Nyírvidék, 1902 (23. évfolyam, 27-52. szám)

1902-09-07 / 36. szám

IV Y t If V t r> ^ K vagy könnyelmű elnézés, vagy túlságos szi­gorúság, de soha semmi észszerüség. Íme igy teszik tönkre az ifjúságnak mind a testét, mind a lelkét. A világon élt legnagyobb szellemek egyike a ki pedig nem barátja a zárdáknak igy véle­kedik a szülei majomszeretetről és túlgondos­ságról a nevelő intézetek javára. Pedig ez még nem is akkora veszedelem a mi a szülei ház­nál érheti a zsendülő gyermeket mint az, a nemtörődömség vagy rosszul alkalmazott sze­retet, a mi idegen háznál környékezi meg. Az anyai szív szeretete ösztönszerűleg még túlzá­saiban sem mérgezhet, de a szállásadó néni külsőségekben nyilvánuló szeretete, mely taláu c ak a lakásért és ellátásért kapott tizeskéket akarja meghálálni, mikor a gondjaira bízott leányka ellen szeretetrohamokat intéz — annál­inkább. Vannak helyek, a hol a gyermek olyan biztos kézben van mint otthon, de bizony sok­szor jobb volna, ka fizika és stilisztika helyett otthon tanulna rántást kavarni, tésztát gyúrni a kisasszonyka. A hol a lakásadó szeretete abban nyilvánul, hogy elnézi a leányka csatan­golását az utczákon a hol társnőivel nem sok jót tanul, az utcza durva, nyers, életárnyéktól sötét képei nem alkalmasok a csitri leánykák nevelésére. Még rosszabb a hol a leánykák a néni el­nézése mellett szekundával küzdő ifjú hősökkel szövögetnek korai és szörnyen zöld szerelmeket. Ha nem is aprózom tovább a kérdést, lát­hatjuk mennyi gond és kétség a szülők előtt az, hogy gyermekük hol legyen mig a szülei háztól távol tanul. A fiatal teremtések minden iránt fogékony lelke egész életre kiható emlékeket gyűjt kör­nyezetétől. Ezért okoz nagy gondot a környezet megválasztása. Ismeretlen helyre bizonytalanbm nem he­lyezheti el lelkiismeretes anya gyermekét, ha jó ismerőse, vagy rokonság nincs, a leányka, nevelése rovására is otthol marad. Nyíregyháza lakossága külön test a vár­megyében. Az atyafiságosodás a vidíkkel ma is gyér. Hány szüle kénytelen leánykáját messze idegenbe, Debreczeube, Szatmárra, Egerbe vinni inert Nyíregyházán rokona nincs, internátus eddig nem volt és nem akar gyermeke elhe­lyezéséből szerencsejátékot csinálni. Ilányau nem taníttatták ezért tovább leányaikat! ? Pedig tauittassák! Ha igaz a mit Tissié mond, hogy a fiu gy rermek a férfinak atyja, sokkal inkább igaz, hogy a leánygyermek a férfinak anyja. A jövő sorsa van letéve abban a kis fejben, abban a kis dobogó szívben. A haza jövője, a magyar jövője és sorsa. Hadd legyen csiszolt az a kis szív és tanult az a kis fej. Hadd ismerje az igazság útját, hogy megmutathassa az utána jövőknek. Ez a haza érdeke! A jövő harczát nem a fegyverek, hanem az elmék vívják meg, ezért ünnepiünk mi az üuneplőkkel szeptember 10-én mikor a nőne­velés ügye előbbre lendült azzal, bogy a vidék­leánykáinak biztos fészek épült, a szent-mihály utczai internátussal. Legyen az a kis fészek minél népesebb. Oltalmazza mindnyájunk szeretete minden lakójával együtt. Szabó Lajos. Noi proletariátus. A minap olvastuk a lapokban, hogy a közoktatási miniszter óva ii.ti a szülőket: ne taníttassak leányaikat tanítónőknek, mert túlságos sok mar a diplomás taní­tónő, sokkal több mint amennyi alkalmazást nyerhet. Más pályákra is szokás a nőket kitaníttatni : a postához, távirdához, telelonhoz. Itt is túlságos már a női konkurens. Nagyon sok van köztük, ki művészetre érez magaban nagy hivatást. Annyi a zene- és festő­iskolákban a női növendék, mint a fűszál. A szinészeti tehetséget, sőt a zsenit, pedig minden csinosabb és ele­venebb leanykában föl szokás födözni a család baráti körében, hol mindig akad szakértő, ki Örzsikében, Szaliká­ban egyaránt megsejti a jövő Jászait, vagy Pálmait és szent bizonyosra esküszik, hogy a szülők egy-egy ceieb­ritástól fosztják meg a hazai színpadot, ha leányukat sziniképezdébe nem adják. A leányok tehát tódulnak a színészi pályára is, hol szintén kevesebbnek terem a dicsőség és a