Nyírvidék, 1903 (24. évfolyam, 1-26. szám)

1903-03-29 / 13. szám

-4 .._. — 24 óra alatt Írásban megerősítendők. 3. Minden sikver­senyben akanczákés heréltek 1'/ 2 kg. teherengedmenyben részesülnek. 4. Minden verseny olyan urlovasokaltal lovago­landó, kik a „Debreczeni Lo varegylet" -nek, vagy az „Urlova­sok szövetkezeté'-nek tagjai. 5. Lovagolni csak színek­ben, vagy egyenruhában szalaggal lehet és ugy a verseny­szín mint az egyenruha szala^szine a nevezessel egyidejű­leg bejelentendő. 6. Minden nyereményből 5<% vonatik le- valamint a beiratási dijak is az egyleti pénztárt il­letik 7. Minden ló után a pálya használatáért 10 ko­rona gyeppénz és valahányszor indul, 10 korona start­pénz fizetendő. 8. Minden eladóversenyben (sík-, gat­vagy akadály-verseny) az esetleges árverési többlet tele­részben a második lovat, felerészben az egyleti pénztart illeti. — Vármegyei tisztviselők értekezlete. A var­megyék tisztviselői — mint az. ösmeretes — orszigos mozgalmat indítottak meg abból a czélból, hogy e nagy és tekintélyes testület anyagi helyzete, a mai nyomorú­ságos fizetések felemelése által rendeztessék. Az e ho 25-én Budapesten megtartott országos előértekezlet n vármegyénk tisztikarát Szikszay Pál alispán, Mikecz Dezső főjegyző, Korniss Géza tb. főjegyző, Dobos Imre főszolgabíró és Nóvák Gyula árvaszéki ülnök képvisel­ték. Az alispán és a főjegyző beválasztattak az április 26-án megtartandó országos kongresszus előkészítő bi­zottságába. — A Sóstó—dombrádi helyi érdekű, valamint az ezzel kapcsolatosan építendő nyíregyházi közúti vasút létesítésének kérdése a technika ujabb vívmányai folytán oly stádiumba jutott, miszerint az a jelenben már nem tekinthető utópiának. A kivitel lehetősege szükségessé teszi, hogy az érdekeltségeket képviselők most már a tervezettel megismertessenek és hogy e vasutak létesítése érdekében, ugy a nyíregyházi, mint a vidéki érdekeltség, egy közösen megállapítandó kiviteli tervet és eljárási módot elfogadjon. E czél szem előtt tartása mellett a főispán úr őméltósága a jövő április hó 6-án délelőtt 10 órára, elnöklete alatt, a vármegyeháza nagytermébe értekezletet hivott össze, amelyre az érdekeltség kép­viselőit meghívta. — Buttler szobor a Ludovikában. A gróf Buttler János emlékét megörökítő szobrot május hó 8-án fogják leleplezni a Ludovika akadémia kertjében. A szép ós kegyeletes ünnepélyre az akadémia parancs­noksága meghívta Szabolcsvármegye közönségét is. — Uj vasúti összeköttetésünk Debreczen felé. Annak idején megírtuk már azt az örvendetes hírt, hogy a kereskedelemügyi miniszter a Budapest-Debre­ezen közt közlekedő 1701. és 1702. számú gyorsvonatok­hoz május hó 1-től Nyíregyházáról uj vonatösszekötte­tést engedélyezett. Ez ügygyei kapcsolatosan a kereske­delemügyi minisztertől a napokban a következő leirat érkezett a vármegye közigazgatási bizottságához: Folyó évi február hó 12-én tartolt üléséből 187 szám alatt hozzám intézett felterjesztésére értesítem a bizottságot, hogy az 1701. és 1702. sz. gyorsvonatokhoz csatlakozólag Debreczen—Nyíregyháza között május 1-tő kezdve forgalomba helyezendő uj személyvonatokat levél és hirlapposta szállításra fel fogom haszáltatatni. A nagyváradi posta-távirda igazgatóságot egyidejű­leg utasítottam, hogy a budapesti reggeli hírlapoknak Nyíregyházán a kora délutáni órákban leendő kézbesíté­sére nézve annak idején intézkedjék. — Alapszabályok jóváhagyása. A belügyminisz­ter a nyíregyházi izr. Poel Zedek segelyző egylet módo­sított alapszabályait jóváhagyta. — Ipari munkások jutalmazása. A kereskedelmi m. kir. miniszter a kereskedelmi és iparkamarák javas­latára elhatározta, hogy az ipari munkások kiváló szor­galmának, buzgalmának és jó magaviseletének jutalma­zására száz koronás állami jutalomdijakat rendszeresít s a debreczeni kamara területére evenkint 5 ily jutalom­díj adományozását engedélyezte. A jutalmazandó mun­kások mindegyike a jutalomdijon kívül a jutalmazás tényét és indokait tartalmazó okmányt kap. A jutalomra való igény előfeltételei a következők: 1) magyar állam­polgárság. 