Nyírvidék, 1906 (27. évfolyam, 1-26. szám)

1906-05-13 / 19. szám

XXVII. évfolyam. 19. szám. Nyíregyháza, 1906. május 13. A SZABOLCSVARMEGYEI KÖZSÉGI JEGYZŐK és a SZABOLCSMEGYEI TANÍTÓEGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE. Megjelenik hetenként egyszer vasárnapon. » Előfizetési feltételek: postán vagy helyben házhoz hordva . Egész évre 8 korona. Fél évre 4 Negyed évre 2 , Egyes szám ára. so fillér I Az előfizetési pénzelt, megrendelések s a lap szétküldése tárgyában leendő felszó­lamlások Jóba Elete kiadó-tulajdonos könyvnyomdájához iskola-utcza 8. szám (Jánószky ház) intezendők. A lap szellemi rószét képező küldeményeit, a szerkesztő czime alatt kéretnen beküldeni. Bérinentetlen levelek ónak ismert kezektől fogadtatnak el. A. kéziratok csak világos kívánatra » az illető költségére küldetnek vissza. Hirdetési dijak: Minden négyszer basábzott petit Boregjszer közlése 10 fillér ; többszöri közlés esetében 8 fill A nyilt-téri közlemények dija soronkint 60 fillér Apró hirdetések 10 szóig 40 fii.,minden további szó 4 fii. Vastag betűvel szedett kétszeresen számit Hirdetések elfogadtatnak lapunk részére a kiadó-hivatalban (II. kerület iskola-utcza 8-ik szám); továbbá: Goldberger A. V., Eckstein Bernát, Általános Tudósító és Grünman­del Henrik és Társa által Budapesten, Haasenstein és Vogler irodajában Bécsben, és Budapesten, valamint Németország és Sveicz fővarosaiban. Installáció. Vay Gábor grófnak Szabolcsvármegye fő­ispáni székébe való beigtatása nagy nemzeti ünnepünk volt. Csúnya, piszkos pókok szőtték, harmincz esztendő óta azt a hálót, amelyen a magyar agyvelőnek fölszabadult gondolata, a magyar szívnek áradó lelkesedése tört keresztül, hogy elnyomott, talán inkább elaltatott magyar lé­lekkel üdvözölhetjük most a sokat igérő hajnal­hasadást. Szabolcsvármegye főispánja: Vay Gábor gróf! A politikai horizonton: zászló! A derengő hajnal, harmattól nedves párá­zat, ában föltetsző jövendő kepében az az (a hirtelen történt változásban káprázott szemünk­nek is) eljövendett vezér, aki, magyar lelkének, magyar szívének áradásából fakadt egyszerű szavaival szinte nagy törlénelmi pillanatok érzéseit és benyomásait költötte fel sziveinkben. Uj, hatalmas magyar világnak a rózsaszíne áradt szét azokban a nagy gyülekezetekben, ahol hallottuk a Vay Gábor gróf szavát. Tudniillik a főispánét, aki — hangsúlyo­zottan mondotta — hogy a vármegye bizal­mából foglalja el ezt a megbízatást; és hogy esküjét az alkotmányra tette le. egyet és ugyanazt jelentvén ez a hozzáf rhetetlen szent­ség a magyar királylyal. Nem az a pillanatnyi idő, — ami alig egy hónapja, hogy elmúlt fölöttünk — és ami mégis annyi megtévedt magyar példájával tanit bennünket és fiainkat okulásra: ezer éves tör­ténelmünknek az innenső egyik fele, 1526-tól számítva ezt az időt, a megujuló nemzeti lán­golások, bekövetkezett békék lohadásaiból ke­A „NjirriW Egy hétköznap. (Folyt, és vége.) No hát ezután sine-fine elhelyezkedtünk szép sor­jában az asztaloknál. A Gondviselés, vagy a sors keze intizték-e úgy, de az a bajos szép lány jobbkéz felől épen az én szomszédom letl. Malacpecsenye, vagy sonka volt-e az első fogás, nem emlékszem, mert semmit sein láttam. Valami meg­magyarázhatlan boditó, boldog mámor togott el. Sze­meim előtt táncot j&rtak a virágvázák a hosszúkás boros­üvegekkel ; a majolika-kincsck az ezüst larlályokkal ; a poharak csillingelése a csengő, kacagó hangokkal tril­lázó, zűrzavaros melódiákká olvadoztak füleiinbm és zsongtak fejembrn. Nem vagyok Lenne bizonyos, mi tett mámorossá, de az bizonyos, hogy néhiny banális szót is alig birtam elrebegni bájos, sz* p