Nyírvidék, 1903 (24. évfolyam, 27-52. szám)
1903-12-06 / 49. szám
'/, 11 órakor Nyíregyházán, a vármegyeház kistermében tartja meg rendes közgyűléséi, a következő tárgysorozattal: 1. Elnöki jelenlés az egyesület 1902. évi működéséről. 2. Az 1902. évi pénztári számadások átvizsgálása s erre vynatkozólag a felmentvény megadása. 3. Az 1904. évi költségvetés megállapítása. 4. Az 0. M. G. E. választmányába 2 tag beválasztása. 5. Az egyesület alapító és rendes tagjai által a közgyűlés előtt legalabb 4 nappal (alapszabaly 21. §. g. pontja) az elnökségi ;z esetleg beadott indítványok tárgyalása. — Makó színtársulata Nyiregyliizán. E hó 3-án és 4-én két előadásra átrándnlt hozzánk Makó direktor, társulata drámii művészeinek legjavával. Első este zsúfolt ház előtt, a fővárosi újságok révén híréből már ismert — Herbelin papa — czímű ügyes, franczia kosonnéiiát adták elő. A kvargli szagú darab meséje röviden a következő: Herbelin papa egy idősebb bácsi, a kinek már felnőtl törvénytelen fia van, — megházasodik. Feleségül vesz egy fiatal leányt. A leány mamija, a kit férje egyszerűen elhagyott, még virágjában van. Ez a temperamentumos anyós leánya boldogságát látva, gusztust kap a házasélethez és kihirdeti magát egy újságban. Sikerűi is ezen az uton férjet fognia, a veje törvénytelen fia személyében. E szerint a vőből após, az anyósból meny lesz. A fiu az apjának apósa, a leány anyjának anyósa lészen. A mint látni tetszik ez borzasztóan nevetséges. Uj is lehet Kanadában, mig Patagóniában. Ez a szövevényes mese olyan levegőben mozog, a milyen egy szeparéban lehet reggel hét órakor, pár perczczel azután, hogy a dőzsölök tovább tántorogtak. A sok szemérmeilen beszéd a harmadik felvonásban már fáíúlttá teszi a hallgatót. Páris külvárosi színházaiban adnak elő ilyen erkölcs-mentes darabokat. A fordítás pongyolasága is említést érdemel, A színészek jól forgatták magukat. Ök, — a nemzet napszámosai — nem tehelnek róla, hogy ilyen munkát kell végezniük. A direktor sem oka, hogy a megkergűlt közízlés ilyesmiben leli kedvét. Ilahnel Aranka és Csige Ilonka igen jól játszol tak. Krémemé markánsul vázolta az utczai leány dicstelen alakját. Jó volt Krémer, ha domborító intencióitól eltekintünk. Pataki, Arday Ida, Szilágyi és Sebestyén is említésre méltók. Iványi pedig még tapsot is aratott njílt s/ínen. Szerencsés orgtuuma és szépen bontakozó rutinja segítették hozzá. Pénteken komoly dolog járta. A Sötétség című, világító irányú színművet adtak. Társadalmi problémákkal foglalkozik a darab. Van e tiszti becsület külön és újra külön polgári becsület ? Eít a kérdést veti fel. A párbajt itéli el még ha'almas érvekkel az első felvetett kérdéssel párhuz unosan. A teljesen megtelt ház tisztelettel figyelt a darabban megnyilatkozó igazságokra. Az előadást pedig elismeréssel hallgatta. Sebestyén Géza és Menszdros Margit osztoztak az est sikerén. Kettőjüknek többször tapsolt a különben fagyos közönség. Fess huszár főhadnagy volt Pataki. Egeszséges igaz alak Csiky mint ezredes. Figyelemre méltó Iványi deiüsen rajzolt alkalmi szónoklatával. Disztingvált Krasznay Ernő a kit még ezukrosabb jelzőkkel honorálnánk, ha nem örült volna kíméletlenül a Veitesné lámpa lázának hamar elmúlt de gyötrelmes szímptómáin. A két este után azzal válunk el Makó társulatától, hogy szívesen hivjak vissza a mi kis színházunkba, a mi kis de a mi művészetért lelkesedő közönségünk körébe, minél előbb és minél hosszabb időre. Páfrány. — Az önkéntesen befizetett adók elfogadásának megtiltása tárgyában a vármegye közönsége a mult hó 17-dikén tartott rendkívüli közgyűlésében tudvalevőleg a második felírás jogával élt, kérve a tilalmit kimondó határozatot megsemmisítő