2) tényleges ipari munkában való allandó alkalmaztatás (kapus, kocsis, gyári iroda szolga és más ily természetű szolgálatot teljesítő a jutalomra igényt nem tarthat.) 3) legalább 15 évi megszakítás nélküli működés az ipari munka körében. (Tanonczévek be­számithatók évadhoz kötött ipari munkában alkalmazot­taknál, a teljesen betöltött évadok teljes évekkel egyen­értékűeknek tekintetnek.) 4) a rendes munkabér vagy munkakereset évi összege a bejelentés évében 2000 koronát meg nem haladhat. Minden feltételek teljesítése hiteles okiratokkal, esetleg a munkakönyvvel vagy annak hiteles másolatával bizonyitandók. Ugyanazon munkás a szóban lévő jutalomban csak egyszer részesülhet. Ezen feltételek alapján a debréczeni kereskedelmi és iparkamara pályázatot irt ki a kerületében működő ipari munkások közül 5-nek megjutalmazására. A jutal­mazások iránt való előterjesztéseket a fentirt feltétele­ket igazoló okmányok csatolásával a munkaadók tartoz­nak alkalmazóit munkásaikra vonatkozólag junius hó végéig a debreczeni Kereskedelmi és Iparkamarához be­nyújtani s a jutalmazások érdemében a kamara jelölése alapján a kereskedelmi miniszter ur fog dönteni. A pályázatban egyaránt résztvehetnek kisipari és gyári munkások. — Névváltoztatás. Hé Károly kisvárdai lakos vezetéknevét belügyminiszteri engedélylyel Hetei-re vál­toztatta át. — Eljegyzés. Szél Albert kisvárdai terménykeres­kedő eljegyezte Schivarcz Ida kisasszonyt Zsujtáról. — Meghivó. Szabolcsvármegye községi- és kör­jegyzői egylete 1903. évi április hó 11-kén délelőtt 10 órakor Nyíregyházán a vármegyeháza kistermében rendes közgyűlést tart. Tárgysorozat: 1. Elnöki jelentés. 2. A jegyzői magán munkadijjak megállapitasa táigyábani emlékirirat szerkesztése. 3. Az egyleti pénztárnok 1902. évi számadásának targyalása. 4. Az 1903. évi költségvetés megállapítása. 5. A tisztikarnak az egyleti alapszabályok szerint újra alakítása. — Benczy Gyula, Sáray Elemér és az egész zenekar, O-Tátra Füreden fog az id^n muzsikálni, a fürdő szezon alatt, junius 20-án mennek el Nyíregy­házáról és körülbelül 10 hétig lesznek oda. FÜ V í K V 1 D É K — Pályázat jegyzői állásra. A kisvárdai jegyzői állás, Gyuricskó Ferencz nyugalomba vonulása folytán megüresedvén, a járás főszolgabírója az állás betöltésére a pályázatot már kiírta. E szerint a pályázati kérvénye­ket a járási főszolgabíróhoz április hó 15-éig kell be­adni. — A helybeli önk. tüzoltó-egyesület a mult vasárnap tartotta meg közgyűlés-t tíeacs László elnös­lefe alatt, na»y érdeklődés mellett. Dr. Kentliy Gyula főparancsnok tartalmas jelentésenek meghallgatása és tudomáiál vé'ele után, a tisztújítás történt meg, mely­nek során Bencs László elnökké, Bogár Lajos alelnökké, dr. Meskó László ügyészs.'.