Nyírvidék, 1906 (27. évfolyam, 1-26. szám)

1906-06-24 / 25. szám

§ 25-ík szám. N Y I R V I D É K 1906. junius 24. halnak meg soha; — s ha kell ha szüksége van rájok a hazának, sirj-kból kiszállanak. Jobb korszakért küzdélek, szebb korszak hajnalát várlátok. Jobb korszakért esd e nemzet is és én hiszem hogy ez el fog jönni, mert a költő szerint. „Az nem lehet', hogy annyi szív hiába onta vért! keservben annyi szent kebel, szakadt meg a honért!" Álmodjál tehát édesen e haza nagyságáról drága por! Álmodjál azon édes reményben, hogy: Lesz még egyszer ünnep, lesz még a világon! A mi csak álom volt, nem lesz mindig álom: Leragyog még a nap egyszer a magyarra. S megdobban a szív még egy bús édes szóra, a tárogatóra! Megdobban: mert az ősi erény nem halt még ki a magyarban; s hogy az ki ne haljon, a felett őrködni fogtok ti szent hamvak. Jer, jer aludni álmodat ideiglenes sírodban, mig majd szent hamvaid elfoglalj i méltó megillető helyét, egykori községed közepén, hol mint őrálló angyal állsz majd őrt e haza szabadsága s a község honszerelme felett. S ha talán majd ismét veszjely fenyegetné a hazát, búgjon fel sírodból a tárogató szava, hogy nnak hangjárá még a holtak is megelevenedjenek s felkeljenek a honnak védelmére. É i megáldalak az én Istenem s a Te Istened nagy nevében az ősi földön. Isten hozott, légy áldott az Urnák nagy nevében! A nyíregyházi dalárda énekelt el ezután igen szépen egy alkalmi dalt, mire vajai gazdik fölemelték a koporsót s követve a család tagjai s a resztvevő közönség hosszú sora által, lassú menetben megindultak vele az ideiglenes használatra ké-zülL sírbolt felé. A menet ict megállapodott s Görömbey Péter ev. ref. tsperes a következő, mély hatást kellett, hazafias érzésű imát mondta a koporsó felett: Imádandó Hadúr! Magyar őseinknek, apáinknak, minden népek s nemzeteknek örökkévaló, hatalmisura, istene! Hozzád emelkednek megilletődött szívünk érzelmei, hálával megtelje-edett lelkünknek gondola'ai ez ősfoglalásu családi birtokon, ez ünnepélyes pillanatban, e koporsó melleit, mely e történelmi nevezetességű helyről, egy kétszáz év előtt eltávozott s most visszatért nemzeti hősnek, egy a nemzeti s vallási szabadságért küzdött s e $z<nt eszmék v delmében elbujdosott, — de íme most visszatért lőemberünknek földi részeit fedezi. Végére mehetetlenek óh Urain! a Te ulaid és kibeszélhetellenek a te tanácsaid! Te alkotod, te vezéreled az élet színpadára az egyes embereket, a népeket s nemzetekel! Te hordozod őket karjaidon, éveken, évtizedeken, évszázadokon, sőt olykor évezredeken át vészben és viharban, verőfényes, borongós napokban; olykor a népeket, nemzeteket felemeled, hatalommal, dicsőséggel, méltósággal koronázod, — más népeknek, nemzeteknek, egész földrészeknek az urává teszed; aztán megalázod, azután eltörlöd a földnek szíréről a családokat, a nemzetségeket és az egész népet, hogy helyök sem ismeri többé őket. Igy vezérelted oh! örökkévaló Hadúr, őseinknek, apáinknak hatalmas, nagy Lt> ne a mi dicső magyar nemzetünket is már egy évezreJen át. Véres harcokat kellett vivniok, fáradságos utat kellett megtenniük egy ezredev előtt Árpád nemzetének, mig e földre érkezhettek És itt, e földön is, a hármas bérc és négy folyam ölén, e tejjel-mézzel folyó kanahánban is kűzdeniök, harcolniok, sok vert kellelt ontaniok. mig vt gleg elfoglalhatták. Sőt még azulán és azóta is duló tatárhadak, törökhordák, német mar.