Nyírvidék, 1903 (24. évfolyam, 27-52. szám)

1903-09-13 / 37. szám

XXI v. évfolyam. 3T. szám. Nyíregyháza, 1903. szeptember 13. IDÉK A SZABOLCSVÁRMEGYEI KÖZSÉGI JEGYZŐK és a SZABOLCSMEGYEI TANÍTÓEGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE. Megjelenik hetenként egyszer vasárnapon. Előfizetési feltételek: Az előfizetési pénzek, megrendelések s a A l

aP kellemi részét képező küldemények, Hirdetési dijak: postán vagy helyben házhoz hordva: lap szétküldése tárgyában leendő felszó- * 8ze

r*

eazt

á<^="> alatt kéretnek beküldeni Minden négyszer hasibzott petit „or egyszer Egész évre 8 korona, lamlások Jóba Elek kiadó-tulajdonos fo<

7 aduinak ll 1 kezektí

l közlése 10 ailér; tabbszSri közlés eaetébenS 811 Félévre 4 . könyvnyomdájához iskola-utcza 8. szám , , . „^ ,, . . A nyílt-téri közlemények dija soronkint 60 fillér 3 3 - 1 A kéziratok csak világos klvanatra s az Apró hirdetések 10 szóig40 fii.,minden további sió illető költségére küldetnek vissza. 4 fii. Vastag betűvel szedett kétszeresen számit.. Negyed évre (Jánószky ház) intézendők. Hirdetések elfogadtatnak lapunk részére a kiadó hivatalban (II. kerület iskola-utcza 8-ik szám); továbbá: Goldberger A. V., Eckstein Bernát és Általános Tudósító által Budapesten, Haasenstein és Vogler irodajában Bécsben, és Budapesten, valamint Németország és Sveicz fővárosaiban. II, R&ówy Ferenc: emlékezete, Elmondotta 1903. szept. C-án Nagy-Kállóban d.r. MezŐ38y Béla. II. Gyujtsuk meg az emlékezés fáklyáját és világító sugárinál idézzük lelki szemeink elé a uagy idők leguagyobo emberét 11. Rákóczy Ferenczet Övezzük szeretetüuk és ragaszkodásunk melegével azt a nevet, a mely ma is egy élő programm; eszmény miudeu igaz magyar szivében, boruljunk le Ríkóczy Ferencz nagysága előtt! A magyar nemzet története a szenvedések szakadatlan lánczolata. A mult idők homályából is ki-ki tör az évszázadokon át e nemzet vállaira rakott nehéz megpróbáltatások keserű emléke és a feledés fátyolan, a melyet a minden sebet behegesztő idő, kíméletes kezek és a jobb jövő hajnalát remélő honfi érzelem vetettek a multak iszonyatosságaira — ezen a leplen is át-át szivárog a tenger vér és könny egy-egy cseppje; visszfényeként azon rettenetes időknek, a midőn patakokban omlott a honfivér, a haza önállóságáért és szabadságáért. Évszázadokra visszanyúló és rémes következetességgel meg-megújúló harczokból áll a mi históriánk. — Harczolnuuk kellett azért, hogy élhessünk! — És ennek a soha be nem fejezett tragédiánuk egy a király és nemzet közti máig sem megoldott végzetes ellentétben találjuk fel az okát. A magyar nemzetnek nincsenek hóditási ösztönei, nincsenek terjeszkedési vágyai; nem irigyli senki hatalmát, nem ákitozza senki dicsőségét; lelkében tiszta tűzként egy forró gondolatot melenget, a melynek heve mint egy delejes áram áthatja minden becsületes ember gondolkozás világát és e törekvés neve: élni Napló töredék egy diák életéből. Az első légáczió. B. vármegyének székvárosában P. K. hírneves könyvkereskedő üzletében, még a 60-as években a főnök és egy vékony szőke fiatalember közt ilyen párbeszéd folyt: Mi tetszik? — Búcsúzni jöttem. — Hát csakugyan elmegy ? — El. — Hová ? — Sárospatakra. — Minek? — Tanulni. — Mi akar lenni ? — Pap 1 — Megbolondult? — Nem én. Bégi szándékom. — Hát akkor minek lett kereskedő ? — Az apám akarta. — Hány évt s ? — Tizennyolcz. — Hány iskolát végzett ? — Hármat. — No maga ugyan jól indul. Menjen be az üzletbe, havonként 5 forinttal megjavítom a fizetését és ne bolondozzék. — Én nem bolondozom, és menni akarok. — De miért? — Mert én belőlem kereskedő sohasem lesz. — Ki mondta azt? — Ön főnök ur. — Nem ugy értettem. — De én ugy értettem. mint szabad polgár a független és szabad magyar hazában! És ezen történelmi végczélunkkal szemben évszázadok óta meg-megújúl a végzetes kisérlet: egy politikai egységgé összeolvasztani Magyarországot a most osztrák birodalomnak nevezett örökös tartományokkal; állami létünk megsemmisítésével eltüntetni a magyar haza függetlenségét az ausztriai császárság gondolatában. Ez volt az osztrák ház törekvése attól a percztől kezdve, a midőn hazánk trónjára jutott, és ez a törekvés volt évszázados óta anuji tenger szenvedésünk kútfeje. Mily czéltévesztett, mily igazságtalan politika! Mennyi hálával tartozik az ausztriai ház Magyarországnak! Igazságnak Istene, mennyi hálával! Mivé lett volna ő és országa nélkülünk? Az voltunk mi Ausztriának és a dynastiának, a mi Anteusnak a föld; lesújtva, tönkretéve talpra állott, mert mindég mi tőlünk, e nemzet törhetlen hűségéből és áldozatkészségéből meritette életerejét! Rudolf, a család alapitó, országát magyar véren szerezte; majd a fi ág kihaltával — a midőn annyian áhitoztak a mi szent koronáuk után — Mária Teréziának, a ki maga mondotta, hogy nem volt aunyi helye, hová fejét lehajthassa, hogy anyává lehessen, országát, birodalmát magyar karok és kardok óvták meg; majd újból kiáltotta hűségének tűz próbáját nemzetünk akkor is, a midőn egy győzelmes imperátor Napoleon szólitotta fel, hogy válaszszon magának királyt szabad tetszése szerint a Rákos mezején! Igen ez a nemzet évszázadok óta hűséges volt dynastiájához; rendithetetlen királya iránti hűségében. És mi lett jutalma? — S az apja mit fog szólani ebez. — Még nem tudom. — Hátha vissza küldi? — Nem jövök. — Hátha ki tagadja ? — Azt nem teszi. — De ön azt megérdemli. — Meglehet, de azért én kereskedő mégsem leszek. Kérem a bizonyítványaimat. — Különös egy gyerek. Erre a szóra arczaba futott a vér az ifjúnak s nemes tűzzel javította ki a „Herr Chef" szavát „ember" I — Ah, ilyet csak gyerek tehet, szólt a „Chef" s csengetett. Erre belépett a könyvelő. — Fogalmazzon egy bizonyítványt ez „embernek", aki pap akar lenni, mert a munkát, ugy látszik megunta. * * * Lenke, Keszi, Hubó, Kövecses, Becske, Szent-Király Gömörmegyei református helységek. Ez a hat falu, minden karácsony, húsvét és pünkösd szent ünnepén kapott egy légátust Sárospatakról. Bizony a valamire való (Iégátus) diák nem igen kapóit rajta. Sokat kellett szolgálni azért a 15 — 16 forintért. Különösen karácsonykor és husvélkor jól be kellett tanulni a predikácziót, mert Szentkirályra sötét este érkezett rendesen 6 diák, ha csak a recski pap maga, vagy rektora által fel nem szabadította híveit a várakozás alól. Abban az időben szokásban volt az „ünnepeket" eladni, csereberélni, szóval az uj nemzedék gseftet csinált belőle. Ezt a hat falut vette meg a mi diákunk is S kemény forintért, mivel