é, Nóvák Gyula pénztárossá, dr. Saáry Sándor orvossá, Murányi Géza titkárrá, dr. Konlhy Gyula főparancsnokká, Barzó Mihály alparancs­nokká, Farkas Péter, Sztatkievicz Román, Balog József, Sexty József szakaszparancsnokká, Henter Antal rend­tentartó p iran';snokká, Antal János oktatóparancsnokká, László József pedig szolgálat vezetővé választattak meg. A választmányba Somogyi Gyulát, dr. Kallay Rudolfot, dr. Prok Gyulát, dr. Vadász Leót és Márton Józsefet választották be A közgyűlés szép eredménynyel történ! befejezte után, látogatott bankett volt a Koronában. — Kanyaró járvány Nagy-Halászban. Nagy­Halászban oly n.igy mértekben lépett föl a kanyaró, hogy a legutóbbi 8 nap alatt 60 gyermek betegedett meg e nyavalyában. A járvány kitörése óta 126 gyer­mek betegedett meg. — Pályázat szőlő és borgazdasági tanfolyamra. A vallas és közoktatásügyi m. kir. Miniszter f. évi rnárcz. hó 17-én kelt I72I8. sz rendeletével a f. évben is rendeztet szőlő és borgazdasági tanfolyamokat és pedig: Szent-Endrén, Tapolczan, Pozsonyban, Egerben, Tarczalon, Bihai diószegen, Mmcsen és Nigy-Enyeden. E tanfolyamok négy hetesek és két időszakban tartat­nak meg, u. m. tavaszsza) (április 27. máj 10.) és ősz­szel: Pozsonyban, Egeiben es Ménesen ok!, ho 7-től u. a. hó 20-ig, Tapolczán okt. 8-tól 21-ig, Tarczalon okt. 15-től 28-ig, Bihardiószegen okt. 5-től 18-ig és Nagy­Enyeden okt. 12-től 25-ig. E tanfolyamokra leendő fel­vétel iránti kérvények a magyar királyi földmívelés­ügyi Miniszter úrhoz czimazve a varmegye királyi tanfelügyelőségéhez április hó 5 ig küldendők be. E tantolyamokra első sorban oly néptanítók vétetnek fel, kik oly községben vannak alkalmazva, a hol a t'illoxera a hazai lajszólőket megiárnadla, vagy már el is pusztí­totta, a hol a lakos ág szőlőtnívelesre, illetve az elpusz­tult szőlők felújítására vannak utalva. Pályázhatnak e tanfolyamra a két éves mezőgazdasági tanfolyamot veg­zett s alkalmazásban lévő szaktanítók is, ha még ilyenen nem vettek részt. Az oly helyeken, a hol a tanító tan­folyamon részt vesz, a tanitas 2—2 hétig szünetelhet. — Gyermek színielőadás. A nyuegyházi taniló­testület — az elemi iskolák növen lékéiből összeállitott kis műkedvelőkkel színielőadást rendez április hó 5-én virágvasárnapján d. u. 4 órakor a központi iskola dísz­termében a tanítók házában tett 4000 koronás szoba­alapítvány törlesztesére. A jótékonyczélu előadásra fel­hívjuk a tisztelt szuiők és tanügybaratok figyelmét. A színdarabok — a vegyes énekkar a melyben mintegy 80 gyermek énekel — betanítása — az élőképek össze­állítása nagy faiadtságot vesz igénybe. Az igen tiszteit szülők és tanüiybarátok megfognak győződni, hogy a tanitóikar a vezetésére bízott gyermekeket nemcsak az irás, olvasás, számolás, de a szülők iránti tisztelet — testv ri és felebaráti és hazaszeretet magasztos eszméit is igyekeznek a zsenge szivekbe beoltani. Az előadás a család és iskola egymáshoz közeledését is czélozza. — A munkakönyvek visszatartásának eltiltása. A belügyminiszter fontos, a munkások kenyerkeresetét mélyen érdeklő körrendeletet intézett most a törvény­hatóságokhoz, amelyben a munkakönyvek visszatartását bizonyos esetekben egyenesen megtiltja. Gyakran merül fel ugyanis panasz amiatt, hogy a munkások okiratait, munkakönyveit munkaközvetítők, szakegyletek, cseled­szerzők, lakásadok jogtalanul vísszatartjak s ezzel a munkásokat kenyérkeresetükben akadályozzak ineg. Kézi­zálog, vagy biztositékképpen a munkakönyveket vissza­tartani a szolgálati szerződés megszüuese utan sem ni körülmények között sem szabad. Ezen tilalom megsze­gése kihágást kepez s elkövetői 200 koronáig terjedhető pénzbüntetéssel, ismétlés eseten ezenfelül még 15 napig terjedhető elzárással büntethetők. Végül megj gyzi a miniszter, hogy az iparos-segédek és gyári munkások munkakönyvének a munkaadók részéről való visszatar­tására ezen rendelet nem terjed ki. — Táncz-iinnepcly. Mazzantini Lajos táncz­tanár április hó 8-án este '| 2S órakor a Korona szálloda dísztermében növendekeivel táncz-ünnepélyt rendez. Az ünnepélyen a rendes tánezokon kívül a II. Rákóczi Ferencz idejéből szármázó palotás, a XVII ik századbeli