Nyírvidék, 1902 (23. évfolyam, 1-26. szám)

1902-03-30 / 13. szám

NYÍRTIOfiK 3 szintén ügyvédi diplomás férfin, Tulách Istvánfoglalja el. Az április 3-dikán megtörténő választás nál a Bogár Lajos helyére a többek között van egy pályázó, akinek semmiféle jogi kvalifikációja nincs. A jövő esztendei általános tisztújításig a képviselőtestületnek ideje van, hogy ilyen képtelenségnek nyakát szegje. * * * Lapunknak egy régi barátja, aki virilis jogon tagja Nyíregyháza város képviselőtestületének, azt írja nekünk, hogy egy hét óta kénytelen zárva tartani — egyébként nyitva álló szobáját, «amiatt, mert a megüresedett és reménybelileg megüresedő városi tiszti állásokra pályázók egy része, — mint a méh-raj — nem hagy neki nyugtot. Hát biz' ez csúnya dolog! Igy erőszakolni és kikönyörögni „polgártársaink" bizodalmát. Amelyen tulajdonképen egész alkotmányunk bástyája áll. A tülekedés azonban általános. Ezért nem kell olyan szigorúan megítélni ezt az ajánlkozást. Az 1836-diki kállói választáson, a sok elesett embert igaz, hogy nem az alispán-jelöltek ütötték le. Azok nagyobb urak voltak, a módjuk is nagyobb volt, urasabban is csinálták a dolgukat. Egy kutya azonban! Igaz azért még is, hogy ez a mostani csúnyább. A kisvártlni eset. Mintha valami tavaszi forrongás volna a levegőben. Ez a „szolid" megye, mely eddig dicséretre méltó kis számban termette az esküdtszéki bűneseteket, most az emberi gonoszságnak néhány undok kitörésétől zúg. Mit jelent ez? Erkölcsi sülyedést, a gonosz indulatok terjedését, a fokozottabb elkeseredést, kétségbeesett vagyoni küzdelmeket, a mik a lelket tompítják el, vagy a műveletlen sötétség hatalmának növekvését? Az elvetemedett lélek kirívó példáját mutatta e hó 23-án az a két gyilkos, a ki Liug Zsigmondot ritka kegyetlenséggel, a legvadabb állati működéssel megölte. Az eset oly trappáns volt, hogy napokon át izgatott beszéd tárgyát képezte megyeszerte. Frappáns, megdöbbentő, mint az anarchismusnak egy-egy sikerült kitörése. Pedig mily messze áll egy rajongó anarchistának a lelke ezeknek a gyilkosoknak állati belsőj tői; egyéni bűnösségének, gonoszságának a foka mily elenyésző csekély esetéhez képest. Amaz egy téves, őrült eszméért küzd, rajong, föláldozza a saját szabadságát, életét egy gondolatért, melytől őrületében azt hiszi, hogy boldogítani fogja a szenvedő emberiségét. Emezek azért, mert a kenyéradójuk a kötelesség szegésért és ittasságért este megfenyíti őket, másnap reggel ördögien kieszelt, naiv terv szerint és aludva egyet a buta mámorra, orozva, hátulról leütik, fokossal, vasvillával, doronggal száz ütés közt kilencvenkilenc halálos sebet ejtve-addig gyilkolják, mig csak egy parányi lélek szorong az erőteljes testben. Aztán odadobják a holttestet a lovak alá, hogy naiv tervük szerint azzal védekezhessenek, hogy a ló rúgta ki az életet ebből a koponyából. Milyen szép, milyen emberi ez a szégyenérzet, az állatra akarja tolni azt az ördögi kegyetlenséget, mely szerintük is csak állattól telhetett ki! És elkövették ezt Lang Zsigmondnak a saját házi cselédei, minden düh, minden felindulás nélkül, degenerált agyuk és érzelmük tanácsára. Olyanok, akik a cselédtörvény szerint a meggyilkoltnak családja körébe voltak fogadva, olyan kocsis, a ki négy éve élvezte gazdájának különös jóindulatát és kegyeit, a kit gazdája külön jutalmakban részesített, a kit az