Nyírvidék, 1904 (25. évfolyam, 27-52. szám)

1904-11-06 / 45. szám

2 NYIRVIDEK vesszük figyelembe, hogy mezőgazdasági terményeinket mondjuk csak 5 koronával, vagyis métermázsánként mondjuk csak 50 fillérrel olcsóbban tudjuk a budapesti piacra állítani! Ez a nagy kérdés a mely az egész FelsőTiszavidék gazdaköreit a legközvetlenebbül érdekli — megérdemli, hogy komolyan és kitartással foglalkozzunk vele, — sőt ha kell megérdemli azt is, hogy anyagi áldozatoktól se riadjunk vissza, ha azon fordulna meg a megoldás lehetősége, hogy a kormány keílő anyagi eszköz felett nem rendelkeznék. Ila egyesek és községek százezreket tudnak áldozni azért, hogy egy helyiérdekű vasút létesüljön, ugy a mi gazdasági érdekeink szem előtt tartásával sokkal inkább megérdemli és sokkal hálásabb és jövedelmezőbb befektetés lesz, ha a Felső-Tisza szabályozása érdekében minden nagy és kisbirtok jobb és balparton épen ugy a községek meghozzák a megfelelő áldozatokat. Fogjunk össze mind a kik érdekelve vagyunk! Közös erővel és akarattal vegyük fel a küzdelmet a Felső-Tisza hajózhatóvá tételének nagy lonlossága szempontjából. Nincs kétségem aziránt, hogy a Felső-Tiszavidék érdekeltsége lelkesedéssel fogja ezt az eszmét felkarolni s mindenki legjobb tehetsége szerint hozzá fog járulni ahhoz, hogy e kérdés mielőbb eljusson a megoldás stádiumába. Ezzel a felhívással pedig egyelőre minden konkrét javaslat mellőzésével, alkalmat akarok adni arra, hogy az érdekeltség részéről bárki hozzászólhasson ehhez a fontos kérdéshez. Ez a lap, amely mindenkor részrehajlatlanul karolta föl a vidék gazdasági érdekeit, bizonyára szívesen nyitja meg hasábjait minden felszóllalás számára és szívesen nyújt alkalmat arra, hogy azok az eszmék napvilágot lássanak, amelyekből erős meggyőződésem szerint a Felső-Tisza hajózhatóvá tételének nagy horderejű megoldása fog diadalmasan megérlelődni. Kelt Besztereczi-Vártanya, u. p. IJemecser. Dr. Horváth József, tiszaháti földtiirlokos. A rendőrség dicséreti. Már megint „kezdünk nagy város lenni" ! Csakhogy nincs benne köszönet. A szenzácziók kergetik egymást. Szinte üresnek, unalmasnak tűnik fel az a nap, amelyen valami legújabb rémes eset híre nem izgatja a kedélyeket. Opportet, ut fianl scandala! — tartja a latin közmondás. Hanem azért elég volna már a skandalumokból, amely szó eredeti latin értelmében ugyan nem olyan lealac.-onyitó, mint a mai értelmében, hanem azért igy is, úgy is, eh g volna már belőlük. Herczegh Ferencz egyik mulatságos bohózataban, a „Hárem testőr"-ben mondja Rátky, a bohém újságszerkesztő, riporterének azt a s állóigévé lett mondást : „Végül rójja meg a rendőrséget!" Rátky meg is indokolja ezt azzal, hogy a rendőrséget mindig és minden alkalommal meg lehet és — Csak három évet élhetnék vissza! - Mit linnél? — kérdezte Korláth gyöngéden. — Provence-ba mennék. Aztán megerősödnem, mint rgy torreádor .... Szomorúan mosolygott az eszméjéhez. A szobában egyre sötétebb lelt. Gimolh Józsi mereven í ézett a homályba. Azlán újra megszólalt: — Miklós, keresd fel Provence-t. Hagyj lol ezze az élettel. Mert le is ... . Elakadt. Megszorította görcsösen a barátja kezet - Szervusz. Ez volt az ulolsó szava. Meghall. A temetésen nem sokan voltak ott. Barálja csak egy volt, Korláth Miklós. A többiek irigyelték a szerencséje miatt, amelylyel az asszonyok körül forgott. S/.inte megkőnnyc bbülten lélekzettek föl, mikor