Nyírvidék, 1907 (28. évfolyam, 1-26. szám)

1907-06-02 / 22. szám

19-ik szám. N Y I R V I D É K 1907. május 12. 3 az egylet nemes, nagy céljait. Beszéde a következőképen hangzott : Kölcsey egyik költeményének versszaka jut eszembe ma — amidőn itt állok Önök előtt azon célból, hogy előadjam Kisvárda város lelkes társadalmának azt, amire már kérve kértem Nyiregyháza, Tisza-Lök és Nyirbátor magyar asszonyait is. Minden pálya dicső, Ha belőle Hazádra derül fény Szállj versenyre magyar S fog kelni körüled az Élet! Hazánk politikai helyzete, mondhatnám majd mindég válságos volt. Jelenleg van talán némi remény arra, hogy vezérférfiaink higgadt bölcsessége s a nemzet igaz hazafiainak mérsékelt, meggondolt, komoly kitartása ismét visszaszerzi ezer éves fennállásunknak biztositékát. De mig a reményből megdönthetetlen valóság lesz s a nemzet állandó és általános nyugalma ismét visszatér, foglalkoznunk kell azzal, hogy milyen hatáskör nyilik nekünk és melyek azok a kötelességek, melyekkel egy nagy nemzeti ügynek tartozunk. Tudjuk mindannyian, hogy Magyarország a kincsek hazája, de érezzük azt is, hogy a magyar ember mind idáig nem volt elég élelmes arra, hogy ezeket a kincseket kiaknázni is tudta volna — sőt mi több — ma a XX-ik században még azt is szemünkre lehetne vetni, miszerint nem is sejtjük, hogy mi mindent lehetne forgalomba hozni és értékesíteni. Volna mindenünk és megbecsülhetnénk mindent, ha összetartásunk is volna hozzá. Hogy pedig ezt megszerezzük — azért jár a mi lelkes kis csoportunk helyről-helyre és hirdeti szóval, tettben és Írásban azt, hogy .pártoljuk a honi ipart". Programunk rövid pár szóval ez volna: Adjunk módot és alkalmat nemcsak a napszámosnak, hanem mindenkinek, aki dolgozni tud és dolgozni akar — fel a művészig — hogy nem pillanatnyi, de évtizedekre szóló munkát végezhessen, mert egy nemzet boldogulását, annak dicsőséges felvirágzását csupán és kizárólag egy erős és életképes ipar van hivatva megteremteni. Ha nem volnék egy igénytelen nő — hanem hatalmas államférfi — egész politikai hitvallásom egy szóban, egy vágyban és egy törekvésben összpontosulna — t. i. megteremteni az erős, a reális ipart. Hiszen ez a szó .ipar" magaban foglalja a világéletnek egész és általános keretét. Az emeli egy országnak erejét és nimbusát; egy nemzet kulturáját — a népek millióinak értékét, jólétét, megelégedését — de sőt az őssztársadalmak valódi humanizmusát. Nincs tehát ennél jogosabb és fenköltebb feladat, hazafiasabb és nőiesebb hatáskör reánk nézve mélyen tisztelt hölgyeim! Miért általános a panasz ma, hogy aszály és szá- j razság uralkodik az erkölcsi-élet mezején ? Miért nélkü- J lözi nemzeti, társadalmi, községi és családi életünk azon I erkölcsi alapot, mely szükséges, hoey mindegyik a maga ' fenséges, erőteljes s tiszteletre méltó alakjában fennálljon s tündököljön ? Miért indultak hervadásnak a sziv gyöngéd érzelmei, miért fajulnak el a szeretetnek tiszta indulatai nagy részben? — Miért látjuk, mintha a becstelenség, álnokság, igaztalanság — a becsületesség, az igazság, egyeneslelküség szép erényeit tönkre tenné ? kiért nincsen áldásos harmat és béke, mely megtisztítaná az erkölcsi légkört, felfrissítené a hervatag erény virágokat, megneinesitené, megszentelné az emberi sziveket ? Mindez azért nincsen mélyen tisztelt hölgyeim, mert itthon hiányzik a megelégedés. Felfelé és lefelé érezzük, hogy a többi nemzetek mögött maradunk, a