Nyírvidék, 1902 (23. évfolyam, 27-52. szám)
1902-09-21 / 38. szám
AXIII. évfolyam. 38. szám, Nyíregyháza. 1902. szeptember 21, SZABOLCSVÁRMEGYE HIVATALOS A SZABOLCS VÁRMEGYEI EÖZSÉGI JEGYZŐK ós A SZ\B0LC3MEGYEI ÁLTALÁNOS TANIT0-EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE. Megjelonílr hetenbint "tryszer, vaHÍrnapon. Hirdetési dijuk: nn(ltí n „Fi^h^th-^hf^'^V..^,.. A z előfizetési pénzek, megrendelések s a A lap szellemi részét képező kíldemények, postán vagy helyben háznoz hordva: , • , .. ... .1 -/.erke^ztö ciimie a alt kéretne* UekiiM.'ni f. Ké.í évre h korona l aP "elküldése targyaban leendő felszo- „. , , , , * e r"" e < Minden négyner haUbiott petit sor erv«eri Ml évre 4 . lantiások Jóba Elek kiadó-tulajdonos f o, ^"tna'k el kltaMM 10 fillér; MbboOri kailé, e *i8 111. Negyedévre 2 , kö.iy vnyoilldájához iskola-utcza 8. szám . .. . " , ... . A nyllt-téri k5* eménvek dija toronkint M fillér; A kiizHégi jpgyső él, tanít" uraknak eg**/. évre ,[inn4lru I, Wt inl Int ... kéziratok c«ak Tila;os kívánatra * az ApnWurdete-.ik 10 «óig4 .minden további aió '•••'<.k tifL'\ korona B,rv «xáu, rti-a •»., (lllér. líllllBWiy I1JZ) iniezeilUOK. illető kült-égére küldetnek tímzji. 4 ti . Vastag l.e'üvel «zed.>tt ketnereneo »ámit. Hirdetések elfogadtatnak lapunk részére a kiadó-hivatalban (II. kerület iskola-ulcza 8-ik szám); továbbá: Goldberger A. V.. Eckstein Bernát és Altalános Tudósító állat Budapesten, Haasenstein és Vogler irodajában Bécsben, Prágában <s Budapesten, valamint Németország es Sveicz fővárosaiban es Dorn & Comp. altal Hamburgban. Kossuth. Mi zeng föl ne ifjak lánglelkü dalában ? Mi sir föl a vének bús énekiben ? . . . Megmozdul az erdő, mint harrz viliarában, Ninrs a ki haboznék, nincs a ki pihen. Száz év diadalmán liúll könnye, az aggnak, Oly hosszú az a hús, gyöngyharmatos út; Száz év tanúságán buzdulva fogadnak Imába az ifjak, nép atyja, Kossuth ! Nép atyja, kit akkor küldött a Teremtő, Mikor kiapadt volt már a remény, Hazája veszendő, mert nincs elegendő Hit, nincsen elég kar, munkára kemény : Fölszállhal-e hozzád ajkunk susogása, 11a félve, titokban mondjuk nevedet ? ! Följuthat-e hozzád lelkünk zokogása : llocjy áldd meg örökké hü nemzetedet ? ! Volt — ah, ki ne tudná! Árpád örökének Volt hőse, ha kellett, volt nagy fia sok, Kik szent lobogót oly büszkén emelének, Békébe galambok, csatába' sasok. Hitért bizalommal, jogért hatalommal Vivták megaharezot s — hordoztak igát . . Volt nagyja hazánknak, volt hűse halommal, Nem érheti szégyen, nem sértheti vád. De a te szavad kell, hogy sorsa pecsétjét Saját erejében keresse a nép ; És a te kezed kell, hogy sorra letép iék A gyáva bilincset . . . áldott ivadék ! Idő kerekét megáll it ni egészen : Tiéd a nagy estme, a tiseta, igaz; Idő kerekí t meginditni merészen : Tiéd a nagy érdem, bukásban is ae! Nem hal meg az eszme, bár sírba sodorják : Nem ülhet az önkény örök diadalt; Nem veszhet az érdem, bár sárba tiporják : Hőséről a hant is tud zengeni dalt. Hozzád jön el a nép, ha gyönge vetését Jobb sors aratássá fejleszti elő ; Hozzád jön a nemzet, ha űzi a kétség: Benned van as ige, a tett, az erő I Nép lelke, kit egy csél hívott, as igazság — S igaztalanul bánt véled a kor, Nép atyja, kit egy vágy gyújtott, a szabadság S itthon szabadon csak a sírba lakol: Villám erejében, dörgés morajában Tanits ezután is sok századon át, Ilogy győzzön a nemzet vezére nyomában, Imádja az Istent, szeresse hónát! V. J. Kossuth emlékezete. Kiragadtuk magunkat a hétköznapok fárasztó gondjaiból, megpihentünk, ünnepeltünk' Hiszen ennek a nevezetes évfordulónak a bekövetkezése igazi nemzeti ünnep volt, az öntudatra ébredt magyar nemzetnek nagy ünnepe. Miénk, magyaroké volt <"> egészen. Miénk még akkor is, ha a