a halala Hírét vették. El se kísérlek utolsó utjara. Korláth gyalog kisérle a gyászkocsit. Volt nv-g egy pár zái t kocsi, amelyekből azonban a temető bejáratánál s«-nki sem szál't ki. A kocsi függönyök is le voltak eresztve. Nyilván, Odetie, Margit és a többiek üllek a kocsiban. Talán meg Liliom Klári is olt volt. Visszajövet Korláth Miklós kocsira ült. A barátja haláláról gondoikozoti és szomorúan mormogta : — Tudtam, tudtam . . . Azlán felsóhajtott: — De nekem is meg kell változnom. Mert baj lehet bizony . . . A lakasára azzal a szándékkal ment föl, hogy csomagol. Igen. Kimegy külföldre, szakit ezzel a veszedelmes életmóddal. Megeroberesedik. Az íróasztalán egy levelet talált. Czinieres, aranyszegélyű level volt, kedves kéz irta. A legújabb regényfejezet viharos életéből. Megdobbant a szíve. Ejnye, — gondolta — hát feladla makacs gőgjét a büszke aszszony. ügy látszik, az törte meg, hogy az utóbbi időmeg kell róni. Mert a rendőrségnek többé-kevésbbé része van minden hírlapi szenzáczióban. Ez a mondás jut eszünkbe indokolásával együtt, mikor az elmúlt hét szenzáczióira gondolunk. Végső eredményében azokban is része van a mi rendőrségünknek. Mint a hogy része van sok más hasonló dolgokban. Igaz ugyan, hogy szinte unalmas, mert untig elcsépelt théma a rendőrséggel való foglalkozas. Akár csak az anyósviczczek. Ámde az anyósviczczeknek is van valami hasznuk. Kell valami hasznuknak lenni, azon felül, hogy legtöbbnyire mulatságosak. Mert bizonyosan nem egy anyós ismeri azt a mondást, hogy a nevetségesség öl és inkább felhagy olyan dolgokkal, amit tenni szerelne, csakhogy nevetségessé ne tegye magát. Ez épen a nyilvánosságnak, az emberek társas el tének egyik legnevezetesebb hatása és legjobb tulajdonsága: az ellenőrzés. Ezen az alapon van jogosultsága — a többek között — az anyósviczc/eknek és ... a rendőrség ismetelt megrovásának. A mult heti események nem abban találják meg az összefüggést a rendőrséggel, mintha azokat megakadályozhatta volna kellő éberséggel. Oh nem. Hanem abban, hogy az ilyen és más hasonló, végeredményében a legtöbbször ugyan szelídebb lefolyású események melegágyait majdnem dédelgeti, de legalább is eltűri azok létezését. Ezek a melegágyak az ejjelí lávéházak és a közismert néven „Sári-bál"-oknak nevezett mulatozások. Annyi éjjeli zugkávéház, mint amennyi Nyíregyházán virul, aránylag Budapesten sincs. Pedig az ilyen kérdésekben, általában a közmorál kérdrseiben, Budapest világhírű rossz példa. A rendőrseg nem csak tűri ezeket a zugkávéházakat, hanem minden akadály nélkül engedélyezi egy szóra, csekély dijéit, a záróra meghosszabbítását. Mindannyiszor, valahányszor mulató kompánia akad. Az engedélyhez elég valamelyik rendőrbiztos bölcs belátása. Hasonlatos a dolog a Sáribálokkal. Nincs olyan hét, hogy Irgalább egy, gyakran több ilyen bál ne vqjna. Ehhez sem k--11 egyebb az egyszerű bej lenlésnél és a megszabott dijak lefizetéséné). Iiyen helyek, azok az éjjeli zugkávéházak m g a Sáribálok az igazi melegágyai az elmúlt hetihez hasonló szerelmi drámáknak és sok más hasonló dolgoknak. Ezekben hibás a rendőrség. Ezért terheli a felelősség végső okban a rendőrséget a hasonló eseményekért. Ezért érdemli meg, hogy ezúttal ismét megrovásban részesüljön. De ha már a rendőrséggel foglalkozunk, némely egyébb dolgokat is helyén való lesz felemlíteni. Legutóbb több rendbeli megdicsérésben volt