Nyírvidék, 1906 (27. évfolyam, 27-52. szám)

1906-12-09 / 49. szám

t 1906. december 9. N Y I R V I D É K 49-ik szám. 3 Megörültünk egymásnak, bemutattam öt leányomnak, akinek elmondta, hogy bizony már hetek óta van itt gyógykezelés alatt. — Hát te hogy jössz ide édes barátom ? — Hát én kedves Gusztim az országos versenyre jöttem ide a Nyíregyháza városi dalárdával, s a megérdemlett babérkoszorúval térünk haza. — No t. barátom bocsáss meg, de előre bocsájtva azt, hogy nekem meg van a magam véleménye a dalárdák és a tűzoltóság felől, még én olyan eleven főispánt aki dalárdákkal utazik, nr/m láttam. Pedig az én Gusztáv barátom él — hal a zenéért. • • Mint már egy alkalommal jeleztem, Erdőhegyi Barna tagja volt a mi Köbléri vadásztársulatunknak. Egy vadászatunk alkalmával az idegességnek meglehetős nagy tokát vettem rajta észre, de nem gondoltául, hogy ez lesz utolsó együttlétünk. Pedig ugy történt. Alig telt el pár hónap s hallottam, hogy Barnát felvitték a lipótmezei tébolydába s hogy állapota reménytelen. Engem, aki vármegyém tisztikarával s annak minden tagjával a legbarátságosabb viszonyban voltam, fájdalmasan érintett annak egyetlen tagjának balsorsa is, és nem tudtam menekülni azon, sajnos alaptalannak bizonyult meggyőződésemtől, hogy szegény Barna ártatlanul szenvedi a legsúlyosabb büntetést, — azt, hogy élve eltemetik. Felmentem tehát Budapestre, hogy meglátogassam de hiába: Az igazgató távol volt, s az ő engedélye nélkül nem boesájtottak be. Felutaztam tehát még egyszer s csakugyan sikerült vele érintkeznem. Egy nagy teremben, az igazgató jelenlétében találkoztam vele. Társalgásunk a megyei dolgokról, gazdaságról és vadászatról folyt s úgy feleleteinek valamint egyáltalán felfogásának és kifejezésének józan és szabályos volta már is igazolni látszottak fentebb érintett feltevésemet, amikor egyszerre, minden átmenet nélkül átcsapott a politikára s egész közel hozzám hajolva a következőket mondotta el halk hangon, nyilván azért, hogy az ablaknál álló igazgató azt meg ne hallja: — Édes Andrásom, nagyon kérlek vigyázz magadra — nagy dolgok készülnek. A vármegyeháza (a nagykállóit értette) nem elég erös; menj el Gyürébe hozzám s nézd meg ott az első emeleti fülkéket; ilyeneket kell csinálni a kállói várban is, mert Szapáry Gyulát és az egész bukott minisztériumot ide fogják bezárni Könnyezve láttam, hogy szegény Barna barátomnak a sorsa meg van pecsételve. Nem láttam öt soha többé. * « * Kolozsvártt egy izben furcsa kalandom volt. Fiaimat látogattam meg. Megérkezve, a vasúti indóháztól egyenesen, egy a város végén levő fürdőbe hajtattam, hogy az utazás fáradalmait kipihenve üdült erővel folytathassam dolgaimat. Megvallom, hogy az egész berendezése, a fürdő helyiségnek, meg a helynek elhagyottsága, oly rossz benyomást tettek rám, hogy a nagyobb biztonság kedvéért forgó pisztolyomat a fürdőkád párkányára magam mellé helyeztem el. Szunnyadva ültem ott a kellemes langyos vízben, mikor a fürdőszolga bejön s kérdi tőlem, nincs-e valamire szükségem. Negyed óra múlva a csendesen, egy arasznyira kinyitott ajtón a fürdőszolga ismét benéz; néhány perez múlva már ketten néznek be az ajtónyiláson. Én mind ezt csak félig lehunyt szemmel figyeltem meg, s nem értve meg a fürdőszolgák kíváncsiságának okát, bosszankodva keltem ki a fürdőből, s kezdtem