Nyírvidék, 1904 (25. évfolyam, 27-52. szám)

1904-12-04 / 49. szám

0 nyirvidék tényező a bérek megállapításában, mint a milyen a munkaadó. Sót bármi legyen is oka. fővárosunkban legalább, a munkások oly erős szervezettel bírnak, követeléseik kierótzi kolásában oly jj vannak előkészülve és vezetve, hogy velük sz-eraben a munkaadók gyöDgesége kétségtelen. Az önálló vállalatok elszigetelten állnak; még ott is,_a hol a testületi élet megadhatta volna az ~összetartozandóság erejet, c-ak akkor ébredtek nagyobb erélyre, mikor a bérharczokhana munkás-szakegyesület diktátori hatalommal kezdett parancsolni. Vájjon a pillanatnyi megemberelés állandó szervezetekre fog-e vezetni; vájjon a munkások erőteljes és életképes szakegyesületeivel szemben a muukaadók fognak-e oly szervezetté alakului, melv nem hatalmi, de értelmi ellensúlyt tud fentartani ? Ez a kérdések kérdése, mely a bérek békés megállapításánál is döntő. A szocziális kérdés, a negyedik rendnek harcza a tókehatalommal, Csak a munkáskérdés megoldásával oldható meg Ez a megoldás a munkások száma nélkül nem lehetséges Minél sikeresebben dolgozik a/, allam és a társadalom a munkások anyagi és szellemi viszonyainak javitásán, minél több befolyás jut ezen j'avitási munkálatoknál a munkáselemuek, azaz minél jobban győződik meg a munkásság arról, hogy a társadalmi kérdés saját nézete szeriut oldatik meg : annál könnyebb lesz a rendezkedés és annál kevesebb rázkódtatás fogja a bérharczok mellőz.sét kisérni Minél jobban érzi azonban a munkás, hogy saját ügyeit más valaki, és ha ez mindjárt az állam is, akarja rendbehozni, még pedig az ó szava és közreműködése nélkül: — annál nagyobb erőszakkal fog kitörni minden alkalommal a munkások követelése, annál gyakoriabbak lesznek a bérharczok és annál sulyvsabbak a bérharczok következményei. Talán nagyon szocziálisztikus ízűek ezek a nézetek ; ámde uáluuk a muuká ok kérdése tényleg oly egyoldalúan fejlődött és a munkaadók annyira bátramaradtak a kor szellemétől és oly kevéssé fejlesztették ki sajat erejű .et a munkásokkal szemben, hogy a legközelebbi jövőben már csak úgy biztositható a közgazdasági béke munkás és vállalat közt, ha két teljesen egyonjogu fél kölcsönös érvelés alapjáu állapitja meg a béke felteteleit. A ki a bérharczok kérdését dűlőre akarja vinni, annak első sorban arra kell | törekedni, hogy a kibékülés az egyenlő ÍVIek békés alku dozásából keletkezhessél*. Oly szervezetről kell tehát gondoskodni, mely a munkások és munkaadók egyenlő képviseletével döntő szerepi t játszszon és a munkásoknak épp úgy, mint a munkaadóknak impouáljon Óvakodni kell azonban minden oly intézkedéstől, mely a munkásokat kizárj:- saját sorsuk intézéséből és d n'ő szerepet juttat másoknik. A inunkáskérdést még pedig az ipari muukásokat s nein a mezőMegértett félreértés. Irta: Katz Etelka. Kis hegy vi léki falucskában szorgalmasan ír egy liatal poslatisztnő, inidőn nyilik az ajtó s belép egy válogatott elegáncziával öltözött úr, kinek öltözködése elárulja a finom ízlést. Szótlanul megáll a pénztár előtt s nézi a hölgyei, ki töl sem pillantva nem éppen baiátságosan kérdi: — Mit tetszik? — Egy tiz . . . azaz egy busz fi'léres evélbély eget kérek. Átadja a poslatisztnő a kért bélyegi t, föltekint, s a merőn néző alakban fölismeri, ki vélt boldogtalanságát okozta, ki tönkre tette egész életét, kire haragudnia kellene s nem képes, kire szüntelenül gondo! s kivel az első pillanatban meg sem I. pődik s majdnem természetesnek találja, hogy az ideál kép, ki két évig állandóan foglalkozialta elénk fantáziáját, álmodozásra hajló, illúziókkal telt lelke örül, hogy azi ideál kép lesiet öltött. De csak egy pillanatig. A másik pillanatban már a bélyeget vásárló urat látja, ki egykedvűen vett ki tárczájabol egy hu-z koronást