Nyírvidék, 1904 (25. évfolyam, 27-52. szám)

1904-10-09 / 41. szám

2 N Y I R V T D E K nehogy beleszóljon s vesztegesse a drága időt. Következik a déli 12 óra! indul a vonat, indulj te is vidéki atyafi! zónázzál hazafelé s mond el odahaza, kogy a vármegye gyűléséről jövök! Van más baj is, erről ezúttal nem akarok hosszasabban szólani. Közgazdasági téren vagyunk elmaradva. Ha egészségesebbek volnának a közgazdasági állapotaink, egészségesebb lenne a közszellem. No de majd elmondják ezeket a közebéde ken mások, addig is áldjon meg a jó Isten, vagyok Gégényben, 1904. október G. igaz barátod Mezőssy Gusztáv. Egy kis kirándulás Németországba. (Folytatás.) Würzburgból a/ért nem mentem egyenesen Frankfurtba, a mint ezt utitervembe felvettem, mert az egyetemi rnuzeum őre Ilock György a/t ajánlói la, liogy tekintsem meg az u'közbe eső aschal'fenburgi és hnnaui muzeumokat is. Igy tehát június II-én délután Aschaft'cnburgban kiszállottam. Szép kis város a Majna partján 22000 lakossal, gyönyörű residentiáva', egy a folyó part megel ti magaslaton, mely előbb a mainzi érsekeknek és választó fejeelmeknek volt székhelye; most pedig egy 30001) kötelet tartalmazó könyvtárnak és 300 többnyire német festók kiváló munkáinak őr/.ö helye. Szereltem volna meglekinteni, de már délután lévén, csak másnap tekinthettem volna meg a gyűjteményeket, és igy egy napot veszteltem volna azon rövid időből, mz.lyet pedig csak ősrégészeti gyüjleményeknek meglekintésére szániam. Ilermann Oltónak vagyok majma, nem tudományosság tekintetében, a kit képesség és idő hiányában ugy sem érhetnék el, hanem abban, hogy szerinte pe riodice hol egy, hol más iranyban kell kutatni, de soha sem kétfelé ugyan egy időben. Pár év előtt a pásztorélet tanulmányozása végeit nagy körulat lelt hazánkban. Nem tudom, hogy miért gyanusilolt engemet azzal, hogy a pásztorélet iránt érdeklődöm, mert én ezen tekintelben sokkal alacsonyabb színvonalon állok, mint bármely juhász,J kondás vagy gulyás-bojtár, a ki a gondjaira bizott állatokat személyenkint ösmeri, örömükben, bánaljukban osztozik. Hát én bizony imádom a juhusos kásái, a malacz vagy bélszin pecsenyét, de az. ig( n tisztelt barmok dajkálásához érzékkel nem birok. Mindazonáltal igen megtisztelve éreztem magamat azérl, hogy három napig vendégemül láthittam. Az öreg tudós, a ki úgy testileg mini szellemileg gumilásztikumból készült, és a kiről azt tartják, hogy nagyot hall, én pedig azt, hogy kicsit hall, hajnalban kiugrott ágyából, mert — ha nincs is Nyíregyháza körül havas, — a gulyások még is havasi kürttel riasztják fel a luczernával álmodó árlatlan teheneket. Diága pi nzért szedle össze a homoki havasi kürtöket. Követelte lőlem, hogy mutassak neki őseredeti pásztor életet. Uram Istenem hova legyek ? ! Országhirű vívó volt ifjú korában. Még felnyársal. Rá niüleleniben gróf Forgách László urat kérlem fel táviratilag, hogy mentse n?eg elelemel és nyújtson módot arra, hogy az Islen hála megett levő, de azért mégis nagyhírű eszenyi gulyáját megtekinthesse. Szóval jól festett a külsőm. A vonat 6 óra 30 perczkor indult. Vak sötétségben botorkáltam le a kocsiig sőt a pályaházból a perronra lépve is csak a villany és gázlángok kisérele melleit kapaszkodtam föl egy első osztályú kupéba, a melyben egyetlen élőlény sem volt rajtam kívül. A szokatlan korai kelés-e vagy tán a pár napi izgalom okozta : alig helyezkedtem el, mély álomba merültem. A kalauz figyehneztelése ébresztett föl. Hopp ! helyen vagyunk. Leugrottam. Minden ember, ugy a va-mti alkalmazottak miit a perronon szállingózó utasok, olyan gúnyos vigyorgással nézett rám, hogy szerettem volna lehetőleg legközelebbi közelségbe hozni tenyerem :t a csúfondáros ábrázatokkal. Lenkei