Nyírvidék, 1905 (26. évfolyam, 1-26. szám)

1905-03-26 / 13. szám

2 13-ik szám. NYIRVIDÉK 1905. márczius 26. annak megvilágítására is szolgál, hogy minden tulajdonságot adhat a természet ajándéka, de a jellemet csak önmagunk fejleszthetjük ki lelkünk s értelmünk belsejéből. A jellem tulajdonosa az emberek azon kicsiny számához tartozik, kiket eléggé becsülni nem lehet, s kiket a nagy tömeg elégge becsülni nem is tud, pedig a gondviselés ezeket szeneitu ki ama magasztos feladatra, hogy az emberiség általános tökélyesedését elősegéljék, s hogy a társadalom korrupcioiát elhárítsák. Rónay Jácint nagyon találóan ecseteli a jellemet, midőn erről ezeket mondja : „Jellem erkölcstanilag meggyőződés szülte elv, es ész-szerinti ingatlan cselekvést jelent, kizálolag érzéki eszes lenynek tulajdona (tegyük még hozzá : csak az értelem magas fejlettségének) s csak ott gondolhato, hol a cselekves felett nem indulat, nem szenvedély, sem körülményék, hanem elvek határoznak, hol a múltból a jelenre s ebből a jövőre lehet következtetni, hol nyugodt szívvel mondhatjuk : ezen embert ismerem, feltetlenül bizom benne. A jellemes ember nem ulánzó, de azért nem különcz ; állhatatos, de nem konok ; elveit nem változtatja ugyan, de szükség esetén javítja, czéljaitól sem áll el, mert azok hosszú, megfontolás következményei, léhát észí-zerinliek, de megismerve tévedését, változtatja az irányt s a czélra vezető eszközöket. A jellem csak erényes emberek közt lehető, inert elvből jellemtelennek lenni annyi, mint a rosszat ingatlan következetességgel gyakorolni, csupán az-rt, mivel rosz, ily tévedést emberről nem akaiunk hinni. A jellem lelki erőt és akaratszilárdságot feltételez, mely magat soha túl nem becsüli s mások érdemeit elismeri; melynek czélja : igazság, s törekvese igazságosnak lenni önmaga es mások iránt. Minél ritkább tulajdonok ezek, annál bizonyosabb, hogy a jellem nem mindennapi tünemény az életben. Az öntejüséget. konok tagadást, önzés szülte állhatatosságot — sokszor, de eleg hibásan jellemnek mondjuk. A gyermek

v az ilju jellemnélkúli, mert a jellem hosszú küzdés es nagylelküleg kivívott győzelem eredmenye, mire csak erettebb kor tarthat számot. Ritkán találjuk fel eredeti tisziasagában a jellemet azoknál, kiket alárendeltseg, élelmi gondok, mostoha körülmenyek lebilincselve tartanak, kik játékai a nagyok vagy a sors szeszelyeinek :az ember minél többet vár mástól, jelleme annál ingatagabb. Végre ne keressünk jellemet a hivatal, hír s kegyvadászoknál és sima bőrű hízelgőknél, kiknek nyelvén mindig „igen" és arezukon mindig nyájas, megelőző mosoly űl, kik valamint általában a jellemtelenek mind, hasonlók a szélvitorlához, arra fordítják a köpenyeget, a honnan ( a szél fú. Jellem lélektanileg azon ismérvek összegét foglalja magában, melyekben az emberek közli különbség al ipszik. Végetlen tér, melyen leggyakoribb a tévedés." freddig Rónay.) Ha valóban lelki önállósággal biró nagy jellemű fjl

