Nyírvidék, 1906 (27. évfolyam, 27-52. szám)

1906-12-09 / 49. szám

49-ik szám N Y I R V I D É K 1906. december 9. ben megkezdett szőlő-telepités alkalmával találtak, amely 60 holdnál nagyobb terület és ahol ma már rigoliroznak is. Négy darab, a legnagyobb fajta ezen korszakból származó edények közzé tartozik, 52, 51, 38, 34 centi méter magasak, részben igen dus jellegzetes diszitésüek. Jelen év folyamán Csák Gyula uradalmi tiszttartó úrtól egy, ju ius 18-án Tóth Dezső egyeki gyógyszerész barátomtól 5, nov. 8-án Petrovics Miklós ottani keres­kedő urtol 4 darabot kaptam. Nov. 8-án Geguss István ottani róm. kath. tanitó úrral a község és a vasúti állomás között fekvő homok­szőlőbe kimentem, ahol Pozman Lászlónak akkor rigo­lirozott földjén egy 36 cm. magas csücskökkel, függé­lyes tarajokkal, félkörű hornyolatokkal, pontozatokkal, kerek benyomatokkal dúsan diszitett edénynek hiányos, de könnyen restaurálható darabjait kidobva találtuk. Ugyanitt, ezen helytől néhány lépésnyire Míkula Györgynek eddig még nem rigolirozott földjén mintegy 4 méter hosszúságú és 2 méter szélességű négyszögű területnek négy sarkában körülbelül egy méter mélység­ben egy-egy nagyobb bronzkorszaki csücskös edényt találtunk, amelyek azonban a föld súlya állal már ízzé­porrá lévén törve, aligha lesznek összeállíthatók. Az edényeknek legfenekén csak pár kanalnyi ége­tett embercsontot találtunk. Az egyikben ezenkívül egy 2 cm. átmérőjű, papir vékenyságu, bronz-lemezből készült, kerek, belső oldalán homorú, külső fölületén domború, a szélekhez közel két átellenes lyukkal ellátott csakis öltöny díszítésre használható tárgyat találtunk, a milyenből muzeumunk a berkeszi bronzkori temetőből és a Szenyes-pusztárol La Téne-izlésü tárgyakkal talált sok példányt őiiz. Lehoczky ugyancsak Egyeken több százat talált, de ezen dísztárgyat Európának majdnem minden muzeumában is megtaláljuk. Dogmává emelkedett azon nézel, hogy ezen dísz­tárgy a Kr. előtti évezred második feléből az u. n. La Téne pariodusból származik. Az egyeki leletek ezen né­zetet megdöntik, mert nem csak az edényeknek jelleg­zetes díszítése, de egyebek mellett Lehóczky által ugyanitt talált bronz kardpenge kétségtelenül bizonyítják, hogy az egyeki őstelep a bronz-korszakból származik, tehát mintegy legalább is ezer vagy talán kétezer évvel előbbi időből, mint az u. n. La Tene periódus. Ez a kis lemez azt is bizonyítja, hogy ez a divat itten pár ezer évig megmaradván, az itten lakó népek nem lettek kiirtva és másokkal felváltva, hanem hosszú ideig békében fejlődhettek és az agyagipart olyan magas színvonalra eméllék, amelyet honfoglaló harcias őseink meg sem közelitették, de még a mai fazekasok sem. Lehóczky az egyeki értelmiség támogatásával azt is megállapította, hegy nem csak a „Homok-szőlő", de maga az egész község is bronz-korszaki temetkező he­lyen fekszik, ahol mint arról az Arch. Ért. XXIII-iK kö­tetének 365—374. lapján beszámolt — nyolc bronzkori csontvázas sírra is akadt. Egy koponyát és czombcsontot munkácsi gyüjtemenyében őriz. Rendkívül nagy termetű ember lehetett. Tudtommal egyedüli bronzkori csontváz lévén vi­dékünkről, érdemes volna arra, hogy dr. Tewrewk Aurél autropologusunk tüzetes tanulmá.iy tárgyává tegye. Ezen leihelyről Lehóczkynak mintegy 30, Tóth Dezső egyeki gyógyszerésznek 25, a tiszafüredi és deb­receni muzeumoknak nem tudom hány edény van bir­tokukban. Kívánatos lenne ezen tárgyak rajzainak együttes közlése. A mieinknek rajzát mindazokkal közöltem, akiknek