kincs, mint ahányról megjósoltak, sőt ke­vesebb talál még kenyeret is, mint ahanynak csak az kellene. Szóval, nagyon sok szülő érzi szükségét annak, hogy leányát valamely kenyérkereső pályára tanít­tassa ki. Mert a világ sora nagyot változott: azelőtt a leány dicsőség nélkül való, de biztos pályára készült — család­anya lett belőle. A gazdag leányt elvelte a gazdag em­ber, a szegeny leányt a szegény ember, gyakran meg­fordítva is meg esett, de páriában keves leány maradt, rend szerint azok, kik nagyon valogattak a kérőkben. Most a leány, ha nincs hozománya, és a jelentkező vőlegény adósságat ki nem tudja fizetni, (talán még a régi szabókontójat is,) nem tud tiszti kaucziót tenni — haszlalan szép, művelt, jó és becsületes — nem mehet férjhez. A mai fiatalember bátortalan, nem meri a család­alapítás terhét vallaira venni. Nagyon józanul indokolja meg az örökös lig rnyéletet; végzetre mégis odajut, hogy a mohón élvezeti szabadság enerválja es ha öregsegére mégis megházasodik, elvesz .... mit is mondjak ? egy olyant, ki kész egy fizikai rtncs ápolására vál­lalkozni. Így szaporodik a tanult, női proletáriálus, mely nem tud egzisztencziát szerezni sem tanszékeken, sem hivatalban, sem művészeiben. llogy ez a proletariátus hova menekül a kenyér után való hajsza utjain, arra nem is szeretünk gon­dolni . . . De hiszen ezt mindenki tudja és tapasztalja ;mosl a közoktatási miniszter is konstatálta, bar annak nincs más tanácsa, mint hogy a szülők ne taniitassák kenyér adó pályákra a leanyaikat. Mert már sok a hivatal kereső, a miniszter nem bir a protektorokkal és a protezsékkel; szóval: intő szót a miniszter ajkaira is a saját kellemetlensége hozta, de már arra nem volt se akarata, se bátorsága, hogy véle­ményt mondjon: miképen lehelne a bajon segíteni, mi történjék azokkal a leányokkal, kik ha férjhez nem me­hetnek, nem tudnak állás és hivatal nélkül megélni. Pedig szükség volna rá, hogy a közhatalom keze­lői és a törvényhozás erre az ügyre is kiterjessze figyel­mét. Mert folyvást arról beszélnek a bölcsek, a sovinis­ták, hogy kevés a magyar, ezen a földön 3,000.000 magyarnak volna még helye: akkor volna a magyar állam és nemzet hatalmas, akkor volna számára az uj miltenium biztosítva. Hiszen a magyar paraszt gazd i megházasodik, családot alapit, az iparos is megnősül, ha sikerül neki valamelyes üzletet, jóllétet biz'ositani; a magyar zsidó­ság szegénye gazdagja jó példát nyújt, megnősül és sok gyereket nevel löl. De a magyar középosztály fiatal­sága másképén gondolkozik .... Hat tegyen erről a törvényhozás. Hiszen van rá példa. A franczia köztársaság vezető férfiai és maga a társadalom, tapasztalvan a niitinkhez hasonló állapoto­kat, eiős kézzel lálott azon okok leküzdeséhez, melyek ezen állapolokat megteremtették és azon akadályok el­hárításához, melyek a helyzet javulásának útját állják. Kövessük mi is a francziákat és más nagyobb nemzetek példáját és meg fog szűnni a női proletáriá­lus; de az erkölcsök is javulni fognak. Ifjúsági könyvtárak. A vallás és közoktatásügyi miniszter erélyes hanga rendeletben szerez érvényt egy sajnos immár feledés­nek indult, régebbi miniszteri rendeletnek, amely köte­lezővé tette, hogy minden elemi és ismétlő iskolában ifjúsági könyviárt szervezzenek. Hogy milyen nagy horderejű, messze kiható, szo­cziális és kulturális missziót teljesít minden könyvtár, ma már egészen fölösleges vitatni, va^y tárgyalni, de eléggé nem lehet a tanerők szivere kölni az ifjúsági köny v­tárak ügyét. A fogékony, minden impressziónak önként engedő gyermeki lélekben minden olvasmány egy életre való nyomot hágy. Ha visszaemlékezünk ös-zes lanul­manyaink közölt az fogamzott meg legjobban, az rög­ződött meg leginkább elménkben, s/ivünkben, amire gyermekkorunkban tanitoltak, amit lelkestdő, könnyen felszívó gyermekagyunk tett szerves tulajdonunkká. Érzéseink, lelkivilágunk, egész egyéniségünk akkor alakul ki, akkor vetjük meg alapját értelmiségünknek, akkor