Nyírvidék, 1903 (24. évfolyam, 1-26. szám)

1903-03-08 / 10. szám

N T t B V i D r K nem bir vele. Biztatják mind a kettőt. Most a mérleg megbillen egy másik rendőr lép a hazalkod ókhoz és a (iu kezéből a bat ki kerül. A fia rag kapái, nem nyugszik meg a veszteségben, erre letartóztatják és viszik a raarhavásártér közép ín díszelgő őrszoba felé. Pár lépés után megugrik ám a fiu. Örömrivalgás támad a nézők közt, a kik azt hitték, hogy kedvenczük már lekerült a szereplés színpadáról. A rendőröt utána — egy kettő, hárman. Mindén rendőrnek legilább két csillagjt van a gallérján. A sok száguldó csillag eszünkbe juttatja az augusztusi nagy csillag hullást. A fiu hatalmas speedben több hosszal vezet. A turf barátok kitartásra serkentik, de dacára a szédítő iramnak, az egyik zömök szívós rendőr, a ki kivont szablyával futó t az üldözők között, hozzányomul az ifjúhoz és végig suhint a karddal a különb elismerést érdemlő favorit hátulsó testrészén. A legény végső erőfeszítéssel még egyet kettőt szökik, aztán teljesen kipumpolva vissza esik. A győztes még hátbadöfi jobb ügyre méltó frin^lájaval versenytársát, aztán viszik be diadallal lihegve és fújva a legénykét. Más kép: a felvégesi czibálji az alvégjsit. A rendőr közbe lép. Erre a felvégesi az alvégesit és a rendőrt czibilja. Az érdeklődés nagy. Másik rendőr jön. Az alvégesi taligára ugrik és megszökik. Ellenfele pedig két rendőrrel küzd. A földre esnek, hol a rendőrök alul, hol a fiu. Ókölcsapások szép számmal kerülnek a piaczra Kínálat és kereslet egyaánt nagy. Egy asszony jajveszékelve rohan oda — ne bántsátok a fiamat! Harmadik rendőr félre rántja az asszonyt. A fiu avval is felveszi a küzdelmet, de negyedik rendőr is jön, sőt ötödik is közeledik. A legényt lefogják, kezén lábán megragadják, a levegőbe emelik és viszik befelé, mint egy dögöt. Nehány lépés után a fiu rugdosni kezd, ru/j t a szegény (iu a szegény rendőrt, fejbe vállba, melyik rúgás huva jut. Erre kellőképen megüllegelik a hőst. A tömeg zug. Egy rendőr csilapitó beszédet tart, fékezve a zugolódókat. Az őkölcsapásokra megadja magát a legény. — Megyek mán ! Éies anyám itt a szipkáin szól és átadja szépen kiszítt tajtéksz p'táját a riadt öregaszszonynak, a ki ugy tipegett a jelenet körül, mint a tyukmama, kacsatojásból kelt és vizreszállt íja fija körül. A legény megy befelé. Tetszik neki, hogy négy rendőr kiséri. A hiúsága kí van elégítve. Társai irigykedve nézik. Illegeti magát és dalolni kezd a rendőrök közt. Az egyik rendőr befogja a száját, erre ugy fonákul nyakon törüli a dal megszakítóját a dalos. Nigy derültség támad körül. Most pedig félrj a tréfával. Szégyellem magam a porban meghentergetett, megrugdalt, versenyfutásban megizzaszlott rendőrök miatt. A tömeg derültsége ellenszenvesnek tetszett. Az országúton öt csendőr állt, lobogó kakastollas kalappal, csillogó szuronyos fegyverrel. Mikor nagy volt a larma és a torlódás valahol, lassan tempósan odasétáltak. A tömeg szó nélkül szorított ntat a csendőr uraknak. A nóta csjniesibb lett a m;rrs mentek, a huzavonák félbe szakadak. Pedig ne:u szóltak a csendőrök egy szót sem. A mi renlőrségünknek nincs kellő tekintélye a nép előtt. Ki eniek, mi ehne* az oki? Mtjd ra kerü;ü ik ! Elismeréssel hajlunk meg a rendőrs;g érdemei előtt. Tu Íjuk, hogy egyes felalitok megold isára derék vezetői képiett biztosai igen alkalmasak. Tudjuk, hogy