egyeki edénjNc vannak birtokukban. Boldog világ lenne itt ma is mint akkor, ha gyar­mati helyzetünkből kibontakozhatnánk. Nyíregyháza, 1906. december 6. Dr. Jósa András. FÖLHÍVÁS ELŐFIZETÉSRE. „SZABOLCSI SZAKÁCSKÖNYV" lesz a czime annak a könyvnek, mely Jóba Elek könyvnyomdájában még ez év folyamán, karácsony hetében fog megjelenni. A konyha művészetének szentelt könyv szerzője a kitűnő gazdasszony: CSÁZIK PÉTERNÉ, KOLLOVRATNIK MÁRIA úrnő, ki müvében 464 receptben ad felvilágosítást a magyar es francia konyha kiváló produktumainak elkészitesi módjáról. A mű körülbelől 10 nyomtatott iven, aranynyo­másu vászonkötésben fog megjelenni. Ára 5 korona, mely összeg vagy Csázik Péterné úrnő cimére (Nyíregyháza, dohánybeváltó hivatal) vagy Jóba Elek könyvnyomdája Nyíregyháza cimre küldendő be. A tiszta jövedelmet a szerző a nyíregyházi két jó­tékony nőegyesületnek ajálja föl. Lapunk szerkesztősége, nyomdája és kiadóhivatala december hó elsején Vá­rosháztér 6. sz. alá, a Stern-íéle házba, a nagy tőzsde mellé, a x Nyíregyházi Kölcsö­nös Segélyzö-Egylet mint Szövetkezet" volt helyiségeibe költözött át. ÚJDONSÁGOK Telefon szám 139. — Az esküdtszék elnöke. A debreczeni kir. ité­télő tábla a helybeli esküdtbíróság elnökévé Megyery Gézát, helyi tteséül pedig Mráz Jánost jelölte ki. -- Pályázat ösztöndijakra Főgimnáziumunk kor­mányzó tanácsa pályázatot hirdet a Reguly Sámuel ne­vét viselő alapitváy kamataira. Ezen ösztöndíjért ág. h. ev., olyan tanuló-ifjak pálvázhatnak, kik a rhetorikától (középi kola V. osztálya) fölfelé bárhol is magyarorszá­gon felsőbb tanulmányokat hallgatván, ugy erkölcsileg, mint tudományilag legjobban tüntetik ki magukat. — Ugyanezen kormányzó tanács a Suták Antal és anyja Reguly Zsuzsánna nevét viselő alapítvány kama­taira is pályázatot hirdet. Az ösztöndíj első sorban ág. h. ev. szegény és jó tanuló iskolás ifjaknak adatik ki (12—20 évesig), de pályázhat ev. ref. vallású tanuló ifju is, hogyha rokon. Áz ezen ösztöndijakért pályázók hiteles okiratokkal fe'szerelt kérvényüket f. évi deczem­ber 18-ik napjáig a főgimnázium igazgatójánál nyújt­sák be. — Nyiregyházán, 1906. évi december havában Az ág. h. ev. főgimnasium kormányzó tanácsa. — A szatinár-mátészalkai vasút. Mint illetékes helyről értesültünk, a régóta húzódó szatmár-mílészal­kai vasút építésinek ügye a megvalósulás stádiumába jutott, a mennyiben a belügyminiszter megadta az előleges hozzájárulá-t a vasút czéljaira szükséges vár­megyei póladó megszavazásához s igy mi sem áll többé útjába annak, hogy Szatmárvármegye közgyűlése a szükséges pótadót megszavazza. — A Nőipariskoia kiállítása. Tegnap nyílt meg a városháza dísztermében a nőipariskoia babavásár­ral egybekötött kiállítása, mely elénk tárja mindazt a mit leleményesség üg , reséggel és jó akarattal páro.-ulva produkálhat. Halmazát találhatjuk ott remekebbnél re­mekebb kézi munkáknak, magyar gyártmányú játék­szereknek, tulipános ládáknak, kosaraknak, különféle gyümölcs és virágoknak és száznál töbh — az iparis­kola növendékei által felöltöztetett babáknak. Feltűnően Ízlésesen vannak öltözletve a nemzetiségeket bemutató babák, továbbá János vitéz és Juliska, Bob herceg s'b. stb. A legnagyobb méteres nagyságú babát kisorsol­ják. Jól eső látvány a gyönyörű kiállítás annál is in­kább mert minden — a kész játékszereket kivéve — az ipariskola növendékeinek az ügyességét és munkás­ságát bizonyítja, a kik Kégly Seréna igazatónővel az élükön igazán nagy munkát végezlek. Minden