Nyírvidék, 1902 (23. évfolyam, 1-26. szám)

1902-01-19 / 3. szám

IN Y i R V 1 S> fc se Fiatal kártyások. Mintha azt irtain volna le: fiatal gonosztevők. A kártyás szót és-fogalmat annyira megszoktuk ugyan, hogy az mindennapivá vált és szinte nem értünk alatta rosszat. Inkább szokásnak veszszük, mint lelki tulajdonságnak, úgy látjuk, hogy inkább szórakozási mód, semmint foglalkozás. De a fiatal összetétellel megvan még a szónak becstelenitő varázsa. Fiatal gonosztevőkkel foglalkozni pedig a társadalom legnagyobb feladatai közé tartozik. Fiatal korban f-jlődik ki a jellem, épülnek meg a lelki élet alapjai. Akkor tanulja meg az ember külömbséget tenni, a jó és rosz között, akkor nyer hajlandóságot és szeretetet a »zép iránt. A nevelés ezer és ezer bűncselekményt tehet meg nem történtté, mig elhanyagolás esetén csak ugy burjánzanak a természettől meglévő rosz tulajdonsádok és indulatok. Nem kell különösebb gouddal rámutatnom arra, hogy a fiatal kártyások az ő csecsemőtársadalmuk gonosztevői, hogy azok szinte jelöltjei a könnyelműségnek, léhaságnak, és a haszontalanságok egész sorának fel a vagyon elleni bűncselekményekig. Tény az és pedig elszomorító tény, hogy úgy Nyíregyházán, mint egész Szabolcs megyében roppant nagy divatban van a gyermekek között, iskolás fiuk, gytnnazisták, segédek, egyetemi hallgatók és egyébb társadalmi állású kiskorúak között a kártyázás. Szenvedélyes, óriási mérvben űzött kártyázás. Sok igazság elhangzott már "arról, mennyire káros hatással van felnőttekre is az iparszerü kártya játék, de kétszeresen káros, egyenesen bün az, ha ugyanezt elnézzük, sőt előmozdítjuk a fiatalságnál. — Hogy ifjúink karácsonyi szünidejüket, minden szabad órájukat, sőt perczüket, — ugyszólváu kizárólag a kártyának szenteljék, hogy más ok miatt, mint csak a kártya miatt, össze se gyűljenek: ez ép oly nemzeti csapás, akár az ipar pangása, vagy a gazdasági válság. Vagy ha nem ép olyan, akkor az eredménye lesz ugyanaz, Mit gondoltok ti szülők, és ti, a fiatalság barátai, a kártyajáték nem a legegyenesebb iskolája a bűnös nyerészkedésnek? Az ifjúnak kevés a pénze, az játékban sohasem gavalléroskodik, hanem egyenesen a nyerési vágygyal ül a kártya asztalhoz. Ám nagy bölcsek mondták ki, és évezredek tőrvényei szentesitették, hogy a játékban elért nyereség nem jogos haszon, ez nem deífinitió utján keletkezett theoretikus jogtétel, hauem az élet követelménye, gyakorlati fejlemény, melyben az erkölcs végeredményében mindenütt felszínre, uralomra jut. Nos nom is tedeschik (németek), mert nem gorombáskodunk és nem franchesek (francziák), mert nem kényeskedünk. Végre megtudta, hogy unglieresek, a mi nagyon jóleshetett neki, mert a munkásoknak is, meg nekünk is egyszerre elbeszélte, hogy az ő öcscse Budapesten márványtara gó már három esztendő óla. Mindig azt irja Rómába, hogy nagyon jó dolga van Magyarországon, már magyarul is tud s aligha tér többé vissza az antica osteriába. A munkások nem nagyon szívesen hallgatták ezt a kis dicsekedést s ugy néztek egymásra, mintha el se hitték volna. Azután ittak az öblös pintes üvegből és elkezdtek beszélgetni a holnapi kenyérkeresetről. Nemsokára uj alakok jelentkeztek. Az antica osteriában szükség volt a helyre s a magyar társaság elhagyta az asztalt. A jövevények elég nyájasan köszöntgették törzsasztalukat, a vendéglős gyorsan összeadta a deakvacsora költségeit s erősen megrázta távozó vendégeinek kezét az osteria küszöbén. Gyorsan végig mentünk a sötét sikátoron, a hol a zegzugos boltok és műhelyek elölt üldögéltek a hüsülő családok s estebédüket ették meg szabad ég alatt a kalapjukról, avagy a térdükről. Itt látiuk az örökváros szegénységét