mig azok fejlődnek előre, az alalt — szegény Magyarország marad hálra! Máshol óriás léptekkel fejlődik az ipar s vele a népek boldogulása és jóléte — minálunk pedig az ipar és munka hiánya végett mi.id jobban terjed a szegényseg s ennek folytán a kétes exístenciák c-oporlja, mely magvát hinti a nép gyűlöletének az Ur ellen, ki neki sem munkaadója, sem segítőtársa, sem oktatója. Drága, kedves jácintok. Elszáradtak már odakünn a kertben is ; a forró nap, melylől a hóvirág patyolatarca elhervadt, őket is megölte. Künn már gyöngyvirág nyilik a hüs árnyékban s nemsokára fehér akácztól lesz havas a dombalja, ahol először mondta ő : szereltek. És mintha a sárga rigók fuvola hangja is azt ismételte volna : szeretlek, mintha a vadgalamb bugásában is hangzott volna felé: ölökre. Olyan mámorító, olyan édes annak a tavasznak még az emléke is. Milyen őröm volt, mikor az első nefelejts kék szeme mosolygott feléjök a fűből, mikor együtt jártak a mezőn, hol napsugárral kacérkodó pillangók teregették szines szárnyaikat a madárdaltól hangos légben. S mohón csókolva le a szűzies szirmok mézét, könnyen, vidám gondatlansággal szálltak tovább más virágra. — Hü maradsz-e hozzám a távolban is ? Egy szemrehányó, mély lekintet volt a vál isz, amiért ő oda borult a kis kezekre s bűnbánattal csókolta meg azokat. — Lásd, én nem kérdeni fogsz-e szeretni mást . . . — Soha. És a bolyhos deraku, zománcos szárnyú dongók bohó táncokban zümmögtek a virágokon. A cserfák széles levelei megmozdultak s mint egy elhaló mély sóhajtás sikamlott a lombok közt a szellő, az erdő árnyékos sűrűjébe távozva. Elmúlt a tavasz s a nyár olyan hosszú, olyan unalmas volt égető napjaival. Azután hullani kezdtek a megsárgult, elszáradt levelek a nagy, szomorú nyárfa bánatosan ingó gályáiról s ő a távozó madarakkal küldte hivó szavát, szive izenését utána és várta minden nap válaszát, érkezését. Egyszer érkezett is valaki. — Féijhez kell menned. Éppen az őszi rózsákkal beszélt róla, mikor ez a hang fölrezzentette. Csodálkozott nagyon. Hogy azután mit beszéltek, csak ugy félálomban hallotta, mintha A Cunard-Line hajói ellenben mind z.-ufoltabb ik lesznek elkeseredett, a munkakeresésében kifáradt emberrel !!! Pedig kitartással, rendithetetlen hittel, lankadatlan erővel és izzó magyar fajszeretettei milyen szépen meg lehetne változtatni a jelen állapotokat! Ha minden magyar nő a tulipán eszméjének egy magvát hintené el, mennyi láthatatlan könyüt tudna vele fflszáritani, mert helye és szüksége van erre a magra mindenfelé, ugy a családi körben, mint a tarsas életben, a szociális munka teren, mint az iparfejlesztés terén is. Itt van pl. a háziipar szervezése s annak értékesítése esetleg szövetkezeti-uton. Központi irányítás melleit, helyes munkamegosztással lehetséges volna egyrészt az egész országban heverő kezeknek t.'li munkai s ezzel mellék keresetet biztosítani, másrészt azt a nemzeti kincset, mely népünk inüérzékében es művészi teremtő erejében rejlik — gyümölcsözővé lenni s a világforg.ilomba bevonni. Micsoda láthatár nyilik meg ezzel! M csoda messze kiható közgazdasági és szociális jelentősége lehet egy ilyen nagyszabású, helyes mederben tartott szervezkedésnek. Váljon a népünk akkor is olyan könnyen hajlana-e a lelketlen izgatók szavaira, ha a lelke teremtő ösztönét kielegitő s igy ránézve gyönyörködtető munka által oly mellékkeresetre tenne szert, mely megélhetését egész évben