szabad nemzetek részt követelnek maguknak az ő örökké tündöklő dicsőségéből. Nekünk adá, mint legnagyobb áldást, a világot intéző Istenség. Nevét, dicsőségét, munkájának, szenvedésének a jövendőbe ható erejét és áldását nem rabolhatja el nemzetünktől semmi/éle földi hatalom. Áldásul adatott, áldásul marad meg mindörökre. A gondolat sasmadara suhanó szárnyakkal átszeli gyorsan a letűnt század térségeit Hólesőben látom a kis gyermeket, kit öntudatlan szenilergésében körülölel a mindennél nagyobb szeretet, az édes anyának dajkáló, aggódó szeretete. Óh. ha megnyílt volna az anya szemei előtt a jövendőnek titkokat rejtegető kárpitja mily efgondol/iatat/anul nagy lett volna szeretete a gyermek iránt, ki rab nemzetének megváltója leendett! Kibírta volna-e az anyai szív azt a szeretetet, melyről halvány fogalmat is alig alkothatunk? Nem repedt volna-e meg az édes. de halandóra elviselhetetlen teher alatt? Látom az ifjút az élet legörömteljesebb időszakában. Elméje ragyogó tehetségei munka után kutatnak. Tanul. — föltárni előtte az ismeretek gazdag világa, az emberi szabad elő hal adás kincseivel. Valami titkos erő. ösztön, még önmagát sem tudó sejtelem viszi előre, tovább és tovább. De hátha érezte már akkor rendeltetésének kiválóságát? Elméje fényességének egyetlen sugara talán egy szempillantásig bevilágított a jövendő fátyolos titkai közé? Ki tudná azt megmondani Látom ismét a férfiúi elhatározások munkás mezején. Tevékeny küzdelmében mennyire kiválnak már az emberi nagyság körvonalai! Azért küzd. azért fárad és szenved, ami legbecsesebb kincs marad a gondolkodó ember előtt örökre. Küzd az egyenes, a nyilt szó jogáért, a gondolat szabadságáért, mely nélkül nincs élet. nincs öröm. csak pusztulás és halál. Börtönben ül az eltiport jogok védelmezésére fölesküdött apostol. Nem tétlenül mereng a tömlöcz homályában. Gazdagabbá teszi életét egy kincscsel, egy hatalmas és szabad nemzet nyelvének kincsével, melynek birtokában a számkivetett bujdosó idegeneket hódított meg s tett barátaivá a némán szenvedő magyarnak. Látom a hőst, a nagyot, a hozzá legméltóbb munkában. A szegény rabszolgákat a földhöz lánczolt nyomorból felszabadítja, emberi öntudatra ébreszti s valamennyit büszke, szabad magyar polgárrá avatja föl. Oh. dicső, nagy munka ez, mit csak az Istentől eleve kiválasztottak teljesíthetnek, elpusztíthatatlan akarattal, soha ki nem hamvadó lelki tűzzel. Emlékezzetek és áldjátok' Látom az orvvul megtámadott magyar szabadság pokol-csatáiban ' Szive, egész lelke, elméjének tanácsa mind mind a nemzeté, a szent ügyé. Soha igazabb és szentebb jogot nem védelmezett nemesebb és nagyobb liös' Ugyan kit mernétek vele szembe állítani? Ki ne törpülne el az ö nagysága mellett? És mégis pusztulás következett a magyar szabadság háborúra. Isten búsulásának fellegei borították be egünket „ellmlltanak legjobbjaink a hosszú lvarrz alatt', megtelének a tömlöczök. dolgozott a hóhér és keleten ismét zokogott a szomorú nóta fájdalma : „Őszi harmat után. kék hegyeknek ormán, fújdogál a hideg szél." A nagy hontalant a bujdosásban sem hagyá cl a nemzeti függetlenség kivívásának szent reménye. Szenvedett, de nem boldogtalanul, mert reménye volt. Könyhnllatás volt kenyere éjjel-nappal ... de liallotta-e öt panaszkodni valaki valaha ? Szerette nemzetét, a háládatlant .... A halál angyala még utolsó gondolatában is e szeretet lángját látta lobogni. Utolsó szivdobbanása áldást sóhajtott a szegény hazára. És a jelen ? Tanit-e valamire ? Miért, honnan van az. hogy a nemzet örömében vagy bánatában Kossuthra gondol egyaránt ? És a jövendő ? Takard el, titkok fátyola ! . . . Mig emlékezni tudunk, addig tudunk remélni is ' Őrizd meg hazánkat Isten, s ne verd meg a magyart a felejtés átkával soha '
