Nyírvidék, 1903 (24. évfolyam, 1-26. szám)

1903-02-08 / 6. szám

IN Y I K V I n É K Ki volt és ki vau kötve feltétlenül, hogy a téglagyártásnál előálló agyaggödröket azonban be kell tölteni, az összegyűlendő vizet el kell vezetni! Hogy a betöltés és vízelvezetés kinek a kötelessége? a téglagyárak tulajdonosaié, vagy a városé: az a közegészségügy szempontjából teljesen mellékes. Tessék kikeresni a levéltárakból az iratokat. Bizonyára megmondják azok azt is. Hogy ennek eddig történt elmulasztása kit terhel, ne keressük azt se. De a fellépett tífusz vagy typhoid, vagy újmódi influenza, malária, vagy bármi legyen is a neve: elég indok lehet arra, hogy azokról az aktákról a port leverjék. A közegészségügyi bizottság van első sorban hivatva a közegészségügy érdekeit rr egvédeni. És ez a védelem nemcsak a már fellépett járvány tovaterjedésének megakadályozásában áll, hanem a járványokat előidézhető okok és körülmények megszüntetésébeu is ! A A Bessenyei-Kör hízi estélye. A Bessenyei-Kör vezetősége, alapszabályszerü kötelezettsége szerint, folyó hó 3-án rendezte tagjai részére, hosszú szünet után, ismét egyikét kedves házi estélyeinek, melyeknek, úgy látszik, az a sorsuk, hogy a legszorosabb értelemben vett házi estélyekké törpüljenek. Akkor, a midőn vállalkozunk ezúttal is arra, hogy a nagy tevékenységet kifejtő- körnek ezen estélyéről olvasó közönségünknek hírt adjunk, első sorban szükségesnek tartjuk megjegyezni, hogy úgy a tagok, mint a vendégképen a kör által mindig szívesen látott nagy közönség sorából a házi estélyen igen kevesen jelentek meg; ez a körülmény azonban semmiképen sem akadályozta a jelen volt kis társaságot abban, hogy a nyújtott műélvezetet szívesen ne fogadja és a közreműködőknek hálás elismeréssel ne adózzék. Tudjuk, hogy az estély időpontja nem volt jól megválasztva, mert sajnos sokan beteget ápolnak otthonukban. Reméljük, hogy más alkalommal nagyobb közönség látogatja az ilyen estélyeket és lehetővé teszi ilyeneknek megtartását a jövőben. A kör vezetősége a városi társadalmunk és műpártoló közönségünk által már régóta előnyösen ismert fővárosi zongoraművészt és zeneszerzőt, Tarnay Alajos urat kérte fel a házi estélyen való közreműködésre, hogy a műsor nélkül rendezett estely sikere egyrészt bíztosíiva legyen, másrészt pedig, hogy alkalmat nyújtson arra, hogy a tagjai között képviselt, de a nyilvánosság előtt a közelmúltban rendezett nagy hangversenyeken érvényre alig jutott irodalmi és zenei tehetségeknek minden előzetes készület nélkül és ennélfogva a közönség kisebb várakozása és igénye mellett, lehető megnyilatkozását és fejlesztését elősegítse. Tudomásunk szerint ezenfelül egyéb czél is vezérelte, melyre tudósításunkban meg visszatérünk. Az estélyt Tarmy Alajos vezette be. Finom előadását zúgó tapsvihar követte. Mióla utoljára hallottuk, nagyot haladott. Nekünk nem czélunk játékát részletesen bírálni, csak arra kívánunk reá mutatni, hogy Tarnay Alajos, mint zongora-művész, ezúttal valóÓ vele, másokkal, mindig a képzeletnek ugyanaz a deliriuma, ugyanazok a gondolatok, ugyanazok az égő vágyak . . . ugyanaz az unottság s végre az undor. Némelyek azok közül, a kiket szeretett, valóságos gyötrelemmé tudták fokozni a vágyakat, izgató színekkel élénkítették meg a képzelt gyönyört, valóságos mennyei tükröt tártak elé, hiábavaló, erőszakolt gyönyört, a mely az élvezett legmagasabb fokán szétoszlott. Bizonyos melankólia vett erőt