Nyírvidék, 1905 (26. évfolyam, 1-26. szám)

1905-05-21 / 21. szám

2 19-ik szára. N Y I R V I D É K 1905. május 7. indokok elősorolásából feltétlenül annak felismerésére kell jutnunk, hogy hazánkban ez irányban czéltudatos közgazdasági politika soha sem volt és most sincs. A tagosításoknak az 1836: X. t.-cz. alapján való végrehajtása nálunk és még helytelenebb alapon Erdélyben; ennek folytán az erdők korlátlan pusztítása, a folyó és belvizeknek egyoldalú szabályozása, a közös legelő competentiáknak egyénenkénti felosztása, a legelőterületeknek, különösen a havasoknak adóval való túlterheltetése, a fordulós gazdálkodás megnehezítése és megszüntetése s ezek következményekéj) a legelőbérek elviselhetlen magassága: E/.ek indokai annak, hogy a marhatenyésztés nem tarthat lépést a fogyasztás igényeivel, — s így áll elő a húsnak elviselhetlen drágasága. Ennek megszüntetéséről vagy korlátozásáról, valamint a nyíregyházi hús viszonyokról a jövő számban. Kállay András. Egy kis kirándulás Németországba. Mályás király budai palotájának több tnint 4'i0 év óta doho oló termeiből kitántorogva és kijózanodva azt vártára, bogy az előttem kisétáló társasag, melynek Akasztani, Pene és Korcsma urak is tagjai voltak, el lógja magat kiáltani, hogy ugy-e mégis csak igaz az, hogy ,Extra hungariam non est vita?" ulánna pedig rá mondja, hogy Ühüm. De nem telték, ezért hat én sem énekeltem, csak magamban dúdoltam, hogy „Megvirad még valaha," amire a természetes válasz az lett volna, hogy „Ohó, vart a piszli !' Fel leltem tehát magamban, hogy várok és várom is. Hipp hopp ott legyek a hol akaro'c. Hát csak azon vettem észre magamat, hogy Karlsruhéban juniu^ 21-én felpattantam egy gyorsvonatra, mely Stuttgartnak tartott. A würtenbergi királyság ezen 200000 lakost számláló fővárossáliak, melyei gróf Eberbarl am Bnt, YVürtenbeignek első heiczoge emelt ezzé 1842. évben, legszebb része az én ízlésem szerint az Ó-város, a mely a városnak szivét, központját képezi. A házak es paloták a XV. XVI-ik századból származnak és ha valamelyik összeomlással fény get, csak ó-német Ízlésben engedik ujbrl felepiteni. Az uj városházát is, mely löbb mil.ió in irkába kerül, ugyan igy épitik most, tisztán terméskőből. A girbe-görbe utczáknak minden pontja más-mas változatos festői képet nyújt. Nálunk a ki gyeletnek ezen nemét — kicsinyben — csak Segesvár, Brassó, Lőcse, Bártfa és Késmárk őrizték meg. Ezik mellé sorakozik a papirosból készült Ősbndavára, a budapesti tivornya hely is. A német városoknak ( don részét százszorszcphez lehel hasonlítani, mert századszor látva is, oly szépnek látjuk mini először. Hogy a népjellem is szép leh.t, annak némi csekély színezésére felemlítem azl, a mit egy órásnál tapasztaltam. A fotografáló készüléke inni k pillanal-zárója felmondotta a szolgálatot, mert c gy rugója eltöröli. Vettem hozzá szerszámokat, aczél drótot, küzkődtem vele egy pár óráig, de nem sikerült, mert hát „Soka akar a szarka, de nem birja a farka." Etszégyelvéri magamat, beállítottam igy óráshoz, egy tősgyökeres svábhoz. Félben hagyva egyéb munkáját, egy negyed óránál tovább dolgozott rajta és ugy rendbe hozta, hogy uj korában sem volt külömb. Mikor a kész munkál kezemhez vettem, kérdezi in, hogy mivel taitozom? — Hát nincs ? — Peisze, hogy nincs. Jóska örül s nézegeti szemét a tükörben. Nevetve mondja : — Akkor hallgatlak! — Hol is hagytam el, Jóska? — Ott, hogy annak az amerikai leánynak volt egy kutyája. — Igen, igen ... De előbb még a lányról beszélek. — Milyen nagy volt a lany ? — Nem sokkal volt mgyobb, m

