Nyírvidék, 1906 (27. évfolyam, 1-26. szám)

1906-01-07 / 1. szám

8518 XXVII. évfolyam. 1. szám. NyiregryhA/a, 1006. január 7. JSÍJÍRVIDÉK \ A SZABOLCSVÁRMEGYEI KÖZSÉGI JEGYZŐK és a SZABOLCSMEGYEI TANÍTÓEGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE. Megjelenik hetenként egyszer vasárnapon. Előfizetési feltételek: Az döfizeUsi émek megr&ndeUseh s a poétán vagy helyben házhoz hordva : n

ap átküldése tárgyában leendő felszóEgész évre 8 koron

a- : lamlások Jóba Elek kiadó-tulajdonos " | könyvnyomdájához iskola-utcza 8. száui (Jánószky ház) intézendők. A lap szellemi részét képező küldemények, szerkesztő czime alatt kéretne* beküldeni. Fél évre . . i . . . • • • • • * Negyed évre . . . . . . • - • • 2 Sgyes saám ára 30 fillér I Hirdetési dijak: Minden négyszer hasábzott petit sor egyszer Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől j közlése 10 fillér; többszöri közlés esetében 8 fill fogadtatnak el. . A. nyílt-téri közlemények dija aoronkint 60 fillér A kéziratok csak világos kívánatra s az | Apró hirdetések 10 szóig40 fii.,minden további sző illető költségére küldetnek vissza. I 4 fii. Vastag betűvel szedett kétszeresen számit Hirdetések elfogadtatnak lapunk részére a kiadó-hivatalban (II. kerület iskola-utcza 8-ik szám); továbbá: Goldberger A. V., Eckstein Bernát, Általános Tudósító és GrUnmandel Henrik és Társa által Budapesten, Haasenstein és Vogler irodajaban Bécsben, és Budapesten, valamint Németország és Sveicz fővárosaiban. A póttartalékosokért, Kaszárnyák rideg mélyéből három esztendei raboskodás után patyolat jó kedvvel, csengő nótaszó mellett tér haza egy csomó öreg katona. Kaszárnya szobák hidege, kemény vaságya, fellebbvalók durva bánásmódba, szidalmai után az otthon melegsége, az édes anya s az eljegyzett kedves ölelése, könnye és csókja várja őket. Hej. de a kétfejű sasos épületek nem kegyelemből adják vissza a jókedvű legényeket az otthonnak, a nemzetnek. Az egyik kéz csak azért nyul felénk adakozólag, hogy a másik vasmarokkal sújtson reánk. Nádfedeles házak kihűlő kemencéje mellett, utoljára bújt össze karácsony estéjén sok család reggelre kelve istápolóját vesztve nézett a hosszú tél ezer nyomorúsága elé! Iparos műhelyekből az üllő, a gyalupad mellől ezer ós ezer ember, megannyi kenyérkereső indul meg a legfelsőbb hadúr parancsára, hogy elnyelje őket a kaszárnyák éhező mélye. Szívükben a kétségbeeséssel hagyják ott szeretteiket, hogy vállukra vegyék a szenvedés és nélkülözés egyrészét, mely most az egész nemzetnek osztályául jutott. Ez a szomorú menet, mely lecsüggesztett fejjel, sápadt arccal a kaszárnyák felé tart, az a sok könnyes szem, amely / az elhagyott otthon ablakából utánuk tekint, az a sok nélkülöző nyomorba taszított existencia, a kiket maguk után hagynak a legmelegebb szánalomra kell, hogy indítsa a nemzeti társadalom érező szivét. Ez a szánalom, ha lelkünkből jön, az irántuk való kötelességre fog emlékeztetni bennünket, s ezt a köteA u Az én részem. Hogy — bár egy percre csak — boldog legyek, Hiába vágyik rá mohón a lelkem! Pajkos remény ha játszik is velem, Azért játszik csak, hogy kétségbe-ejtsen ! . . . Az én részemre nem terem öröm! Az én részem : a küzdés és a bánat. S hogy elsirassak — mert nem lesz való — Minden szép álmot, minden büszke vágyat! ! . . , l ukács Tihamér. Erdélyben ... Az Aranyos bércfogta partinál Leszáll az est, megül az alkonyat, Vándor szellő suttog a fák között, Hallat síró, fájdalmas hangokat. Oly súgva búg, oly nyögve sír panaszt: — Hallgasd szavát — átkos könnyet fakaszt ! „Nyugot felől szállott egy orv-madár, Kettős fejű, élesele karmai, Fenn vert tanyát az érchegyek között, Szárnycsattogását este hallani. Szörnyű karmában tűzcsóvát hozott -— Gyujtni, pusztitni jött az átkozott!" Némulj panasz! Nem értik hangodat — Pedig ott már látni a lángokat! TÜZET FOGOTT ..." Tüzet fogott már a csóva Ne<n