Nyírvidék, 1903 (24. évfolyam, 1-26. szám)

1903-01-18 / 3. szám

JX i It >> IC K rt az illetékes község tulajdonit képezendő felszerelt bábatáskát. 6. Városok és nagyobb községekbe törekvő növendékek az intézet részéről anyagi segélyben csak kivételesen részesülnek; ezek szükségletei egy tanfolyam alatt a kővetkezők: a) beiratási, tan- és vizsgadíj 40, bj lakas ! és élelmezési költség 5 hóra cca 100, c) 1 felszerelt bábatáska 30, d) oklevélre bélyeg 2, összesen 172 kor. Előleges beiratkozáshoz az 5-ik pont alatt jelöltek okmányaikat, a 6-ik pontban jelöltek az okmányok mellett ellenben 10 korona beiratkozási dijat is tarto/nak beküldeni. 7. A terhess g 8-ik hónapján tul levő nők az intézet szülészeti klinikájára felvétetnek és lebetegedésük, illetve felüdülésükig ott teljes ellátás, ápolás es orvosi kezelésben díjtalanul részesülnek. A gyerrnekágyasok ápolási dijai az intézet állandó ügyviteli költséget képezik, ez okból azok behajtására az intézet (mint ez a kórházakban ápoltaknál szokás) nincs utalva. 8. Dajkaságra törekvő gyermekágyasok elh*-lyezesét az intézet igazgatósága közvetíti. Ezen elhelyezésekért a dajkát felfogadó fél nyolez korona dijat fizet, mely összegből 4 korona az intézet jótékonysági alapjára, 4 korona pedig az intézeti szülésznő jutalmazására fordittatik. Dajka ságra csakis alkal.nas és minden esetben orvosilag megvizsgált nők lesznek ajánlva. 9. A gyakorlati bábaoktatás czéljából kívánatos, hogy az intézet szülészeti klinikája mentől népesebb legyen: ez okból a bábaiskola nagyjelentőségű feladatának is szolgálat tétetik azzal, ha a szegényebb sorsú terhes nők lebetegedésük tartamára a nevezett szülészeti klinikára utaltatnak. 10. L velezések az alábbi czimh°z intézendők : Az ungvári kir. bábaképző-intézet igazgatósága. — Dráguló szivarkák. Lukács László pénzügyminiszter legújabb törvényjavaslata a szivarkak megdrágulásáról szól. Nem a dohán'tőzsdék közembereiről: a „szultán'-okról. „hölgyek'rőí, a „drámák'-rol vagy a .sport"-okról van szó, hanem a szivarkák főurairól; a különlegességekről. Ezek fognak megdrágulni, élen* bosszúságára mindazoknak, akik egyiptomi cigarettákra gyújtanak rá ebed után, vagy más külföldi szivarkáknak • -1--Í1- „(„„ a mauvar trafik g Jf UJ LCHlUtt. — 5 CJ a füstjét gomolyogtatják, megvetve gyártmányait. a magj ar IRODALOM. Világtörténet. Az absolutismus kora. — Irta: Marczali Henrik." Versaillesban, a szobrok, nyirt kertfalak közt, a palotában élt egy ur: a király. Reggel az ország főméltóságai öltöztették, s országzászlósa volt, a ki odanyújthatta neki csipke nyakkendőjét. Külön méltóság kínálta kardját, tartotta pálezáját és fövegét, s közben intézték az ország dolgait: békét és háborút, czim- és jószágadományokat, ebédre meghívásokat vegyest. Aztán a király dolgozott: acták alá irta nevét, aztán sétált, aztán ebédelt. Boldoggá tett egy sereg embert megszólításával. Társalgott maitresse-ével, csevegett a gobelines teremben, nézte a kandalló tüzét vagy kocsizott a nyírott fasorok közt. Aztán lefeküdt, ép annyi czeremoniával, mint a hogy fölkelt. És ez az ember elmondhatta magáról, hogy ő az állam („l'état c'est moi

