Nyírvidék, 1903 (24. évfolyam, 1-26. szám)

1903-01-04 / 1. szám

XXIV. évfolyar 1. szám, Nyíregyháza, 1903. január 4. ILCSVARMEGYE HIVATALOS A SZABOLCS VARMEGYEI KÖZSÉGI JEGYZŐK LAPJA. és A jABOLCSMEGYEI TANITÖ-EGYESÖLET HIVATALOS KÖZLÖNYE. W" Megjelenik hetenkint eeyszer, vasárnapon, m Előfizetési feltételek: postán vagy helyben házhoz h" Egész évre . . Fél évre Negyed évre . . A községi .jegyző és tanit" uraknak m.uk n-irv korona Eic? *<am Ara -Jtii 'B : ina. Az előfizetési pénzek, mer/rendelések s a 1 A ,a|) szellcm i részét képező küldemények, Hirdetési dijak: lap szétküldése tárgyában leendő felszó- * 8zerke8ztő czlme aUtt kére t° e < beküldeni. Minden négyszer hasábzott petit sor egysze i lamlások Jóba Elek kiadó-tulajdonos fo^&SST'' leTelek C3ak 13mert kezekto1 ki 5f'" lÜtöbbszöri közlés esetében g fin L-n ; 1, i i o - lOgaatatnaK el. A nyílt-téri közlemények di]a soronkint 60 fillér Ku.iyvnyomaajanoz uKola-ulcza 8. szam A kéziratok csak világos kiváuatra s az Apró hirdetések 10 szóig4> fii.,minden további szó (Janoszky ház) intézendők. [illető költ-égére küldetnek vissza. 4 fii. Vastag betűvel szedett kétszeresen számit. Hirdetések elfogadtatnak lapunk ri a|a kiadó-hivatalban (II. kerület iskola-utcza 8-ik szám); továbbá: Goldberger A. V., Eckstein Bernát és Általános Tudósító által Buda­pesten, Haasenstein és Vog^ ypiajában Bécsben, Prágában és Budapesten, valamint Németország és Sveicz fővárosaiban és Dorn & Comp. által Hamburgban. BÚCSÚStatÓ, fi Bizony nem közönséges ^Wó vult az 1902., amitől elbúcsúztunk tf^njévkor! Eltemettük vele egy nag—rab testrészét a vármegyének, a mi els/aka^tóle, mintha csak nagy árviz hullám-torlas istromolná a gátat s nyalt volna le abbo osszú, széles réteget. A magyar társadalom elejtette már 1861-et, meg 1865-öt, — régi Igokról nem is szólván, — hogv milyen erc^ziklája volt akkor hazafias érzéseinek a várfeye. amelyen megállhatott, amelynek neki fV.tette hátát s nagyot ütött a mellére: ez lén váram, ahonnan megvédelmezem szallágomat és nemzetiségemet 1 Meg is védelmezte! Mert az a vihar edzette szí élő szer­vezete volt a magyar léleknek; pak a ''te­remtménye. Simult a viszouym. Eredeti hadi szerkezetéből lassaakiut átiult a köz­igazgatás éa törvénykezés szervezel 1809-ben még a vármegye szervezte az só nemesi fölkelést s egyik- sMépfcfrH—S l 'a fr ^'JAL .Í-sa állitotta annak elére ; s 1818 — 49ben is a sza­badságharezunk egész szervezetea vármegyei administráció által rendezkedett és működött. És a mikor, levertszabadsábarezok után, a győzelmes hatalom ráült eri> a sziklára" a nyomás alatt megmozdultak bben a szer­vezetben a nemzeti erők vulkárai. S a hata­lom, nem várván meg az erupejt, leszállt a szikla tetejéről. A kitörésre éret, a nyomás alatt tömörült nemzeti közérzés azután vesze­delem nélkül való módon, lassakint elpáro­logtatva, sok apró szellentyükön bocsátották ki a sziklából. Ez volt nekünk mindig a békés idők történelme. 1867 óta sokszor ütöttek csákánynyal erre a sziklára s hullott is róla az ütések alatt egy­egy szikla-réteg. Ezeknek a leválásit mindég megérezte a magyar nemzeti társadalom s legalább feljajdult rá. A legutolsó kísérletet pedig, mikor egyenesen dinamitot raktak a szikla alá a hires Szapáry-féle javaslattal, egye­nesen meghiúsította. És most hidegen, érzéketlenül, a búcsúzás minden meghatottsága nélkül látja, hogy első királyunk, Szent István által alkotott ez ősi intézményünknek egy része elszakad, a szerve­zettől. Annyi történt mindössze, hogy a m. kir. pénzügyminiszter 