rajta, a kielégített és mégis áhítozó szomjúság és éhség melankóliája. Mily gyönyört vélt birtokában tartani, mely aztán eloszlott, mint a lefolyt viz az ember ujjai közt. Aztán emlékébe idézte mindazokat a nőket, akik neki gyönyört nyújtottak, akár pillanatra, akár hetekre, hónapokra, sőt némelyek éveken át is. Olyan volt ez, mint valami gyónás a saját lelkiismerete előtt, mint valami előkészület ahoz a gyónáshoz a melyett talán Luseau abbé elolt fog végezni ha ... De minek? Hisz ha meggyógyul, ha Guerbet doktor felel az életéről . . . Mégis csak sorra vette őket. A kezdeményező, a ki meglopta gyermekségét, valami fehér keblű, gömbölyű, rövid karu teremtés volt . . . Neve nem volt. Ez egy nagy vidéki városban történt. Ott ismerkedett meg még három névtelen nővel, egy igénytelen asszonynyal, egy igénytelen, beteges kis lánynyal, egy buta arczu, jól megtermett falusi nővel s egy valóságos óriással a kinek nagy, lázban égő szemei szinte elnyelték az egész arczot. Később változott az ízlése. Bochor asszony, egy kereskedő felesége ébresztette fel vágyait, aki annyira lomha, álomszuszék volt, hogy férje tízszer is rajtakapta volna őket, ha ő idejében fel nem kelti. Aztán következett Célie, anyjának szobalánya, egy tolakodó orosz lány, a ki állandóan keblén rejtegette Casanova emlékiratait, a melyet valami ismerős kocsisától kapott. Poirett Róza, az a kis gyorskezü varróleány, a ki minden csütörtökön hozzájok ment, nem volt szép, sággal megigézett. Művészi egyénisége teljesen kiforrt. Felfogása és előadása, — bár megfelelő helyen a kellő erőt sem nélkülözi —, olyan finom, olyan lágy, mint a tavasz első virágának behízelgő illata. Érzi a hallgató, hogy ez az előadás egy finom költői léleknek megnyilatkozása. De megnyilatkozása volt egy nemes szívnek is, mely a kis hallgatóságnak is jókedvűen, szívesen nyújtotta kincseit. Mit írjunk még róla az elmondottak után. Talán elegendő, ha olvasóinknak még felsoroljuk az előadott számokat. A sorozat elsejeként hallottuk Chopin egyik — felfogásunk szerint legszebb —, ha jól tudjuk, IX. Etudejét. Ezt_követte Godard „Au matin'-je, Schütt „Roccoco"ja, ezenkívül Schüttől még egy bájos apróság. Később a hallgatóság nagy örömére egy Liszt-rapszódiát adott elő. Végül mint zeneszerző mutatkozott be, eljátszván „Gavolte"-ját. Kívüle Popini Albertné és bájos huga, Lux Emma, Ferenczi József szakavatott kísérete mellett adtak elő néhány kettőst, cs Popini Albertné, Tarnay által kisérve, utóbbinak Milióra czimü dalát énekelte, nagy hatás mellett. Azután Vietórisz József dr. szavalta el „A mai leányok" czimü versét, és Porubszky Pál, kedves humorával néhány apróságot. Csekély kivétellel rég ismeretes és kedvelt nevek, melyek a Bessenyei-Kör történetének lapjaiban, — ha ugyan lesz valaha írott története —, nem a rosszakarat festekevel bemázolt, hanem a köszönet és elismerés által fényesen megaianyozott betűkkel lesznek leijegyezve. Végül Tarnay Alajos ült ismét a zongoia elé és elmondotta a közönségnek, hogy néhány dalát fogja bemutatni, s megmagyarázta, hogy milyen ez a dal. Hogy saját szavait használjuk, nem czélja énekelni, hanem csak verseket előadni, melyeket ő zenevei aláfestett, kifejezni akarván e zenével azokat az érzéseket és gondolatokat, a melyeknek kifejezesére a versirónak alkalma nem volt. Előadta többek között a Nyárfa, Bucsu, Lyra, Van egy dalom, Ugy-e Jani, A medve, Szálak, Az egylovas és A vén kocsis