uraszszonya a saját föztjéből traktált, ha beteg volt, a kinek a fia játszótársa volt a meggyilkolt gyermekének s aki mégis, mikor gazdája a földre teperve könyörgött: Gyuri, ne hagyj megölni! — vasvillával ugy fejbe ütötte a jótevőjét, hogy az agyveleje locscsant ki. „A ki embert előre megfontolt szándékkal megöl: az gyilkosság bűntettét követi el és halállal büntetendő." A büntetőtörvénykönyv leglakonikusabb és legsötétebb szakasza. És az embereket mégis lelki szorongás szállja meg. Némi, csekély bizalmatlanság az esküdtszék véletlen inszoliditása iránt, de főképen a jövőre tekintettel. Az elméket a gondolkozás, a tűnődés csábítja. A legjobb büntetőtörvény az volna, mely pontos mérő bázisait tudná adni az emberi gonoszságnak s a lélek gonoszsága szerint büntetne. Addig a mig külső hatások szerint méri a bűnösséget, a mig a külső társadalmi rend szempontjából nézi visszafelé a cselekedetet, addig csak egy hiányos ismérvet állit föl útmutatóul, de futni engedi gyakran a gonosz lelkű elvetemedett ravasz embert, másrészről pedig bünteti a rend vétlen megzavaróját. Ez az eset az aljasságnak oly mértékét mutatja, mely a ritkaságok közé tartozik, de a mely éppen megkapó voltánál fogva segítségért kiabál. Az esetből hiányzik a legparányibb nemes indulat. Az anarchistát egy rémes tévedés viszi a bűnös, képzelt martiriumba; az anyát a ki újszülött gyermekét megfojtja, a nemesebb szégyenérzet, a világ erkölcsi nyomása kényszeríti; az eszéki parasztot, a kit fölakasztanak, mert feleségének és lányának csábítóját megölte, talán a szeretet, talán az erkölcsi érzék vezette; vannak esetek, hogy a szerelem vagy a megélhetés iránti kétségbeesés adja emberi kézbe a gyilkot: de a legtöbbször ott csillog ebben a rémes sötétségben az emberi léleknek valami parányi nemes ércze. Itt hiányzik minden különösebb ok, csak a legrutabb hálátlanság, kegyetlenség és gonosz indulat mutatkoznak. Mi nevelhette, mi tehette ezeket az embereket vadállattá? Hiszen a gazda nemsokára nem fog merni a cselédei közé menni. Páncélba kell öltöznie, ha a cseléd képében a legnagyobb ellenségeit tartja maga körül. Igen, a rossz cseléd a házban dédelgetett saját ellenség. A jó bánásmód, a jutalom, a figyelmesség, a cseléd kitüntető megbecsülése ezt nem buzdítja, mit sem használ, mert csak addig tart a hála, mig az asszonyság leveséből vau a tányérban. Hiába dicsérgetjük teóriában a magyar parasztot. Gyönyörűen tud beszélni, de valljuk meg, hogy az a minta emberjóságu paraszt csak a novellákban, a színpadon és a mesékben van. Az élet azt mutatja, hogy a magyar paraszt raffinált eszű, hunczutságrahajló s az alsó rétegeinek a lelke aljában ott szunnyad — a mig valami fel nem gerjeszti — a könnyen lobot vető gonosz indulat. A magyar cseléd legnagyobb része ott csalja gazdáját, a * ho tudja s nincs az a humánus bánásmód' a mely gonosz hajlamait lekötni tudná, sőt gyakran, a mint a fenti esetben is, még elbizakodottá teszi. Ez az egyik oldala az ügynek, a min a közigazgatás tisztasága és biztonsága, az 1876: XIIL. t. cz., a cselédtörvény némely intézkedéseinek revíziója és a szigorú végrehaj tás kell hogy segítsenek. Egy másik oldala pedig a népben Iappaugó szocziálÍ3 hajlaudoságok. Sok miudeut értünk manapság ez alatt a kényelmes gyűjtőnév alatt. Bizonyos elkeseredettséget, a mit a vagyoni viszonyok nyomott volta okoz. Ah, a