u), sőt, hogy ő a kor, mert ezt a kort az ő korának nevezik. És XIV. Lajos körül ott szorongott az egész franczia főnemesség a versaillesi királyi paloták szűk kis szobáiban. Boldog volt, a ki ott két kis szobában lakhatott, bár másutt palotái voltak. Megszületett és udvarképessé lett a pose. Ezt mi ettől a kortól örököltük Kandalló mellett, gobelin alatt, szűk, egyenesre nyírott fasorok közt, bók volt csak a szerelem, kézcsók volt a csók csak, csipkés selymek közt bágyadt az óvatos ölelés. Holdvilágos éjszakánkint rondeauk és madrigálok jartak a szerelmes fiúk fejében, álmok édes találkáról szökőkút mellett, csipkés párnákról filigrán butoru szobákban. És közbe lassan, halkan kél egy nagyhatalom a keleti szomszédságban Egy nyers, erős nemzet készülődik: a Tacitus régi Germániája. A vén tölgyek alatt dicsőségről, hatalomról álmodozik az uj nemzedék. És messzebb keleten forr Oroszország vére, hogy producálja Katalint. S közbül egy szépséges szép királyasszony ül két trónon, első leányórököse koronáinak, népeitől szeretett, ellenségeitől rettegő szép asszony. Ez a kornak a képe. És a trónon, és körülte a homalyban, a városokban és az ország határainál, a napvilágon és éjszakánként foly az örök nagy történet, a mit senki könyvbe nem ir, a mit nem beszél el tudós, de a mit mindnyájan érzünk, mindnyájan vágyunk. A nemzetek élnek, történetük fejlődik, alakul. Mind hozzájárul az emberiség kifejlődéséhez. És élnek az egyesek, a kik közül csak egy pár válik ki korát formálni ; s tetteik közül csak az marad ránk, a mi ujat hoztak a világba gondolatban, tettben. Az őstörténetet nem figyeli, nem jegyzi senki, és az ott folyik mindenütt, halkan, csöndben. Az ember keresi a párját. Izzó homokon suhan az egyiptomi lányhoz a j-elláh-fiu ; a tenger partjain, sziklákban ölelkezik a szicziliai ár ; az Akropolis romjai közt páros árnyak suhannak VeroPese képeihez együtt tapad oda szerelmesek szeme ; gobelinek "latt, nyirott fák rejtekén mondja el rondeauját Versaillesban fiatal herczeg ; Sesenheimban a lelkész-lak ablakfájára irja ersét Goethe ; — fut elébe menyasszonyának a nagy Napo veon ; egyet akarunk, egyet keresünk mind, nagyok és k.csi nyek. És minden pillanatban száz ajk forr össze első csókra a világon, négerek és buddhisták, grisettek és férjcsaló asszonyok, varróleányok és uri kisasszony ajka. a beduin, rabló, poéta vagy huszárhadnagy ajkával. Ez a névtelen nagy történet, az örök történet : az élet. A másik az, a mit a világra nézve jelent az egyes emberöltők itt időzése : a keresztyénség vagy a reformatió terjedése, a tudomány és művészet újjászületése a renaissance alatt, XIV. Lajos absolitusmusa, vagy a franczia forradalom Ez a nem mindig egy, de folyton fejlődő élet a törté nelmi könyvek tárgya. Az uj magyar világtörténet most meg jelent kötetéé a XIV. Lajos kora. Ezzel kezdődik a kötet. Aztán következik a török uralom alól való felszabadulásunk kora, nem csupán magyar, hanem európai szempontból tárgyalva. Aztán a Nagy Fiigyes, Katalin és Mária Terézia kora A daliás királynőé, a ki megvette e lovagnemzet szivét, a ki Pozsonyban ül hófehér márvány paripáján, a Lipicán ; lába előtt folyik a Duna, s ő végig néz a szemhatáron, a merre a rónaság kitárul előtte, az a róna, mely 45 ezer katonát ontott az ő trónja védelmére. Daliás szép királyasszony, ha az életben is olyan derék kuruezok lettek volna az oldaladnál, mint a Fadrusz mester szobrán ! Az uj könyv IX. kötete a Nagy Képes Világtörténetnek, mely tizenkét kötetben lesz teljes. Gazdag illusztrátiói közül külön is kiemeljük Mária Terézia szines nagy képét díszmagyar ruhában, két lovas képét — az egyik elefántcsont lapra van karczolva, s a Stróbl mesteré — meg a franczia képeket, tudósok, írók, philosophusok, művészek arczképeit, a miket e korból mind együtt