s bámulalra méltó flegmával mondja: — Kérek vissza. A hang nyugodt, az őnu alom csodás. Csak a tekintet kifogásolható, az az édes, igéző, melankolikus tekintet. Valami fajdalmas, talán szemrehányó, talán könyörgő kifejezése van e nagy barna szemeknek. Margit nem tudja, de érzi. Izgatottan olvassa ki az apró pénzt, közben kezei reszketni kezdenek s elejti az apró penzzel telt tálkát. Fülig pirul, zavartan vá aszol a Gyula szavaira s majdnem durván utasítja vissza annak udvarias ajánlatát. — Köszönöm ... ne fáradjon ... a szolga majd összeszedi . . . — Különben nem is lennék köteles önnek egy bélyeg vásárlásánál egy husz koronást fölváltani. — Iga>a van, köszönöm; bar higyje mig, n'kein semmi szükségem sem a belyegre, sem az aprópénzre gazdaság akat illetőleg, nálunk is első sorban a munkások közreműködésével és jóakaratával kell megoldani. Jlntlekovlcs Sándor. Tükördarabok az önismeret világából. (Folytatas.) Az úgynevezett tudósok között is lalálkoznak olyanok, kik a', igazság felismerésének lehelőségét tagadjak, mert az szerintük az em'jer szemei elől el van rejtve. Ezek azonban szánalomra méltó emberek, mert rövidlátásuk oly nagy mérvű, hogy vagy nem képesek, vagy nem akarnak a szo való értelmében gondolkozni. Az ily rővidlátasú egyének már csak azért is szánandok, m rt örökké a sötétség homályában tapogatódzanak, bolyonganak, mivel értelmük soha be nem telik, ha azt az igazság meg nem világosítja, és c világító fáklya fénye nélkül az igazvaló, az örökigazság örökre rejtve marad ; nélküle ped.g nincs lelki megnyugvás, mely nélkül nem létezik bo dogság. Az önálló, magukat semmi külbefolyas által korlátozni nem hagyó szellemek természete az, hogyha egyszer valamit igaznak, valónak ismertek fel, nem veszlik azt el többé szemük elől, sőt a ptactikus eszelyesség azt azonnal telhasználja a gyakorlatban is. Hogy mily kevés ember tulajdona az erős, a tiszta me^győződes szülte egyéni, szellemi szabadság, lelki önállóság, s hogy mennyire nein bírtak azzal még igen nagy nevü, genialis concepciaju emberek sem, azt számtalan példával lehetne bizonyítani. A sok közül említsük II. József császárt, ki az egységes „Ein Österreich" eszmejet minden fejedelmi hatalmának latbavetésevel akarta megvalósítani, de kenytelen volt minden rendeletét visszavonni, mert még halála előtt kénytelen volt tapasztalni, hogy egész kormányzati íendsz.re nem volt több „ fixa-idea" nal. De bizonyítja ezt Socrates esete is, ki életében és tanitasaibau tagadta az istenek létezését, kevéssel halála előtt mégis Escuiapnak kakast áldozott. A Hegel állal felszínre hozolt és megerlelt mag a bölcseszet legfelsőbb eszméje, tárgyilagossá fejlődött, s ennelfogva önmagat megismerte ; ezt tehát az egyedüli psychologiaí és gondolkozastani kutforrás, jobban mondva, okfő, melyuől minden észszerű szellemi tevékenységünknek szükségkép ki kell indulnia ; de viszont ez a kutforrás az a csomópont, hova az érlelem és erkölcs minden szellemi hálózata s összes szellemi meg nyilUkosása szükségszerüleg kell, hogy ö szefusson. Hegelnek ezen philosphia mezején elér' vívmanya nélkül, csupa szakgatoit tapogatodzás, talalomszerüség m.nden emberi okoskodás, észjárás és bölcselkedés. Az oly ember, aki megtisztult jobbőszlőnének, meggyőződés szültn szellemileg szabad, önálló lelke sugallatának szavára hallgat s azt követi, nem vélhet a morál ellen, mivel a lermjszet, a világ lelke, emberi nemes teremtményeibe csakis saját isteni szikrajánai ié-zecskejét gyujtotla egyéni életre. Csakis ily ertelemben nugyarázhaljuk meg azt is; hogy az emb.r szellemileg „Isten képére van teremtve." Ha el akarjuk azt érni hogy lelki benső életünk természetét megtudjuk bírálni s tárgyilagos biraial utan Vülóhüen tudjuk felfogni, akkor ket fő tényezőt kell megismernünk. Ezek