;nt én — Volt olyan szép, mint a doktorék Magdája ? — Meghiszem azt. A szeme az olyan volt, mint a gyémánt. — Mint a gyémánt ? — Igen, úgy ragyogott, mint a gyémánt. Tudod, mikor a szomszédos villa ablakából feléin nézegetett. Már mint abba az ablakba, ahol én voltam. — Hát csak ablakból ismerted ? — Ét inte. Amíg nem volt szabad kimenni a szobából, mert köhögtem. Csaknem mind g ott ültem az ablakban, inéit onnan nagyon szép kilátás van a tengerre. Arról peisze en nem tehetek, hogy épp vizavi volt az a villa, melyben a/, amerikai milliomos lakolt, és bogy a lánya szintén olt ült az ablakban. — Hát mit csinált ott az ablakban ? — Hogy mii ? A/t, hogy mindig c-ak arra az ablakra nézett, melyben én voltam Közben pedig játszott u kutyájával. — Nagy volt a kutya ? — Dehogy. Mint az öklöm. És olyan fehér, mint a ho M.módinak hívták. — Szép kis kutya leheteti. Szeretnék olyat. -- Az a lány nem csinált egyebet, mint örökösen az' a kis ku'yál öltöztette, vetkeztette, ölelte, csokolta. Ugy, hogy mar kezdett a dolog bosszantani. — Iga án ? — lg i/án. E> már alig vártam, hogy egyszer szakul 'egy. n kim.-mi 111 a szobábcl. Megsértett embernek arezkifejezésével tetőtől talpig végig nézett rajtam és ennek megfelelő hanggal sváb kiejtéssel válaszolta: „Eh da ch koscht nischt." A boltjáról láttam, hogy s egény iráter. Tanulj Magyar a Svábtól ! G*ak is azok tekinthetnek a svábra lenézőleg, a kik ezen fajnak népjellemót nem ösmerik és a kik meg látják a szálkát mások sz. nnben, a magukéban pedig meg a ger. ndát sem. Mikor az ókorban a nagykállói kórháznak húsz évig főorvosa voltam, a vállaji biró elhozta hozzám a két hájogboi .to la szemeit. JJ sikerrel megoperáltam, és igen értelmes ember lévén, szereltem vele beszélgetni. Egyszer azl kérdeztnu lőle, liogy magyaiázza meg nekem az'. bogy mi lehel annak az oka, hogy magokat egy gróf Károlyi mintigy száz év előtt telepítette le mint földhöz ragadt szegeny embereket Nyírbátor városnak tőszomszédságába, a mely városnak a magán birtokokon kivül még 6000 hold községi birtoka is van, maguknak sincs átlagosan több inagan vagyonuk, községi vagyonuk pedig egy talpalatnyi sincs és daczára ennek, ha Vallajba lépünk, látjuk, hogy csupán téglából épült, többnyire cseréppel fedett tágas szép házaik, istállóik, csürjeik és egyebb gazdasági epületeik, gyönyörü s/ép lovaik \annak, csaknem úri módon ruházkodnak, egyszóval o'yan jóllétben vannak, a milyenről a nvirbatori tősgyökeres magyar n p azon időben legfeljebb csak álmodott. Az öreg kissé gondolkozva, mély, de nem gúnyos vagy henczegő hanggal azt válaszolta ,,Ja! Heir! Das is der Gemoansinn, das Zusammenhalten!' Magyarul .Uram I a közszellem, az összetarlás!" Hogy értsem ezt? Hát csak ugy, bogy nálunk heverni nem szabad. Birónak olyant választ nak, a kiről feltételezik azt, hogy jó gazda. A biró kidoboltatja, hogy mikor kell kimenni szántani, vetni, kaszálni, k.páini, aratni, hordani stb. Nincs eset arra, hogy valaki a biró rendeletének ne engedelmeskednék. Mi is ölünk disznót, de nem essiük meg télen mikor sokkal kevesebbét dolgozunk, hanem felre tesszük nyárára. Télen szűkölködünk, nyáron pedig „Alles was gut und Thtuer ist" (Mindent a mi jó és drága.) Ősszel elküldünk egy embert közülünk az Érmellékre hogy vásároljon néhány hordó bort, annyi; rt a mennyit az nezete szerint meg ér. Nem kételkedünk benne, mert mi egy családnak tartjuk magunkat, a kik egymást meg nem csalják, inert hiszen ilyen eset nálunk képzelhelet1 n. De nem isszuk meg ezt a bort télen, hanem félre te-szük a nyári munkaidőre, mikor megfeszített erőre lesz szükségünk. Az ur gyakran utazott át nyári időben Vállajon át. Tapasztalhatta, hogy olyankor nem lát a községben mást, mint