találni e kötetben. — ll — a. j * A N agy Képes Világtörténet IX. kötete. Az egész munka 12 kötetből fog állni. Egy kötet ára diszkötésben S forint. Kupható minden könyvkereskedésben, részletfizetésre is a kiadó Révai Testvérek Irodalmi Intézet Részvénytársaságnál. (Budapest, VIII., (II- ' löi-út 18.) Magyar Képek. Irta: Tóth Béla. Sok jó emberem van, akinek a házában még nem jártam. S mikor végre mégis meglátogatom őket, mindig valami aggodalom lappang bennem : . . . . vájjon micsoda képeket fogok látni a szobájok talán ? Ez a kérdés nem csekélység Barátomat derék és tudós férfiúnak tisztelem. A művészetről nem igen sokat beszélgettünk. Lehet, hogy járatos benne ; Lehet hogy csaknem teljesen avatatlan. S még ez sem baj. Epp a tudósok között akad akárhány, aki megvallja, hogy ő a művészethez — melyet tudománynak tekint — egy csöppet sem ért, mert más téren dolgozva, nem foglalkozhatott vele. Én ezeket az őszintéket sokkal többre becsülöm a müértésöket fitogtató kérkedőknél; már csak azért is, mert mindig bizonyos, hogy ezek a magukat tudatlanoknak valló emberek többet tudnak amazoknál. S gyakran megesik velem, ho :y otthonukb n fényes bizonyságát látom a művészetben való való járatosságuknak. Nem a lakás berendezéséről szólok. Haj, a bútor, a szőnyeg, a lámpás igen gyakran a véletlenség dolga közöttünk, középsorsu emberek között. Az első 'az, hogy lennie kell, mert ugyan min ülnénk, min aludnánk, min járnánk, hol dolgoznánk és mi világitana nekünk, ha mindez nem volna! Ha Itten nem adta gazdagoknak lennünk, mindez apránkint, szinte magától, a szükség szerint gyül össze, a munkának évein át. Igaz, ha Velenczében megveszünk egy-egy renaissance-szeket, az a ha nem is drága, de nemes voltánál fogva értékes műtárgy szörnyen kikívánkozik a mi semmitmondó, közönséges bútoraink közül, sőt többet mondok, ki akarja kergetni lakásunkból azt a régi holmit. E szándékának azonban ellene áll két dolog. Az egyik a bugyellárisunk; mert bizony szép volna, de nincs módunkban dolgozószobánkat olyan velenczei úr termévé átváltoztatni, aki olyan széken ülvén, amilyen a mienk, meg efféle asztalokkal, szekrényekkel és egyéb jószággal is d csekedett, stílusos levén palotája az utolsó szögig. De meg fájna is megválnunk életünk és munkánk nem egy régi jó társától Ej, a régi, kopott, olcsó íróasztalt ne űzze el a renaissanceos jövevény . . . Meg a süppedt, ósdi, de kedves zöld bőrzsöllyét se . . . Aztán az a vége, hogy megmarad mind; nem akarunk megválni egytől sem. A bútor tehát nem igaz tükre az ember lelkének. Talán inkább csak a küzdelmek emléke. Nem feledem soha az én édes atyám fekete viaszos vászonnal bevont öreg Voltaire-karosszékét: kevély volt rá, élete fogytáig azt mondta: „Ez volt az én első keresmenyem I" S nem adta volna oda semmi királyi trónusérért. Pedig az a vén bútor nem volt előkelő ; jaj, dehogy volt! Mindnyájan igy vagyunk a mi házunk élettelen, de mégis eleven, mert bennünk élő népével, a bútorokkal. Azt hiszem boldogtalan lennék és talán dolgozni sem bírnék, ki tudja meddig, ha ebből az én egyszerű és olcsó holmival tömött műhelyemből átvarázsolnának valami fényes iró-atelierbc. A könyvtár sem enged mélyebb bepillantást az ember lelkébe. Az ami nincs a polezokon, még mondhat valamit, sőt sokat is. Mert vannak kötelező könyvek. Nemcsak szakok szerint, hanem általánosan is. Amely magyarnak nincsenek meg a házában irodalmunk remekei, vagy üres, vagy hideg lélek. A többi könyv már a véletlenség dolga. Kerül innen is, onnan is — gyakran magunk se

