Nyírvidék, 1905 (26. évfolyam, 1-26. szám)

1905-06-11 / 24. szám

XXVl. évfolyam 34. szám, INyiregyháza 1005. junius 11. A SZABOLCSVÁRMEGYEI KÖZSÉGI JEGYZŐK és a SZABOLCSMEGYEI TANÍTÓEGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE. Megjelenik betonként egyszer vasárnapon. Hirdetési dijak: EloMzetésl feltételek: A

z előfizetési pénzek, megrendelések s a A lap sielletnl réaiét képező kaidemények, r.oBtán vtev helyben házhoz horlva ; -u- , • -1 1 1- t 1 • % szerkesztő czime alatt kéretne* beküldeni. ... , poetari vagy noiy o u uv

a lap szétküldésé Urgyuban leendő felsio- v . . Minden négyszer hasAbzott petit sor egyszeri Eg^vre ö korona. ^mtósofe J

óhn El

e,,. kj

adó-tulajdonos WaZtnakel ' közlése I 1 fiilér

; többs.Sri k3,lés esetében 8 fill. Félévre * . kónvvnvomdáiához iskola-utr7a 8 «7Am 4 nyilt-téri köz emények dija soronkint 60 fillér. Negyedévre . 2 Konyvnyomaajanoz isiwu utcza ö. szam A kéziratok csak világos kivánatra » az Apró hirdetések 10 szóig4 1 fi]., minden további szó Neg

