Nyírvidék, 1902 (23. évfolyam, 27-52. szám)

1902-11-16 / 46. szám

IM Y t R v t r> « A vörheny. Gyermekeim iskolába járnak. Figyelemmel kisérem gyermekeim beszélgetését ide ha/a a mint elmondják egymásnak — nekem vagy anyjuknak — az iskolába hallottakat, történ­teket E megfigyeléseim által sokat megtuduk az iskola beléletéból. Ha majd nálunk is életbe lesznek léptetve a szülói értekezletek az isko­lákban — hive lévén a család és iskola össz­hangzó működésének — tapasztalataim elő­adom. Jelen alkalommal is — az iskolából ki­indulva — az igen tiszteit szülék figyelmét — bár eljuthatnának soraim a nép legalsó rétege közzé is —az alábbiakban kózlöttekre hivom fel. Mintegy három héttel ezelőtt haza jön az iskolából egyik gyermekem és újságolja: „L... beteg, bejelentették a tanitó urnái, hogy a torka fáj, meghűlt a szüreten." Egy hét múlva ismét jelzi „F... is beteg, annak is fáj a torka. Édes apja jelentette be, hogy a veres czédulát is kiragasztották. Sőt harmad osztályos leányom is előáll: „Náluuk is himlős Csórika." Kérdésemre felvilágosított, hogy ki az a Csórika. Ezek a kijelentések már gondolkodóba ejtettek, küldjem-e, nem-e gyermekeimet az iskolába 1 Sajnáltam őket, ne hogy elmarad­janak a többitől. Másnap már szinte ijedve mondja a gyer­mek: „Apuka-most már több leány beteg. Cs . himlős, K.. is himlős, 0. nak és S. nek test­vére himlős. A tanitó ur felirta őket és el­akarta küldeni a városházára, de éppen eljött az orvos ur megvizitálni bennünket neki je­lentette be a felirt betegeket Orvos ur azt mondta, hogv iskolánkat körülbelől bezárják de elóhb v.lamiféle bi/ottoát;ot — nem értet­tem jól milyet — kell összehívni Tanító ur még az nap két leányt küldött haza az iskolá­ból, mert, nagyon köhögtek, hogy feküdjenek ágyba és hivassanak orvost. Harmad napra — haza érkezve a hiva­talomból — mondja leányom : „Tanitó ur haza küldött bennünket már 9 órakor és azt mondta hogy 14 napra — alispán ur rendeletére — az egész központi iskolát bezárták, mert az iskolaszolga gyermeke is himlős lett íme par bét lefolyása alatt a himlő és torokfájás járván}Miyá fejlődött. Az iskola bezárása által — azt hiunők — a járvány is elzáratott. Mint, családapa — gyermekeim Istennek hala eddíj; eUerülték a bajt - még is elmél­kedem a történtekeu. Ker sem az okát a járvány tova terje­désének. Legfőbb ok a n^p tudatlansága. Az isko­lákoau keveset tanulnak az egészségtanból. A iis/ta. hid'-g víz testüuKet frissíti, vagy káros italok : a bor, sör és pálinka. A ki ezekből — M' g nem. Majd csak aztan . . . Hanem arra kérlek < gyeidre szerezz meg nekem egy olyan könyvet, a melyben föl vannak jegyezve a szinliázra vonatkozó összes törvények. Domokos Géza fajdalmasan felsóhajtott: — Apam, apám minek tevéd ezt velem? ! — Aztán a feleségehez fordult: — meglesz, ahogy kívánod . . . 11. Von Wett.TStrahl ezredes zord és hideg agglegény hirében állott es nevezetes volt arról, hogy soha eleté­ben még nem fordult meg színházban. — A festett világ — igy szokta mondani — nem való a katonanak. Nem lehet olt semmifele tapografiai felvételt csinálni, nem mutat semmit igazi színében es elpuhítja, hamis világnézetre csabi'ja a katonát: Ha meghalok, írjak a síromra: „Hű volt a legfelsőbb had­urahoz, becsületben tartotta a kardját és nem jart soha ízinhazba.