tárgy eladó és pedig olcsón. A tárgyakat maguk a növendé­kek árusítják. A megnyitáson ott volt gróf Vay Gábor főispán ur ő móltósága és gróf Vay Gáborné ő méltó­sága is, a kik a legmelegebb elismerés hangján fejez­ték ki megelégedésüket és dicséretöket, a látottak felett. A legszebb elismerés azonban az volt, hogy a grófné ő méltósága tekintelyes részét megvette a kiállításnak. Maga a nagyterem fenyő galyakkal igen ízlésesen van díszítve. A mellété lévő teremben buffett áll a nagykö­zönség rendelkezésére. Belépti dij csekély 20 fillér, a melyért igazán sok szép látni valóban lehet 'gyönyör­ködni. A kiállítás ma estig lesz nyitva. — Jönnek a színészek Zilahy Gyula debreczeni színigazgató ismét álrándul váro-unkba négy előadásra. Az előadások a következő sorrendben lesznek meg­tartva : e hó U-én kedden „Fenn az ernyő, nincsen kas". Vígjáték. — 12-én „Az Asszony" Színmű. 13-án „Vasember". Dráma. 14-én „Lili". Operett. Jegyek már~ A9-étől kezdve váltlialók/a&o6ow'ís Fanny k. a. do­hánytőzsdéjében. — Atléta bál. A Nyíregyházi Torna- és Vivó Egyesület december hó 15 én szombaton, d. u. '/a 3 órakor a nyíregyházi ág. hitv. ev. főgimnázium torna­termében téli athlétikai versenyt s ennek lolytatásaké^ pen este 9 órakor a Korona-szálló termeiben saját pénztára javára, házias és hazafi .s jellegű athlétikai táncestélyt rendez. A százas rendezőség élén Somogyi Gyula, Dr. Bodnár István, Dr. Kalláy Tamás, Dr. Ko­vách Etek, Léfíler Saműer, Liptay Jenő,'Májerszky Belá, Dr. Meskó László, Dr. Pilisy István, Szomjas Gusztáv, r. b. elnökök. Dr. Szabó László, Dií EdelsteLn Aladár, Dr. Flegmann Jenő, Gara Miklós, Jármy János, Dr. Já­rossy Sándor, Dr. Korányi Endre, Dr. Murányi László, Dr. Prok Gyula, Szikszay Sándor, r. b. alelnökök. Dr. Nagymáté Ándrás, titkár. Dr. Szilha Sándor jegyző. Kéler Gyula, Eördögh Lajos, pénztárosok. Kovács Tibor, Nagy Kálmán ellenőrök. Dr. Lakatos Imre, orvos. Mik­lóssy János, művezető állanak. Belépti díj a versenyre és bálra: Család-jegy 7 korpna. Szemely-jegy 4 korona. Csupán a versenyre: Személyenként 1 kor. Diák-jegy 40 fillér. Nagy páholy 10 kor. Kis páholy 7 kor. Je­gyek előre válthatók : Jakobovits Fanny k. a. dohány­tőzsdéjében, Eisler Károly és Ruzsonyi Pal urak divat­áru kereskedésében dec. 14-ig bezárólag és dtc. 15-én d. u. 2 órakor a verseny színhelyén, valamint este a mulatság helyén. A feiülfizetéseket köszönettel veszi és nyugtázza a rendezőség. A hölgyeket kéri a rendezőség, hogy a táncestélyen hazai gyártmányú rulnban szíves­kedjenek megjelenni. — A pót érettségi vizsgálatokat a főgimnáziumban e hó 6-án tartották Geduly Henrik lelkész, egyházkerületi főjegyző elnöklete alatt, dr. Sztávík Mátyás eperjesi theologiai dékán, mint kormányképviselő jelenlétében. A pót vizsgára utasított ifjak valamennyien éretteknek nyilváníttattak. — A Nyv. kv. Ibrány és nagyhalász állomások közölt egy uj „Rétköz—Kendergyár" állomást létesített. Az országos vásár alkalmából pedig az összes menetek erősítve lesznek. A vásárról viszszatérő közönség kényel­mére pedig d. u. 2 óra 47 perckor külön vonat indul Dombrádra Bővebb felvilágosítás mai számunk hirdetmé­nyei között nyerhető. — Nyilvános köszönet. Az Erzsébet árvaházban felállítandó karácsonyfára a héten a következő ado­mányokat kaptam : Propper Samu ur 20 K. Burger Pál úr 10 K. Fried Dániel úr 10 K. Wildt György úr. 4 K. Fogadják a nemes lelkű adakozók hálás köszönetemet. A mult heti számunkban megköszönt 5 mm szenet nem Bartos János, han°m