egyike az, hogy minden tárgynik és határozottan körvonalozott esztuenek csak egy valóhű lényege lehet, mi rem más mint ezen lényegnek önmagában vett igazsága, melyet elménk, értelmünk ezen igazság valohűségének niegfelelőleg s így tisztán felfogott. Ha valaki az értelem és okosságtól vezéreltetve, minél erősebb combinálo tehetséggel bír, s minél inkább felfogta az igazvalónak miséget, annál több morális erzeltel van felfegyverezve; de mindezen észbeli tehetLátni akartam ... és sikerült. Ezt nem tilthatja meg, ehez jogom van s ha mégis megteszi: ez kivételes szívesség, mely följogosít, hogy higyjem, hogy visszaéljek nagylelküsegevel . . . Kerem, szemeljen egy pár perczet nekem, hallgasson meg . . . — De . . . de . . . uram ez vakmerőség ! — Tudom. Vakmerőség. De, hogy én vakmerő vagyok ezt maga is ludja. Bár, ha már mindenesetre tettemet vagy szavaimat bírálja, úgy inkább meggondolatknságnak mondhatjuk. Margit elsápadt s haragos in felelt: — Ne fejtegesse kifejezésem helyességeit, mondhatom: nem vagyok kíváncsi nézeteire. — Margit! — Semmi Margit! Tartózkodjon a bizalmasabb megszólítástól, én önnek többet nem lehetek Mirgit. Különben itt van uram a pén'.e, — sok dolgom van. — Ez az utolsó szava ? — Hát mit akar ! — Hallgasson meg. Margit magánkívül kiáltott föl : — Maja ördög i Fölakarja tépni a már-már beheggedt sebeket? Min?k jött ide? Itt e kedves helyen gyógyulok . . . elfeledek mindenkit . . . mindenkit, kik az én regényemben szerepeltek. Magát is ... ez lalan legkésőbben sikerül ... de siket ülni fog . . . magának sem szíve, sem lehe. Kíméljen meg további jelenlététől. Távozzon . . . — Szavaival halaira itélt. Különben, hogy mégis, talán meg ne lepődjék majd s az egyedüli lény legyen, kit bar nem is érint, de tudja, hogy ki az az ismeretlen öngyilkos, kiről az uj-ágoc a lehelő legrövidebb idő alatt kürtölni fogják, hogy kilete meg nem álltpilható . . . De az istenért Mirgit térjen magához . . . reszket . . . Különben öntől . . . tuled . . . függ, hogy ez megtörténjék. Felelet helyett a kis szorgilm's, harago , postatisz'nő egy csókkal z.iria le a beszélő ajkát. Gyors meggondolatlan lett, de megalapítója egy boldog élet ségeket kell hogy a szív nemes tüze, az érzelem melege hevítse, mert az eszmék csak akkor lesznek cselekvők, hatalmasak, életrevalók, midőn az érzés megmelegíti azokat. A másik főlényező az, hogy egyéni életünk legfőbb vezéreszméjét : egyéniségünk szellemi szabadságát a jelzett valóhűseg révén mngismerjük, mely megismeres ekként az értelem meggyőződése leend es szolgáltatja azon biztos alapot, mely eszméink, gondolkozásunk, cs/járásunk irányilá ánál szintén biztos iránytű gyanant fog lenni jó szolgálatokat, mely habár ember feletti absolut tudással nem is rúhaz fel mégis mint mágnestű a hajósi, a nem látott partra elvezet. « » * A valódi felvilágosodás s az értelem meggyőződése utján magát szabaddá, elfogulatlanná tett lelkület, a gyakorlati lelektan érlelmezese szerint vett indulatok és szenvedélyeknek alig, vagy csak igen mérs kelt fokig van alávetve, mert elmeje az emberi gyarlóságnak forrásait, a nálok működő szellemi gépezetet és a természetben mindenütt változatlan őrökigazságokra fektetett okekat es következéseket nappali világításban áttekinteni van képesítve, s mert határozott megkülönböztetést tud tenni a való és káprázat, az igaz és az igaznak látszó között, annálfogva tisztán állatja, hogy a nagy közönség számos egyeseinek a kellő szellemi tisztánlátás hiányában megejtett ítélete indokaink és tetteink felett, ingatag alapon nyugszik, s így vajmi gyakran igaztalan. Az ember csak azt tudja bizonyosan, mire nyomrólnyomra az okosság, az értek m meggyőző lése vezéi lette. Az önbizalmat az önhittségről igazságosan és eszélye en megkülönbözteti