Nyírvidék, 1906 (27. évfolyam, 27-52. szám)

1906-10-14 / 41. szám

2 41-ik szám. N Y I R V D É K 1906. október 14. Nevezetes egy fa volt ez és feltétlenül öregebb 500 évesnél. Foltin János neves történészünk személyesen jott cl Halászba, hogy a Zászti apátság fekvőségeinek hollétét és kiterjedését a helyszínén megállapítsa. Nem tudom, hogy sikerült-e ez s mennyiben; de azt egy régi latin történeti forrásból minden kétséget kizárólag állapítottuk meg, hogy ez a fa „arbor Csóka" név alatt már a 17-dik században határjelző fa volt. S ezt a fát, amely a Besztereczi várból már II. Rákóczy Ferencznek a figyelmét is magára vonhatta, felperzselték azért, mert a benne lakó csókák esetleg 3 zsák tengeri kárt okozhattak a szomszédos földeken. A kegyelet nem tartozik a parasztnak erényei közzé. * * Különös módszere volt az öreg Blahunka József mérnöknek a vízlevezető csatornák tervezésénél; lehetőleg kerülte az egyenes vonalakat, ugy hogy minden csatornája olyan czikk-czakk alakot nyert. Kíváncsi voltam arra, hogy vájjon miért ragaszkodik az öreg ur oly makacsul a görbe vonalakhoz, s egy napon felkerestem őt a B.-Halászi tanyáján. — Én. kérem az öreg urat, azt tartom, hogy két pont között legrövidebb az egyenes vonal, s igy, ha a két pont között vízlevezető csatornáról van szó, legnagyobb eséssel bir s igy a víznek gyors levezetésére legalkalmasabb az egyenes vonalban megépített csatorna. — Nagyon csalódik t. ur öcsém, mert az nem egészen igy van; tessék csak megfigyelni s látni fogja, hogy a csatornákban lefolyó viz a merev szegletekbe ütközve mindannyiszor mintegy ujabb erőt nyer, s aránytalanul sebesebben folyik le eként, mintegy „lomha" egyenes csatornán. * * Egyszer a hetvenes években valamely vizsgálatnak megejtésére küldött engem ki a t.-szab. tiszai társulat választmánya. Berczelen is akadt valami dolgom — s ha már ott voltam megtekintettem a Berezeli zsalugáter rendszerű fazsilipet is. A csatornában kevés volt a viz. és szemembe ötlött hogy a zsilipkapu szelvényén belől mégis elég rohamos volt a vízlefolyás. Figyelmeztetve e körülményre a felügyelőt, azon felvilágosítást nyertem, hogy a zsilip kapunak legalsó tölgydeszkája még mindég fenéken van s hogy a duzzadás talán annak tulajdonitható. Szögyény Emil igazgató barátom természetesen azonnal elrendelte a fenék deszkának a felhúzását, s félrehíván igy szólt hozzám : — Kérlek ne szólj erről senkinek; egy kir. mérnök — engedd meg, hogy a nevét elhallgassam — vo't itt a múltkor s mereven ragaszkodott azon nézetéhez, hoyy a viz alól egyáltalán nem folyik, s igy az alsó zsilip deszkát felhúzni egeszen felesleges dolog. Dohát édes barátom — vetettem én közbe — csak felvilágosítottad ezt a kitűnő urat, hogy a folyó viz sebessége, amely a közwüen felszín alatt legnagyobb, a fenék felé csökken ugyan ' j teljesen bármily mélységben sem szűnik meg