az admninisztrdoió, a legénység kiképzése, a diszcipl na még ilyen rendezett és magas, fokon mint a Kertész Bertalan főkapitánysága alatt soha se n volt, de tudunk a jó mellett kevésbbé jót is. Mélyen bennfészkelő bajokat a mik a rendőrség tekintélyét lehúzzák. A rendőrség,szolgákli szabályzatának 13-ik §-ában a rendőrök magatartásáról ezt olvashatjuk. A rendőrök kötelesek szolgálati fellépésüknél a törvény és rendeletek által meghatározott korlátok kőzött máradni. Kötelesek tiszteletteljesen, nyíltan, nyugodtan és tapintatosan, de mindég határozottan és komolyan fellépni; mert csakis ily magatartással nyerhetik meg a közönség bizalmát és tiszteletét. íme a Kertész Bertalan által összeállított szabályzat szerint lényeges az", hogy a rendőrt a közönség tisztelje is. Az előirt föltételek mellett az a respektus meg is lenne, de kitől -kívánják azt a nyugodt, azt a komoly, a?t a tapintatos fellépést ? A rendőrseg közt bizony sok az olyan individuum, a kiből száz nevelő se nevelne előírásos rendőrt. Olyat a ki a bűnvádi perrendtartás törvénycikkeiben előirt kötelességeknek, a szolgálati szabályzatban megbatározott kívánalmaknak teljesen megfelelne. Ha a nyíregyházi ur Tiegunja a kocsisát, rendőrré protezsálja. A helynélküli hetesek is szívesen felveszik par hónapra az ezelőtt kávészinü most búzavirág szinü zubbonyt. ' , Hiába áhítozik a főkapitány a honvédség vagy közöshadsereg kiszolgált altisztjei után, nem jelentkezik igazán rendőrnek való anyag. A városi , rendőr fizetése havonként 40 korona. Ebből kell megélnie a legtöbbnek családjával együtt. Élelmezésről, lakásról maga kénytelen gondolkodni. Igazán nyomorúság! Azok az egyszerű szegény emberek akar mint' napszámosok, nyugodtabb eletméd mellett is megkeresnek azt a havonkénti 2 ) forintot. Az ilyen nyomorgó szegény emberei, hogy szereznének presztízst a mi rendőrségünknek ? Mennyivel jobban fizeti az állam a csendőrt, pedig azok nőtlenek, lakást is kapnak, ködösen gazdálkodva az étkezésük is jutányosaabb. A város képviselőtestülete a rendőrség fizetésére többet fordíthatna. Mikor a rendőrök megkapták az uj egyenruhát, a kék szinü blúzt, elszedték tőlük a régi egyenruha darabokat. A rendőr ha a ruháját bizonyos időn át viselte, örökre megtarthatja az ehordott ruhadarabot, csináltathat belőle a gyermekeinek kis kabátot. Most hogy uj ruhát osztottak ki egyszerű >n elszedték a szegényház részére a rendőrök régi ruháit, a melyek egy részét már megszolgálták, és igy őket megrövidítették. Ezért mondom, hogy a képviselőtestülettől még sokáig nem regélhetjük a rendőrség anyagi támogatását, hiszen mint az említetett példa mutatja mig ezeken a szegény embereken is nyerészkednek. Ruháról beszélve, tessék csak télen megnézni azt a szegény rendőrt a melyik egész éjjel kinn kuczorog az Isten szabid ege alatt, micsoda köpenyeg van rajta. Az őrkőpenyeg olyan, hogy koldus vezetőre illenék. A rendőr szé^yenli ha látják benne. Rongyokban nem lehet tekintélyt tartani. Miért nincs a rendőrségen rendes éjjeli szolgálati köpeny ? Ezeket a rosszul fizetett embereket nem lehet okolni azért, hogy a közönséggel szemben az operett policájt kénytelenek játszani. Ad impossibilia nenxo obligatur. Nyíregyháza fejlődik, a lakosság több és több lesz. Sok ember közt inkább elkeveredik mindenféle sipista. A nyíregyházi rendőr nem lesz abban a szerencsés helyzetben