küldték hiába, Élesztgeti „Dászkál pópa" Trans Silvániába ! lességet, ha még annyi önfeláldozást követel is tőlünk a mostani nehéz napokban, el nem háríthatjuk magunktól. Ha a nemzet gondoskodni tudott nemesen és nagylelkűen a vármegyei tisztviselőkről, a kik e küzdelem első áldozatai voltak, gondoskodnia kell azokról is. a kik e küzdelem egy másik nagy megpróbáltatását viselik el 1— a póttartalékosokról. Nincs kétségünk az iráut, hogy a társadalom megmozdul, nagyobb biztatás nélkül is, és segítségére siet azoknak, a kiket a uemzet harczában eddig a legpagyobb veszteség ért, a kenyérkereső férfi karnak elvesztése. Szabolcsvármegye alkotmány védő bizottsága legutolsó üiésében foglalkozott a segélynyújtás módozataival. Nyíregyháza város legközelebbi közgyűlése elé pedig dr. Meskó László országgyűlési képviselő ez irányban a következő indítványt nyujtottá be a közgyűlésen való előterjesztés végett: Tekintetes Polgármester Ur! Első rendű és elodázhatatlan kötele=sége a magyar társadalomba^: segédkezet nyújtani, azoknak, a kikre az alkotmány megvédelmezése érdekében most folyó harcban a mult évi szeptember hó 23-án Bécsben megjósolt nyomor és szenvedés már tényleg lesújtott. Első sorban állanak e harc áldozatai között azon póttartalékosok hozzátartozói, kiket a kormány törvénytelen intézkedése szigorú tél idején egyetlen támaszuk és kenyérkeresőjüktől fosztott meg. Nem kétlem, hogy városunk hazafias érzelmű közönsége minden lehetőt meg fog tenni arra, hogy a bevonult póttartalékosok segélyre szoruló családjai Ínséget ne szenvedjenek, — kérem ezért és indítványozom: Méltóztassék a városi tanács és képviselőtestület tagjaiból értekezletet összehívni s a megállapítandó javaslatokat a képviselőtestület legközelebbi közgyűlése elé terjeszteni. A jelzett célra részemről 200 koronát ajánlok fel. Tisztelettel: Dr. Meskó László, képviseleti tag, országgyűlési képviselő. város képviselőtestülete csatlakozni a felvetett Huszük, hogy a egész lélekkel fog Karász. Táncol a móc a havason, Meg van maszlagolva, Pártfogással most szabadon Gyilkolhat rabolva ! Lassan oláh ! Megbánhatod, Ne örülj még —- jókor ; Hamar jöhet a bánatod H— S sírsz te, meg a „sógor!" Jíasry Sándor. A hittérítő. , - Irta: Pataky István. Híres, nevezetes Kanizsa várának ulolsó basája, a nagyszakállú Musztafa; édes anyanyelvünket legalább is beszélte úgy, mint néhány sváb község lakói beszélik ma. Sőt nem is volt kegyetlen a magyarokhoz, nem avatkozott olyan dolgukba, amelyből adófizetés nem háramlóit, sőt vallási dolgaiban sem háborgatta, megmondván : járjon mindenki abba a templomba, amelyikben vallása szerint áldozhat. De sőt egy magyar ember volt a kedvence is, a kit sok aga és bégnek eleibe lett. Vala pedig ezen magyar ember Fehér Viasz János, becsületes; mesterségére nézve pedig kovács és állatorvos. A basának hatalmas istállója volt s bármelyik fehér avagy fekete ménnek baja támadt, senki más_nem tudóit azon segíteni, mint a becsületes magyar, kovács. Pedig csúnya szája volt Fehér Viasz uramnak, mert egy-egy ilyen orvosi műtét alkalmával hatalmasan leszidta a lóra nem vigyázó kontyos hitetlent, amit a basa erőteljes kacagás közt hallgatott és busásan julalmalza a kontyosokat szidó vad magyart. De meg is becsülték ám a törökök Fehér Viasz János uramat, még: pedig addig is, amig lánya, Katica, csak olyan kis béka volt. Amig csak kis béka volt a Katiea, nem is volt semmi baja a kovácsnak, de mikor indítványhoz s a maga részéről minden lehetőt meg fog tenni, hogy a nyíregyházi póttartí lékosok családjainak nehéz helyzetén enyhíts*"' Az a bizonyos hajszál. Hetek óta folyik már a .Nyírvidék" hasi más egyházi lapokban a máriapócsi kegykép kö botránya s még csak az volt hátra, ami ime V kezett, hogy egy csodálatos plebiscitura fóru "Vítéfsé£4 á fából csinált vaskarika'aű ocuUr demonstrálva. Az egyházi főhatóság bizonyítást rendel

