Nyírvidék, 1906 (27. évfolyam, 27-52. szám)

1906-07-15 / 28. szám

23. 1906. julius 15. NYIRVIDÉK 28-ik szám. madja inog, lianem rabló jelleméhez hiven a szorgalmas hangyák tehetetlen bábjait húzza nyársra s kéjelegve lakmároz. De hirtelen megmozdul a hátlapján ezüstös mo­hával boritolt hárslevél, tenyérnyi fényt bocsát a barna árnyékra, eg fuvallatszerü prr és egy kettős csitcsorr, s a kis ékény meglakolt a hangyalojásért, mert a füle­müle kivégzi a leghasznosabb s talán legszebb rovart. Csak éppen kivégzi, morf a hullat fel nem hasz­nálva, mintegy kárpótlásul a földre ejli a hangyáknak. Estefelé tért haza az érdiből s a kis kánt iri lakban édes anyja bizonyosan olyan étellel várta, amit tud, hosry szereteti, hogy addig is inig ki kell lépnie fióknak az élet küzdelmébe, legyen jó étele, jó itala, jó fekvése a gyöngéd szerelő szülők közelében. M lyen öröm is lesz, ha állást is kap a fia. Addig segit atyjának a jó öregnek. S karácsony tájban meglett az állása Nagy volt az öröm a kántori háznál az 1874. karácsony előtti hid"g decemberi napon. Búcsúztató volt ez, mielőtt Károly elmenne állását elfoglal i Károly többet mutatott 17 évesnél, bajuszát már pödörgethette, a szakála is mutatkozni kezdett. Szép erőteljps fiu volt. Egy délután vagyonos polgár állitotott be a kántori lakba, kis ajándékot hozva a kántoréknak. Jó bortermés volt, s mi természetesebb, minthogy a kántor megkínálta vendégét. A poharazásnál atyja felszólítására részt vett Károly is, bp.r semmiféle szeszes italnak nem volt barátja. A polgár, Egyedi Samu, később felkérte az „ilju urat", Károlyt, hogy menjen ki vele az ő szőlőjébe, bogy az ő borát is megízleljék. Károly szabadkozott do később beleegyezett. Elmentek az Egyedi lakására, ahol ez felvette a pincekulcsot s vállára akasztotta fegyverét is. Folytatjuk. Piaczi árak. Nyíregyháza, 1900. jnlins líd 14 én. A nylregyhAüi terménycsarnoknál baÍF>ey*Rn termény 4r'ii, Buza Rozs Árpa Zab Tengeri 50 kgram 50 , 5" . 50 . 50 . Szesz literenkint 38. 7.65-töl 6-50-től G-20-tól 5.50-től G.50-től fillér adóval 7.70-ig. G'55-ig. 6.25-ig. 5'55-ig. 6.55-ig. I kor. 42 fillér. Felelős szerkesztő: INCZÉDY LAJOS. Kiadó tulajdonos: JÓBA ELEK. Nyilt-tér*) már leszállított árban kaphatók EISLER KAROLY, cipő, női és férfi, rövid, divatáru üzletében 3—52—17 Nyíregyházán. Nyíregyháza, Körte-utca 13. szám alatt levő épület, mely áll 3 szoba, két pék sütő-szoba kemencével, ka­mara stb. épületekkel szabad kézből ELADÓI Megtudhatni 470-1-2 Kovács Ferenc pék-mesternél. Személy hitel! Kezes és kezes nélkül katonatisztek-, papok-, lelkészek-, udvari-, állami-, megyei- és magántisztviselők, tanítók. kereskedők, iparosok, nyugdíjjogosult hölgyek, kereskedelmi alkalmazottak és magánosoknak V-i —25 évig terjedő időre heti, liavi, Vi—Va és egész évi tőkekamat törlesztéssel! Különlegesség: A paris—bécsi enr/uetté értelmében tőkésítjük a jövedelmet. 4%! 4 %>! Jelzálog liitel! 300 koronától feljebb I. 4%>! 