r emberek szegény, alarendelt, tehát kicsinyes körülmények közt kénytelenek élni, — igen gyakran külünczöknek, a legtöbb esetben büszkéknek, rátartósoknak és majdnem mindig inpraktikusoknak, sőt embergyűlölőknek taitatisirihiials n nagy tömeg által. f ' Az önismeiet és emberismeret, szellemi szabadság, önállóság, lelki erő, morális érzés, életbölcsesség, erkölcsi bátorság, jellem, itélőtehetség és méllánylás az értelem magas fejlettségének és meggyőződésének mindmegannyi egyes idegszálai, melyek egy központba futuak össze, s ii összefüggő működésükkel egy összekötő gyúpontot képeznek, honnan mint a nap sugarai, melegitő fényt sugáraznak. A valódi nagyságot önként és szükségképen követi a valódi jellem és dicsőség, melyek nélkül az egyáltalába n el nem érhető, mert a dicsőség az igazi érdemek kisugározása, mely nem kívülről tapad az érdemre, hanem magából a benső érdemekből fejlik ki. Az emberi meltjságot a természet törvényeinek idő, hely és körülményekhez mért szoros követése, megtartása képezi, (miben az igaznak s valóhűségnek, tehát észszerű méltánylatnak követelményei már benfoglallafnak.) — Hogy mi ? Szántovay hosszan, éles tekintettel nézett a kérdezőre. Valami lázas, mohó reszketés futott át rajta, mint egy hirtelen jött gondolat villanyütése és aztán gyorsan a zsebébe nyull. — Tessék ! mondta rekedten. — Ha kíváncsi vagy, eredj. Ez a laboratórium kulcsa. Rajiam és a famulu somon kivül ugyan még senki sem járt benne, de most fáradt vagyok, nincs kedvem ví-szamenni. A tahlmányom egy kis üvegben van. Valami folyadék. De vigyázz, szét ne törd az üveget ! Nádas Gábor fölkelt. Részben kíváncsi volt arra a barlangra, ahol az a hírneves ludós az éjjelét-nappalát tölti, másrész lekötelezettnek érezie magát Szánlovayval szemben. Aminthogy mii den ember iljasfélét érez az embertarsa iránt, akinek legdrágátb kincséie tör. Nádas elment. Az asszony alazatosan kérdezte az urától. — Egész éjjel nem aludl. Nem p benne le? — Nem ! — Hiszen fáradt. — Jól van. Még várjunk! Várlak. Szántovay komoran nézett ki a kertbe, az asszony nem merte zavarni. Egyszerre csak felriadt az asszony. — Vájjon mi van Gaborral ? — kérdezte. — Mért marad el ilyen hosszú ideig ? — Bizonyara vizsgálódik. — felelte Szántovay ridegen. — Jönni fog! Félóra múlva Szántovay fölállott és gúnyosan mondta az asszonynak: — Talán jó lelt volna, ha elbúcsúzkodik Gábortól ... Az asszony rémülten dadogta : — Nem értem. Szántovay odalépett hoízá. Görcsösen ragadta meg a karját es fojtott, rekedt hangon súgta : — Gábor meghalt. Mért re-zket? Talán fájdalmat okoz önnek? Meghalt! A legborzaszlóbb méreg ölte meg, amely egy pillanat alatt milliókat halálos alomba sülyeszt . . Széttörte az üveget Láthatja, hogy nem én öltem meg. Az asszony erőtlenül esett ös?ze. Szintovay kilépelt a kerlbe. A hullámzó napfény besugározla fagyos homlokát; diadalmasan, kegyetlenül n zelt a z ndülő, lármás ujjongó életbe. É-i látta mint csap el a fekete halál suhogó szárnya a laboratórium fedele fölött Húvös, nehéz szél szakadt ki a lombos fak mélyéből. Szintovay hirtelen megrázkódott. A gyilkos-ág rémes gondolata mintha megfagyaszlotta volna a véréi. Megborzadt és futni kezdett. Tán megmenthetné. Igen, igen; meg is menli. Hisz oly na/y és hatalmas. E perezben ugy érezte, hogy világokat ludna rombolni és ujjáépileni. Lízas felindult'úzgal rohant a laboratórium ajtajának. Már emelte a kezet, már c-ikordult a kilincs ... És lehanyatlott a karja — Megcsapta a halai suhogó szárnyának legyintése. Visszatánlorodott. Otl bent hullámzik a halál fekete lehellete . . Nem lehet oda belepni. Vége .... És ott ált a saját teremtménye elölt reszkető tagokkal, leveretve, niegigezve. És olyan kicsiny, olyan semmi volt ebben a pillanatban . . . Pakots József. A nő. Valahogyan összekerültek. Péter a költő, Pal a festő és