m tudjuk: miként — s ha már megvan, nem hajítjuk ki az ablakon. A polcz deszkája elvisel minden terhet Ha lom is, hát csak hadd legyen ott. A könyv akkor szép, ha sok. Beszél a kötés, Szinte mellékes, hogy fehér papiros van-e benne, vagy egyéb. Ember csak akkor nyul hozzá, mikor Ieporoz

zák. Egyszóval a könyvesház nem erős eszköze a lélekbúvárlatnak. De a képek? . . . Tulajdonképen ők a ház berendezésének legfőbb tárgyai. Nélkülök üres a szoba, sőt elrémitően sivár. Ha valahonnan hiányzik egy szokott, sőt elmaradhatatlan bútordarab ; Íróasztal vagy kerevet, szemünk bizonynyal észreveszi, de nem az első pillantásra. De ha olyan szobába lépünk, arrtelyben nincsen kép, a négy kopár fal tüstént elrémít, aggaszt, búsit. szokatlan, szinte félelmes érzéssel jár, mikor szemünk nem leli meg, amit erős, öröklött érzésével keresett és megtalálni akart. Ezért van minden házban a falaknak Valami diszök, s mert a tükör nem elég, hát kép is. És mégis igen gyakran azt mondjuk magunkban: bár ne lenne I Mert az a kietlen semmi is jobb annál, ami ott éktelenkedik. Hány becsült és szeretett emberem szobáiban sóhajtottam fel igy ! Mert ők is csak azok közé tartoztak, akik azt mondják, hogy a keret a fő, az takarja el a fal pusztaságát, ami a keretben van. az mellékes Vagy ha még ezt mondanák ! Hiszen ez arra vallana, hogy maguk is tudják képeik silányságát: de számítanak az esti homályra és látogatóik gyönge szemére: hátha nem is veszik észre, mi van a rámában! Úgyde a legtöbb ember azt hiszi, hogy a mi keretbe van foglalva, már szükségképpen szép is. Azok a többnyire Németországból behurczolt olajnyomatok — évenkint jó egy milliót dob ki értök a magyar — vagy a mi még e német papirosrontásnál is rosszabb : ama családi fotográfiákról gyártott óriás krétarajzok, és hogy a lcgszörnyübbet is említsem : ama bécsi képgyár „eredeti és mosható valódi olajfestményei", melyek olcsóbbak minden sokszorosításnál, és a német vevőnek Tirol gyanánt, a magyarnak pedig Erdély gyanánt adják el — ugyanazt a gyatra mázolmányt. És — sajnos ! — hány előkelő és müveit számba menő magyar ember ád ilyesmiért pénzt I Rettentő dolognak kell ezt mondanom. Ha egyébért nem, hát azért, mert abban a házban, ahol a falakon ilyesmik éktelenkednek, alig nőhet föl gyermek, akinek valamikor műérzéke lesz. A napról-nawa való. folytonos látás elöli a zsenge lélekben az Istentől adott ép Ítéletet. Az ítéletnek ez a tehetsége vclcszületik mindenkivel, a ki látni tud és tiszta elméjű. És aztán növeli vagy csökkenti mindaz, ami szemlélni adatik A budapesti gyermek folyton látja a lánczhidat. Talán nem tudja, hogy ez a világ legszebb hidja. De aztán meggyőződésévé válik, mikor az élet elsodorta mindenfelé, két-három világrészbe. Valahány hidat megpillant, ítélete, az ízlés, azt érzi, hogy lehet más ilyen vízi építmény hatalmasabb és merészebb, de egy sem olyan szép, mint a mienk. Igy van a szobrok dolgában a velenczei ember. Kicsi korától ismeri a földkerekség egyik legremekebb szobrát, a Coleoni-monumentumot. Bizonyos, hogy a mi földünkön járván, észreveszi, hogy itt ahhoz fogható szépségű szobor nincsen. Ez a szem nevelése. Boldog gyermek, a ki részesül benne; boldogtalan, akinek már a szülei háza is csak abban munkál, hogy látása, érzéke, Ízlése megromoljék, folyton azokat az éktelen úgynevezett képeket adván elébe. Minden törekvés, szép és nemes, mely a magyar házakból ki akarja közösíteni a