Nyírvidék, 1906 (27. évfolyam, 27-52. szám)
1906-11-25 / 47. szám
47-ik szám N Y I R V I D É K 1906. november 25. adatta a „Gül-Baba" című operettet. Az előadást az intézet betegeiből allo zenekar nyitánya vezette be. Délután 3 órakor kezdődött az előadás. A betegek feszült várakozással csendben figlalták el helyeiket, szorongva lesvén a függöny felgördültét, hogy a tündér szép ope rett előadásban gyönyörködhessenek. Az előadás kitűnő volt. A művészeken meglátszott az igyekezet, hogy mu • lattassák publikumukat. Mondhatjuk, hogy nemes igyekezetük nem veszett kárba, mert oly élvezetes délutánt szereztek a szegény, világtól elzárt, elborult szellemű betegeknek, amely hónapokig is emlékezetükben marad. — Anyakönyvi kinevezések. A belügyminiszter a kisvárdai anyakönyvi keiülebe Pongor Elelc jegyzőt anyakönyvvezetővé, továbbá a hugyajiba Lokodi József jegyzőgyakornokol, a piricseibe Schusterics Lajos jegyzőgyakornokot, a gégényibe pedig Janka János népiskolai tanitót anyakönyvvezető-helyettesekké nevezte ki. — Kántor választás — csendőr fedezettel. Pócspelriben e hó 29-dikén kántort fog választani a r. k. egyház. Minlhogy pedig a választás nyugodt lefolyását — a mutatkozó jelek szerint — szocialista izü illetéktelen beavatkozástól lehet félteni, a plébános a választás idejére csendőrség kirendelését kérte az alispántól. — Az Erzsébet árvaház karácsonya. A helybeli jótékony nőegylet állal fenntartott Erzsébet árvaház karácsonyi ünnepélye december 2 2-én d. u. 4 órakor lesz. Ezúton is felhívjuk városunk nemes lelkű közönségét, hogy bármily csekély összeggel, vagy ajándékkal járuljanak hozzá, a szegény, elhagyott árvák karácsony fájához. Hadd érezzék ők is a szeretet ünnepét! A küldemények özv. Bástliy Barnáné úrnő n. e. elnöknőhöz intézendök. — Társadalmi élet Nyíregyházán. A „Szatmár és Vidéke" laptársunk írja a következőket : Példa gyanánt említjük meg, hogy Nyíregyháza egyike azoknak a vidéki városoknak, melyekben a társadalmi élet leglüktetőbben s a leghelyesebb irányban mozog, mindig van benne valami egészséges társadalmi mozgalom, vagy megnézésre igazán érdemes látványosság. Különösen a .Bessenyei kör* fejt ki nagy agilitást, mely télenként a legmagasabb színvonalon álló művészestélyeket szokta rendezni, a legkitűnőbb budapesti színészek és írók közreműködésével. Az idén első művészéstélye e hét végén lesz s azon Góth Sándor, V. Krammer Teré', G. Kertész Ella, Molnár Ferenc, és Polonyi Elemér fognak szerepelni. Épen a mai napon nyílik meg Nyíregyházán egy képkiállítás, melyen a legkitűnőbb magyar festők hosszú sorozatának képei láthatók. Szóval a nyíregyházi közönségnek minden tekintetben elsőrendű művészi események élvezésében lehet része. — Nincsen só. Régibb idő óta halljuk mára panaszt, hogy városunkban nem lehet sót kapni. Nem tudjuk, vájjon az általános vasúti kocsi-hiány az oka ennek, vagy másban rejlik-é a hiba? Felhívjuk azonban városunk illetékes hitóságát erre a folyton érezhetőbbé váló hiányra, hogy intézkedésével elejét vegye az ebből esetleg előállható zavarnak. — Ariejtések. A nagykállói elmegyógyintézetbon e hó 16-án történtek