franczia, spanyol és tiroli tánczak is be lesznek mutatva. Az ünnepély befejezte után a vendégek is résztvesznek a tánczmulatságban. — A postautalványok kitöltése. A postaszabály­zatok szerint a posta utalvány pénzrovataiban az utal­ványozott összeg beírása után üresen maradó hézagokat a feladónak vastag tollvonásokkal ki kell töltenie. A ke­reskedelmi miniszter szigorúan utasította a posta- es távíró-hivatalokat, hogy e rendelethez pontosan alkal­mazkodjanak s a feladó mulasztását maga a felvevő közig a feladó ildomos figyelmez'etése mellett pótolja. — A Nemzetközi személy és podgyászdijsza­bás I. pótlékának kiadása. A rn. kir. á'lamvasutak igazgatóságától vett értesülés szerint az 1903. évi január hó l-étől érvényes „Nemzetközi személy és podgyász­dijsabás"- hoz f. evi április hó 1-én az I. pótlék lép életbe, mely a külföldi forgalmakban szükségessé vált helyesbítéseket és pótlásokat tartalmazza. Ezen pótlék a m. kir. államvasutak díjszabás-elárusító irodájaban (VI. Gsengery-utcza 33 sz. II. em.) dijmentesnn kapható. — Ajánljuk n. é. olvasó közönségünk figyelmébe lapunk helybeli előfizetőinek egészben s a vid-kieknek részben mellékelt a „Kazinczy könyvkereskedő részvény­társaság" czégtől Debreczen, — a nagy publiczista és ujabban nagy regényíró Eötvös Károly, a „Nagy per, mely ezer év óta folyik s ma sincs vége" beküldött pros­pektusát. Továbbá : még számos jeles írónk kiváló munkáit hozza nevezett czég a könyv piaezra. ' — A Cacao az ujabb időben nyitott állapotban, tehát ládákban és hordókban stb. ajánltatik és hozatik forgalomba. A fogyasztó közönség érdekében szükséges megjegyezni, hogy a Gacaó, mely minden iránt igen érzékeny, szükséges azt légmentesen elzárni; mert különben nemcsak kellemes izét és szagát veszíti, hanem minden más idegen szagot felvesz s ez által élvezhetlenné válik. Figyelmeztetik azért a mélyen tisztelt hölgy kö­zönség, hogy csak jól csomagolt állapotban levő Gacaot kérjen és fogadjon el, mint pl. az előnyösen ismert Suchard felét, mely 1 „, '/„ '/ 2, 2'/, kilós csomagokban hozatik forgalomba és kapható minden előkelőbb ke­reskedésben. — Figyelmeztetés. Többször fordultak már hoz­zánk egyesek, hogy megbizható-e vagy ama pénzkölcsönt közvetítő intezet vagy nem? E kérdés ezentúl teljesen fölösleges lesz, inert ím.' ajánlunk mi t. olvasóinknak és pedig igen melegen; egy oly ki űiö intezetet, mely töltetlenül megbi/haló s azonfelül nem is közvetítő, hanem a kölcsönöket önmaga eszközlő intézet, ugv hogy a közvetítési dijat megtakaríthatja az, aki hozzá kölcsö­nért folyamodik. És ez az intézet a „Kisbirtokosok Or szágos Földhitelintézete", Budapesten. — Na gyon fontos, hogy felhívjuk a csúz és köszvényes betegek figyelmét a világhírű Zoltán-féle kenőcsre, melynek páratlan kitűnő hatásáról ezer és ezer elismerő levél tesz tanúságot. I^y pl. Laficzár ezredes, Zsendovits Józef kanonok, Dr. Wegh Jánosné, Dr'. Rchnavszky, Fodor Gábor, Stranszky bárónő, gróf Nyáry, gróf Keglevich, gróf Auersperg stb. fejezték ki köszönetüket és hálájukat e kitűnő kenőcsert, mely őket régi csuz és köszvényes bajuktól megszabadította. Üvegje 2 kor. Zoltán B. gyógytárában Bpesten. — „Piros tojás" czim alatt egy felette érdekes és bőtartabnu húsvéti zenealbum jelent meg pazaron díszes kiallitásban Klökner Ede budapesti zeneműkiadónál, mely 86 oldal tartalmán az idény legszámottevőbo s legszebb zenemű újdonságait gyűjtve össze, abban a legnevesebb hazai zeneszerzők becses műveit adja közkézre. Hasonló gazdag tartalmú zeneanyag ily olcsó áron még eddig nem jelent meg, mert az itt közölt 25 zenedarab külön kiadásokban csak 40 koronáért szerezhető meg, mig e díszes kötetben csekély 4 korona árért vásárolhato meg, közvetlen megrendelve fenemiitett budapesti kia­dónál. A szép művet elegendőképen ajanló tartalma ez : 1, Ábrányi Komel, 8-dik magyar ábrándja. 