dala czimü verseket, legtöbbje Farkas Imrétől. Tarnay Alajos ezen altala képviselt műfajjal egyedül áll művészetünkben. Előadásának, érzelmeinek finomságáé téren ellenállhatatlanul ragadja magával a hallgatóságot és felidézi benne egymásután ugyanazokat a szomorú és részben víg hangulatokat, melyek az előadót áthatják. És ez a legnagyobb dicséret, melylyel kiválóan érdekes és érzéssel teljes művészetet illethetjük. Felhasználjuk a kínálkozó alkalmat és Farkas Imrének néhány megzenésített versét közre adjuk : Ugy-e Jani ? Ugy e Jani, meggyógyulok tavaszra? Visszakapom régi színem ? Mikor a napíény a rügyet fakaszja, Ugy-e hogy nem fog fájni úgy szivem ? Te sem fogsz majd annyit virrasztani, Arczodról eltűnik a bánat; Megyünk sétálni majd, ugy-e Jani? S én felveszem a kis kék batiszt ruhámat. Hol sejtelmesen zúgnak a platánok, Vágyom fejemet válladra hajtani, S te csókjaiddal két szemem lezárod, Mint tavaly. Emlékszel ? Mért sírsz Jani ? — o — o — pedig álmodozó szemei voltak, h.nem csábító, azokkal a kis fürgén mozgo ujakkal. R my tulajdonképen csak a kezét akarta megfogni, mikor egy este, munka után távozni készült s a kis lány oda vetette magát egészen. Lurtel asszony legalább valami különlegesség volt, egy histerikus hölgy értelmes és mégis őrült szokásaival. A bűn elkövetése közben megbánásl jajgatott, előtte s ulána mintegy engesztelő áldozatként gyertyákat gyújtott házi szentjei elölt s olvasójának szemeit morzsolta. Louse asszony, egy bűnös teremtés, telve skrupulusokkal. Talán nem is számithatja szeretői közé. Utóvégre mindent megengedett neki, csak épen a természetes, a legtermészetesebb vágyainak kielégítését nem. Azután következett sok más. A kis Tartinette, bohókás ballettánczosnő, a ki őt megcsalta egy színházi alkalmazottal. Akkor majd hogy öngyilkossá nem lett. De megvigasztalták őt az éjjeli restaurantok hölgyei, addig, a mig meg nem ismerkedett Qurtin asszonynyal és leányával. Az asszony szép volt, kissé molett, finom arczának csak ugy világított két szúró tekintetű szeme. A leány szelíd tekintetű, könnyen piruló természet volt. Ez a változatosság együtt határozottan élvezetet nyújtott neki. Leghosszabb viszonya volt Noé, egy kis szőke báb, a kit a morfium élvezete tett oly törékenyé. Nem titkolta viszonyát sem férje, sem családja előtt. Végre belehalt a morfiumba és a szerelembe. Egy model, egy isteni test, Grigri kötötte le őt néhány hónapra. Aztán hirtelen, szokatlan hévvel beleszeretett Hertesant Berthaba, s iuie hova vezetett ez a szenvedély. Mily kellemetlen helyzet I De hál' Isten, csak két hónapig tart, felgyógyulásának ket hónapja alatt a folytonos orvosi látogatások, az irgalmas nővér virasztása, Luseau abbé épületes Bucsu. Mikor elváltam tőled, alkonyult már, Atreszketett a völgyön a tavasz, Szemedbe néztem . . . vállamra borultál Nem az volt a mi végbucsunk, nem az . . i Most ősz van, a tetőkön méla sejtés, Csillog a dér a hulló levelen . . . Ez a mi búcsúnk, az a bús felejtés, Ez a hervadás, múló szerelem. — o — o — o — 4. ' Lyra. Dús hajadba Fehér rózsa, Úgy vittek a Kézfogóra. Összeadtak, Megeskettek, Csak a hangod Remegett meg. Csak azt súgtad : Mindörökre . . . Csak a szivem törted össze. — o — o — o — o — o — o — o — o o A kik olvassák e sorokat és jelen voltak, talán azzal a szemrehányással illethetnek, hogy a szerzett benyomások talán túlság JS hatást gyakoroltak lelkületünkre és ezzel bizonyságot tettünk