belügyminiszteri rendelet visszavonását. A közgyűlés e határozatára a belügyminiszter a napokban adta meg a választ, a következőkben: A folyó évi november hó 17-én tartott rendkívüli közgyűléséből 20944. sz. a. hozzám felterjesztett feliratára, melyben visszavonását illetve megváltoztatását kéri a folyó évi 103887 sz. a. kiadott azon rendeletemnek, mellyel megsemmisítettem a folyó évi 19379/B. — 466/B. gy. számú közgyűlési határozatnak azon részét, melylyel a községek elöljárói az önkéntesen befizetett állami adók és illetékek elfogadásától eltiltattak, — értesítem a vármegye közönséget, hogy a fenti idézett rendeletemet az abban kifejtett indokainál fogva továbbra is változatlanul fenntartom és pedig annyival inkább, mert az állami adók beszedése a községeknek az 188(3. évi XXII. t. cz 2 §-ában előirt törvényszabta kötelességét képezi, — mely kötelezettségük teljesítésétől a községeket eltiltani a vármegye közönségének törvényen alapuló joga nincs. Budapest, 1903. november hó 28. Tisza. — Korrumpált kereskedők. Feltűnést keltő bűnügyben ítélkezett az elmúlt héten a nyíregyházi kir. büntető törvényszék. Egy egész bűnszövetkezetet alkotó kereskedő csoport ült a vádlottak padján. Fővádlott, Kolos Jenő, üzletének alig 8 — 10 hónapi fenállása alatt majd 30 ezer koronányi passivával csődbe jutott és követeléssel szemben csődvagyonként alig másfél ezer korona vagyon volt leltározható, A főtárgyaláson sorakozó bizonyítékok aztán felderitétték azt a feltűnő aránytalanságot, amely a rendelt és az üzletbe befolyt áruk s a csődleltárban felvett aki ív vagyon között állott. A vizsgálat kiderítette s bíróilag megállapította, hogy Kolos Jenő üzletéből több alka lommal szállított el Frank Dezső, Beregi Dezső és Rózsa Ármin közreműködésével kocsirakomány-számra árukat. Azokat a királytelki s más szomszédos állomá sokon nem létező egyének nevére vasúton feladta, i az átvételért maga jelentkezett. Persze mindezen műveleteknek nem lehetett más céljuk, mint a hitelezők megkárosítása. Méltányolta is a királyi törvényszék ezt a szándékot azzal, hogy a már 8 hónap óla vizsgálati fogságban levő Kolos Jenőt csalárd bukás büntette miatt két évi és hat havi fegyház büntetéssel, az áruk elsikkasztásánál közreműködőitek közül pedig Frank Dezsőt két évi fegyházzal, Beregi Dezsőt és az egyébként Nyíregyházán előnyösen ismert Rózsa Ármint hat havi börtönn 1 sújtotta. Az ítélet még nem jogerős. Ez az eset intő példa lehet azoknak, a kik hasonló módon bujkálnak a bukás szélén. IVYIFtVIPE K — Az állandó bíráló választmány, a vármegyei legtöbb adót fizető bizottsági tagok 1904. évi névjegyzéke ellen beadott felszólamlások ellenállása végett e hó 14-én d. u. 3 órakor, a vármegyeháza kistermében ülést tart. — A nyiregyházi kir. pénzugyigazgatóság 1904. évi irodaszer, nyomtatvány és könyvkötői munkák szállítására e hó 15-én d. e. 10 órakor írásbeli versenytárgyalás fog tartatni, a pénzügyigazgatóság emeleti 3. sz. szobájában. A részletekre nézve ugyanott nyerhetnek az érdeklődők bővebb felvilágosítást. — Tombola estély. A helybeli jótékony nőegylet pártfogása alatt álló nőipar iskola javára, az iskolai bizottság e hó 26 án Karácsony másodnapján a Korona szállodában batyuval és tombolával egybekötött tánczmulatságot rendez. Külön meghívókat nem adnak ki. A közönség ez uton és annak idején falragaszok utján fog értesíttetni e jó hirü és kitűnőnek ígérkező mulatságról. — 7000-ik Őrség. A mult héten tartották derék tűzoltóink a hétezredik őrséget. Szokás szerint minden ezredik őrséget ünnepélyességgel a tisztek tartanak. Igy történt most is. Konthy Gyula dr. tűzoltó főparancsnak élén az egész őrséget, a tisztikarból állították