Bartos György úr adományozta. Nyíregyháza 1906. december 7. özv. Básthy Barnáné n. e. elnök. — A Babarczy Jenő báróné szúl. Jósa Jolán úrnő által paraguaji háziipari tárgyakból a vármegyeházán ren­dezett kiállításnak igen sok látogatója volt.Kűlönösena kiál litott csipkék keltettek nagy érdeklődést, melyek meseszerű szövésükkel talán még a brüsszeli csipkét is túlhaladják. — Eljegyzés. Propper Samu apagyi nagybérlő eljegyezte Fuchs Erzsikét Nagy-dobosról. — Keresztény szociális előadások. A ker. szo­ciális egyesületek országos szövetségének központja több munkaadó és munkás óhajának engedve e hó 16-tól — 18-áig a következő programmal előadásokat tart: Vasárnap d. u. 6 órakor. 1. Társadalmi feladatok. 2. Szövetkezés. 3. Kétféle szociális szervezkedés. Hétfőn d. u. 6 órakor. 1. Mezőgazdasági bajok. 2. Ipari kér­dések. 3. Szellemi és fizikai erők. Részletesebb tudósítás­sal jövő számunkban szolsálunk. — Halálozás. Glück Bernát Nyíregyháza város régi köztiszteletben álló polgára a héten elhunyt. Ha^ lálát széles körű rokonság gyászolja. — Sironi Irén. A bécsi udvari operaház príma ballerinája a híres Sironi Irén társulatával ma vasárnap két előadást tart a városi színházban. Az f telső előadás délután fél 4 órakor, a második előadás pedig este 8 órakor lesz igen szép és változatos műsorral megtartva. A jegyek már nagyobb részt elkeltek a Jakobovits Fan­nyka k. a. dohánytőzsdéjében, de m»g kaphatók a kö­vetkező árak mellett: Páholy 12. K. földszinti ülőhely 3 K. Erkély 1. sor 2 K 4') f, a többi sor 1 K 60 f. Erkély állóhely 80 fill. II emeleli zártszék 60 f. Tanuló és katona jegy az állóhelyre 60 f. Karzat 40 fillér. — Erzsébet királyné ösztöndíj alap. A keres­kedelemügyi m. kir. miniszter ur 72,189 — 1906. sz. a. leirata folytán a kamara közhírré teszi, hogy Ő császári és apostoli Királyi Felségének 1898. évi november hó 6-án Gödöllőn kelt legfelsőbb elhatározása értelmében az udvari szállítói czimek adományozásából befolyó dijak a kereskedelemügyi m. kir. miniszter előterjesztésének legmagasabb jóváhagyásához k^pesl ő Felsége néhai Erzsébet kirá yné dicső emlékezetére „Erzsébet királyné ösztöndíj alap" néven kezelendők és annak kamatai ipari és kereskedelmi ösztöndijak céljára fordítandók. Az alap kezelése és a kamalok felhasználása iránti intézkedés tárcám ügykörébe tartozván, az 1906. évre esedékessé vált kamatokból három egyenként 2500 ko­rona értékű ösztöndíjat alakitok, a melyekre ezennel nyilvános pályázatot hirdetek és a fellételeket a kővet­kezőkben állapítom meg: 1. Az öszlöndijak bármelyikének elnyerése iránt oly magyar honosságú fiatalabb kereskedők folyamod­halnak, kik keleti kereskedelmi akadémiai tanulmányaik­nak legalabb jó eredménynyel történt elvégzése után legalább három évig gyakorlati kereskedelmi téren mű­ködtek és e mellett igazolják, hogy a tanulmányozandó terü'et nyelvviszonyaiban járatosak. Az ösztöndíjak oda­ítélésénél csak oly egyének jöhetnek tekintetbe, a kik katonai szolgálatukat már teljesítették, vagy az alól vég­érvényesen felmentettek ; a katonai szolgálatban töltött idő a gyakorlati működés idejébe be nem tudható és általában csakis a tényleges kereskedelmi gyakorlatban töltött idő vehető számba. 