tudni, az értelem meggyőződésének egyik legkiválóbb ismirtető jele. Valamint a tőid szinén, úgy a lélek világáb. n is vannak magaslatok, hova csupán a képzelet hűségevei feljutni nem lehet, oda csak az erőteljes, életbölcsesség h^imoniájával biró lélek emelkedhetik. Ha megbírtad szerezni lelkednek azon nyugodtságat, békességét, mely mint az iránytű tekint czélpontja felé: akkor bölcs vagy és független, akkor átértetted egyéniségedet s ennek viszonyát a mindenséghez. A szellem teljes szabadsaga azon bö'csesség, mely lelki nyugalmat vagyis sorsunkoni megnyugvasl, sőt elégedeltseget eredinenyez, inert az ember csak ezen esetben van teljesen felkészülve minden eshetőségre ; — azaz: bármely veszteség érje, ez.n önha'ahnában lévő Itlki erőnel fogva nem fog megtántorodni, hanem önmagának mestere, ura és mindene leend. Senki sem vitathatja el, hogy a modern lársadilom tagjai egyá'alábin nein bírnak ezen lelki nyugalommal és in gnyugvassal, sőt ellenkezőleg a legnagyobb mértékben elegegedctlen, mert szelleme ne n teljesen szabad, s mivel a természettől eltért, fölfogása, érzelmei és vágyai himisak, tehát nincs is sejtelme azon elfogulatlan világnézetről mely egyedül álló föltétele a lelki nyugalomnak és bolgogságnak. A nevelés feladati tehát az, hogy az ifjúságot m<gqvjaa káprázat világától s hogy önmagát és az embereket megismerve megtalálja lelke nyugalmát s igy a boldogságot. Rédl Ferencz Egy kis kirándulás Németországba. (Folytatás.) Miután kirándulásomnak tulajdonképeni czélja az volt, hogy gyarló ősrégészeti ösroereteimet gyarapítsam, eddig több ízben mentegetőztem, ha egyéb ezen utazásomhoz nem tapadó emiekeket közbe mertem szúrni. De ehez már úgy hozzá szoktam, hogy most már azért kell bocsánatot kérni, hogy mos c-upán a frankfurti „Hislorisches Mugeum" őskori kincseit sorolom fel. A „Hislorisches Museum" az o-városnak egy kis térségén levő ódon palotában van elhelyezve, a mely nek, — néma, de sokat mondó megmagyarázna egy félreértésnek. Kibékültek. Margit megbocsátolt. Ereztek, hogy nincs szívükben semmi, sem ni kétely, szeretik egymást forrón, őszintén, önzetlen szerelemmjl végtelenül . . . Elmeienglek a múlton, a szobában édes, titkos félhomály, szívük csord-iltig a boldogsággal . . . szeműkben könnyek . . . erigedlék őket folyni szabadon .... a boldogság könnyeit. Soha, soh i sem érezték ezt a gyönyört, ü'tek s'/óllanul egymás melleit . . . egyforma szív . . . úgyanazon gondolatok . . . Tudták, hogy most nem volnának képesek hasonló bolondság elkövetésére . . . egy virág . . . egyetlen szál fehér szegfű miatt . . . Óh, milyen gyermekek is voltak! Margit 16 —17 éves, fülig szerelmes . . . szenvedelyes kis lány, fogalma s m volt az életről, jobban mondva a sorsról, ez a reális gondolat nein fért volna el az ő bohó ábrándokkal, illúziókkal töltött fejecskéjében, hogy egy szó, egy tekintet, egy virág képesek bennünket kiábrándítani az első álomból, a legbájosabb, a legédesebb álomból. Hisszük, hogy erre nem képes sem isteni, sem földi halalom, ez marad egész életen át. Hiú áb:ándok, édes álmok, mik ha szétfoszlanak : a legkétségbeejtőbb csalódást, néha a legnagyobb fájdalmakat hagyják meg nekünk. Ez a fájdalom kinoz bennünket soká .... valakit egész életén át, persze : ha az érzés feltéllenül igaz. A Mirgilé az volt. Hitt, bizolt vakon, rajongott el ő idealjiéit. éiezle, tudta, hogy utolsó I sz. Egyszer Gyula kért tőle egy szál szegfűt, mit a hajánál látott. — Nem adhatom — feleli ő — megharagudna a kitől kaptam. — Hát annvira kedves az az ajándékozó, hogy nekem sem adja ? — Nem, megigértein, hogy egész nap a hajamnál lesz. — Kitől kapta ? Imrétől s nem volna szép, ha magának adnám. — Szép?! Imrétől elfogad virágokat s kulatja ha szép lesz-e vagy nem, hogy nekem adja? Tudji m'g