Nyírvidék, 1903 (24. évfolyam, 27-52. szám)
1903-12-20 / 51. szám
XXIV. évfolyam. 51. szám. Nyíregyháza, ÍÖ03. deczember 30. * __ 1DEK. A SZABOLCSVARMEGYEI KÖZSÉGI JEGYZŐK és a SZABOLCSMEGYEI TANÍTÓEGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE. Megjelenik hetenként egyszer vasárnapon. Előfizetési feltételek: ^z előfizetési péntek, megrendelések s a A lap szellemi részét képező küldemények, lTiríW«s ai 411 l-. postán vagy helyben h&zhoz hordva -.lap szétküldése tárgyiban leendő a 8í9rk e«W ozime alatt kéretne* beküldeni. . nirueiesi tuják . 8 korona. Omlások Jóba Elek kiadó-tulajdonos l6Tele k " kJtwi^ Fél évr e 4 , könyvnyomdájához iskola-utcza 8. szám i t ,,, . A nyilt-téri közlemények dija noronkintöi) flllér *** évr e a • há z> intézendő k- i a Hirdetések elfogadtatnak lapunk részére a kiadó-hivatalban (II. kerület iskola-utcza 8-ik szám); továbbá: Gol dberoer A V Eckstein Bernát ás Általi B..H. pesten, Haasenstein és Vogler irodajában Bécsben, és Budapesten, valamint Németország és SveiS főviosaTban A nöegyesületetoöl, Talán felesleges is kijelentenünk, hogy a jótékony nöegyesületek intézménye előtt levesszük a kalapot, mert működésük igazán áld.isthozó. A sz3gény ügynek társadalmi uton való rendezése kezeikban van letéve és ámbír nagyon is korlátolt anyagi viszonyok között végzik, önként vállalt magasztos feladatukat, sok millió könnyet szárítanak fel. Szamaritánusi munkájuk kiterjed a ruhátlan, az éhező gyermekekre is, hogy megvédjék azokat a hideg s a testet ölő és bűnre csábító éhség ellen. Istennek tetsző, Isten áldotta muaka ez ! Es ha mégis ez úttal a nőegyesületekről akarunk egyet-mást elmondani, ne vegyék azt rossz néven, mert a legőszintébben érzett tisztelettel és nagyrabecsüléssel csak szerény nézeteKet akarunk elmondani, meg lévén arról győződve, hogy azt jóakarattal fogják honorálni. Hogy mikor lesznek nőegyesületeiak ott, ahol például az angol hasonló intézmények állanak, az a messze jövő titka. Erről egyelőre jobb lesz hallgatni, mert ahoz egy angol társadalom kell, melynek háztartásában a jótékonyságra való önmegadóztatás épen olyan állandó kiadási rovat, mint akármi élelmi czikk. Innét van azután, hogy Angliábin éhező szegény — a szó szoros érteimébea — niucs, mert minden városban állandó népkonyhák, mintaszerűen berendezett menedékhelyek, ingyenes orvosok, gyógyszerek, gőzfürdők stbbi állanak a szegények rendelkezésére és Londonban, az utcza sarkán álló policeman nemcsak a közbiztonságról, nemcsak a közrendről gondoskodik, A JSjkiilék" títuí p. A vén tanító nagy napja. Máiton úrnak, az öreg tanítónak különös jókedve van. Fehér Kossuth-Szakálla fényesen ugrál a mellén, ahogy jobbra-balra mosolyog. Kora hajnal óta folytonosan az órát nézi, amely vénségének fogyatékosságában régen elfeledte a kakukszót. Ez egyszer szívesen venné, ha sietne egy parányit. De a ven megátalkodott nem tud olvasni a Márton ur sóvárgó lelkéből. Tán bizony meg is állt, rozsdát fogott valamelyik kereke. Ez egy kis bosszankodást lop a Marton ur altalános örömérzetébe, amig oda tolja a széket s betekint a nyüzsgő, mozgó kerekek köző . . . Erzsi fiam, hol van az olaj ? Nincs. Erzsi fiam, a Márton úrhoz vénült élettárs kint szorgoskodik a konyhán ; nem hallja a zsörtölődő kiáltást. Igy hát a szék szépen viszakerül az asztal mellé ; a megszokott rend kedvéért. Időközben más gondolat villan a fejébe, az, hogy még nem borotválkozott meg. Pedig ma nagy nap van s ilyen borostás állal nem járulhat a nagyságos úr elé. Tehát a tükörnek, szappannak, borotvának akad tennivalója. Szörnyűségesen időt lopó foglalkozás ez ilyen öreg korban, a mikor jócskán reszket a kéz s a borostából könnyen beszaladhat a szép fehér szálak közé. Ez az újmódi szappan is hamar szárad s aztán faj a kés nyoma . . . Erzsi fiam, a te kezed nem reszket; nem segítenél? Ezt sem hallja Erzsi asszony. Nagy, fekete kánya ólálkodik