Nyírvidék, 1906 (27. évfolyam, 27-52. szám)
1906-08-05 / 31. szám
0. R V I D £ K 31-ik szám. 3 módja van rá elég. - Egy másik helyen a cikk tisztára akarja mosni a jobboldaliakat az önérdek-keresés vádjától; megteleltem ugyan én erre már az előbbi cikkemben, de mint érdekes adatot még ide biggyesztem, hogy ugyanakkor egy másik előkelő jobboldali polgártárs érdektelenségének bizonyságául azzal hozakodik elő, hogy hiszen pedig akkor a szomszédjának a nyilasához, melyre vágyik, maga is olcsóbban jutna hozzá ... — Aztán meg hogy a zsidókérdést is még egyszer sorra kerítsük: az egyik jóakaratú polgártárs a mult cikkemből kifolyólag azzal vádolt meg. hogy hízelegni akartam a zsidóknak — ugyan kérem: láttak-e már olyan embert a föld hátán, akinek én hízelegtem 1 Ha láttak, hozzák csak ide : hadd tömjük ki valami ritkaságok múzeuma számára. Eme rostám alá került cikk pedig azt fogja rám, hogy antiszemitisztikus tendenciákkal vádolom meg a várost; az ugyan ingyen sem fordult meg akkor az eszemben, de való igaz, hogy nem árt figyelmébe ajánlani egyik-másik polgártársunknak, hogy az antiszemitizmus és a nemes humanizmus olyan közel vannak egymáshoz, mint például — Makó s Jeruzsálem ... — Az is ott van egy helyütt, hogy 14 —16 évvel ezelőtt senki sem bizakodott komolyan abban, hogy majdan vasút visz ki a Sóstóra, és így nagy a különbség akkor és most között: ejnye hogy már megint a tollam hegyére furakodik az a körülmény, hogy az az emiitettem másik polgártárs ezelőtt 14 évvel a 40 villatelekkel egyetemben szorgalmazta a villamos vasút kiépítését is; a különbség az akkor és most közt csak az, hogy ami akkor holt bizonyosság volt, az most eleven valóság. De mára elég: szedjük csak immár össze bábjainkat ebben a hiúság vásárában — mondaná a jó Thakeray. Dr. Popini Albert. Önkormányzati Kormánybiztosság! E lap f. évi 26-ik számában K. A. jeggyel ellátva, a felsőszabolcsi tiszaszabályozó lársulat véleményező bizottsági s közgyűléséről egy, a szokásos gyűlési tudósítások chablonjától eltérő tudósítás jelent meg. A tudósító megfogja nekem engedni, hogy tudósításához nemi megjegyzéseket fűzők, amelyekkel mindeddig időelőtti dolognak tartottam előhozakodni. Ténnyé válván azonban már a Vjy Gábor gróf kormánybiztosi kineveztetése, még a korteskedés vádjával sem illethetnek ma már az én autonomista érdektáisaim. Tudósításának befejezése után azt mondja tudósító többek közt: „csak egy a bökkenő, hogy Vay Gábor minden vonatkozásában elvi híve az autonómiának s személyesen érdekelt tagja a társulatnak !" Hát az kétségtelen, hogy Vay Gábor gróf az ő liberális gondolkozásánál, alkotmányos érzületénél fogva, minden önkormányzati intézménynek elvi hive volt mindeiikor. Úgyde a gróffal eg)ütt igen nagy azoknak a száma, kik — különös tekintettel a mi társulali viszonyainkra — a gyakorlatban kivéletesen, de igen helyesen, mint mások annyi sokan a múltban, a jeli n alkalommal eltértek ez elvhez való szigorú ragaszkodástól. háztartásában visznek. A tundrákon például a forró nyári időszak alatt a melegverü állatok tartózkodását egyenesen lehetetlenné teszik és vándorlásra kényszeritik az iramszarvasok csordáit, a farkast, a rókát a rozsomákat, sőt még a madarakat is. Hogy teljes legyen a szúnyog bünlajslromn, ujabban azt is kiderítette lelőle a tudomány, hogy ő a terjesztője a maláriának, a tropusok emi rettegett rémének, a vállóláznak, amely azelőtt nálunk is mindennapos volt és sürún gyötörte némely videkek lakosságát, az egyenlítői tájakon pedig egyike a legszörnyűbb csapásoknak, amely pl. Afrika egyes részeit a tehérbőrü ember elől egyenesen elzárja. A szúnyog csipése alkalmával oltja az ember bőre alá a malária bacillusait. Aki tehát a szúnyog csípés ellen sikerrel védekezni tud, az meg van védve a malária elől is. Ámde ezt könnyebb megmondani, mint megcselekedni. A védekezésnek ez a módja mindig nagyon nehézkes és problematikus marad. A szenvedő emberiség érdekében a tudomány azzal tehet igazán nagyot, ha m^dot talál a szúnyogok