Nyírvidék, 1903 (24. évfolyam, 1-26. szám)

1903-04-05 / 14. szám

N Y I K OEM ezen eljárást és utasítást köveljük, a ragály tovább terjedését meggátolhatjuk. Úgy, de nem csak a vízben s annak forralatlan állapotban leendő használata folytán vehetjük be a ragályos betegségek baczillusait, de bevehetjük es nagyban terjeszthetjük, az oly s sokak állal használt tejben, tejfelben, túróban és vajban is. Igaz, ha a tejet is felforraljuk, a forralás által a baczillusok ártalinatlanna tehetők. De mind az által, nem lesz érdektelen, ha a tej tejfel, turó és vajról, mint lontos élelmi czikkekrol el 'ne mondjak egyet mást, figyelmét fel ne hívjam az illetékes orvos urnák ? Szóljunk elsőbben is magáról a piaczról ? Mint tudjuk, ha az Úr Isten meg ereszti olykor-olykor az égnek csatornáit, mit fogunk a mi piaczunkon látni és tapasztalni? — Semmit mást, mint azt, hogy az áruló asszonyok sokasága össze zsutolva, mint a szegény ember malackai — a tejes kannaját és túrós, vajas kosarát, az emberi lábak által oly finommá ussze dagasztott baczillusok és baktériumok sokaságával élesztőzött sár tetejére illeszti, — s abból szolgáljak ki a fogyasztó közönséget, nem nagy gyönyörűségére a finom Ízlésű vevő hölgy közönségnek! . . Most már kérdem — nincs-e befolyással egészségi szempontból véve a dolgot, az egészségre — igy a ragályos betegségek tovább terjedésére, az ilyen allapotban elárusított élelmi czikkek ? Ha különösen figyelembe vesszük azon körülményt, hogy hany hosszú lubaval rendelkező nő jár alá s fel, a két sorjaban felállított sár tetején gubbaszkodó tejes, tejfeles, túrós és vajas edények között . . . Ezt csak a piaczról hazatért hosszú szoknyák tudnák megmondani, illetve azoknak az ajzsinórzaláról lehetne fogalmat szerezni . . . Mert bizony sok szeri ncsés viganó — a legnagyobb vigyázat mellett is Irama

j rabb bele kóstol a tejfölbe, tejbe, mint mnga a vevője. És az ilyen ajzsinórok altal kóstolt élelmi czikkekbp, az utcza sarából, vagy porából felsepert port, szőrt és holmi apró moszatocskakat, nem egyszer juttatják a fogyasztó közönség tányérjába — nagy bosszúságára a tisztaságot szerető házi asszonyságoknak! . . . Ez kikerülendő, nem lenne-e helyesebb és tanácsosabb, hogy minden elárusító asszony — fent jelzett edényeit, egy asztalkára, vagy esetleg egy kis székecskére helyezné el? . . S onnan mérné aiulásra szánt portékáját! . . Vagy nézzük meg a tej és tejfel kóstolását, mit fogunk látni és tapasztalni? Ha az orvosi tudománv, azt az édes „csókot" is sok esetben ragályt terjesztőnek minősítették! . . Nem e inkább ragályt terjesztő az, ha minden venni szándékozó nő a tejes kannaból, vagy fedeléből kóstolgatja meg a tejet, a fenmaradtat pedig vissza önti? Nem lenne-e czélirányosabb, ha minden elárusító asszony tejes edénye mellett egy tiszla poharat tartana ? Az én általam itt elmondottak — már nem uj dolgok, mivel a szomszédos városokban rég divó szokássá váltak . . Megjegyzem, hogy az össze zsúfoltság, a jelenlegi viszonyok közt, addig a meddig a piacz rendezese lehetséges lesz, máskép alig oldható meg — ha csak a templom mellett állomásozó taligás had, más helyre nem lesz el rendelve — ugy azoknak a helyén ket sorjában nagyon sok asszonynép el férne ? ... De a többi elmondott dolgokat igen könnyű szerrel lehetne érvényesíteni — nagy előnyére a tisztaságnak és egészségnek ! Térjünk az elmondott élelmiszerek minőségére, tegyük