9 Bizonyára felvilágosítottad a mérnök urat, hogy. az o theoriája szerint soha egyetlenegy átmetszés sem képezhetne ki maoát? ! — Forszé, hogy jbzt mind megtettem, de eredmény nélkül. A zsilip kanun^k csak részleges felhúzása tanúskodik arroí, hoj.'- a;: emüe • ben a tévedés rögzik meg lege. "> seb ben. "" szeggej; jó édes ak tija d hetvenes években rendszerint NapkoroiTTTy&rali^ Váratlanul jött el egy ízben hozzám Halászba s alig szállt le a szekérről, előmutatott egy táviratot, amelyben budapesti házfelügyelője arról értesítette, hogy betörtek a lakásába, a szekrényeket feltörték s az azokban levő nagy értékkel bíró tárgyakat elrabolták. a lovassághoz igyekezett, akármint bírta is a birtok és csak alig lehetett megértetni, hogy a gyalogságra is szükség ran. Nem mondom én, hogy ez azért volt, mert a szegény nemesnek is volt egy kedvenc paripája, amit nem szívesen hagyott cseléd gondozására, vagy, hogy mindenkinek, így veskótzi Budaházy Péternek is kedves élete párja lebenyei Bán Máiiaa lótakaróra oda hímezte a V. B. P. betűket s azt pedig megmutatni is kellett, hanem bizony volt, azért, mert abban az időben az urak, nem azért voltak lovasok, mert díjakat akartak nyerni, hanem mert csakugyan lóra termettek. Na de azért kimozdált a többi tiszai felkelőkkel a zemplénmegyei insurgens csapat is. Előljárt a báró Barkóczy Antal csapata. Nagy, hatalmas, gazdag úr vala a kapitány, régi ismerőse Budaházy Peternek, akivel nem egyszer agarásztak n-hany megye rónaságán Budaházy Péter csak közember volt, de ismeretsége révén legkedvesebb embere B irkóczynak. Barkóczy maga is kemény legény volt, de Budaházy Péternek tekintélye volt előtte. Ez a hosszuhaju ember az, aki a félelmet nem ismeri, bármit amit rábíznak gondolkozás nélkül teljesiti, s amit egykor megmarkolt ki nem engedi. Amint baktatnak a nagy melegben a poros utakon, azt mondja Barkóczy kapitány : — Péter, ha majd a franciákkal csakugyan összecsapunk, mellettem légy ám ! — Hát csak nem is az anyám mellett — dörmögött Péter. 6 — Na csak azért mondom Peter, mert hát ki tudja, hál ha Parisig üldözik a franciát, hoztam magammal pénzt és drágaságot. Itt van az iszákban, ha eltalálnék esni, juttasd vissza. — Azt már nem — dörmögi Péter s ott hagyta a kapitányát. C-ak késő este tudta tőle kivenni Barkóczy, hogy LüiJ^i