fel. — A Nyiregyházi Gazdaszövetség alapszabályai a jóvahagyási záradékkal ellátva — megérkeztek es igy a Gazdaszövetség véglegesen megalakultnak tekintendő. múlt hó 29-én megtartott választás eredményeképpen közölhetjük, hogy elnök lett: Paulusz Márton az elnökök : tj. Henz-ely András és Szmolár Pal pénztárosnak pedig Márföldi Ltván lett megválasztva. A mint halljuk jegyzőnek Trak Géza v. II. aljegyzőt fogják felkérni és megválasztani. — Dalosaink temesvári kirándulása meg van örökítve. Hunyady László nyiregyházi fotográfus a temesvári országos dalverseny alkalmából pompásan sikerűit csoportképben örökítette meg azt a ielkes társaságot, a mely sok szép sikert aratott már Nyíregyháza dicsőségére. Középen áll a koszorús lobogó, köröskörűi pedig a dalosok ismerős arcza. Bencs László országgyűlési képviselő, Bogár Lajos, Prok Gyula, Santroch Alajos mint az egyesület támogatoi és vezetőinek alakja egészili ki a szép képet, a mely a het folyamán néhány üzlet kirakatában latható lesz. — Nyíri borok a börzén. A mult hó 28-án tart tartatott meg Budapesten a kereskekelmi csarnokban rendezett borvásár. A bejelentési liszta szerint 120 termelő 50 ezer hektoliter borral volt képviselve. Szabolcsból Lipthay Jenő és Mezey Pál, városunk nagy szőlő birtokosai voltak jelen, s cirka 1500 hektl. borral igyekeztek bemutatni bortermelésűnk fejlettségét ós nagyságát, s ez sikerűit is fényesen. A megjelent miniszterek fogadtatása s a borvásár megnyitása után Hieronymi kereskedelemügyi, Tallián Béla földinivelésügyi miniszterek s Perczel Dezső orsz. gyűlési elnök körútra menve teremben, többek bormustráit megkóstolták. Mezey Pál és Liptay Jenő borát kóstolva Hieronymi Károly a keresk. miniszter kijelentette, hogy az már kitűnő és értékes bornak tekintendő, s kérdezősködött az évi termelés nagysága felől. Végűi elösmerését fejezte ki, méltó jutalmúl a szorgalom és szakértelemmel termelt kitűnő minőségért. — A „Tanitó Sorsjáték" húzása mint hivatalosan értesítenek bennünket, deczember 23-án visszavonhatatlanul meg fog történni. A sorsjegyek tekintettel arra, hogy a főnyeremény 30,000 korona értékű gyémántékszer s a többi 999 nyeremény is mind nagybecsű éltéket képviselnek és hogy a sorsjáték tiszta jövedelme a tanitóegyletek jotékony intézményéi s a „Budapesti Újságírók Egyesülete Segitőalapja" javára fordíttatnak, igen kellendők s ma mar nem sok sorsjegy vár eladásra, A sorsjegyek minden dohánytőzsdeben kaphatók ára 1 kor. — A nőegylet mulatsága érdekében a következő meghívót küldte szét a rendezőség: Meghívó a nyiregyházi jótékony nőegylet 1903. évi deczember hó 12-én, a Korona szálloda dísztermében tánczestélyt tart, melyre a czimzettett és becses családját tisztelettel meghívja rendezőség. Belépti dij: Személyenként 3 K. családjegy 10, nagypáholy 20, kispáholy 15 korona. Kezdete este '/j9 érakor. A felülfizetéseket köszönettel fogadjuk és elismerjük a hírlapokban. Tisztelettel kérjük a hölgyeket, hogy minél egyszerűbb öltözékben jelenjenjk m g Az ízléses megbívó másik lapján a rendező bizottság névsora 74 fiatal ember neve áll jót azért, hogy nőegylet tánczmulatságán a tánczkedvelő hölgyeknek nem lesz okuk panaszra. A mai naptól a paholyokra elő lehet jegyezni Jakabovits Fanny kisasszony dohány tőzsdejében. A rendezőség legjobb akarata és figyelme mellett is előfordulhat, hogy egyesek nem kaptak meghívói, bár arra igényt tartanak. Kérjük a reklamáczióval, Dr, Flegmann Jenöné vagy Juhász Eteléné úrnőkhöz, mint bizottság elnökeihez fordulni. A mulatság iránt mind nagyobb és általánosabb az ^érdeklődés. Deczember 12-en e szeiint sikerült tánczestély lesz a Koronában. - Sauiassa érsek — bíbornok-jclölt. A N. W. J. értesülése szerint Samassa József egri érseket a pápa a legközelebbi konzisztóriumban bibornokká fogja kinevezni. — Tanitó-g) ülés. A felső-szabolcsi ev. ref. tanítótestület nyiregyházi járásköre ez évi rendes közgyűlését Nyiregyházán,azev.ref.