* Ennek az embernek mutatta be egy séta alkal­mával Domokos Klára az anyókát, mint Domokos Dóra asszonyt — egyetlen szóval sem t miit ve aa, hogy Tar­navari Arabellanak is hívják. Az ezredesnek első látasra megtetszett a fess, ele­ven asszonyka és ki is fejezte neki azt. — Maga nem olyan, mint a tóbbi asszony — mondta — nem olyan inczitinczi, kényes es rátarti. Magaval lehet beszelni és mégsem követeli, hogy az ember mindjárt a labai ele boiujon. — Hat en? — incselkedett Klára. — Maga? Az egészen más! Maga nem is asszony, hanem az ezredünknek jó szelleme. Mikor maga jelen van ho.rni gyakorlaton, meg az utolso legény is ki­húzna magát és iparkodik. Kierzi magából a szakéi tőt, a született katonai talentumot, a melyet csak a vetetlen bujtatott asszonyi ruhaba. — Ez a le ezredesed nem is olyan szőrös szivü mint nekem mondtak — jegyezte meg hazamenóben Dóra asszony és mintha nagyon elgondolkozott volna ezen a mondásán sokat iszik megrészegszik, nem nevezhető egész­ségtani ismeretnek. Az ismétlő ipar iskolákban sem hall a serdülő ifjúság jó formán semmit az egészségtan azou részéről, mely a járványos betegségekről és a megfelelő óvintézkedések­ről szol Kikerülve az életbe, nincs a ki oktassa ily irányban Másik ok — tudatlanságából kifolyólag — az, hogy nem bizik az orvosok szakértelmében. S/.ükséges rossznak tartja az orvosi tudományt. Holott ezen ügynek rendezése égetőbb kérdés az általános hadkötelezettségnél. Húzza ha­lasztja a beteg gyógyítását. Szomszéd—sógor— koma és javasasszonyok tanácsán indul. A más világra költözött sógor által hátrahagyott pos­hadt orvosságba helyezi abbeli reményét, hátha ettől felgyógyul. Csak midőn már a bet^g c-aládtag a bol­dogabb haza kapuja felé néz fájdalomtól megtört szemekkel, hívják hozzá az orvost — ne hogy orvosi recipe hiján megbüntessék a családfőt. S ekkor is az első megvizsgálás után az orvos kezébe nyomják a 2 vagy 1 koronát, nehogy másodszor is elfáradjon. Ha vörheny — a mint ők nevezik himlő — mutatkozik valamelyik gyermeken — nem ismerve az előjeleket — orvosra nem is gon­dolnak. Addig jár fenn a gyermek a mig bírja, azután lefektetik, vesznek neki 2 fillér áru czukrot és ezzel — szerintük — eleget tettek A tanítónál — ami ugyan nem helyes — nem jelentik, orvost nem hivnak Azalatt a többi gyermek jár hűségesen az iskolába — meg levén nekik tiltva, hogy az iskolában ne mond­ják mi baja tstvérükuek — és igy szépen terjesztik a vörhenyt, vagy esetleg más járvá­nyos betegség baczillusait a többi gyermekek között. Továbbá a jószivü szomszéd asszonyok — a felebaráti szeretetből kiindulva — hirt vévén a szomszéd Gyurka, vagy Julcsa betegségéről, — karjába véve a kis Jóskát, az iskolás Andris is anyja után szaladva, átmennek látogatóba és egy jó félórára ott felejtik magukat. Beszéd közben kihozza a jószivü szomszéd: „Ne féljen, nem kell ahhoz orvos, nem lesz annak semmi baja. S a mig vigasztal, két gyermeke a beteg gyermek ágya mellett magába szedi a beteg­ség csiráit és más vagy harmad