és elégedetlenségét, a nép nyomorát és vergődését a maga valójáb. n. Sietve mentünk ki a széles utczára, a hol már villamos lámpások églek, a hol pazar trattoriák és vendégfogadók, ragyogó kirakatok és üzletek sorakoztak egymásután. A via élénk zaja a nemzetközi sokadalom tolongása, a villamos fény, a jóllakott sétálók kaczagása, a gondtalan urak vidámsága, az i latos üzlete:;, az ebédlőkből kiáradó finom ételszag, a sarkokon csevegő tréfás fiatat urak dévaj társasága, szóval az egész eleven esti élet tanulságos kontrasz'ja volt az antica osteriának s szomorú környezetének. Hogy hol látiuk az igazi római népet a maga hamisítatlan természetében, a Via Nazionalen-e, vagy a viccolo esteria aniicájában, arra a csöndesen hazafelé tartó magyar társaság nem kért választ senkitől még a szállá sadó padrone Giecotól sem, a ki nagy örömmel leste már a magyarokat, hogy a messze Magyarországból érkezett leveleket személyesen átadhassa. Az osteria nyomasztó emlékei és a zuguteza, a a viccolo légköre után valóban jól esett egy kis illatos hazai levegő, a mi a levelekből áradt reánk. ha egy ifjú, fogékony lelke egész erejét arra fordítja, hogy társaitól mennél nagyobb jogtalan haszonra tegyen szert, nem-e egyetlen lépés kell már az igy kikészített léleknek, hogy később, az életben a vagyon ellen erősebb támadásokat engedjen meg magának ? Ne tessék mindjárt lopásra, sikkasztásra gondolni, óh isme.' a mi társadalmunk száz és száz más támadást a vagyon ellen, a becsapások számtalan fajtáját, miket a büntető törvénykönyv utóiérni nem tud, de a mit sajnosan érez és megvet a tisztességes társadalom Szinte érdemes volna kutatni nem tartozott-e Kecskeméthy a kártya előkelőségek közzé? Es ha a kártya eunyire nem is ront meg, de mindenesetre hozzá szoktat egy teljesen üres, semmi czéllal és productivitással nem biró foglalkozáshoz. Mert azt kell ám megjegyeznünk, hogy nálunk nem szórakoznak, hanem foglalkoznak a kártyával, nem egy két gondatlan perez van neki szentelve, hauem életünk fele vagy legalább is egyharmada. Aztán végtelenül lesújtó fatalismussal tölti el a fiatal lelket, a melynek az akarattól kellene vas erőnek lenni. A melynek ezt kellene megszoknia, hogy akarata és lelkének ereje előtt nincsen korlát, sorsát ő irányítja, az kitanulja azt, hogy a szerencse, a véletlen tesz mindent. Bele sodorja az ifjút parányi lépésrőllépésre a könnyelműségbe, bele szoktatja a füstős-szurtos helyiségekbe és sorvasztja a testét, mint egy betegség. Pedig mennyi, mily változatos idő töltést találhat az ifjú ma! Ezelőtt egy félszázaddal, mikor nem voltak közlekedési eszközeink, nem volt művészetté emelkedett iparunk, és egyéb művészetünk, nem voltak séta tereink, talán jogosultabb, vagy legalább is indokoltabb lett volna ez az örökös játék. Dj ma 1 Még a leghézagosabb felsorolásába sem bocsátkozom annak, hogy ma miféle szórakozások, és pedig nemes és művelő szórakozások kínálkoznak. Ma napság csaknem dőzsölhet az ember a szellemi élvezetben. Ismerek fiatal embert, a ki lelkileg oly inteuziv életet él, minden perczét oly szépen használja, hogy valósággal a lelki lumpolást lehetne ráfogni. Nálunk határozottan kivétel és sajnos csaknem guny tárgya az az ifjú, ki nem kártyázik, pedig legyünk meggyőződve, hogy a mi nehézkes társadalmi életünk is más volna, ha iíjaink „társaságba járnának", társadalmi életet élnének. A ki művészetekhez ért, az műízlést, műszeretetet, műélvezeteket hozhatna be a társaságba; a kiknek gyakorlati hajlandóságaik vaunak, azok ipar vállalatok, gazdasági teendők eszméit beszélhetnék meg ; a kik politikát szeretnek, foglalkoznának vele nemcsak minden öt évben egyszer, még a kinek