öltözködni. Talán tetszett uraságodnak valamit parancsolni ? szólalt meg a nagy megfigyelő tehetséggel megáldott szolga — s akarva nem akarva nyakra-főre segített az öltözésnél, amivel ugyancsak hamar elkészültem Kinnt a folyosón a fürdőtulajdonos egész családjával és a szolgaszemélyzettel fogadtak, s a kocsimba szállva láttam, hogy két csendőr alig bírja a kíváncsi népet a kaputól visszatartani Az incognitónak vége, gondoltam magamban, bizonyosan megtudták, hogy én főispán vagyok s az hozta ide a kíváncsiakat. Bizonyára úgy van az itt Erdélyben, hogy a főispánok nem szoktak fürödni, elmélkedtem tovább s nyugodtan hajtattam a vendéglőbe, ahol azonban a helyzet még bonyolódottabbá vált: A szobaföpinczér U. i. kijelentette, hogy a fogadóban számomra nincs hely, — nincs üres szoba. Azt sem tudtam mit csináljak. Már ott tartottam, hogy elárulom incognitómat s bevallom, hogy én főispán vagyok ; de tartottam attól, hogy a bérkocsistól megtudják, hogy én meg is fürödtem; hátha ez itt a főispánokra nézve disqualificáló cselekmény? Elvégre is lerakattam a málhámat a kocsiról és elsétáltam Patay András barátomhoz, aki e tájt csendőr parancsnok volt Erdélyben. — Hát te mi az ördögöt csinálsz jó ember, förmedt rám András barátom, a várt baráti üdvözlet helyett — felzavartad itt az egész várost, s csak is a megfelelő paragrafus hiányán mult, hogy el nem csiptek ! — Dehát mondjad hát, mi a bajod ? Tán megtudtad hogy fürödtem ? — Meg hát, meg azt is, hogy fürdésközben melletted volt a revolvered, s hogy valószínű öngyilkossági szándékodról jelentést tettek, szóval öngyilkos-jelöltnek tartottak. Most értettem meg már, hogy a vendégfogadóban miért nem volt számomra üres szoba. • * * Kossuth Lajos halálának hirére gyászba borult az ország — a nemzet. Mindenki értette annak szükségét, hogy a törvényhatóságoknak Kossuth Lajos temetésén ott kell lenniök. Az idő azonban oly rövidre volt szabva, hogy a közgyűlés szabályrendeletszerü egybehívására idő nem jutott. Megtaláltam a módját: A föszolgabirák utján táviratilag hívtam egybe a törvényhatósági közgyűlést S oda fennt — ezt nagyon helyesnek találták. KAI lay Andrál. A Magyai' Yédó Egyesület Szabolcsmegyei Osztályának közleményei. Honfitársak, Honleányok ! Közéig a karácsony, jusson eszünkbe az a sok kivándorolt, a ki messze idegenbi n a mi léhaságunk miatt hullat keserves könyeket a szent ünnepen. Ha nem lettünk volna rabjai a külföldi liralonmak, ina ők velünk együtt az édes haza földjén örvendeném k. Idegenből hozott czikekkel czifrálkodunk, a magyar ipan s pedig miattunk nyomoroghat. — Ingyen-lej, ingyen kenyér és hazafiságtól lángoló szózalok nem mentik meg a magyar iparost. Biztosítsunk neki állandó, száraz kenyeret és <1 szívesen tovább nyomorog imádott hazájában. Szüntessük meg az általános nyomort azzal, hogy pénzünkön csak hazai iparczikkeket vásárolunk karácsonyra. Vagy annyira sülyedett nemzelünk, hogy már ene sem képes ? Az a szülő, a ki kedves gyei nu kelnek idegen holmit vásárolt karácsony szent estéjére, utijegyet váltott nekik a jövendő hontalanságra. Kerüljük karácsonykor azl a házal, a hol idegen isteneknek áldoztak. Hazánk vérei ! Cselekedjetek ugy, a mint azl a haza sorsa megköveteli. Akkor felvirul újra a hon és erős boldog iparos osz'ály imája, szalland a magyarok Islenéhéz karácsony szent ünnepén. Erre kér mindannyiótokat a Magyar Védő Egyesüli t. * * * A „Tulipánkert Szövetség' f hó 6-án csütörtökön d. u. 4 órakor rendkívüli közgyűlési tartott a városháza kistermében, melyen az éi di klődők szép számmal vettek részt. A közgyűlésen gróf Vay Gáborné urnő elnökölt, a ki gróf Dessewffy Miklósné urnő társaságában jeleni meg a közgyűlésen. Megnyitás előtt a tőle megszokott lelkes előadásban felolvasta az elnöklő grófnő a szövetség .Sz.