része a nyíregyházi rendőrségnek egy pár sikerült dolog mialt. Igen helyesen. A dicséretet ép úgy megérdemli, ha rászolgál, mint a gáncsot. Jóllehet, a kötelesség teljesítése önmagában véve nem érdem, a kötelesség mulasztása ellenben mindig hiba, minden téren, nem csak a rendőrség részétől. A rendőrségei dicsérő hírlapi közlemények felemlítették, hogy meglátszik derék rendőrfőkapitányunk oktatásának eredménye, aki vasárnaponként személyesen oktatja a rendőröket teendőikre. Csatlakozunk az elismeréshez és igen örülünk azon, hogy rendőrfőkapitányunk maga vette kezébe a rendőrben nem kereste föl. Pedig csak a szegény Józsi miatt tette. Lám, lám. Hát szegeny Józsi, te szerezted meg nekem az utolsó — boldogságot. Vájjon mit tegyen? Eh, nem lehet ostoba. Még kíkaczagná az az asszony. És kikiáltott az inasának: — Jancsi, látogatóba megyek ! I'akots József'. Szembesités. Munlán Tógyer a vádiolt, komoran nézett a törvényszéki bírákra. — Ezek is elakarnik áztatni — mormogta a fogai között. — Mondja Muntán, szólalt meg újból az elnök, a gyilkosság előtt mikor beszéli utoljára a segédjegyzővel ? — Pünkösdkor. — Szóval hat nappal a gyilkosság előli. Mit mondott akkor maga n 'ki. Muntan válla* vont. Nem akart válaszolni, de az elnök unszolta. — Beszéljen Munlán. Mondja el mindazt őszintén. Csak ezzel segithet magán. Őszintén beszéljek ? Az urak azt akarják, hogy hogy vállaljam magamra, hogy én öltem meg a segédjegyzőt. Sok bolondot tettem inár életemben, d-í ezt a bolondságot nem fogom elkövetni. Mit mondtam neki akkor? Bizony azt mondtam, hogy ne leskelődjék a házam tájéka körül, hagyjon békét az asszonynak, mert leütöm a derekát. — Szóval megfenyegette. Igen. És el is voltam rá szánva, hogy ha meggyőződnék róia, hogy elcsábította a feleségemet, akkor agyonütöm mindkettőjüket. — No lássa, Muntán. El volt rá szánva, maga mondja. Mégis most tagadja, hogy része lett volna a gyilkosságban. ség kioktatását. Annál inkább mert igazán szükség van reá. A város ma már olyan javadalmazást nyújt és javadalom emelkedést biztosit a rendőröknek, amelylyel szemben joggal elvárhatja, hogy a rendőr ismerje és teljesítse kötelességeit. Ne csak azért álljon ki a „stand'-ra, mert odaküldték, és ne csak azért viselje két csillagos egyenruháját, hogy a falusi származású ujjoncz huszár megsalutálja, hanem lásson és intézkedjék. Legyen az, aminek nevezik : rendőr, a rendnek őre. Lás=a meg, ha gyorsan hajtanak — bárki legyen is az — az olyan utezakereszleződéseknél, ahol ez tilalmas ; lassa meg, ha kéregelők járjak végig a házakat; lássa meg, ha nem égnek az utczai lámpák olyankor, amikor égni kellene; lássa meg ha tehenek, sertések legelik a Károlyi, vagy Dessewfy-téri drága ültetvényeket, avagy gyermekek hanezuroznak a Bessenyei-kert bokraiban. lassa meg, ha a fiakkeresek, talyigások ott hagyják fogataikat és összeálnak kaszinózni, vagy versenyfutásokat rendezve nagyokat köröznek állomáshelyeik körül ; lássa meg, miként vágtatnak az orosi-utezába a talyigások, mihelyt tüzet jeleznek; lássa meg, hogy ácsorognak órák hosszán át a vidéki és tanyai szekerek a város legélénkebb utczáin és terein, a talyigások és bérkocsik meg esténként a korcsmák előtt minden felügyelet nélkül, mig gazdáik benl költik napi keresetük nagy részét stb. stb. Szóval lássanak meg mindent, amit egy rendőrnek látni kell. De ne csak lássák meg, hanem tudják, hogy mikor