János a bankhivatalnok. A kávéház terraszán ültek egy keskeny márványasztalnál s az idő éjiélre járt. A kávéházi terrasz üres volt. Bent a kávéházban lézengett meg egy pár vendég, szelid lumpok, akik újsággal a kezü<b"n virradnak meg a másnapra. Péter, Pál és János érdeklődve nézték egymást. Valami különös véletlen volt abban, hogy igy összekerültek. Tán tíz éve is annak, hogy az útjuk elvalt egymástól és az élet szétsodorta őket. Péter és Pál a polgári foglalkozású Jánoc "In't fiiogta'ni szerették volna az ő sorjuk kivá'ósljat i\ , j az asszony rokona, aki azóla is rendülellenül élvezi háza vendégszeretetét. És most, hogy a nagy munkát befejezte s a természet titkait döngető nehéz gondolatok egyszerre leszakadtak a lelkéről, megmagyarázhatatlan éles világossággal rajzolódott elébe a külső világ képe. Idegenül az uj benyomásokkal szemben, de annál fogékonyabban a részleiek iránt, tisztán és biztosan meglátta azt, amit máskülönben Ián soha se lát meg, hogy a felesége — mejcsalja. Idegin szemmel nézve cszrevette saját elárultatását. Ez az a rendkivü i állapot, amely csak ritkán adatik meg az erdekeltnek, hanem mindig inkább nmsnak, a kívülálló idegennek. — Szántovay Illés e felfedezésre, amely oly hamarosan követte találmányát, nehéz léptekkel indult, a lugas felé. A porondos uton élesen csikoroglak lépései, a lugasban levők észrevették. Az asszony riadtan ugrott fel. A vendég némi zavarral, esetlenül követte mozdulatát és sietve lépett Szantovay elé. — Szervusz! mondta izgalommal és hogy leplezze zavarát, erőltetett kedi lyességgel tette hozzá: A bázi gazda oly ritkán mutatja magát, hogy szinte vendégnek tetszik a saját házában. Szántovay Illés különösen mosolygott és csöndes gúnnyal jegyezte meg: — S a vendég gazdának ! Nemde ? Nádas Gábor az ajkába harapolt. Az asszony is elsápadt, de aztán színlelt jókedvvel kapaszkodott a férje karjába. — No, végzett-e már a csúnya tudománnyal? — kérdezte kedveskedve. Szántovay elkomolyodott. — Oh, ma nagy éjszakám volt, — mondta, — valóságos ezeregyéjszaka 1 Uj vegyületet laláltam fel. Korszakalkotó, hatalmas találmány! Nádas Gábor szükségesnek íátla, hogy érdeklődést tanúsítson. — Ah ! — kiáltotta meglepetve. — És mi volna az? Mindezekből kézzelfoghatólag kiviláglik, hogy az iskolát, a népnevelést és az ezekben követett tanrendszert kell világosan, az örökigazságokra alapítva berendeznünk, mert csak úgy nyerhetünk olyan szilárd alapot, talpkövet, melyre a jövő nemzedék az emberi tökély azon tornyait épitheti, melyektől a jövendő generácziólépcsőzet sorsa fog függni. Most, a midőn annyit foglalkoznak a tanítóképzés reformjanak, s különösen a felügyeletnek kérdésével, jó volna, ha kevesebbet törődnének a külsőségekkel, az alaki dolgokkal, hanem ehelyett inkább a tanítóképzés teljes belső átalakítását czé'oznák, hogy igy a képzőintézetek oly tanitónemzedéket nevelnének, m ely az era ber lelki szervezetét úgy ismerné, mint a bonezoló orvos a testi szervezetet kell bogy ismerje, hogy a tanitó a kis gyermektől a felnőtt e nberig, ezek psychikai életében még akkor se találjon ismeretlen földrészt, ha kutatásai közt abba a vegtelen űrbe s'.al na is le, mely az emher szellem világának légkörét képezi s hogy kep s legyen az ott elrejtett szellemalakok között a rossz ösztönök és szenvedélyek csiráit megkülönböztetni az ertelem és érzelem igaz gyöngyeinek embrióitól. Próbáljak meg és vegyek fe

