Nyírvidék, 1904 (25. évfolyam, 1-26. szám)

1904-01-10 / 2. szám

PÍY'KVIDÍCK Ha ezeket a tulajdonságait megtartja a jövőben is — amiről múltja nyújt kezességet — úgy biztosítva van a lap jövője. És biztosítva van az, hogy még tok, igen sok üilvös dolgot fog megsegíteni és győzelemre juttatui a vármegye és Nyíregyháza város életében! — a — ö. II. A „Nyírvidék" — és a politika. Csaknem egy emberöltő, hosszú 2-1 esztendőre tekint vissza a Nyírvidék. A vidéki zsurnalistikában határozottan szokatlan nagy idő. Hogy életfolyása szakadatlan és emelkedő lett légyen; szükséges volt hozzá egy magát szabadelvűnek valló, azonban egész valójában konservatív kiadó; Jóba Elek s egy ultraliberális*), de egész valójában radikális szerkesztő: Inczédy Lajos. Talán a Nyírvidék főtényezőinek ez a megdöbbentő konstruktionális ellentéte, — miként a villanyosság rejtelmes homályában a negativ és positív áram vonzódása — teremtette meg azt a zavartalan, folytonos s szinte lehangoló nyugalmat és — kénytelen vagyok idegen szót használni — konkordiát. amely a „Nyírvidéket" valamennyi vidéki lap között a legkonservativabbá, — egy. — vágyakban, törekvésekben egyaránt szegény periferia hűséges egyéniségének kifejezőjévé tette. Ne vegyétek hálátlanságnak a talán túlszigorú jellemzést. Ereznetek kell, hogy a lezajlott 15 év legszebb emlékeit azokból a napokból élvezem, amidőn a Nyírvidékben állandóan nyitva volt sokszor szeles, de mindig benső hevület diktálta czikkeim részére a hasábok tetszés szerinti száma. Épen ezért c-ak a ti javatokra lehetek elfogult! Gondolkodom a „Nyírvidék" jövőjén, amidőn gyönyörködöm a 24 esztendős múltjában. S habár jól tudom, hogy a kiadó merev konservativismusán, s a szerkesztő liberalismusán, — amely féltő gonddal kerüli a társadalom tényezőinek összeütközésére kedvező alkalmak keletkeztetését — megtörik a közéletünk fejlődésére eddig is nagyon sok esetben döntő hatást gyakorolt „Nyírvidék" beláthatatlanúl hosszú jövőjét biztosító tervem megvalósúlása, mindamellett — mert a „Nyírvidék" pótolhatatlan, s mert a vármegye közönsége által nélkülözhetetlennek ismertetetett el, — közlöm veletfck, hogy minő változáson kell átmennie a „Nyírvidéknek" a következő 25 év lefoglalása érdekében. Ingerel erre a Nyírvidék kétségbevonhatlan jelentőségén kivűl a szeretet ragaszkodása ís, amely az eltávolodásunk daczára kiolthatatlanúl él bennem! A vármegye közgazdasági, kulturális és általánosságban társadalmi élete tartalmában, törekvéseiben és mozgalmasságában nem gazdag. Sőt szegény. Nem vigasztal az, hogy többet más vármegyékben sem látunk. S mert szegény, *) De nem kormánypárti, a szerk. Harmad nap. Arról kell irnom tehát, hogy mi különbség van a Nyírvidek szerkesztője és Páfrány között, A Nyírvidék szerkesztője tiszta fejű, tiszta szivü férfiú, az irás művészetében Páfránynak tanitó mestere, és támogatója. Az egész vármegye érezheti az Inczédy következetes, kissé konzervatív, de e 1 nem maradt becsületes, nyílt és magyar, erősen magyar, minden betűjében magyar irói működésének áldásos hálását. Szabolcsmegyenek napilapja nincs Pedig megélhetne. Hiszen csak egy kevés vállalkozási kedv, egy kis reklám kellene hozzá és exiszlálhatna nálunk egy, vagy akár két politikai napilap is. Még sincs csak hetenkét egyszer megjelenő ujságunk. 