Nyírvidék, 1906 (27. évfolyam, 27-52. szám)
1906-11-04 / 44. szám
$ 43-ik szám. N Y I R V I D É K 1906. október 28. — Lád kedves öcsém téged annyira szeretünk itt ebben a megyében, hogy ha akarnád, belőled itt minden lehetne ;* de hát neked mindig megvolt az a tűrhetetlen természeted, hogy a közvéleménynyel „csak azért is" örökösen szembe helyezkedtél. Most is kikerülöd a városházát mint ördög a tömjént, ahol pedig a vármegye szine-javát együtt találhatnád. Engedjen meg bátyám, de én a tárgyaláson se nem voltam, sem nem leszek; nem pedig egyszerűen azon indokból, mert a rituális vérvád ódiumát és ennek következményeit első sorban magára a nemzetre kellene hárítanom, amely megtűr nemcsak, de törvényesít egy olyan felekezetet, amelynek vallása és hagyománya állítólag megengedi a rituális gyilkosságot. Bátyám természetesen, mint az antisemiták tekintélyes tagját, elfogult elővélemények irányítják s igy ebben egy nézeten nem lehetünk. Én kűlömben az egész vádat dajkamesének tartom. — Hát kedves öcsém nem elfogltságról van itt szó, hanem sok évi tapasztalatról; ez az alapja magamtartásának. S ha tudni akarod, ime a definitiója az én antisemitizmusomnak: „A keresztények között is van gazember", — — — Pedig az öreg László bátyám sem volt komoly antisemita: hires pinezéinek kezelője és felügyelője mindig zsidó volt. * * * 1882-ben ugy ápril hó vége felé Recsky Bandival találkozom a ezukrászdában. — Hát ugye — mond — czifra dolog ez a TiszaEszlári ? — Nem tudom, miről beszélsz — Nohát a már mégis absurdum, hogy neked arról tudomásod nincs, a mivel 3 hét óta tele vannak a lapok s a miről az utczán a kofák is széltiben discurálnak! Hát te azt nem hallottad, — hogy három zsidó sakter megölte Solymosy Esztert? — Ha megölték, hát fel kell őket akasztani, — s ott hagytam a faképnél a druszámat. Május első felében felmentünk Budára a császárfürdőbe s nem kerülte ki figyelmemet az újságoknak a t.-eszlári eseményekről szóló rovata. Ezek hatása alatt írtam aztán dr. Heumann Ignáczhoz, aki haláláig ügyvédem volt, egy levelet, amely rövid kivonatban így szolt: „Gyűlölettel az ügyet tárgyalni, egyik oldalról sem szabad; sajnálom, hogy az egész vád felekezeti jelleget kezd magára ölteni. Sem jogi szempontok, sem késedelmes birói eljárás nem fogják ez ügyet sanálni. A corpus delictire van itt égető szükség; azt kell előkeríteni a föld alól, a Tisza fenekéről vagy rejtek helyéről, élve vagy halva; ez fogja megadni a szemmel látható és kézzel fogható feleletet az emelt vádra." E levelem megírása után 10—12 nappal örömmel olvasom az újságokban, hogy a Solymossy Eszter hulláját csakugyan feltalálták. Távirtam dr. Heumannak s szerencsét kívántam az eredményhez. Képzelheti a szíves olvasó mennyire elpárolgott azonban később minden örömem, amikor az édes anya e hullában nem ismerte fel saját szeretett leányát. Dr. Heumannak halála után reclamáltam a f. é. levelet dr. Haas Emil úrtól;*) de biz feltalálható nem volt. * * * 1881. tavaszszal kiöntött a tisza, meghaladván egy természetes „Diófa lápossá" nevü természetes partot. Aki azt a magaslatot ismeri, tisztában volt és van azzal, hogy az áradás alkalmával nem nézett annak oda a kutya sem, külömben annak a terjedelmes lejtőit az ár észrevétlenül meg nem haladhatta és el nem moshatta volna. A nyár folyamán aztán