-alecokkal kellett küzdeniük egészen a mai napig. E»y ilyen küzdő hősnek, egy előkelő vezérférfiúnak II. Rákócy Ferenc főemberének, a szabadságharc után kibújdosott, egy számkivetésben, idegenben elhunyt kuruc vezérnek, adjuk most meg Uram! mi a késői utódok a végtisztességet, megadjuk itt e vérrel-könnyel m g-zeniell hazai földön, hol bölcsője rengett; hol békés időben lakolt s élvezte a nap melegét, szívta a lég balzsamos illatát, ette ez ős foglalásu főidnek termését; hol udvarháza áll még ma is! Óh! ha azok a porladó csontok s/ólaní, erezni tudnának, midőn eg) mással éiinlkeznek! .... Megmozdulna, bizonyára megmozdulna e föld kebelében a szív, megmozdulnának az élettelen csontok! De ők nem éreznek, nem mozdulnak, nem szólanak; egyedül csak a mi szivünk remeg, egyedül csak a mi lelkünk reszket, egyedül csak a mi szemeinkből hullanak a könnyek, midőn e soha n< m rem-'lt viszontlátás s édes ölelkezésnek tanúi vagyunk jó Atyánk! . . . Igen! Uram! megmozdulnának egy kimondhatatlan kéjes örömtől e csontok, e drága tetemek, ha érezhetnék, hogv az a föld, hogy az a hely, melyet egy ezredév előtt a 108 nemzetség egy tagja birtokába vett, melyet íme egy évezreden át apák, fiak és unokák védelmeztek, birtokollak s melyért véröket ontották, — hogy a hely, melyen ő is, kuruc Vay Ádám 200 évek előtt lakott s a melyen, fejedelmi urával Rákócy Feri nccel s ennek ellenfeléve 1 a haza és vallás szabadsága felett tanácskozott és aztán megölelte, és megcsókolta ama vár köveit s könnyeit hulatta rája es azulán eltávozolt, elbújdosolt . . . . s midőn most '20o év múlva visszatért .... megcsókolná e köveket most is, könnyeket hullatna reá bizonyára örömében most is, ha látná, hogy az ezredéves föld, hogy az ezredéves birtok, utódai, nemzetsége birtokában, tulajdonában van most is! Igen, Atyánk! hatalmas ÍJrunk, literiünk! N. m hiába hullatta vérei, áldozta f I vagyonát, szabadságát, életét a te hű és vitéz magvar fiad kuruc Vay Ádám, mert habár törve is, mert habár tűrve is él nemzet e hazán! Nim hiába küzdött tanácscsal és karddal, nem hiába szenvedett számkivetetést, küzdelmeinek meg van az a jutalma, hogy a magyar haza áll, remzete él s szabad, — családji virágzó, előkelő és az ősi vagyont most is bírja, mo>t is lakja! Óh! Urunk, Istenünk! áldunk tégedet e napért az idáig idegenbm pihent és most megéikrzett hős férfiú hazatéréséért, áldunk óh! áldunk, hogy végre 200 év után hazavezérelted tetemeit, hogy itt, ezen ezeréves családi birtokon, ez ősfoglalá u helyen pihenje tovább az örök álmát, az ítélet és a boldog feltámadás nagy napjáig! Szálljon áldás, dicsőség és magasztalás ezért az atyai érzelmekkel megáldod uralkodóra a királyi felségre, felséges koronás királyunkra! s az ő hazafias és bölcs kormányára, mely e dicső hamvak hazahozatalát kieszközölte s végrehajtotta. Terjeszd ki atyám gondviselésedet lovábbra is ez ősi föld s ezeréves birl okosa, ez ősi családra, ennek közel és távollevő minden tagjaira, hogy éljen és virágozzék fejlődjék és gyarapodjék hírben, névben, vagyonban és tisztességben s régi dicsőségben. Terjeszd ki kegyelmes alyai gondviselésedet ezeréves magyar hazánk s nemzetünkre, bogy annyi küzdelem, ha>c és véronlás, — legnagyobb és leghívebb fiainak szenvedése, számkivettetese és gyászos halá'a hoz/a meg valahára, e nemzetnek a regen várt és óhajtott szabadságot. függetlenséget, önállóságot, hiszen: „Megbűnhődte már e nép a múltat s jövendőt!" Nyugodjanak meg édes atyai áldó kezeid ez ősi nemes magyar vái megyén és ennek felsőbb és alsóbb rendű vezetőin, koi rnaiiyzóin, elöljáróin és összes lakosain! Szálljon