nap már ott is kiütött a himlú. Néhány szom-zéd és koma asszony látogatása — azon helyekről az is­kolába bejáró gyermekek — egy-két hét alatt elhurczolják a járványos betegséget. Mig végre akad egy nemesebb gondol­kodású család-apa és orvost hiv. Akkor tudódik ki mely házaknál van vörhenyes (sarlachos) beteg. Harmadik ok a nép szegénysége. Az orvos­nak még csak megfizetné az 1 koronát — ha nem irna receptet — de már a drága orvos­ságért sajnálja a pénzt. A többi okokról n) ilatkozhatnának derék, ügybuzgó orvosaink és tanitóink. — Pedzi már! — ujongott magában Klára és megtapogatta a zsebében azt a kis könyvet, melynek czimlapjara ez volt Írva: Színházi törvények. Abban a törvénykönyvben alá volt húzva egy paragrafus, — nem tudom, a hányadik — mely körülbelől igy hangzott : „IIa egy színésznő férjhez megy, az a körülmény jogot ad neki arra, hogy férje kívánságára felbontsa a szerződést. * * * A városban híre járt, hogy Von Wetterstrahl ez­redes egy idő óta melankolikában szenved, a mi abban nyilatkozik meg nala, hogy menetelés kö,:ben sokszor pihen'eti a lovakat és a legénységet, pihenés közben nagyokat sóhajt es ha már elegett sóhajtott — ká­romkodik. Találgattak az okát, de nem jöttek rá. Az egyet­len emberi leny, a ki meg tudta volna mondani, Klara vo t, de ő meg hallgatott. Egy napon meglátogatja az ezredes Klárát a lakásán, meg pedig tizenegy és tizenkét óra között, mikor más napokon ezredrapportott szokot tartani. Nagyon dult v oli az arcza és némi túlzással azt lehetett volna mon dini, hogy ő, a legvitézebb huszárok egyike az ármá­diában, fél valamitől. — Asszonyom, — niondla és kezet csókolt Klá­rának — ha nekem valaki azt mondta volna hat hónappal ezelőtt, hogy én ilyesmibe töröm a fejemet: fölteve, hogy katona, kihívtam volna egy szál kardra ... De mindegy! A baj megtörtént és már nem lehet rajta S' giteni . . . Azaz, hogy csak maga segíthet — Mikor lehetek szolgalatára ? — kérdezte nyá­jasan Klára. Az ezredes olyan mozdulatot telt, mintha egy várat akarna megostromolni. Azlán nagy nehezen ki­sóhajtotta : — Szerelem az ön anyósát. . . Hogyan történt, hogyan nem, magam sem tudom ... De azt érzem, hogy boldog, nyugodt nem leszek soha, ha ő nem lesz Mi teendő vár az iskolára és társadalomra? Kezdve az elemi iskolától, folytatva is­métlő ipar — közép — polgári iskolákban és tanitóképezdékben fektessenek nagy súlyt az egészségtan tanítására. Tanulják meg azon óv­intézkedéseket, a melyek különösen járványos betegségeknél alkalmazandók. A nép számára Írjanak szakértő orvosaink népies nyelven oly utasításokat, a melyekből a járványos betegségeket felismerhetik és az előleges óvintézkedéseket megtehetik. E füze­teket — ingyen osszák és terjeszszék a nép között. A polgárok adójából teljék erre is — ne csak ágyukra és más czélokra. Adjon a megye, a város, az állam kine­nezett orvosainak oly fizetést, hogy a szegény nép arezpirulás nélkül menjen bajában az orvos elé — tudva, hogy ez őt szegénysége daczára is — szívesen gyógykezeli. Tartsanak — különösen faluhelyeken — a jegyzők, tanítók, orvosok ily irányú népies felolvasásokat. A lelkészek — az isteni ige hirdetése mellett — tanítsák a népet a szó­székről az egészség ápolásának fontosságára. A szüle ne az iskolában jelentse b' — hogy gyermeke beteg — hanem a', iskola kerü­letébe tartozó orvosnál, a ki aztán maga érte­siti a tanitót. Az iskolában ne lakjanak se családos ta­nítók, se szolgák. Legyen az iskola tisztán iskola, ne egyúttal lakóhelyiség. Az elmondottakra hivtam fel az igen tisz­telt szülék és a nagy közönség figyelmét. Azt hiszem érdemes ezzel foglalkoznunk. Kívánatos volna, ha a „Nyirvidék" leg­közelebbi számában egy másik családapa, orvos tanitó, mondaná el ebbeli nézeteit. Egy családapa. Az uj r. kath. templom. A vármegye székvárosának főterén egy még be­végezetlen építészeti mű, már is halalmas arányaival s művészileg alkotoltságának ma még csak kibontakozó szárnyalásával leköti figyelmünket. Az épités folyamatában levő uj r. kath. templom épülete ez! Eger érseke, a lánglelkü főpap és hajlithatatlan meggyőződésű hazafi: Samassa József ajándéka ez a templom, amely — ha elkészül — messze földön lesz híres és nevezetes, mint remeke a templomépítészetnek. A nagy és nemes gondolat, hogy Isten dicséreté­nek ezt a házat emelje, pásztorkodásának 50 éves for­dulóján fogamzott meg a r. kath egyház ez igazi fő­pásztorában. S Szabolcsvármegye és Nyíregyháza város közön­sége, — minden kicsinyes felekezetiséges szempontok és érzelmek kizárásával és anélkül, hogy erre gondolni va­lakinek csak eszébe is julna — háládatos szívvel gon­dol a fenkölt lelkű és áldozatkész főpásztora s Isten ál­dását kéri további hazafiúi ésegyhízi működésére, óhajt­ván és remélvén, hogy ezt a hatalmas s magas mű­vészeti értékű müvet — ha elkészül, Ő maga, kinek az enyém . . . Megígérem neki, hogy generálisnét csinálok belőle, ha hozzám jön, ellenben ha kikosaraz: akkor Pensiopolis lesz mihamarább a lakóhelyem. Klára odament a szomszéd szoba ajtajához és beszólt: — Mama, jöjjön csak ki! S mikor Dóra asszony pirulva, szendén belebegett, Klára eltolmácsolta neki az ezredes vallomását. Erre Dóra asszony azt a világ teremtése óta meg nem tett kijelentést elkövette: — Beszéljen a leányommal . . . * * * Domokos Géza huszárfőhadnagy káromkodik. — Azt a rézangyalát az asszonyi diplomácziának, mit nem cselekedett velem! Megtette az ezredesemet apósomnak és megtelte az anyósomat ezredesnémnek. Nó én már most ugy lánczolhatok ezenlul, a hogy Dóra asszony fütyül. — Mit tehettem volna? — védekezett Klára asz­szony és belesimult a férje karjai közzé. — Válogat­hattam a két rossz közül. Azt beláttam, hogy igy lart­halatlan a helyzet, hát kerestem egy okot a szerződés felbontására. Csak egyetlenegy lehetséges: ha a mama újból férjhez megy. Én hát férjhez adtam az anyó­somat . .. S még meg is bosszultam az egész női nemet egy rideg agglegényen, a ki mindig azt hajtogatta, hogy igazi katonatiszt csakis az lehet, a ki nem nős. — S tudja-e az ezredes, hogy a mama prima­donnáskodott ? — Megmondták neki. De olyan szerelmes az öreg fiú, hogy föl sem vette, hanem egészen komolyan ki­jelentette, hogy rajong a színpadért. Ha a mama igazán akarná, Von Wetterstrahl ezredes elmenne színházi direktornak . . .

Next

/
Thumbnails
Contents