1 Hát azért haragu

dott meg Péter, hogy ő róla Apám még az nap felutazott s megindította a rendőri eljárást, aminek azonban nem lett semmi eredménye. " Az elrabolt tárgyak közzül mindég sajnálni fogok két pár pisztolyt, a miket Simonyi oberster küldött Kállay Miklós szépapámnak Francziaországból; az egyik pár a Simonyié volt az ágy felett S. 0. monogrammal, a másik az I. Napoleoné volt az ágy felett N. betűvel. Elmúlt 10 év, s meg is felejtkeztünk a dologról, mikor Pestről egy ajánlott levelet kapok a következő tartalommal: „Édes atyjának ingóságain többen osztoztunk meg; nékem osztályrészül 35 darab régi aranypénz jutott. Megbántam tettemet, rekesztem azok zákgezéduláját. N. N." íme egy becsületes tolvaj. Kállay András. A Tajgetosz hegytol a mai csecsemőkőrházig Irta Berend Miklós dr. egyetemi m. tanár. Nyolc-tíz éve történt. Vidékről jöttem haza s Isaszegnél vitt el az ulam. Elnéztem a Jókai által leirt kerek eidőt, ahol annyi jó magyar fekszik korhadt fakeresztek alatt vagy azok nélkül is és várja az ujabb trombitajelt, talán jobban mint a Heine gránátosa. És elnéztem a falu másik végén a temetőt, telehintve azzal a sok-sok apró kereszttel, ami a gyermekek sirját jelzi; eszembe jutott, hogy bármely vonalon jövünk Pest felé, mindenütt ilyen apró, korhadt fakeresztek vonják be körbe gyászkeret módjára a fővárost, jeléül annak a sok „nyomornak és szenvedésnek", ami az emberiség osztályrésze. Elgondolkoztam azon, hogy bármi bőven ontotta is e nemzet fiainak vérét mindenütt és minden időben, mégis többet vesztett el a gyermekszobában, mint a csatamezőn, s hogy azt a dicstelen háborút, melynek a gyermekek az alig megsiratott katonái — elvesztette mindig és veszíti folyton. Mig a dicső halált halt honvéd sirját felkeresi a kegyelet, addig ezekre a pici keresztekre alig ejt könyet valaki s a legtöbbször a megkönnyebülés sóhaja száll az égnek, amikör elplántálnak egy-egy ujabbat. Miért kell ennek igy lennie? Ezen gondolkozva aludtam el és igen különöset álmodtam. Itt ébredtem fel Pesten, de a XXI század közepén talaltam magamat és a majdnem ismeretlen utcákon jó magyar képű úr kalauzolt, a kit az emberek sokan süvegeltek s aki a gyermektanulmányi társaság vezértitkárának mutatta be magát. Emlékeztem homályosán, hogy volt egy ilyen, akkor még fiatal, roppant igénytelen társaság még az én időmben is, tagjai rajongó pedagógusok és doktorok voltak, akik azt az utópiát tűzték ki maguk elé, hogy a gyermek lelki életének tanulmányozása alapján reformálják a nevelést, egészségesebb alapra fektessék a tanítást — bizony nem sókan vettrk akkor róla tudomást róluk. Ma — beszéli vezetőm, tehát a XXI-dik században, ennek a társaságnak a vezetése alatt áll az egész iskola és nevelésügy, képesek a kórházak pszikofizikai intézetben minden gyermek tehetségeit annyira kipuhatolni és kifejleszteni, hogy mindenki arra a pályára nevelődik, amely neki való, amelyre kedve van s amelyen helyét megállja. Mikor csodálkozni kezdtem, magyarázatokkal is szolgált: — Már l

(J00-ban tudták, vagy kezdték tudni, miij en sorrendben fejlődnek a gyermek idegpályái. Ma is tisztelettel említjük Preyer, Flechsig s más, e korból való kutatók nevét, a kik fejlődéstani alapon górcsövi vizsgálatokkal. betegmegfigyeléssel alapját vetették meg az egyes tajok pszikologiájának, sőt az egyén lelki életét a gyermekek léleknyilvánulásainak kezdetétől próbálták magyarázni, de persze sokra nem mentek. Kideriteltek ugyan a gyermekeknél egyes fontos dolgokat, mint pl a képzetkapcsolópályát (asszociációs centrumok) létezései, a melyek tudvalevőleg a lelki élet közponljai, sejtelemmel birtak arról a bonyolult agyfejlődésről, a mely az még felteheti a kapitánya, a barátja, hogy a hol ő meghal, hát Budaházy Péter nem halna meg mellette. Bizony belekerült egy néhány üveg tokaji borba, mig megjuhászodott Budaházy Péter. Tudta azonban Barkóczy, hogy Péter az ő tokaji borának nem tud ellentállani s kibékül. Pedig hát majdnem ugy történt, sőt Budaházy Péteren kivül, aki az ő kapitány barátját valósággal imádta, alig tette volna meg más, amit ő megtett. De bizony ő sem tehette volna meg, ha nem lettek volna olyan társai, mint amilyenek neki voltak. Ugyanis János és József főhercegek addig versenyeztek a vezérség felett, a császár addig késlekedett a határozásában, Nugent tábornok pedig a „GonfusíonsGrosshándler" addig kimélgette a harcra vágyó felkelőket, mig az alkirály Beanharnais Eugén junius 14-én a Győr alatti Szabadhegynél túlnyomó erővel megtámadta a vezérei által alkalmatlan időben féltett sereget és szétverte. Küzdöttek, küzdöttek, a személyes bátorság nem hiányzott, de hát mégis csak futott az egész Komárom felé. A zempléni felkelőket a nagy ágyú zaj nem riasztotta meg, sőt — — annál jobban igyekeztek. De nem értek vele semmit, mert a futó sereg ragadta őket is magával s együtt rohantak vele. A Barkóczy Antal csapata közbejutott a futók és a kergetők közé. Mit volt mit tenni, egy darabig csak szégyenkeztek menni visszafelé, de aztán megindultak ők is. De a kis késlekedés elég volt arra, hogy az asperni veszteség után győzelemre sóvárgó franciák közel érjenek. De az sem lett volna még baj, de az már igaz, hogy egy eltévedt ágyúgolyó szegény Barkóczy Antal jobb lába szárát zúzta szét. A halálosan sérült kapitány kieresztette a kantárt, hátradőlt, és csúszott le lováról. Budaházy Péter ott vágtatott közel, fogait csikorg