szomszédom mulattatására Szemeim mintegy könyörgőleg függtek sz ( ,p arcán. Szinte az f szerettem volna mondani: bocsásson meg szép angyal, most semmit a világon nem tudok. S ő mintha meg értette volna azt a szótlan vallomást, szép ajkaira mo­solygás űlt s elkezdett beszélni, csevegni, mintha régi ismerősök volnánk. Ez bátorítólag hatott rám. Összeszedtem tehát magamat s titkon felfohászkodva jó szellemeimhez, akik kritikus pillanatokban nem szoktak cserben hagyni, fel­emelkedtem űltemből : elmondandó toasztomat. Miután a gondolatokat, melyeket fejemben előzőleg ósszekom­ponáltam s melyekben tavasz, sugár és fény ; nap, hold és csillagok ; édenkert, virágok éj boldogság szép vál­tozatosságban voltak egybeszőve, ékes szavakba öntöttem, ságárzó arccal felhajtottam poharam tartalmát s boldo­gan viszzadőltem helyemre, lúl lévén immáron minden veszélyen és akadályon. letkezett erjedések figyelmeztetnek bennünket arra, hogy — amint Vay Gábor gróf fői-pán mondotta az installációs ebéden, magyar kéz­zel kell megfogni az ekeszarvát, mely baráz­dát szántani, s az igy — de csak is igy — termett buza vetést, magyar kézzel kell, nagy rendekben összetakarítani. Ma ott vagyunk, hogy módunkbar. van mélyen szántani; talán még arra is lesz időnk, hogy a mély barázdákba tiszta magot szór­hassunk. Az aratás azonban .... a jövendő kér­dése. Jégveréstől nincs mit féltenünk ezt a vetést. Ha csak aszály nem öli meg; amitől meg­szorul az élet! Vay Gábor gróf székfoglaló beszédében „rövid ideig" való főíspánságáról is szólott. Hisszük és bízunk is benne, hogy az a termékeny idő, amely lehetővé tette azt, hogy Szabolcsvármegye főispáni székéből a független Magyarország bekövetkezésének lehetősége hir­dettessék : nem fog elmúlni fölöttünk. Hiszünk abban és fizunk abban, (bár mi­lyen lehetetleunek tetszhetik az nekünk, 40, 50, 60 esztendőket élt mai magyar generáció­nak) hogy .megvirrad még valaha", hogy — akik, mai generáció, szinte hozzászoktunk ahhoz, hogy soha semmiféle nemzeti érzésünk valóra nem válhatott — megérjük még s átadhatjuk fiainknak a független Magyarországot! Ez a hit, ez a remény a Vay Gábor gróf szavaiból életre kelt. Üde, friss levegőt hozott magával. A nemzeti vágyak hajótörésében elcsüggedt szürke emberek szivébeu régi emlékek lángját gyújtotta föl! Ezek után mindent rózsaszínben láttam, ami előt­tem. köiöttem és mögöttem volt. E mém működése pedig teljesen normálissá változván : titkon áldottam a Gondviselést, hogy ezt a szürke hétköznapot ime, mily ragyogóan szép es örökké felejthetetlen ünneppé avatja szívemben. Miután a finomságban és kedvességb n kifogyha­tallan haziasszony jovoltaból a m> nü igen változatos és izleses volt, szíves házigazdánk pedig jó borát egyallalán mm sajnálta, annálfogva vacsoránk is bosszuru nyuli­dozott az én legnagyobb boldogságomra, többször alkal­mam nyilván ezalatt ugyanis tekintetemet ,-zép szomszé­domon felejthetni. Csakhogy, mint mindennek a világon, úgy ennek a vacsorának is vége lett Ezután mindenki abba a szobába ment és úgy múlatott, ahogy legjobbnak gondolta. En rés'.emről ismét a kis szalonba vonultam meg, annyival inkább, mivel az ott levőket a háziasszony művészi zongorajátéka szórakoztatta. Később az a bájos, szép lány ült a zongorához, en pedig odaállottam a zongora mellé. Filigrám, alabástrom ujjacskái úgy jár­tak a billentyűkön, mintha apró, bohó kis tündérek lejtenének szellem'áncot. Amint így nézem őt, igazán úgy képzeltem, mintha egy mesebeli királynő ülne előttem, akinek szerelnék lábai ele omolni, hogy parancsait várjam és teljesítsem; ki egy láthatatlan tündéri varázsvesszőt suhogtat