inkompatibiliseknek s egymással homlokegyenest ellenkezőknek vélik s igen kíváncsiak arra, hogy a „Kézimunkagyár" — a géphimzésen kivül a a kézimunkáknak tulajdonképpen milyen agait akarja felölelni? És hogy honnan veszi a kézimunkákhoz (J; szükséges anyagot, — mert fájdalom ! — Magyarországban — eddig még — nem gyártanak ilyesmit. Ha pedig osztrák anyagokat fognak osztrák gépeken feldolgozni, ugy csupán az osztrák ipar föllendülése nem lesz kétséges. — Hogyne tudná, hiszen maga . . . — Boszorkány, ugy-e ? Ezt akarod mondani? — Nem . . . nem — hebegett a leány — de mindent tud. Nekem olyan nagy kérésem van. — Mond el, mert én ki nem találom. — Azt akarom mondani, Bori néni, hogy én szeretek egy legényt. Apám anyámnál többet van eszemben, pedig azokat is nagyon szeretem. A pjpot, ha beszél, nem értem meg, de ha ő szótlanul rám néz, olyan sokat mond el s én megértem. Oh ! Bori néni ! ha égbeli, ha pokoli tudománya van, adjon tanácsot mit tegyek, hogy ez a legény, mig a világ lesz, engem szeressen, hű legyen hozzám élve és halva s ha én meghalnék, még akkor is szeressen . . . mint . . . A boszorkány szeme föllángolt. Szerelem, szeretni, szeretve lenni! Ez volt az ő vágya is. A boszorkány felemelte a könnyező leányi és megsimogatta homlokát. Látszott rajta, hogy ezen a lányon szívesen segítene, ha tudna. — Mond tehát, ki az, akit ily őrülten szeretsz ? — Mucsi István. — Mucsi István ! — kiáltá Abrakosztóné s ekkor felemelkedeti daliás termete, jobb kezével vállán ragadla a leányt s fekete szemei villogva néztek a halvány arczra. Szenvedély, düh, bosszú látszott arcán s oly félelmetes volt e pillanatban, hogy ha a leány nem süti le vallomása után szemeit s megpillantja ezt az arcot, elfutott volna. De nem félt a leány, mert nem tudla, hogy félni kell. — Anna — szólt végre Abrakosztóné halk, csendes hangon, mintha a bensejében forró szenvedélyt akarna elrffjteni — te azt mondtad az imént, hogy adjak valami szert, amely a Mucsi István szerelmét megtartsa ?] — Azt, azt. — Azt is mondtad, hogy Mucsi István szeret téged? — Mondtam, mondtam. — Tudod-e azt, hogy Mucsi István ezt már másnak is mondta. Nem hallottad a Köves Klára hirét, akit ott hagyott ? — Én nem tudom, nem keresem, mert én hiszek neki. Azt mondta, hogy olyat még nem érzett soha, mint én irántam, hogy csak most érzi igazán szivét. — Ezt mondta — lihegett a boszorkány — hogy eddig még nem érezte a szivét, csak a szeme látott. Azt modta, hogy eddig nem a szivével szeretett ? — Jaj, hogy szorítja kezemet. Talán haragszik? — Dehogy haragszom. Haha! Hiszen látod, hogy jó kedvem van. Segítek én rajtad, rajtatok. Csak várj, mindjárt adok valamit. Ezzel bement a másik szobába, erősen behúzva maga után az ajtót. Gyertyát gyújtóit. A gyönge világnál egész kifordított nak látszult az arca. A szája folyton mozgott, tekintete tétovázva forgott ide-oda. Majd felemelte kezét és a másik szoba felé fenyegetett. — Te akarod elrabolni ? — lihegő — te ugy szereted, hogy életed adnád érte? É'i meg ugy szeretem, hogy vele akarok élni, vagy vele kínlódni a pokolban ! Én ugy szeretem, hogy ha mást mer szeretni, megölöm! Hát te nyápic, szeretni mered azt, akit én szeretek? Azzal a ládába nyúlva, izgatott kere.-és után egy csomó összefűzött dohányt veit ki. — Ez jó lesz —• mormogá. Eloltotta a gyertyát s kilépett a másik szobába. Arcára nyugodtságot erőltetett. — Itt van szólt a leányhoz — ezt add neki, de kérd meg, hogy másnak ne adj n belőle, mert másnak méreg, neki orvosság. Minden bajtól megmenti ez s te leszesz utolsó szerelme. Olyan igaz, mint ahogy te szereted. A leány mohón kapta el a dohányt s boldogságában megakarta csókolni a boszorkány kezét. Az asszony nem engedte, eltaszította. * * * Beteg Mucsi Isván, a legjobb gazda-legény. Ez a bir járta be Kis-Dobronyt. Elhozatták hozzá a leghíresebb beregszászi orvost, de nem használt. Nem találták ki a baját. A deli barna legény sorvadt napról-napra. Neui volt jártányi ereje, arcának szine fakó lett, szép érces hangja eltompult, vig kedélye, buskomorrá változott, mig végre meg sem ismerte a körülte állókat. Hanem a pipa alig maradt ki a szájából, a dohányt párnája alatt tartotta. Mucsinak legjobb barátja: Munkácsy János folyton ott volt, az hallotta lázálmaiban elmondott panaszait. Amig eszméletlenül volt, mindig Lázi Annát emlegette s ha a leány mellette volt, kezeit fogta és csókolgatta. A leány vele hervadt, szenvedése épen ugy fájt neki is, valami megmagyarázhatatlan félelem bánat szorította szivét és sokszor a szomszéd szobában lerogyva, keservesen zokogva hallgatta a legény lázbeszédét. — Űzzétek el, verjétek — ordilá a kínzott legény — ne engedjétek Tóth Borbálát ide, ő öl meg engem. Ebben a pipába is ő tett dohányt. Fogta a pipát és eldobta. — Nem hagy aludnom, nem hagy ébren lennem. Ha ketté vágjátok is újra összeforr. Tüzet rakjatok alája. Tartsátok fel szempillámat, hogy le ne hunyjam, mert akkor ismét kinoz, ismét rajtam van. Oh csak az imént jöttem elő a harmadik megyéből. Felfogott és repült velem kastélyokon, tornyc kon keresztül s mikor legmagasabbra vitt, akkor ejtett le. Alig birtam magam felszedni a földről, összedagadt mindenem, nézzétek.*) Szegény Munkácsy János pedig csak azt látta, hogy nincs feldagadva semmi, mert a szegény fiúnak már csak a csontja, meg a bőre v.in meg. — Ne engedjetek, visz, visz, Anna, Annám. Ne hagyjatok Mire a sikoltásra előszaladtak, a legény már meg volt halva. Ahogy siránkozva kirohantak az udvarra, akkor ment el a ház előtt Abrakosztóné. Eiakarl haladni, de Anna elibe rohant és a gyönge leány megállásra kényszerűé az erős aszonyt. — Te tetted ezt ! sikoltá a leány. Te vollál az, aki megölted. A boszorkány arcát pír boritá el, szemei felel, mmel tekingettek szét. *) Az eredeti jegyzökönyvekből.
