Nyírvidék, 1907 (28. évfolyam, 1-26. szám)

1907-04-21 / 16. szám

2 17-ik szám. N Y I R V I D É K 1907. április 28. 3-szor az az egy millió hold, amely a folyam- és helyiszabályozások végrehajtása után most már kilenctized részben szántófölddé alakult át, ezelőtt +'> évvel leginkább rét és kaszáló volt és alkalmas arra, hogy akár az egész ország marhaállományát ellássa nyári legelő és téli lakarmánynyal s mert végre mind ezek azt eredményezték, hogy egy darab marha legelőbére átlagban meg nem haladta a 4 — 5 forintot s így kisgazda, úrbéres, zsellér, cseléd és dohányos könnyen szerezhetett magának marhát annyit, amennyi neki letszelt. Hogy állunk most? Árterület, rét és kaszáló eltűntek, nemkülönben pusztultak el a magyar alföldnek erdőségei is ; a tagosítások mindenütt végrehajtva, a földesúr és volt úrbéres között minden birtokközösség megszüntetve s utóbbiak elkülönített legelöilletrnénye igen sok helyen felosztva, szóval ugy a legeltetés, valamint egyáltalán a marhatartás megnehezítve, sőt lehetetlenné téve az egész vonalon, kivetelével a nagybirtoknak és uradalmaknak. Ámde téved az, aki azt hiszi, hogy az ország marhaállományát az uradalmak képesek lenntartani. Ezek a minőség fentartására és a faj nemesi lésre vannak hivatva; az állomány fenlarlására és gyarapítására az a sok százezerre tehető parasztember alkalmas, akik ezelőtt évről-évre rúgott borjukba fektették a pénzüket s azokat mint kész tinókat és üszőket adogatták el nekünk földbirtokosoknak vásáron vagy helyben. Es valljuk meg őszintén, hogy különösen szép tinókat és ökröket nevelni csak a parasztember tudott, aki azokat borjukoruktol fogva ablakon tartja s úgyszólván megosztja velük a mindennapi kenyerét is. S hogy a fent érintett romboló munka méltó befejezést nyerjen, meg kellett alkotni a .mezőgazdaság és mezőrendőrségről• szóló 1894. évi XII. t.-cikkel. Megáll az ember esze, ha elgondolkozik azon, hogy váljon mi szükség volt a fordulós gazdálkodás és ugarlartás megnehezítésére a szabad gazdálkodással szemben ? A megváltozott viszonyokra való szokásos hivatkozás, a tulajdon szabad használatáról táplált téves fogalom, vagy egyes érdekeknek a köz rovására történt protegálása birták-e rá a kormányt, illetve törvényhozást a törvény ide vonatkozo első szakaszainak a meghozatalára, nem tudom, de annyi bizonyos, hogy alkottak ezzel egy olyan törvényt, amely alkalmas megakadályozni azt, hogy hazánkban a marhatenyészles valaha is fellendüljön. Milyen lesz a magyar Alföld képe, hogy fog kinézni ebben a kísérleti alanyul kihasznált országban minden határ, ahol nemcsak uradalmak, da kisbirtokok fordulós területek is vannak, ha az a közveszélyes törvény — annak ide vonatkozó részében — hatályon kívül nem tétetik ? A Mária Terézia-féle urbárium oly osztályzatot állapit meg az úrbéri állományra, hogy a tagositó bíróság akarva, nem akarva rendszerint kénytelen volt az úrbéri illetményt szántóföldekben kiadni s igy az úrbéri területeken csak kevés magasan fekvő kaszálók fordulhattak elő, amelyek idő multával többnyire fel lettek törve. Az 1894. évi XII. t.-c. pedig nemcsak hogy megengedi, de a fordulósgazdálkodással szemben egyenesen favorizálja a szabadgazdálkodást s igy mintegy tanácsolja az ugar-rendszer mellőzését; hiszen egyenesen megengedi, hogy a fordulógazdálkodás fentarlása minden 6 évben kérdés tárgyává tétessék, holott ellenben elrendeli, hogy az egyszer elhatározott szabadgazdálko dást megváltoztatni többé nem lehet; tehát nem szabad egy község fordulós birtokosainak a régi gazdasági rendszerre visszatérni még akkor sem, ha az uj rendszer be nem vált s a régire visszatérni mindenki óhajtana is. Igy aztán nincs kaszáló az egyéni birtokukban, az elkülönített legelő sok helyen felosztva és feltörve, az ugar-rendszer kiküszöbölve s mindenki szabadon használja a maga keskeny pántlikaföldjét minden rendszer nélkül, ki őszivel, ki tavaszival; a legeltetésről természetesen csak őszi