3944— 902. sz. rendelete ér­telmében, a vármegyei pénztár és számvevőség személyzete az év utolsó napján déli 12 órakor átsétált a vármegyeházától a m. kir. pénzügy­igbzgatóság palotájáig s jelentkezett ott további szolgálattételre. r 5 imajie Mira. Te messze innen más emberek :özt Más örömöknek élsz, mint jó ijiram. A bánata sem az a te szived n« ) Más ábrándja, reménye, vágya an Az emlék, a mi összeköt bcnnii,­et Roskatag hid, lassankint összed • S mi rombadöltct összetett kezééi Szinte várjuk, ,— te egy — é másfelől. Ezért volt hát álmatlan éjek g<dja, Sok titkolt sóhaj, szenvedés ezt. Fiatal szivem nyiló rózsabokra­Elhervadott, elhullott semmiért.' Hogy most kifosztva állok mina koldus S mig a szemem könyekkel gjj teli. Az emlékezések virágos útját A feledés homokja elfedi .... Oh mond, úgy néha alkonyatk, este Nem érez e a szived valamit, • A muló napok gyors tovatünéS Csak feledésre, másra nem tan. . , . ? Óh mond : ha egyszer újra visamennék Kinyújtanád e kezedet felém, ­S ha megkérdezném, hogy hajiz-é rám Vájj tudnád-e azt mondani : n< én . . . ? Hej balga álmok, napfényes re; nyek Csak hagyjatok, csak szálljatolíovább. Csak hadd legyen életem sorja .y re Elhagyottabb, szegényebb, mosiább. Két elvált szivnek egy közös ö' ; ny e) Aranyos hidja, szép emlékezet Dőlj te is össze, —- a két útja Már soha többé össze nem vez. _ _ ; lotay István. 1 lí.^íjrullpi hi'inntJJli .jrj P>/>i/; Pedig nagy darab kő az, ami igy kiesett a szikla-vár falából. Omlani fog utána ez a fal, amely pedig — hejh! kipróbált menedéke volt sok századokon a magyarnak ! Nincs rá többé szükségünk 1 Adja Isten, h°gJ -gy legyen! A mai növekedő generáczió — részben már ma is tényezője a magyar közéletnek s a leg­közelebbi jövendőben már kizárólagos irányi­tója, legnagjobb részében úgy nőtt fel, hogy avultnak, nevetségesnek tartja a vármegyét, Kajla Miska, i. A dőmödi községháza udvaráról feketére festett egyszerű fakoporsót visz a temetőbe egy rozzant paraszt­szekér; a koporsóban Kajla Miska, a falu bolondja pihen, hosszú kinteljes élet után örök nyugalomban. Utolsó útjában nem kiséri őt senki, pedig mig élt, a tálujabeli pajkos gyermekek csoportosan kisérték a merre járt, a paraszt suhanezok pedig folytonosan gúnyt űztek a szegény boldogtalanból. Teher volt neki az élet, de attól szabadulni nem birt elég lelki erővel; végre megszánta őt a jóságos Isten és magához szólitá a sokat szenvedett falu bolond­ját. Ott találták meg egy szép májusi reggelen a falu végén, a közös kut közelében, az Isten szabad ege alatt — élettelenül. A falu bolondja meghalt és nem akadt szánakozó lélek, a ki őt megsirassa, a ki szegjny nyomorultnak a végliszteséget megadja és kikísérje utolsó útjára — a temetőbe. A lélekharangot sem húzatta meg senki, a mikor kiszenvedett, ugy találták meg másnap inegholtan a falu végén, a közös kut közvetlen közelében. A te­metes csendjét sem zavarta senki, még a falu lnrang­jának búcsúztató hangja sem. Ugy temették el, mint egy mindenki által meg­vetett bűnöst, naplementekor vitték ki a községháza udvarából a falu halottját. Egyetlen köny sem nedvesí­tette a feketére festett egyszerű fakoporsót, pedig nem volt egyéb bűne a szegény boldogtalannak, csak az, hogy szeretett valamikor egy leányt, a ki nem lehetett az övé, mert idő előtt itt hagyta őt. Mig élt, nap nap mellett ott üldögélt Kajla Miska a faluháza előtt, nem szólott senkihez, ha nem bán­tották. Megnyugvással tűrte ha gúnyolták, de mikor Istenben boldogult szeretőjét Pintér Zsuzsát emlegették előtte: keserves sírásra fakadt és fájdalmasan pa­naszkodott. mintha csak valami múmia lenne, maradványa rég letűnt időknek. Rászoktatták erre, hogy igy gondolkozzék ! A fővárosi újságok túlnyomó része évek hosszú sora óta minden alkalmat fölhasznált arra, hogy tódítsa ezt a fölfogást.