fal pusztasága elfödésének örve alatt történő gyilkos érzékrontást. Ezért becsülöm nagyra a Könyves Kálmán vállalat munkáját. Három törvénynek hirdetője ez a becsületes munka. Az első az, hogy a művészi sokszorozás többet ér minden nem-művészi eredeti képnél. A második : sokszorozásra csak kiváló becsű kép méltó. A harmadik: mindenben a fő szempont a magyarság. A sokszorozó művészet az utóbbi évtizedekben bámulatosan emelkedett. A még nem is oly rég durva és mégis émelyítően édeskés színnyomat, noha eszközei egyszerűsödtek, pompás vizfestések, sőt olajképek erejével és bájával hat. Amely házban a Könyves Kálmán enemü kiadványait látjuk, örvendve üdvözöljük a jóizlést. Nagy haladás ez. Kiváló magyar művek pompás másai szorították ki a sok gyarló idegenséget életünk közepéből, az otthonból. Nemzedékekre kiható dolog ez. Elkezdődött a tizezerek művészi ébredése. És terjedni fog. Eljut idővel a nép nádfödeles hajlékaiba is; ott is meg fogják érezni: mi a szép és a magyar. Semmi népszerűsítésünknek nem tudom erősebb és hathatósabb alkotását. Jeles érdemű ez a cselekedet. Nemzetnevelés. Örömhangok. Ifjabb dr. Korniss Ferenczhez. Ón szép idők ! Be gyorsan eltünétek ! Egyszer mikor még boldog volt e hon! Derűje, fénye lesz-e még az égnek ? Látunk-e még hazám, virányidon ? üh tedd le gyászod. Könyeid ne ontsd már! Nem veszhet el, nem, minden hű fiad. Te érted él-hal-küzd sok, zajtalan bár, Magányba térve átkos harcz miatt. E törpe kornak, — fájó elbeszélni — Hite, reménye, vágya, czélja nincs. Hogy elfajulva minden érzeményi! Lábbal tiporva annyi drága kincs. Még a kevés jót, azt is tőrbe csalják. Aljas kufárok száma óh mi sok ! Miként Noé a romlottság dagályát, Fájón siratják ezt a Kornissok. A Kornissok, akiknek ősi vére, Vagy ősi fénye elsőbb, nem tudom ; A Kornissok, kiknek jutalma, bére Babér, borostyán volt mindenkoron. A Kornissok nevéhez hála, áldás, Fény és dicsőség fűződik csupán . . . A Kornissok jutalma nem lehet más : Fakadjon áldás mindnek nyomdokán. Nagy Kornissunknak méltó ifjú sarja Áldott, ezerszer, áldva légy te is ! Ha zúg feletted földi lét viharja, Ne bántsa kebled fájdalom, tövis. Mit bölcs atyádtól Ég után öröklél, Kamatra adjad szellemkincseid. Nagy hivatás ez. Nincs szentebb ügy ennél. Nagyobb dicsőség földön nincsen itt. Uj földesúr, uj hajlékot nyitottál. Munkása léssz e drága földnek itt, Hol annyi vér kiomla szent síroknál . . . Nemes munkára ez buzdít, hevít. Az ifjú évre, hogyha jő az aggkor Ha földed olykor lenne mostoha : Csak gazdagabb legyen jó szived, akkor Az Ég kegyelme nem hagy el soha! Hitünk — s hazánkért vivj dicső tusákat, Közügy terén fáradj önzetlenül. Minden reményed teljesülve lássad, Míg ifjú szived dobban és hevül. Mi majd veled, a tűzbe, vészbe, harezba, Veled megyünk, te lész a várfalunk. Szabadságunk — s hazánkért élve-halva, Együtt veled sírunkba roskadunk ! De ím hogy fényes hajlékod kitárul, Számodra már a menny is nyitva áll. Aranygyűrűd jó hűség zálogául A tiszta Ámor fénysugárinál. Hét vármegyének legszebb Gyöngyvirága, Dicső, nemes családnak Angyala : Őrangyalod, tiéd lessz nemsokára, Hű szivetek már összedobbana. Mily dobbanás! amelyben Ég szavára Nem csak vagyon, rang, szépség egyesül . . . A pompa, fény az elmullik hiába, A lelki szépség marad menhelyül. Mily boldogító ez a drága Hymen ! Mint kérjük együtt a nagy ég Urát: Egymást szeretve, boldogítva hiven, Óh tartsd meg Isten e szép ifjú párt ! Dömötör Gyönry, tisza-loki plébános, yt