takarítás után lehetne szó, amikor azonban az őszi vetés miatt ismét nehézségekbe ütközik. Természetes következménye aztán az ily törvényrendelte rablógazdálkodásnak a földek elgazosodása, elsoványodása, a marhatartás lehetetlenné tétele, elszegényedés és kivándorlás. Megengedem, hogy a húsárak szokatlan magasságának indokait részben az eladások közvetítésében, a mészárosok szövetkezeti szervezetében, a magas fogyasztási adókban és vágatási dijakban is meg lehet találni, mert hiszen a húsárak magasságával a hízott és felhízott marhának jelenlegi közepes ára aránybán (gyaltalán nincs, de teljes bizonyossággal meglehet azért állapítani, miszerint a baj főoka abban keresendő, hogy a hústermelés a fokozottabb fogyasztást és kivitelt kielégíteni netu képes. A főfeladat tehát: gondoskodni marhaállományunk szaporításáról. Hogy miként, azt megírtam már egykor valamelyik lapban; annál célszerűbb recipével most sem tudok előhozakodni. Nézetem szerint u. i. elsősorban meg kellene nehezíteni a burjuvágatást a vágatási és fogyasztási dijaknak nagymérvű leiemelésévei és egyidőre beszüntetni, vagy legalább korlátozni a borjú kivitelt. Továbbá minél előbb módosítandó lenne az I891-. évi t.-c. oly értelemben, hogy a fordulós gazdálkodásról a szabadgazdálkodásra való áttérés megnehezittessék s a fordulósgazdálkodásra való visszatérés pedig lehetővé tétessek. E célból legcélszerűbb és legnépszerűbb eszköznek lartom az újra tagosítások lehetővé télelét és megkönnyítését. Ez uton ki lehet elégíteni ugy a szabadgazdálkodás hiveit, valamint lehetővé tehetjük a legkisebb birtokosoknak a fordulós gazdálkodás mellett való megmaradást, vagy az arra leendő visszatérést. Az erdőtörvény módosításával lehetővé kellene tenni a felnőtt erdőkben való legeltetést, valamint ügyelni kellene arra is, hogy a havasi legelt- fés a vadászterületek tilalalma révén miniszteri engedély melleit se legyen korlátozható. Ezek foganatosítása az ország marhaállományát 10 év alatt biztosan megkétszerezné s annyira leszállítaná a hus árát, hogy annak élvezetét a szegény ember is megengedhetné magának. Ugy látom különben, hogy e kérdéssel ma már nemcsak mi gazdák, hanem a törvényhatóságok ts a tőrvényhozás elismert tényezői is foglalkoznak. Jól leszik. Mert addig nincs boldogság, míg ez áldott földnek népe a hust csak híréből ismeri. Kállay András. A magyar ipar fejlesztés. E fontos kérdéssel sokan, sokszor foglalkoztak már. A sokak közt én is elmondtam véleményemet. Erre a választ most kaptam meg ugy, hogy a kik bizonyos irányban fejleszteni akarják iparunkat, ennek keresztülvitelénél való közreműködésre felhívtak. Készséggel állok szolgálatára azoknak, akik a magyar ipar fejlesztését célozzák. Ebben látom nemzeti haladásunk, fejlődésünk egyik nagyon fontos biztositékát. Egy állam sem emelkedhet, nem haladhat, ha túlsúlyban földmivelö marad. Igv hivatása nem más, csak az. hogy az ipari és kereskedő állam provinciája legyen. Másrészt a fejlődéshez nem elég az, ha az ipar és kereskedelem átugrásával, annak mellőzésével a szellemi téren túltermelés van. Ez ugy szellemi, mint ipari s gazdasági téren visszás és kedvezőtlen állapotokat szül. Ezt látjuk ma náJlunk. Igyekeznünk kell azért, hogy az iparvédelmi jelszavak ne csak diszként szerepeljenek, hanem hogy iparunk fejlődjék, izmosodjék és ne kelljen azt hallanunk a kereskedőtől, hogy ő szívesen tart magyar gyártmányú cikket, de nagyon kevés van és a mi van, az vám nélkül is nagyobbára drágább igen sokszor gyengébb minőség mellett is, mint az idegen áru. Erre első feltétel az, hogy minél több gyárai állítsunk, szakképzett iparosokat neveljünk s gondoskodjunk rólla, hogy a munkásnak megfelelő munka és önérzetüket helyesen irányító társadalmi elismerés, állás biztosittassék. Biztosan tudom, hogy nemzeti kormányunk ez irányban a legmesszebb menő áldozatokra kész. De elvégre nem lehet és nem szabad mindent az államtól várni. Neveljünk mi adóalanyokat, teremtsünk