mint a kisvárdai esákányos, va^y a nagykallai város-cseligygye, hogy személyes ismerőse legyen mindenkinek. A rendőrség fokozottabb ébersége és buzgalma hivatott arra, hogy közbiztonságunk lejtőre ne jusson. Mit csinálna a tisztelt város ha mondjuk egy sztrájk felforgatná a nyugalmunkat? Mindjárt csendőrert, katonaságért szaladnának, mert a rendőrség csak elmérgesitené a bajt. Tessék tisztességes fizetést kínálni, akkor válogathat majd a polgármester a hadsereg kiszolgált altisztjei között. Vagy az álhmositást varja a város? Mindent az állatn tartson már fenn? BJ akarják bizonyítani, hogy maguktól nem képesek a rendőrséget a szűkseges nívóra emelni ? Kocsisokkal és hetesekel kínoztatják a közönséget ütlegzáport jutta'nak pro és kontra fogalomba, ott a hol egy pár erélyes és okos szó csendet teremthetne! A város képviseletére itt, a várossal és annak közönségével szemben teljesítendő sürgős kötelesség vár. l Az újság kollegiálitásban áll a rendőrséggel, mi volnánk a szellemi rendőrség. Viszont a rendőrség és az újság közt sem nehéz megtalálni az analógiát. Nálunk például a Rend czimü újságnak, mely az eréll és tapintat jelszavak alatt működik Kertész Bertalan a főszerkesztője, a segédszerkesztő Juháss Etele az alkapitány. A biztosok a rovat vezetők, riporterek és és szedők — a rendőrök. A kiadó-tulajdonos Nyíregyháza városa. A kiadó tulajdonos beszedi ugyan az előfizetési dijakat, de íukarságból olyan szegényesen jelenteti meg a lapot, a riportja olyan gyenge, a szedése olyan hibás, hogy nem fogjuk dicsekedve emlegetni a kartársi köteléket, mig a közönség tisztább lapot nem kap. Szabó Lajos. A magyar marha veszedelme. .Egyszer volt, hol nem volt ..." Igy kezdődtek a gyermekkori édes mesék, melyeket hajdanta oly élvezettel és feszültséggel hallgattam. E'.en mese világból még most is emlékezem egy könyvre, melyben egy „jó német", szép képekkel illusztrálva, magyarázta a lovak válfajait. Akkor mindég büszkeséggel töltötte el gyermekszivemet, ha az atyám könyvtárából kicsempészett könyvnek azon lapjára értem, amelyen a „jó német", magasztaló sorok kíséretében ábrázolta „das ungarische PferdV ós „die siebenbürgische race* czimekkel jelzett lovakat. Sokat kerestem azóta a könyvet, hogy megtudjam a ,jó német" nevét, melyet akkor nem méltattam figyelemre, ki hazánk lófaját annyira becsülte, de sajnos, nem találtam többé. Talán fiatalabb testvéreim is „tanulmányozták" e könyvet, s aközben elpusztult. És a könyvvel együtt, mi nem becsülvén a „magyar lovat* annyira, mi.it a jó német, elpusztult a ló is. Hiába nézem, hiába keresem, nyoma veszett, mint a könyvnek. Pedig volt hajdanta egy ló fajtánk, melyet a jó német „ungarisches Pferd"-nek nevezett, és melyről jogosan és okosan mondotta könyvében, hogy a maga nemében páratlan, de eltűnt a fűid színéről, mert a nagy okosak, kiknek sok volt az idejük, elhatározták, hogy pártfogásukba veszik. Ők nem elégedtek meg az Isten adományával, mert nekik nem volt elég az a „magyar ló", melyet az Isten jó kedvében teremtett, és melyet drága hazánk égalja és tápviszonyai fejlesztettek — huszár-lóvá. Nekik, — elbizakodván nagy tudományukban, amely nem létezett, — nem imponált többé, hogy hajdanta megreszketett Európa, midőn dicső Árpád hadai, ezen lovakon száguldták végig a rónaságokat, nekik nem imponált többé, hogy ezen harczi ló par excellence megfelelt