gyermeket, öreget, vagy más munkaképteh neket. Az asszony odakint arat, főz és ápolja csecsemőjét pirkadástól sötét estig. Ha egy család megszaporodik és egy telken már el nem fér, az uj párnak uj telken uj házat építenek, csakhogy erre nem hozat le Alpár Ignáczot, ham m összeröffen az egész község és minden fizetés nélkül felépitik az uj hajlékot. Koszt és mérsékelt áldomás a jutalom. Egyik fél sem vészit ve'e, mert a szolgálat kölcsönös. Ma neked, holnap nekem. Vasárnaponkint össze szoktunk jönni az emeletes nagy fogadóba. Mi öregek borozgatunk, beszélgetünk, de se nem íészegedünk le, sem nem verekedünk. A fiatalok a magunk kö ül ahkult bandának zenéje mellett tánczo'nak, énekelnek. Tiz óra után pedig haza takarodunk, hogy másnap ujjult erővel foghassunk a munkához. A vállaji CenlrJ vagy Metropol hotelnek vállaji ember volt a csapiárosa, a kinek elég jól ment a dolga. E iniatt osztán egy a vállajiak előtl id gen ember eljött és kiliczitálta az előbbi bérlőt. — Miért ? — Hogy csináljak valamit annak a kutyának. — Miért haragudlal anny ira a kutyára ? — Hogy miért. Mag,un sem tudom. Csak. Nagyon bántott, bogy olyan pany becsben van az a kutya, és hogy — mint megtudtam, — egy ágyban is hál azzal a leánynyal. — Furcsa ? — Egy napon az édes mami Iliidül adta, hogy az amerikai milliomos meghívott bennünket a yacht-jára. — Mi az a yachl ? — Nem ludod ? . . Pedig már eleget eml. geltem előtted a vachlot. Hál tudod, a yacht egy olyan fa al ko mány, mely úszik a vizén és fehérre van festve. — Ha! — Rövidebben: ha például én azt mondom, hogy van egy yachtom, az alatt egy olyan yachtot érts, a melyen én vagyok az úr. Most már érted ? — Ériem. — Egyszóval az édes mama engem is elvitt az amerikai milliom is yachtjára s kirándultunk a kék tengeren. — Nem feltél ? — Mitől feltem volna ? Tudod Jóska, mikor az ember yachton úl, olyan érzés fogja el, mint amikor hintázik. — Hál aztán, ott volt a milliomos lány is ? — Persze hogy ott. Meg a kulyáj i i

c. Az bizonyos, hogy különös egy leány volt. — Igen ? — Meg a nevét sem mondta meg, hanem mikor a yac'ilra léptein, szó'lanul megfogta a kezemet és végig vezetett a fedélzeten egy kis tülkéig. — Mi volt a fülkében ? — Csupa aranyos játék, kép, meg minden csecsebecse. Éi ő ezt nekem mind so.ra mutogatta — angolul beszelgetve. Biztosan azt beszélte, hogy kitől kapla és miféle játékok Néhányat nekem is adott, aminek persze nagyon m'göiülicm. G ak egy bántott. Miért E miatt osztán a vállajiak többé felé sem fordul'ak a korcsmának. O t sem nem it lak, sem nem muzsikáltak, sem nem tánczoltak, hanem azt tették, hogy kisütötték azt, hogy Vállajban mintegy 400 ház lévén, vasárnaponkint még is csak folytatni fogják a mulitságot aként, lmgv az első számú háznak tulajdonossá Oritse ki az ulczára néző czifra szobát, a hova kecskelábú asztal melle t lóczán ülve fogyasztották, három, de csak három napig a sajal borukat beszerzési árban, tehát a regale jogot meg nem sertették. A bérlő nem várta be, hógy a négyszázadik házra kerüljön a sor, hanem a huszadik háznál már m gugrott. Az öreg biró azt is elmondotta, hogy volt ott egy közülök való kereskedő, a kinek jól ment a dolga, de épen ugy elpusztították a doktorok, mint azokat is a kiknek rossz sorsuk van. Erre azlán egy uj boltos került, a kit a vállaji közönség nem szívelt. Meg is mondották neki, hogy szedje fel a sátorfáját, ő pedig erre csak hunyorítva mosolygott. Be rendezte a boltját persze csak ugy hitelre. Üzletnek jobb dolga a világon sehol sem voll, mert végszámra vélték meg a szöveteket és egyéb tárgyakat is hitelre. Adta is, mert tudta, hogy a vevők vagyonosak. Mikor a bolt purgo nélkül is nagyon kezdett ürülni, szűkölve kérte a boltos vevőit, bogy fizessenek. Kifizetem, de nem akarom a búzámat, tengerimet, disznón at s a tő', bit elpocsékolni; meg várem mig jobb ára lerz. A boltos perrel fenyegelelt. Váll ijíak vagyunk, tehát vállaljuk. A p r eltarthat egy pár évig Ha pedig innen kitakarodik, a számlát azonnal kiegyenlítjük. Igy is törtem. Vállaj bolt nélkül maradt. Kétségbe esésünkben kisütöttük, hogy van D.