biztosítja anélkül, hogy a mezei munkától elvonná, szülőföldje s tüzh-.lye odahagyására kényszerítené? És' az asszonynép — újra kidvessé vált otthonát váljon akkor is olyan könyü szerrel fogja odahagyni, mint ma? — A müveit világ pedig nem többre fogja-e becsülni fajunkat, mely a világot népies művészetének eredeti izlésü termékeivel gazdagiija s ezzel a kullura spektrumába egy uj árnyalatot vegyit ? Most egy éve — lobogott a lelkesedes lángja — az egész országban és ezer eves alkotmányunk védelmeié egy szivvel, egy leiekkel sorakoztunk különbség nélkül mindanyian. Ma már ennek a lángnak át kell alakulnia éltető munkát termelő meleggé. Lelkesedni mindig tudott a magyar, de meg kell tanulnia zajtalanul, szivós kitartással dolgozni is : lankadatlan erőfeszítéssel nyomrólnyomra haladva vivni ki az apró sikereket, melyek a nagy cél megvalósításához közelebb viszik. Érvényesítenünk kell a nemzeti szellemet az egész vonalon ; ki kell szorítanunk, az idegen szellemet családi körünkből, társas életünkből, szórakozásainkból, a gyermekszobábó), mindenünnen, ahova az befurakodott s ahol az a nemzet élet-enjét elszívja. Meg kell védenünk a magunkét, legyen az iparcikk földünk termése, a magyar kéz, a magyar elme alkotása vagy a magyar lélekből kisarjadt dal, játék, kedvtelés, kedves régi megszokás és hagyomány. Mindent meg kell védenünk, arai magyar, mert az forraszt bennünket egybe — érzésben és gondolatban. Ne kicsinyeljünk semmit! Hiszen cseppekből áll az Óceán és porszemekből a szép magyar alföld! Fel kell tehát használnunk minden csatornát, melyen a nemzeti szellem a családba s a társas életbe behatolhat. És meg kell védenünk a nemzetet attól a bomlasztó befolyástól, mely annak ellentálló énjét semmisiti meg. Ahol a zsenge gyermeki lélek fejlődik, ahol az egyéniség csirái életre kelnek, ahol a kisded az anyatejjel szívja magába az anyanyelv szeretetét, ott kell a munkát kezdeni, mert a veszedelem ott a legnagyobb, ha az idegen szellem mérge ott elpusztította a gyönge csirákat, azok többé nem élednek fel soha! Ám fél munka volna mindez, ha a társadalomnak csak felsőbb rétegeire szorítkoznának. Meit mit ér a magyaros társasélet, init ér a hazai ipar pártolása, ha a nemzet zöme, ha munkásnépünk hazájától elhűl, nemzetétől idegen ? A tulipánt — mélyen tisztelt hölgyeim, be kell ültetni a szalmafedeles kunyhóba s a pincelakásokban is: a haza szeretetet fel kell gyújtani a munkásnáp szivében ; az ember jogaiért küzdő munkásnépet meg kell tölteni nemzeti érzéssel. kéiő asszonyi beszéd, parancsoló, durva szó, haragos tekintet, bánatos szelíd arc s talán egy pár kőnycsepp sajátságos vegyüléke venné köt ül, a szemek rá irányozva, a beszéd hozzá intézve. Lecsukta szemeit és álmodott tovább. Azután hallotta, mint emlegetnek gazdagságot és szegénységet, fényt, ragyogást, szégyent és nyomort össze-vissza, zavaros, szenvedélyes, kérő és siránkozó hangokon. Nem értette. Csodálkozó lelkének egész ártatlansága val kérdezte, miért kell neki mindezt hallani. Egyszer aztán megkapta a választ. Fonalat keresett virágcsokrához egy szekrényben, s egy fekete szegélyű lapot talált oti az ő nevével . . . A fehér és kék jácintok nem nyíltak azon a tavaszon az utcafelőli ablakban, talán megfeledkeztek róluk a nagy öröm közben, amelylye' aranyszegélyű, koronás eljegyzési lapok tudtára adták a világnak, a kis földszintes háznak lakói palolába fognak költözni. Az esküvő megtörtént. Az