egyszersmind századokon át minden követelménynek, melyre a nemzetnek igénye volt. Elfeledték, hogy ez a ló pótolta sebességével a „gyorsparaszt* suhogója csattogása mellett, a vasutat, elfeledték, hogy ez a ló húzta óriási győzőséggel és kitartással a nehéz „diligence*-ot és elfeledték hogy ez a ló vitte századokon keresztül kétszeres gyorsasággal a magyarok ekéit, megtakarítván ezáltal a magyarnak a félidőt, hazája védelmére. Amikor aztán kifogták, hátára nyerget hajítottak s száguldó vágtatásban döntötték rajta halomra a „Vasasok" sorait. Pedig hát a „jó nemat* tudta ám mindezeket bölcsen, és meg is irta a képes könyvében, de hát a mi okosaink nem szoktak olvasni, és minek is töltenék vele az időt — mikor ők, a legokosabbak! — Ez már igy szokás nálunk. Az okosak tehát mindezeket elfeledve, megkezdették olvasás nélkül — egynéhány, a bécsi versenypályán angol jockektól hallott „bölcs mondás" alapján, a magyar ló nemesítését és javitásat, mint ők vélték, angol 1 minta szerint, ami abból állott, hogy tekintet nélkül ; az anyagra és annak czéljára, rá húztak azt a regulát, 1 amit az angolok alkalmazlak az V. Karoly király korá I ban importalt arabs lóra, melyből versenylovat csináltak, angol clima és viszonyok mellett — és a mely éppm J ugy illett a magyar lóra, mint az angol telivér után az eke. Igy tűnt el a magyar ló, melyről a „jó német" oly sok szépet beszélt, a földszínéről s immár csak a gyermekkori mesék rejtélyes világába tartozik. De van helyette angol telivérúnk, amerikai ügetőnk és más egyéb csoda bogarunk, melyekről azonban sem az angol, sem az amerikai, sem pedig a „jó német" nem zeng többé dics himnuszokat. Nagy baj az t. olvasó, ha a „féltudósok" vesznek valamit pártfogásukba, mert hiszen nem okulva lovunk gyászos történetén, ma éppen ott tartunk a magyar szarvasmarhával, mint tartottunk hajdanta a lóval Mig nem törődött véle senki, volt egy világhírű specialitásunk, volt egy universalis marhánk, mely habár húsra nem versenyezhetett a legjobb, de csakis a legjobb nyugoti fajokkal, mely nem k-pes ugyan naponta 20 liter tuberculoticus tejet adni, de mely mégis meghízott 9 — 10 mázsara és mely adott ha nem is 20, de 6—8 liter egészséges tejet, és melynek fő előnye az volt, hogy nem volt hozzá fogható kitartó, SZÍVÓS, sebes, és táplálékára nézve kevesebb igényű igavonó marha. Most azonban ismét jönnek az „okosok* és elfeledve a mi marhánk előnyeit, bölcs arczczal fontoskodva mondják: Boldogítani akarlak, óh nép! 4 Te nem lehetsz boldog oly marhával, mely csak 9 — 10 mázsára hizlalható, mikor a „tarka" 15—16 mázsára hizik és a hizlalónak mázsója 60 —70 koronáiaba kerül. Te nem lehetsz boldog, ha tehened csak 6 liter egészséges tejet ad, habár tudom, hogy családodnak nincs többre szüksége, mert a „tarka" naponta 20 litert ad, ez a gazdájának literenként 8—9 fillérjébe kerül, holott Párisban tényleg el lehet adni 30 fillérért. Az igaz, hogyha reám hallgatsz, nem lesz többé magyar ökör az ekéd előtt, hanem egy óriási kiadású tekenősbéka, de hiszen akkor is teged üt meg a lapos guta és nem engem, mert ugye — nem én tartom a/, eke szarvát, hanem te ? És a nép meghajlik e bölcs okosság előtt ? Hallgat, ámul és bámul, különösen akkor, mikor az „okosok" nagy garral rendeznek tenyészmarha kiállítást vagy apa-állat vizsgálatot tartanak, amikor is fontos arczczal kihúzzák zsebükből a körzőt, a