semmi egyebe sincs, csak jó két lába, még annak is van társadalmi hivatása nálunk; séta-korzó teremtés. De nem, nem lehet, minden pillanatot a kártyának kell áldozni! Hát még mennyi egyenes kötelesség mulasztás, tanulmányok elhanyagolása történik a mindenható kártya miatt! A menuyire kötelessége az államnak mennél több javitó intézetet fölállítani, a menynyire kötelessége minden embernek az erkölcsök tisztulását lehetőleg előmozdítani; ép ugy kötelessége mindenkinek, az ifjúság soraiban a kártya játék visszaszorítása. A magyar büntető törvénykönyvnek 1843. évi javaslata a szülőknek parancsolta meg, hogy gyermekeiket megfenyítsék akkor, mikor a társadalmi erkölcs és rend ellen bünt követtek el, de a törvény még nem büntetheti őket. Ennek elmulasztását pénzbüntetéssel javasolta sújtani. Ugyauezt teszi a legkitűnőbb büntető törvény, az olasz is. Tekintse a szülő a kártyázással szemben fennállónak ezt a kötelezetts ;gét, ha büntetés nem sanctionálja is. Első sorban a szülő, másodsorban a tanítók és tanárok, a kiknek közvetlen hivatásuk a jellem nevelés, és a szépre és jóra való hajlandóság fejlesztése. Nem kell tiltani, mert az az ifjúban csak kíváncsiságot, vágyat ébreszt, hiszen mindnyájan Ádámok vagyunk a kiket izgat a tilalom. Ha valakire nem a meggondolás, hauem pusztán a tilalom van visszatartó erővel, az fél, az gyáva, de a gyávaság ne legyen nevelési eszköz. Hanem első fokon elszoktatni, azután fölöslegessé tenni és végül meggyülöltetnie kell a kártyát. Szoktassuk magunkat egyéb időtöltésekhez, mikor annyi kínálkozik, mikor ezer szép szórakozást találhatunk, fölöslegessé lesz a végnélkül űzött kártyakém lés. Az öreg urak pedig emlegessék ezt néha a fiatal uraknak. Dr. Oara Zoltán. A kivándorlás legfőbb okai. A kivándorlás kérdésével épen ugy vagyunk, mint sok más és a köznépet közelről érdeklő olyan kérdésekkel, melyeknek megvilágítását azon emberek kísérlik meg, akik a köznép szokásait, megélhetési viszonyait épen nem ismerik. Á kivándorlásról annyian és oly sokat Írtak már, hogy az ezen közérdekű tárgyról szóló ezutáni czikkek körülbelől az el nem olvasásra számíthatnak. Legyen bárminő sorsa czikkemnek, megírom eme soraimat, mint olyanokat, inelyek szerzett tapasztalataimból vannak merítve. Jelzem, hogy huzamos idő óta, Nyíregyházán, én teszem papírra a külföldre vándorlóknak útlevél kiadása iránti kérelmüket. Van tehát alkalmam kifürkészni amaz okokat, melyeknek miatta népünk Amerikába vándorol. Mindenekelőtt jelzem, hogy a kivándorlás Szabolcsmegye területén megdöbbentő mérvben szaporodik és nemcsak szegény, napszámos emberek, hanem tehetős kisbirtokosok, iparosok is akadnak már, akik készítik a vándorbotot a nagy útra. Ezelőtt a szegénységtől zaklatott, kalandos természetű, vagy becsületüket eljátszott emberek szánták magukat a kivándorlásra. Napjainkban azonban megszokott dolognak látszik a kivándorlás, mely hovatovább terjed. Igy ismerve a körülményeket, az úgynevezett ajánlati táblázat rovatainak kitöltésénél," felteszem ama kérdést, mi czelból akar az illető kivándorolni. A felelet leginkább az, hogy Magyarországon már megélni nem lehet, Amerikából pedig sok pénzt küldenek a kivándorlottak, megyek én is oda, ahol sok, sok pénzt lehet rövid idő alatt szerezni. Bár [tapasz

talt

am