meg az 1907. évre szükséglendő potróleum és lábbeliek szállítását biztosító árlejtések. A petróleum szállítást Rosenthal Vilmos nyíregyházi nagykereskedő, a lábbeliek szállítását Lengyel Ferenc nagykállói iparos nyerte el. — Képviseleti közgyűlés. Nyíregyháza város képviselőtestülete e hó 23-án pénteken délután 3 órakor a Városháza dísztermében rendes képviseleti közgyűlést tartott. — Megjött a 100-ife. Tegnap kapta a Nőipariskola a 100 ik babát s ezzel a létszám betelt. Csaknem mind fel is van már öltöztetve, sőt részben már el is adva. De azért mind szerepelni fog a kiállításnak is beiilő vásáron, hova a bejuthatás díjjá 20 fillér. — Adományok a József kir. herceg szanatóriumra. A tüdőbetegek szanatóriumára a heten özv. Jánószky Andrásné úrnő küldött be hozzánk 2 koronát, melyet az eddig gyűjtött 14 kor. 20 fllérrel együtt rendeltetési helyére juttatunk. — Mérgezés. Bodolai Piroska szobaleány pénteken gyufaoldattal megmérgezte magát. Az életuntat bevitték az Erzsébet kórházba. Állapota nem életveszélyes. — Tüz. A mult héten kedden este 9 óra tájban kigyuladt a Rózsa-utca 37. számú ház és dacára, hogy a tűzoltóság hirtelen a helyszínen termett — leégett. — Statisztika az öreg honvédekről. A nyug. 1849—49-es honvédek száma 9407 volt f. évi október hó elsején. A hó folyamán ez a szám 52-vel apadt. A nyugdíjra országgyü'ésileg meglett szavazva 800.000 korona, túllépés 817.892 korona, az egész nyégdijösszeg tehát 1,617 892 koronára rug. A honvédmenház rokkantjai. minthogy ezek a honvédelmi minisztériumtól kapják föntartási költségeiket, a 9395 nyugdíjas ellátásában nem foglaltatnak. — Építőiparosok, fakereskedők és vállalkozók érdeke. A Budapesten Komor Mircell építész, Lakatos Lajos és Sós Izor szerkesztésében megjelenő „Va lalkozók Lapja" című félhivatalos szaklap julius 1-én huszonhetedik évtolyamának második felére nyitott előfizetést. Miután e komoly irányú szaklapban jeles és a nagyközönség erdeket szolgálo szakbavágó cikkeken kívül az országban előíordulo építkezésekre, faeladásokra és szállításokra vonatkozo összes árlejtési és árverési felhívások, valamint az összes e téren kibocsátott pályázati és tervpályázati hirdetések közöltetnek, ugy, hogy minden a vállalkozás terrenuman működő mérnök, építész, építőmester, építőiparos szakmanyos, fakereskedő, szállító és gyáros hasznos adatokat talal abban, ajánljuk lapunk nagyrabecsült olvasóinak, hogy a „Vállalkozók Lapja" kiadóhivatalától Budapesten, Vili, Kerepesi-ut 29. sz.) mutatványszámot kérjenek, melyet a kiadóhiva'al a lapunkra hivatkozóknak heten at ingyen küld. A „Vállalkozók Lapja" német kiadasban is megjelenik „Bauunternehmer und Lieferant" címen, melyből szintén kérhető mutatványszám. Esküvő. Dr. tíuttmann Zsigmond helybeli ügyí-i ?