Tőled áldás e községre, ennek mezein, kerteire s lernio földjeire, hogy ezen itt eltemetendő dicső hamvak ádolt s boldog földben pihenhessenek, porladozzanak és e földnek élő lakosai megelégedettek s boldogok legyenek. Terjedjen ki alyai kezeid áldása ezen itl letelepedett reform, ker. anyaszentegyházra, melynek ama dicsőüli hős egykor bőkezű pártfogója, híve. tagja és támasza, hilelveínek, szabadságának v.'delim zője és martyrja vala ; de teijedjen ki az élőkre, eze.; egyház, vezetői, külsőbelső elöljárói, lelkipásztora és tanilói, mint köz, mint magános rendéire, urakra, szolgákra, gazdagokia, szegényekre, öregekre és ifjakra. Nyugodjanak in g s vigyázzanak őrködő szemeid e községben a löbbi keresztyén és nem keresztyén hívekre és lakosokra, hogy a község és mindenféle vallásfelekezet polgárai szeretetben, békességben és egyetértésben éljenek s a gondjaikra bizott drága hamvakat híven oltalmazzák, nyúgvóhelyét tiszteletben tartsák, hazafias kegyeleltei oltalmazzák ! . . . . A hazaérkezett drága hamvakat, kuruc Vay Ádámnak drága hamvait, nyújtást meg az édes hazai földnek hantjai alalt; növeljen a sírján minden tavasz virágokat, százszorszépet, net'elejtset; a mezei madár rakjon fészket, puha, meleg fészkét a sirhalom felelt ; a pacsirta, a csalogány énekeljen altató dalt; a nap érleljen rajta füvet, virágot, hogy álma, hogy pihenése édes, csendes, zavartalan, nyugodt legyen a boldog feltámadás szent napjáig; dicsőült lelke vég nélkül örvendezzen az Istennél, az egekben; emléke legyen hazánk és nemzetünk történetének lapjain, mint eddig is vala, hazaszeretelre lelkesítő, példa adó; neve legyen maradandó, legyen áldott mindörökké az Ur Jézus Krisztus állal. Ámen! A daláida énekelt ezulán, igazán gyönyörűen, mély megindulást keltve, egy szép eneket, azután Révész Kálmán kassai ev. ref. esperes mondotta el a következő remek emlékbeszédet: „Csak törpe nép felejthet ős nagyságot, Csak elfajult kor hős elődöket, A lelkes eljár ősei sírlakához S gyújt régi fénynél új szövétneket". Mi is elzarándokoltunk a messze idegenbe, dancjgi sírodhoz, hű Vay Ádám. A le páráll in hűségéd régi fényénél uj szövétneket gyújtunk s annak lobogó lángjánál tartjuk meg, az általad rég elhagyott, sokszor megsiratott édes hazában, az ő-i földön, második temetési ünnepélyedet. Miként Jákobot az ő fiai s Józsefet az ő maradékai nem hagyták Egyiptomban, a szolgálalnak házában, hanem elvitlék tetemeiket haza, az Ígéret főidére, az ő atyáiknak sírboltjába: mi is haza hozzuk drága hamvaidat, elsőt a bújdosók közül, hogy mostantól fogva az ősi földben folytasd síri álmod Tem tni jöttünk Vay Ádámot, nem gyászolni. Nem gyászolunk, — diadalünnepét, a hűséget, mely nemcsak a halálig tart, de él a sírban is; a koporsóból kitör és eget kér! Mely időben kapcsolódott egybe a Rákóczi lelke a Vay Ádá m lelkével, — mint egykor Dávidé a Ibraháméval, — bi tosan nem tudhaljuk. Talán akkor, midőn a z-arnok hatalom egyazon' börlönbe zárta a haza szabadságáért lelkesülő honfiakit. Talán olt, a béc-ujhelyi börtön penészes falai között szövődött a hűségnek az az elszakaszthatallan lánca, mely Vay Ádám lelkét a Rákóciéval egybekapcsolá. A legnemesebb fejedelem „igaz baráljának és attyafiának" tartja mindig az ő páratlan hűségű „öreg szolgáját". „Fejedelemnek, Nimródtól fogva nem voll hűbb embere, mint kegyelmed nekem", írja Rákóci egy más alkalommal. Ez a hűség egy és változhatatlan, örömben és fíjdalomban, diadalmak és veszteségek között, a hazában és a szá