mit kell tenniök. Mikor kell személyesen közbelépniük és mikor kell valamit feljegyezniük és bejelenteniük. Nagy szükség van erre. E nélkül hiába alkotja a várós tuczatszámra a szabalyrendelelekel és hiába bocsátja ki ambicziozus főkapitányunk a rendeleteket. Ha nincs aki végrehajtsa, nincs aki meglássa, hogy azokat a gyakorlatban miként respektálják, akkor azok csak irott malasztok maradnak, amire kár a munkál és a papirost pazarolni. • Muzeumunk gyarapodása. Rpndes n ezen czimén szoktam közölni azon leleteket, melyekkel muzeumunknak pártolói gyüjteményünkit szaporítani szekták. De mint a féle vén fecsegő ember, nem tudom megállani azt, hogy a száraz ösmertetést egy kis lével fel ne eresszem. Kutya kötelességem az évnek vége felé 25 patikát megvizsgálni. Körmömre égvén a dolog, nyakrafőre végzem ezt a masina munkát, hogy az év végével a gyógyszertár vizsgálati jegyzőkönyveket beterjeszthessem. Hűségesen csinálom, de a közönségnek érdekét főképen azzal szoktam megvédeni, hogy a velem szemben ülő gyógyszerésznek a megtaksált recepteket lediktá'om és ennek a taksálásnak teljesen egyezni kell a receptre felvezetett tételekkel. Évek óta már nem találok szabálytalanságot egy gyógyszertárban sem. Egy gyógyszerész sem tudja azt, hogy mikor rontok rá. Ma a balkányi gyógyszertárba menlem spionkodní, de ilt is felsültem, mert mindent rendben találtam. Szégyenlelemben nem bújtam ugyan a föld alá, hanem Gaál Elek régi czimborám tanyájára rándultam ki; mert mint aféle gyomorhős, kiszimatoltam azt, hogy otlan nemcsak szelid disznó ölés történt, hanem Elek nevü aszódi ügyvéd fia legvadabb disznót is hozolt Gödöllőről, a rnely disznónak az volt egyedüli bánata — Persze, hogy tagadom, mert nem volt benne részem. Azon az estén, mikor az úrfit szíven szúrták, én kínt barangoltam a Biagurán, kerestem a tehénkémet. — Mégis furcsa, hogy azon éjszakán nem találkozott senkivel, aki ezt az á'litását beigazolhatná. — A Biaguta nem sétáló hely. Napok múlnak el anélkül, hogy a hegyen egy emberi lélek megfordulna. — A felesége azt vallotta, hogy maga nagyon gyűlölte a segédjegyzőt. Minduntalan mondogatta, hogy még agyonüti azt az embert. Muntán Tógyer megrendült, hogy a feleségét emlegetni hallotta. Összeszorult az ökle s nagyot sóhajtott. — Lehet, hogy mondtam. De akkor részeg voltam. Fél esztendő ota sokszor voltam részeg. Elveszett a nyugalmam. — Az asszony mialt ? Kérdezte részvétlel egy esküdt. — Igen, ő miatta. Nem becsült meg engem, pedig a lelkemet is odaadtam volna érte. Hát mondja őszintén Muntán, szólt ismét az elnök, mit tudott maga a felesége és a segédjegyző közötti viszonyról. Tudni nem tudtam semmit. Mert ha bizonyosat tudtam volna agyonütöttem volna mind a kettőt. De sejletlem. Észre vettem, hogy az asszony nem húz már hozzám úgy, mint azelőtt. Titokban sírt is. Egy hónap előtt eg)ütt mentem vele a templomba. Találkoztunk a segé (jegyzővel. Az asszony a füléig elpirult. Az egész falu ludta már, hogy megcsal engem az az asszony, csak én nem voltam bizonyos benne. — Nos és most már megggyőződölt róla ? — Nem. Csak érzem. Különben sem győződhettem volna meg. Mert harmadnapra azután, hogy a segédjegyzőt az én házam előtt holtan találták meg, engem letartóztattak. — Ezzel nem megyünk semmire, gondolták a birák. Az ügyész gondolt egyet. — Indítványozom tisztelt esküdtbíróság, hogy a vádlottat szembesítsék a feleségével. i