, hogy /a kivándorlásról való lebeszélés, falra hányt borsónak bizonyul a legtöbb embernél ; mindamellett kötelességemnek ismerem őket figyelmeztetni, hogy a jó hazafi, a jó családapa csak a legnagyobb kényszerhelyzetben gondolhat hazájának, családjának elhagyására. A válasz legtöbb esetben az, hogy az illető zsebbe nyul, pénzintézeti leszámítolási jegyzékeket, egy csomó adókönyvet, intéseket rak asztalomra, melyből kitetszik, hogy( a kisbirtokosok, iparosok anynyira el vannak adósodva, hogy a szerintük Amerikában reájok váló gazdag keresettől remélik adósságuk lefizethetését. Tehát a szegénység az, mely legelső sorban népünket Amerikába'kényszeríti. A szegény, nélkülöző, perelések, végrehajtóktól zaklatott, csapásos évekből látogatott nép, mohón lesi az Amerikából jövő azon híreket, hogy a kivándorlotlak ott pénzt, sok pénzt keresnek. Tudják ezt a bécsiek, akik biztató leveleket küldöznek embereink czimére és buzdítják őket a kivándorlásra. A sanyarú helyzeten való változtathatás biztató reménye, az utasokat gyűjtő bécsiek kecsegtetése arra ösztönzi népünket, hogy menjenek oda, ahol a dollárokat a porból, könnyű szerrel is lehet összeszedni. Bármiként okoskodunk is a kivándorlás ügye felett mégis be kell ismernünk, hogy a kivándorlás legfőbb oka a szegénység és azon körülmény, hogy a külföldi hajózási vállalatok ügynökökkel, kecsegtető ígéreteket tartalmazó iratokkal árasztják el azon hiszékeny népet, melyet a gazdagodásról szóló képtelen mesék egészen elkábítottak. Azon urak, akik a népet ünneplő ruhában és vasárnapi asztal mellett ismerik, találgatják, miként lehetne népünket a kivándorlástól visszatartani. Azok, akik a szegénységet nem ismerik, akik a köznép nyomoráról kellő fogalommal nem bírnak, nem találhatják el azon módok és eszközöket, melyek a kivándorlás meggátlására igazán alkalmasak, de nem is kell azon sokat gondolkodni, hanem oda kell a törvényhozásnak, a társadalmi tényezőknek hatni, hogy a nép sanyarú helyzete javuljon. Ha a nép helyzete javulni fog, akkor a kivándorolni szándékozónak hazafiságára, házastársi, apai kötelességére hivatkozhatunk. Tehát a nép szegény. Szegény a nép, mert a kisbirtokosnak csapásos évek alatt annyia sem terem, amennyiből közlartozásait, terheinek kamatát fizesse. A napszámos alig keres annyit nyáron és őszön át, amenynyiből ugyanakkor magát és családját fenntarthatja. A hosszú tél üres kamarát, rongyos ruházatot talál. A nélkülöző, zaklatott nép valóságos menedéknek találja, ha Amerikába mehet, ahol alkalma nyílik keresetre, ahol a czélzatos hireszte'ések szerint sok pénzt lehet keresni. A köznép helyzetén tehát könnyíteni kell. De hogyan ?J Vélem hallani eme kérdést. Megmondom én. /Népünk egész télen, tavaszon nem keres. A dolog idő alatt — különösen falukon — csekély napszám mellett annyit sem keres, hogy abból családját élelmezze, ruházza. Oda kell tehát hatnunk, hogy a nép őszön, télen is koressen legalább annyit, amennyiből a legszükségesebbeket fedezhesse. Ezelőtt az asszonyok, leányok fontak, szőttek. Nemcsak a család fehérneműje, ruházata, háztartásbeli szükséglete telt ki a téli munkából, hanem pénzelni is volt miből. Ma? A falusi nép ma hever egész télen át. A fehérnemű, a zsák, a ponyva boltból telik ki. A gazda szomszédol, a drága időt elfecs^rli, vagy korcsmázik, névestékre jár, de a legszükségesebb kosarat, seprőt, szekérrudat és más kellékeket is a piaczról, iparostól széni be. Anipszámos, gazda tehát nemcsak nem keres, de a háztartáshoz szükségelt, ruházatnak való, vagv a gazdálkodásnál nélkülözhetlen szükségleteket is pénzért szerzi be. Mennyire más volna, ha a köznép a semmibe menő zsuppot kalapnak, a gyeként széknek, ágynak, a vesszőt kosárnak, szekérkasnak és sok más szükséges, értékesíthető árunak tudná feldolgozni, amiből pénzelhetne, a háztartás költségeit fedezhetné. Aggodalommal nézhetjük, hogy a kivándorlás terjed. Ezelőtt a felföldi, vagyontalan tót nép kereste Amerikát. Ma már a szabolcsi magyar nép, a szorgalmáról, takarékosságáról ismert nyíregyházi nép is Amerikát