« h Ó,' 2 5én tar ti a esküvőjét Engel Paula úrnővel Komlőn (1 levesmegye). — Öngyilkosság. Bácskái Pál 46 éves földmivelő munkás Kisvárdán az ajaki utca 16-ik szám alatti lakásan illetve az istállójában a kereszt gerendára felakasztotta magát Mire észrevették, halott volt. Öt gyermek és felesége maradt hátra. Az öngyilkos iszákos ember volt, s tettét is valószínűleg mámoros állapotban követte el. — Szerencsétlenség. A kisvasutak egyik alkalmazottját, Kovács Imre fékezőt, pénteken reggel a Telektanyai állomáson tolatás közben a vonat elülőtte és testét teljesen összeroncsolta. A szerencsétlenül járt ember hulláját Nyíregyházára szállították, s tegnap térnél ték el. Mikor rukkolnak be az újoncok } A legutóbb megejtett sorozáson bent maradt újoncokat az érdekelheti most legújabban, hogy vájjon mikor kell berukkolniok? A most besorozott ujoncjulalék bevonulási idejét 1907. év január 15-ikére tűzte ki a hadvezetőség. A most kiszolgált katonák még bent tartott resze december elején szabadul meg. A januárban bevonuló újoncok szolgálati ideje 1909. szeptember közepén telik le. — Leugrott a vonatról. Hegyes Mihály kállósemjéni lakos az 1903. évben vándorolt ki Amerikába, honnan hazatérve, e hó 15-én a délután 3 órai vonattal érkezeit Kállósemjénbe. Hegyes örömtől csillogó szemekkel nézte a vonatról 3 év ota nem látott szülő faluját, midőn pedig a vonat a gelsei ut átjáróját elhagyta, Hegyes meglátta a vonat töltése felé nyúló kertjét,' majd lakóházát, az öröm, hogy feleségét és gyermekeit már nemsokára láthatja, egy hirtelen elhatározást szült agyában. A vonatról ledobálván podgyászát, ő maga is leugrott a vonatról. Azonban majd életével fizette meg az ugrást, mert csaknem visszabukott a vonat alá. — Most azon gondolkozik, hogy itt még meg is büntetik az embert (nem ugy mint Amerikában) ha valamit gyórsan akar elvég zni. — Kinek kell inas? A Felvidoki Magyar Közművelődési Egyesület közhírré teszi, hogy most . gyszerre 300 inast ludna elhelyezni. Csupa szegény, de egészséges, erős testű, magyarul is értő tót fiukról van szó. Bővebb felvilágosítást Clair Vilmosnál Nyitrán, a F. M. K. E. főtitkáránál nyerhető. — Ujfehértó község hölgyközönsége december hó 8-án este a városháza tanácstermében, a szegénygyermekeknek karácsonyra történendő felruházása céljából valláskülönbség nélkül, jótékonycélu, zártkörű balyusbált rendez. Belépti-díj személyenként 2 korona. Kezdete este 8 órakor, A hölgyek kéretnek lehetőleg magyar gyártmányú, karton vagy honi pettyes rnhában megjelenni. Felülfizetések köszönettel fogadtatnak és hirlapilag nyugtáztatnak. — A Nyíregyházi Kereskedő-Ifjak Egylete, fennállásának 20-ik évfordulója alkalmábjl, november hó 25-dikén jubiláris ünnepélyt rendez. Az ünnepély sorrendje a következő : 1. Este 6 órakor az egylet helyiségeiben (Iskola-utca 3. sz.): 1. Az egylet története . Előadja : Hjffmann Mihály ur. 2 A török, mint kereskedő. Előadja: dr. Pröhle Vilmos ur. 3. Szavalat. Előadja: Beregi Dezső ur. 4. Kereskedelem és vallás. Előadja : dr. Silberfeld Jakab ur. II. Este 8 és fél órakor : Tál sas vacsora a Korona-szállodában. A tár egyletek, valamint az idegenek felkéretnek, hogy részvételüket szíveskedjenek Silberstein Miklós egyleti-alelnöknél idejekorán bejelenteni, hogy megfelelő helyről, esetleg elszállásolásról gondoskodhassanak. A társas vacsorajegy 2 kor. 50 fillér. Jelentkezés folyó hó 25-én déli 12 óráig. — A póttartalékosok segélyezése. Az exlex miatt kivételes