kiirtására. Amilyen fantasztikusnak látszik ez a feladat első tekintetre, olyan komolyan foglalkozik vele nem egy férfiú, aki a dolog horderejet bt látja. Nem kevesebbről, mint arról van szó, hogy ez a kis fereg ezidőszeiint egész löldrészeket elzár az emberiség és a polgárosodás elől és kiirtása egyértelmű volna világtörténelmi jelentősegü hódításokkal. A tudománynak szánt ezen nagy feladatot egyelőre a halak, békák s i émely szitakölőnek a vízben élő lárvái igyekszenek teljesíteni. A szúnyog t. i. petéit a vízbe rakja és életenek javarészét, mint álca, a vízben tölti el. A felsorolt állatok ezeknek az álcáknak miriádjait pusztilják el és ezzel legalább azt megakadályozzák, hogy ez a cingár vérszopó ujabb területeket nem hódiihat meg fajának és nem lehetik tűrhetetlenné az életet az összes melegvérű á latoknak. Szilárd Ferencz. * Ennek több oka volt, de ezekre kitérj szkedni ezúttal már felesleges v; Ina. L'gegyszerübb magyarázata az, miszerint benne fekszik az rmberi természetben, hogy egy rosszabb helyzetből ösztönszerűleg vágyakozik a jobb után s viszont a jót nehezen felejti; igy egészen természetes és könnyen megérthető mindazoknak az uraknak álláspontja, kik a legutóbbi 8 évi s a társulalra nézve mindenesetre üdvös sikerekben gazdag kormánybiztosi munkálkodás során, annak a kormánybiztosságnak további fentartását ohajtották. Ehez a 'áborhoz tartozott Vay Gábor grof is, még pedig már abban az időben, amikor meg halvány sejtelme sem lehetett arról, hogy ő rövid néhány hónap múlva e vármegye főispánja s röviddel utánna társulati kormánybiztosunk lehet. És ha a tudósító személyét illetőleg nem tévedek, ezelőtt 8 évvel — magasabb emberi szempontokból kiindulva t. i.: szabadulni a rosszabb helyzetből — tudósító úr is — félretéve önkormányzati elveit — az elégedetlenség zászlóját kibontva, a kormánybiztosi intézmény mellett a legelsők között harcolt,-oly n lelkesültséggel, hogy az a lelkesültség a legnagyobb dicsőséggel vezette győzelemre azt a zászlót, az akkori autonomistákkal szemben. Hála és köszönet érte, hogy igy töitént. Ami a grófnak a társulatnáli érdekeltségi visze nyát illeti, hát lény az, hogy ő itt ártéri birtokos, de az a birtok — az ő vagyoni viszonyait tekintve — számba alig vehető s az érdekeltség elbírálásánál figyelemre sem méltó. Igy fogta azt fel — amint látszik — maga a miniszter is, amely felfogáshoz mindenesetre csak gratulálhatunk őnagyméltóságának, hogy . zultal eltért a paragrafustól. Hej! mert sok kárt csinálnak ám olykorolykor azok a paragrafusokhoz csökönyösen ragaszkodó formalitások ! Hogy a kormánybiztosi fizetést elfogadja e a gróf vagy nem fogadja, vagy hogy egyaltalán mit szándékozik vele tenni: ehez — megvallom — semmi szavam, semmi közöm nincsen, mivel az kizárólag a gróf privát dolga; én p dig arra nem érezhetem magamat feljogosítva, hogy valakinek magán ügyeibe avatkozzam. Bízzuk ezt magára a grófra. Annyi azonban bizonyos, hogy én még fizetés nélküli kormánybiztost nem láttam és nem tartanám indokoltnak ser ki részéről annak a fizetésnek a visszautasítását. Arra az indokolásra nézve, mely a kormánybiztosság ellen annak idejében elhangzott, hogy t. i: annyira rendben vannak mar a társulat ügyei, hogy a kormánybiztosságra semmi szükség, csak az a rövid megjegyzésem van, miként éppen azért kell az a kormánybiztosság, hogy a jövőben is rendben legyenek a társulati ügyek. Hogy a társulati szervek pedig nem működhettek úgy, amint azt tudósító óhajtotta volna, no hát erre csak annyit mondhatok, hogy ebben bizony a társulatnak semmi kára nem volt, azt — azt hiszem — maga a tudósító úr is elismeri. Vegezetül még valamit: Ha — mondom — a tudósító szemelyében nem lévedek, úgy az ő művelt lelke, arany szíve átérzi s az a tiszta világos fő megérti az én ő hozzá intézendő szerény, de jóindulat-szülte kérésemet, hogy t. i.: mivel ma már különben is egy bevégzett ténnyel állunk szemben, amely tény körülmény — hiszem és vallom — a megkezdett nyomon a haladás, fejlődés, az anyagi boldogulás