ő nagjságáék fogata . . . ? kérdeztem méltó megvetéssel jártatva körül tekintetemet a röhögő pofák során. -- En volnék, követem alássan; ugrott elém egy libériás barná fickó. Ez is rám nevetett. Tán biz a Frim-féle intézet hülyesegben leledző benlakóknak van ma kimenője .. .? Felülök a hintóba. A kölyök oi nan a bakról többször visszasandi'olt rám és alig ludta magába fojtani a röhögést. Lenkeyék künn várakoztak a lornáczon. Könnyű szökéssel lenn termettem. — Kezeit csókolom. Lekapom a vadonat uj czillnderemet. E pillanatban Hámos kibujtatta a fejét a téli sipkából. Uram ne hagyj el ! Olyan kék volt a haja, mint a legszebb szinü búzavirág . . . Kövér Ilma. 3>H<SA pásztorélet iránt érzékkel nem bírva, de rajongva az idealista tudósért, félig meddig kenyteíen kelletlen még is csak hozzá szegődve indultam vele Mándokra, a hol már a nemes grófnak egyik tisztje továbbított bennünket a mhány órányi távolságra fekvő eszenyi gulyás tanyára. Olvastam Hsrmann Ottónak a halászatról irott fel kilós könyvét, a mely több mázsányi tudományt raktálozott le, tehát jogoson hittem azt, hogy a halászat iránt most is erdeklődik. Miulán többnyire a Tisza menlén haladtunk és tudtam hogy a halászat iránt érdeklődik, minden léptennyomon a halászatra igyekeztem a discurzust terelni, annál is inkább, mert a halat végtef nül szereUm a tálban. De pórul jártam, mert azt mondta : Tudja én nem szoklaui időmet elforgácsolni. Ha én egy bizonyos czélt tűzök magam elé, nem kóválygok összevissza. Vagy halászok, vagy birmászok. Most az utóbbi sportnak élek. A halak most halottak előttem. Ugy is tett, meit az utunkba akadt pásztoroktól búsás áron össreszedle az ostorokat sntartókat és mind nfeléket, mig én nagyokat ásítottam. A sulyomtermő Gsaronda-cr mellett levő gulyás tanyán nem csak n

rki, de nekem is igen tetszett a G-8 lépés átmé őjü, — nádból készült — kerek palota-kunyho, körlóczával, körpolczczal, a hol mindenftle pásztor-eszközök közölt ebresztő órát, és zománezos bádog edi nyek< t is találva, olyan indulaiba jölt, hogv azt hiltem, én rajtam fogja bosszúját kitölteni ; de az öreg őszbeborult számadó gulyás által feltálalt igazi gulyáshussal telt tálat az anyaföldön körül ülve, egy kis jó fele luhi vizzel vegyitelt nyiri vinkóval leöblitve, nem gulyásodott ugyan meg, de megjuhászodott. Sokat ásitotlam, mert a pásztor élet nem érdekelt, de élveztem a tudós idealistát. De főképen nnnak öiülIcm, hogy megtanultam, miszerint két vagy többfélével foglalkozni helylelen, ha ugyan egy időben nem egy, de több czéltáblára lövöldözünk. Hermann Ottót majmoltam akkor, a mikor az utamba eső nagyszabású muzeumoknak csak ősrégészeti gyűjteményeit tekinteltem meg futólagosan, mikor pedig egyebek is érdekelhettek volna. Száz évet szánván magamnak, harmincz év alatt ki fogom oótolni az elmulasztottakat. Ne adja az Isten. Aschafíenburgban a városi történelmi muzeum őrit kereslem fel. Friedrich Jánosnak hivjak, a ki egy tudós könyvkötő mesterember. Nyakig érő zöld köténynyel, mellette csirizos tállal, könyvtáblának ragasztása mellett találtam. Munkás öllönyét egy perez alatt szalon öltözetlel megcserélve elvezetett inuzeumukba, a hol nagy szakavatottsággal mntalla be többnyire római korszakból származó gyűjteményüket, a mely azonban engemet, csak kevéssé érdekelt. Ősrégészeti tárgyak csak gyéren vannak kípviselve. A kőkorszakból van egy kova lándzsa, egy kova kés, hat nyel lyukas kőbalta, 32 kővéső. Hét cserépedény, valószínűleg ugyanezen korszakból. A bronz korszakból két lapos karperecz melyeknek két vége a karpereczekre merőlegesen álló spirálisokban végződnek. Egy kunkorított végű karperecz. Egy nagy reczésen rovátolt karperecz. Egy szárnyas balta; hét