figyelmünk tárgyává azoknak — az áremelkedéshez viszonyított jóságára — hamisithatlan váltóra, mit fogunk látni és tapasztalni ? . . Mint köztudoaiásu tény, hogy piaczunk évről-évre drágul, illetve majdnem minden elárusítható élelmiszer, nap-nap után ártekintetében emelkedik. Ha tehát az eladó közönség megköveteli, hogy fogyasztásra hozott élelmi czikkeit tisztességes árért vegye meg. a fogyasztó közönség, ugy viszont joggal megkövetelheti a fogyasztó közönség is, hogy az eladásra hozott élelmi szerek, tisztán és hamisítatlanul adassanak és áruitassanak el! . . . Lássuk, hogy vagyunk egyes élelmi szerekkel, tiszta hamisithatlan állapotát tekintve ? . Sajnos, de való tény, hogy egyes asszonyok nem restellik s nem szégyellik tejeiket vizzel meg keresztelt állapotában a vtvő közönségnek jó drága pénzért eladni. — A lejfelbe pedig kevés liszt és aludttej mennyiséget juttaltni, — annak bizonyságául, hogy az ő tejfele jó sűrű ám ! sőt voit szerencsém még egy kevés timsóhoz is! Igaz, vegy elemző nem vagyok, de kis részben az ilyen fajta élelmi szerekhez ertek, s meg tudóin itelni mi jó és rosz . . . Örömmel olvastam a „Nyirvidék" legutóbbi számában, az élelmiszerek legavatottabb őrének havi jelentését, a melyből töbDek között ezeket voit szerencséin olvasni: Piacz és elelmi szerek vizsgálatánál semmi rendellenességet nem tapasztaltam. Adja Isten, hogy azt az élelmiczikkekre nézve minden egyes fogyasztója városunknak ezután jó lélekkel elmondhassa ! ? Akkor varosunk fiait és leanyait a baczillusok és baktériumoktól féltenünk nem kell. Bizony-bizony nagyon helyes es üdvös cselekedetet követ el az egészsegügy őre, ha időnkint a gyanús és hamisított éleluiiczi (keket, az áruló asszony nem kis rneglepetesére, a víz iecsapolására szolgáló kanális éhes gyomrába önteti ki, ezzel mintegy peldat adna a többi ilyen fajta áruló asszonyoknak. Ezen cselekedete folytán ptdig a fogyasztó közönség haláj tra ti szí magát méltóvá. Amennyiben az ember a teremtés koronáját képezi, igy megé deuili, hogy vele — meg az élelmiszerek jósága, tiszlasága szempontjából is — az arra hivatott egészségügy őre, s meg a czélra vezető ujjitasoktól se riadjon vissza ! Egy fogyasztó, itt az idö! .... (Nyílt levél a szabolcsvármegyei községi és körjegyző urakhoz.j Szabolcsvár megye községi és körjegyzői egylete az „egyszerűsítés"-nek elkeresztelt törvény elelbeleptének negyed'k ho 11-ik napjara ineghivta a vármegye területen működő összes jegyzőket — beleértve a nem egyleti tagokat is — ho?y többek közt egy a jövő elitbe vagó kérdés, a jegyzői magánmunkadijak megallapitasa tárgyában euilekiratot szerkeszszen, s előre láthalólag ezen latogatott gyűlésben az összes jegyzőknek részt keli venniök, mert több szem, többet Iái: a gyakorlat a tapasztalattal párosítva áldásos eredményre fog vezetni. Adja az Isten, hogy ugy legyen! Üdv a megjelenőknek ! E sorok írója is okleveles jegyző s e vármegye területen már 18 ev óta működik, s habár szerencsecsillaga — balsors, vagy előítélet miatt — nem tudott a saját fénynyel biró fix-csillagok tündöklő magaslatára emelkedni — de azért a látkör legalsóbb helyzetéről figyelemmel kisérle a fénypontok it s e hosszú idő alatt fel — s letűnt meteorokat — s habár nem lagja a jegyzői egyletnek, sőt a jegyzői nyugdíjintézetnek sem, mégis időszerűnek látja egy általa mar többször hangoztatott, vagy jobban mondva kérelmezett ügyet