2. A pályanyertes valamely szabadon választandó és a pályázati folyamodványban megemlítendő nagyobb kiviteli kereskedelmi kikötőben, mely nagy tengerentúli kivitellel bir, tartozik legalább egy évet tölteni ugy, hogy ott valamely nagyobb kiviteli cégnél állandó alkalmazást nyerjen, a kiviteli viszonyokat és kereskedelmi szerve­zeteket tanulmányozza s tapasztalatairól rendszeres je­lentéseket és tudósításokat küldjön. A pályanyertes magát az általam kitűzendő speciális feltételeknek alávetni, nevezetesen pedig külföldi tényle­ges alkalmazását záios határidő alatt igazolni tartozik. A pályanyertesek az ösztöndijakat megfelelő mű­ködés beiguzolása esetén a második, illetve a harmadik és esetleg negyedik évben pályázat nélkül is elnyelhetik, ha valamely reánk nézve jelentőséggel biró kiviteli piacon állandóan letelepedni akarnának. 3. A pályázati kérvényhez a következő mellékletek csatolandók : a) születési bizonyítvány b) magyar honosságot igazoló bizonyítvány, c) erkölcsi és egészségi bizonyítvány, d) családi és vagyoni viszonyaikat igazoló bizo­nyilvány, e) keleti kereskedelmi akadémiai végbizonyítvány, f) a gyakorlati kereskedelem te:én kifejtett műkö­dés tartamát és a kiküldetési terület nyelvviszonyaiban való jártasságot igazoló bizonyítvány, g) a katonai szolgálat teljesítését vagy a felmen­tést igazoló okmányok (katonakönyv, hadmentességi díj­könyv stb.) A fentiek figyelembe vételére! szerkesztett és fel­szerelt kérvények hozzám címezve a pályázó rendes lak­helyére nézve illttekes kereskedelmi és iparkamarához folyó évi december hó 15-ig nyújtandók be. — Uj pénzintézet. Mándokon gróf Forgách Lász­ló elnöklete mellett <gy uj pénzintézet van alakulóban. Kibocsájtatott 1000 darab részvény. Egy részvény 200 korona. A bank 1907. jan. 1-én nyílik meg. — Beírás a szalmafonó tanfolyamra. A város által fenlartott szalmafono közműlielyben a tanítás 1907 jan 3-án veszi kezdetét ; a tanítványok Bacsó Ilona tanítónőnél jelentkezhetnek Honvéd utcza 5 sz. — Betörés. A mult héten csütörtökön délben, fényes nnppal, két üzletet tört fel valami ügyes betörő. Az első áldozat a Rosenthal Vilmos cég volt, a hova álkulccsal hatoltak be 3 , 1 óra és ' « 2 között. A kezi pénztárt feltörték, letették a földre és a bankó pénzt mintegy 1370 koronát elvitek. Érdekes, hogf az arany és ezüst pénzt érintetlenül hagyták. Azután ifj. Kovács Zsigmondnak a Bizár épületben levő fűszer üzletét lá­togatlák meg, a honnan 250 korona készpénzt és egy 40 korona értékű arany láncot viltek el. Á rendőrség erélyesen nyomozza a letteseket és reméljük, hogy si­kerülni is fog rövidesen kézrekeriteni az ügyes betö­rőket. — Vegyeskar. A helybeli rk. templomban az úgynevezett deák-misén — 8 órai mise után — Bakoss István tanitó vezetése mellett minden va=ár- és ünnepnap a gimnázium rk. növendékeiből alakított vegyeskar éne­kel. Ha van olyan, ami impozáns, szivet, lelket egyaránt felemelő, ugy ezen vegyeskar az. Nem óhajtjuk fejte­getni azt, hogy mily hatással van ez a vallásosság fej­lesztésére, ezt saját keblünkben érezlük és érezzük, kik e misén jel«n voltunk. Az eszme, mely immár testet öltött, paedagogiai szempontból is kitűnő, kívánatos, hogy állandó is legyen. — Az ev. ref. Iparos-ifjnság. A megalakult egy« létük pénztárának alapja java: a, deczember hó 3 1-én Szilveszter estején a „Korona" szálloda dísztermében, vílájj postával, szerpentin és konfet i dobálással egybe­kötött zártkörű táncvig.iln-at rendez, bel pti-dij; Sze­mély-jegy: 1 korona 60 fii 1 ér. Család-jegy: három sze­mélyre 5 korona. Kezdete este 8 órakor. Felülfiz tések kös önettel fogadtatnak és hír apilag nyugláztalnak. — Gumuiipuskázás szertelenül divatba jött a gyerekek és suhancok kőzött. Mesterinas, ujságáruló

Next

/
Thumbnails
Contents