sima nyitott, végű hengerded karperecz; k t lapos peremes véső; egy lándzsa; egy nagy nyakperecz ; egy vaskos bronzsod ronyLól készült csavarulatos gyűrű, — hasonló a beikeszihez,— egy kilencz és egy hat csavarulalu karvéd, egy bronztü és sok bronz gyöngy, végül egy Krisztus előtli harmadik évezredből szármázó színarany huzalból készült sok csavaruiatu gyűrű, melyeknek Vissről került két hasonmását Lázár Kálmán királyi ügyész barátom ajándékozott muzeumunknak. A vak zenész. A franczia világvárosban, Párísban történt. Rigó ette előadása soká tartott ; épen fél egy volt, mikor Ghuumort, az opera zenekarának egyik harmadrangú hegedűse hazafelé tartóit; abba a szegény otthonba, a melyet felesége hal&la óta egj etlen leányával, Louissal lakott. A negyedik emeUten levő lakásukat nyitva találta. — Louise, Louise, micsoda gondatlai.ság ; szólt feddő hangon, mikor belepett, a hol azonban senki se felelt szavaira, csak pár futtában irott sor a sötéten pislogó lámpa mellett: „A nyomort nem birom elviselni, fiatal vagyok. Élni akarok. Ismertm elveidet, de nem osztom. Ha valóban szerelsz, bocsáss meg. Louise" A kétségbeesett apa jajveszéklésére előkerült a ház felügyelője : — Ne óbégasson. Menj n inkább hozzá, Lonrislat bankár dúsgazdag ember és önt is pártfogásába veszi. Louise ismerte elveit, de a hitvány ember nem. Másnap reggel ott találták a szegény zenészt a szoba padlózalán magánkívül. A halál nem könyörült meg rajla és a sors még ennél is kegyetlenebb volt, meit megfosztotta szeme világától. Sokáig vívódott élet és halál közt és mikor fölépült, még nevét is elvelve, kezébe vette a koldusbotot : azt az egyszerű hegedűt, a melylyel éveken át csalta ki a könyörületet az emberek szivéből. Teljes husz évig tartott ez igy. Minden hét végén kibocsátják a kórházból a lábbadozo betegeket, hogy ujaknak adjanak helyet. Egy szegényes külsejű nőt is ulrabocsátolták, aki pár év előtt kerü.t ki a fertőző betegek barakjából. A rettenetes himlőjárvány felismerhetetlenül elrutitotta akkor. E bajnak utóbaja volt az a kor is, a mely miatt most fel évig nyomta az ágyat. Majd minden beteget egy-egy hozzátartozója vitt Az u. n. La tére izlésü tárgyak közül itten két bronz karpireczet és hat edenyt találtam, melyek közül az egyik nálunk szokatlan szép díszítéssel bír. Az ilyen régészetbe vágó tárcza czikk féléből nem lehet a hallsladti és La Téne korszakot, vagy ujabb időben egy kissé módosítva, a hallstadti, vagy Li Tene izléj kifejezéseket kikerülni. Azok előtt, a kik régészettel — bár mint csak műkedvelők is, a milyen magam is vagyok — nem foglalkoznak ; az ilyen kifejezések olyan értékkel birnak, mint az ájlatos vén asszony előtt a templomi szószékről ledörgött „ó Kkofás, ó Kleofas !, Egyéb nem fa ka-ztotta érzékeny keblet sírásra, mint ezen műszó. De ez aztán hatolt. Óh Hallstadl I óh La Téne! A régészeknek némelyike előtt ezen két műszó dogmává fajult és porba hullanak előtte, Kullancs módjára kapaszkodnak belé, és mindennek ezen keretbe kell beszorulni. Inkább bele szakad fejük, mintsem hallstadti és La Téne vallásukkal felhagyjanak. Ha nem volnék arról meggyőződve, hogy ezen korszakokból, — nem a tárgyak mennyiségében, hanem a le.helyek számában — Európában Szabolcsvármegye a h ggazdagabb, feleslegesnek tartanám a szóvesztegetest. De miulán vármegyénknek kicsinyje nagyja, szegényje, gazdagja önzetlen buzgalommal halmozott fel olyan gyüjeményt muzeumunkba, a melynél — ősrégészeti tekintetben — a nemzeti muzeumnálgazdagabb a kerek földnek területén aligha van, megérdemli, hogy az u. n. hallstadti és La Téne kornak jelentőségére nézve tájékozás nyujtassék. Felső Ausztriában a mult század közepe táján mintegy 2000 ős sirt kutattak át, a