a csűr felett, ezt kell elriogalni; különbtn elhordja a majorságot. Márton úr töbüé nem is gondol a segedelemre, ugy van vele, mint mindenben: szükségét érzi az első pillanatban; de aztán a dolgát elvégzi maga. A tükörből ez egyszer nem a saját, a tisztes arca, hanem szebbnél-szebb jelenetek gomolyognak elébe. Lát egy magas, fiatal, fekete szakallas urat, aki maga a megtestesült jóság. Nyájasan mosolyogva száll le a szekérről s őt, a kietlen vidékre kiüldözött szegi ny tanitól, ahogy összeparoláz vele, kedves bátyámnak nevezi a falu előtt! Szép dolog ez . . . Aztán egyebet is lát csillogni Márton úr: egy parányi elismerést, amiért hanem arra is kiterjed figyelme, hogy az utczákon elhagyatott gyermekek ne csatangoljanak. Összeszedi és átadja őket a nöegyesületek által fentartott gyermekmenedékhelyeknek, hol mindenekben gondoskodnak róluk, Igen természetes, hogy minálunk ilyesmi el sem képzelhető, A magyar táriadalomban nincs meg az érzék az önként való, a magától megnyilatkozó ótékonyság gyakorlására. Titulus keli hozzá, nógatás, hogy néha-néha megnyissuk az erszényünket. A nöegyesületek szervezetében is hiba van. Egyedüli jövedelmüket a csekély s néha nehezen befolyó tagsági dijak képezik, no meg annak az egy-két mulatság bevételének a megmaradt csekély feleslege. Természetes tehát, hogy ily iorlátolt anyagi források mellett a nöegyesületek a jótékonyságot is csak nagyon korlátolt határok és keretek között gyakorolhatják. Egy kis utána járással meg lehetne adóztatni a könyörület nevében a társadalmat. Hölgyeink évenként — mondjuk — kétszer, csinálhatnának egy kis kalóz kirándulást közöttünk. És ha eleinte nem jó kedvvel is, belenyúlnánk a zsebünkbe s lassankint meg is szoknánk ezt az adót s űzetnénk azt még ex lexben is. Mert bizony eszünkbe jutna mindnyájunknak, akik hozzá vagyunk szokva — jól fűtött szobában a magunk és hozzánk tartozóink kényelméről gondoskodni, hogy hány szegény gyermek fázik és éhezik, akiken a jobb módúak alig megérezhető áldozattal segithetnének, ha a társadalom erre a nagy és nemes czélra — hallgatagon bár — szervezve lenne. okkal-móddal, nemes lelkesedéssel, törhetetlen kitartással megváltotta ezt a vidékét. Mert Sodorna és Gomora volt itt ezelőtt egy emberöltővel, kötéllel kellett fogni az embert a jóra. És amig e nagy megváltó munkát elvégezte, jó maga küzködött minden elképzelhető rosszal, sokszor betevő falatja is alig akadt. A tiszta, fényes szakállú ur ezt a nehéz munkát köszöni meg neki a maga meg a kegyelmes ur nevében . . . Ünnepnap ez. Erzsi fiam ! Csak most veszi észre, hogy egyedül van a kis szegényes szobában, mely tanuji volt a nehéz napok tusáinak. Sok csalódásnak, de sok egyszerű, édes, tiszta örömnek ís. Volt-e benn valaki ? nem emlékszik tisztán. Ugy rémlik, hogy volt s nyájas meghitten beszélgetlek sokáig a njgyságos úrról, a szegény hegyi világ megváltozott népéről s arról a szerencséről, mely ősz fejüket az élet alkonyán érte. Hanem így szanaszét hányva nem maradhat a szoba. Mit mondana Eizsi, ha látná ? A tükörre is vissza kell húzogatni a molyette fehér fátyolt,amely a cudar legyektől védi. Kissé nehezen sikerül, mivel bizonyos asszonyi csínnal csokorba van kötveaz alja s ezt úgy kell elrendezni, hogy hiba ne legyen benne. (Teremtőm, hálha szegénységüket is megtiszteli a mgyságos ur . . . !) Legalább ezzel is telik az idő; másfél óra okvetetlenül leszaladt, amíg mind ezt elvégezte. Ej no hát ne ölje az embert a méreg: mig félórája sincs a dolognak! Kimegy, hadd lássa a külső világot. Nem jó, ha az ember folytonosan az órát nézi: még megállítja a mutatójat. Máskor bottal szokott járni, ott van állandóan a szögletben; hiába: lassan őrlő szubogár költözött beléje, mely megőiölte a rugalmas inakat. Most azonban nincs szüksége alfele támasztekra; ugy érzi, hogy fiatalos erő szállta meg. Keményen kopogva halad s valami ösztönzi, bátorítja, hogy