feleleveníteni s a kitűzött gyűlésen megjelenő t. jegyző uraknak b. figyelmébe ajánlani. Önök, t. uraim, nagyon jól ismerik a hivatalos tulterheltetésüket — s miután az e miatti feljajdulas a pusztaban elhangzó.t levegő rezgés, az igazszó miatti fejbetörést kerülve, vagy közömbösen tűrik e terhet, vagy hogy az a vállukat nagyon ne nyomja, java részét felrakjak az önök által felfogadott napszamosokra: a „segedjegyzők"-nek csúfolt 30—50 krajczaros napi dij mellett vegetáló „benkosztosok"-ra, — meghosszabbitvan az ebed s vacsora közti munkaidőt, kétfeleképen elősegítik az emésztést. zöld lombbal ékes, a baraczkfák ágán pedig már kipattant a fehér virág áldás. Nezdelödés közben hirtelen összerázkódom, mert az ora egyet horkant és rá megzendül a harang, üt az óra. kongatja a harangokat a kalapács, véknyán is vastagon is, jelenti, hogy négy lertály és hat óra. Az óraütésre csengetés a refrén. A bakter igy tudatja, hogy nem alszik. Igy jelez nappal és kürt szóval éjjel. Ott a réz kürt is a haranglábon. Mikor a csengetyü zsinórt a szegre csavarta, oia ült a tűzőrséghez szolgáló telefonos láda elé és megszólalt az őr. — Az öreg harangnak hibája van. — Hallom! Talán megrepedt ? — Megrepedt. Válaszol olyan fájdalmasan, hogy a hangja bús szine meglep. Hallgat aztán az öreg. Zavartan néz, bántja a dolog. Nem csak őt bántja. Már hetek ótahilljuk, hogy az evangelikus toronyból betegm bug a nagy harang. Fátyolos lett az a büszke zengő szó. Most Szent-Mihály havában lett volna hetven éve, hogy a husz mázsás nagy harangot Szatmáry Antal mester újra öntötte, azóta örömben, bánatban, veszedelemben, vagy ünnepi órákban hallotluk a nagy harang szívbe rezgő mély hangját. Összetartozott már egészen az a nyájas, erőteljes zúgás és Nyíregyháza városa. Ha megszólalt, tele volt zengésével az egész város, az egész vidék. Ha vészt sikoltott tüzek alkalmából, bele nyilait a ijedés a polgárok szivébe, ha békét hirdetett, ünnepre szólt, a bizalom és nyugodtság rezgett a hangjából. Zengő palástot teritgetett a vidék fölé. Csendes időben a kiskállói kapós kerti domboktól,- a dorogi tanyákig ért a nagy palast széle. Mindnyájan szerettük a mély biztató szót. A szava belejárt minden szivbe felekezeti külömbség nélkül. És ma haldoklik" az öreg harang. Napról-napra szintelenedik. Dallamtalan, kongás csak a szava — és elérkezik az idő, mikor beáll az agónia és ugy fog szólni, mint egy hasadt fazék. A bakter majd ki-kiabál az ablakon, hogy bim-bam, mikor meghúzza a kötelet, ugy fog segileni elnémuló öreg baj ársanak. Szomorúan lóg az izmos tölgygerendákon a nagy beteg. A nagy harangbronz-palásLot nemes zöld patina bontja. A vascsapok rátámaszkodnak a haranglábra erősített csapagyra es az egész fölött méltósággal emelkedik a hatalmas korona. A harang belső peremén ütő verie nyomok látszanak. A fényes nyomok az ujabbak, a homályosak a regiek. Most már lehet fordítani a harangot, hogy a szive ne verjen mindig ugyan arra a helyre, de régebben ezt nem lehetett megtenni, mig fa koronája volt. Az ig)ik oldalan a déli harang szomszédja felöli részén, nagy kopás látszik. Ötven even át verte az ütő azt a részt. Ott a bibi. A hasadast utána fűrészeltek, hogy hátha igy a gyökerét elerve in fakasztják, de hiába, kívül tovább hasadt. Budapestről hijják még le a doktort hozza, de azt hiszem nem segít az öregen már csak az olvasztó kemencze. Kötözheted a hegedű hurt ha