utján tovább-tovább fog vezetni bennünket: levonva a múltból a tanulságokat, munkáljuk tovább békében együtt közős erővel, akarattal a társulat s általa a magunk javát, s kerüljünk minden olyan disharmonikus hangot, mely a szívekbe keserüseget s a társulatban mint testületben az egyenetlenseg magvát hinthetné e 1. Béke velünk! A Tükördarabok az emberismeret világából. Még napjainkban is igen gyakran halljuk azt a megjegyzest, hogy egeszen mas a theoria mint a praxis és még mindig sokan vannak, kik egész határozottsággal azt állítják, hogy a gyakorlat sokszor messze elmaral az elmélet teteleitől. De ilyet csak tudáitos, önhitt, de keves olvasottsaggal s talán még kevesebb valódi tudással biró fegytlmezetien, tehát rendszertelen gondolkozású emberek állithatnak, mert ha rendszeresen gondolkoznának, akkor tudniok kellene, hogyha valóhű felfogasból fejlesztett hibátlan következtetés alapján allapittatik meg valaminek a theoriaja, akkor ennek tárgyilag megfelelő valósága csalhatatlanul éppen olyan azonossagot feltételez, mint például, ha valamely nehezebb tárgyat a levegőbe felhajítunk, az egyszer úgy, mint másszor, visszaesik onnan, — mert az ok és okozat egymáshoz való alapjában és természetes viszonyában változandoság teljes lehetetlenség, mivel a keltő közötti viszony egyedül csak idő, hely es körülmények szerint lehet változásnak alávetve. Abból, hogy az emberek sokszor hamis tantételeket vagyis elméleteket állítanak fel, melyestül a valóság messze visszamarad; egyedül csak az következlethelő teljes bizonyossággal, hogy a theoria hamis, valótlan feltevésen épült fel, nem pedig az, hogy az elmeiét a gyakorlati valósaggal nem mindenkor egyezik. Az ilyen tudákos emberek elméleti képzettséggel nem bírnak, tehát kizárólag csak saját egyéni tapasztalatukból indulnak ki s mindent hátul, vagyis a praxison kezdenek; a Iheoriaval is foglalkozókat gúnnyal tmlegetik s elfogultságukban nem gondolják meg. hogy épen ezen ludatlanságuk következtében ők maguk a haladó kom k elmaradott, vizözön előtti példányai, kikre méltó gúnnyal vagy szánalommal tek.nt az ujabb kor modern nemzedéke. A legújabb kor nemzedékének, vagy akár egyes egyéne nek felfogása, érzelmei, tisz.tultabb vagy változott felfogása, világrahozott egyes eszméi, keletkezett szükségletei, érdeke stb. stb., éppen ugy megszülik az ezen eszméknek megfelelő kifejezéseket, mint a hogy a feldobott kőnek le kell esnie, vagy mint az okot az oko/alnik kell követnie, vagy mint a szükség találekonynyá teszi az embert; miből világos, hogy a mi az emberben határozott alakban eszmévé, érzeienimé, a szükség kívánalmává valóban kifejlődött, annak mi szavakban es alkalomadtán cselekedetekben is tudunk kifejezést adni, — mert ha nem, akkor nem is birunk meg azon eszmének határozottan körvonalozott, tehát világos fogalmival, átérezni pedig még kevesbbe tudjuk, — s ha mind ímellett mégis azt kepzeljük, vagy hisszük, ho t ;y tudjuk, akkor az nem más, mint a puszta sejtelem. És itt eljutottunk azon ponthoz, melynél az emberek legnagyo b részének elméje megfeneklik, t. i. az ilyen ember értelmi felfogása még annyira korlátolt, hogy a s--jtemek homályos légköréből még nem bir kibontakozni. Ilyen sejtelmek hona az egész emberiségre nezve a lelek halhatatlansága, az örök elet, a sors, egyes felekezeteknél a pnedestinació, a lélekvándorlás, sőt végeredményében még az „Istenség* fogalma is, szóval minden mi a „vallás, a hit" élet mystikus szférájába tartozik. A/, i ppen nem mindegy, ha csak tudunk valamiről, vagy pedig ha azt a valamit benső lermészeteben is teljesen, a legparányibb résziéiig áttekintve felismerjük. E két megismerés közt ég és föld a különbség; és az emberek legtöbbnyire mégis megelégszenek azzal, ha valamiről csak felületes tudomásuk van, minek aztan természetes következménye, hogy ezen tudomásuk fogyatékosságairól is csak felületes, tehát Iliányos fogalommal birnak: igy aztán még csak a sejtelem ködeben mozgó hiányos és homályos eszmekörükből a világosságra kivezető