élet megváltozott, talán még az emléke sem maradt fönn annak a virágos ablaknak és még sok egyébnek, ami mögötte volt, ami mögötte történt. A beteg fiatal asszony megkísérti, hogy fejét fölemelje, hogy az ablakon kitekintsen, hiszen tavasz van odakint, derült szép tavaszi este. Nincs ereje hozíá. Csak azt a begycsúcsot k'-resi bágyadt tekintetével, amerre ő távozott egykor, ahonnan érkezését annyit várta akkor. Violaszín palást borul a hegyek hátára, rajta zománcos fénynyel verődnek vissza a távozó nap sugarai, amig a hegyen lul leszáll. Csak a karmazsin szegélyű felhők látják még az eltűnt tűzgolyót. Az árnyak megnövekednek, az utolsó sugár visszaverődő fénye is kialszik a távoli hegyormon s az égen megvillan az első csillag halványan rezgő fénye. Künn a kert bokrai közt megszólal a fülemilék síró csattogása, föltámad az est zsongó élete. Odabenn csend van ... az örök álom boldog némasága. Erre egyetlen mód van: a szociális munka. Foglalkoznunk kell a néppel, érdeklődnünk kell bajai iránt, részt vennünk őrömében, bánatában, törődnünk sorsa javításával, orvosolnunk a rajta esett igaztalanságokal, segítenünk kiemelni elmaradottságából, tudatlanságából, testi lelki nyomorából. Mert az éhes embernek kenyér kell, nem eszme; a vizbelulónak mentő sajka kell, nem erkölcsi oktatas ! A szociális munkát be kell tehát vinni a tulipán mozgalomba az egész vonalon. — Hogy hogyan ? Meg fogja találni arra a választ melegszívű, lelkes magyar .iszonyaink okossága mindenütt. Az ő lapintatuk, az ő jóságuk, az o lelemenyességük Tiajd tatái arra módot mindenült, hogy a ma meg bizalmatlan néphez hozzáférkőzzenek és bizalmát megnyerhessék és megalkossák azt a jóléti intézményt, amely az ő vidékükön leginkább szükséges és meg is valósitható. Az emberbaráti szeretet nem nyilatkozik ugyan mindég a közvetlen jóltevésben, de végcéljában okvetlen kiegyenlíteni igyekezik azon sértő különbségeket, mely az erős és gyenge, a gazdag és szegény, a támadó és védekező, a, boldog és boldogtalan között fenn áll. A fődolog, hogy hozzá kell férnünk ahhoz a munkáshoz is, aki alamizsnát nem fogad el, hanem munkát követel. Tisztelnünk kell az önérzetet és módot találni arra, hogy nyomorán alamizsna nélkül segítsünk. És ezt csak ugy lehet, mélyen tisztelt hölgyeim, ha kiküszöböljük piacainkról a prágai sonkát, a tescheni teavajat, a gráci miked-picklet, francia pezsgőt, a stíriai kappant, Kufferle csokoládéját, a Pilseni sört, Margaret Mill papirost, Hardtmuth fele tollat, irlandi vásv.nat, Sacherhats gyufát, egyszóval mindezeket a cikkeket, melyeknek fogyasztásával nem a magyar munkást, hanem az idegen országok munkásait támogatjuk. Rövid foglalásban ez az a munkakör, mely a Tulipánkert Magyar Védő-Egyesület előtt megnyílt s a nemzeti erőgyűjtés es fegyverkezés ama foruiaja, uiely a tulipán jegyében eszközölhető. Ne higyjék, mélyen tisztelt hölgyeim, hogy a tulipán lejárta magát, hogy idejét mull a s hogy nincs rá többet szükség. Nem szabad elhervadni engedni, nem szabad eldobni, mint valami megunt cifraságot. Nem volt a tulipán egy percig sem divatcikk, hanem kigyúlt, miként egy szent tüz, mely most egy éve a kedélyeket bevitette és minden áldozatra késznek találta, ma pedig szimbóluma a munkának, mely egyedül hivatva van arra, hogy Magyarországot egy uj és szebb jövő hajn.ilhasadisa elé vezesse. Bűn, égbe kiáltó bűn volna tehát, ha most a nemzeti felebredés hatása