új iskola-épületben tartja. Tárgyak: 1. Oláh Sándor nyiregyházi tanitó gyak. tanítása a term. tud. köréből. 2. Elnöki megnyitó beszéd. 3. Veress Vilmos téglási tanitó értekezése egy általa szabadon választott tárgyról. 4. Fekete Mátyás újfehértói tanítónak: „A faiskolák"-ról cz. felolvasása. 5. Délczeg Sándor kemecsei lanitó az egyházmegyei tanítótestület kebelében alakúit „Temetkezési Szövetkezet" alapszabályait bemutatja s ezzel kapcsolatosan indítványt tesz egy .önsegélyző Egyesület" letesitése tárgyában. 6. Pályatétel kitűzése. 7. Indítványok. 8. Elnökválasztás. Kezdete délelőtt fél 10 órakor. — Egyházi bál Apagyon. egyház november hó 29 én este Orgona alapja javára ismét táncmulatságot rendezett. A mulatság — dacára a vasárnap beköszöntött rossz időnek — igen jól sikeiült. A közeli falvakból is többen megjelentek. A 162 koronát tevő bevételből 110 korona jutott, mint tiszta jövedelem egyházunk Orgona alapja apagyi ev. Az az apagyi ev. ref. iskola termében javára. Felülfizettek a következők: Fesztóry Sándor 2 kor., Kiss Ferencz 1 kor., Bécsi Kálmán 40 f., Somjói Elek 40 f., Korocz Géza 1 kor., László Sándor 1 kor., Szabó Aladár 2 kor., Udvary Mihály 1 kor., Egry Péter' 1 kor., Balogh Imre 1 kor., Thoma István" 2 kor., Weinberger Arthur 5 kor. Fogadják a nemes adakozók őszinte hálás köszönetünk nyilvánítását. Az ref. egyház presbyteriuma. — A sárospataki ev. ref. főiskola ,Új VayMocsáry alapítványa" részére, a Borbély Sándor 3514 b. gyűjtő ívén adakozók névsora: Borbély Sándor 50 kor., dr. Szikszay György 10 kor., dr. Dicsőfi Sándor 10 kor., Mráz János 5 kor., Szikszay Pál 20 kor., dr. Meskó László 10 kor., Palaticz Lajos 10 kor., Márkus Károly 20 kor., Somogyi Gyula 10 kor., Nyiregyházi takarékpénztár egyesület 50 kor., Székely Sándor 6 kor., Fejér Barna 5 kor., Dr. Kováeh Elek 15 kor., Fejér Imre 5 kor., A szabolcsi hitelbank 30 kor., Kdner Ede 5 kor., Kovách Győző 5 kor., Nyiregyházi gazdasági és keresk. hitelintézet r. t. 30 kor., Szikszay Sándor 5 kor., Nyiregyházi kölcsönös segélyző egylet mint szövetkezet 25 kor., Juhás/. E'ele 5 kor., özv. Hegedűs Edéné 10 kor., Dr. Varady Sándor 5 kor., Megyery Gézáné 10 kor., Összesen 356 korona. — Iljmen. Török János uradalmi intéző eljegyezte november hó 29-én Németh József gazdatiszt kedves leányát Annuskát. — Érdekes gyermek szíuí előadásra készül a helybeli izr. iskola tantestülete. A rendezőség most dolgozik a műsor összeállításán, mely igen változatosnak Ígérkezik. A prológ megírására dr. Vietórisz József tanárt sikerűit megnyerni, mi a sikert előre is biztosítja. A programm kiemelkedő pontja egy melodráma lesz. Ebben a zongora kíséretre Horváth Paula úrleány, zongoratanárnő vállalkozott, ki csak pár hónap óta tartózkodik városunkban és már is jó hírnévre tett szert a zongoralanitás terén. Lesz ezenkívül színdarab, élőképek stb. A részletes programmot lapunk jövő számában közöljük. — Az újfehértói niíikcdTclő társaság ma vasárnap a Kaszinó helyiségeiben jótékonyezélű műkedvelő előadást rendez. Színre kerül : „Egy magyar huszár káplár Bécsben " Életkép 5 felvonásban, dalokkal. Résztvesznek az előadásban : Nánássy Andor, Nánássy Mihály, Balogh Berta úrhölgy, Biró Ilona úrhölgy, Aranyos István, Fehér Mihály, Hunyady Anna úrhölgy, Fekete Mátyás, Ifj. Nánássy István, Gsányi József, Posgay Gyula, S/.abó Irén úrhölgy, Aranyos Erzsike úrhölgy, Posgay József. — Egy város adója — takarékpénztárban. Szeged város