1 a filozófiát a képző intézetek legfontosabb tantargyai közé, s miután a tanítójelöltek a képzőintézetet egyebekben teljesen elvégeztek, tamtsák a leendő tanítókat még egy évig — a szonik legteljesebb értelmében— rendszerese az önism-ret és emberismeret tudományára. — majd meglátják, hogy csak egy nemzedék megújulásával mily nagyot l'o; változni az emberiség ábrázatja. A midőn a nevelés reformjáról van szó, akkor a dolog természetéből foly, h^gy elsősorban a tanít k pzés, tanárképzés reformját is kell értenünk. De ilt aztán nem szabad többé toldozni-foltozni. a régi hibás alapon tovább kísérletezni, hanem szét ke:l rombolni, a be nem vált nevelési rendszer egész rozoga épületét s a romokbol kiválasztva a jót, ennek felhasználásával e^ész n új anyagból és új alapon kell egész neve ési rendszerünket f ,'lépitenünk. Minél jobban lökélyesiljük nevelési rendszerűnket, annál többet teszünk az emberiség szellemén k nemesítésére. Mivel azonban az ember szellemi önvalójának alkatrészeiben az összhangzatos kerekdedséget, teljessé get, c-ak saját irányú fejlesztés utján érheti el, a neveléshez az önképzés hozzájárulása is szükséges, mert ez is egyik főtényező, mely arra van hivatva, hogy majdan meghatározza és megszerezze minden egyes embernek önálló belbecsét. Az isteni gondviselés úgy akarta, hogy az ember tökélyeit s tehát erényeit önmagából fejtse ki, minek bizonysága az, hogy a teremtés őt azoknak kifejtésére kepesitette. Tehát a nevelés, tanitás útmutatás és felvilágosítás tökelyesiti ugyan az embert, de az ezek a Ital elért értelemszerű meggyőződése hozza létie benne a lelki önállóságot, függetlenséget s a szellem szabadságát. A nevelésnek kell képesítenie a lelket arra, hogy röple gyakorlott és szabid legyen, s a nevelésnek kell erőnk erzetét oda növelni, hogy önképzés által képesek legyünk szellemünk szabadságát a nevelés által lerakott alapon, annak útmutatása szeiínt önmagunkból kifejteni. A nevelőnek kell tehát oly képességgel birnia, hogy a követendő helyes útit ki is tudja jelölni. D; mint már fennebb emiitettük, eppen azért kell a leendő népnevelőket a teljesen reformált képzőintézetekbep teljesen és alaposan előkészíteni arra, hogy a fentemiitett képesseget meg is szerezhessék s a reájuk bizott növendékeknél azt gyakorlatilag alkalmazni tudjak. * * * A mily mértékben telemelkedik a lelek, oly mértékben kicsinyedik előtte az élet nyilvánulisa, a társadalom magaslatai és minden, mi elolt a tömeg le'érdepel és mitől megretten. Az eddig felsorolt emberi lelki kellékeket és tulajdonságokat min Jen ép lelkű ember elérheti, ha azok alapját a helyes nevelés lerakja, s ha az egyén megfelelő önképzés és gyakorlat által azok elérésere öntudatosan és kitartással törekszik, de vannak ezeken kivül sokkal magasabb tulajdonságok is, melyek azon koronát | alkotják, mely emberi méltóságunk, lelki érettségünk | egyik ismérve, ezek : az ember finomsága, a jel I lem magasztossága, a s ellem emelkedettsége s magas szárnyalása. Ez utóbb emiitett magasabb 'ulajdonságok nem ' mindig és okvetlen találhatók ott, hol az előbb fejtegeI lett emberi tökéletességek rendszeres összefüggésben már | feltalálhatók. A lélek finomságát, a jellem magasztossáI gát s a szellem emelkedettség -t isak a végzet által | eselleg aiott kedvező körűim-nyek adják és fejtik ki az emberben. Ilyen kedvező körülmények, a születes, vagyis