utat nem tudják, nem képesek megtalalni. Sok ember beszédközbeu igen gyakran .izét* mond valamely meghatározott tárgy vagy dolog helyett. Ezen „izéhez" hasonló némelyek fogalma, midőn ez oly érthetetlen homályban aditik elő, hogy annak határozott körvonalai ki nem domborodnak, kifejezést nem nyernek. A konkrét gondolkozás mindkettőnél nem egyéb mint „izé" — legjobb esetben pedig valami analogiaféle, melyből a való s az igaz hiányzik. A kinek beszedje és irálya zavart, arró 1 joggal feltehetjüs, hogy eszmei sem tiszták, hogy azok összefüggése rendetlen, hiányos, hézagos. A francia azt tartja, hogy a „stylus az ember", — és ez igaz. Kinek öt érzéke és szellemi érzékisége jól ki van fejlődve, az öt perc alatt többet tanul valamely felmerült tüneményből, vagy előadásból, mint más, fejletlen elmeéllel biró ember egy év alatt. Például egy botanikusnak egy növényszálon, mit egy nem botanikussal együtt és egy időben vizsgál, ugyanazon idő alatt sokkal több oldalú észrevétele van, mint a másiknak; éppen ugy egy kellően képzett és világos átlátással biro ember, eleven eszének éles elmeélével es tágabb látkörével a villám cikázásaként egy pillanat alatt körülfulji a tárgy vagy kérdés minden oldalat, tehát valamely adott esetben áttekintese, a dolog sulyponijat azonnal felismerő eszrevétele, s >kkal egészségesebb es több oldalú, mint a hiányos és felületes képességű szetnleiőé. A szenilelődesben gyakorlott éles elme fölénye az, hogy képes ismert embertársának, környezetének lelkületét, gondolkodás módját gyorsan áttekinteni. Az ilyen elmeéllel biró ember legelőször is a felmerülő lárgyak, dolgok, eszmék súlypontját keresi ki gyors szemekkel s azuian vizsgalja annak részletes horderejet, jelentős 'get. Meg mulatságaiban, szórakozásaiban, humorában is mélyebb jelentőségű észrevételt ket keres anélkül, hogy iskolamesterkedne 1:, sőt élceiben is melyebb értelem rejlik, mert e'ruejenei otthonos játsziságával, könnyüségével, gazdag emlekezetének szellemszikráival fűszerezi azokat, mely tulajdonságainál fogva a szellemdús embert a társas körökben csakhamar fellehet ismerni. Különös játéka a végzetnek, hogy a nagyobb szellemi erő birtokában levő ember, ereje érzeteben rendesen hanyagabb, vagy legalább több kényelmet es rendellenességet enged meg magának, mint más, ki ezen erőt magában nem érzi. Ali ez az iskolás gyermektől fel az állam férfiúig. Akik nagy szellemi erőt éreznek magukban, olykor hanyagok, tétlenek, de a határozó pillanatban bámulatos erőt fejtenek ki, mit rendesen szokatlan siker koronáz, dacára, hogy előbb ezen siker eszközeinek megszerzésevei nem igen lörődtek. Ezeknek ellentétesei a pedáns, rendtartó, munkás szorgalmú emberek, kiknek minden ereje és tehetsege csupán a rendszerben és fáradhallan szorgalomban rejlik. Az egyik embernel az ész, az értelem meggyőződése, a másiknál a szív, a ni íy érzelmek, — a haimadiknál az érzékiség, állatiság uralkodik: ezért oly tarka a világ s elteiők a szokások, valamint a gondolkozás módja. Ha minden embernel ki volna fejlődve az értelem lisztasaga, sokkal boldogabbak volnának az emberek, mert jobban megtudnak egymást ér eni, tehát méltányosabbak is lennenek egymás iránt. Ámbár az emberek kedelyvilágát, sőt szellemi eletet is nagyon befolyásolja az élelmód, mert mig például a borivóknál ingerlékeny az idegzet, az érzemény elenk, a kepzelet heves, az értelem kö.inyü felfogású, a szenvedelyek észfeletii uralkodasa gyakoii, addig a vizivoknál higgadtabb a ver, a kedely ni laságra hajlandó, az ertelem világos, az itelet és következtetes óvakodó, méltányló. Feltehetjük az olyan emberről, ki folytonosan vidám, mérsékelt jo kedvű, de józan életű, hogy szivében semminemű gonoszság, rosszakarat, vagy ezekre való hajlam sem lakik; mert a kinek szivében, lelkében, a rosszakarat, vagy gonoszságnak csak némi árnyalata is megfészkelte magat, ott a lélek nyugodtsága nem bhet zavartalan, ott a vidámság csak köpönyeg és erőszakosan alkalmazott balzsam az erkölcsi sebek eltakarására.