csiiázik ki lelkünkben egész érzelem világunk. Aki ezt a serdülő, önmagát megkremtő egyéniséget hivatott irányítani, ezer szeme, ezer szive legyen és a gyermek feltörő szomjúságát, a tudnivágyás szomjúságát, kristály tiszta, egészséges vizzel oltsa. Az első olvasmányok örök tulajdonaink maradnak, amivel a gyermek ihletellen lelkületét, érintetlen fantá­ziáját először irányítjuk, az kristálytiszta elmének, igaz magyar szivnek, egész embernek a dolgozata legyen. És gyermekkorában szerettesük meg a betűt a gyermekkel. Gyermekkoiában győzzük meg arról, hogy jobb, igazabb barátot nem szerezhet a jó könyvnél, hogy igazabb, nemesebb élvezetet semmi sem njujlhat, mint a gondolkozás, az elmélyedés, a művelődés. Az egyszerű lélekkel kell megszerettetni a betűt, gyer­meki sziveken át oltani be a magyarságot, a hazaszere­tetet, a szép iránt való vonzódást a nemzet egészébe. Éppen azért fontos, igen nagy horderejű intézke­dés az ifjúsági könyvtárak kötelező szervezéséről intéz­kedő 1158. szániu miniszteri rendelet. Ennek a rendelet­nek nem szabad elkallódnia a tanfelügyelők Íróasztal­fiókjában, nem s abad arr.t a sorsra jutnia, mint az 1877. évi 30535 számú rendeletnek, amely irott malaszt maradt. „Ha kell tűzzel, vassal kell érvényt szerezni ennek a rendeletnek és kötelezni kell az összes felekezeti isko­lákat is arra, hogy ifjúsági könyvtárakat'állítsanak, a könyvek olvasására serkentsék, buzdítsák a gyermekeket és megszerettessék a fiatalsággal, éppen a falusi gyerme­kekkel a nyomatolt belüt, hogy barátaivá tegyék a fiatalságnak a könyveket. S nehogy ez az áldás is átokká válhasson, nehogy egyesek tudatlansága, mások konkolyhintő keze meg­gátolhassa a jó szándék kicsirázását, szükséges, hogy ez ifjúsági könyvtárakban csak a legkiválóbb, a legtisztább és a legtökéletesebb müvek legyenek és lehessenek. Noha semmiben sem vagyunk barátai a monopó­liumoknak és nem szeretjük korlátozását az egyéni sza­badságnak, az utolsó évek szomoiu tapasztalatai, az egyre jobban és erősebben felburjánzó szeparatisztikus törekvések, a széthúzó elemeknek folytonos izgágásko­dása, a titkos czílok szolgálása szükségessé teszi, hogy ne hag juk szabadjára, ne bizzuk egyesek Ízlésére, ne egyesek hazafiságára, mit olvastassanak a fiatalsággal és ezert tartjuk helyesnek azt a szabályrendeletet, amelyet alább szószerint közlünk. A tanfelügyelőkhöz intézett rendeletből adjuk a következőket: „Mindenekfölött szükségesnek tartom elrendelni a következőket: Minden állami és községi elemi és ismétlő iskolában, ahol eddig nincs, szerveztessék az alabbi pon­tokban körülirt iskolai ifjúság könyvtár. Ezen könyvtár felállításának és fejlesztésének költ­ségeire az állami elemi iskolai Gondnoksági Utasítás 22. §-a illetőleg a községi népiskolákban minden tanu­lótól beszedendő 50 fillér beiratási (felvételi dij) az em­iitett utasilásokban megjelö.t arányban forditlassék. Az iskolai könyvtár mindenkor az iskola tulajdona marad. Az 1897. evi 72.186 sz. a. kelt körrendeletem értelmében az iskolaépületnek alkalm»s részében helye­zendő el, kezelője a taniló, vagy ahol több tanitó van, a tanitó testület által megválasztott tanitó. Utóbbi eset­ben azonban a könyvtárt kezelő tanitó minden intéz­kedésében különösen a könyvek beszerzésére nézve a tani ti testülettel egyelertőleg tartozik eljárni. Az ifjúsági könyvtárt kezelő tanitot kötelezem, hogy a beszerzett ifjúsági iratok tartalmát ismerje. Erről a Tanfelügyelő­ség hivatalos látogatásai alkalmával meggyőződést tar­tozik szerezni. Az állami és községi népiskolákban a tanítók illetve lantestületek ezentúl csakis azon müvek sorábol szemel­hetik ki a népiskolai itjusági könyvtárba beszerzendő nemsokára lesz hivatva dicső papája példáját követni) könnyed török slylben, a mék ugy néz ki, niinlha mindjárt összedőlne — s évszázadokig kibirja . . . Igy néz ki a karavanseraj is, melyet még Ghasi­lsa-Btg épített nevének emlékezetére, a keletkező fél­ben lévő kereskedő negyedben, görbe