atta

, midőn lát

ta háta megett vágtatn

i a győzelemtől újszülöttnél végbemegy, mig eleinte különálló látási, hallási, tapintási stb. öntudata egy, az akarat és gondolkozás által szabályozott, egységes öntudattá egyesül, tudták, hogy pl. egy ujj érintése körülbelül 100,000 idegimpulzust visz az agyba, hogy a hallási szerv Gorti húrjai 20—30.000 rezgésre képesek, hogy a látóidegvégek százezer számra fntografálják a fénysugarakat ; tudták, hogy a fejlett agy 9,200,000.0(0 sejtje közül milyen kevés müködőkepes még a születéskor, tudták, hogy az állati és emberi agyvelő közt az a két főkülömbség, hogy az állatagy veleje primitíven fejlődik s ez alacsony frjlődés fokát már a születesnél elérle, mig az emberi agy fejlődésében ekko ra csak a negatív cenlrumok kifejlődéséig jutóit el ; tudtak, hogy az állat agyában az említett képzeltársitó centrumok igen jelentéktelen részt foglalnak el, emb.rnél pedig az agykéreg kétharmadát. Gyűjtöttek tehát adatokat, de felhasználni nem tudták. Tudták, látták, hogy vannak veleszületett tehetségek, de sem székhelyöket az agyban megállapítani, sem eredetüket megmagyarázni, sem fejlődésüket elősegíteni nem tudtak. Ma, ha a gyermek két éves lesz, elviszik valamelyik gyermektanulmányi intézetbe, a hol nemc-ak a fertőző betegségek ellen oltják be, de egy-két napi megfigyelés ulán az első nevelési elveket is megállapítják nála, megszabják anyagcserevizsgálatok alapján a megfelelő táplálást, edzést; legfőképpen pedig tudatják ma azokat az agygimnasztikai módszereket, a melyek a képzeltársitó, asszociációs pályákat edzik, erősitik; villamos kísérletekkel határozható meg teljes pontossággal ezek állapota; igy állapithatók meg az egyéni tehetségek s utmutatást adhatunk azok helyes fejlesztésére, ellenben szigorúan tilos minden oly irányban nevelés, a mely a gyermek agyvelőképe-ségeivel nem egyezik. Ilyen vizsgálat minden évben ismétlődik s mire a gyermek a középiskola küszöbét eléri, már ismerjük tehetségeit, ugy a jó, mint a rossz irányban; leküzdöttük az örököli hibáit és azon ulra vezettük, a melyin megállni bir, ép Lest és élekkel. „ És mi van a beteg gyerekekkel", kérdeztem én. „Ha ez érdekli, jöjjön velem egy gyermekkórházba, ott meglátja', felelte kisorőm. Tágas épületek vasból és üvegből, a melyeken ragyog a nap, erdő közepén, körülte játszó gyermekek százai, igy nézett ki a gyermekkórház. Kacagó csecsemők hempergőztek a homokban, ezek az üdülő betegek. Nagy kórtermek, sok-sok levegővel; nagy villámos ventilátorok hozzak az erdőből, ozonnal telve; külömbőző kórtermekben viola, veres ablakok, a melyek a nap egyes vegyi sugarainak gyűjtésére használnak, e vegyi hatasokat pedig gyógyításra; minden beteg mellet tökéletes röntgenfényképe, a melyen azonban nemcsak a csontok, de a2 egyes lágyrészek is láthatók, a beteg helyen pedig olyan élesen tűnnek fel, mint a régi időben a fémdarabok sötét árnyéka, Fertőző beteget m-m