Nyírvidék, 1903 (24. évfolyam, 1-26. szám)

1903-04-12 / 15. szám

XXIV. évfolyam. 15, szám. Nyíregyháza, 1903. április 12. VIDÉK. A SZABOLCS VÁRMEGYEI KÖZSÉGI JEGYZŐK és A SZABOLCSMEGYEI TANITO-EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE. 88T" Megjelenik hetenkint egyszer, vasárnapon. Előfizetési feltételek. A előfizetési pénzek megrendelések s a 1 A lap szellemi részét képező küldemények, Hirdetési dllak • poétán vagy helyben házhoz hordva : , « » a szerkesztő czime alatt kéretneÍ beküldeni , niraeiesi aijan . Léaz érre 8 korona. l aP szétküldésé targyaban leendő felszo- , , * ™ * , Minden négyszer basábzott petit soregysieri fél érre 4 „ lamlások Jóba Elek kiadó-tulajdonos f 0„dtatMk 2l 1 kezektol közlése lü fillér; tObb«öri köriéV e. 8Kben 8 fitt. Negyedévre 2 „ kőnyvnvomdá iához iskola-utcza 8 szám , , , * A nyilMériköz:eményekdijasoronkint60 fillér. K községi jegyző és tanító uraknak egész évre J /Tánnstkv há 7\ intóypnHrít ' -n At Au Í aí 0 ku 8,^ k kívánatra s az Apró hirdetések 10 szóig4J fii., minden további szó r-.eV néirv korona F.ev Ara in fillér. (Janosztcy naz) intezendotc. illető költsegere küldetnek vissza. |4 fii. Vastag betűvel szedett kétszeresen számit. Hirdetések elfogadtatnak lapunk részére a kiadó-hivatalban (II. kerület iskola-utcza 8-ik szám); továbbá: Goldberger A. V., Eckstein Bernát és Általános Tudósító által Buda­pesten, Haasenstein és Vogler irodajában Bécsben, Prágában és Budapesten, valamint Németország és Sveicz fővárosaiban és Dorn & Comp. által Hamburgban. A ayiregytáza- sóstó—dombrádi vasút, Több mint négy éve foglalkoztatja már úgy a hivatalos, valamint a nem hivatalos közvéleményt is a Sóstói vasút kiépitésének kérdése Volt idő, amidőn már több mint bi­zonyos volt a villamos vasúti versenyből győz­tesen kikerült úgynevezett „Trust" által leendő epités. Kiderült azonl an, hogy a vasúti con­cessióért versengő társaságok nem magáért a jövedelemmel nem kecsegtető vasutért szálltak, kapicitáltak és házaltak, de mert a két tár­saság között véletlenül ütköző pont lett a mi sóstói vasntunk. Nyilt dolog ma már,hogy a győztes „Trust" egy pillanatig sem hitte, mikép a sóstói vil­lamos vasút rentábilis vállalat lehet. Csak természetes tehát, hogy ellenfelének a „Magyar vaiuti forgalmi részvénytársaságnak" legyőzése után minden gondját —oda terelte, hogy a város­sal szemben vállalt kötelezettsége alól áldozat nélkül kiszabaduljon. Czélját kevés leleményességgel, de annál kirívóbb leplezettlenséggel elérte. Mig ugyanis az akkori tulbuzgó kereskedelmi miniszter a város iránti határtalan szeretetből az épitési tőke menuyiségén-k megállapítása felől ter­jedelmes időközökben parlamentirozott, — az építési engedély kinyerésére szerződésileg meg­állapított határidő szerencsésen letelt anélkül, hogy a miniszter az engedélyt megadta volna. Baj csak az, hogy e határidőhöz a szer­ződéstől való egyoldalú visszalépés joga lett fűzve, amelylyel a „Trust" hihetetlen gyorsa­sággal élt is. A miniszter egy szomorú csalódással és réBzleges népszerűtlenséggel gazdagabb, mi pe­dig egy pompás vasúttal szegényebbek lettünk. A „Ijiradlék u A boldog ember. A kis feketeképü Winter a világ legjámborabb és legalázatosabb magánhivatalnoka volt. Kartársai a siva­tag hajója névvel tisztelték meg s ez az elnevezés magá­ban foglalta a csöpp emberke egész természetrajzát. Robotoló, fáradhatatlan hivatalnok volt Winter Neponiuk; a megszakadásig szorgalmas, aki a hivata i restancziá­kat ugy tüntette el, mint a faluzó ezermester a vidéki mccenánsok zsebéből az ezüsl húszast. Még a tos-zmáju hivatali főnök is nagyrabecsülte Winteit. Ha a