adótárgyakat, akkor az állam is többet áldozhat, de akkor már nem fogunk mindent tőlle várni, a mi az állapotok javult voltát igazolandja. Szakértők közreműködésével Nyíregyházán részvénytársasági alapon n'oi kézimunka-gyár felállításának terve vetidött fel. E gyárban bent foglalkozást nyernének az ipar és polgári leányiskolából kikerülő növendékek, a kik kézimunka képesítésüket ezidőszerint érvényesíteni tér és összeköttetés hijján nem tudják. Másrészről a gyáron kívül sok uri asszony, vagy uri leány kiadott kézimunka készítéssel szép összeget szerezhet. A munka nem szégyen! Tudom, van nem 1—2, de ;!0—40 hivatalnokné, sőt több és sok uri leány, aki szívesen kézimunkál, és gyönyörűen is dolgozik. És mind e munkaerő parlagon hever és e mellett mi kapjuk külföldről a silány tákolmányokat drága pénzért, a helyett, hogy a képzett, ügyes és dolgozni tudó nők munkásságát felhasználva, mi adnánk a külföldnek olyan árut, a melyik e téren is igazolná, hogy a magyar nemzet életképes, a többi kultur nemzetekkel nem csak kibírja a versenyt, de azokat le is tudja győzni. Kézimunkával díszítjük asztalunkat, szekrényeinket, szobánk falát, padlóját stb. stb. kézimunkált tárgygyal lepi meg a férj a feleségét, leány a szüleit, majd a vőlegényét, pedig még kézimunka iparunk nincs is, mert ki-ki magának csinál, a mihez megveszi a külföldön készült fél. vagy negyed munkában levő megkezdett darabot annyiért, a mennyiért, ha belföldi gyárban készül, a teljesen kész cikk is adható, sőt olcsóbban, igy annak a munkának, a mit ma otthon csinál a nő, gazdasági értéke nincs, sőt nagyon csekély az értéke annak is, a mit teljesen maga készít, mert ahhoz az anyagokat kicsibe, negyed, vagy ötöd kézből vásárolva oly drágán kapja, amennyiéri az anyagot a közvetlen forrásból beszerző gyár csaknem a kész munkát adhatja. Igy a nők mai kézimunkálásának gazdasági jelentősége nincs, de az lessz akkor, ha munkásságát gyárilag érvényesiti. Nagy jelentőségű dolog, hogy a nő munkájával produkáljon, igy a nemzet vagyona gyarapításához könnyű kézimunkálásával hozzájáruljon. Sokat lehetne erről beszélni. Ezúttal csak azt hangsúlyozom, hogy a magyar kézmű ipar fellendítése, a nőikéz munkájának értékesítése, a parlagon heverő munkaerők felhasználása fontos társadalmi és gazdasági érdek s kérem a közönségnek a létesítendő gyár iránt érdeklődését. Nyiregyháza, 1907. ápril 19-én. Dr. Kovács Miklós. A társadalmi béke. A tavasz, a mely máskor ezer, meg ezer uj remény ébresztője, az idén leverő, csaknem vigasztalan jelenségeket hoz felszínre közgazdasági életünk terén. Aggodalmas, borús érzésekkjei nézünk a jövendőbe és keressük a fonalat, a mely a zavaros viszonyok krzüla világossági oz vezet. Nem a sivár kiegyezési viszály idézte fel közgazdasági életünk abnormis jelenségei! ; bájos Schubert-dalt énekelt. A koronás asszony elragadtatva figyelt rá. De egyszerre az egyik udvarhölgy halkan szólt: — Ö felsége a király kéreti felségedet. — Vissza fogok jönni mindjárt, ne zavartassák magukat — mondta a királyné. És mi ugy éreztük, hog^ történelmi pillanatokat élünk most át. . . . Hírnök érkezett a palotába, a ki a határszélről rémhíreket hozott . . . Ugyanekkor az uj minisztérium az eskiit tette le a trónteremben. És a király a királynét kérette, hogy bem utassa neki az uj kabinetet. Mme Bengesco pedig üdebent magyarázta: — Bizony. A ki csak 20 márkát (leit vagy koronát) küld is a „Vatra Lumánoasa"-hoz, annak a királyné saját arcképével ellátott levelezőlapot tesz postára egypár köszönősorral, vagy egy sajátkezüleg irott emlékverssel. A husz márkánál magasabb pénzküldeniényeket aláírással ellátott kabinetképpel, azüstmedállal, vagy művészi kivitelű díszoklevéllel jutalmazza. Érdekesen beszélt azután még sok mindenről. De mi mindnyájan csak az ajtót testük, a honnan a királynénak kellett volna jönnie. Ü pedig egyre késett. Megnéztem az órát: fél. kilenc volt. Két és fél órát töltöttünk itt, a