róla, hogy könnyen befolyásolhatók vagyunk. De mi szívesen teszszük ki magunkat e vádnak, szemrehányásnik, mert a felemelkedés azokba a tájakba, melyeket a művész elénk varázsolt, örömmel tölt el. De legyen bármiképen, annyi bizonyos, hogy azok, a kik olvassák e sorokat a nélkül, hogy jelen lettek volna, talán annak tudatára ébrednek, hogy mégis kár lehetett otthon maradni. Es ezzel odajutottunk, a hol szükségét látjuk, hogy néhány őszinte szót intézzünk azon közönséghez, mely a Bessenyei-Kört eddig oly lelkesen támogatta és szíves figyelmébe ajánljuk azt, hogy tulajdonképen mik is a czéljaik a házi estélyeknek. Czéljai a Bessenyei-Körnek, az egész társadalomnak czéljai : fejleszteni tagjai közölt a művészi érzéket, felfogást, a hajlamot a szépnek, jónak, nemesnek befogadására, elősegíteni a különböző társadalmi tényezőknek egybeforradását, megerősítését a nagy nemzeti czálok elérésére vezető munkában. Ezt a czélt az egyszer jól, máskor talán kisebb sikerrel rendezett nagy estélyekkel, melyek Nyíregyháza és vidéke szellemi életében eddig nem remélt sikert jelentenek, nem érhetjük el, mert ezen hangversenye^ egyszerű meghallgatása a társadalmat még nem egyesíti. Hasonlóképen a közönség egy része által az estély után külön asztaloknál, szűk elzárkozottságban elköltött vacsora szintén nem járul semmivel e czél eléréséhez. Szükség van arra, hogy tehetségünk, műveltségűnk kincseit el ne rejtsük, azok közreadásával a közművelődést elősegítsük. Nagy szükség van arra, hogy egymást ismerni és azután, ha arra érdemesek vagyunk, egymást becsülni is tanuljuk, a szerzett benyomásokat egymással közöljük, és mindenekfelett, félre téve minden gőgöt, minden hiúságot, igyekezzünk arra a magaslatra emelkedni, hogy mindenkinek kötelessége valamilyen áldozatot a társadalom kedvéért is hozni. társalgása, melylyel egy lelket igyekszik megmenteni az egyháznak . . . Szép kilátások ! Mennyi elfeledett nő ebben a futólagos lelkiismeret vizsgálatban! Eszébe jutott még valami színésznő, hazug olyan mint a szerepek, a melyeket játszott, oly hazug hogy valóságos gyönyörűség volt hallgatni, hazug a szenvedélyességig. Egy másik, Crunes asszony, valami komoly méltóságteljes özvegy. És mindazok, a kiknek nincs nevü^[ Hát még a kik a messze homályban maradtak s | az elvezett gyönyör sem képes elővarázsolni képöket. Lesújtó maró szomoiuság vett erőt rajta. Minő termékellen ostobaságok, mennyi légbe szórt, hiábavaló beszéd, mennyi elveszett fáradtság, mennyi esztelen törekvés! És mindebből semmi sem maradt, csak világos, vagy zavart képek, emlékek, a jövő gyásza, az elsilányult lélek síró fájdalma s a test satnyulása. Oh! Luseau abbé nem hiába sürgeti a házasságot. Egy fiatal, nagyon tiszta szeplőtelen leány egyedül az ő számára . . . Égyedül! . . . Ha ugyan a taüo jogának ellene forduló kinja nincs fentartva az ő számára! Kételkedve, majdnem nyugtalanul mosolygott. Vájjon megérdemli e azt a tiszta szüzet, aki jo barátja lesz a rossz napokban, anyja az ő gyermekeinek, akiknek letét fájdalommal fizeti meg. Vánkosaiba mélyesztette fejét, lelki szemeivel látta Aethának feldúlt vonásait . . . Gyenge pir futott végig arczán. Gunynyal, keserűséggel mormogta magában : — Égy tisztességes leány nekem ? Minek ? Megcsalnám őt, mint minden, vagy legalább majdnem minden férj ! Sebe felnyílt s ő elgondolkodott: — Azt mondják s én tudom, hogy az asszony nem sokat érnek. Hanem a férfiak? . . .