Nyírvidék, 1903 (24. évfolyam, 27-52. szám)
1903-10-25 / 43. szám
24896—903. sz. Pályázati hirdetmény. (Fagygyú szállítása iránt.) A magy. kir. államvasutak kolozsvári üzletvezetősége az 1904., esetleg 1905—1906. évben szükséges fagygyú szállítása iránt ezennel nyilvános pályázatot hirdet. A szükséges mennyiség évente mintegy 1600 kgl. tesz ki. Ezen mennyiség azonban a tényleges szükségletnek csak megközelítő előirányzatát képezi, miért is a szállítást elnyerő czég köteles lesz a magy. kir. államvasutak kolozsvári üzletvezetőségének kívánatára a szükséghez képest ezen mennyiségnél 257 u-al többet, vagy kevesebbet szállitani. A szállítás a 122291—96. szám alatti általános és a fagygyú szállítására vonatkozó 39986—92. sz. alatt kiadott különleges szállítási feltételek s az ajánlati tárgyalásnál elfogadott minta alapján eszközlendő. Ezen feltélelek a magy. kir. államvasutak összes üzletvezetőségeinél a hivatalos órák alatt naponként megtekinthetők, vagy a budapesti nyomtatványtárnál a megállapított ár előzetes lefizetése mellett megszerezhetők megjegyezvén, hogy az állalános feltételekért 50 fillér, a különleges feltételekért 30 fillér fizetendő. Ha a szállítási feltételek a nyomtál ványtártól posta utján kéretnek, úgy a kivánt feltételek ügyszáma és tárgya világosan és pontosan megjelőlendők s azoknak fent emiitett eladási árán felül a bérmentes elküldéséhez szükséges 20 fillér postadíj is beküldendő a nyomtatványtárnak és pedig vagy készpénzben vagy pedig magyar postai értékjegyekben. Minden ajánlóról feltételeztetik, hogy az illető szállítási feltételeket ismeri és egész terjedelmükben elfogadja. Mindegyik ajánló ajánlatával az ajánlatok felbontásának napjától számítandó 4 hétig kötelezettségben marad és azt nem vonhatja vissza. A pályázati feltételek a kolozsvári üzletvezetőség anyag- és leltárbeszerzési osztályánál — az ajánlati mintául szolgáló ívvel együtl, díjmentesen megszerezhetők. Mindazon czégek, melyek mindeddig nem állottak szállítási viszonyban a m. kir. államvasutakkal, tartoznak szállító képességüket és megbízhatóságukat igazoló kereskedelmi és iparkamarai bizonyítványt az ajánlathoz csatolni. Az egy koronás bélyeggel ellátott ajánlatok lepecsételve ezen külczimmel: .Ajánlat 24896—903. számhoz* 1903 évi november hó 3-ikának déli 12 órájáig a kolozsvári üzletvezetőség I. osztályának főnökénél benyújtandók, vagy posta utján beküldendők. Bánatpénz gyanánt az ajánlott mennyiség értékének 5%-a készpénzben vagy állami letétekre alkalmas értékpapírokban 1903. évi november hó 2-ának déli 12 órájáig a magy. kir. államvasutak kolozsvári üzletvezetŐségénok gyűjtőpénztáránál leteendő. Az ajánló czég köteles a szállítani szándékolt fagyijából az anyag minőségének megvizsgálása végett 0.5 kg. mennyiséget sZélenczébe téve, jól lepecsételve és a száhító jegyével ellátva mintául az üzletvezetőség atiyafc- és leltárbeszerzési ügyosztályához czimezve (Emke palottí, I. emelet, 28. ajtó) beküldeni, mert minta nélkül a beéfkezett ajánlat tárgyaltatni nem fog. Ezen féltételektől eltérő ajánlatok, továbbá olyanok, a melyek nem,a kitűzött határidőig érkeznek, vagy táviratilag tétetnek, vé^re oly ajánlatok, melyek lényeges részükben javításokat vagy vakarásokat mutatnak vagy melyekre nézve az elfírt bánatpénz le nem tétetett figyelembe vétetni nem fognak. A magy. kir. államvasutak kolozsvári üzletvezetősége fentartja magának a jogot, hogy az ajánlatok közt — lekintet nélkül az árra — szabadon választhasson, továbbá, hogy az ajánlott mennyiségből tetszés szerinti részmennyiség szállítását is átengedhessen oly formán, hogy ajánlók ily részbeni szállítást is elfogadni köteleztetnek, ha csak ajánlatukban az ellenkezőt ki nem kötötték, végre hogy a czél elérésére bármely más irányú intézkedést tehessen. Kolozsvár, 1903. szeptember hóban. Az üeletvezetöség. 