falaival, alacsony termeivel és primitív istállóival. S mégis kielégítette az utazó közönség igényeit. Mig az utolsó 2r> év alatt pompás szállodák és majdnem 100 korcsma, vendéglő, kávéház epüll, az el­kényeztetett európai ig' nyek kielégítésére, addig a török világban ezekről fogalommal sem bírtak. Ezt a török vendégszerelet feleslegesse tette. Épen ugy, mint a hogy a török jótékonyság nem ismer egyleteket és humánus intézeteket, s mégis magasabb fokon áll, mint bármely európai nemzet; a vendégszeretet hagyománya sem ismer határt s meg a híres m&gyart is messze túl szárnyalja. Ha az ulazó vendi g nem tért be lovastul, szolgás­tul a legelső útjába eső házba, — a mi különösen asszonyoknál természetes volt, — akkora „Musafiihana"­ban, — minden egyes Mafala ugy nevezett vendéglőben — nytrt az illető Mat'ala lakóinak költségére ellátást, Egyáltalán legendaszamba menő eseteit lehelne a töiök vendégbarátságnak fel soiolni, melynek negligálása a legnagyobb sértés, a mit igazhivőn el lehet kövelni . . . A bosnyák kornuinjzók az első S0—100 évben mindent elkövettek a főváros ímelésere. Maguk a bos­nyákok, bármely valláshoz tartoztak is, mindig isten­félők voltak, kik iskolákat, kolostort, t< niplomokat épí­tettek. Bár a török mindent elkövetetelt a keresztény­ség elnyomására, számított a bosnyákok e tulajdonsá­gaira, s az újdonsült bosnyák mohainedanokat jo példa­adás kedvtért) mindenféle üdvös intezménynyel s egy csapat mecsettel latta el. Igy Skender Bég 1570-ben vízvezetékkel látta el a várost. Ez különben a török bo.dogsag főkövetelménye, mert az igazhivő bort nem iszik, hanem : „szép arcz, tdes illat és kristály patakviz" az életboldogság alapköve. Ez a vízvezeték a magaegy. zerü mivoltában, töké­letes mű volt, s bár a mai technica változtatolt rajta egyet s mást, meg ma is alapját kepezi Sarajevo vizzel való ellátásának. Skenden Bég ugyanis szabályozta az északkeleti hegyekben eredő Moscanicát, s azt az erő­dítményen keresztül, elrejtve vezette be a Carsiján át a Miljackába, miután „nemes vizét" az erődítménynél lévő nagy vizlaitíjban felfogta. Ily módon mindig friss vize volt, s ez a kezdetleges vizvezet-k csak nehany év­előtt pótoltatott egy nagyszabású vízvezetékkel, de a mely szinlén a Moscanicaból táplálkozik. Sőt a Miljacka túlsó oldalának is gondoskodott Skender Bég tiszta, egészséges forrás vizről, a Megara palak vizét vezetvén le a Trbericről. A török korszakból való még a Sebil, a kutházikó a Carsija közepén, mely a 80-as években történt ujjá építése előtt egy halszögü kioskból állott, fel a járó­kelőket állandóan vizzel kínálgatták a kerbelai csata tiszteletére, hol a bős török ármádia a szomjúságtól pusztult el. Mindez kevés volt a derék és nemes GhasiHusref­Bégnek, a sultán lány férjének. 34 évig uralkodott, mint vezér Bosniaban, s Albán fajának minden nemes érzé­sével iparkodott, nem csak a háború okozta sebeket beheggeszieni, hanem a békét helyreállítani, a berilakók szeretetet megnyerni s a fővárost fellendíteni. Munkaerőnek a keresztényeket akarván felhasználni, különböző engedményekkel csalogatta őket a városba. Így megengedte, bogy a Beglukkal szemben a Miljacka túlsó partján e^y kis templomot epilsei ek. Ez a templom — magas kőfalkeritése által eléggé elrejtve — volt az alakuló keresztény negyed központja. Ez a legrégibb emieke a kaiholicismusnak az 187'J. tűzvészben pusztult el, de a városrész neve ma is Latinluk. A keleti orthodoxok, vagyis szerbek temploma is ez időkből való, s ott van mindjárt a Carsija háta mögött magas fallal körülkerítve. E körül csoportosul­tak a szerbek, s a szerb negyed csatlakozott a latinhoz s körülbelül a mai Sladtparktemetőnél végződött. A spanyol zsidók 1685-ben vándorolták be, s miután elég kedvező fogadtatásra találtak, letelepedtek a mai C fut­hanán, hol régi és uj templomuk is áll. Meglehetősen el voltak különítve, s negyedjüket e század közepéig nem hagyhatták el. B.

Next

/
Thumbnails
Contents