11a szükségünk volna rá, megleremlenők, de mert a közvéleménynek olyan derék szószólója van, mint Inczédy, a ki irányt teremtett annak, hogy mi való az újságba és mi való a boros pohár mellé, vagy a piaczra, a kaszinóba, vagy a járásbíróság elé, — nem óhajt Szabolcsmegye több nyomtatott papirost. A politikai fondorkodások nálunk nem merészkednek a nyilvánosság elé. Szabolcsmegye független vármegye. Kevés köztünk a konczleső, vagy a népszerűséggel számító kalandor, azok ellen nem szükséges a közérzés tisztaságának megvédésére politikai újságot kreálni. A hetenként egyszer megjelenő újságok az Inczédy iskolája szerint megrostálják az anyagot és helyet adva annak, a mi mindnyájunké, a polyva közé szórják — a nyiltlérbe vagy a papírkosárba — azt a mi az egyéné. Ezért tisztelem én a Nyírvidék szerkesztőjét. Ezért tisztelje mindenki Szabolcsvármegyében az Inczédy László teslverét és becsülje is meg mindenki. Inczédy Lajos higgadt, megfontolt újságíró, a ki talán egyszer sem duellált a czikkei miatt. Ha volt is konfliktusa — mint a magyar nyelv védelmében irott czikkei miatt — a sajtóperből borostyán koszorúval tért vissza. Felmentették, mert az ujságczikk is azt védte, a épen nem, vagy alig nyújt elegendő anyagot ahhoz, hogy egy — a társadalommal összefor-, rott lap állandóan lekösse közönségének érdeklődését a sokszor valósággal hajánál fogva előránczigált tárgyaival. Vagy már ismertek azok, és unottak, vagy ujak s akkor közönnyel fogadtatnak, mert megvalósíthatlanok. A „Nyírvidék" jelenlegi konstruktiójában kénytelen a legapróbb particuláris érdekeket is szolgálni, elannyira, hogy többet olvashatunk benne a zalkodi elemi iskola tágas helyiségében a környék intelligentiája által sürün látogatott jótékonyczélú tánczmulatság lezajlásáuak émelygős részleteiről, mint egyetemes jelentőségű kérdésekről. A „Nyírvidék" mindenkitől közöl ma czikket, akinek ambltiója van ahhoz, hogy néhány érdeknélküli s sokszor egy falu határát át nem lépő mozzanatot megörökitsen. Következik ebből, hogy tartalmábau mindig korlátok közzé szorított, — s hogy a vármegye kiváló elméinek nem találkozó helye s nem küzdő tere. Pedig annak kellene lennie s azzá kell válnia! Ez pedig csak akként lehetséges, ha megnyitja hasábjait politikai vonatkozású sorok számára is. Erre ezer és egy oka van. Nem épen egészséges állapot, de igaz az, hogy hazánkban a közélet minden ágát a politika szálai vonják be. Aki tehát a közélet állandó vagy változó jelenségeivel foglalkozik, lépten-nyomon beleütközik az actuális politika mindennapi kérdéseibe. S mert a politikával való teljes összeszövődésnél fogva a közélet mozzanatai csak autodaféval kezelhetők elkülönítve, innen van, hogy annyi, arra termett harczosa a közéletnek tétlen, szemben a hirlap felismert, óriási jelentőségével. Közéletünk mindig csendes felületét még a „Nyírvidék" sem képes hullámzásba hozni, még akkor sem, ha a társadalom lsgeminensebb érdekeit veszi védelmébe. Mert a közérdeklődést sajátos nemzeti viszonyainkból folyolag kizárólag a politika, helyesebben a közélet politikai vonatkozású viszonyai bitoroljak. Ezért is át kell alakulnia a „Nyírvidéknek" politikai újsággá, ha csak nem akarja a közélet és az általa hűen szolgált, korlátolt érdekkör közötti űrt az előre belátható közéleti szellem fejlődése mellett még tátougóbbá tenni. Alaptalannak tartom azt az aggodalmat is, hogy az ajánlott