tényleges szolgálatra behívott póttartalékosok kártalanítására az országgyűlés által megszavazott összegből az egyes póttartalékosoknak jutó segélyek megállapítása foglalkoztatja ez idő szerint az illetékes hatóságokat. A kivételes tényleges szolgálatot teljesilett póttartalékosok legnagyobb részét azonban kellemetlen csalódás érte a segély, jobban mondva kártalanítás iránt táplált reményükben. Kártalanítást ugyanis csak azok kapnak, akik bevonulásuk alkalmával családot hagytak odahaza. A segély nagyságának megállapításánál a teljesített szolgálat ideje és a napszám átlagárak szolgálnak alapul. Akinek felesége és csak egy gyermeke maradt otthon, az az átlagos napszám kétharmadát kapja, s csak akinek felesége és legalább két vagy több gyermeke maradt otthon kenyérkereső családapa nélkül, az kapja az egész napszámnak megfelelő kártalanítást. Nyíregyházán mindössze kilencen vannak ilyenek. Ezek közül a legkevesebb vagyis 14 napi szolgálatot teljesítő 22 kor. 40 fillér, a legtöbb vagyis 236 napi szolgálatot teljesítő 377 kor. 60 fillér segélyben fog részesülni. — Kisvárdai olajipar r.-t. Nyirbogdány rakodómegállóhely melletti gyártelepére szabványos nyomtávú iparvágányt szándékozik vezetni, mely a kőolajfinomitoba érkező és feldolgozás után onnan továbbítandó olajszállítmányok gyorsabb és akadálytalanabb kezelését fogja elősegíteni és igy különösen a tartánykocsikban érkező szállítmányok nehézkes lecsapolását egyszerűsíteni Az iparvágány hossza 230 méter lesz. — A tanitók féláru vasúti jegye. Értesülésünk szerint a kultuszminiszter jól megokolt átiratban arra kérte a kereskedelmi minisztert, hogy a nem állami tanítók és taná ok részére is engedélyezzenek féláru jegy váltására szóló igazolványokat. Á kereskedelmi miniszter erre szakvéleményt kért a máv. igazgatóságától és a máv. igazgatósága megadhatónak ítélte a kérést. Ily módon nem sokára meglesz a várva-várt feláru-jegy váltására szóló igazolvány. Örvendjünk e libériás intézkedésnek, amely egyfelől a tanitó-társaság régi vágyát fogja kielégíteni, másfelől kulturális tekintetben is hivatva van a közműveltséget emelni. Ezenfelül, — mint többször kifejtettük — az államvasutaknak sem lesz kárára, mert a sűrűbb utazással bőségesen megtérül a féljegyek ára. — Szép jó, praktikus és olcsó ajándékot vásárolni mindenki hajlandó, ámde nehéz a jó tanács. Megkönnyítheti magának mindenki, ki díjtalanul meghozatja az országos jóhirü Löfkovits Artbur debreceni ékszerész cég nagy képes árjegyzéket Serkesztői üzenetek. V. II. uriiak Melyben. Forró deszkáknak egy müveit francia, az öreg Diderot nevezte először a szinpadot, ezelőtt körülbelül száz esztendővel. A többek közt talán azért is, mert ezekről a deszkákról olykor lázba szokták ejteni a közönséget. Azóta széltiben használják ezt a kifejezést E. II. Helyben. A szerkesztőség és a nyomda csak a jővő hó elején költözik át az uj helyiségbe. IRODALOM. Magyar Leányok. Tul a tizenkettedik éven már puszta tündérmeséken nem tudnak elmulatni a fehér leányszoba lakói. Olvasmány kell nekik, amelyben több legyen a való, olvasmány, ahol nem szárnyas képzeleti lények