látam, tuberkulózist sem; ezeket rég kipuszlitotta a szérum és oltás, ellenben elmebeteget, degenerációt annál nagyobb számban. A cseciemőosztályon alig lattam a régi bélbajoknak egy-egy nyomát; mióta sikerült koncentrált ultravioletsugarakkal teljesen csíramentessé tenni a tejet, a mire különben már 1905-ben gondolt Seiffert, s kiirtani a tehenek tuberkulózisát, azóta kevesbedett a bélbetesi gek száma, magyarázata kísérőm. „Különben is", folytatta, a mióta az állam nem ismer törvénytelen gyereket, a mióta bizlositva van minden gyerek joga az delhez és m^gélhetesi módja, hirtelen csökkent a halálozás Ma ugy neveljük a nőket, hogy szégyelné mindegyik, ha nem maga szoptál na, és a leányiskolák legfőbb tárgya, a gyei mtknevelés és a gyermekielektan. Nem találja pld. abszurd dolognak, hogy még a XX. szazadban akként nevelték az embereket, hogy meg inteligens embernek sem volt — legföljebb primitív fogalma — saját testerői. Ma pedig az ilyen dolgokkal tisztában van az utolsó munkásgyermek is. Bámultam és hallgattam. Egyik teremben gép altal hajtott nagyhullám mesterseges tengeri fürdő, tele zajongó ujjongó gyerekekkel; másik lelkesült franciákat; arca, az a szép piros arca még pirosabb volt, nem az izgatottságtól, hanem a szégyentől, hogy kardcsapás nélkül futni kell. Amint meglátta, hogy vérbe borul kapitánya s hanyatlik le Margit lováról, dühöd'en ordított fel s véresre sarkantyúzva dédelgetett lovát, egy ugrással ott termett s két hatalmas kezével átkarolta kapitányát és lovára emelte. Amint meglátta a holthalavány arcot, összecsikorgatta fogát, de sötét, fekete szemeiből nagy cseppekben omlott ki a köny, rá a báró Barkócz.y halavány arcára. Ez a köny minlha visszaadta volna a kapitány életét, kinyitotta szemeit. Megismerte kedves pajtását. De meghallotta az üldözők diadal kiáltását is. — Péter, fiam — szólt halkan — érzem, most már mindegy, tégy le és menekülj. — Nem tudod megint, hogy mit ás hogy kivel beszélsz — dörmögött Peter s aztán szét nézett. C-uf dolog volt bizony. A franciáK csak ugy hátulról ütlegelték le a futókat, alig egy-kettőnek jutott eszébe védekezni is. De látott ol -anoka* is, akik nem nagyon szorították lovaikat, hanem egy kicsit összetűztek az üldözőkkel s azután futottak ismét. Jó ismerősok voltak, holmi restauratióbeli emlékek is fűződtek hozzájuk. — Gergelyi Mihály, Balog Jóska, Lánczy Samu, Domby Mihály, Varga Mihály, Cseh Béni, — kiáltott. A hat ember rögtön megállította lovat, mintha csak az újhelyi vasárról jönnének, s nem volna a sarkukban a francia. — Mi az Péter? — Itt a kapitány, valakinek vinni kell Komáromig, védni is kell, mert nem engedhetjük, hogy a lovak agyon tapossák, még hátha megél. Ki vigye ? ! A többi védi. Egyhangúlag felellek: — Nálad van Péter, vigyed, mi itt leszünk a hátad megett. DIVATTERME NYIREGYHAZA, SZECHENYI-Ti.R 3. 551—4—6 KIZÁRÓLAG ELSŐRENDŰ NŐI KAL \POK RAKTÁRA. ÁTALAKÍTÁSOK és MEGRENDELÉSEK ELFOGADTATNAK.