alatt, nem volnánk képesek a magyar ipar megteremtésén sikeresen fáradozni. Énnél fogva kéiem Önöket mélyen tisztelt hölgyeim, a haza érdekében és a nép boldogulása nevében hogy most már nem szóval, hanem tettekkel, erősakara'tal és od tadó kitartással fogjunk a komoly munkához és az alapon, ni lyet megvetettünk, haladjunk tovább, tömörülve egy sziv, egy leiekkel, hogy képesek legyünk nagy dolgokat teremteni hazánk emelésére és a magyar nep boldogulására. Adja Isten, hogy úgy legyen ! Dr. Szabó László ügyvezető igazgató ismertette ezután az alapszabályokat szép beszéd kíséretében, m lyet itt egész terjedelmében közlünk : A most ösmertetett alapszabályok irányítják egyesületünk működését. Ezek azok a keretek, a melyekbe lényeget, tartalmat, lelket önteni az összes tagtársak közreműködése, lelkesedése, a megválasztandó tisztikarnak odaadó munkálkodása, buzgólkodása van hivatva. Nagy és széles munkakör vár itt mindenkire. — Sokat, lehetetlent nem kélünk mi senkitől; csak egy kis következetességet, egy kis kitartást, összetartást és főleg kezdetben, egy kis önmegtagadást. A főtétel az: Ne, — és ha csak lehet, — ne vegyünk semmiféle szükségletünk kielégítésére idegent, hanem csak magyar iparcikket! Jól tudom, hogy ennek a feltevésnek, ennek az elhatározásnak makacs r's következetes keresztülvitele sok akadályba ütközik. Sokszor mások lekicsinylését vonja maga után. Megmosolyognak, a mivel azonban ne törődjünk. Hazafi isságért nem szabad szégyenkeznünk. A külföld úgyis ránk fogta : legyünk hát egyszer csakugyan soviniszták s elhatározasunkban tamogassuk, erősítsük, biztassuk egymást. Jól tudom azt is, hogy feltevésünk, elhatározásunk, fogadalmunk makacs keresztülvitele lehetetlen is, tnert hiszen szegényes iparunk összes szüks gleteinket még fedezni, kielégíteni nern tudja. Épen azért nem is követelünk lehetetlent. — Csak arra kérünk mindenkit, hogy becsületes lelkiösmerettol igyelcezzék mindenki felkeresni, felkutatni azokat a beszerzési forrásokat, ahol elfogadható magyar ipartermék, honi árut kaphat és részesítse előnyben a mi szegény, elmaradt iparostestvéreinknek verejtékes munkáját. Ne fussunk ideg. n divat után, hanem becsüljük meg egymásnak ip ri alkotásait, a melyeket maeyar iparos a mi áldott magyar földünknek termékeiből, áldott kezemunkájával állított elő. A mi iparunkat még nem védik, nem oltalmazzák védővax ok s az ország határán felállított vámsorompók. Védjük meg azé: t mi, tmgunk annak zsenge hajtásait. Álljon oda ki-ki a saját háza, a saját portája elé és kialtsa oda a Bécsből, Csehországból, Ausztriából betolakodó utazónak, a ki mézes-mázos szavakkal a maga ideg n ringyét-rongyát akarja a nyakunkba sózni, hogy : „ Eddig és ne tovább! Az én hajlékom a hazaszeretetnek, a magyar nemzeti érzésnek, a magyar testvéri szeretetnek a temploma ! Idegen isteneknek itt nem áldozunk I" Ekként állithatja fel minden magyar polgár a vámsorompót a saját hazának küszöbére, a saját poriájának kapujába, s ekként oltalmazhatjuk meg a mi fejlődő iparunkat a külföldi versenynyel szemben addig is, a mig kormányunk a külön vámterületet megvalósíthatja. Nem ördögi mesterség ez, hanem igen egyszerű dolog. Csak egy kis elhatározás, egy kevés kitartás kell hozzá! Az eszme nem is uj. Kossuth Lajos agyában fogamzott, a ki az első Védőegyesületet 1844-ben szervezte. Az általa elért eredmények, előre nem is remeit sikerei szolgálhatnak biztatóul számunkra is.