47u! és III. helyre füldek, városi- és vidéki házak, nyaralók, gyárak, fürdő épületek, malmuk, ásványvíz és egyéb források és kőbányákra, a becsérték '• i részéig. Építési hitel! épitésfélben levő ingatlanokra 2—3 részletben, oly arányban amily arányban az építkezés előre haladt! Bank- és magánadósságok konvertálása! Váltó- és tárcahitel! Visszleszámitolás és váltiicsere keres­kedőknek ! Készítünk tervezeteket különféle újonnan alapítandó válla­latokról, valamint financirozzuk is ezeket. Elvállalunk technikai és geológiai véleményezéseket hiteles szakértők által; foglalkozunk fennálló vállalatok részvénytársasággá való átalakításával. Előnyösen! Szolid alapon és gyorsan eszközöljük mindezen fenti műveletek elsőrangú belföldi és páris-londoni intézetek által. Elsőrendű ajánlatok! Kérjen prospectust I Válaszbélyeg mellékleudő I meller Lv. egyed, BUDAPEST, 404-15-1 V., KOHÁItY-t'TCA 19/B. Orosi szőlő Í Fl r r első kapu másfél nyilas, nagyobb részt csemege szőlő, terméssel együtt 1000 forintért elad ó. Értekezhetni KÍSS Károlynál Tisza lükön, a postán, Ugyancsak nálla jó minőségű tégla kapható kis- és nagymennyiségben. 465—1 — 4 *) É rovat alatt közlőitekért nem vállal felelőséget a szerk. 1730-190G. tk. sz. Árverési hirdetmény. Miután az 1379/906. tk. sz. a. kell árverési hir­delmény > llen a végrehajtást szenvedő és társa állal beadott f. Ifolyamodást a debreceni kir. itélő tábla 209^/ad. P sz. végzéssel elulasitotta, ezen jogerős árverési hir­detmény alapján a liszalöki kir. járásbíróság, mint Ikví hatóság lözbirré leszi, hogy özv. Schlesinger Sámuelné sz. Friedmann Mari miskolci lakosnak, Gerő (Guldslein) Áimin gyömörői lakos ellen 1136 kor. s jár. behajtása ir;.nti végrehajtási ügyében a nyíregyházi kir. törvény­szék és ezen kir. jbiróság letüleién fekvő, a tiszadadii 154. sz. Ijkvben A. I. ti. sor 17f./b. hrsz. alatt lelvelt ház, udvar és kei'bői álló inpóságok a Gerő (Goldstein) Ármin hányada 1395 kor. 50 fillér becsért! kben, továbbá a tiszadadai 6oO. sz tjkvbin A. + '2. sor 1294—5. hrsz. a. felvett közlegelő illetőség az 1881. LX. t -e. 156. § a) ponlja alapján egészben 33 kor. becsériékben az 1906. évi augusztus lió 16. napján délelőtt IOV2 órakor Tiszadada községházánál megtartandó nyil­vános árverésen a becsáron alul is elfognak adatni. Az árverési feltételek kö\etkezőleg állapillatnak meg: 1. Kikiáltási ár a fentebb kitelt becsár. 2. Banompénzül a becsár 10%-a kiküldött kezéhez készpénzben vagy óvadék képes értékpapírokban leteendő. 3. A vételár két egyenlő részletben és pedig az I-ső részlet az árverés jogerőre emelkedésétől 30 nap, a ll-ik részlet ugyanazon naptól 45 nap alatt lesz ese­dékes 5% kamatokkal együtt ezen bírósághoz címzett leteti kérvény mellett a tiszalöki kir. adóhivatalnál lefi­zetendő. A bánompénz az utolsó részletbe tudatik be. Az árverési feltételek a hivatalos órák alatt a tkvi hatóság irattárában, továbbá Tiszadada, Tiszadob, Tisza lök, Tiszabüd, Taktakenéz községek elöljáróságánál is megtekinthetők. Tiszalök, 1906. junius 8-án. A kir. járásbíróság, mint tkvi hatóság 462—1 — 1 Nyikos, kir. járásbiró. A Bécsi Biztosítási Társaság szabolcsmegyei főügynöksége társat keres, ki különösen az üzlet fejlesztésével fog­lalkozna. — Bővebbet a „Júlia" gőzmalom r. t. irodájában. 471—1—2 Árlejtést Hirdet**é»y* A thassi ev. ref. egyház lelkészlakását 4—5000 kor. költséggel újjá építeni i Ihaiározvan, felhívatnak a vállal­kozók, hogy folyó lió 22-én. vasárnap délután 2 órakor az iskolatermében tartandó versenytárgya­láson személyesen megjelenni szíveskedjenek. A terv és kóltségvelés a lelkészi hivatalban meg­tekinthető. Az ajánlalok felett az egyháztanács fog dönleni. 469 — 1 — 1 Ref. egyház elöljárósága " TÜDŐBAJOSOKNAK | és mindenkinek, aki köhög, rekedt, el nyál k ásod ott; étvágytalan w és testsúlyban fogyást észlel, megbecsülhetetlen szolgálatokat rw tesz a ffl Halápi-féle harsfamézszörp. Sokszor az ártatlannak látszó gyönge köhécselés előjele a vé- g| szes tüdőbajnak. '.