szegénység, hogy elveszi az az emberek eszét is, hogy szárítja ki az érzelmeket, aszalja meg az izmait. A rosz táplálkozás hogy teszi állattá! Ez szüli a folyton leselkedő gyanút, mely az úrnak azt súgja, hogy ellensége a paraszt; a parasztnak pedig azt súgja, hogy ellensége az úr. Ennek a kifolyása az örökös elégedetlenség, akkor is, ha sok a munka, akkor is, ha kevés. Ez a Iappaugó hajlandóság adja kezébe a vándorbotot népünknek, hogy itthagyja az ő megszokott földjét, határát, fekvőhelyét, hogy az, a kinek máskor a szomszéd megyébe menni léiig halál volt, idegen világrészbe botorkáljon át, a hol jobban megdolgoztatják, mint a marhát, egészségtelen, lelketöló munkával, s a hol ötször oly drága a megélhetés, ha a munka bére ötször nagyobb is. Ez ép oly járványos betegsége a nép lelkének, miut az idegesség egy-két társadalmi fokkal magasabban. Az idegesség is egy nagy korszakos betegség, mi volt a történelem soráu a fekete himlő, vagy a bélpoklosság s az idegesség e korszakában rányomja az uralkodó betegség a maga bélyegét azokra a lelkekre is, a melyek nem betegek. A szoc/.iálizmus ugyanígy hagyott valamit a lelkekben valamit a vészből, a rosszaságból, valamit a gonosz indulatokból. És ha azt kérdezzük, hogy az merre talál hatná az orvos szerét, ismét csak a közigazgatás tisztasága és biztonsága s a helyes cselédtörvény után sóvárgunk. Jó cselédtörvény helyes és szigorú alkalmazása kellőleg visszaszorítaná a cselédnek túltengő szabadosságát, másrészről azt a tudatot keltené benne, hogy igazságát a törvény tartalmazza s csökkenne a bizalmatlanság. Nem túlhajtott humanismusra van szükség, hiszen gazda és cseléd közt a legtöbbször a gazda az, a kinek engednie kell, hanem igazságos és szigorú törvénykezésre. De midőn idevonatkozólag a közigazgatás segélyét hívjuk arra, hogy a népből a vad indulatokat gyomlálja ki, hogy a bizalmatlanságot simítsa el, hogy eredményesebb, hűségesebb munkára oktassa, akkor a cselédtörvény helyes alkalmazásán kivül még egy, talán még fontosabb körülményre hívjuk fel a figyelmét: az iskoláztatásra, a műveltség terjesztésére. Mert a közigazgatás körébe vág a jó és sok iskola, népkönyvtárak létesítése, a műveltség, józanság terjesztése is. Lehetetlennek goudolom, hogy egy oly lélek, mely a műveltségg 1 csak részben rokon, oly tettre legyen képes, mint a kisvárdai volt. A szép olvasmányok, a zene, ismeretterjesztő fölolvasások, összejövetelek ugy megszépítik a lelket, mint a gereblye, mely tavaszszal fölfésüli a kertet. Az eset ugyan, a melyről szó van, hálistennek nem általánosítható, oly egyéni és oly kivételes, mely évtizedeken át nem fordul eló. Az ok azonban, mely az esetet szülte, némileg általános, az t. i. a nép nagy részében található rosz indulat, és a teljesen műveletlen lélek. Ha valaki nem jár iskolába s ugy nő fel, mint a csikó a pusztán, ugyan miért volnának abban különb hajlandóságok, amint az állatban ? Állítsunk fel tehát mennél több iskolát és hajtsuk végre szigorúan az iskolázási kötelezettséget. Azok pedig, a kik a nép lelke fölött pásztoroskodnak, vagy egyébként érintkeznek vele, találják meg a módját annak, hogy a szépet mennél többet ismertessék, műveljék. Ébben reméljük a lelketleuség, a gonoszság és a bűnre való hajlam lehető pusztítását.