neki még ünnep nem jutott. Uj ember volt a kollégiumban, de régi barátai voltak elegen. Hogy mint került oda, a fentebbiek nyomán tudjuk, még azt is, hogy pap akart lenni, i„'y apostoli Az, hogy mindent felejtettek és semmit se tanultak; az hogy újból ós újból kiujultak a magyar nemzetnek régi sebei; az, hogy ha módban és eszközökben volt is különbség a változott idők és viszonyokhoz képest, de teljesen soha sem szünetelt az a vészes irányzat, a mely a magyar alkotmány megkerülésével vagy letiprásával akarta kiölni államiságunk és szabadságunk minden biztositékát. Ez a törekvés, ez a nyomás azonban egyetlen időben sem volt annyira kegyetlen, erőszakos, mint I. Lipót alatt! Jól mondotta róla maga II. Rákóczy Ferencz: Magyarország egyhangúlag vissza óhajtotta a török uralom napjait, mert a Habsburgok a magyar nemzetnek sóhajon és könnyeken kivül egyebet nem hagytak. Hiszen a magyarban nem biztak ők soha sem. „A legtöbb magyar hűtlen, gyauus és engedetlen — mondotta a felséges császár — s mikor a baj és a veszély legnagyobb, akkor okozza a legtöbb kellemetlenséget!* Majd másutt: ,olyan nép, mely büszke ós dölyfös, a hol túlsúlyban van; magában azonban szolgai természetű, melyet félelemmel kell féken tartani, Keménység és rém uralom nélkül e néppel mire sem lehet menni! És a felség valóban ez elvének megfelelően is cselekedett. Irtózatos volt az a rém uralom, a melylyel a nemzetet megfélemlíteni akarta. 2000-nél több nemes sinlődött a börtönök mélyén. Elvonulnak előttem az időknek rémes árnyai. Láz futkos ereimben. Látom a magyar hazafiak legjobbjaival megtöltött börtönöket; látom a kiontott vértől párolgó vesztő helyeket; látom a siró özvegyeket, védtelen árvákat; férjeiktől, auyjuktól megfosztva, vagyonukból kirabolva; látom a pusztulás és rombolás szellem fogta elő, hirdetni akarta az igét, aki pedig a papi pályára készül, annak nagy nagy iskola a légáczió 1 . . Öt hatalmas predikáczíó hemzsegett az agyában, egyiket jobban tudta mint a másikat, igy bátran nézett a szent ünnep elé! . . El is vitték az apostolok lovai a fent megnevezett* faluba. A „pátenst" is elhordta annak rendje és módja szerint: pappal tanítóval hamarosan meg is ismerkedett, szóval minden dolog a legjobb rendben folyt, csak a nagy nap reggele volt hátra. Nagy-Péntek reggele. Akkor kellett először fellépni a szószékre. Az is felviradt. Mire azonban a tiszteletes ur felébredt, a diák már a méhesben prédikált — ájtatos híveknek nézvén a két sorjában felállított méhkasokat. El prédikálta legalább hétszer s midőn nyolczadszor is javában mondta a tanítást, megszólal háta megélt a vén tiszteletes : Elkésett vele öcsém, hamarabb kellett volna belekapni. Mivel késtem el tiszteletes ur? Kérdi bámulva a az öreget. — Mivel? Hisz egy szót sem tud. — Én ? — Nem is én, szól a tiszteletes, s hátat fordítva a diákot ott hagyta. Szegény diák lélekszakadva rohant az öreg tiszteletes ulán, a harag, szégyen, fejébe kergetett minden vért, az öreget feltartóztatta s következőleg interpellálta? Tiszts ur mt. tszt. mondni ? (Ez annyit tesz) Tiszteletes ur mit tetszett mondani ? Az öreg tiszteletes rámereszti nagy fekete szemét s pipájából hatalmas füstöt eresztve kérdi? — Mi az? — Az, hogy mt. tszt. a mhsben mondani ?