1 kihallgatásokkal, jegyzőkönyvekkel, hogy /' bizonyos hajszálat, mely a . fanep-wgt" elválasztja!! Lehetett-e valaha ?! y. vallásalakzatokban levő hit-pre fóruma elé vinni s ott igazolni?'. Mi szükség van erre? A hivt ezzel? Avagy a hitetlenek gunyps m Éppen a mai időkben, mikor ig foglalják le a legkomolyabb elméket, a v „jgK kontyosokat ha nem is aztán megnövekedett, annál tőbb leve. Mert', nélkül nevelte fel egyetlen leányát. Szerette 1 is, de azért kordában fa:, 1!ta. Az adta török ifi ^tzoubai :

;nd magyar fe tartottak, akik Kaaiiá.irü?'

4 kíúz i ••.-.-! is k mondvacsinált férjeiket ; a kovács gyönőrü Katicája, í

r.anízsa íuágszála -.is a-: 0 számukra nyílott ki. Kereken tagadta azonban >.••! Fehér uram s nefn egy törőknek jelentette ki, hogy ha .nég egyszer az udvarban fogja keresni a kovács-müfHyt, ami pedig szeme elölt az utcán van, hál letöri a derekát. Utóvégre is megunta a kovács a sok veszekedést s megjelent Musztafa e'őtt. — Uram, ha el nem tiltod ezeket a az én udvaromtól, hát elbujdosom innen, eresztesz. — Mi a baj, kovács ? — Az' a baj, hogy nekem ezek a kontyosok, a mióta felnőt

1 a lányom, annyi dolgot adnak, hogy nem győzöm, s mig én a műhelyben dolgozom, a fele az, embereknek mindenféle ürügy gyei az udvaromon járkál. — Talán szép a lányod ? — Nékem szép; de má-nak felesleges, hogy szép legyen. Nem akarom én a török rabszolgájává tenni. —' De annak a rabszolgának jobb dolga van, mint a ti szabad feleségeiteknek. — Az már a mi dolgunk — dörmögte a kovács — nem a tied,' basa. . — Mit akarsz tehát ? — Hirdesd ki, hogy aki az én udvaromra meri a lábát, azt karóba húzatod. — De ha kihirdetem, meg.is kell ám tartanom. , —j Hát tartsd meg, basa. Annál jobb. Én csak az egy lányomért élek, ha az meghal vagy elhagy, én is utána halok. S köny ragyogott szemében, amikor ezt' mondta. Látnivaló,, hogy Musztafa, jó ember volt. Egészen megindult a kovácscsa beszédjére. tenni azért Nagy Elek ccJ