á Senki se várja meg a baj beköszöntését, hanem fojtsa el j csirjábSB, akinél pedig már beállott, pusztítsa el a í, HALÁPI-FÉLE HÁHSFAMÉZSZÖRP l fe állal, mely biztos hatású mellfájás, köhögés, tüdőhurut- meg- > liülós slb, betegségeknél Mintaüveg 3 kor., nagy üveg 5 kor. ^ í,2 Kézsziti az (ff 6 8 s íi) ijf * Budapest, Józscf-körut (>4. Főraktár Nyíregyházán, Korányi Imre gyógy­szerárában. 404—3—10 Ügyes tanuló leányok azonnali fize­tés mellett az „Első nyíregyházi ha­risnya kötődében" felvétetnek. Körte­lltCZa S. SZ. 433—10—3 11488/1906. szám. Építési árlejtési hirdeliiiéiiy. A Nagykállóban felállítandó uj dohánybeváltó hi­vatal épilkezésére. Építendő: egy hivalalház, három szabványraklár, egy melléképület, munkásárnyékszék, kút, kerítés és kocsiul. E.őirányzott ö?szköltsé»: 211,985 kor. 24 fillér. Befejezési hatáiidő: 190G. évi október 30. Ajanlaltevők ajanlataikban igazolni, illetve kijelen­teni tartoznak: 1. hogy az épitőmesterség gyakorlására képesítve vannak; 2. erkölcsi tekintetben kifogástalanok; 3. az epitéshez kizárólag belföldi gyártású és szár­mazású anyagokat fognak felhasználni; 4. az itteni határozmányokat, általános és részletes feltételeket ismerik és elfogadják. Bánatpénzül 10,600 korona készpénzben, vagy állami letétre alkalmas értékpapírokban valamely állampénztár­nál (kir. adóhivatalnál) teendő le; az erről szóló letét­jegy az. ajánlathoz csatolandó. Az öntött vasoszlopok és hengerelt vastartók külön fognak beszereztetni, ennélfogva ezekre ajánlat nem ti endő Az ivenkint 1 koronás bélyeggel ellátott magyar nyelvű ajánlatok lepecsételve s igy címezve : ,Ajánlat a nagykállói dohánybevalló hivatal építkezésére" folyó évi julius hó 23-án délelőtt 10 óráis — a mikor a nyil­vános versenytárgyalás meg fog tartatni, — alulírott igazgatóság segédhivatalába (II., Iskola-utca 13.) nyúj­tandók be. Fentiektől eltérő, vagy elkésett, vagy táviratilag teli, letéljegy nélkü 1; vagy letétjegy helyett készpénzzel érkező ajánlatok, vagy pótajánlatok figyelembe nem vétetnek. A műszaki müvelet ezen központi igazgatóságnál, a feltételek, határozmányolc itt és a nyíregyházi dohány­beváltó felügyelőségnél megtekinthetők. Előméret-költségvetés e központi igazgatóság segéd­hivatalban és a nyíregyházi dohánybeváltó felügyelő­ségnél egy koronáéit szerezhető. Budapest, 190G. évi julius hó 3. M. kir. dohányjövedéki központi igazgatóság. Utánnyomás nem dijaztalik. 467—1—1 4996/1906. tk. sz. Árverési hirdetmény kivonat. A nyíregyházi kir. tszék, mint tkvi hatóság közhírré leszi, hogy a Nyíregyházi Takarékpénztár Egyesület vegrehajtatónak ifj. Belteczky Mihályné szül. Virág Erzsé­bet, de mint a Virág Ferencz meghatalmazottja, Gráczik Veron férj. Tóth Endréné, Gráczik Helén férj. Katona Gyuláné, Gráczik Anna, de mint a Gráczik Jusztina örökösei és Dr. Propper Dezső ügyvéd, mint a Gráczik Jusztina ismeretlen örökösei ügygondnoka végrehajtást szenvedettek ellen, 600 korona tőke, ennek 1904. évi október ho 17-ik napjától folyó 7% kamatai 10G kor. 64 fillér eddigi és 17 kor 60 fillérben ezennel megálla­pított jelenlegi költség, továbbá a Wirtschafter Ármin nyíregyházi bej. czég csatlakozott végrehajtatónak 176 kor. 40 fillér tőke, annak 1903. évi augusztus 29-IŐI folyó 5°/o kamatai, 100 kor. 05 fillér eddigi költség és a még felmerülendő költségek behajtása iránt folyó végrehajtási ügyben, az ezen kir. törvényszék területén fekvő nyíregyházi 2625 sz. betétben 3359. 