elszakadt, a hangja hamis lesz. Nagyon sok volt az idén a temetés, talán azt vette ugy szivere az öreg. Annyi keserves szenvedésnet, fájdalomnál szólalt meg; szavára olyan hosszú sora indult meg a koporsóknak a varosból a temetők felé, hogy utóbb már nem állhatta maga sem és elérzékenyült. A hozzáértők azt mondják, hogy a tűzjelzés erőszakossága rontotta meg. A nyolezvan kilogrammos ütőt csiga segélyével zuhogtatták a mozdulatlan harang testre, ez hasíthatta meg az érczet. — Ilyen szép szavú harang nem volt sehol — szólt a toronyőr szomorúan. Vesztesége a városnak, sajnáltam én is. * Az idő haladt, esteledetl. A nap nagy vörös képe már sülyedőbon volt a latóhatár alá. A városban a kéményekből bodor füst szállt. A gazdasszonyok készítik a vacsorát. A villamos lámpákat gyújtogattak mar lenn és fenn is kigyúltak egymásután az égi mécsesek. Az őrökhöz oda szóltam hát, hogy — jó éjszakát és letapogalóztam a sötét lépcsőkön. Jobb ide lenn, a mint hogy valamikor még lennlebb még jobb lesz. De éppen ezen túlterheltséget ösmerik, érzik és tűrik a segédjegyzők is, sőt a legnagyobb készséggel s zúgolódás nélkül iparkodnak az ügyek pontos elintézése körül, hogy a tuczatok szamra menő, feljelentéssel s fegyelmi bírsággal fenyegető hatóságoknak veres papiroson irt figyelmeztetések — és sürgetésektől a jegyzői iroda megkíméltessék. Mert bármily csekély a jelenlegi akadémiai túltermelés és az ezzel járó szomorú versenykorszakában még fényesnek neveznető jegyzői irnok fizetések : tagadhatlan teny, hogy a mai felfogadott segédjegyző és a megválasztott főnöke közt a szolidaritás bizonyos mérvben fenáll — s habar a „segéd" a mellékjövedelemben nem részesittetik, mégis örömmel végzi a felvállalt megbízást, hogy kenyéradójának az „egyszerűsítés" folytán vezetni rendelt „sorkönyv" lapjai mihamarább megteljenek. Szóval, a jeli nlegi segédjegyzőkre, azt hiszem t. Uraitn, panaszuk nem lehet! S mert ugy magaviseletük, mint szellemi tehetségük s a gyakorlat hiányát pótló igyekezetüknél fogva méltók arra, hogy az ő sorsukkal és jövőjükkel komolyan loglalkozzanak azon tényezők, kiket a jó közigazgatás legelső sorban érdekel : bátorkodom Szabolcsvármegyében működő összes felfogadott segédjegyzők — társadalmunknak e néma mostohagyermekei erdekében — szavamat felemelni s az egybegyűlendő igen tisztelt jegyzői kart az alabbiakra" felkérni : 1. Hasson oda a jegyzői egylet minden egyes t. tagja, hogy addig is, mig vármegyénk összes községeiben a segédjegyzői állás rendszeresítve lesz, — a felfogadott munkaerő csakis okleveles egyénekkel töltessek be s azoknak fejenkénti évi fix fizetése állami hozzájárulással 800 koronára kiegészíttessék. 2. Hasson oda, hogy minden felfogadott okleveles jegyző a vármegyei jegyzői nyugdíj intézményebe felvétessék — a tagsági dij részint a fizetésből levonassek, részint pedig — a tanitoi nyugdíjfizetés példájtra azon község vagy kör által, melyben az illető munkálkodik, befizettessék. 3. Mondja ki kötelezőleg a jegyzői kar azt is, hogy tekintettel azon elvitazhatlan tényre, hogy a mai segédjegyző a reábízott munkát önallóan es lelkiismeretesen végzi : a méltányosság szempontjából a rnellekjövedelem 10"/