királyi palotában. Roswadovskiné meg is jegyezte: — Meglátod, hogy a felséges asszony nem fog visszajönni. A királynak ssüksége vaui reá. O reá mindig szükség van. Csakugyan ugy is volt. A lákáj jelentette, hogy a király rosszul érzi magát s a felséges asszony mellette marad. Mellette. Idegen, távoli orsságban. Segitő társául annak, a kit mellé rendelt az Isten, hogy millióknak sorsa felett lehessen: uriiö . . . .Lónyay S&udorné. És a zene szól tovább. Panaszosan, fel-felzokogva. Behunytam a szememet. Én is visszaszálltam a múltba . . . De ha felnéztem, Ayvosovsky nagy vásznát láttam magam előtt: egy rettenetesen háborgó szennyes tengert, felhőktől borított vigasztalan eget. és egy sülyedő hajót, melynek csak felső árboca látszik s az árbocba kapaszkodva görcsös ragaszkodással, a morajló viz és haragvó ég között, kis gyermekét karjában tartva egy férfi. Nem tudom, milyen nevet adott a festő e képének, de jobban, igazabban nem lehetett volna szimbolizálni a kétségbeesést. A szürke mennybolt és a sötét tenger, a széltől megtépett, gyermekéért küzdő ember, itt a hullámsír fölött, olyan mélységes szomorúságot támasztott a szivemben, hogy alig tudtam viszszatartani a könyeimet. De a zene elhallgatott s a koronás asszony újra szólt : — Olyan szívesen emlékszem vissza Magyarországra. Nagyon kedvesen fogadtak, mikor oda jöttem. Lássa, keserves időben kereste fel a mi országunkat. A király egész éjszaka nem tudott aludni a rossz hírek miatt. Egyre olvasnom kellett neki. Monoton hangon, egyfolytában. El is halasztottam ezt az audition musicale-t, de aztán még sem vitt rá a szivem. Újra kiküldettem a meghívókat. Hiszen ugy tudom, már holnap elutazik. — Udvarhölgyem, Bengesco úrnő ugy mondta. Én meg csak néztem rá, megküvölve. Nem a királyné állt előttem, a hatalmas, hanem gyermekálmaim hősnője, a „Tábori Posta", az első, titokban elolvasott regény szerzője, Carmen Sylva. Senkinek a világon nem mond annyit ez a név, mint nekem. Hozzá van fonódva ifjúságom és az első ábrándok sejtelmes, édes tündérszaka. Csak néhányan voltunk meghiva a palotába. — Sturdza hercegné, az uj miniszterelnökné, CantacuseneBratiano hercegné, (a belügyminiszter nővére, s leánya annak a Bratianonak, a ki a királyt annak idején Orsovától Romániába hozta), Roswadovski Thaddeus, a mi követségi attachénk s egyúttal Bukarest legnépszerűbb embere, Boswadovski-Komorovski grófné, Catargi ur. a férjem és én. Azonkívül a királyné udvartartása és a szereplő művészek: Enesco, Slezák, Stransky Anna, hegedümüvésznö, a kit leánynevén itt Pesten is jól ösmerünk. A többi román nevet nem sikerült megjegyeznem. Mme Bengesco, a világ legbájosabb teremtéseinek egyike, teával Irináit bennünket a szünetekben. A Grandé Maitresse de la Cour, MauTojen asszony, nagy gyakorlottsággal mutatta be a hölgyeket egymásnak. Szinte csodáltam, hogyan tudja olyan jól megjegyezni a neveket. Mme Poenaru udvarhölgy pedig lekötelező szívességgel tájékoztatott bennünket a román művészek felöl. Majd áttért a királyné „Vatra Luminoasa"-jának magyarázására. Elmondta, hogy azilumot építtetett a vakok számára, nemcsak a romániai szerencsétlenek, hanem az egész Európa világtalanjainak részére. Egyik sem log hiába kopogtatni a .,Világító Tűzhely" ajtaján. Igen, egy egész „világtalanok városa" fog felépülni lassan, — mondta a királyné — egy város, a melyben a vakok megtanulnak foglalatoskodni, hogy ne érezzék a rettenetes örök sötétség lelket ölő magánosságát. Megfogjuk nyitni előttük a művészetek szent berkeit, megtanítjuk őket megérteni a zenét, gyönyörködni benne, megszeretni azt. Azok pedig, a kiknek a tudományok művelésére van hajlamuk, megtalálják majd a vezetőjüket ... És minden lecsekélyebb adomány, — mondja meg ezt szép hazájában. Magyarországban is! — a mit Bukarestbe küldenek a , Vatra Luminoasa" címére, Boulevard Carol 31. szánt alá, a világosságot jelenti egy-egy vak számára. Elhallgatott. Slezák lépett a pódiumra s néhány