emelje fel a fejét. Erzsi fiam az udvaron van, szakajtó-kosárból kukoricát szór a fürgén futkozó majorságnak. Ejnye, de megszépült ez az asszony! Márton ur kedvelte, nézegeti egy darabig; aztán valami régen elfeledett érzelem mozdul meg a szivében, melegség önti el egész testét s halkan odalopózva, hátulról megöleli. A legelegánsabb és legdivatosabb A nöegyesületek áldásos működését, ennek a czélnak a megvalósítására társadalmi éberséggel nagyban elő lehetne mozditani. Csak néhány eszmét vetünk fel. A pénzintézeteknél például be lehetne hozni szabályul, hogy minden kölcsön felvételnél a fölvevő, mondjuk minden 100 forint után adjon a nöegyesületek czéljaira, úgy szintén a betevők és részvényesek is adózzanak bizonyos kis meghatározandó összeggel, midőn a kamatokat kiveszik, vagy szelvényeiket beváltják. Nem érezné meg senki ezt a kis megadóztatást, az eredmény azonban számot tevő lenne a nöegyesületek javára. A kaszinó, a polgári olvasó egylet, a terménycsarnok emelje föl a kártyapénz árát, erre a czélra, mondjuk 10 fillérrel. Ez is hozna egy kis summát a nőegyletek konyhájára. A város képviselőtestülete s talán a vármegyei törvényhatóság is biztosíthatna a jótékony nőegyesületeknek bizonyos évi jövedelmet ha kimondanák, hogy a vállalatok és bérletek után, a vállalkozók és bérlők erre a czélra — mondjuk a vállalati vagy bérleti összeg 1°!—át tarto?nák fizetni. Bizonyára van még más utja-módja is annak, hogy a jótékony nöegyesületek anyagi erejét emeljük. Amiket itt fölhoztunk, nagyon könnyen megvalósíthatók. Fölvetett thémákhoz tartozik még két megjegyzés. Az egyik az, hogy nem tartjuk helyesnek azt az általános szokást, hogy a nöegyesületek a szegény gyermekek fölruházását nem mindjárt a hideg idö bekövetkezésekor cselekszik, hanem — Ugyan, te vénség! — mondja az asszony, mintha neheztelne; mozgatja is a könyökét, hogy megszabaduljon. Azonban hamar megadja magát s hátrafelé mosolyog az ő jó vén urára. Az ember azt hinné, hogy már ki se tudod mondani a hármat s lám, lám. — Ma nagy nap van, Erzsi fiam . . . Ilyenkor ugy illik, hogy legény legyen az ember. Nem ? — Szombat! — veti oda az asszony minden mélyebb jelentés nélkül. — Vasárnap, Erzsi ne vétkezz! Különb mint a vasárnap Elfeledted? s a Márton ur fellobogó szeme tele van nehéz, sujtoló váddal. — Ezt bizony elfeledtem. De mikor az embernek annyi a gondja. Az a haszontalan kánya folytonosan itt ólálkodott . . . Aztán ki tudja el jön-e? — El! — mondja Márton ur ünnepiesen, akár csak a templomban volna. — Ilyen emberek nem hazudnak. Ha azt irta, hogy eljön: eljön . . . Hogy is lehetnek ilyen gondolataid? . . . Asszony vagy, látszik. Ilyen kemény dolgokat rég nem mondott az Erzsi fiam szemébe. De legyen! Megérdemelte! — A másik is irt effélét s mégis . . . Negyven év óta várjuk . . . hiába! . . . Talán az adószedőn kivül nem is tudja senki, hogy ilyen elhagyatott falu is van a világon ! — Hát ez ugyancsak tudja! — jegyzi meg Márton ur; mivel pedig a beszéd sorja ilyetenképpen már a békéllenkedés mesgyéjébe vág, s ami fő : rebellis színben tünteti fel a békés polgárt: illőnek tartja más mederbe terelni a szot. — A szegény boldogult többszőr is irta, az igaz: de beteges volt. Később meg is vakult. Aztán az az ut, Erzsi fiam. Esztendők teltek el, hogy akik u-yancsak megszoktuk a kinbajt, mi sem mertük kitenni aíabunkat. Raadásul a nevelés szent ügyével sem törődtek olyan nagyon a hatalmasok. Most azonban, Isten utan, más világ van. Mas szellők fújnak. A néptanítót is besoroztak az emberek közé. Az ut kiépült, hogy rázkódás nélkül j írhatja a kocsi. Illendő dolog utána nézni, hogy mint él, mint munkálkodik a nemzet napszámosa. M jle<* verőfény ragyogja be a Márton ur arczát, ahogy* széttekint a kis völgyet határoló heg yeken. Itt üngar báli ruhák, alkalmi ruhák és blousok készülnek Lip^t divattennében Nyíregyházán, Iskola-u. 6. 763-2-?