serényen folyt a töltés javítás és magositásnak munkája. Egy vasárnapon az egész töltés vonal mentén négy helyen is kellett a munkásokat fizetni. A pénztárnok — szegény jó Káldy János barátom — nem szakadhatván négyfelé, két fizetési helyen a társulat igazgatója és főmérnöke segítették ki. A negyedik helyre — Lónyaynak egyenes kívánságára, én kerültem. A postán 10,000 frtot megamhoz véve, nagy aparátussal rendezkedtem be Gáván a fizetésre; ment is a dolog mint a karika csapás, csak a vége volt kellemetlen: 30 forintot ráfizettem. Késő estve volt mikor a dologgal készen voltunk s vacsora után alig vártam, hogy nyugvóra térhessek, felkérvén Csizbesz Mihály, a társulatnál alkalmazott mérnök barátomat, hogy a kereseti kimutatásokat a mai napon teljesített fizetések jegyzékeivel hasonlítsa össze. Éjféltájt felébredvén hallom, hogy a szomszédszobában — bár discrét módon -- beszélnek, felköszöntenek s koczintanak Kíváncsi voltam, hogy váljon kik mulatnak itt, s csendesen a zöld sirdinggel takart üvegajtóhoz közeledvén, egy keskeny nyíláson a következő eredeti kép tárult elém: Mihály barátom egymagában ül az asztal mellett és számol; jobbra tölle egy kancsó bor és két pohár. Hosszas számolás után fejcsóválva a kancsó után nyúl, tölt mindakét pohárba és halk hangon, de nyomatékosan így szóll: „Uram uram társulati alelnök uram, szállok az úrhoz; hát én csak azt mondó vagyok hogy, — — csizmadia maradj a kaptafánál; a 30 forintnak pedig lűttek! Külömben bóküljünk ki! Ezzel vette a poharát s koczintott a másik — alkalmasint nekem szánt — pohárral is. Ezek lehettek a vég accordjai e különös időtöltésnek, mert ezután minden elcsendesedett. Megfogadtam külömben a Mihály barátom tanácsát: soha többé nem fizettem kubikost. Kállay Andris. * László bátyám nem tudta, hogy Bónis B. után legelső sorban én lettem megkínálva a főispánsággal. * Vagy dr. Flegmann Jenő úrtól. Válasz , Szabolcsvármegye és Nyíregyháza vasúthálózatánali fejlesztése" című cikkre. — Szintén ajánlva a törvényhatóság figyelmébe. — Nagy érdeklődéssel olvastam a „Nyírvidék" 42. számában vezércikk gyanánt megjelent „Verilás" fejtegetéseit. Szépen van megírva — következtetésekkel megtöltve, de minden szava, minden igyekezete oda irányul hogy előtte elképzelhetetlen más cél, mini Nyíregyháza város fejlődése, emelése, gazdasági és kereskedelmi gocponttá tetele, azon hiedelemben, hogy mi, a vid ken lakók, nem is tarthatunk igényt semminemű fejlődésre, anyagi boldogulásra, hisz nekünk teljesen <l£g, ha Nyíregyházát emeljük, naggyá, fejletté tesszük s mi pedig érjük meg ezzal a tudattal, hogy megyei székvárosunk emeléséhez — ha mindjut a saját életünk, anyagi jólétünk, boldo rulísunk árán is — hozzájárultunk. Nekünk nem kell semmi, falusi ember érje meg a krumplival s legyen boldog, ha egy kis vinkoval leöblítheti — de magasabb igényekét ne tápláljon s akkor Nyíregyháza város fejlődéséből reá eső sugarakkal ís boldog lehat. Megszoktuk az efféle vasúti politikát s tudjuk a közelmúltból több esetből, miként Nyíregyházán az az általános felfogás uralkodik, hogy Szabolcsvármegye ala.t Nyíregyházát, Szabolcsvármegye közönsége alatt pedig a lörvi nyhatósági tisztikart kell érteni, sőt megkövetelik ott, hogy ezt értsük. Pedig na?y tévedésben varn ak, m rt Szabolcsváimegyét nem Nyíregyháza, — hanem