ySgye

S szám ára. So fillér I (Janoszky haz) mtezendok. illető kólt.égére küldetnek vissz.. 4 fii. Vastag betilve! szedett kétszeresen ..Amit Hirdetések elfogadtatnak lapunk nszére a kiadó-hivatalban (II. kerület iskola-utcza 8-ik szám); továbbá: Goldberger A. V., Eckstein Bernát, Altalános Tudósító ei GrUnmandel Henrik és Társa által Budapesten, Haasenstein es Vogler irooajában Bécsben, és Budapesten, valamint Németország és Sveicz fővárosaib.... Vulaera recrudescunt , , . A szürke hétköznapok egyhangú forgatagában megállunk néha, hogy fölemeljük lelkünket a kicsinyes gondok és küzdelmek felé s átadjuk magunk, ha csak egy pillanatra is a milliókat foglalkoztató nagy érzéseknek. Történeti időket élünk s a látszólag szürke hétköznapol'. is messzeható alakulások nmgvát hordozzák méliükben. Junius ragyogó verőfényében egy közeledő nagy zivatarnak fellegei vetik előre árnyékukat s mi lélegzetünket visszafojtva várjuk az első villámlást a sötétedő szemhatáron. A felzaklatott és túlfeszített idegek halluczinácziója, beteges képzelődés, vagy a rosszat sejtő ösztön érzése-e, ami arra kényszerít, hogy megálljunk, szinte megroskadva a közel jövő ólomsulya alatt, félbehagyjuk a napimunkánkat, ne kezdjünk semmi újba, csak várakozzunk ökölbeszorított kezekkel előrehajolva, láztól csillogó szemekkel összenézve, addig míg nem történik valami, a mi megmozdít bennünket s a meglepetésnek, dacznak, és haragnak kétségbeesett gesztusát váltja ki egyszerre milliókból . . . Máskor is volt már ez így. Hiszen ezer év óta mindig viharban, vagy vihar előtt állunk s mindig egyedül. A vihar legtöbbször nyugat felől jött. Egyszer, már nagy messziről hallottuk félelmeles zúgását s éreztük lábaink alatt a föld reszketését. Máskor alattomosan lepett meg bennünket; villámlás és mennydörgés nélkül szakadt le ránk, sötéten és hallgatagon, mint az őszi éjszaka; — de készületlenül sohase talált. Fegyverben, jogokban, intézményekben nagy lelkekben volt az erősségünk s voll törhetetlen hitünk az életben, a hivatásunkban. A fegyvert 16á7-ben kiadtuk a kezünkből. „A karok és rendek beleegyezlek, hogy az ellenmondás és fegyveres ellenállás szabadságáról beigtatott záradékol II. Endre király decretuma 31 -ik czikkelyének tartalmából s a koronázási esküből A „Mpmdlék" tárcsája. Elveszett levelek. A fákon halkan rezegtek a levelek. Valami kerge szél bujkált köztük, amely a nagy hegy mögül jött, az öreg Vlegyásza felől. A Barothy-kastély szép asszonya, Barolhy Kázmérné ott ült a glorietteben és nézte a nagy hegyet. Bánatos tekintete beleveszett a Vlegyásza ős rengetegébe, amely fölött halaványkék és lilaszínben játszó ködök jártak. Túl a Vlegyászán, túl a nagy hegyen él valaki. Olt eli világát a nagy városban, kéjes gyönyörök és vigalmak között. Egy ember, egy imádott hatalmas férfi: az ura. A kastélykert fáin a levelek megremegtek. Az öreg Vlegyásza talán visszaküldte az asszony sóhajait, azok is ott bujkáltak a levelek között. Annak a férfiúnak még a sóhajaira sincs szüksége. A szép asszony elfordította a tekintetét. A dombon, a melyen a gloriette állott, végig látott az egész vidéken. Látta a kert szétfutó porondos útjait, amelyek mind oda vezettek a csinos, francziás fedelű kastélyhoz, az ő börtönéhez. Látta a Maros ezüst szalagjai, amely körülszegte a nagy birtokot, látta a keskeny országutat, a mely beleveszett a hegyek közé. Ugy eltűnt ott, mint ha nem volna róla visszatérés. II. Délután hat óra volt, a kastélyban megszólalt a kis jelzőharang. Ilyenkor ebédelt a szép asszony. Fáradtan, kimerülve ment a kastély felé, fehér csipke-ernyőjét a feje fölé feszítette, hogy ne süsse a nap. s nyertünk változott viis kizárják s eltávolítsák " Ezután nem maradt számunkra más, mint a jogokban és intézményekben gyökerező erő. Jogainkat soha fel nem adtuk, intézményeinket a nemzeti ellenállás és önvédelem szerveivé fejlesztettük bennük új fegyvereket áz uj idők szonyai között. Intézményeink mentettek meg bennünket Ampringen Gáspár kormányzósága, II. József abszolutisztikus uralma alatt s a 48 utáni önkényuralom napjaiban. Elvehették minden jogunkat, de a vis inerliae jogától nem foszthattak meg. Elvehették alkotmányunkat, de arra, hogy alkotmány nélkül éljünk nem kényszerítliettek bennünket. Hiába küldött Ampringen Gáspár kemény rendeleteket a vármegyékre. Nem vettek tudomást róla, hogy egy ilyen nevü idegen ur is lakik valahol Budán. A rendeleteket fel se bontották, rá írták Szabolcsmegyében is, hogy német írás, s a rendelet cl volt intézve. Hiába osztották fel tíz kerületre az országot, a vármegyék tovább funkczionáltak, közgyűléseket tartottak, törvényszékeik ítélkeztek a bűnösök felett, az alispán alispán, a szolgabíró szolgabíró, a hajdú vármegye hajdúja maradt továbbra is. Az adót azonban ki nem vetették, behajtásához a katonai hatalomnak segédkezet nem nyújtottak s Ampringenék függöttek ég és föld között, mint Mohamed koporsója. Ampringenékhez azóta többször volt szerencsénk. Próbálkozásuknak mindannyiszor gyönyörű kudarcz lett a vége. A magyar vármegyék megtették kötelességüket s minden idők zivatarjai között védőbástyái voltak az alkotmánynak s a nemzet önrendelkezési jogának. Az 1848. XVI. t.