polczokkal telerakott nagy, füstös irodán átsétált, nem mulasztotta el, hogy mi g ne veregesse a magánhivatalnokok mintaképének a vállát. — Maga gyémánt, valóságos gyémánt! — Fekete gyémánt tódították a kollégák. Winter Nipomuk úszott a közszeretetben. Felülről a kegy sugara sugárzott rá, alulról pedig a kartársak restancziái emeltek piedesztált számára. Winter Nepomukot ilyenformán már a végzet is arra szemelte ki, hogy boldog életet éljen. Egy ember, aki ezernégyszáz korona törzsfizetéssel és lakáspótlék nélkül mindég mosolyogva jár-kel az embertársai között, sohasem lehet boldogtalan. Ezen a véleményen volt maga Winter is, aki éppen emiatt sohase kért fizetés javítást és napról napra nagyobb szorgalommal végezte e; a hivatali restan­cziákat. A jövendő utjai azonban beláthatatlanok. Egy SLép tavaszi napon, amikor odakint ragyogó napfény árasztotta el az utczákat s a levegőben virág­illato 1' röpdöstek, a kis feketeképü Winter olyan sötét arczczal lépett be az irodába, mint egy szerecsen. Nehéz, terhes gondolatok felhője ült a homlokán s a tollát háromszor is beleütötte a tintába, anélkül, hogy egy sort irt volna. Ettől fogva vállalkozó nem akadt. A városi vasutak országszerte kedvezőtlen zárószám ada­tokat mutattak. Több helyen az üzemet is beállították. A rossz vasutak közzé lett sorolva a nyíregyházi városi vasút is. A hivatalos és nem hivatalos körök kény­telenek voltak belátni, hogy az óhajtott sóstói vasúti összeköttetés létesítését más alapon kell megoldani. Első volna a város és a társadalom áldo­zat készsége. A másik az, hogy a rég óta vajúdó, de az utóbbi időben közeli megvalósulással biz­tató ártéri vasúttal egyesitessék a közúti jel­leg megóvása mellett. Az első jobb, de nehezebb. Ámbár az a mozgalom, amelyet főkép Popp György kir tanácsos fáradhatatlan erélyének köszönhetünk, sok biztató jelenséget producált, amik arra engednek következtetni, mikép a város közön­ségében meg van az áldozatkészség az épitési tőke nagy részének összehordására. A másik alap természetesebb és könnyebb. Hátránya csupán az, hogy egy még a megvaló­sulásig ki nem fejlesztett vasút bizonytalan sorsához fűzi a sóstói vasútnak jövőjét, A Popp György vezérlete alatt álló moz­galom, mondjuk érdekeltség, állást még nem foglalt abban az irányban, váljon a vasút épí­tését a társadalom önerejéből teremtse meg, avagy fuzionáljon az ártéri vasúttal, amely egyébként közelebb van a megvalósuláshoz mint valaha. Mindkét mód a várostól tétemes anyagi áldozatot kíván. S miután a netán igénybe veendő társadalmi áldozat készség mértékére, döntő befolyással lehet a város által a vasút — Winterrel valami baj esett! — suttogták egy­másnak a kartársak és kíváncsian nézegettek át a siva­tag hajójára. — Oh, az a lány, az a lány . . . sóhajtott fel ekkor Winter Nepomuk és keserves nekibusulással temette fejét a két tenyerébe. — No, no, mi baj van, Nepomuk? — tudakolták részvéttel a kartársak. ^ — Egy leány . . . olyan mint egy szent kép . . . ma láttam meg. Oh, az a lány, az a lány! . . . tör­delte újra és kétségbeesve tekintett a résztvevőkre. — De hát mi van véle? — Szeretem. — Csak ugy, egyszeri látás után ? Winter Nepomuk busán lógatta le a fejét. — Csak ugy! — No, ez bolond dolog, — mondták a kartársak. — Hát most mi lesz? — Tudom is én? Főbelövöm magam. — Nepomuk, Nepomuk! — intették a jó barátok, — ez nagy szamárság le-z. Inkább ismerkedj meg vele! — Nem lehet, nem lehet. — Miért? — Mert ő oly magasan áll fölöttem, mint egy hindu szent. A karlársak tanácstalanul néztek a sötétképü Win­terre. Hm, a baj túlontúl nagy. — Eszerint hát nincs abszolút boldogság a világon. Ettől a szomorú