ózatát", mely a közgyűlés tagjaira mély benyomást lett. A közgyűlés voltaképpeni tárgyát a Magyar Védő Egyesület* Szabolcsvármegyei Osztályával tervezett fúziónak az elhatározása képezte. Az erre vonatkozó indítványt Dr. Szabó László szövetségi jegyző lerjesztelte elő meleghangú indokolás kíséretében, mire a közgyűlés az indítványt egyhangúlag elfogadta s elhatározta, hogy a .Tulipánkert Szövetség nyíregyházi fiókja" saját különállását a mindenekfelett való közös cél érdekében folytatott küzdelem fontosságának alárendelve testületileg belép a .Magyar Védő-Egyesület Szabolcs*ármegyei Osztályába" a melynek ezentúl női osztályát fogja képezni. A belépési nyilatkozatokat az összes jelenlévők ott azonnal és kivétel nélkül mindnyájan alá is irtak. Az ugyanazon hazafias célra törekvő két társadalmi intézmény e szerint, legalább vármegyénkben kezet fogolt a közös feladatok megoldása felé tö ekvő munkára a legnemesebb szövetségben egyesült. Vajha országszerte követnék a fiókok, s maguk a közponli igazgatóságok is a nyíregyházi két teslver-e,;yesület példáját, hogy a két intézmény társadalmi erőinek egyesítésével, egy hatalmas nemzeti erővé tömörülve, egységesen munkálkodhalnának az egész országban magasztos feladatuk kivívásának, az elhagyatott, elmaradt, magyar ipar felvirágoztatásának érdekében. * * * — A Magyar Védő Egyesület választmánya folyó hó 5-én gróf Vay Gábor elnöklete alatt ülést tartott, amelyen dr. Szabó László ügyvezető igazgató az osztály eddig folytatott tevékenységéről kimerítő jelentést terjeszteti elő. Jelentésében előadta többek között, hogy a belső ügykezelés a kezdet és a tájékozatlanság nehézségeinek leküzdese után most már rendes kerékvágásba jötl. örvendeies tudomásul vetle a valaszlmány Szabolcsvármegye törvényhatóságának folyó évi október hó 10-én tartott közgyűlésében hozott azon határozatát, hogy az Egyesület állal eddig használt helyiséget az Egyesület részére továbbra is díjtalanul átengedi. Eddig 15 kereskedőnek adott az Egyesület védő láblát. A kereskedők nagy részéről lapasztalt nemtörődömség, sőt szórványosan előforduló határozott rossz akarat arra indilotta a választmányt, hogy erélyes> bb eljárásra, fokozottabb tevékenységre adjon utasiiásl a vezetőségnek. Egyben az u n. szakértő-ellenőrző bizotlsásot a következő lagokkal alakitolta meg: Kertesz Bertalan, dr. Szabó László, Szikszay Sándor, Oltványi Ödön, Zimmermann Rezső, Tahy Miksa, dr. Szesztay Zoltán, Marsalkó Lajos, Ungár Lajos, Mikecz István, Grósz L. II., dr. Kauzsay Ödön, dr. Vietórisz István. Az alapszabályok érlelmébi n kiküldendő sajtó bizottságba dr. Szabó László, dr. Vielórisz István és Zimmermann Rezső válaszlatlak meg egyhangúlag. A kolozsvári .Sorompó" állal folyó hó 8-án rendezendő nagy matinééra a választmány az Egyesület képviseletében dr. Szabó László ügyvezetői küldte ki. A pénztáros . lőterjesztése szerint