141545. szám. Pályázati hirdetmény. Alulírott igazgatóság a magyar királyi államvasutak vonalain, illetve műhelyeiben 1904. évben, esetleg 1905. és 1906. években szükséges kötéláru anyagok szállítására, ezennel nyilvános pályázatot hirdet. A pályázat tárgyát képező anyagokat és azok egy évi mennyiségét feltüntető ajánlati űrlap, valamint szállításra vonatkozó és az ajanlattételnél kötelező, részletes módozatokat tartalmazó ajánlati felhívás, valamennyi hazai és horvát-szlavonországi kereskedelmi és iparkamaránál megtekinthető és az alulírott igazgatóság .Anyag- és leltárbeszerzési szakosztály*-ánál (Budapest VI. Andrássy-ut, 73. sz., II. emelet, 48. ajtószám alatt) díjtalanul kapható. Az előirt módon kiállított, ivenkint egy koronás magyar királyi okmány bélyeggel ellátott ajánlatok, az ivenkint 30 filléres magyar királyi okmánybélyeggel ellátott és aláirt ajánlati felhívással együtl, lepecsételve, legkésőbben folyó évi november hó 5-kének déli 12 órájáig a fent említett szakosztálynál benyújtandók, vagy posta utján odaküldendők. Az ajánlat boritéka e felírással látandó el: .Ajánlat 141545-903. számhoz." Bánatpénz gyanánt az ajánlandó czikkek egy évi értékének 5°/,-ka, legkésőbben folyó évi november hó 4-ének, déli 12 órájáig a magyar királyi államvasutak budapesti központi főpénztáránál, akár készpénzben, akár állami letétekre alkalmas értékpapírokban leteendő. Bánatpénz nélkül, vagy később benyújtott, valamint az olyan ajánlatok, melyek nem az előirt módon tétetnek, vagy a melyek az aláírandó ajánlati felhívás nélkül nyújtatnak be, figyelembe nem fognak vétetni. Budapest, 1903. évi október hóban. A magyw királyi államvasutak igazgatósága. WTTRYIDEK Piaczi árak. Nyíregyháza 1903. október hó 24-én. A nyíregyházi terményosarnoknál bejegyzett termény árak Buza Rozs Árpa Zab Tengeri esős Paszuly fehér Szesz literenkint 50 kgramtól 7.00-tól 7.20-ig. 50 , 5.60-tól 5.70-ig. 50 , 4.75-től 4.85-ig. 50 , 5.00-tői 5.OO-ig. 50 , 4.70-tól 4.80-ig. 50 . 8.00-tól 8.20-ig. 40.— fillér adóval 1 kor. 43 fillér. Felelős szerkesztő: INC2ÉDY LAJOS. Kiadó tulajdonos: JÓBA ELEK. Nyílt-tér.*) Blous-selyem Zlogy a Ttlgyártmányú aoí, férfi, és a Zachariás-féle bőrkeztyiik, = a legjoM, és ezet üzletemben kaphatót Eisler Károly, női ás férfi divatáru (580-52-9) MyiregyÍLá.zá.n. 60 krtól 11 frt 35 krig méterenkint az utolsó újdonság — bérmentve és vámmentesen házhoz szállítva. Gazdag minta válaszlék postafordultával. — Henneberg selyemgyár Zürich, üá-5-4 Házhely eladó. Buza-tér 8. sz. alatt 300-320 öles telek eladó. Értkezhetni ugyanott. 677-3—1 Egy igen nagy és jó boros pincze kiadó Guttmann Henriknél. •) E rovat alatt közlöttekért nem vállal felelősséget a szerk. 673—2—1 Apro Hirdetések felvétetnek kiadó-hivata'unkban iskolantcza 8-dlk szám, továbbá Jakobovits Fanny kisabsiony dohánytőzsdéjében. Kis hirdetés atán ingyen lapot nem adunk. APRO HIRDETESEK Apró Hirdetések felvétetne kiidrt-hivHtaluukban Iskola ntcza 8-dik szám, továbbá Jakobovits Fanny kisasszony doháuytó^sdéjében. ötven szón felül a lapot fél áron adjak. Apró Hirdetések egyszeri közlése 10 szóig 40 ailír, mind n további szó 4 fillér. Az e'sfl és vastag betűvel szedett szavak kétszeresen számíttatnik. Hirdetések posM utján is beküldhetők, a közlési dj készpénz vagy levélbélyegekt.ea melléklendő. Minden hirdetésről a kiadóhivatal ingyen ad felvilágosítást. Levélbeli felvilágosítás csak a hirdetés s vilaszbélyeg beküldése mellett adatik Ilyen betűvel szedve 10 szóig 60 fillér, minden további szó 6 fill. Az első és vastag betűvel szedett szavak kétannyi. Ilyen betűvel szedve 10 szóig 80 fillér, minden további szedett szavak kétszeresen szo 8 fillér, számittatnak. Az első és vastag betűkkel Be van bizonyítva, hogy a legjobb és legolcsóbb közvetítő az apró hirdetés marad. 