az összes községek egyenként és összesen, közönségét pedig szintén ezek lakosai együttesen alkotják. M' gszoktuk azt is, hogy mi, a nagykállói járás déli községei. Mihálydi, Gelse, Nyiradony, Nyiracsád, Nyirábrány, Mártonfalva községek, időtlen idők óta csak adóalanyul szolgáltunk a mi szerelelt váimegyénknek, egyébként pedig elhanyagolt mostoha gyermekei valánk s verejtekes munkával szerzett filléreinkből a mi rovásunkra a vármegyei tisztikar által dédelgetett e,;yikmásik vidék, vagy magán érdekek, de főként Nyíregyháza nyertek kielegitést, illetve nőttek naggyá. Azt mondja és helyteleníti „Veritás", hogy e községek által a kálló—balkány—adony— rmihálylalvai vasút vonalra megszavazott összeg ket a törvényhatóság nem hagyta jová. Az én községem is ezek egyike ugyan, és szavaztunk is meg bizonyos összeget, de nem|a mihályfalvai, hanem a debreczen—nyirbáluri keskeny nyomtávú gőzmotoros \asút céljaira, amely a keskeny vágánnyal, ha bedugult, azt se nagyon sajnáljuk. „Veritás* szerint a kállo—balkány —adony—érrnihályfalvai vonallal a nagykállói jáiás ezen déli részét örökre Szabolcsvái megyehez kapcsolnák, míg íjy csak tákolva van hozzá. Roipanl t vedésben van tisztelt „Veritás" úr, mert mig Gelse, M.h >lj di és Nyiradony községek hivata'osan, minden tákol is n ikül, őszinte ragaszkodással a hivatalos Szabolcsv-.rmegyehez tartozandcnak érzik magukat, addig Nyiracsád—Nyirábrány és Mártonfalva közsegek nem is takolással, hanem erőszakkal vannak e mgyébe kebelezve — lakosaiknak érdeke tllen és egyenes megrontására, de csak hivatalosan s igy nem csoda, ha hivatalosan is részint a velük szomszédos biharmegyei érmihályfalvai, avagy a hajdúmegyei debreceni központi járás fele kacsintgatnak. Forgalom és kereskedelem szempontjából ne is beszéljünk akkor, a mikor Ábrányt Debrecennel vasútvonal köti össze, Acsád és Mártonfalva pedig ezen vonalokhoz fé.ora távolságra vannak . . . hát csak nem képzelhető, hogy valaki hátat fordítson a szomszédos forgalom kerelebe eső Debrecennek s majd az 50 kmtrre eső Nyíregyháza felé gravitáljon. Ez egyszerűen természetellenes képtelenség. A mi pedig mezőgazdaságunk — ipar és kereskedelmi összeköttetéseinket, szóval anyagi jólélünk előmozdítását illeti, nagyon kérem és kérjük „Veritás" urat, ne taitson minket annyira űgyefogyoltaknak és ne helyezzen annyira gyámság alá, hogy e vidék összes lakossága, birtokossága, értelmisége nem lévén képes saját érdekeinek megértése és felfogására — erőszakkal akarjon nekünk oly irányban kepzelt vasútvonal létesítéséi, mely hosszú, talán örök időkre, még a reményétől is megfosztana bennünket — hogy a természet által kijelölt Debncen—S imson — Adony—Mihálydi — Gelse—Bogát—Bátori vasútvonal — mint e vidék anyagi boldogulásának nélkülözhetellen előfeltétele — mielőbb kiép'ttessék. Higyje el tisztelt „Verita=" ur, hogy befejezhetik a Nyíregyháza—Nyirabrányi kőutat ; kiépíthetik a Na^ykalló—Balkány—Adony—Érmihályfalvai vonalat, sőt akkorára még teljes tökéletességre vihetik a léghajót és összeköthetik e községeket N) iregyházával, beleverhetn 'k százezreket az ábrányi kőutba, vagy milliókat a vasutba, de a mint szél ellen azt a bizonyos dolgot elkövetni nem lehet, úgy és oly lehetetlen az itt elősorolt községeknek forgalmilag Nyíregyházához való csatolása. Mi a debreczen—nyírbátori