Éretlen fiatal emberek, akik Budapest aszfaltján tul, legfeljebb ha Újpest vagy Soroksár homokját vasárnap délutáuon ta­posták, az egyetemről valamelyes fővárosi büró zárt levegőjébe került tanult emberek ontották és zúlitják ma is a legrettenetesebb kritikákat a „vármegye" ellen, holott soha még csak nem is láttak „vármegyét". Valóságos hadjírat a „vármegye" ellen. Mintha csak valami szörnyeteg lenne, hétfejű sárkány a „sötét középkorból". Ha Krivány sikkasztott, száz ujság-torok kiáltott pereátot a vármegyére, ugyanakkor nagyszerűen kicirkalmazváu az adóhivatali vagy banki sikkasztó agyafúrt ügyességét, melylyel a „legnagyobb ellenőrzést" is kijátszani tudta. A mucsai esetből országos felhő piszokját borí­tották a vármegyékre, nem a kivételt látva <í'?cse­e..„da a.Jíá^a'M? sc enpdniét húzván ctpuiusaia cs itrjitrSziesere az egész intézményre. Pedig lesz még idő, hogy — ha nem is ez a mai, de egy későbbi nemzedék keservesen meg fogja bánni a vármegyei intézmény fel­adását Mert egyetlen egy — kipróbált — orszá­gos szervezetünk ez, mely a nemzeti közerőt egyesíteni és megindítani tudja. Azt a közerőt, mely veszedelem idején a nemzetet képviseli és azt a közerőt, mely békés napok áldásaiban megvalósíthatja az emberi szabadság legfőbb A mint a nap leáldozott oda hagyta helyét s lassú biczegő léptekkel haladt kifelé a falu végére, leült a közös kut előtt levő vályúra s ott várta be, mig a falu leányai kijönnek vizért s egy kis száraz kenyeret hoz­nak a számára. Ezek a leányok sokszor hallották őt a múltról igaz érzéssel beszélni, ezeknek panaszolta el a fájdalmát a legtöbbször s mikor eltávozlak innen ő is fö.tápász­kodott ülőhelyéről, oda biczegett a kúthoz, beletekintett, majd meg könyörögve nézett az égre és fájdalmas zo­kogásban tört ki. Innen aztán a temető felé vette útját, olt lepihent egy virágos sírdomb mellé s folytatta fáj­dalmas panaszát mindaddig, míg csak el nem aludt. Midőn fölébredt, megcsókolta a sirjelző keresztel s el­ment innen ismét a szokott helyére, a faluháza elé. Most már nem kell fáradnia többé : oda temették őt is ama kis sir közelébe, a hol szép kedvese pihen. II. 1876-ban, pünkösd másodnapján lélekemelő ünnep­ség folyt le Dömödön a grófi kastélyban. Kárásztelky István gróf, a község szeretett kegyura ezüst menyeg­zőjét ünnepelte és a nemes főúr ez a'lkalomból kifo­lyólag a kastély a parkjában nagy népünnepélyt rendezett a falu lakosai számára. A nemes gróf néhány nappal az ünnepség elölt elhivatta magához egykori hü szolgáját, Kajla Miskát, a ki akkortájban egyike volt a falu legderekabb és leg­értelmesebb legényeinek s megbízta őt, hogy nevében hivja meg a falu népét; felkérvén őt egyszersmind arra is, hogy legyen segítségére tiszljeinek az ünnepély ren­dezésében. A megbízást Kajla Miska nagy megtisztel­tetésnek vette és pontosan eljárt benne s mint ügyes, értelmes ember, a ki nélkül a faluban különben sem eshetetl meg semmiféle nagyobb mulatság rendezése, itt is a a gróf tisztjeinek nagy segítségére volt. Az ünnepség valóban impozáns képet nyújtott a szemlélőnek. A park telve csinos fiatal leányok­kal, deli legényekkel és tisztes kinézésű ünneplőbe öllö­zött öregekkel. Itt táncz, amot vig ének, tovább meg

Next

/
Thumbnails
Contents