változás elfogja téríteni a „Nyírvidéket" eredeti és sikerrel szolgált hivatásától. Szabolcsvármegye politikai közéletében polikai feszültság, amely kíméletlen, ádáz tusák szülő oka lehetne, évtizedek óta nem észlelhető. A jövőben még kevésbbé, mert hiszen a politikai gondolkodás azonossága nagyban, létérdekü kérdésekben zava.talanúl meg van elannyira, hogy a politikai jogokkal felruházottak politikai pártállását hasznossági és kényelmi szempontok döntik el inkább, semmit a törvény véd, a mit véd minden becsületes, kinyílt eszű magyar, a magyarságot. Ezt írhatom a szerkesztőről. Már inost mit irjak Páfrányról? Páfrány polgári foglalkozásában nem hegedős, nem is troubadour, hanem a plusz és minusz embere. A nyíregyházi takarékpénztárnál egyáltalán nem törődnek azzal, hogy az egyik munkás páfránykodik is. Végezze a kötelességét, egyezzenek a számadásai, össze ne tevessze a tartozik oldalt a követeilel, azután ha éjjel alvás helyeit tollal a kezében bakleikedik a köz dolgai felett, mint Szabó Lsjos, vagy felhőről, krizántról, levélhullásról ír, mint Páfrány, azt a cégnél nem bánják. Inkább nem szeretik, mert munkaerejebői azzal is elpazarol valamit a munkás, de nem akadályozzák meg. Az egyén jogát, vagy passzióit elismerik. Páfrány pedig, mint az üditő forráshoz a hajszolt vad, ugy menekszik az íráshoz. Mikor ír, a lelke oda réved, azokhoz, a kiket leginkább szeret. Képzelete az erdőt, a mezőt bejárja. Füle hallja a szél sóhajtását, a madarak szólását és ha papiroson lerajzolja a hangulatait, mondatokba rójja gondolatait, nem bánja aztán ha az Írását mások közönyösen olvassák, vagy el sem olvassák. Inkább örülne, ha másnak is gyönyörűsége telnék benne, de mert már magának örömére szolgált, a inig megirla, igen elégedett az eredménnyel. Páfrány mint publicista, már nem ilyen szelid poéta. Kész a verbis ad verbera menni az igazságért és bizony, bizony, ha a szerkesztő nem állt volna néhányszor közbe, már megvert volna egy-két valakit, vagy őt egy-két valaki. * * Kedves olvasóm a szerkesztőről és Páfrányról irollakat tessék már most egymásból levonni és az eredmény lesz a feladatom megoldása. minta meggyőződés merev különbözősége, avagy heterogenitás a végczélban. Ott pedig, ahol a politikai gondolkodás egyöntetűsége állandó nyugalmat szerzett s biztosit a jövőben is, nincs ok attól tartani, hogy a vármegye közéletének hűséges szol^álását a politika fogja lekötni és csorbitaui.° És ha mégis belekerülne a politikai élet forgatagába olykor-olykor, nem t rtanám veszélyesnek a ^ közélet nagy kérdéseivel való összeszövődöttségénél fogva, de meg azért is, mert bizonyos az, hogy még jobban egybeforna a közéletünkkel s ennek még tipikusabb tüköré lenne. Egyelőre ennyit. És még egyet! Ki nem foglalkozik máma politikával 1 A „Nyírvidék" egyedül. l)r. Prok (jiy

ul*. Alagcsövezés és kendertermelés. Nyílt levél Mczössy Gusztávhoz. A Nyírvidék utolsó számában olvastam érdekes és tanulságos közleményedet: az alagcsövezés és kendertermelésről; s mert a tárgyalt ügy közérdekű, sőt a gazdaközönséghez felhívást is intéztél, hogy felette mentől szélesebb körben véleményt nyilvánítson, ragadom meg az alkalmat, hogy e tárgyban nézetemet veled és gazdaközönséggel e lapok útján megismertessem. Még a mult nyár folyamán szóbeli előterjesztést tettem vármegyénk alispánjához, hogy váljon a