tanácsülésben egyhangúlag kimondotta, hogy a város utolsó negyedévi adóját nem fizeti be az állampénztárba, hanem takarékba teszi. Már jelentés is érkezett a tanácshoz arról, hogy a város szegedi, tápéi és kistelki birtokai után kivetett állami adó és illetékegyenérték november 15-én esedékessé vált negyedét 22.613 korona 52 fillért a tanács utasításához képest gyümölcsözőleg elhelyezték a Szeged-Csongrádi Takarékpénztárban. A tanács tudomásul vette a jelentést éj utasította a könyvvivőséget, hogy a letéteket törvényes módon kezelje. — A villany világításra megint sok és nagy a panasz. Hogy a lámpák pislognak, fehér izzó fény helyeit, veres lánggal égnek — ez már régi nóta. De az utóbbi időben, mintha játékot űzne valaki az árammal: Szép csendesen elalusznak a lángok, aztán újból lassan meggyulladnak. Néha úgy táncol a láng, hogy dolgozni képtelenség mellette. A fő panasz pedig az, hogy esta későn indul meg az áram, reggel pedig még sötét van és már megszűnt. Ajánljuk e tényeket az illetékes körök figyelmébe. A Károlyi tér lakói kéréssel fordultak hozzánk, hogy tegyük szóvá azt, hogy az ő környékükön, különösen a tér keleti oldalán sem villany világítás sem rendes járda nincs. Felhívjuk a városi mérnök ur figyelmét hogy a velük szemben lakó polgárok érdekét illetékes helyen támogassák. — Megugrott toloncz. Egyik zempléni újság írta. A mi lókereskedő cigány-polgártársunk, Trokár József cigány-lakodalmon volt Kisvárdán. A dáridó csaknem egy hétig tartott s igy nem csoda, ha a különben békés természetű Trokár ugy leittasodott, hogy a hatóság embereivel is meggyűlt a baja. Letartóztatták, kóterbe zárták és ráadásul el is toloncolták. Faluról-falura kisérték az egy heti ivás után kijózanodott öreg Trokárt. Rendkivül restelte a dolgot, mert rajta nem esett még ilyen szégyen világ életében. Egy perc alatt faképnél hagyta kísérőjét és elillant mellőle. Hogy, hogynem történt a dolog nem tudják, annyi azonban bizonyos, hogy Trokár rendőií fedezet nélkül, magában vonult be Ronyva-parli „kastélyába", a kisérő pedig hosszú ábrázattal tért vissza Kisvárdára-Mikor Trokár szökése kitudódot s emiatt kérdőre vonták, azt felelte, hogy nem szökött biz, ő, hanem amint az országúton egyszer hátra nézett, nem látta maga után jönni a kísérőt; — erre nem állott meg, hanem tovább ment mindaddig, amíg csak Ujhelybe nem irt. — Műkedvelői előadás Dombrádon. Dombrádon e hó 6-án, az óvóda nagy termében jótékonyezélú, műkedvelői előadással egybekötött zártkörű Tánczmulatságot rendeznek, melynek tiszta jövedelmét az „Országos Óvónők Otthona" javára fordítják. Helyárak; 1—2 sor 2 kor., 3-4-5 sor 1 kor. 60 fill., A többi sorban l kor, 20 fill. Felülfizetések köszönettel fogadlatnak s hirlápilag nyugtáztatnak. Jegyek előre válthatok Dobrovolszky Károly üzletében. Kezdele pont fél 8 órakor. Szinre kerül pedig a „Liliomfi* Szigligeti Ede 3 felvonásos vígjátéka. Rendező: Dobrovolszky Károly. Resztvettek az előadásban Kolman Ödön, Kúsztás Veronka k, a. Grosstnan Irénke k. a., Lányi Jenő, Jakab D.-zső, Nóvák Ferencz, Szenlpétery Pál, Dobrovolszky Károly, Bar a Juliska k. a., Kováts Gábor, Kollmann Katinka k. a., Hlaváts Gyula. Az előadás és a mulatság iránt az egész kör.iyéken ragy az érdeklődés. — Az Erzsébet közkórház élelmezésének a kővetkező három évben való biztosítására e hó 4-én tartatott meg az árlejtés a vármegyeházán, amelynek eredménye szerint a liszt, tej és fűszeráruk szállítását a Uoffmann Adolf czég, a hús szállítását Prok Pal s a kenyér és zsemlye szállítását Lakner Ödön nyerte el. & legelegánsabb és legdivatosabb báli ruhák, alkalmi ruhák és blousok készülnek Ungár Lipót divattermében Nyiregyhálán, Iskola-u. tí. 763—1—fí