nű'.etésben, életben és halálban egyaránt. Ki volt „kuruc" Vay Ádám, talán nem is .szükség hosszasan fejtegetni előttetek. Az első Árpád házi királylyal, Szent Istvánnal egyidős Voyá-tól eredt ősi Vay családnak egyik legméltóbb tagja és dicsekedése. Nemes vitéz, nagy műveltségű igaz magyar és hű kálvinista. Részese már a Thököly mozgalmiknak is; II. Rákóci Ferenc szabadságharcánik pedig egyik fő alakja, a nagy fejedelem legbizodalmasabb embere, egy csa'ában, sze mélyes bátorságával, életének hősi m gmentője. Az ország tanácsána; tagja, udvari marsall vagy főkapitány, Máramiros és Békés varmegyék fői-pánja, a jász-kunok főkapí ánya és Munkács várának parancsnoka. Bír nem mágnás, de a mágnásokkal mindig egyenlő tekintélyben és tiszteletben álló férfiú, ki az összes nemesek közt, kivételnélköl mindig a legelső helyen említtetik. Nemcsak hazájának, de egyházának is hű fia, a református egyházak és iskolák bőkezű párlfogója és bálor védelmezője hitsorsosainak vezére, gyámola és lanácsadója. Dancigi számkivetettsége alatt temérdek sok nélkülözés, kétség és aggodalom részese, miközben nem egyszer kiált fel a kesergő zsoltáros szavaival: „a nyomorúságnak egyik mélysége a másikat követi, .... minden te áldásaid és bajaid én rajiam átal mentek". A jóltevő halá

1 vet véget küzdelmeinek s a nemes számüzett teste pihenést talál az idegen föld ölén. De halhitatlan lelke sokszor eljárt a rab hazába, megnézni: virrad e már? Délkelet felől, a Rákóci lelke s itt, a haza szíve, a sík alföld felett, egybeölelkezett egv, északról, a balti tengerfelől szálló felhővel, a Vay Ádám lelki vei s könnyhullatással együtt siratták az elánull hazát. Majd mikor ismét rivalt a harci kürt s villámlott a kard a hiza és szibadság védelmében, a száműzött bújdosók, kikelve síiukból, a világ négy tája felől előrobogtak a Hadak-utján, mint hajdan Csaba királyfi tűndi nitézei, előrobogtak, hogy ők is űzzék régi kardjokkal a régi ellent. Mikor pedig elveszett a harc s beborult ismét feleltünk az ég, ők visszaszállottak búsan a sírba, p henni, aludni mindörökre. De nem örökre! „A szeretet erős, mint a halál és k'inénv, mint a koporso". A késő nemzedék, mint hálás utód. engesztelést nyújt a multak bűnéért. A bölcs és jó királynak szíve összedobbant a nemzet szívével s íme: a messze idegenből haza hozza poraitokat a magyar, nemzeti áll ím hálás kegyelete. A nagy próféta jövendölése beteli: „megelevenednek a mi halottaink, holltesleik felkelnek és a föld visszaadja az árnyakat". A rég elhagyóit hazának éltető levegője, az édes nemzeti nyelv zengése, a hálás utódok serege veszi körül a drága hamvakat rejtő koporsói; az ősi földben rakott sírbolt fogad magába, hogy poraiddal is szentebb és drágább legyen a haza szent földe. Tisztelettel köszöntünk hossm vándcru'ad, kétszázados száműzetésed után, ilt, a csendes révpartnál, néhai jó Vay Ádám, fejedelmünknek hűséges vitéze! Te is itt hagytad a „vagyoni" s kerestrd a „nincsent", itt hagytad az ősi házat, ő-i földet, szülő hazát s hiven köveit d bújdosó fejedelmed. Hűséged elveidhez, hűséged fejedelmedhez, nagyobb es szentebb volt előtted minden földi jónál. Meg is nyerted az igért jutalmat, az igazaknak koronáját, melynek fénye el nem múlik és ragyogása meg nem szűnik soha! Tisztelettel köszöntünk ilt a hazában, az ősi földön, nagy Vay Ádám! Mint igaz magyar s mint jó kálvinista, hü és igaz voltál a véglehelletig. Ősi családod neve örökké ragvogó betűkkel tündöklik hazánk s egyházunk történetének lapjain; egyik nemzedék