melyből került kincseknek legnagyobb részét a bécsi császári muzeum őrzi, a mely császári gyűjteménynek legértékesebb tárgyai a magyar királyság területéről kerültek oda, de a melyek idővel valószínűleg illetékes helyükre, a magyar nemzeti mu/eumb.i kell hogy kerüljenek. A vaskalapos professzionálus régészek azt vallják, hogy azon kultura a mai olaszország egy részéből — Etruriából — származott oda, ahonnan azután ezen kultura hozzánk is átterjedhetett. Kétségtelenül meg van állapítva az, hogy a hallsladti nép már a vasnak ösmeretére jutott és felhagytak a bronzból készült kardok, lülecskével ellátott köpüs vagy szárnyas balták, sarlók, kések, fű észek és másféle szúró-vágó eszközök használataval és ilyenek a 2000 sirban csak kivételesen fordu'tak elő. Apróra megnéztem a bécsi cs. rnuzeumban őrzött hallstadti leleteket, a melyek között vagy 180 bronz fazék díszeleg minden diszilés nélkül. 1854. évben Röszörményben épen ilytn alakú és nagyságú bronz fazékat találtak, a mely edény igen gazdag trébelt díszítéssel ékeskedett, es a melyhez hasonló az osztrák császári hallstadti gyűjteményben nem létezik. E'.ek mind sima felületűek és valószínűleg profán czélra -- sófőzésre — szolgáltak. A böszörményi gazdagon díszített bronzedény mellett egyrakáson 20, mások szerint 30 btonzkardot találtak, melyeknek nagy része a nemzeti muzeumba, a debreczeni kollégium és a Graffenried-féle gyűjteménybe kerüllek. Ugyanezen rakásból két bronz sisak, két példány kétguzsos bogrács, egy a kurdiakhoz hasonló abroncs díszítésű veder került napfényre teljesen ép ál'apolban. Ki van zárva tehát az, hogy ezen tárgyak egy őskori rézöntőnek újbóli öntésre szánt össze gyűjtött bronztöredékei lettek volna. Valamennyi teljesen ép példány volt. Nekünk is van egy a böszörményi bronzfazékhoz minden tekintetben nem hasonló, de teljesen azonos — Sényőról került — bronzedényünk, a melynek díszítését a koppenhágai, stockholmi, glauheimi, karintiai és Morvaországi edények közelitik meg, de csakis megközelítik. A kétfüles bográcsokat is hallstadtiaknak tartják, a mely bográcsokban azonban semmi olyan tárgyat nem vissza az életbe, a melynek itt megmentették, csak épen ennek a szerencsétlen nőnek nem volt senkije. — No öreg vigyázzon, kiáltott oda a kapus egy töpörödtt vén embernek, a ki tapogatózva haladt a többi ulán ; nehogy megint a kocsi kerekei alá kerüljön, mint mostanában cselekedte. A világtalan koldus bizonytalanul tipegett. — Ugy, ugy, jó asszony ; segítse az öreget, ennek sincs senkije, mint magának, szegény ördög; biztatgatta a felügyelő az iménti szerencsetlen nőt. És a két, Istentől és embertől elhagyott tercmles egymást támogatva távozolt a kórházbjl, melynek kapuját bezárták mögöttük. Egyideig szótlanul haladtak egymás mellett, mintha csak összetartoznának. A vén koldus törte meg a csöndet: — Hogy kerültél ide, gyermekem ? Kezed finom és puha; ez a kéz nem vall arra, hogy sorsosa légy azoknak, a kikkel együtt voltál ? — Nem, felelt tompa és éretlen hangon a nő, ez a kéz nem ér fel azokéval, a kik dolgoznak. Olyan kéz ez, öreg, a melybe ezreket tesznek, a mig tulajdonosa szép, de a mely még a betevő falatját se birja megkeresni, ha rászorul. A vén koldus összerázkódott. Nagy szünet állt be, mialatt a Szajna partjára értek, oda, a hol legnépesebb az útvonal. — Megállj! rivalt rájuk egy erős hang. Itt tilosa koldulás. — Itt az engedélyem; felelt a nő, keshedt kendője alól egy sárgás papirt húzva elő. A rendőr átfutotta és fönhangon olvasta : — Louise Ghaumont 38 éves, kereset képtelen. — Louise ! ? . . . Louise Chaument!! Mint a halálra sebzett vad üvöltése, ugy hangzott e fölkiáltás a vén koldus ajakán . . . Louise, Louise . . . és koldul!!?