1/6. hrsz. a. foglalt s a Virág Ferencz és neje Gráczik Jusztina tulaj­donokul bejegyzett ház és udvarból álló ingatlanság 1200 kor. becsértekben az 1906 évi augusztus hó 1-én d. e. 10 ólakor ezen kir. tszék árverelő helyiségében meg­tartandó nyilvános árverésen becsáron alul is elfog adatni. Az árverési feltételek a következőleg állapillalnak meg : 1. Kikiáltási ár fentebb kilelt becsár. 2. Bánompénzül a becsár lO°/o a. Nyíregyházán, a kir. tszék, mint tkvi hatóságnál 1906. évi május hó G-án. 46-<—1 —I Borbély, kir. tsz> ki biró. Apró Hirdetések felvétetnek kiadó-hivatalunkban iskola­utcza 8-dik szám, továbbá Jakobovits Fanny kisaBs*ony dohány tőzsdéjében. Kis hirdetés után Ingyen lapot nem adunk. APRO HIRDETESEK Apró Hirdetések felvétet! ek kiadó-hivutalnnkban iskola utcza 8-dik szám, lovábi á Jakobovits Fannykisasszon) dohánytózsuéj ében. ötven szón (elül a lapot fél irón adjak. Apró Hirdetések egyszeri köziéle 10 szóig 40 fillér, mind n további szó 4 fillér. Az elsó és vastag betűvel szedett iza»ak kétszeresen számittatnrk. Hirdetések posU ntján is beküldhetik, a közlési díj készpénz vagy levélbélyegekbeu melléklendő. Minden hirdetésről » kiadóhivatal ingyen ad felvilágosítást. Levélbeli felvilágosítás csak a hirdetés • válaszbélyeg beküldése mellett adatik. Ilyen betűvel szedve 10 szóig 60 fillér, minden további szó 6 fill. Az első és vastag betűvel szedett szavak kétannyi. Ilyen betűvel szedve 10 szóig 80 fillér, minden további szó 8 fillér. Az első és vastag betűkkel szedett szavak kétszeresen számittatnak. Bo van bizonyítva. hogy a legjobb és legolcsóbb k£>; vetítő az apró hirdetés marad < hí társat, pénzkölcsönt stb. kere . biztosan és leggyorsabban ei éri czélját, ba igénybe veszi 1 „NYIRV1SEK" Apróhirdetések rovatát. Vidéki szülök Figyel­mébe ! A jövő iskolai évre fel­vétetnek, teljes ellátásra algimna-] ziumi tanulók. Értekezhetni: Nyír­egyházán, Debreceni utca 15. szám alatt. 60— 3 —12: Egy a főgimnáziummal össze-' töltetesben álló uriház. a jövő is­kolai évre elfogad, akár teljes el­látásra. akárcsak lakásra tanulókat. Cím a főgimnázium pedellusánál, levél utján is megtudható. 80-10—1 ELADÓ SZÓLÓ. Az Ujszölöhen ;!000 négyszögül termő szőlő 1; szo­ba konyha kamara. 10.000 liter, borra pince, és melléképületből illó telep szabadkézből eladó. Bő­vebbet a kiadóhivatal. v SÍ—1—3 ELADÓ SZÓLÓ. A „Hiineskert­ben* a Hudák Károly tisztiügyész úr nyaralója mellett 3 nyilas (3000 négyszögöl) kiváló csemege és bor­faj szőlővel beültetett terület szabad kézből eladó feltételek megtudhatók a „Mikecz telep "-en vagy a városi katonaügyosztályban a tulajdonos tói. 70 2-2 -I Remek külön bejáratú bútorozott szobák kiadók a központban, liő­vebhel a kiadóhivatal. 74-10—'J Éltesebb polgárnő, ki egész ele­tét munkás háztartásban töltötte, alkalmazást keres, mint kiadó, vagy házvezetőnő, vagy gyengélkedő idő­sebb asszonyság mellé csekély lize­tés és jó bánásmód mellett. Cím a kiadóhivatalban. 72—3—2 l GYÜMÖLCS ELADÁS. Nagyságos JármyUyula úr ibronyi kertjében finom uszi. téli fajalmák és dió a ián eladók. Értekezni lehet Ibronyban (u. p. Itamoisaliáza) Zichermann gazdatiszttel 73-1-2 Nyíregyházán Eötvös-utca 18. sz. alatti házamat szabad kézből el­adom. Bővebb felvilágosítást ad Schuhmayer Józsefné Budapest, II. kor. l'asaréti-út 83. sz. 71-2—3 A szünidei szabad idő alatt cim­Ibalom órákat ad PUSZTAY JOLÁN cimbalom mesterné. 04-3-2

Next

/
Thumbnails
Contents