a másiknak adja át, mint vérbeli örök-éget, a haza és egyház szeretetét. A hosszú sorban neved és példád az elsők közt ragyog s ragyogni fog, míg él magyar, él nemzet e hazán! Most már elbocsátunk, a hosszú bújdosás, a nagy vándorút után, ideiglenes sírhelyedre, majd azután a végső, hisszük, hogy csakugyan végső nyugalomra, melyből már csak a íeliamadást hirdető angyal harsonája fog felébreszteni. Édes hazádnak véredet s életedet szentelted vala, íme teljesül forró óhajtásod: rég elhamvadt poraidat a haza szent földe zárja kebelébe. Legyen nyugalmad csendes és zavartalan az ősi földben rakott sírbolt fa'ai közöli; neved és emlékezeted p.dig maradjon fenn és éljen, hasson, lelkesítsen nemzedékről nemzedékre, mind az időknek végeiglen. Ámen. A nagyhatású beszéd elhangzása után a dalárda elénekelte a Hymnust, mire a közönség megindult a Vayak ősi várkastélya íelé, hol a család nő tagjai s Vay István ny. főszolgabíró fogadták a tá saságot, mely csakhamar a Ieritett asztalokhoz üt s a délután 2 óra 47 petekor induló vonattal vissza u'azolt Nyíregyházára. * * * Fajunknak jellemző tulajdonsága, hogy a milyen lángolo szeretettel és töihetetlen hűséggel ragaszkodik nemzeti hőseihez a veszely idején, éppen oly hamar elfeledi azoknik érdemeit, ha helyre áll a béke: Nem lesz léhát talán felesleges, ha ez alkalommal emlékeztetünk arra, hogy ki volt Vay Ádám. Vay Ádám születésének helyet és idejét „szomorú rabságában irt verseiben" a következői g ismerteti: Vitéz Rákócy György Erdély fejedelme Mikor nem nyughatna Lengyelek sérelme Munkács táját dullva s Ión nagy veszedelme, Akkor született ez keserves elme. A zöldelő Pünköst virágzó hónapján Holnap folyásának azon negyed napján Részének e napnak nyolcadik óráján Nemzetsége földén lőn világra Vaján. Ugyanezen versében érlesit bennünket továbbá, hogy Vaján nem keresztelhették meg, mert ott már akkor dult a tatár, meg a lengyel s szülei (Vay Péter és Zoltán Anna) vele együtt Szőlős városába menekültek, hol keresztvíz alá tarthatták. Panaszkodik a későbbiekben, hogy lanulnia a magyar ifjúságnak a háborús időkben sehol sem lehetett és dióhéjban leírván az akkori idők összes borzalmait, örvendezve enilili, hogy végre nary nehézségek leküzdje után Eperjesre juthatolt, ahol magát tanulmányaiban kiképezhette s végül a következő bölcs tanácscsal fejezi be verseit: Ez legyen Vayak néktek Regulátok A Görög ABC-ét ha nem szavaljátok Csak a rendes számnak tizét számláljátok Nem lesztek olyanok, minémük valátok. Igy felnevekedvén ,Vay Ádám, minthogy azt II. Rákóczy Ferencz naplója bizonyítja, már a szabadságharc kezdetevei annyira bírta az összes magyar nemesség osztatlan bizalmát, hogy a fejedelem már a szabadságharcot előkészítő munkálatokba is belevonta, miéit is már II. Rákóczy Feiencz első bécsújhelyi fogságát is osztania kellett, a hol a fentemlitétt ver.-eket irta. Később mint a „Kuruc király" törhetetlen híve, mint Munkács várának parancsnoka, a hajdúk főkapitánya. Békés és Márainaros megyék főispánja, Szarvaskeő váiának örökös ura, a testőrcsapa'ok főparancsnoka és II. Rákóczy Ferencz udvari mar-allja küzdötte végig a szabadságharcot, A szabadságharc alatt és a szatmári békét megelőző idők alatt tanúsított magatartására világítást vet a kuruc nóla, melybe a következőben élt Vay Ádám; Monda Ádám Bercsényinek Ne higyj bátyám a németnek Megírja az a levelet Mint a kerek köpönyeget Pecsétet is nyomat rája Mint a holdnak karimája. De nincsen benne semmi virtus; Verje meg a Jézus Krisztus,