4 ki társat, pénzkölcsönt stb. keresbiztosan és leggyorsabban el, éri czélját, ha igénybe veszi a „NYIRVIDEK" Apro hirdetesek rovatát. Tanulók felvétetneküzletünkben akár a nyomdászathoz, akár a könyvkötészethez. 156-7-6 Pénzt, sok pénzt, havonként 1000 koronáig kereshet mindenki tisztességesen minden szakismeret nélkül. Küldje be czimét E. 427. jelige alatt a következő czimre: Annoncen Abteilung des „Hlercur" Rlannheim, Meerfeldstr. 160 — 50—4 Szoptatós dajkák egészsegesek kaphatók Boros Sámuel elhelyezönel Zöldség-tér 15. Ugyanott minden nembeli házi- és gazdasági személyzet kapható. 182—1—'? Czimbalmozók figyelmébe. Tisztelettel tudatom a czimbalmozó és czimbalmozni tanuló nagyérdemű közönséget, hogy én kotta nélkül czigányosan leányom Jolán pedig szigorúan a czimbalom iskolákhoz alkalmazkodva, előnyös dijjazás mellett tanítunk. Tisztelettel Pusztai Simon és leánya Jolán. Két drb karika hajós jó gép eladó. (Virág-utcza 16.) (179-1-2) Bér-lakás. Honvéd-utcza 41-ik sz. alatti — de számozatlan — uj házamban előszobából nyíló két lakszoba, konyha s pinczél tartalmazó — kisebb családnak alkalmas magán lakás, folyó év november 1-sötöli használatra bérbe kiadó, esetleg a ház el is adó. Értekezhetni a szemben lakó háztulajdonosnövel 8zv. Fuhrman Isvánné. 1S4-3-1 Iskola-utcza 3 dik számú házamban a földszinten 3 szobából álló lakosztály november 1-töl bérbe adó. Özv. Zierek Edéné. Friss Lajos fűszer és vegyeskereskedésében, (Iskola-utcza 4. sz.) naponta friss és legjobb minőségű kóser virsli, szalámi, füstölt hűs és hideg felvágott kapható: 183-3-1 Kiadó lakás. A pazonyi-uteza 34. sz. alatti ház, mely eddig a felvégi ovoda részére béreltetett, a melyben 4 szoba, konyha, kamra és egyébb mellékhelyiségek vannak, a f. évi november 1-töl 1904. május l-ig 350 korona bérösszegért bérbeadó. Értekezhetni lehet a városházán, a gazdasági tanácsosi hivatalban. Nyiregyháza, 1903. október 23. IMájerszky Béla, polgármester. 674—1 — 1 548-20-9 Üres és töltött vadásztöltények fldber és revolvergolyók, Serét a legjutányosabban beszerezhetők a m. kir. lőporárudában, 1 Hirschler Mór íüszerkereskedönél, Nyíregyházán. Ugyanott a legjulányosabban be.zerezhetők Dietrich-féle thea rumok, Guba és Gyöngy kávék, valódi Orosz és Karaván teák, stb. 1 kilogramm igen linóm kávé 160. '/, kilogramm legfinomabb tea —80. Padló lakta. Keil-féle lkg. 2 K. 70 F, II. 1 kg.l K. 30 F. i©< Telefon 19. Telefon 19. f ^ Olcsó és jó széli A magyar általános kőszénbánya részvénytársulat Tatai, Királdi (putnoki) és Sajószentpéteri bányáiból házi tüzeléshez kitűnő szenet egész kocsirakományokban bármely vasúti allomasra, avagy kicsinyben helybeli raktáramból a legjutányosabb arban számítok. * m A tatai tojás briüett, Szalon porosz szenet Czenten királdi szenet Sajó-szentpóteri szenet Liégszesz pírszenet (Coaks) Faszenet Kovácsszenet mosott Vágott fát minőségben vetekedik a porosz szénnel, arban pedig jóval olcsóbb a porosz szénnél. IVIANDIi EMIL, 676-10-1 Széchenyi-tér 8. 100 klgmon felüli rendelmény a város belterületén külön díjazás nélkül házhoz szállíttatik.