-breczenben egy földhöz ragidt boltos segéd. Hívjuk haza. Haza jölt semmivel. Az érintetlen portékát oda adtak a szegény, fiúnak, abban az árban a mennyiért vélték, de hozzá toldották azt, hogy nem mennek többé „Gross Kareliba" vásárolni, hanem pártolni figják nem ugy magyarosan, hanem ugy svábosan. Ez a nemes szoczialismus. Tanulj magy ar! A Coalhtio előtt meg kell hajolni. A széthúzás megsemmisülésre vezet. Dr. Jósa András. A siketnémákról * Nagyon tisztelt hölgyeim és uraim! Némi elfogcdás vesz rajtam erőt, midőn merőben uj tárgyg>al lépek önök ele, nagyon tisztelt hölgyeim és uraim. Az elfogódás onnét származik, hogy mikor én tanítványaimról a siketnémikról beszélek, sohasem csupán az ismeretterjesztés a czéloni, hanem bevallottan, vaj.y be nem vallva mindig kifejezést adok pályám iránti szeretetemnek, vallom es hirdetem, hogy a legnemesebb emberi hivatás a felebarati szeretetnek gyakorlása, a nyomor enyhítése, a könnyek szárítása. És ha végig tekintek a nyomornak mezejen, a sok szenvedő között leginkább megesiK szivem a siketnémákon. Az anyatermészet minden terem'm nyenek bőkezűséggel kiosztogatta jótéteményeit, a siketnéinákkal szemben azonban eleve fukar vala. Csak t gyetlenegy képességei tagadott meg tőlük s ez által lefokozta bennük az embert. Mert ugyan mi jellemzi inkább emberi voltunkat, ha nem az, hogy tudunk és hogy tudásunkról számot adhatunk. A siketnéma pedig erte nem képes Az ő értelmének lakóházán az ajtó, amelyen •Felolvasás, melyet szerző Nyiregvházán, a város közönsége előtt 1905. május 14-én tartott. kellett annak a kis kutyának is ott lenni ? Nagyon zavart az a kulya. Ugy szerettem volna, ha csak ketten vagyunk benn abban a p:c ike kabinban s csak nekem beszé'get az a csicsergő hangú kis miss. Mivel érdemelte meg az a kulya, hogy ölébe vegye a lány, simogassa, és a legjobb czukrokkal tömje ? Szóval egyre mérgesebb lettem a kulyára. — Hat aztán ? — Aztán kimentünk a kabinból a fedelzelre s nézlük a hullámzó kék tengert. A miss produkeziókat végzett a kis kutyával. Datolyákat dobott fel, melyeket a kutya a levegőben magfordulva kapott el. Az bizonyos hogy nagyon ügyes kutya volt. A miss csak annál jobban csokolgatta. Egyszerre Csak egy gondolatom jött. Megbosszulom magam a kutyán. — De hogy ? — Ugy, hogyha olyan ügyes az a kutya, akkor azt legye meg, amit én kívánok. — Beszelj már ! — Hát tudod Jóska, igy történt a dolog. De most jól figyelj ide. Kezembe veliem egy narancsot. Feldobtam. A kis kutya ügyese i megfordulva kétszer is a levegőben — elkapta. Mosta másikat kissé oldalt, kifelé dobiam a fedélzetről. A kis bolond kutya erre oldalt ugróit a narancs után és beléesett a — tengerbe. Jóska nagyon örúl. Ezt kérdi : — Csakugyan ? Milyen nagyszerű ! A kis kulya belesett a tengerbe ? — Igen. És tudod én mit csináltam ekkor ? — Utána ugrottál a tengerbe ? — Hohó ! llova gondolsz ? — Hál mit csináltál ? — Azt, hogy odamentem egy matrózhoz és megmondtam neki, hogyha kimenti a kutyát, kap valamit. — Mit ? — Belenyúltam a zsebembe. Volt benne egy öt koronás. Ezt az előző nap kaptam a mamától születésnapomra. De mindegy volt. — És oda adtad ezt a n igy pénzt a matróznak ?