Lonyay csatorna és mellék csatornái vizeinek felhasználásával nem lehelne-é mesterséges kenderáztatókat létesíteni és ezzel a szegényebb sorsú lakosság részére egy régi, de elhanyagolt téli iparágat reactiválni ? Alispánunknak helyeslő és biztató kijelentése alapján aztán röviden szövegezve nyújtottam be a következő indítványokat: 1. A mesterséges kenderáztatók létesítésére, 2. Arra vonatkozót, hogy a gazda minden, egy családot képező alkalmazottjának — cselédnek, dohányosnak — egy-egy külön szobát legyen köteles likásul adni, 3. hogy a halottkémi intézmény megbízhatóbb alapokra fek tettessék s végre 4., hogy egyelőre legalább tehetősebb községek betegszállító ocsikkal láttassanak el. Ezen 4 pontban foglalt indítványok fejlesztését alispánunk ismert ügybúzgóságára bizva, nem lehetett szándékom azokat praeventive tárgyalni; mivel azonban a kendertermelés kérdése általad nyilvánosság elé hozatott, elállók e szándékomtól és a következőkben foglalom össze ide vágó nézeteimet: A Szabolcsvármegyei gazd. egyletnek, mint mezőgazdasági bizottságnak azon a gyűlésen, a melyen Jármy Tamás jeles kultur mérnökünk a mesterséges kenderáztatók létesítésének kérdését felvetette, jelen voltam. Előterjesztése minden izében helyes és szakszerű volt s noha a kivibetőség kérdése technikai szempontból megvilágítva nem lett, az eszme maga a gyűlésen köztetszéssel fogadtatott; és erre érdemes is volt. Megmondom, hogy miért. Tégy csak egy visszapillantást a közelmúltba, s bizonyára emlékezni fogsz arra, hogy az úri kúriák és tanyáknak túlnyomó részében ugy november körül, a tengeri, kolompér, répa és takarmányok betakarítása után vette kezdetét az azon évi kalászos termények cséplése; járt ütemszerűen a cséphadar, zakatolt a dobi-rosta és csattogott a tfrményszállitó fuvarosok ostora, a kik a termést az egész megye területéről Kállóba, Nyíregyházára, Kisvárdába, Ungvár és Munkácsra szállilotlák. Ott a hol a tót munkás mellőzhető volt, gyakran ugyanazon munkások aratták le, csépelték vagy nyomtatták ki és fuvarozták el az azon évi termést. Ugy-e édes Gusztim ez teljesen megszűnt. Hát mint autochton rétközi ember, emlékszel-e még arra, a mi különben a Nyíri n sem volt misként, hogy minden szegény ember talált magának egész télán át munkát és keresetet a nádvágással, ölfa-vágás, vesző szedés, ducskó irtás és halászattal ? És bizonyára vissza fogsz emlékezni arra is, hogy minden parasztember és cseléd kikölött és bevetett magának legalább egy vékás földet kenderrel, itt-ott lennel s ebből látta el magát és családját jó fehérneművel. Most mindennek vége szakadt; a vasút, az erdőpusztítás, a tisza és belviz szabályozás egy teljesen megváltozott helyzetet teremteltek és téli kereset nélkül hagyták a szegény embert. Ily körülmények közölt, azt hiszem, hogy nincs sürgősebb teendőnk, mint a szegeny sorsú nép érdekében helyreállítani ezen téli foglalkozások közzül legalább az egy lehetőt: a fonás és szövés házi iparágát. De ne érts félre sem engem sem Jármy Tamási; mei t ennek a kezdeményezésnek nein az az indiló oka, hogy a nagybirtokosokat a kender termelésre ösztönözzük hanem első sorban az, hogy a szegény népnek elviselhetetlen mostoha sorsát enyhítsük. Ez röviden az én nézetem a kendertermelésről. Te azt legalább is felesleges vállalkozásnak tartod, én pedig felelte üdvösnek és szükségesnek.