*) Dr. Gara Zoltán. Vidéki kereskedelem. Kereskedőinknek nem igen kell erősiteniök, hogy üzleteik rosszul jövedelmeznek. Tudvalevő, hogy az üzletmenet általában igen gyenge, a terhek nagyok, a közönség vélelereje hanyatlott s e mellett a konkurencia oly nagy, hogy a kereskedők kénytelenek az árakból lehetőleg sokat engedni és szerény haszonnal beérni, örülniük kell, hogy kötelezettségeinek nagy nehezen megfelelhessenek. Kereskedőinknek érdemül tudhatjuk be, hogy a nehéz időkben is lelkiismeretesek maradnak, a terheket nyugodtan viselik és a jobb időket várva, személyes igényei et a lehetőséghez képest megszorítják, pedig bezzeg nagy türelem kell annak bevárásához, hogy az általános helyzet javuljon, hogy legyen ismét munka és megnyíljanak a keresetforrások, hogy a közönség vétel • ereje erősbüljön és kereskedőink nagy árukészletei a rendes viszonyoknak megfelelő keresletben részesüljenek. A vidéki kereskedők helyzete nem irigylendő. A szép üzletek, melyek a nagy vevőközönség támogatásútól függnek, a főtéren összpontosulnak. Ott a házbér magas és nem sokkal olcsóbb a fővárosi házbéreknél. Nagy ablakok csábító kirakatoknal valók aria, hogy a közönséget az üzletbe vonzzák, a közönség kiszolgálására pedig ügyes személyzetlel kell rendelkezniük. A terhek, melyeket a polgárságnak viselni kell, első sorb-.ii a nyilt üzletekkel biró kereskedőkre hárulnak és kö/.tudomásu, mily magasak e terhek. Kereskedőinknek számolniok kell a nagy közönség ignyeivel. Nagy árukészleteket kell tartaniok, hogy a vevőnek megfelelő választéka legyen. Ugyanott vásárolják az árukat, hol a budapesti és bécsi ismételárusilók vásárolnak s mivel az üzleti költségek a vidéken mégis csak kisebbek, mint a fővárosban, az áruk a vidéken olcsóbban kúphalók. Minthogy továbbá az emberek szükségletei sohasem szűnnek meg és vannak nélkülőzhetlen czikkek, melyeket mindenkinek meg kell venni, a kereslet és kínálat összhangzásban állana egymással, ha — igen, ha ez a ,ha" nem volna. Ha a vételerős és vétilkedwel biró közönség kereskedőink intencióját méltányolva összes szükségletét helyben szerezné be! Ez az eset azonban nem áll fenn és ebben rejlik a helyi kereskedelem legnagyobb baja. Fogyasztóképes közönségünk nagy része szükségleteit Budapesről és Bécsből fedezi. Ugyanaz a fogyasz'óképes közönségünk teszi ezt, mely a budapesti és még többször a bécsi kereskedőknek azonnal készpénzben fizet. Az áru ugyanaz, mely helyben is kapható volna, de az a7. illúzió, hogy az áru Bécsből vagy Budapestről szereztetett bp. megéri a vevőnek az árkülönbözetet. Miképpen feluljen meg azonban a helybeli kereskedő kötelezettségeinek, ha éppen a legjobb vevők mellőzik a helyi piaczot[? Jó módú hölgyeink járnak elől a rossz példával és sok ezer korona vándorol a íővárosi kereskedők zsebébe, mig a helybeli kereskedőknek meg kell elégedniük ama vevőkkel, kik számlaikat csak többszöri megintés után egyenlítik ki, sőt még azután is levonnak belőlük, a mit a budapesti vagy bécsi kereskedő semmi esetre se tűrne. * A fönti ezikk átvétele utáu örömmel olvassuk a fővárosi lapokban Wlassics Gyula kultusz miniszter körrendeletét a tanfelügyelöségekhez, melyben a nép gyermekeinek, iskolából már kikerült serdülő tagjainak fölolvasások, összejövetelek által leendő müvelése végett ifjúsági egyletek alakítására hivja fel. Szolgáljon a fönti, e részben is aktuális czikk buzdításul a miniszteri körrendelet sikeres I keresztülvitelére. A uark.