mondják el viselt dolgaikat, hanem emberek, helyesen szólva: hozzájuk hasonló fiatal, derült, aranylelkü valakik. Ilyen olvasmányt hoz hetenkint a Magyar Lányok. Csupa olyat, ami gyönyörködtet, ami szórakoztat, ami vidám, üde és tiszta, valamint friss harmat után a mezei virág. Emellett ismeretterjesztő czikkeivel kiegészíti az iskola szerepét, útbaigazít a tudás roppant elágazó területén. A Magyar Lányokat Táboriné Tutsek Anna szerkeszti s munkatársai elismert nevü elbeszélő irók, jeles tollú tanitók, tanítónők. Előfizetni bármely könykereskedés utján lehet, vagy közvetlenül a kiadóknál, Singer és Wolfnemél (Budapest, VI. Andrássy-út 10.) Felelős szerkesztő: INCZÉDY LAJOS. Kiadó tulajdonos: JÓBA ELEK. Blous-selyem Nyílt-tér.*) Szoptató anyák sokszor oly időben érzik magukal teljesen kimerültnek, mikor éppen erőre és 1 gjobb egészségre volna szükségük, hogy anyai kötelességeiknek megfelelhessenek. Különösen ők találnak tehát a Scott-Emulsi o-ban egy való ággal felülmúlhatatlan táp- es erősítő szert. Á legjobb gyógycsukamájolajból alpsosphorsavas mész és nátron hozzáadásával készülvén, feltéllenül jó izü és rendkívül könnyen emészthető, az étvágyat gerjeszti és igy fiatal anyák erősítésére minden más szernél jobb. Á Scott-féle Emulsio segélyével megszüntetjük a gyöngeséget és gyorsan uj erőre, uj életkedvre teszünk szert. A Scott-féle Emulsio sokkal hatásosabb és megbízhatóbb, — mint a közönséges csukamáj-olaj. 535—2—1 A Sc o t t-féle Emulsio valódiságának jele a „hátán nagy csukahalat vivő halász" védjegy. Ezen lapra való hivatkozással és 75 fillér levélbélyeg beküldése ellenében mintával bérmentve szolgál: Dr. BUDAI EMIL „Városi gyógyszertára" Budapest, IV., Váczi-utcza 34/50. Egy eredeti üveg ára: 2 korona 50 fillér. Kapható minden gyógyszertárban. 65 krtól, 11 frt 35 krig méteren kint, legutolsó újdonság! Portó és vámmentesen házhoz szállítva. Gazdag mintagyüjteményt küld postafordultával Heimeberg selyemgyára, Zürich 16—5—3 Hői, férfi és gyermek cipők, keztyük, harisnyák, fehérnemüek, szőrme boák, kocsi takarók, toilette cikkek rendkívüli nagy választékban kaphatók 3—52—6 Eisler Károly női, férfi divat és rövidáru üzletében Nyíregyházán. Hegedű húrok 0 legjobb minőségben, úgyszintén hegedűlábak és m'mdenfée kellékek olcsón kaphatók, A legfinomabb szivarka-hüvelyek nagy választékban , ÖZV. Pü AL FERENCZNÉ dohánytőzsdéje, 607-20-4 Nyíregyháza, Városháza-sarok. Szentmihályi-ű. 12. sz. sarok ház boltna^vendégiőnek vagy lakóháznak hat szobával, 12 méteres verandával, 5 jóra való istálóval a zonnal elad ó vagy kiad ó. Értekezhelni ott a tulajdonossal. 646—1—4 EGY 6 szobás lakás 4 lóra istálóval május 1-től Értekezhetni Kossuth-útca 38. sz. a. 642—11-2 *) E rovat alatt közlőitekért nem vállal felelőssége t ijzei*. „- „amu. „ UI L. u t gyermeR a jövó hó elején költözik át az uj helyiségbe. ') rovat aiau Kuziouene.i uc... " Bartsch Ottóné divat salonja Nyíregyháza, Széchényi-tér 3. Ajánlja legszeb b kivitelű esküvői, valamint színházi kalapjait és kabuchonjait. Legjutányosabb áron fogad el díszítéseket és ujáalakilásokat. Gyászkalapok raktáron