hadászati útvonal mentén eső községek egyáltalán nem irigyeljük, sőt bizonyos büszkeséggel n< zzük megyei székhelyünk Nyíregyháza város fejlődését, hű fiai vagyunk ősi vár megyénknek s hivatalosan egyáltalán nem is gravitálunk másfelé, de kérjük törvényhatóságunk vezetőit tekintsenek minket legalább serdültkoruaknak, a kik már jogaink felügyeletere. érdekeink megvedésére. mezőgazdasági, kereskedelmi és ipari szükségleteink, forgalmunk irányítására, legalább némi befolyással bírhassunk s lássák be, hogy mi épen olyan fiai vagyunk e vármegyének, mint a többi vasút mentén eső községek s hogy minket, e nagy es el<g gazdag vidéket csakis a debrecen—nyírbátori vasúthálózat elegithet ki es tehet gazdaggá, habár nem vezeti is Nyíregyháza felé a lovaimat. Feljajdul „Veritás" ur azon is, hogy a Mátészalkacsapi vonal is nagy forgalmat vesz el Nyíregyházától ! Én Istenem, hát hol van az megírva, hogy a nagy hal fel'étlenül és mindenáron elnyelje a kicsit s hogy minden forgalommal csak Nyíregyházi f. lé szabad irányulnia s ama liszamenli közsegeknek — avagy nekünk — nem szabad boldogulniok! Mi époly távolságra esünk Debrecentől, mint Nyíregyházától és közel Nyírbátorhoz, a mely kisebb szükségleteink kie égitésére eléggé fejlett és élénk kereskedelmével, iparával teljesen elegendő — magasabb szükségleteinket pedig még hálrán-osabb közlekedési eszközök mellett is inkább Debrecenben, mint Nyíregyházán elégítjük ki, ott neveltetjük gyermekeinket stb. szóval minden magan és gazdasági erdek oda fűz bennünket. Ha tehát a „Debrecen" ciinü lap folyó évi 196. számában megjelent „Debrecen, mint közgazdasági gócpont" cimü cikk a Debrecen, illetve már csak Sámsonnyírbátori vasútvonal kiépítésének szükségessége s ennek folyamányaként Debrecen város által elérendő előnyökre nezve tartott értekezést — ez csak azt jelenti, hogy Debreczen város ez idő szerinli vezetői végre tudatára ébredtek az ezen vonal forgalmától válható közgazdasági, ipari, kereskedelmi fellendülésnek, a mit semmi sem igazol fényesebben, mint az a féltékenység — melylyel Szabolcs vármegye intézi körei eme vonal létesítése ellen viseltein k. Mi pedig várjuk, mint megváltást — mikor indul meg — illetve mikor halljuk a Debreczen-nyírbátori vonat első fütyölését. Nagy Miklós. A t.-szentmártoni gőt templom. Dr. Jósa András jeles régészünk s igazán kedves tollú írónk, a tisz iszentmárloni templomban lalalt halott nyakán levő bronzérem köriratait a Szentek életéből magyarázza s ebből oly következtetéseket von le, melyeket szó nélkül hagyni nem ludok. Engedje meg tehát ő és a lek. szerkesztő úr, hogy pár sorban elmondjam észrevételeimet: A bronzérem egyik oldalán levő köriratot én nem „San Francesio* OR. PN.", hanem „S«n Francesco OR. PN." nek olvasnám s igy fejtenem meg magyarul ,Szent Ferencz könyörögj érettetlünk", vagyis az „O. R. P. N." „Ora pro nobis"-t, nem pedig „Orta és Portuiculát*. A szentmártoni elragadó szép pontra nézve pedig, melyet a tudós régész a „Nyír" Pannonhalmának tekint, értesítem, hogy igenis van irott hiteles okmány a szentmártoni kápolnáról, még pedig nem a XV. század vége, vagy a XVI. század elejéről - ami azonban nem zárja ki, az ismertetett templom újítását vagy újiiól való építését — s ez dr. Jósa And> ás úr által is ismert szabolcsmegyei monográfiánkban — épen az én indítványomra egész terjedelmében bár kissé hibásan — közölt Zasty apátsági alapító levél, melyben az apátságot alapító Petrus Gomes Zsurkot az apátságnak adományozza e szavakkal: „Dó et predium Suruk Cum Capella Sancti Martini." En nem ismerem alaposan Zsurk és Szentmárton vidékét s igy ne i is állithatok mást mint azt, hogy ezen okirat szerint, azon időben — 1067. körül — Zsurk már lakott hely volt, s ennek határához tartozó magasabb helyen állott a magyar Szent Marion tiszteletére épitelt kápolna. Petrus Gomes maga is vitéz magyar és Szent Mártonnak nagy tisztelője lehete.t, mert az apátsági alapító levélben adományozott nagy birtokokat, mind a Szent Mártontól címzett pannonhegyi apátságból szétterjedő Benczés barátoknak adta. A Zásty apátság a 14 ik század első felében már mint Beel apátság előfordul ugyan még a pápai adólajstromban ; de adómennyiségéről kövelkeztetve ekkor már elszegényedett. Zsurkot és vele Szent Mártont valamelyik hatalmasabb család foglalta el s ennek leszármazottja lehetett a most felnyitott sír megháborgatott lakója. Valamikor utánna nézek az okmánytárakban, hogy melyik család lehetett. Sütő József. Dr Jósa se Francesionak hanem Francesconak olvasta; elhibázta azonban a szedő. A szerk. Szabolcsvármegyei gazdasági egyesületi közl emé nyek. Szolgálatot vélünk teljesíteni általában gazdaközönségünknek, különösen pedig szőlőtermelőinknek, kik azon ismert helyzetben vannak, ho„'y különösen szőlőjöket, vagy más terményök megrövidítésével, vagy vétel útján és mindenesetre igen nagy kö'tséggel tudják javítani — ez úton figyelmeztetve, a már is sok helyen tapasztalt termőképesség kimerültségének kellemetlen következményeire, őszintén ajánljuk a debreceni trágyaiparvállalatnál beszerezhető tőzegfekál trágyát, avagy nyers sertéstrágyát. A tőzegfekál trágyából egy 1600 Dőlés hold szőlőre 30—35 métermázsa, a sertéstrágyából 50—60 m.mázsa használandó. Megrendelhető szívességből egyesületünk utján tőzegfekál trágya 100 korona, sertéstrágya 50 kor. ár ellenében ab vagon Debrecen. ÚJDONSÁGOK. Telefon szam 139. Rákóczi. Az ünnepi napok zaja elcsendesült, a fény és pompa, amelylyel nagy fejedelmünket s bujdosó társait nyugvó helyükre kisértük, mint igézetes álom káprázata meg-megujul szemeink előtt. Budapest és Kassa, hol a fejedelmi temetés nagy jelenetei vegbementek, az egész ország népét látta egybegyűlve, szent lelkesedésben a hazatért hamvak.körül. Szabolcsvármegye, a közönség előtt ismeretes okokból, csak a kassai temetési szertartáson vett részt, nagy fénynyel és pompával. A menetben, melyet gróf Hadik államtitkár vezetett s melyben gróf Vay kdám két csatlós által vezetett gyönyörű fehér lovon az ország zászlaját vitte, jobbról és balról két fia kdám és Rezső által kisérve, Szabolcsvármegye a következő rendben vett részt. Vármegyénk fényes felvonulását megnyitotta két Ríkóczi korabeli öltözetű tárogatós (Bakai és társa). Ezután a hat éves kis Vay László gróf, főispánunk fia, rtmek díszmagyarban, két csatlós által vezetett fehér ponnyn, bársony párnán vitte a vármegye ezüst koszorúját. Utánna négy harsonás következelt. Ezután jölt Vay Gábor főispán sárga lovon, kezében buzogánynyal s oldalt mellette jobbról Lípthay Epitési tei veket és költségvetést olcsón készít áza, Kaik 45. Szuchy József építőmester