a családi kör, melyben az ifjú növekedő t, további a véralkat minősébe, melyet a gyermek szülőitől öröklött s általában azon iskola és kör milyens go, melyben az j ember lelkülete eszmékkel és elvekkel megrakodott, — azon al ipokok, melyeknek kedve ő jelenléte, vagy éppen több esetleg öiszetalálkozása életre serkenti az alapjában már létező s szendergő lelki finom ságot, jellemmagasztosságot és szellemi emelkedettséget. Az alant szülöttek s a szennyes kő: ülményck kö • zölt növekedelt emberek kebelében so'<kal kisebb szám inal találjuk fel az utóbb említett migisab'o Hki tulajdonságokat. mert ezek, habár nagy tudom ínyt. lap iszlalást és önismeretet szereztek is maguknak, rendszenn' bizonyos hideg-ég. merevség, szigorúság es önz-snyo tusának vannik alávetve. Ezeknél a s iv n messége ren Iszerint nem olvad lel annyira s tetteidben nem is érvényesül oly mértekben, bogy lelkük erőssége mellett egy sz rsinind a lelki finomság, emelkedettség é- ir.airasz'ovsag koronája mintegy glóriafényként sug irozn i körül fejő tel A n»mes gondolkozás és lelki em lk> deitség oly szép j 'llemvonását látjuk egy sloikus bölc-nek ezen ismeretis mondásában: „Én nem olyan bnrát'ot kivánok magamnak, aki nekem szegénységeimben, betegségemben avagy fogságomban segitsegemre légien, h n>*ni olyant, akin én segíthetek.* „Egy letörlött köny feleim szeméről Nemesebb érzelemre vonz." Csak azok ismerik a szív legnemesebb érzem "nyeit, az éitel m mélységének világítását, kik mint elméletileg képzeltek s gyakorlott emberisineiők, a Llek n űkódésenek mélyébe betekinteni képesek. Kiben érett érlelem, emelkedett klek lakik, az metsző fájdilomérzettel szemleli, bogy napjainkban Inza, barátság, áldozatkészség, hivatal: csak a kenyérkereset mindmegannyi ágának tekintetik. Igaz, hogy az önérzet embere nem mindenkinek tetszik, mert a nagy tömeg jórészben nem tudja az önérzetet megérteni, még kevesebben tudják méltányolni és éppen azért nagyon sokan vannak azok, kik gyanút hintenek az erény ellen, mert az nem akarja magat hozzá lealacson) itani. Ez azért van igy, mivel a k'csinyes, szellemiek n köznapi emberek, kik a társadalom legnagyobb részét teszik, elfogultságukban mindent azon kic-inyes, szűk látókörű indokokbol magyaráznak ki, a melyek az ő élei őket kormányozzák, ennélfogva a tömeg szerelné a magasabb koncepcioju emberekét is felruházni az ő alanias, kicsinyes gondolkodásmódjával, mert szentül meg van győződve a saját bölcsességéről. Mivel azonban a köznapi gondolkodásúak időnként önkénytelenül is érzik kicsinységüket, valamint az aljas ember k lelkiismeretét is bántja az ő aljasságuk, misreszt pedig titokban kénytelenek elismerni a szellemi szabadsaggal f> huházott kiváló emberek érdemeit, melyeket nyilvánosán megtagadnak, legalább — ha már egyebet nem tehetnek, abban lelik örömüket, hogy mindenképpen rágalmazzák, becsvágyóknak, büszke álmodozóknak nevezik azokat, kik lelki önállóságukban szilárdan, felrelépés n Ikül haladnak valamely nagy czél felé, nem engedve magukat eltántorítani a balsors vagy a kicsinyes támadásoktól. Az értelmi szabadsággal biró nyílt jellemek, a bátor szívű és emelkedetl szellemű emberek, mialatt kötelességeik teljesítésén kivül egyébbel nem törődnek, az ellenség nagy tömegével állnak sz»mben, melynek roszakarata még gyanuhintéssel és ragalommal is oda törekszik, hogy nemes czélu műveiknek valamiképeu árthasson.