o-aban reszesitti ssék. Én ugy hiszem, ha eme három pontban foglalt követeimé nyeknek eleget tesznek, — megszűnik a (jualificalt „benkosztosok" nak kasztj i .... annak az osztálynak, a kinek jövő boldogulása a mostan működő jegyző uraknak természetes vagy erkölcsi halálától függ! . . Pária. Cselédtartási mizériánk. Nem elég nekünk jó magyar népnek, hogy az elemi csapások ezer neme lebzsel gazdálkodásunk küszöbén, hogy a legerőteljesebb munkás kezek határunkból kiszorulva, idegenben keresik meg napi szükségleteik fedezésére szolgáló szükkörü bevételeiket, melyeknek nagy resze elkallódik a munkálkodás lei ületen, s vajmi kevés jut a szükölködésekkel küzdő, gyakran számos tagu család ri}omorának enyhítésére; s hogy a már csaknem elsorolhalatlan cz mű mindenfele adózási rendszer consumálja ingatlanainknak — az elemi csapások által megdezsmalt — alamizsnaszerü maradványáit, elannyira, hogy a kisbir okos aggódva áll meg vagyoni állása kérdéseinek bonczolásánál, félve a rettenetes konklúziótól, mely oda lyukad ki, hogy összes vagyonkája figyelembe vételével is, t Ijesen vagyontalanul áll az emberiség nyüzsgő rajában ; nem elég, hogy szűkes terményeit nem képes a folyó áraknak megfelélően értekesiteni, rnert abból itt is csordul, ott is - cseppen, elannyira, hogy midőn annak kialkudott, de elkallódott értékét felveszi, akkor látja, hogy bár pontos méretű terményt adott el és bár annak levont értékét kapta meg, mégis bizonyos mennyiséget rá kell adnia, különben mthet, nincs terményeinek vevője. Odahaza pedig szólhat a dob! Mondom, a fent felsorolt terhek,.csapások még mind nem elegendők nyomasztó helyzetinek súlyosbítására, de annak betetőzésére ott van még, a már tűrhetetlenné vált cselédrendszer, a maga ezerágú kellemetlenségeivel. Mert hiszen annak a szerencsétlen kisbirtokosnak is, ha életfentartási viszonyait, lelkiismeretesen akarja kepviselni, ha állampolgári kötelezettséget állampolgárhoz hiven, akarja teljesíteni, vagyonkáját a kellő időben kell megművelnie, hogy a késedelmes munka, vagy a terménynyel barázdáin dúsan felverődött gyom, dudva, reményeit — mert hiszen csak ezekben él — már korán csírájában semmivé ne tegye, cselédet kell tartania, mely jövedelmet nem nyújtó gazdálkodásának, egy ujabb és rettenetesebb terhe. Rettenetesnek írtam, mert hát a fennálló cselédrendtartás lanyha keretében az joggal mondható annak, ha figyelembe vesszük a cselád indolenciáját, hanyagságát, könnyelműségét, sőt gyakran szándékosan tervbe vett és kárositási czélzattal keresztül vitt bűnös cselekményeit, a gazda érdeke iránt. Ma már a cseled szeme előtt nem az lebeg, hogy ő voltakép a szolgálatadónak mintegy családtagjául tekintse magát: nem az a főtörekvése, hogy azon munkát, melynek teljesítésére szerződve lett, hiven, kifogástalanul teljesítse, s nem az a czélja, hogy hasznossá, szükségessé tegye magát, hanem az, hogy kényelemszeretetből — ott, hol függelemben álló egyéniségnek kellene magát tekintenie — lüggetlen és engedelmességet nem tűrő, saját akarata szerint cselekvő, munkanélküli ur lehessen; szolgálati viszonyát nem tekinti másnak, csupán csak életfentartási ösztöne megnyilatkozásának, mely szerinte, ellenértéket nem követelhet, mert hiszen az, a kinek kevés vagyonkája van — szocilista elv — tartozik ellenérték nélküli szolgálatot adni annak, a kinek semmije még jóindulata, hűsege sincs. Hogy pedig a cselédség nagy zömének — elismerés a nagyon is kiváló keveseknek — odaadó hűsége, igaz törekvése, ernyedetlen szorgalma a gazdája érdekének előmozdítására vonatkozólag nincs, azt ugy hiszem, mindm cselédtartó polgára az államnak nagyon is érezi,