tavaszi naptól fogva a sivatag hajója sülyedésnek indult. A hivatalban már Ó is restancziák­kal tüntetett, sőt a második héten már odajutott, hogy fizetésemelést kért a főnöktől. Mindezeknek a bajoknak azonban egyszerre végök szakadt. Egy esős délután Winter Nepomuk boldogság­tól sugárzó arczczal lépett az irodába és fütyürészve köszönt a kollégáinak. — No mi az, Nepomuk, megütötted a főnyere­mény t ? — csodálkoztak a kartársak. építés biztosítására felajánlandó összeg; a tár­sadalom részéről megindított actió vezetői igen helyesen a város képviselőtestületét kívánják megszóllaltatni. Ezek az előzményei annak az indítvány­nak, amelyet a társadalmi actió vezetői Nyíregy­háza város képviselő testületéhez nyújtottak be, s a melyet egész terjedelmében a követ­kezőkben közlünk : Tekintetes képviselő testület! Nyíregyháza városa történelmében az utolsó 20 év a rohamos haladás korszakának nevezhető el. Köz­művelődési, egészségügyi, rendeszeti, közigazgatási és szépészeti alkotások egész sorozata fennen hirdeti, mi­kép sz ifjú, életerős Nyíregyháza, Szabolcsvármegyére, sőt az országra nézve felismerhető jelentőségének tuda­tára jutott, s fokozott áldozatkészséggel párosult helyes érzék vezérlete alatt megteremtette azon intéz­mények egész sorozatát, amelyek a mig egyrészről min­denkorra biztosították Szabolcsvármegyében való hege­móniáját, addig másrészről jövő fejlődésének, emelke­désének, s ezzel országos jelentőségének és megdönt­hetlen zálogai. Az alkotásoknak eme munkás korszaka után csak természetesnek kell felismernünk a gyakorta, — bár nem általánosan felhangzó vágyat és törekvést az iránt, hogy tekintettel a polgárság részéről a múltban tanúsított csaknem erőn felüli áldozatkészségre, s a város egyéb­ként is korlátolt anyagi viszonyaira, a város a közel jövőben a megállapodottság és pihenés nyugalmas idő­szakát engedje meghonosodni. Ez a vágy és törekvés lehet óvatosságával indo­kolva, de igazolva nem. Az egyesek és társadalmak életműködésében nyil­vánuló természeti törvények fejlődésben való nyugvást, pihenést nem ismernek, még akkor sem, ha ezt az álla­potot az erőgyűjtésnek tetszetős nevével ruházzuk is fel. Mert tévedés azt hinni, mikép az egyén és társadalom — Nem a! Megismerkedtem a leánnyal. — Hol, te? — Az utczán. — És te megmerted szólítani? A kis feketeképü ember elvörösödött. — Ugyan! — mondta sértődötten — hát olyan lány ő, a kit meglehet szólítani ? Mondtam már, hogy Ő egy hindu szent. — Hát akkor? Winter Nepomuk kézzel-lábbal kezdett magyarázni. — Tudjátok, esni kezdett az eső. Én, az utczán ödöngtem, amikor egyszerre őt láttam meg a túlsó soron. Nekem volt esernyőm, neki nem. Könnyű világos ruha volt rajta. Láttam, hogy sajnálja a ruháját. Feléje mentem, de nem volt bátorságom, hogy fölajánlani a paraplémat. Csak rá néztem szomorúan ; 0 is rám nézett. Majd elkaczagta magát és igy szólt hozzám: No, hát adja ide!' — Aztán? aztán? — Aztán . . . Winter Nepomuk tánczolni kezdett. Körültánczolta az asztalokat, a székeket és túláradó boldogsággal hadonázott. — Aztán ... nos enyém az egész világ. A hindu szent megengedte, hogy hozzáemelkedjem. Meglátogat­hatom. A szüleinek beszélni fog rólam és rendben lesz minden. A kartársak összecsapták a kezűket. Irigykedve nézte a szerencsés Winter és titkos elismeréssel konsta­tálták: — No ezt jól csinálta! II. Winter Nepomuk májustól késő őszig learatta a városi virágboltok valamennyi virágát. A boldog ember naponta óriási bokrétákkal állított be imádottjához, a hindu szenthez. A leány a mikor első izben lépett be hozzá a virágbokrétával, összevonta a szemöldökeit.

Next

/
Thumbnails
Contents