2. Barna Izsó. Nem szende leányka a „Görbe nap" bohózatból. 3. D' Amant L. „Ferii hü^ég" vigdal. 4. Gaál F. „Petite Valse" pour Mignon, sdondarab. 5. Greizinger Iván „Abrand világ" dalkeringő. 6. H irtl H. „Kóló" szero nemzeti táncz. 7. Huber Sándor „A maturans kisasszonv" vigdal a „Parjaj" bohózatból. 8. Hubay Jenő „Kis gyermek koromban" dal. 9. Ivánf'y Iván „Messze, messze Rodostóba" tarogatós magyar dal. 10. Ivánf'y I. „Ha nem szeretsz miért hitegetsz" magyar dal. 11. Lányi Ernő „májusi álom„ zongoramű. 12 Linyi E nő „Kere­sem a boldogságom" magyar műdal. 13. Lányi Ernő „Ingó-bingo rozsabokor" magy. dal. 14. Korányi József „Érett a kukoricza" magyar dal. 15. Lengyel Miska „El van az én boldogságom temetve" magyar dal. 16. Lirigyel Miska „Szegedi csárdás (Három a táncz.) 17. L ngyel Miska „Szárnya a fecskenek magy. dal. 18. Linka Cimilló „Menodora" keringő a hisonnevü szerző hírneves „Auróra" keringőjenek még dallamgazda­gabb párja. 19. Grósz Alfréd „Nem is kéne egyéb" Riporter dal az „Indra" operettéből. 20. Rábaszéki Lajos „Kutattam már réges regen magy dal. 21.Siposs Antal „Gzinka Panna nótája" a „Laura" dalokból. 22. Sonsa F. A „szabidság harangja" angol induló. 23. Weiss V. „Né nyúlj hozzám" dalgavotte. 2-t. Szentgály Gy. „Ne tudja senki" magy. dal. 25. YvonCh. „A czigány órája" polka mazurka. A dalok én^k és zongorára ugy vannak rendezve, hogy zongorán magában is használhatok. A „piros tojás" húsvéti zeaealbumot tehát minden zene­értő egyének, a ki maradandó értékű s kedves emlékű alkalmi ajándékkal kíván kedveskedni szere.teinek melegen ajánljuk mngvételre. — Használjon dr. Szopkó-féle Mauumollint, a mely három nap alatt finommá, — puhává és bársony­szerűvé teszi a kezet s megóvja a kirepedezéstől. — Ára 1 üvegnek l korona. Kapható az „Arany Sas" gyógyszertáröan. Pazonyi utcza 3. szam. 236-1—13. — A bpesti ügyvédi kamara évi jelentése. A bpesli ügyvédi kamara évi jelentésének tervezetében „Zúgirászat" czim alatt az az állítás foglaltatik, mintha a in. kir. államvasút rk sommás peres ügyeiben évek óia kellő jogi képzettséggel és m nősitéssel nem bíró vasúti gyakornokok látnak el a bíróságok előtti tárgya­lásokat. Ez az állítás helyre igazítást igényel, mert azok, a kik a bírósági tárgyalasokra a magy. kir. államvasu­tak igazgatósága részéről kiküldetnek és meghatalma­zással elláttatnak, valamennyien bírnak a törvényben előirt jogi minősítessél, nevezetesen tizen ügyvédi okle­véllel, ketten pedig az ügyvédjelöltek minősítésével bír­ván, mindannyian a bíróságok előtt eljárni jogosítva vannak. — Mérsékeltáru menettérti jegyek életbelép­tetése Munkács és Beregszász között. A magyar kir. államvasutak igazgatóságától nyert értesítés szerint f. évi április hó 15-től kezdve Munkács és Baregszá-z állomá­sok között két napig érvényes m irsíkelt aru menettérti jegyek léptetnek életbe és pedig: a II. kocs,osztályban 4.00, a III. kocsiosztályban 2.50 korona áron. Vasúti ügyek. A magy. kir. államvasutak igazgatóságától. 6385 903. sz. Pályázati hirdetmény. A magy. kir. államvasutak Szolnok állomásán levő pályavendéglő bérletére ezennel zárt ajánlatu pályázat hirdettetik. A bérlet 1903. évi szeptember hó 1-vel kezdődik és tart ezen időponttól számított 5 éven át vagyis 1906. évi augusztus hó 31-ig. A bérleti feltételek a magy. kir. államvasutak aradi üzletvezetőségének I. osztályában a rendes hiva­talos órákban megtekinthetők vagy kivanatra postán

Next

/
Thumbnails
Contents