osztályunk vagyona eddig 2704 K 43 f., és az eddig külön kezelt kiállítási jövedelem 4340 K 19 f., összesen 7544 K 62 f., mely ősszeg ez idő szerint kamatozó betétként van a Nyíregyházi Takarekpénzlár-Egyesúletnéi elhelyezve. Az egyeki Ő8telep ötletéből. íí. A tiszadobi edények kivétel nélkül nem korongon és kevéssé kidolgozott gyurmából készülték, egy mezőkbe elosztott, mindenütt sűrűen párhuzamos és kockás vonalakkal diszitett edény ket darab töredékének kivételével vastag falazatuak és kevésbbé jól kiégetettek. Legjellegzetesebb kőkorszaki edény darabok talpcscves edényeknek töredékei, amilyeneket a világhírű tolnamegyei lengyeli őskori telepen dr. VVorsinszky Mor özönével talált és amelyek Szekszárdon a tolnai megyei muzeumot ékítik. Ezen edényeknek talpa egy hosszú cső, felsőrésze pedig tálhoz hasonló. Tiszadobon a munkások kezéből egy sem került ki épen. Öt talpcsövünk van. otdal.iin egymás felett tüggélyesen vagy háromszögökben elhelyezett nagyobb lyukakkal, melyek valószínűleg a lalpcsövek alá rakott tűznek szelelő lyukául szolgáltak. Öt ilyen talpcső menekült meg a végpusztulástól és három talpc-öves edenynek felső tálrésze, de amelyek nem a megmentett talpcsövekhez tartoztak. Két nagyobb fazék kis fülekkel es durva csűcs| kökkel ellát va, hét köcsöghöz hasonló, különböző nagy • | sagu es alakú . d ny. ót tálka vagy csészéhez hasonló duna edényke, ket \íragcseréph>-z nemileg hasonló csücs. kös és egy leveses tálhoz hasonló szintén csücskös edény. Ezenkívül három darab ép korongalaku daráló kő és ilyeneknek három darab töredéke. Miután a leletkörülmenyek ösmeretlenek, nem biztos, hogy ezek a kőkorszaki lele'hez tarloznanak, nu rt ezen a tájon egy kis gyermekkai ra való karvédő brouz spirális és egy kis bronzkés is ta'állatott. Miután eltekintve a számtalan nyílnak vagy késnek is használható obsidián és kova szilánkokon kívül öszszesen csak mintegy 100 darab igen különböző kőze'ből és többnyire ösmeretlen vidékről származó kőeszközeink vannak, nem feltűnő az, hogy a Nyírben összesen csak ket kőkorszaki temetkező helyet ismerünk. Ezen körülményből azt lehet következtetni, hogy a kőkorszaki nep messzevidékről származóit hozzánk és hogy ezen korszakot csakhamar a bronzkultura váltotta fel, a mely összevetve a b;regi, nyiri és másvidéki bronz leielekkel, kétségtelenül a vereckei szoroson, a messze keletről, de semmi esetre sem Kőzép-európából származott hozzánk és nálunk hosszantartó békés időszakban a világon páratlanul álló magas fejlettségre emelkedett. Azon körülményből, hogy a bronzkorszakban vidékünket lakó népeknek temetkezési módjuk eltérőek voltak a közep-európát azon időszakban lakó népekétől, azi lehel következtetni, hojy különbö'.ő fajuak és nyelvűek lehellek, mert mig oltan a területhez arányítva, az igen gyer bronz leletek többnyire csontvázas sírókból kerültek, nálunk eddig egyetlen ilyen leletről sincs tudomásunk. A mi gazdag bronz leleteink u. n. szórványos vagy depót-leletek, amelyek azonkori bronz-öntő mestereknek voltak elrejtett és odaveszett kincsei. Ha léhát bronz-korszaki csontvázas sírjaink nincsenek, azt kell következtetnünk, hogy halottaikat elégették és hamvaikat szélszórták és csak kivételesen helyezték el az égetett csontoknak csekély részletét kü önböző képpen. A Nyirbin eddig, 38 év alatt csak három