fölöt­tem, melynek akarat és ellenállás nélkül hódolnom kell rabszolgaként.. Mig ily gondolatokat rajzolgatok magam elé, egyszerre csak keresztül villant agyamon, hogy vol­taképen azt sem tudom, hogy Ő tulajdonképen ki légyen ? Mert mámoromban és jókedvemben a pillanatok folyto­nos alakulása folytán minden egyébb eszembe jutott, csak az nem, hogy ezt valamelyik ismerősömtől meg­kérdezzem. Mosl már fúrta oldalamat a kíváncsiság, feltett szándékom lévén megtudni, amit óhajtok. S abban a poshadt levegőjű korban szü­letett fiaink, — akiknek házi oltárainkon gyújtott lángoknál csaknem hiába ébresztgettük az igazi magyar hazafiság tüzét, (mert min­denütt egyebütt az életben, a speciális magyar találmányú „okos hazafiság" tanításait látták és hallották) : föl fognak ébredni ! Az ideált, a független Magyarországot, „kapaszkodásra" nevelt, hajlékony derekú gene­ráció nem fogja megérni. Előre törő, az a. b c-tői az érettségiig, mindenekfölött nem a jövendő „mentül fehé­rebb kenyér*-ért küzködő, de minden csepp vérével a hazát szdlgáló férfiakra van szüksége az újra meghódítandó független Magyaror­szágnak. Arra az uj generációra van szüksége az eljövendő független Magyarországnak, akik meg tudják fogni magyar kézzel a két szarvát anuak az ekének, amelynek a nyomában a mély ba­rázdákba vetett mag dús vetését, magyar kézbe fogott kasza vághassa dús rendekbe. Szabó csvármegye öröme, lelkesedése olyan közvetleu módon nyilatKozott meg Vay Gábor gr-'-f e bó 8-diki iustallácos fogadtatásánál s a főispáni székbe való beigtatásánál, hogy szinte fölösleges volt megírni hozzá mindezt a bevezetést. De — krónikásai vagyunk az események­nek itt Szabolcsvármegyében, s meglehet, hogy kései nemzedékeknek szüksége lesz arra, hogy megértsék Szabolcsvármegye történetének 1906. május 8. dátumát. * * * Mikecz Dezsőt, a vármegye főjegyzőjét, 21 esztendős vármegyei közszolgálat után, a tör­vényhatóság egybehangzó s igazán lelkesedéssel Felkerestem tehát a férfikompániát s ott az én doklor Béla barátom mellé szépen letelepedve, elkezdtünk beszelgelni kettecskén. Béla barátomat nem láttam ugyan kerek tizenkét esztendő óta, de barátságunk azért felujult, minthogy a régi jó időkben mindketten egy iskola küszöbét koptat­tuk, lévén ő már negyedik gimnázista, mikor engemet az elsőbe vittek. Ebből kifolyólag annak idején nagy kor és rangkülönbség uralkodoit közlünk, de mosl a gyön­gyöző pohár mellett minden szépen elsimuii, sőt von­zóbbnak és becsesebbnek tűnt fel a jelen pillanata annyi idő után. Igazán úgy vagyunk ezzel, mintha elvesztettnek hitt gyöngyszemet merítenénk fel véletlenül a múllak mély tengeréből ; melynek ekkor sokkal jobban tudunk öiülni mint annak előtte. Ugy elbeszélgettünk duettben a pohár meilett, hogy én újra tdjesen elfelejtkeztem, hogy tulajdonkepen ker­dezni is akartam valamit. Végre mégis eszemre téritett azon körülmény, hogy az a bájos, szép lány újból feitűnt szemeim előtt a szomszéd-szobában, ahova véletlenül bepillantottam. — Ugyan édes Bélám, — szólék Béla barátom füleihez hajolva — nem tudod ki lehet az a gyönyöiü szép lány ott, abban a haloványzöld ruhában ? Engenu t rendkívül erdekei. Miután Béla barátom egy kritikus nyugalmával végig mért, szatirikus mosoly kíséretében vála-zolt : — Az, pajtás, két év óla az én feleségem! — Vagy úgy . . . Tehát az már egészen másj! — szólék nyugodtan, akár egy angol lord. — No, mindjárt gondoltam, — tevém ntána — mivel ma szerda van, s iz hétköznap a kalendárium szerint ... A hajnali gyorsvonattal aztán visszautaztam Buda­pestre. Zahonyay Ferencz. Nagy ggg: ut o 27. stj^m.

Next

/
Thumbnails
Contents