mértéket és a mérleget s reá húzzák a szegény magyar marhára azon néhány bölcs regulát, melyet valamely svájczi tehenésztől hallottak. De én attól tartok, kedves olvasó, hogy a bölcsek ezzel lefújnak a magyar marhának is, mint már a magyar lónak lefújtak. Hiszen az állatot az éghajlat — a táplálkozási viszonyok és más egyébb helyi körülmények nevelik azzá a mi, és minden vidéken a természet maga képezi ki azon állatot, mely oda indicatus. Vagy nem kellett V. Károly arabsait Angliába importálni, hogy angol telivér lehessen belőlök ? Nem tagadom én, hogy az állat tenyészetet javítani, tökéletesíteni lehet, de semmiesetre sem azáltal, ha a külföldről importált, bizonyára kimerítő tanulmányok alapján nyugvó és az ottani, a miénktől teljesen különböző anyagra helyesen is alkalmazott tételeket reá huzzuk a mi marhánkra is, hanem, ugy ha tanulmányozzuk mi is — a saját isten adományunkat, mint azok, kiktől az ő szabályaikat importáljuk — tanulmányozták a magukét és alkotunk magunknak a mi marhánkra és a mi marhánk czéljaira alkalmas szabályokat. Nem lehetett a magyar lóra ugyan azon szabályo kat alkalmazni, mint az angol telivérre, mert elpusztult, és nem lehet a magyar marhát sem úgy megítélni, mint a „pinzgau'-it — mert el fogja veszíteni faji jellegét. Nem szabad a magyar marha megítélésénél elfeledni, hogy ez nem 16 métermázsa hus, nem 20 liter tej, nem kizárólag anyag, hanem első sorban egyed is — mert mint igás marhának éppen egyéni tulajdonságai a legértékesebbek. És ez nem váük a magyar marha szégyenére, sem pedig a megitélőjére, mert minden esetre könyebb bemagolt tantételek szerint, mértékekkel kezében, megítélni a massát, mint felismerni az individualitást, melynek megítélésére nincsenek tantételek, és az egyedüli mertek — a helyes felfogás. Okuljunk hát a magyar ló szomorú történetén, s ne engedjük a „magyar marhát* is elpusztítani azáltal, hogy lealacsonyítják massává és chablonszerüleg alkalmazzák reá, a nyugoti faj megitélésáre felállított szabályokat, mert ennek a vége is csak az lesz, hogy lesz egy rosz — és a külföldit meg sem közelítő „czifra marhánk", de elpusztul a magyar marha, mely ha egykét mázsával könnyebb is, meg egy két literrel kevesebb tejet is ad — általános használatra azonban nemessegben, kitartásban, szívósságban, gyorsaságban és minden más egyéni képességben túlszárnyal minden más marhát, anélkül, hogy tönkre falná a gazdáját. Kiváló tisztelettel, híve Gróf Vay Gábor. Muzeumunk gyarapodása. A mull hónap 12-én beszámoltam azon száz darabból álló gyönyörű bronzleletről melyet még az ötvenes években Berkeszen a mintegy 600 méter hosszú Csonkás nevű dűlőnek északi végében találtak. Grt Vay Gáborné sz. Zichy Martha grofnétól ugyannezen léiéiből kaptunk még egy geometriai díszítésekkel ellátott kapocs tűnek (fibula) 18 ctm. hosszú és 37 mm. széles mmdola alakú bronz lapját. A Csonkás dűlő jelenleg rigolirozás alatt áll. A területnek egyik behorpadásában, a régi bronzlelettől pár száz lépésnyire mintegy '20 lépés hosszúságban és szélességben a talajnak szine barnás-téglaveres szinü a tisztán láthatólag elvegyült égetett földtömegektől. Tudvalevőleg a „Nyir" hazánknak leggazdagabb bronzlelő helye. Alig van községünk, melynek határaban magános vagy csoportos bronzleletek ne akadtak volna. Meglepő tehát, hogy bron zkorszaki temetkezési helyekre mégis alig akadunk.