ilyen temetkező-helyet ösmerünk. Az elsőre Liptay Bela barátomnak a karászi határban, de Gyulaházától csak egy kilométernyi távolságra eső öt meter migas öshalmában akadtunk. Nagy urnák sírhalma lehetett. A halom fenekén, tehát a környező talajnak színvonalán, egy rakáson csak csekély maradványai találtuk egyetlen elégetett hullának. Ezen csont-rakáson e^y bronz harci csákány, két fülecskével ellátott balta, amelyen olyan díszítés volt, a milyent csak Mármarosban és Erdélyben talált baltákon láthatunk, tehát csakis keletről származott, két bronz tőr, amely egyikének markolata ragyogó, fényes, félhengerded csontleme, zel volt borítva, de amely a leggondosabb kiemelésnek dacára is nyomban porrá hullott, e^y nagy gömbölyű fejű, nyakán négy gömbbel díszített tűnek elgörbített felső resze, egy másfél centimeter átméiőjü, hengerded — nyitott végei felé vékonyodó — színarany fülbevaló es egy kendermagnyi színarany győngyöcske volt elhelyezve. Két méter átmérőjű területen két kis edénynek izzé porrá tört maradványait is találtunk, amelyeknek egyike kréta-betétes volt, aminőt eddig a Nyírből nem ismertünk. Nevezetes, hogy a harczi csákányok és a két kópüs balta fanyelének a köpübe illő része leljesen épen maradt, tehát a nyelet letörték és azt elhajították. A ket tőr is ketté tört állapotban, de teljesen egymásho/. illően lettek a temetés alkalmával a csontrakásra elhelyezve. Meglátszott az is, hogy a két kis edény nagy erővel lett a sírba dobva és számtalan apró darabra törve. Liptay Bélának szívességéből ezen leletet muzeumunk őrzi. Ezen hatalmas ember, ha netán nem is miniszterelnök, de legalább is főszolgabiro lehetett. A másik bronzkorszaki temetkező helyet gróf Vay Gábor és neje gróf Zichy Mártha fedezték fel szőlő talaj-uiél)ités alkalmával Berkeszen, a Csonkás düllőben, amely düllőben — mintegy 50 év elölt — az ,Agár"csárda háia mögött 105 dibból álló bronz leletie akadlak, melyet a grófi-pár muzeumunknak volt szíves ajándékom. Ezenhelylől pár száz lépésnyire délre, körülbelől egy vékasnyi területen 1903. évben, bronz-korszaki urna temetőre akadtak, de mire a gróf úr oda ment, a sok munkás a kis területet mar felásta. Tizenöl kávésfindzsánnyi kis szike — melyek közül egy kréta-betétes — menekült meg az elpusztulástól és ezek, a grófi-pár szívességéből, muzeumunkban húzták meg magukat. Valamennyi kis edeny égetett embercsontokat tartalmazott, léhát a kegyeletnek eleget veitek tenni, ha csak kis részét helyezik el apró, — hamuvedernek használt, — füles lindzsába. Nagy edények nem találtatlak. A harmadik bronz-korszaki lemeikezési hely Egyeken van, olyan természetű, nagy homok-szigeten, mint amilyen homok a Nyirt képezi. Politikailag is Szabolcshoz tartozott, mig Tisza Kálmán, a független érzelmű kuruc-vármegyet meg nem tréfálta azzal, hogy testéből a nádudvari járást, tehát Egyek, Csege. Nádudvar, Balmaz-Ujváros, Szováth, Földes, Püspökladány, Tégla^ községeket kiszakította. A radikális operatió sem használt, mert a vármegye lelkülete ugyanaz maradt és maradni is fog, mig a föld el nem nyeli. 186S. és 1870-ben a járásnak Nagy Lajos nevü főszolgabirája hét darab bronzkorszaki edényt hozott be Kálióba, akkor keletkezőben levő muzeumunknak, mint szintén Nagy Lajos nevü egyeki községi jegyzőnek ajándékát, melyeket az 1866. évben, az u. n. homok-dűlő-