-cz. örök emlékezet okáért törvénybe iktatta irántuk a nemzet el nem múló háláját és elismerését. Ez a törvénybe iktatott elismerés nemcsak a múltnak, a jövendőnek is szólott s az alkotmány védelmének szent kötelességét rótta továbbra is a vármegyékre. A kastély lépcsőjén már várta hűséges kutyája, a lompos Bátor. Közönséges juhászkutya volt, de szépen fehérre mosott, gondozott Egy proletár, a ki belecsöppent a jóletbe. Bátor álmosan hasalt végig a legalsó lépcsőfokon, de mikor meglátta úrnőjét, vidáman ugrott fel. Együtt mentek fel a lépcsőkön. A verendán egy idegen férfi állott. Levett kalappal, alázatosan. — Mit akar ? — kérdezte az asszony. — Leveleket hoztam! — felelte a férfi. Az asszony mohón kapott a levelek után. Még ott a verandán végig futotta valamennyinek boritékát, oh, hátha fölfedezi valamelyikén az Ö írását. Idegesen gyűrődtek össze kezében a levelek. Nem irt. Sietve ment az ebédlőbe. A háta mögött megszólalt az idegen férfi : — Engedelmet kérek. Egy szóm volna. Az asszony megfordult. Csak most figyelte meg a férfit. Ahogy lehajtott fejjel, alázatosan állott előtte s a vállain valami gyönge remegés látszott, különösnek tetszett előtte. — Mit akar ? — kérdezte türelmetlenül. — Én vagyek a kastély új posiása. A lovas postás. Csak ezt akartam bejelenteni. — Ugy ? jól van. Aztán közömbösen tette hozzá: — Hát az öreg Jánossal mi van ? — Beteg. Talán föl sem kel soha. — Szegény . . . Ezt sóhajtva mondta az asszony s ez a sóhaj inkább egy fölhasznált alkalom volt. Ampringenék megint hozzánk készülnek s , ezzel ismét eleven erőre kap a vármegyéknek ősi joga és kötelessége. A magyar társadalom szervezetlen, egység nélkül szűkölködik, kicsinyes torzsalkodások, alacsony érdekek forgácsolják százfelé a nemzeti erőt. Kétségbe kellene esnünk, lia nem nyugodhatna meg lelkünk a bizalomnak érzésével, a vármegyék alkotmányos ellenállásának gondolatában. Hisszük, hogy ez az ellen| állás kilép az elméletnek, a törvénynek írott betűiből, érczkemény valósággá lesz, ha az idők járása újra úgy kívánja s a nemzet ezer éves , jogainak teljes fegyverzetében áll a betolakodók elé. —yi Egy kis kirándulás Németországba. Tiz évnél tovább tartózkodtam Bécsben és megtanultam a németet becsülni, a nélkül, hogy migyar sovinisztaságomból egy körömfeketényi is lekopo't volna, mert valamint megtudom különbözetni az assa loetidit, — magyarul ördögizét — az ibolya párfümtől, megtudom különböztetni a német, oszlrák vagy muszka kormányon ülő hatalmasokat is a német, osztrák és muszka néptől. A népek csak kétségbeesésből rombolnak, a hatalmasoknak némelyike pedig sportból küldi az embereket mészárszékre. Ha a német nép egy kissé, de netn nagyon kissé élelmesebb is, mint mi vagyunk, nem ok arra, hogy gyűlöljük őket, hanem majmolnunk kellene őket ezen tekintetben. Do hát mi nyíregyháziak nem akarunk majmok lenni. Mindjárt kisül a végén, hogy miért nem. Csakhogy egy kis feneket kell kerileni előbb a dolognak, mert lé nélkül még a fogolypecsenyét is meg lehet unni, mint azt a XIV. Lajos abbéja is meglette, a kiről mindenki tudja — azoknak kivételevei a kik nem tudjak — hogy azl mondotta, miszerint csak akkor nézné magat boldognak, ha fogoly pecsenyénél egyebet nem enne. Az emberi nagyzás hóbortjának mintaképe, XlV-ik Lajos, a ki I-ten ulán elsőnek követelte m igal elösmertitni, a kiben volt annyi szusz, mint Nerobin, Cdigulában, vagy Heliogabalusban és több más kicsavart agy— Hát magát hogy hívják ? — Jótár Gásparnak I — mondta a férfi sebes lélekzéssel és hirtelen felgyúlt tekintete mereven kapcsolódolt az asszony arczába. — Gáspár . . . Az asszony hirtelen elpirult. Különös zavarodottság fogta el és tekintetét csodálkozva emelte a férfira. Aztán szó nélkül, gyorsan bement az ebédlőbe. Ul. Bátor a juhászkutya, egy esóppet sem bánta, hogy urnőjenek nem volt étvágya. Nyugodtan fogyasztotta el helyelte az ételeket s hálából illedelmesen hallgatta azokat az érthetetlen szavakat, amiket az asszonya ho/.zá intézett : — Látod Bátor, te édes, hű kutyám, most már nem te vagy egyedül, aki arra az időre emlékeztet engem, amikor boldog voltam. Amikor a Zsupán Jódor lánya, az öreg béresé, ott hevert a szénaboglya alatt és szalmaszállal csiklandozta a te orrodat. Milyen mérges voltál rám olyankor, emlékszel ? Most itt van Gáspár is. Oh te csúnya ! Te már elfelejtetted őt. O hordta boglyába a szénát s közben mezei viragkoszorut font a hajamba. Kis leány voltam én még akkor. Bátor s ó is nagy mamlasz voll. Latiad, milv délezeg, szálas Terii lett belőle, az én pajtásomból. Te Bítor, a te asszonyod egy haszontalan, rossz teremtés. Nem nyújtott kezet a gyerekkori pajtásának. De mit gondolsz, tehettem én azt? Én, Baróthy Kázmérné ? Bátor, csudálkozva látta, hogy az úrnője hangja hirtelen elcsuklik. Bátor épen egy csontot rágott s a csont neki is a torkán akadt. Vájjon miért sir az ő szép asszonya? Ráborul az asztalra s jajgatva nyogt Irodámat május 1-től munkát u. épület tervek készítését. a ját házamba Kállai-Utcza 27- SZ. ah vittem át. Elvállalok minden mérnöki n. földméréseket, tagosításokat, út, híd, vasúti, vízépitési munkálatokat es NAGY ELEK oki. mérnök.